Kedves visszatérők: újra működik a regisztráció és az elfelejtett jelszó kiküldése

NFL csevegő

82 feliratkozó

több mint 8 éve
mustaine Tampa Bay Buccaneers Middle Tennessee Blue Raiders 10 335 — Chalk Dawk fan
Szerintem peterk egyáltalán nem arra célzott, amit te értettél belőle, még akkor sem, ha vannak benne tévedések.ervinator
Na, azért csak akadt aki megértette 😊 Nem csak én érzem így, nem véletlenek azok a cikkek, hogy az NFL történelem legkönnyebb playoff útja meg hasonlók. Cowherd ennél is durvábban fogalmazott a minap, ő azt mondta, hogy a liga szégyene lesz, ha ez az idei középszerű Pats is nyerni tud. Amivel csak azért nem értek egyet, mert ha más nyerne akkor se lenne jobb az összkép. Ezt a bajnokságot "10mp-en kívüli idővel" fogják nyerni, és ez a siralmas, nem az, hogy ki lesz a győztes. Mindenesetre nálam az idei Pats 1 labdabirtoklásnyinál nagyobb különbséggel gyengébb, mint a 2-3 évvel ezelőtti volt. És így is kiemelkedik idén. (És nem érdekel, hogy "papíron" milyen erős. Az érdekel, amit abból a pályára rak, és az jóval kevesebb, mint pár éve.)

Az idei playoff szerintem is kicsit jobb egyébként, mint a tavalyi. Legalább néhány meccs érdekes volt. De azért az érdekes és a jó színvonalú nem ugyanaz. Én azt szeretem, ha érdekes is és jó színvonalú is. Idén legalább nem alszom be a meccseken, de miközben nézem őket, nem tudok szabadulni az érzéstől, hogy semmi extrát nem látok. (Például melyik csapatra mondanád, hogy igazán playoff módban tolja? Melyik csapat játssza most a legjobb futballját az idényben? Talán egyedül a Jags tette. Mindenki más maximum hozza magát. Olyan csapat mint a tavalyi Falcons, előtte a Panthers, Denver, előtte a Pats, stb. idén nincs.)
peterk2005
Ha meg volna akkor az lenne a baj, hogy túl simák a meccsek....
peach
Inverz év van, Bradyn kívül mindenki kiégett.

több mint 8 éve
peach Atlanta Falcons 16 105 — a new hope (again)

...nem , nem tündérke. A kívánság az kívánság. Térdelj csak le szépen...
több mint 8 éve
peterk2005 Indianapolis Colts Stanford Cardinal 25 216 — The only discipline that lasts, is self discipline

Szerkesztette: peterk2005

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 8 éve
Igor Baltimore Ravens TCU Horned Frogs 17 038 — Dr Kongó fan
Aztán ha működik a rendszer, például a támadóknál, akkor hiába nincs itt a liga történetének 2. legjobb elkapója, a liga legjobb futója, egyik legjobb fala és irányítója, akkor is jobb a támadósor. Ez van sajna
Wyatt
Ez önmagában nem sajna, sőt, így van jól. Ha valaki kitalál valami újat amit a többi nem tud követni, az meg is érdemli a sikert. Ha Usain Bolt agyonnyeri magát, az úgy van jól. Sokaknak persze egy idő után elegük lesz, hogy mindig ő nyer, de ettől még a teljesítménye korszakos, megérdemli. A sportágnak is az tesz jót, ha ő nyer.

De más a helyzet, ha a mi Bolt-unk már nem is igazán jó, elrontja a felkészülését, alig megy 10mp alá ... de még mindig könnyedén nyer. Mert éppen mindenki "kihalt" mellőle, a régi ellenfelek eltűntek, sérültek, az újak meg még fiatalok. Az már nem izgalmas.

A 2014-es playoffra és győzelemre tudtam csettinteni. Amögött olyan teljesítmény volt, amire lehetett is. Végig a playoffban. A Pats is és Brady is nagyszerűt művelt, ahogy a Hawks is, a Ravens is, stb. 2015-ben a sérüléssel súlytott Steelersen kívül a többi a div roundtól kezdve már kifejezetten jó playoff futballt csinált. Tavalyra viszont sokat romlott a helyzet. Unalmas lett az idény, egyedül a Falcons feltámadása és a döntő őrülete lett emlékezetes. Utóbbi - valljuk be - a hihetetlensége és nem a színvonal miatt. Ahhoz a sose látott főnixi feltámadáshoz nagyon kellett, hogy a Falcons előbb újrarakja a tüzet, majd addig toszogassa két kézzel a madarat, amíg végül tényleg szárnyra kapott.

