Power ranking

22 feliratkozó

több mint 12 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 32 042 — #NoStress
Az elmúlt 6 SB-ba az NFC West 2 különböző csapatot is delegált, ezt ligaszinten csak az NFC North tudta megtenni.
Valamint tavaly csak 7-9-el lehetett megnyerni a csoportot, ami szintén azt mutatja, hogy az NFC West egy nagyon kiegyensúlyozott, erős csoport.

több mint 12 éve
Black_Adder Denver Broncos 8 928 — we almost always almost win
Mutat életjeleket az NWEST, de azért a divíziójukon kívüli csapatok ellen a negyvenkilenceseken túl egyiknek sincs 50% feletti mérlege. A Kosok teteméből tartja felszínen magát a Seattle és az Arizona is.atapapa
Azért a hóksz csak elkapta a macikat, a Phillyt, a Ravenst, a Giants-et. 3 Divisió van ahol csak 1 csapatnak negatív a mérlegea NFCW-en kívül, ráadásul a scheduleon ennek a csoportnak rajta volt pl a bazi erős AFCN! Nem akarom túlértékelni ezt a csoportot, de picit uncsi a folyamatos szapulása, főleg idén. Meg ezen logika alapján az AFCS, NFCN (de akár az NFCS-t is ide vehetnénk) is rendesen szolgáltat tetemeket!
Ráadásul az NFCW minden csapatának két meccse van az idei 49ersel 😀diverdoc
AFC West > NFC West 😛 😀

A nyugat hatalma 😊

Hard work may pay off, in the long run, but laziness always pays off right now

Nothing is more permanent than a temporary solution

If Tetris taught me anything is that errors pile up and accomplishments disappear
több mint 12 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 10 029 — #neverpunt
3 Divisió van ahol csak 1 csapatnak negatív a mérlegea NFCW-en kívüldiverdoc
Az lehet, de nálatok a Rams (és a North-ban a Minny) eddig minden divíziós meccsén győzelmet adott a csoporttársaknak.

Nem akarom túlértékelni ezt a csoportot, de picit uncsi a folyamatos szapulása, főleg idén.diverdoc
uncsi is, hogy 1-1 szezon kivételével a divíziók újraosztása óta folyamatosan ti vagytok az NFC legrosszabb csoportja 😉
Abban igazad van, hogy idén eddig alulmúl benneteket az East.

több mint 12 éve
tüsi91 Chicago Bears 11 023
Mutat életjeleket az NWEST, de azért a divíziójukon kívüli csapatok ellen a negyvenkilenceseken túl egyiknek sincs 50% feletti mérlege. A Kosok teteméből tartja felszínen magát a Seattle és az Arizona is.atapapa
Azért a hóksz csak elkapta a macikat, a Phillyt, a Ravenst, a Giants-et. 3 Divisió van ahol csak 1 csapatnak negatív a mérlegea NFCW-en kívül, ráadásul a scheduleon ennek a csoportnak rajta volt pl a bazi erős AFCN! Nem akarom túlértékelni ezt a csoportot, de picit uncsi a folyamatos szapulása, főleg idén. Meg ezen logika alapján az AFCS, NFCN (de akár az NFCS-t is ide vehetnénk) is rendesen szolgáltat tetemeket!
Ráadásul az NFCW minden csapatának két meccse van az idei 49ersel 😀diverdoc
Ez most nem éppen tartozik a bravúr kategóriába. 😀
több mint 12 éve
diverdoc San Francisco 49ers Notre Dame Fighting Irish 3 382 — Badminton is Goodminton
Mutat életjeleket az NWEST, de azért a divíziójukon kívüli csapatok ellen a negyvenkilenceseken túl egyiknek sincs 50% feletti mérlege. A Kosok teteméből tartja felszínen magát a Seattle és az Arizona is.atapapa
Azért a hóksz csak elkapta a macikat, a Phillyt, a Ravenst, a Giants-et. 3 Divisió van ahol csak 1 csapatnak negatív a mérlegea NFCW-en kívül, ráadásul a scheduleon ennek a csoportnak rajta volt pl a bazi erős AFCN! Nem akarom túlértékelni ezt a csoportot, de picit uncsi a folyamatos szapulása, főleg idén. Meg ezen logika alapján az AFCS, NFCN (de akár az NFCS-t is ide vehetnénk) is rendesen szolgáltat tetemeket!
Ráadásul az NFCW minden csapatának két meccse van az idei 49ersel 😀


