Baltimore Ravens
47 feliratkozó
több mint 5 éve
Stanley szezonja véget ért! 😐
több mint 5 éve
ami jó, hogy sokkal jobban játszott az o, mint eddig. haladtunk, ez a lényeg, most a labdavesztéseket vegyük ki. 10-ből 9* az a csapat nyer, amelyik 450yardot halad, nem az amelyik 270-et.A pénzt értem! De sztem LJ, amíg le nem sérül ő itt a Fr QB!
az már nagyobb baj, hogy lamar mennyire gyenge fejben. megint a szokásos forgatókönyv. ha eladja az elején a labdát, akkor szinte az összes driveban lehet sziszegni, hogy mikor adja el megint. így meg lehet bármekkora playmaker, sosem nyerünk vele semmit. az idei évben számomra ki fog derülni, hogy érdemes-e neki 40-50millát adni/év. ha nem villantja meg, hogy clutch, akkor el kell engedni.
gedam
több mint 5 éve
gedam
6 508
ami jó, hogy sokkal jobban játszott az o, mint eddig. haladtunk, ez a lényeg, most a labdavesztéseket vegyük ki. 10-ből 9* az a csapat nyer, amelyik 450yardot halad, nem az amelyik 270-et. az már nagyobb baj, hogy lamar mennyire gyenge fejben. megint a szokásos forgatókönyv. ha eladja az elején a labdát, akkor szinte az összes driveban lehet sziszegni, hogy mikor adja el megint. így meg lehet bármekkora playmaker, sosem nyerünk vele semmit. az idei évben számomra ki fog derülni, hogy érdemes-e neki 40-50millát adni/év. ha nem villantja meg, hogy clutch, akkor el kell engedni.
Szerkesztette: gedam
több mint 5 éve
Grat a vasasnak, megerdemeltek es jobbak most. Sokkal tobb fegyveruk van mindketto oldalan a labdanak.A D jol jott ki es a gyorsan elngedett labdait fogtuk BB-nek, de utana mikor mar "tartogatta" akkor se ertunk oda es itt dolt el.
Az O-nel a falat en mar meg sem emlitem. Sajnos bejott amitol feltem szegyen nelkul kuldik be kozepen LJ 5x tobbszor mint illene, hiaba haladunk vele es fontos option utvonal de akkor is. Viszont a tobbi meccsunkbol kiindulva azt hittem meg fog halni, szoval jol jottunk ki belole.
Ok lehetnek a boldogabbak, de nem remenytelen a helyzet es mindketto garda sokat javulhat a hulye hibak nelkul.
Puhak vagyunk amit rossz nezni mindketto oldalon. A birok ezt a szigoru hivasait a DPI-nel nem komalom tobb okbol 1.) szinte lehetetlen helyzetben a D 2.) mi sajnos nem tudtuk kihasznalni a mai felfogast es amig ilyen lesz a fal nem is fogjuk. Ezzel semmikeppen nem hibaztatom vagy fogok rajuk valamit.
több mint 5 éve
A sok hiba ellenére tök jó meccs volt.Annyit hozzá,hogy lassan számolgathatjuk a Browns-t inkább,mint a csoport elsőséget,az elment és ha nem vigyázunk,akkor marad a WC 2. helyre az ESÉLY. Nagy mák,hogy szoptak a Barnák ma,de azt gondolom,hogy ezzel a támadójátékkal felesleges a Defensünket egy meccsre berakni PO-ba szenvedni.
Számomra az derült ki, hogy:
- a tavalyi futójáték azért valahol megvan…csak tán ahol lehet, próbálunk mást gyakorolni. Aztán komoly csapat ellen meg kiderül, hogy a sok gyakorlás kb. hiábavaló (eddig)
- LJ messze van a tavalyi qb formájától (viszont még mindig jól fut)
- a védelmünk, bármennyire feltuningolt, egy félidős (de ma nem ezen múlt, hanem LJ-n)
- gyakorolhatunk tovább, mert az AFC-t nézve a PO jó eséllyel így is meglesz (kb 5 meccset kell még nyernünk), a Steelers sorosolását nézve viszont a csoportgyőzelem nem, azaz valószínűleg nem nagyon kell számolgatnunk.