Idén pedig... Tulajdonképpen ezt a szezont elrontotta Belichick. A védelmet szétkergette, majd középszerrel úgy ahogy befoltozta, de ez nem egy championship team. Se offense, se defense. Ez egy eléggé középszerű csapat, amelyik így is a többi fölé nőtt. Brady ugyan idén lesz MVP, de valójában az ő teljesítménye sincs sehol mondjuk a 2014 évihez képest. A másik csapat amelyik jó lehetett volna - a Steelers -
is fejreállt, a többi meg vagy még felkészületlen, vagy lesérült a QB-ja, vagy olyan hullámvasutat mutat, ami egy jobb évben biztos, hogy nem emelné ki őket. (A Saints-t sajnálom, bennük láttam egyedül idén valamit.) Egyszerűen elfogyott mindenki, vagy még nem nőtt fel. Ez egy NFL másodosztály lett idén, amit a másodosztályból éppen felül kilógó Pats fog nyerni.
peterk2005
Az előző idény rájátszása szerintem pocsék volt, 2 darab értékelhető meccsel, de legyen 2.5 összesen. De hogy a mostanin mit kritizáltok ennyien folyamatosan, azt nem tudom ép ésszel felérni. Eddig volt 2, azaz kettő sima meccs, abból egy a miénk a Titans ellen. Ami engem ráadásul ugye kicsit sem zavar. Akkor ott tartunk, hogy nekem az NFC-döntő volt az egyetlen, ami a játék alakulása miatt annyira nem kötött/nyűgözött le / volt izgalmas számomra.
Wyatt
Egyetértek, bár a tavalyi PO azért történelmi szinten volt pocsék... az idei pedig mondjuk picivel átlag feletti, mert valóban nem volt sok kiütés, de mondjuk a szoros meccsek közt is volt olyan, ami nem volt annyira magas színvonalú azért.

We didn't take this lightly for Johnny Unitas to share this plaza with the greatest defensive player of all time. (Steve Biscotti)

We did it our way. We made sure they started putting in rules for offense! (Ray Lewis)
több mint 8 éve
Igor Baltimore Ravens TCU Horned Frogs 17 038 — Dr Kongó fan
Itt kb. mindenki tényként kezeli, hogy a Jack fumble visszahordás TD lett volna, és akkor 1.000.000%, hogy a Jax nyer, miért is?
- ha videózás után sem találnak egyértelmű bizonyítékot NY-ba, hogy nem down by contact.
- és ha utolérik?
- és ha megbotlik?
- és ha egy méterrel a célterület előtt ünneplésként leejti a labdát?
- miért ne nyerhetett volna azt követően a pats?
- miért ne dobott volna Bortles a végén egy pick6-et?
- Atlanta ellen mennyi volt az esély, hogy visszajöjjenek?
Pari
Nem a Clevelandről van szó... ha nem tennél ilyeneket bele, jóval komolyabban vehető lenne a hsz.
Igor
jóval komolyabban vehető lenne a te HSZ-ed ha tudnád hogy pl a labdaeldobást nem clevelandi csinálta anno hanem pl DeSean (nem is értem mire célzol amúgy ezzel, hogy csak náluk vannak idióták? Cooper idén nálunk is eldobott egy pick6-et így, keress rá)
davemayer
Tisztában vagyok vele, ha gondolod szívesen felsorolok neked 10+ embert, aki ilyen labdaeldobást csinált. (NFL-ben talán 3 ilyen ember volt, de NCAA-ben elég gyakori.)

Arra akartam célozni, hogy nem szerencsés az ilyen 1:1000 típusú eseményekkel példálózni ellenérv gyanánt (mint ezt amúgy később is írtam a hsz-m vége felé)

A CLE említése is erre irányult - nálam ők a legszerencsétlenebb franchise, a kilátástalanság és pechesség ideális metaforája - ezért kerültek bele a mondatba.

Sajnálom, hogy nehezen volt dekódolható, legközelebb próbálok nyilvánvalóbban fogalmazni; elfogadom, hogy nem jól fejeztem ki magam.
Elnézést.

Ettől független úgy vélem a hsz többi része szerintem jogos, pláne az előzményeket/első hsz-m tekintve.