"First down az, amikor átviszik a sárga vonalon a labdát" P.P
több mint 12 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 10 029 — #neverpunt
Mutat életjeleket az NWEST, de azért a divíziójukon kívüli csapatok ellen a negyvenkilenceseken túl egyiknek sincs 50% feletti mérlege. A Kosok teteméből tartja felszínen magát a Seattle és az Arizona is.

több mint 12 éve
Zsoca Atlanta Falcons 769 — next time, maybe...
17. (+3) Seattle Seahawks 7-7
Halálcsoport ez az NFC West.

adom. pont ugyan ezt írtam, pont hozzájuk. 😀

több mint 12 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 79 351 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
nagynehezen kiszenvedtem, bár semmi kedvem nem volt http://bowl.hu/functions.php?name=news&a_id=2772Höri
Még mindig "the world's best"! 😊
több mint 12 éve
tomi-tomi 5 058 — Patriots fan
nagynehezen kiszenvedtem, bár semmi kedvem nem volt http://bowl.hu/functions.php?name=news&a_id=2772Höri
Nem érezni a szenvedést! Sorrendedről fogalmam sincs, de majd minden mondatod megnevettetett!

"A nem kreatív elme fel tudja ismerni a rossz válaszokat, de a rossz kérdések felismeréséhez kreatív elme szükségeltetik."(Anthony Jay)
több mint 12 éve
Szobi22 Green Bay Packers 2 484 — Bajnok
nagynehezen kiszenvedtem, bár semmi kedvem nem volt http://bowl.hu/functions.php?name=news&a_id=2772Höri
megviselt a Colts W?

több mint 12 éve
Wyatt New England Patriots 26 306
Végre, végre, végre 😊
Flaccót adom 😀

több mint 12 éve
Höri Indianapolis Colts West Virginia Mountaineers 32 136 — bútor
nagynehezen kiszenvedtem, bár semmi kedvem nem volt http://bowl.hu/functions.php?name=news&a_id=2772

több mint 12 éve
pgabtb Philadelphia Eagles 10 171 — Eagles fan
mekkora poén lenne a Coltsot 1-nek, minket meg 32-nek írni 😀Hurka
Sajátos humorérzéked van 😀

Eagles GM, GM game champion 2015 (Vikings)
Ex-Rataxes
több mint 12 éve
DiamondsHead44 2 696 — Rams fan
a rams túl magas

STL Curtain
In our life there's if, In our beliefs there's lie, In our business there's sin, In our bodies there's die
Egy átlagos zárójelentésnél csak egy E-ON számla érthetetlenebb.
Aki mibennünk nem bízik, az önmagában sem bízik. Aki mibennünk nem bízik, az a mi fényes jövőnkben sem bízik. És aki a mi boldog, fényes jövőnkben nem bízik, az áruló. (Virág elvtárs)
több mint 12 éve
Hurka Green Bay Packers Michigan State Spartans 4 100 — 28-14
mekkora poén lenne a Coltsot 1-nek, minket meg 32-nek írni 😀
több mint 12 éve
picidzé Chicago Bears 532
Írj az NSO-nak, sztem azonnal felvesznek.szaba
A sportújságírásnál csak a rockújságírás van lejjebb, kihagyom...😛picidzé
tessék nso helyett akkor bowl.hu-t olvasniJJ
rajta vagyok főnök!

