Baltimore Ravens
47 feliratkozó
több mint 1 éve
Hát de ha annyira Lamar számai számítanak akkor lehet mondani hogy ugyan tavaly miért egy meccs döntött az MVP címről (egyébként Purdynak esélye nem lett volna nyerni) mikor az alapszakasz 17 meccsből áll és Purdy így is mindenben Lamar előtt volt. A válasz tök egyszerű: mert ez nem egy stat díj hanem stat+narratíva.Az MVP döntő csatában karácsonykor Purdy rettentő szar számokat hozott, Lamar meg sokkal jobbakat. CMC-t emlegették még, de ő futó.Tavaly milyen logikus magyarázat alapján kapta Lamar?Most megkapta, és nincs rá logikus magyarázat mivel előzte Lamart ha a sportteljesítmény nézzük, merjük nézni egy sportligában.23 óta együtt vannak, tavaly valahogy még sem kapott Allen ezek miatt MVP címetElképzeltem ezt a logikai menetet, úgy hogy Laura Okmin vagy Nora Princiotti fejével gondolkodok.Még szerencse, hogy a Superbowl nem szavazással dől el, mert akkor nem lennének dinasztiák sem.JA skill szemelyzetet neztek. Es Henry es LJ meg itt pontosan egymas ellen dolgozott. Viszont az egyetlen cim itt az MVP ami kb megfoghatatlan es nem stat vs statrol szol. Ha az lenne akkor iden LJ nyer de tavaly nem. Barkley es vagy Henry-Jeff meg egyszeruen nem tud az lenni es most itt megunnepeltuk azt hogy egy egeszen kiveteles szamot hozott. De a lenyeg meg Barkley ezzel sincs sehol az MVP versenyben, pont az a jatekos aki tavaly volt, a szemelye segit de nem donto.
Vicc ez a gyakorlatilag szimpátia szavazás ami idén ment. Racionális érv nincs arra, hogy Jackson kb majdnem minden stat -ban jobb volt Allen-nél.
Ez persze nem Josh sara, itt egyszerűen ugyanolyan balszerencsés, mint a SB részvételben: olyan korszakban érkezett, amikor van egy még náluk is jobb csapat és olyan korszakban nyújt kivételes teljesítményt amikor van egy még nála is jobb QB.
A skillszemélyzetre meg kár is fogni, mert emögött a fal mögött ha nem Jackson állna akkor kb a sokadik QB-val kiálló Browns-szal versenyeztünk volna a 3. helyért a csoportban.
De ha nagyon erre akarják felhúzni a miértjét, akkor meg Barkely OP helyezését kéne megcserélni Henryvel.
Én nem venném el Barkleytól a díjat, mert ennek racionális alapokon kéne eldőlnie, számokban meg ő volt a legjobb idén, de ha Allen emiatt MVP, akkor gondolkodjunk el azon is milyen pusztítást végzett volna Henry az Eagles fallal és meddig jutott volna Barkley Baltimore-ban.
(yard after contact számok beszédesek szerintem).
ps: a HOF et is viccnek tartom, de ott mindig sok, egészen kivételes játékos marad le, egyszerűen a rendszer hülyesége miatt. Nehéz Yanda, Suggs és SSSr re nem HOFerként nézni ...
Snagal
no
És ami lejött, hogy Héjlíí Stáinfedd. 😅
Kellett pár szép pícstőr meg vájdeó róla.
KeyG
ThySoul
KeyG
ThySoul
All time top 10 O van itt 2 éve a fejlett statisztikai mutatókban amit Lamar működtett olyan nehezékekkel mint John Harbaugh vagy a szar O fala.
