Kedves visszatérők: újra működik a regisztráció és az elfelejtett jelszó kiküldése

NFL csevegő

82 feliratkozó

több mint 8 éve
r.baggio New York Giants North Dakota State Bison 65 273 — no es importante
Nem is tudtam, hogy a Texansnál nincs OC, még mutogatóba se. 😊
peterk2005
már 2014-ben se volt, aztán két évig a QB coach George Godsey töltötte be a pozíciót, de mikor tavaly kirúgta őt BoB, nem vett fel a helyére senkit

ugye a 49ers-nél sincs papíron, és lehet Reich távozása után az Eagles-nél se lesz, a Browns-nál viszont Haley érkeztével újra igen

15 OC-t küldtek el, ebből 3 esett a talpára (+1, LeFleur önként váltott), 3-at léptettek elő főedzőnek, még a maradók listája is érdekes:

Josh McDaniels (2012) - Patriots
Marty Mornhinweg (2016) - Ravens
Nathaniel Hackett (2016) - Jaguars
Ken Whisenhunt (2016) - Chargers
Scott Linehan (2015) - Cowboys
Matt Cavanaugh (2017) - Redskins
Jim Bob Cooter (2015) - Lions
Pete Carmichael Jr. (2009) - Saints
Steve Sarkisian (2017) - Falcons
Todd Monken (2016) - Bucs

a DC-knél 7 ember munkáját köszönték meg, ebből kettőt mégis felvettek ugyanúgy koordinátornak máshol (+ Guenther mellett én Austint és Bettchert is a nem kényszerből váltók közé soroltam), itt is 3-ból lett HC

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 8 éve
🤘 gaben 🤘 Chicago Bears Duke Blue Devils 9 070 — If you ain't cheatin', you ain't tryin'
Nem is tudtam, hogy a Texansnál nincs OC, még mutogatóba se. 😊
peterk2005
Be is vált!

" Szeretem a jeget, hagyjál békén. "
több mint 8 éve
peterk2005 Indianapolis Colts Stanford Cardinal 25 217 — The only discipline that lasts, is self discipline
Nem is tudtam, hogy a Texansnál nincs OC, még mutogatóba se. 😊

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 8 éve
r.baggio New York Giants North Dakota State Bison 65 273 — no es importante
elkészítettem újra, korábban sokaknak tetszett

2017/18-as koordinátormozgások az NFL-ben
 docs.google.com/spreadsheets/d/1Zt33XvFFtBl0wvVO2GXo-rY9p4_WOmma2Z3OPR3pnPY/edit?usp=sharing

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 8 éve
r.baggio New York Giants North Dakota State Bison 65 273 — no es importante
Állítólag az első négy draft pickből három is eladó...
ozibozi
sőt Brady is eladó, hiszen "van az a pénz"!

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 8 éve
ozibozi New York Giants 22 081
Állítólag az első négy draft pickből három is eladó...
több mint 8 éve
steelwolf Pittsburgh Steelers 11 223 — 2013 óta Pittsburgh Steelers fotelszurkoló!
Te ott vagy? 😁

 gigapixel.panoramas.com/superbowl/2018/
több mint 8 éve
peterk2005 Indianapolis Colts Stanford Cardinal 25 217 — The only discipline that lasts, is self discipline
Mike Florio: The NFL is considering going back to square one with the catch rule, but that could do more harm than good.

 www.nbcsports.com/video/nfl-catch-rule-can-be-fixed-easy-tweaks

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 8 éve
Stez SMU Mustangs 50 064 — Whoops, looks like something went wrong.
GM játékban megüresedett két hely, ha valakit érdekel, nálam lehet jelentkezni PM-ben.
vassadi
Én jönnék. Szólj, ha bejelentettél, aztán vissza is mondom.

| Igen, tudom-tudom, lejárt lemez. |

több mint 8 éve
vassadi Pittsburgh Steelers Alabama Crimson Tide 15 911
GM játékban megüresedett két hely, ha valakit érdekel, nálam lehet jelentkezni PM-ben.
több mint 8 éve
dande2 Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 48 832 — Így remélem megfelelek nektek.....
én viszont felvettem a Dawkins mezt
Janek
Én meg McCoyt, nem lehetett kérdés a győzelem 😊
több mint 8 éve
peterk2005 Indianapolis Colts Stanford Cardinal 25 217 — The only discipline that lasts, is self discipline
Ja, hát ha nem nézed meg, de biztos vagy benne, akkor nehéz vitatkozni érzésekről a konkrét számok rendszerében. 😊
tomi-tomi
Ismersz. Lusta is vagyok és az időm is kevés kotorászni, de az önbizalmam annál nagyobb. 😊 Szerintem a statokban igazam van. Azt gondolom, hogy a statok alátámasztják amit mondtam. De ha van kedved kibányászni, és kiderül, hogy nincs igazam, akkor elismerem, hogy tévedtem.