- Az idényben eddig két komoly csapattal játszottunk, két rangadónk volt-tőlük kikaptunk. Mindkettő ellen rengeteg drop, labdavesztések….annyit előreléptünk a KC elleni meccshez képest, hogy ma a hibák nem törtek meg minket. Ha valamit pozitívumként el lehet vinni a meccsből, akkor ez.
lucio
több mint 5 éve
lucio
329
A sok hiba ellenére tök jó meccs volt. Számomra az derült ki, hogy:

Nagyon sajnálom, mielőbbi jobbulást, bár idén ez már mindegy 😕#Ravens coach John Harbaugh says LT Ronnie Stanley will be out for the season with a “severe ankle injury.”
több mint 5 éve
A D megvan, Dobbins bizonyitott, Lamar ados maradt, Dez elobb utobb beszall, mert muszaj lesz. Slotban tovabbra sem mozgunk, ez igy interception keltetogep.
Igen a ma-ma-dar, a madar az asz, igen a ma-ma-dar a madar az asz! A ma-ma-dar, igen a madar az asz!!!!!!!!!!!
több mint 5 éve
2 jó drive-val nem lehet egy Steelerst legyőzni, ez értékelhetetlen így.. És ezek a play hívások,megy a futás,akkor passzoljunk Inteket, fogják az középső futást,akkor fussunk középre 4 lehetőségből 3 yardot és adjuk el a meccset. Ez egész egyszerűen kibaszottul elszomorító.De a D az baszós legalább,pár nagy játékot nyeltünk csak.
több mint 5 éve
Nem voltunk jók, de ezt nyerni kellett volna... 😕Ugy van.
Vrij6
Igen a ma-ma-dar, a madar az asz, igen a ma-ma-dar a madar az asz! A ma-ma-dar, igen a madar az asz!!!!!!!!!!!
több mint 5 éve
adtunk nekik 1 ingyen győzelmet, kár érte. Defense jó volt, de Lamar adott 14 pontot nekik.
több mint 5 éve
Ha nem lenne a vedelem és Tucker ,akkor “gyonyoru” 0:5 lenne a merlegunk.Nos,nem lett igazam... “csak” 4 pont a Steelersnek. Ja,de megis igazam lett a “ket TD oda”-val,te a kis UGYES Lamar gyerek ,adott nekik annyit.
Steelers ,2 het mulva ?? Huuuu bazzzzzzz... - ne legyen igazam - ,minimum 2 TD oda .
Ray_bp_Lewis
Szanalmas ez az idei “produkcio” !
több mint 5 éve
Nem voltunk jók, de ezt nyerni kellett volna... 😕
'csak az maradt tiéd, mit homlokod megett viselsz.'
"A világ igazságtalan. Ha elfogadod ezt, cinkos lesz a neved, ha pedig megváltoztatnád, hóhér." (Sartre)
Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv, Sumi, Ternopil
több mint 5 éve
Bokatores mennyi ido saccperkabe? :/footadvice.com/broken-ankle-sideline-you-from-football/
KeyG

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 5 éve
Bokatores mennyi ido saccperkabe? :/Az kb szezon 😞
KeyG
Igen a ma-ma-dar, a madar az asz, igen a ma-ma-dar a madar az asz! A ma-ma-dar, igen a madar az asz!!!!!!!!!!!
több mint 5 éve
Bokatores mennyi ido saccperkabe? :/
Real Madrid & Boston Celtics & Los Angeles Dodgers
több mint 5 éve
...csulkos pacal fozok epp, raerek Dez Bryant remenyteli nagy comebackjen merengeni... ☺
Igen a ma-ma-dar, a madar az asz, igen a ma-ma-dar a madar az asz! A ma-ma-dar, igen a madar az asz!!!!!!!!!!!