KeyG
több mint 1 éve
az emeberek ilyenek. Az ugye megvan hogy az OL mint egyseg a ravense top 5 volt egy idoben ( egy cikkbol van amit kuldtek de mar nem emlekszem ). Ekkor kertem hogy van valakinek pff ertekelese ( nem az alap ) egy baratnal a szabadidomben leultem volna megnezni a meccseinket es kiertekeltem volna a jatekosainkat csak hogy lassunk a szamok moge. Persze nem jott valasz sem a milyen program kell hozza, sem a pff-re es elengedtem. Lehet a cikkironak igaza van hiaba a szemmertekem ( az becsapos tud lenni ). Pedig csak ezen a peldan qvara nem mindegy hopgy LJ huzza fel a falat vagy a fal magatol top 4.Jackson skill személyzete valahogy mindig varázsütésre ligaelitté válik papíron amikor Allen statjaival hasonlítják össze Jacksonét.Még szerencse, hogy a Superbowl nem szavazással dől el, mert akkor nem lennének dinasztiák sem.JA skill szemelyzetet neztek. Es Henry es LJ meg itt pontosan egymas ellen dolgozott. Viszont az egyetlen cim itt az MVP ami kb megfoghatatlan es nem stat vs statrol szol. Ha az lenne akkor iden LJ nyer de tavaly nem. Barkley es vagy Henry-Jeff meg egyszeruen nem tud az lenni es most itt megunnepeltuk azt hogy egy egeszen kiveteles szamot hozott. De a lenyeg meg Barkley ezzel sincs sehol az MVP versenyben, pont az a jatekos aki tavaly volt, a szemelye segit de nem donto.
Vicc ez a gyakorlatilag szimpátia szavazás ami idén ment. Racionális érv nincs arra, hogy Jackson kb majdnem minden stat -ban jobb volt Allen-nél.
Ez persze nem Josh sara, itt egyszerűen ugyanolyan balszerencsés, mint a SB részvételben: olyan korszakban érkezett, amikor van egy még náluk is jobb csapat és olyan korszakban nyújt kivételes teljesítményt amikor van egy még nála is jobb QB.
A skillszemélyzetre meg kár is fogni, mert emögött a fal mögött ha nem Jackson állna akkor kb a sokadik QB-val kiálló Browns-szal versenyeztünk volna a 3. helyért a csoportban.
De ha nagyon erre akarják felhúzni a miértjét, akkor meg Barkely OP helyezését kéne megcserélni Henryvel.
Én nem venném el Barkleytól a díjat, mert ennek racionális alapokon kéne eldőlnie, számokban meg ő volt a legjobb idén, de ha Allen emiatt MVP, akkor gondolkodjunk el azon is milyen pusztítást végzett volna Henry az Eagles fallal és meddig jutott volna Barkley Baltimore-ban.
(yard after contact számok beszédesek szerintem).
ps: a HOF et is viccnek tartom, de ott mindig sok, egészen kivételes játékos marad le, egyszerűen a rendszer hülyesége miatt. Nehéz Yanda, Suggs és SSSr re nem HOFerként nézni ...
Snagal
no
Teljesen egyértelmű volt ez idén, és nem azért mert Allen nem elég jó, hanem Jacksonnak sokkal jobb éve jött össze. Ennyi TD ilyen kevés INT-tel (és abból is 2 nem Jackson hibája volt), ennyi passzolt yard ennyi futott yard mellett, egy közepesnél gyengébb fallal.
Ennyi erővel Mahomes sem érdmelte meg egyszer sem, mert sokkal jobb offense edzője van mint bárki másnak...
Ezért mondom, innentől ez egy szimpátia szavazás.