Az idei konkrét számok. Négy csoportgyőztes ellen kellett játszani - vegyük őket erős csapatnak (Chiefs, Panthers, Texans (még Watsonnal) és Steelers). Három PO csapat van közte. Hazai mérleg: 1-2, idegenben: 1-0. Tavaly a Hawks ellen is otthon szoptunk.tomi-tomi
Közel két évtizedről beszéltünk. Egy évben bármilyen szélsőérték előfordulhat. A statisztikához - a W/L arány elemzéséhez is - kellő mennyiségű minta kell, anélkül kutya fülét nem éri. De ezt úgy is tudod.

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 8 éve
Janek Philadelphia Eagles Florida Gators 17 104 — Apu ökölbeszorított keze
én viszont felvettem a Dawkins mezt

több mint 8 éve
Wyatt New England Patriots 26 306
Bizony. Nem borotválkoztam meg a döntő előtt most. Mindenki tudja a végeredményét 😕

több mint 8 éve
Pari Las Vegas Raiders 3 659 — Rise My Nation!
Lássuk csak:
Idegen tollakkal ékeskedsz -hiszen semmi közöd a Pecc sikereihez, másokat faragsz a csapatuk relatív sikertelensége miatt, amire ugyanúgy 0 ráhatásuk van.
Helmut Zimmer
Ejj Helm!
Hogy lehet ilyet írni!?! Amikor minden vérbeli szurkoló tudja, hogy a csapat sikeressége 99%-ban azon múlik, hogy Ő aznap reggel mit evett, milyen zokni van rajta, vagy, hogy milyen testtartásban nézi a meccset. 😊

Szerkesztette: Pari
több mint 8 éve
Helmut Zimmer Oregon Ducks 7 032 — Terry bohóc szülinapokat játszóházban is vállal.
Nekem ezzel nincs gondom, csak meglepődtem a kommenten, mert nem ilyennek ismertelek.
üdv.
Helmut Zimmer
kösz az értelmes választ, már rájöttem én voltam a hülye mert szarul indult a napom és nem vártam meg míg egy kicsit lenyugszom, így utólag ostobaság volt reagálni arra a kommentre
Cuchulain82
😊 pácse
több mint 8 éve
Cuchulain82 New England Patriots 985
Nekem ezzel nincs gondom, csak meglepődtem a kommenten, mert nem ilyennek ismertelek.
üdv.
Helmut Zimmer
kösz az értelmes választ, már rájöttem én voltam a hülye mert szarul indult a napom és nem vártam meg míg egy kicsit lenyugszom, így utólag ostobaság volt reagálni arra a kommentre
több mint 8 éve
Helmut Zimmer Oregon Ducks 7 032 — Terry bohóc szülinapokat játszóházban is vállal.
Lássuk csak:
Idegen tollakkal ékeskedsz -hiszen semmi közöd a Pecc sikereihez, másokat faragsz a csapatuk relatív sikertelensége miatt, amire ugyanúgy 0 ráhatásuk van.

Helmut Zimmer
ez teljesen jogos
Szurkálód a többieket, Kicsit fogyatékosnak is tartod őket...
Kb ennyi.
Helmut Zimmer
a szurkálást annak szántam akire reagáltam; a fogyatékosságot nem tudom hogy érted, ha arra gondolsz hogy Barkley 1/2 kihúzása a Giants mostani helyzetében hülyeség lenne azt bármikor vállalom, talán lehet úgy értelmezni hogy lehülyézem az egész Giantsot és a teljes szurkolótábort ez esetben ezért elnézést kérek, "Offensive Blow Job"-ot viszont továbbra is parasztnak tartom
Hozzáteszem én nem hiszek a"tipikus pecces mentalitásban", mert ilyen nincs, ezért is nem kap AK like-ot.
Én az egyéni magatartásban hiszek. Az okait nem tudom, meg nem az én dolgom. Tanácsokat nem adok kéretlenül.
Helmut Zimmer
mindenesetre kösz a választ majd igyekszem visszafogni magam

u.i: bocs áthoztam ide, nem akartam tovább offolni a Colts topikban
Cuchulain82
Nekem ezzel nincs gondom, csak meglepődtem a kommenten, mert nem ilyennek ismertelek.
üdv.
több mint 8 éve
Cuchulain82 New England Patriots 985
Lássuk csak:
Idegen tollakkal ékeskedsz -hiszen semmi közöd a Pecc sikereihez, másokat faragsz a csapatuk relatív sikertelensége miatt, amire ugyanúgy 0 ráhatásuk van.