több mint 5 éve
youtu.be/ztMWkTyNwq0
Igen a ma-ma-dar, a madar az asz, igen a ma-ma-dar a madar az asz! A ma-ma-dar, igen a madar az asz!!!!!!!!!!!
több mint 5 éve
azért tavaly oda-vissza vertük a vasast, ráadásul a második elég megalázó volt, cserecsapattal. ardzsi a harmadik is elég irritáló volt azon a meccsen. a steelers elég motivált lesz.nem volt QB-juk. Na ok rafeszultek tavaly a gyozelmekre
gedam
több mint 5 éve
gedam
6 508
azért tavaly oda-vissza vertük a vasast, ráadásul a második elég megalázó volt, cserecsapattal. ardzsi a harmadik is elég irritáló volt azon a meccsen. a steelers elég motivált lesz.
több mint 5 éve
Pont JH-tol fazom kicsit, hogy tultoljaEz most nem szol a PO-rol. Ahhoz egesz egyszeruen hozni kell azokat a meccseket ahol egyertelmuen jobbak vagyunk. A PO-ban levo erosorrend sem befolyasol semmit, csak az elso pihen es attol messze vagyunk. Ezert nem gorcsolnek ra a meccsre, termeszetesen nyerni akar mindketto fel.Irigylellek azert, ahogy egy konyvelo/mernok higgadtsagaval tekintesz a meccsre. 😉 Kvazi igazad is van.
D oldalon BB gyors passzait tamadni fogjuk, O oldalon probalnek futni, de nem erolkodnek csak a W kedveert egy egesz meccsen at.
no
Az edzok velhetoen ugy tekintenek ra hogy toljunk egy jelmezes foprobat PO run-ra, mert cca.4 meccsunk lesz erre mielott valoban felgordul a fuggony.
Es ez az O nagyon fiatal, hat hadd szoljon, poraz es szajkosar nelkul, ezeken a valodi rangadokon meg lehet ra gyakorolni, a PO ban keso lesz elkezdeni.
JK Dobbins, Duvernay beepitese ujabb merfoldkohoz er, Boykin es LJ gyakoroltak e eleget, Brown, Andrews tudnak-e szeparalodni ha szoros orizetet kapnak. Leszunk-e potensek slotban kihasznalni a Steelers LB sor relativ gyengesegeit, lesz e eleg idonk melysegben szethuzni a vedelmuket? Ez egy olyan kvazi PO meccs ahol meg belefer a vereseg is. Csak a kilatastalan vereseg nem.
RedFive
több mint 5 éve
Ez most nem szol a PO-rol. Ahhoz egesz egyszeruen hozni kell azokat a meccseket ahol egyertelmuen jobbak vagyunk. A PO-ban levo erosorrend sem befolyasol semmit, csak az elso pihen es attol messze vagyunk. Ezert nem gorcsolnek ra a meccsre, termeszetesen nyerni akar mindketto fel.Irigylellek azert, ahogy egy konyvelo/mernok higgadtsagaval tekintesz a meccsre. 😉 Kvazi igazad is van.
D oldalon BB gyors passzait tamadni fogjuk, O oldalon probalnek futni, de nem erolkodnek csak a W kedveert egy egesz meccsen at.
no
Az edzok velhetoen ugy tekintenek ra hogy toljunk egy jelmezes foprobat PO run-ra, mert cca.4 meccsunk lesz erre mielott valoban felgordul a fuggony.
Es ez az O nagyon fiatal, hat hadd szoljon, poraz es szajkosar nelkul, ezeken a valodi rangadokon meg lehet ra gyakorolni, a PO ban keso lesz elkezdeni.