Snagal
Es ennyi eleg es ehhez hasonlo sorrendek. Henry feluton kb MVP beszelgetesben is volt es nehez azt mondani hogy egy csapatbol ketto ott van akkor az nem erositik egymast. a nevek nalunk jobbak voltak.
több mint 1 éve
Brady és Dungy akkor miért Lamarra szavazott? Az ilyen névtelen Jim Miller félék miért nem?Jobban kell a csapatának, mint Lamar.Most megkapta, és nincs rá logikus magyarázat mivel előzte Lamart ha a sportteljesítmény nézzük, merjük nézni egy sportligában.23 óta együtt vannak, tavaly valahogy még sem kapott Allen ezek miatt MVP címetElképzeltem ezt a logikai menetet, úgy hogy Laura Okmin vagy Nora Princiotti fejével gondolkodok.Még szerencse, hogy a Superbowl nem szavazással dől el, mert akkor nem lennének dinasztiák sem.JA skill szemelyzetet neztek. Es Henry es LJ meg itt pontosan egymas ellen dolgozott. Viszont az egyetlen cim itt az MVP ami kb megfoghatatlan es nem stat vs statrol szol. Ha az lenne akkor iden LJ nyer de tavaly nem. Barkley es vagy Henry-Jeff meg egyszeruen nem tud az lenni es most itt megunnepeltuk azt hogy egy egeszen kiveteles szamot hozott. De a lenyeg meg Barkley ezzel sincs sehol az MVP versenyben, pont az a jatekos aki tavaly volt, a szemelye segit de nem donto.
Vicc ez a gyakorlatilag szimpátia szavazás ami idén ment. Racionális érv nincs arra, hogy Jackson kb majdnem minden stat -ban jobb volt Allen-nél.
Ez persze nem Josh sara, itt egyszerűen ugyanolyan balszerencsés, mint a SB részvételben: olyan korszakban érkezett, amikor van egy még náluk is jobb csapat és olyan korszakban nyújt kivételes teljesítményt amikor van egy még nála is jobb QB.
A skillszemélyzetre meg kár is fogni, mert emögött a fal mögött ha nem Jackson állna akkor kb a sokadik QB-val kiálló Browns-szal versenyeztünk volna a 3. helyért a csoportban.
De ha nagyon erre akarják felhúzni a miértjét, akkor meg Barkely OP helyezését kéne megcserélni Henryvel.
Én nem venném el Barkleytól a díjat, mert ennek racionális alapokon kéne eldőlnie, számokban meg ő volt a legjobb idén, de ha Allen emiatt MVP, akkor gondolkodjunk el azon is milyen pusztítást végzett volna Henry az Eagles fallal és meddig jutott volna Barkley Baltimore-ban.
(yard after contact számok beszédesek szerintem).
ps: a HOF et is viccnek tartom, de ott mindig sok, egészen kivételes játékos marad le, egyszerűen a rendszer hülyesége miatt. Nehéz Yanda, Suggs és SSSr re nem HOFerként nézni ...
Snagal
no
És ami lejött, hogy Héjlíí Stáinfedd. 😅
Kellett pár szép pícstőr meg vájdeó róla.
KeyG
ThySoul
KeyG
Nélküle semmi sincs, LJ hiányában backuppal is mentetek előre, mint mindig.
Ha a Billsbe beáll Truby v Chad Henne, akkor kb esélytelenek.
Ha ide beáll Huntley, akkor nyerhettek.
A kiszolgálók Buff-ban gyengébbek, ez a másik szempont.
Ennyi az MVP.
Szerintem kár ennyire rápörögnöd ilyen szubjektív dolgokra, a szakmai díjat meg úgy is Lamar nyerte, szóval még csalás sincs.
Btw lehet olyan magyarázat a negyedik helyre rakónál, h Josh, Mahomes és Barkley is fontosabb a saját csapatának, mint LJ a Ravensnek.
Willie Parker
Egyébként JA vagy PM nyugodtan jöhetne a Baltimore-i O fal mögé, megnézném képesek-e valamire?!
Rettentő túlértékelt egység ami Lamarnak köszönhető, mert rohadt jól manipulálja a zsebet.