Szerkesztette: Igor

We didn't take this lightly for Johnny Unitas to share this plaza with the greatest defensive player of all time. (Steve Biscotti)

We did it our way. We made sure they started putting in rules for offense! (Ray Lewis)
több mint 8 éve
dande2 Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 48 832 — Így remélem megfelelek nektek.....
Jó legyen NB2-s NFL, de akkor akik pl 1/3-n draftolnak 😉 ők a megye2t képviselik 😀😛
több mint 8 éve
davemayer Chicago Bears 15 734 — "Grammar maci"
Itt kb. mindenki tényként kezeli, hogy a Jack fumble visszahordás TD lett volna, és akkor 1.000.000%, hogy a Jax nyer, miért is?
- ha videózás után sem találnak egyértelmű bizonyítékot NY-ba, hogy nem down by contact.
- és ha utolérik?
- és ha megbotlik?
- és ha egy méterrel a célterület előtt ünneplésként leejti a labdát?
- miért ne nyerhetett volna azt követően a pats?
- miért ne dobott volna Bortles a végén egy pick6-et?
- Atlanta ellen mennyi volt az esély, hogy visszajöjjenek?
Pari
Nem a Clevelandről van szó... ha nem tennél ilyeneket bele, jóval komolyabban vehető lenne a hsz.
Igor
jóval komolyabban vehető lenne a te HSZ-ed ha tudnád hogy pl a labdaeldobást nem clevelandi csinálta anno hanem pl DeSean (nem is értem mire célzol amúgy ezzel, hogy csak náluk vannak idióták? Cooper idén nálunk is eldobott egy pick6-et így, keress rá)

BEARS BABY!

Sir Alex immortal
több mint 8 éve
Wyatt New England Patriots 26 306
Aztán ha működik a rendszer, például a támadóknál, akkor hiába nincs itt a liga történetének 2. legjobb elkapója, a liga legjobb futója, egyik legjobb fala és irányítója, akkor is jobb a támadósor. Ez van sajna
Wyatt
Ez önmagában nem sajna, sőt, így van jól. Ha valaki kitalál valami újat amit a többi nem tud követni, az meg is érdemli a sikert. Ha Usain Bolt agyonnyeri magát, az úgy van jól. Sokaknak persze egy idő után elegük lesz, hogy mindig ő nyer, de ettől még a teljesítménye korszakos, megérdemli. A sportágnak is az tesz jót, ha ő nyer.

De más a helyzet, ha a mi Bolt-unk már nem is igazán jó, elrontja a felkészülését, alig megy 10mp alá ... de még mindig könnyedén nyer. Mert éppen mindenki "kihalt" mellőle, a régi ellenfelek eltűntek, sérültek, az újak meg még fiatalok. Az már nem izgalmas.

A 2014-es playoffra és győzelemre tudtam csettinteni. Amögött olyan teljesítmény volt, amire lehetett is. Végig a playoffban. A Pats is és Brady is nagyszerűt művelt, ahogy a Hawks is, a Ravens is, stb. 2015-ben a sérüléssel súlytott Steelersen kívül a többi a div roundtól kezdve már kifejezetten jó playoff futballt csinált. Tavalyra viszont sokat romlott a helyzet. Unalmas lett az idény, egyedül a Falcons feltámadása és a döntő őrülete lett emlékezetes. Utóbbi - valljuk be - a hihetetlensége és nem a színvonal miatt. Ahhoz a sose látott főnixi feltámadáshoz nagyon kellett, hogy a Falcons előbb újrarakja a tüzet, majd addig toszogassa két kézzel a madarat, amíg végül tényleg szárnyra kapott.

Idén pedig... Tulajdonképpen ezt a szezont elrontotta Belichick. A védelmet szétkergette, majd középszerrel úgy ahogy befoltozta, de ez nem egy championship team. Se offense, se defense. Ez egy eléggé középszerű csapat, amelyik így is a többi fölé nőtt. Brady ugyan idén lesz MVP, de valójában az ő teljesítménye sincs sehol mondjuk a 2014 évihez képest. A másik csapat amelyik jó lehetett volna - a Steelers -
is fejreállt, a többi meg vagy még felkészületlen, vagy lesérült a QB-ja, vagy olyan hullámvasutat mutat, ami egy jobb évben biztos, hogy nem emelné ki őket. (A Saints-t sajnálom, bennük láttam egyedül idén valamit.) Egyszerűen elfogyott mindenki, vagy még nem nőtt fel. Ez egy NFL másodosztály lett idén, amit a másodosztályból éppen felül kilógó Pats fog nyerni.
peterk2005
Az előző idény rájátszása szerintem pocsék volt, 2 darab értékelhető meccsel, de legyen 2.5 összesen. De hogy a mostanin mit kritizáltok ennyien folyamatosan, azt nem tudom ép ésszel felérni. Eddig volt 2, azaz kettő sima meccs, abból egy a miénk a Titans ellen. Ami engem ráadásul ugye kicsit sem zavar. Akkor ott tartunk, hogy nekem az NFC-döntő volt az egyetlen, ami a játék alakulása miatt annyira nem kötött/nyűgözött le / volt izgalmas számomra.