Helmut Zimmer
ez teljesen jogos
Szurkálód a többieket, Kicsit fogyatékosnak is tartod őket...
Kb ennyi.
Helmut Zimmer
a szurkálást annak szántam akire reagáltam; a fogyatékosságot nem tudom hogy érted, ha arra gondolsz hogy Barkley 1/2 kihúzása a Giants mostani helyzetében hülyeség lenne azt bármikor vállalom, talán lehet úgy értelmezni hogy lehülyézem az egész Giantsot és a teljes szurkolótábort ez esetben ezért elnézést kérek, "Offensive Blow Job"-ot viszont továbbra is parasztnak tartom
Hozzáteszem én nem hiszek a"tipikus pecces mentalitásban", mert ilyen nincs, ezért is nem kap AK like-ot.
Én az egyéni magatartásban hiszek. Az okait nem tudom, meg nem az én dolgom. Tanácsokat nem adok kéretlenül.
Helmut Zimmer
mindenesetre kösz a választ majd igyekszem visszafogni magam

u.i: bocs áthoztam ide, nem akartam tovább offolni a Colts topikban
több mint 8 éve
Cuchulain82 New England Patriots 985
senkit nem akarok megbántani, csak lenne egy kérdésem ami azóta foglalkoztat, hogy reggel beléptem az oldalra és megláttam a JMD féle hírt és a következményét

tehát ha teszem azt a Bears nem nevezte volna ki mostanáig Nagyot mert a Chiefs eljut az SBbe, Nagy felmond Kansasben mert ott a chicagoi meló, de amikor megérkezik a szeles városba Pace közli vele hogy bocs de mégsem te leszel a HC mert meggondoltam magam akkor most a Bearst savazná minden ember a fórumon vagy egy vállrándítással elintéznék hogy van ilyen?

u.i: JMD szerintem egy paraszt, ugyanakkor amíg nincs aláírt szerződése minden joga megvan ahhoz hogy meggondolja magát /bár azt még mindig nem vágom hogy egyesek szerint miért a Pats hibája hogy meggondolta magát/
Cuchulain82
Igen, akkor a Bears (vagyis inkább azon belül Pace) lenne a liga parasztja.

JMD-vel kapcsolatban nem az a probléma hogy végül nem ment HC-nek. Az a gond, hogy ha már hezitált, akkor nem kellett volna eddig hitegetnie a Coltsot. Rá vártak (másokkal már nem is foglalkoztak régóta), pont úgy le volt zsírozva mint Mattnek Detroit a hírek alapján. Elkezdték oda vinni a saját embereit. Ne gondoljuk azt hogy aláíratnak úgy DC-t Indianapolisban, hogy a leendő HC nem bólintott rá. Majd volt már bejelentés is róla, aztán visszatáncol. Emiatt lehet sarazni JMD-t, nem kellett volna eddig eljutnia a folyamatban és nem lenne semmi gond.
Ettemlevest
kösz az értelmes választ, egyetértünk McDaniels jó nagy fasz volt
több mint 8 éve
Ettemlevest Chicago Bears 1 134 — Bears fan

touchdown..... touchdown, bears!!

tomi-tomi 5 058 — Patriots fan
Ja, hát ha nem nézed meg, de biztos vagy benne, akkor nehéz vitatkozni érzésekről a konkrét számok rendszerében. 😊

Az idei konkrét számok. Négy csoportgyőztes ellen kellett játszani - vegyük őket erős csapatnak (Chiefs, Panthers, Texans (még Watsonnal) és Steelers). Három PO csapat van közte. Hazai mérleg: 1-2, idegenben: 1-0.
Tavaly a Hawks ellen is otthon szoptunk.

Az évek óta killerB-vel riogató Steelers vajon azért képtelen még a byweek-re is (az idei kivétellel), mert olyan erős a North? Vagy azért, mert minden évben okoznak maguknak egy-két-három agyzsibbasztó meglepetést? Idén például nulla jelentősége lett volna a Pats elleni meccsüknek, ha a ligaelit Bears ellen képesek lettek volna 24 pontot feltenni. Ha már engedtek 222 yardot futni.