Real Madrid & Boston Celtics & Los Angeles Dodgers
We are just the Ravens!
több mint 1 éve
Ja, én csak válaszoltam hogy tavaly milyen logikus érvek miatt kapta Lamar, és miért nem Purdy vagy Prescott. Szerintem ha fordítva lett volna a csapataik mérlege akkor Purdy kapja.Elit számokat hozott Purdy meg Prescott is csak nekik nem lehet adni mert a média/szavazók szerint nem kiemelkedő játékosok.Tavaly azért kapta mert sok hasonló teljesítmény volt a QB-k között, de közülük a Ravensé volt a legjobb mérleg. Csakhát idén nehéz lett volna Mahomesnak vagy Goffnak adni teljesítmény alapján.Tavaly milyen logikus magyarázat alapján kapta Lamar?Most megkapta, és nincs rá logikus magyarázat mivel előzte Lamart ha a sportteljesítmény nézzük, merjük nézni egy sportligában.23 óta együtt vannak, tavaly valahogy még sem kapott Allen ezek miatt MVP címetElképzeltem ezt a logikai menetet, úgy hogy Laura Okmin vagy Nora Princiotti fejével gondolkodok.Még szerencse, hogy a Superbowl nem szavazással dől el, mert akkor nem lennének dinasztiák sem.JA skill szemelyzetet neztek. Es Henry es LJ meg itt pontosan egymas ellen dolgozott. Viszont az egyetlen cim itt az MVP ami kb megfoghatatlan es nem stat vs statrol szol. Ha az lenne akkor iden LJ nyer de tavaly nem. Barkley es vagy Henry-Jeff meg egyszeruen nem tud az lenni es most itt megunnepeltuk azt hogy egy egeszen kiveteles szamot hozott. De a lenyeg meg Barkley ezzel sincs sehol az MVP versenyben, pont az a jatekos aki tavaly volt, a szemelye segit de nem donto.
Vicc ez a gyakorlatilag szimpátia szavazás ami idén ment. Racionális érv nincs arra, hogy Jackson kb majdnem minden stat -ban jobb volt Allen-nél.
Ez persze nem Josh sara, itt egyszerűen ugyanolyan balszerencsés, mint a SB részvételben: olyan korszakban érkezett, amikor van egy még náluk is jobb csapat és olyan korszakban nyújt kivételes teljesítményt amikor van egy még nála is jobb QB.
A skillszemélyzetre meg kár is fogni, mert emögött a fal mögött ha nem Jackson állna akkor kb a sokadik QB-val kiálló Browns-szal versenyeztünk volna a 3. helyért a csoportban.
De ha nagyon erre akarják felhúzni a miértjét, akkor meg Barkely OP helyezését kéne megcserélni Henryvel.
Én nem venném el Barkleytól a díjat, mert ennek racionális alapokon kéne eldőlnie, számokban meg ő volt a legjobb idén, de ha Allen emiatt MVP, akkor gondolkodjunk el azon is milyen pusztítást végzett volna Henry az Eagles fallal és meddig jutott volna Barkley Baltimore-ban.
(yard after contact számok beszédesek szerintem).
ps: a HOF et is viccnek tartom, de ott mindig sok, egészen kivételes játékos marad le, egyszerűen a rendszer hülyesége miatt. Nehéz Yanda, Suggs és SSSr re nem HOFerként nézni ...
Snagal
no
És ami lejött, hogy Héjlíí Stáinfedd. 😅
Kellett pár szép pícstőr meg vájdeó róla.
KeyG
ThySoul
KeyG
ThySoul
De kicsit túltolta KeyG, azt tanácsolom, hogy engedd el.