több mint 8 éve
ervinator New England Patriots Michigan Wolverines 2 142
basszus ha peterk2005 ezt pats logóval a neve mellett mondja, akkor már azonnal kapná a szokásos "ezért utál mindenki titeket" kommentet...

azért ennyire ne nézzük már semmibe az ellenfeleket, biztos én néztem rossz csatornát, de nálam a Pats-nek vért kellett pisálnia az AFC döntőn és ennél nagyobb dicséret nem érhet egy még csak idén összeálló, kvázi zöldfülű, 2 meccses playoff csapatot
AFC-ben csak 3 SB-ra érdemes csapat volt (mögöttük tényleg nagy volt a szakadék), de az NFC-ben sem volt több, talán a Falcons ha kicsit normálisabb OC-ja van, ha ez neked "másodosztály" szint akkor nem tudom eddig mikor volt valaha is "elsőosztályú", mert ennél több végső győzelemre reális eséllyel pályázó csapat nem szokott lenni a playoffban

Tulajdonképpen ezt a szezont elrontotta Belichick.
peterk2005
ez meg így elég erősre sikerült 😀
43-0-ra kellett volna verni a Jags-t? vagy hamarabb/veretlenül bejutni a SB-ba?
(kár hogy nem téged visznek ki Minneapolisba, kíváncsi lennék egy sajtájon Bill bá hogyan reagálna az iménti felvetésedre, aszem garantált lenne a cirkusz és szórakozás 😉 )

amit te másodosztálynak hívsz meg "szétkergette a védelmet" (atom LOL), azt úgy nevezik odaát, hogy erőkiegyenlítődés, változik a liga, változnak a csapatok mindenki máshogy reagál rá, így már az is hatalmas teljesítmény ha egy csapat mindent figyelembe véve "elsőosztályú" (és akkor ehhez az is kell, hogy a sérülések elkerüljék ami megint csak mázli kérdése)
nem te elvárod, hogy legalább 3-4 ilyen csapat legyen, ez mikor is volt adott az NFL-ben, kb soha?
az általad említett 2014-es csapatokba is ugyan úgy bele lehetne kötni, pl az akkori AFC döntőn(!) a Colts kisebb ellenállást mutatott mint idén a mindenki által "worst playoff team ever"-nek csúfolt Titans...

| ha ez a kirohanásod csak egy újabb "adjuk oda előre a Patsnak a végső győzelmet" jinx akart lenni, akkor csak annyit tudok mondani, hogy már kurvára unalmas ezt a vergődést olvasni, a "csalódottság" mellett talán nem ártana kicsivel jobban tisztelni a többi csapatot is |
ZERO_L
Szerintem peterk egyáltalán nem arra célzott, amit te értettél belőle, még akkor sem, ha vannak benne tévedések.

Az szerintem érezhető, hogy az ideig Pats nem "annyira" erős, mint volt pl a 2014-es Pats.
Azzal egyáltalán nem értek egyet, hogy szélnek lett eresztve a védelem.
Akiket elengedtünk a holtszezonban:
Chris Long DE
Martellus Bennett TE
Logan Ryan CB
Barkevious Mingo LB
Jabaal Sheard LB
LeGarratte Blount RB
Michael Floyd WR

Long epizódszerepet kapott már csak, főleg a vége felé, emiatt külön kérte, hogy hadd távozzon, nem Belichick küldte el.
Ryan helyett jött Gilmore, szerintem ez upgrade.
Mingo és Sheard pedig még annyira sem volt tavaly meghatározó, mint Long.

Ami miatt gyengébbnek érezhető mégis a védelem, az Hightower kiesése és McClellin kiesése, emiatt a LB sor vezére Van Noy lett (aki idén amúgy nem is rossz), de rajta kívül nem igazán van húzóember. Illetve Butler is a tudása alatt játszik idén.