Ursus arctos budapestiensis
több mint 12 éve
r.baggio Washington Commanders UNLV Rebels 61 841 — 258. §
Stíluson, íráskészségen lehetne még csiszolni...picidzé
Írj az NSO-nak, sztem azonnal felvesznek.szaba
A sportújságírásnál csak a rockújságírás van lejjebb, kihagyom...😛picidzé
tessék nso helyett akkor bowl.hu-t olvasni


---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 12 éve
szaba Los Angeles Chargers 10 471
Stíluson, íráskészségen lehetne még csiszolni...picidzé
Írj az NSO-nak, sztem azonnal felvesznek.szaba
A sportújságírásnál csak a rockújságírás van lejjebb, kihagyom...😛picidzé
Akkor írjál verseket PR-ként.
több mint 12 éve
Wyatt New England Patriots 26 306
Stíluson, íráskészségen lehetne még csiszolni...picidzé
Írj az NSO-nak, sztem azonnal felvesznek.szaba
A sportújságírásnál csak a rockújságírás van lejjebb, kihagyom...😛picidzé
Köszönjük

több mint 12 éve
picidzé Chicago Bears 532
Rég linkeltem már Stez írását, meg itt legalább gyorsan kiderül, ha még átsiklottam valami felett 😛
http://www.nemzetisport.hu/nfl/eljott-rivers-ideje-de-eleg-lesz-e-a-tebow-magia-ellen-2109238Wyatt
Stíluson, íráskészségen lehetne még csiszolni...picidzé
Írj az NSO-nak, sztem azonnal felvesznek.szaba
A sportújságírásnál csak a rockújságírás van lejjebb, kihagyom...😛

Ursus arctos budapestiensis
több mint 12 éve
szaba Los Angeles Chargers 10 471
Rég linkeltem már Stez írását, meg itt legalább gyorsan kiderül, ha még átsiklottam valami felett 😛
http://www.nemzetisport.hu/nfl/eljott-rivers-ideje-de-eleg-lesz-e-a-tebow-magia-ellen-2109238Wyatt
Stíluson, íráskészségen lehetne még csiszolni...picidzé
Írj az NSO-nak, sztem azonnal felvesznek.
több mint 12 éve
picidzé Chicago Bears 532
Rég linkeltem már Stez írását, meg itt legalább gyorsan kiderül, ha még átsiklottam valami felett 😛
http://www.nemzetisport.hu/nfl/eljott-rivers-ideje-de-eleg-lesz-e-a-tebow-magia-ellen-2109238Wyatt
Stíluson, íráskészségen lehetne még csiszolni...

Ursus arctos budapestiensis
több mint 12 éve
Stez SMU Mustangs 43 246 — Whoops, looks like something went wrong.
Na baszki, ez fájt.
butajécé 😀

több mint 12 éve
xrace77 Denver Broncos 4 502
Rég linkeltem már Stez írását, meg itt legalább gyorsan kiderül, ha még átsiklottam valami felett 😛
http://www.nemzetisport.hu/nfl/eljott-rivers-ideje-de-eleg-lesz-e-a-tebow-magia-ellen-2109238Wyatt
háhá, az első komment odabasz 😀Höri
Van egy tippem, hogy ki volt az. 😀Schleck
Szerintem jól gondolod. Már én is meg akartam kérdezni, de annyira egyértelmű. 😀
több mint 12 éve
Schleck New England Patriots Oregon Ducks 11 271 — ʞɔǝlɥɔS
Rég linkeltem már Stez írását, meg itt legalább gyorsan kiderül, ha még átsiklottam valami felett 😛
http://www.nemzetisport.hu/nfl/eljott-rivers-ideje-de-eleg-lesz-e-a-tebow-magia-ellen-2109238Wyatt
háhá, az első komment odabasz 😀Höri
Van egy tippem, hogy ki volt az. 😀