+1MVP címmel nem lett volna Lamarnak jobb renoméja egy szurkoló szemében sem. Gyűrűt kell nyerni. Reméljük sikerül majd.
eaglesmcnabb
Továbbra sem lenne bajom azzal ha Lamarnak adják, de 1: ez még mindig nem egy stat díj akár tetszik egyeseknek akár nem; 2: ha a Ravens szurkolók szerint Allen nem érdemli meg mert Lamarnak jobbak a statjai akkor a tavalyit meg Lj nem érdemelte meg; 3: ilyen irtózatos faszságokat ne találjunk már ki hogy Allen a nője miatt kapta, ha ez számítana Kelce a 3. húzná be zsinórban
ThySoul
Ilyen családi dolgokra fogni azért elég laposfölddolog, a szimpátia nyilván benne van, ha két szinte azonos/hasonló játékos közül kéne választani, és szavazhatnék nyilván én is figyelembe venném a szimpátiámat, ezért nem ítélnék el senkit.
Amúgy meg mindannyian túlmisztifikáljuk a díjat. Peytonnak 5 MVP címe van és 2 gyűrűje, Bradynek meg "csak" 3 MVP címe és 7 gyűrűje. Nem kérdés hogy melyiket választanám.
No 1. Kyle Pitts, Jordan Mailata, Myles Garrett, Jerry Jeudy, Tre Harris, Jayden Higgins és Nick Chubb fan!!!
több mint 1 éve
Az MVP döntő csatában karácsonykor Purdy rettentő szar számokat hozott, Lamar meg sokkal jobbakat. CMC-t emlegették még, de ő futó.Tavaly milyen logikus magyarázat alapján kapta Lamar?Most megkapta, és nincs rá logikus magyarázat mivel előzte Lamart ha a sportteljesítmény nézzük, merjük nézni egy sportligában.23 óta együtt vannak, tavaly valahogy még sem kapott Allen ezek miatt MVP címetElképzeltem ezt a logikai menetet, úgy hogy Laura Okmin vagy Nora Princiotti fejével gondolkodok.Még szerencse, hogy a Superbowl nem szavazással dől el, mert akkor nem lennének dinasztiák sem.JA skill szemelyzetet neztek. Es Henry es LJ meg itt pontosan egymas ellen dolgozott. Viszont az egyetlen cim itt az MVP ami kb megfoghatatlan es nem stat vs statrol szol. Ha az lenne akkor iden LJ nyer de tavaly nem. Barkley es vagy Henry-Jeff meg egyszeruen nem tud az lenni es most itt megunnepeltuk azt hogy egy egeszen kiveteles szamot hozott. De a lenyeg meg Barkley ezzel sincs sehol az MVP versenyben, pont az a jatekos aki tavaly volt, a szemelye segit de nem donto.
Vicc ez a gyakorlatilag szimpátia szavazás ami idén ment. Racionális érv nincs arra, hogy Jackson kb majdnem minden stat -ban jobb volt Allen-nél.
Ez persze nem Josh sara, itt egyszerűen ugyanolyan balszerencsés, mint a SB részvételben: olyan korszakban érkezett, amikor van egy még náluk is jobb csapat és olyan korszakban nyújt kivételes teljesítményt amikor van egy még nála is jobb QB.
A skillszemélyzetre meg kár is fogni, mert emögött a fal mögött ha nem Jackson állna akkor kb a sokadik QB-val kiálló Browns-szal versenyeztünk volna a 3. helyért a csoportban.
De ha nagyon erre akarják felhúzni a miértjét, akkor meg Barkely OP helyezését kéne megcserélni Henryvel.
Én nem venném el Barkleytól a díjat, mert ennek racionális alapokon kéne eldőlnie, számokban meg ő volt a legjobb idén, de ha Allen emiatt MVP, akkor gondolkodjunk el azon is milyen pusztítást végzett volna Henry az Eagles fallal és meddig jutott volna Barkley Baltimore-ban.
(yard after contact számok beszédesek szerintem).
ps: a HOF et is viccnek tartom, de ott mindig sok, egészen kivételes játékos marad le, egyszerűen a rendszer hülyesége miatt. Nehéz Yanda, Suggs és SSSr re nem HOFerként nézni ...