Offense pedig papíron erősödött, mégha Cooks nem is teljesen váltotta be a hozzá fűzött reményeket, de itt Edelman kiesése jelenti az érzésbeli különbséget. Blount hiányát abszolút nem érezzük meg, Floyd pedig a Maimi elleni szép blokkjáról marad híres. Bennett szintén menni akart, de ő már nálunk van ismét 😊

Szóval a keret szerintem semmivel sem gyengébb, mint a tavalyi volt, de megkockáztatom, hogy a 2014-s keretnél is erősebb, viszont míg 2014-ben a sérülésekkel szerencsénk volt, idén meghatározó emberek estek ki mindenhonnan, emiatt értelemszerűen gyengébb az összkép.

"If you don't believe in yourself then why is anyone else going to?"
több mint 8 éve
Béczkó 1 264
 www.espn.com/espn/feature/story/_/id/22132691/nfl-best-teams-never-win-super-bowl-ranking-all-32-franchises Egész jó! Patriots 2007.
több mint 8 éve
ZERO_L New England Patriots North Carolina Tar Heels 5 241 — situational football
basszus ha peterk2005 ezt pats logóval a neve mellett mondja, akkor már azonnal kapná a szokásos "ezért utál mindenki titeket" kommentet...

azért ennyire ne nézzük már semmibe az ellenfeleket, biztos én néztem rossz csatornát, de nálam a Pats-nek vért kellett pisálnia az AFC döntőn és ennél nagyobb dicséret nem érhet egy még csak idén összeálló, kvázi zöldfülű, 2 meccses playoff csapatot
AFC-ben csak 3 SB-ra érdemes csapat volt (mögöttük tényleg nagy volt a szakadék), de az NFC-ben sem volt több, talán a Falcons ha kicsit normálisabb OC-ja van, ha ez neked "másodosztály" szint akkor nem tudom eddig mikor volt valaha is "elsőosztályú", mert ennél több végső győzelemre reális eséllyel pályázó csapat nem szokott lenni a playoffban

Tulajdonképpen ezt a szezont elrontotta Belichick.
peterk2005
ez meg így elég erősre sikerült 😀
43-0-ra kellett volna verni a Jags-t? vagy hamarabb/veretlenül bejutni a SB-ba?
(kár hogy nem téged visznek ki Minneapolisba, kíváncsi lennék egy sajtájon Bill bá hogyan reagálna az iménti felvetésedre, aszem garantált lenne a cirkusz és szórakozás 😉 )

amit te másodosztálynak hívsz meg "szétkergette a védelmet" (atom LOL), azt úgy nevezik odaát, hogy erőkiegyenlítődés, változik a liga, változnak a csapatok mindenki máshogy reagál rá, így már az is hatalmas teljesítmény ha egy csapat mindent figyelembe véve "elsőosztályú" (és akkor ehhez az is kell, hogy a sérülések elkerüljék ami megint csak mázli kérdése)
nem te elvárod, hogy legalább 3-4 ilyen csapat legyen, ez mikor is volt adott az NFL-ben, kb soha?
az általad említett 2014-es csapatokba is ugyan úgy bele lehetne kötni, pl az akkori AFC döntőn(!) a Colts kisebb ellenállást mutatott mint idén a mindenki által "worst playoff team ever"-nek csúfolt Titans...

| ha ez a kirohanásod csak egy újabb "adjuk oda előre a Patsnak a végső győzelmet" jinx akart lenni, akkor csak annyit tudok mondani, hogy már kurvára unalmas ezt a vergődést olvasni, a "csalódottság" mellett talán nem ártana kicsivel jobban tisztelni a többi csapatot is |

"Rodney, we are not gonna lose this game... You know why? Because we have Tom Brady" Ty Law /February 1, 2004/
több mint 8 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 38 229 — #NoStress
És ki ezért a felelős? Kit hibáztatsz, hogy van aki kikopott, van aki még nem nőtt fel?
Azt a -szerinted- egyetlent, aki még úgy-ahogy hozza amire képes? Nem azokat, akik miatt nem tudsz jól szórakozni, izgulni? A fenti logikád mentén maximálisan Bolt "érdemli" az olimpiai aranyat.Sobri Jóska
Senkit nem hibáztatok. Igen, Bolt érdemli az aranyat.