"A nem kreatív elme fel tudja ismerni a rossz válaszokat, de a rossz kérdések felismeréséhez kreatív elme szükségeltetik."(Anthony Jay)
több mint 8 éve
peterk2005 Indianapolis Colts Stanford Cardinal 25 217 — The only discipline that lasts, is self discipline
Tegyük már tisztába ezt a Pats-nek az AFC East gyengesége miatt könnyebb a dolga mítoszt. (Főleg akkor, ha ezt egy Colts fan vesézgeti!)tomi-tomi
Hejj, Paganoval jönni övön aluli 😊 Meg sem említettem a Pagano féle Colts-ot a riválisok között, nem véletlenül, ezt elvárom, hogy a javamra írd. 😊

A százalékos statok - te tudod a legjobban -, bármit igazolnak, csak úgy kell őket elővenni. Például Manningról mindig azt mondták, hogy dome QB, nem tud szabad ég alatt játszani. És ezt így is meg úgy is simán körbe is tudták bástyázni statokkal. Aztán öreg korára elkerült Denverbe, és jobb szabad ég alatti statokat produkált abban a négy évben, mint Brady Bostonban. Annak ellenére, hogy szerintem Brady valóban jobb szabad ég alatt hidegben, mint Manning volt, a stílusbeli különbség miatt. Aztán mégis. Nesze neked statok.

Az alapszakasz W/L arányok egyébként nem cáfolját vagy igazolják ebben a tekintetben egyik állítást sem. Nem relevánsak. Megindoklom, hogy miért. Vegyük a Pats erejét 100%-nak. A győzelem akkor is egynek számít, ha 50%-os és akkor is ha 80%-os csapatot versz meg. Nézd meg mondjuk a Pats hazai mérlegét az elmúlt tizenévben negatív mérlegű és pozitív mérlegű csapatok ellen hazai pályán. Nem néztem meg, de biztos vagyok benne, hogy nem fogsz drasztikus különbséget találni a mérlegben. Egyszerűen, hazai pályán majdnem mindegy, hogy 50% vagy 80%-os ellenfeleid vannak, mindegyiket vered a home field miatt. Idegenben van a gond, ott nehezebb a jobbat megverni. Tuti, hogy ez is kikukázható a statokból. Idegenben sokkal nagyobb lesz a különbség a Pats W/L mutatójában is a pozitív és negatív mérlegű csapatok ellen, mint otthon. Namost, ha sok éves arányokat nézel, akkor ezt a különbséget alig fogod látni a W/L mutatóban, mert mindegy, hogy az eastben vannak-e 80%-os ellenfelek és a többi divízióban 50%-osak vagy fordítva, mert az arány akkor is annyi lesz, ha X idegenbeli és X hazai meccset játszol mondjuk a 80%-os csapatok ellen és akkor is ha X+10-et. Közben meg marhára nem mindegy, hogy ott van-e az a +10. Ha a divíziód olyan, hogy tele van 80%-os csapatokkal, akkor évente hat meccset játszol ellenük, ha másik divízióban vannak, akkor csak négyet. Egy idegenbeli mecs lesz a különbség. Az pont elég arra, hogy adott esetben eldöntse a home field advantage sorsát. És ebből a százalékos arányokban közben az ég világon semmit nem fogsz látni.

Szerkesztette: peterk2005

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 8 éve
tomi-tomi 5 058 — Patriots fan
Nem azért gyenge az AFC East, mert ti nem tudjátok minden évben söpörni a másik három csapatot, hanem mert a Bills, Jets, Dolphins mindig körbeveri egymást vagy becsúsznak láma vereségek, és nincs egy olyan csapat, aki konstans 10-11 győzelemmel zárna. Szóval de, gyenge az AFC East, de ti az AFC-ben is túl erősek vagytok 😊
Löfli
S hol az a csoport, amelyikben a mindenkori győztes mögött konstansan van egy 10-11 győzelmes csapat? Az AFC North-ban volt pár ilyen év. (Érdekes, ők meg azt mondták akkor, hogy ez a jó, az ilyen éles meccsek készítik fel őket igazán a rájátszásra.) Ahol nem mellesleg a Browns jelenléte az esetek jó részében két ingyen győzelmet jelent a körbeverés helyett.

"A nem kreatív elme fel tudja ismerni a rossz válaszokat, de a rossz kérdések felismeréséhez kreatív elme szükségeltetik."(Anthony Jay)