Snagal
no
És ami lejött, hogy Héjlíí Stáinfedd. 😅
Kellett pár szép pícstőr meg vájdeó róla.
KeyG
ThySoul
KeyG
ThySoul
All time top 10 O van itt 2 éve a fejlett statisztikai mutatókban amit Lamar működtett olyan nehezékekkel mint John Harbaugh vagy a szar O fala.
Real Madrid & Boston Celtics & Los Angeles Dodgers
We are just the Ravens!
több mint 1 éve
Elit számokat hozott Purdy meg Prescott is csak nekik nem lehet adni mert a média/szavazók szerint nem kiemelkedő játékosok.Tavaly azért kapta mert sok hasonló teljesítmény volt a QB-k között, de közülük a Ravensé volt a legjobb mérleg. Csakhát idén nehéz lett volna Mahomesnak vagy Goffnak adni teljesítmény alapján.Tavaly milyen logikus magyarázat alapján kapta Lamar?Most megkapta, és nincs rá logikus magyarázat mivel előzte Lamart ha a sportteljesítmény nézzük, merjük nézni egy sportligában.23 óta együtt vannak, tavaly valahogy még sem kapott Allen ezek miatt MVP címetElképzeltem ezt a logikai menetet, úgy hogy Laura Okmin vagy Nora Princiotti fejével gondolkodok.Még szerencse, hogy a Superbowl nem szavazással dől el, mert akkor nem lennének dinasztiák sem.JA skill szemelyzetet neztek. Es Henry es LJ meg itt pontosan egymas ellen dolgozott. Viszont az egyetlen cim itt az MVP ami kb megfoghatatlan es nem stat vs statrol szol. Ha az lenne akkor iden LJ nyer de tavaly nem. Barkley es vagy Henry-Jeff meg egyszeruen nem tud az lenni es most itt megunnepeltuk azt hogy egy egeszen kiveteles szamot hozott. De a lenyeg meg Barkley ezzel sincs sehol az MVP versenyben, pont az a jatekos aki tavaly volt, a szemelye segit de nem donto.
Vicc ez a gyakorlatilag szimpátia szavazás ami idén ment. Racionális érv nincs arra, hogy Jackson kb majdnem minden stat -ban jobb volt Allen-nél.
Ez persze nem Josh sara, itt egyszerűen ugyanolyan balszerencsés, mint a SB részvételben: olyan korszakban érkezett, amikor van egy még náluk is jobb csapat és olyan korszakban nyújt kivételes teljesítményt amikor van egy még nála is jobb QB.
A skillszemélyzetre meg kár is fogni, mert emögött a fal mögött ha nem Jackson állna akkor kb a sokadik QB-val kiálló Browns-szal versenyeztünk volna a 3. helyért a csoportban.
De ha nagyon erre akarják felhúzni a miértjét, akkor meg Barkely OP helyezését kéne megcserélni Henryvel.
Én nem venném el Barkleytól a díjat, mert ennek racionális alapokon kéne eldőlnie, számokban meg ő volt a legjobb idén, de ha Allen emiatt MVP, akkor gondolkodjunk el azon is milyen pusztítást végzett volna Henry az Eagles fallal és meddig jutott volna Barkley Baltimore-ban.
(yard after contact számok beszédesek szerintem).
ps: a HOF et is viccnek tartom, de ott mindig sok, egészen kivételes játékos marad le, egyszerűen a rendszer hülyesége miatt. Nehéz Yanda, Suggs és SSSr re nem HOFerként nézni ...
Snagal
no
És ami lejött, hogy Héjlíí Stáinfedd. 😅
Kellett pár szép pícstőr meg vájdeó róla.
KeyG
ThySoul
KeyG
ThySoul
De kicsit túltolta KeyG, azt tanácsolom, hogy engedd el.