És? Én arról beszéltem, hogy unatkozom. Ez egy cirkusz. Ha úgy gondolom, hogy az akrobatának már meg sem kell erőltetni magát a duplaszaltó közben, akkor csalódott leszek az előadás után.
peterk2005
Na pont ezért válassz az idény elején egy olyan csapatot, aki szórakoztatni fog.
Én így tettem a Jax-el, és bejött a számításom.
Oké, a végén mindig a Pats nyer, de több nemvége van egy idényben, mint vége. 😉

több mint 8 éve
peterk2005 Indianapolis Colts Stanford Cardinal 25 216 — The only discipline that lasts, is self discipline
És ki ezért a felelős? Kit hibáztatsz, hogy van aki kikopott, van aki még nem nőtt fel?
Azt a -szerinted- egyetlent, aki még úgy-ahogy hozza amire képes? Nem azokat, akik miatt nem tudsz jól szórakozni, izgulni? A fenti logikád mentén maximálisan Bolt "érdemli" az olimpiai aranyat.Sobri Jóska
Senkit nem hibáztatok. Igen, Bolt érdemli az aranyat.

És? Én arról beszéltem, hogy unatkozom. Ez egy cirkusz. Ha úgy gondolom, hogy az akrobatának már meg sem kell erőltetni magát a duplaszaltó közben, akkor csalódott leszek az előadás után.

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 8 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 38 229 — #NoStress
De más a helyzet, ha a mi Bolt-unk már nem is igazán jó, elrontja a felkészülését, alig megy 10mp alá ... de még mindig könnyedén nyer. Mert éppen mindenki "kihalt" mellőle, a régi ellenfelek eltűntek, sérültek, az újak meg még fiatalok. Az már nem izgalmas.
peterk2005
És ki ezért a felelős?
Kit hibáztatsz, hogy van aki kikopott, van aki még nem nőtt fel?
Azt a -szerinted- egyetlent, aki még úgy-ahogy hozza amire képes?
Nem azokat, akik miatt nem tudsz jól szórakozni, izgulni?
A fenti logikád mentén maximálisan Bolt "érdemli" az olimpiai aranyat.

több mint 8 éve
ZERO_L New England Patriots North Carolina Tar Heels 5 241 — situational football
No team converted more first downs via penalties (50) than the Patriots. No team recorded more automatic first downs (43). No team gained more yards on defensive pass interference (355). Only four clubs drew more PI calls than the Pats
Fast Willie
ne haragudj már de ez mire bizonyíték?
gondolom nálad a kosárlabdában is az a legjobb játékos aki a legtöbb pontot dobja

"Rodney, we are not gonna lose this game... You know why? Because we have Tom Brady" Ty Law /February 1, 2004/
több mint 8 éve
peterk2005 Indianapolis Colts Stanford Cardinal 25 216 — The only discipline that lasts, is self discipline
Aztán ha működik a rendszer, például a támadóknál, akkor hiába nincs itt a liga történetének 2. legjobb elkapója, a liga legjobb futója, egyik legjobb fala és irányítója, akkor is jobb a támadósor. Ez van sajna
Wyatt
Ez önmagában nem sajna, sőt, így van jól. Ha valaki kitalál valami újat amit a többi nem tud követni, az meg is érdemli a sikert. Ha Usain Bolt agyonnyeri magát, az úgy van jól. Sokaknak persze egy idő után elegük lesz, hogy mindig ő nyer, de ettől még a teljesítménye korszakos, megérdemli. A sportágnak is az tesz jót, ha ő nyer.

De más a helyzet, ha a mi Bolt-unk már nem is igazán jó, elrontja a felkészülését, alig megy 10mp alá ... de még mindig könnyedén nyer. Mert éppen mindenki "kihalt" mellőle, a régi ellenfelek eltűntek, sérültek, az újak meg még fiatalok. Az már nem izgalmas.

A 2014-es playoffra és győzelemre tudtam csettinteni. Amögött olyan teljesítmény volt, amire lehetett is. Végig a playoffban. A Pats is és Brady is nagyszerűt művelt, ahogy a Hawks is, a Ravens is, stb. 2015-ben a sérüléssel súlytott Steelersen kívül a többi a div roundtól kezdve már kifejezetten jó playoff futballt csinált. Tavalyra viszont sokat romlott a helyzet. Unalmas lett az idény, egyedül a Falcons feltámadása és a döntő őrülete lett emlékezetes. Utóbbi - valljuk be - a hihetetlensége és nem a színvonal miatt. Ahhoz a sose látott főnixi feltámadáshoz nagyon kellett, hogy a Falcons előbb újrarakja a tüzet, majd addig toszogassa két kézzel a madarat, amíg végül tényleg szárnyra kapott.