JK Dobbins, Duvernay beepitese ujabb merfoldkohoz er, Boykin es LJ gyakoroltak e eleget, Brown, Andrews tudnak-e szeparalodni ha szoros orizetet kapnak. Leszunk-e potensek slotban kihasznalni a Steelers LB sor relativ gyengesegeit, lesz e eleg idonk melysegben szethuzni a vedelmuket? Ez egy olyan kvazi PO meccs ahol meg belefer a vereseg is. Csak a kilatastalan vereseg nem.
Igen a ma-ma-dar, a madar az asz, igen a ma-ma-dar a madar az asz! A ma-ma-dar, igen a madar az asz!!!!!!!!!!!
több mint 5 éve
Nem lesz Yannick miatt mas a jatekunk. De Yannick-al sokkal jobb lesz az alap 4 emberes nyomasunk es amugy is.Ez most nem szol a PO-rol. Ahhoz egesz egyszeruen hozni kell azokat a meccseket ahol egyertelmuen jobbak vagyunk. A PO-ban levo erosorrend sem befolyasol semmit, csak az elso pihen es attol messze vagyunk. Ezert nem gorcsolnek ra a meccsre, termeszetesen nyerni akar mindketto fel.De mit gondolsz?
D oldalon BB gyors passzait tamadni fogjuk, O oldalon probalnek futni, de nem erolkodnek csak a W kedveert egy egesz meccsen at.
no
Yannick-kal kevesebb lesz a blitz?
4 ember megoldja a passrush-t, BB ugyis gyorsan szabadul a labdatol, inkabb a D ben legyunk ott mindenkin es legyunk ott mindenhol, annal jobban nem zavarhatjuk bele a hibazasba?
Inkabb ez. Tipp: Varatlanul kevesebb blitz, es inkabb celpontsemlegesites. Fusson BB. 😅
RedFive
A vasas ellen a gyors labdaelengedest ki lehet hasznalni ha eltalaljuk a Hot WR-t, fuggetlenul a nyomastol. Agresszivan a rovid es gyorsjatekokat fogjuk majd es dobjon hosszut es bizhatunk a hatso sorunkban es kicsit BB-ben is. De a D reszerol tudunk valtani konnyen, ahogy ok is.
Az O lesz a kerdes nalunk. Itt a meccs kedveert nem feszulnek meg.
több mint 5 éve
A gyozelemet mindketto garda szeretne es akarja. Senkinek nem kell bizonyitania egyik csapatnak sem. Szamszakilag a PO a merce. Ezt elerhetjuk csak a konnyebb meccseken is es ilyen fajta nyomas nincs.
Viszont a jatekban sok kivetni valo van O oldalon es en ennek megoldasra koncentralnek, mert maga a PO nem eredmeny ha a jatek nem lesz jo. A PO elerese fugg a tobbi csapat erejetol, a jatekunk csak tolunk.
A vasas meccs eredmenye pont a kovetkezo kezdosipig ervenyes. A mai ket csapat nem a regi faszmeregetes alapjan kell megitelni. Persze ez egy fontos csoportrivalizalas, de nincs mar meg a regi baja.
több mint 5 éve
Ez most nem szol a PO-rol. Ahhoz egesz egyszeruen hozni kell azokat a meccseket ahol egyertelmuen jobbak vagyunk. A PO-ban levo erosorrend sem befolyasol semmit, csak az elso pihen es attol messze vagyunk. Ezert nem gorcsolnek ra a meccsre, termeszetesen nyerni akar mindketto fel.Presztizsmeccs. Ezert fognak
D oldalon BB gyors passzait tamadni fogjuk, O oldalon probalnek futni, de nem erolkodnek csak a W kedveert egy egesz meccsen at.
no
Uzenetertek.
Itt: Tavaly jott a veretlen Patriots? Iden jon a veretlen Steelers.
Ott: Tavaly 2 zako a Ravenstol? Iden revans.
Erofitogtatas mindket oldalon.
De mit gondolsz?