+1MVP címmel nem lett volna Lamarnak jobb renoméja egy szurkoló szemében sem. Gyűrűt kell nyerni. Reméljük sikerül majd.
eaglesmcnabb
Továbbra sem lenne bajom azzal ha Lamarnak adják, de 1: ez még mindig nem egy stat díj akár tetszik egyeseknek akár nem; 2: ha a Ravens szurkolók szerint Allen nem érdemli meg mert Lamarnak jobbak a statjai akkor a tavalyit meg Lj nem érdemelte meg; 3: ilyen irtózatos faszságokat ne találjunk már ki hogy Allen a nője miatt kapta, ha ez számítana Kelce a 3. húzná be zsinórban
több mint 1 éve
Tavaly azért kapta mert sok hasonló teljesítmény volt a QB-k között, de közülük a Ravensé volt a legjobb mérleg. Csakhát idén nehéz lett volna Mahomesnak vagy Goffnak adni teljesítmény alapján.Tavaly milyen logikus magyarázat alapján kapta Lamar?Most megkapta, és nincs rá logikus magyarázat mivel előzte Lamart ha a sportteljesítmény nézzük, merjük nézni egy sportligában.23 óta együtt vannak, tavaly valahogy még sem kapott Allen ezek miatt MVP címetElképzeltem ezt a logikai menetet, úgy hogy Laura Okmin vagy Nora Princiotti fejével gondolkodok.Még szerencse, hogy a Superbowl nem szavazással dől el, mert akkor nem lennének dinasztiák sem.JA skill szemelyzetet neztek. Es Henry es LJ meg itt pontosan egymas ellen dolgozott. Viszont az egyetlen cim itt az MVP ami kb megfoghatatlan es nem stat vs statrol szol. Ha az lenne akkor iden LJ nyer de tavaly nem. Barkley es vagy Henry-Jeff meg egyszeruen nem tud az lenni es most itt megunnepeltuk azt hogy egy egeszen kiveteles szamot hozott. De a lenyeg meg Barkley ezzel sincs sehol az MVP versenyben, pont az a jatekos aki tavaly volt, a szemelye segit de nem donto.
Vicc ez a gyakorlatilag szimpátia szavazás ami idén ment. Racionális érv nincs arra, hogy Jackson kb majdnem minden stat -ban jobb volt Allen-nél.
Ez persze nem Josh sara, itt egyszerűen ugyanolyan balszerencsés, mint a SB részvételben: olyan korszakban érkezett, amikor van egy még náluk is jobb csapat és olyan korszakban nyújt kivételes teljesítményt amikor van egy még nála is jobb QB.
A skillszemélyzetre meg kár is fogni, mert emögött a fal mögött ha nem Jackson állna akkor kb a sokadik QB-val kiálló Browns-szal versenyeztünk volna a 3. helyért a csoportban.
De ha nagyon erre akarják felhúzni a miértjét, akkor meg Barkely OP helyezését kéne megcserélni Henryvel.
Én nem venném el Barkleytól a díjat, mert ennek racionális alapokon kéne eldőlnie, számokban meg ő volt a legjobb idén, de ha Allen emiatt MVP, akkor gondolkodjunk el azon is milyen pusztítást végzett volna Henry az Eagles fallal és meddig jutott volna Barkley Baltimore-ban.
(yard after contact számok beszédesek szerintem).
ps: a HOF et is viccnek tartom, de ott mindig sok, egészen kivételes játékos marad le, egyszerűen a rendszer hülyesége miatt. Nehéz Yanda, Suggs és SSSr re nem HOFerként nézni ...
Snagal
no
És ami lejött, hogy Héjlíí Stáinfedd. 😅
Kellett pár szép pícstőr meg vájdeó róla.
KeyG
ThySoul
KeyG
ThySoul
De kicsit túltolta KeyG, azt tanácsolom, hogy engedd el.