Idén pedig... Tulajdonképpen ezt a szezont elrontotta Belichick. A védelmet szétkergette, majd középszerrel úgy ahogy befoltozta, de ez nem egy championship team. Se offense, se defense. Ez egy eléggé középszerű csapat, amelyik így is a többi fölé nőtt. Brady ugyan idén lesz MVP, de valójában az ő teljesítménye sincs sehol mondjuk a 2014 évihez képest. A másik csapat amelyik jó lehetett volna - a Steelers -
is fejreállt, a többi meg vagy még felkészületlen, vagy lesérült a QB-ja, vagy olyan hullámvasutat mutat, ami egy jobb évben biztos, hogy nem emelné ki őket. (A Saints-t sajnálom, bennük láttam egyedül idén valamit.) Egyszerűen elfogyott mindenki, vagy még nem nőtt fel. Ez egy NFL másodosztály lett idén, amit a másodosztályból éppen felül kilógó Pats fog nyerni.

Szerkesztette: peterk2005

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 8 éve
Pari Las Vegas Raiders 3 659 — Rise My Nation!
Egy érdekes összefoglaló, hogy az SB starterek annak idején hány csillagos recruitok voltak közép suliban. Erősen dominál az Eagles.
 www.sbnation.com/college-football-recruiting/2018/1/23/16920720/super-bowl-2018-patriots-eagles-high-school-recruiting-ratings
Pari
Hát ez nagyjából sok csapatnál várható lenne szerintem. Lehet, hogy még durvább lenne, ha azokat néznék meg, átlagosan hol keltek el a drafton a játékosok (aminek mondjuk több vonatkozása van még mindig, mint annak, hogy középsulisként mire tartottak valakit). Ez már önmagában lehetne csak abból is, hogy 1x éve kb mindig csak a körök végén jövünk, vagy egyáltalán nem, mert épp egy-egy pickünk elmegy a ligának. DMC-ék talán a Seahawks elleni döntő előtt hangoltak úgy, hogy őket senki sem akarta. Mindenki hagyta, hogy más csapaté legyenek.

Aztán ha működik a rendszer, például a támadóknál, akkor hiába nincs itt a liga történetének 2. legjobb elkapója, a liga legjobb futója, egyik legjobb fala és irányítója, akkor is jobb a támadósor. Ez van sajna
Wyatt
Helm-nek volt errol egy erdekes kommentje a raiders topikba, de meg log a befejezessel😊

Stez SMU Mustangs 50 064 — Whoops, looks like something went wrong.
Nagyon unalmas már ez a téma.

több mint 8 éve
Willie Parker Pittsburgh Steelers Notre Dame Fighting Irish 18 182
No team converted more first downs via penalties (50) than the Patriots. No team recorded more automatic first downs (43). No team gained more yards on defensive pass interference (355). Only four clubs drew more PI calls than the Pats
több mint 8 éve
ZERO_L New England Patriots North Carolina Tar Heels 5 241 — situational football
Azt kívánom, h egyszer a csapatom is lehozzon egy makulátlan meccset, ahol a bírók nem látnak kivetnivalót. Majd várom az ellenfelek reakcióit😁
Fast Willie
majd ha lesz egy keményebb kezű edzőtök, akkor esetleg, addig marad a "család" meg a sorozatos outcoaching...

talán nem véletlen, hogy idén is és már a playoff történetében is volt olyan meccsünk amikor csak 1 büntetést szedett be a csapat

tudom-tudom, ez is csak arra bizonyíték, hogy már hosszú évek óta tart a bírói hátszél

"Rodney, we are not gonna lose this game... You know why? Because we have Tom Brady" Ty Law /February 1, 2004/
több mint 8 éve
Pari Las Vegas Raiders 3 659 — Rise My Nation!
Egy érdekes összefoglaló, hogy az SB starterek annak idején hány csillagos recruitok voltak közép suliban. Erősen dominál az Eagles.
 www.sbnation.com/college-football-recruiting/2018/1/23/16920720/super-bowl-2018-patriots-eagles-high-school-recruiting-ratings
több mint 8 éve
NB2 New England Patriots 29 764 — nabege2@yahoo.com
Az ilyen dumákért hiszem azt h Te maga Soldi is vagy!
Tisztára mint a Harcosok klubja!
steelwolf
Tegnap nagyon elemében volt Sobri😊
több mint 8 éve
steelwolf Pittsburgh Steelers 11 223 — 2013 óta Pittsburgh Steelers fotelszurkoló!
Egy jobb csapatnak egy ilyen hosszú meccsen mindig van elég play/drive, hogy pár bírói tévedést korrigáljon.
Ha Jack labdaszerzése 4 TD fórnál van számít?
Ha a 4. negyed kb. 6 db. three and out drivejából sikerül legalább egyben TD-t szerezni számít?
Ha Bortles passza kicsit pontosabb és nem tudja Gilmore leütni számít?
Nem valószínű.
Kikaptunk mert jobb volt a Pats.
Bírózni, kifogást keresni mindkét résztvevő teljesítményét egyaránt degradálja, lekicsinyli. Tiszteletlenség.
Valamint nem mutat előre sem.
Amit én baszok el, azt ki tudom javítani.
Ha az én hibám, akkor tudok törekedni, hogy jobb legyek. Az előremutató.
Vinnyogni, nyavajogni nem.
Sobri Jóska
Miért kéne az egyik csapat számára kötelezőnek lennie, hogy pár bírói tévedést korrigáljon? Nem az a feladata. A Jags pont annyit adott ki magából, hogy fair körülmények között legyőzze az ellenfelét, csak elvettek tőlük 7 pontot, aztán a mittudomén hány yardos kamu DPI-vel meg összehoztak az ellenfélnek egyet.

Ha az egyik csapat számára 4 TD-t téved a bírói kar, akkor a másiknak 28 pontnyi tévedést kéne korrigálnia, merthogy van rá elég play/drive és el van intézve?

Szokásosan túltolod az idealista marhaságot.
Duff
Nem kell.
De ha egy csapat jobb, akkor korrigál.
Százvalahány playt játszik egy csapat a 60 perc alatt, mindegyikből szerezhető pont.

Nézd a következőképpen:
Szerintem a Jax a legjobb csapat, más szerint az Eagles vagy a Pats vagy a Steelers vagy az Atlanta vagy a Hawks.
Rengeteg ember, rengeteg vélemény, rengeteg logikus érv.
Hogy lehet eldönteni, hogy mégis kinek van igaza?
Hát rendezni kell egy bajnokságot, azonos feltételekkel (mindenki ugyanannyiből gazdálkodik, mindenkire ugyanazok a szabályok vonatkoznak, stb.), és amelyik csapat a végén nyer, az a legjobb.
Ezt akceptáljuk, és a következő évben a következő bajnokságban kiderül, hogy még mindig ők e a legjobbak, vagy valaki más.
Elég egyszerű.
Természetesen ezt a fajta döntési metodikát is meg lehet kérdőjelezni, ha mi, laikusok tesszük, akkor visszajutunk oda, hogy rengeteg vélemény, rengeteg logikus érv, és nincs egzakt módszer, hogy megmérjük ki a legjobb.
Ha az érintettek, tulajdonosok kérdőjelezik meg, akkor a következő bajnokságban nem indulnak, vagy igyekeznek megváltoztatni a keretrendszereket.
Amióta szabályok szerint rendeznek megmérettetéseket, azóta nyíg a vesztes vagy annak szurkolója, hogy csalás történt. Ilyen az emberi természet.
Nem vezet sehova, mégis nyígnak.
Sobri Jóska
Az ilyen dumákért hiszem azt h Te maga Soldi is vagy!
Tisztára mint a Harcosok klubja!
több mint 8 éve
🤘 gaben 🤘 Chicago Bears Duke Blue Devils 9 070 — If you ain't cheatin', you ain't tryin'
Itt kb. mindenki tényként kezeli, hogy a Jack fumble visszahordás TD lett volna, és akkor 1.000.000%, hogy a Jax nyer, miért is?
- ha videózás után sem találnak egyértelmű bizonyítékot NY-ba, hogy nem down by contact.
- és ha utolérik?
- és ha megbotlik?
- és ha egy méterrel a célterület előtt ünneplésként leejti a labdát?
- miért ne nyerhetett volna azt követően a pats?
- miért ne dobott volna Bortles a végén egy pick6-et?
- Atlanta ellen mennyi volt az esély, hogy visszajöjjenek?
Pari
Nehogy már védd őket baszod!!!! 😊

" Szeretem a jeget, hagyjál békén. "