+1MVP címmel nem lett volna Lamarnak jobb renoméja egy szurkoló szemében sem. Gyűrűt kell nyerni. Reméljük sikerül majd.
szerk.: Amúgy a kiszolgáló személyzetről csak annyit, (és nekem nyilván ez személyes dolog valamennyire, mert igencsak kedvelem a gyereket) de ahol megtehetik hogy Amari Coopert kb. csak blokkolásra használják, ott ne panaszkodjon senki az elkapókra szerintem 😀
Szerkesztette: eaglesmcnabb
No 1. Kyle Pitts, Jordan Mailata, Myles Garrett, Jerry Jeudy, Tre Harris, Jayden Higgins és Nick Chubb fan!!!
több mint 1 éve
Jackson skill személyzete valahogy mindig varázsütésre ligaelitté válik papíron amikor Allen statjaival hasonlítják össze Jacksonét.Még szerencse, hogy a Superbowl nem szavazással dől el, mert akkor nem lennének dinasztiák sem.JA skill szemelyzetet neztek. Es Henry es LJ meg itt pontosan egymas ellen dolgozott. Viszont az egyetlen cim itt az MVP ami kb megfoghatatlan es nem stat vs statrol szol. Ha az lenne akkor iden LJ nyer de tavaly nem. Barkley es vagy Henry-Jeff meg egyszeruen nem tud az lenni es most itt megunnepeltuk azt hogy egy egeszen kiveteles szamot hozott. De a lenyeg meg Barkley ezzel sincs sehol az MVP versenyben, pont az a jatekos aki tavaly volt, a szemelye segit de nem donto.
Vicc ez a gyakorlatilag szimpátia szavazás ami idén ment. Racionális érv nincs arra, hogy Jackson kb majdnem minden stat -ban jobb volt Allen-nél.
Ez persze nem Josh sara, itt egyszerűen ugyanolyan balszerencsés, mint a SB részvételben: olyan korszakban érkezett, amikor van egy még náluk is jobb csapat és olyan korszakban nyújt kivételes teljesítményt amikor van egy még nála is jobb QB.
A skillszemélyzetre meg kár is fogni, mert emögött a fal mögött ha nem Jackson állna akkor kb a sokadik QB-val kiálló Browns-szal versenyeztünk volna a 3. helyért a csoportban.
De ha nagyon erre akarják felhúzni a miértjét, akkor meg Barkely OP helyezését kéne megcserélni Henryvel.
Én nem venném el Barkleytól a díjat, mert ennek racionális alapokon kéne eldőlnie, számokban meg ő volt a legjobb idén, de ha Allen emiatt MVP, akkor gondolkodjunk el azon is milyen pusztítást végzett volna Henry az Eagles fallal és meddig jutott volna Barkley Baltimore-ban.
(yard after contact számok beszédesek szerintem).
ps: a HOF et is viccnek tartom, de ott mindig sok, egészen kivételes játékos marad le, egyszerűen a rendszer hülyesége miatt. Nehéz Yanda, Suggs és SSSr re nem HOFerként nézni ...
Snagal
no
Teljesen egyértelmű volt ez idén, és nem azért mert Allen nem elég jó, hanem Jacksonnak sokkal jobb éve jött össze. Ennyi TD ilyen kevés INT-tel (és abból is 2 nem Jackson hibája volt), ennyi passzolt yard ennyi futott yard mellett, egy közepesnél gyengébb fallal.
Ennyi erővel Mahomes sem érdmelte meg egyszer sem, mert sokkal jobb offense edzője van mint bárki másnak...
Ezért mondom, innentől ez egy szimpátia szavazás.
több mint 1 éve
Jobban kell a csapatának, mint Lamar.Most megkapta, és nincs rá logikus magyarázat mivel előzte Lamart ha a sportteljesítmény nézzük, merjük nézni egy sportligában.23 óta együtt vannak, tavaly valahogy még sem kapott Allen ezek miatt MVP címetElképzeltem ezt a logikai menetet, úgy hogy Laura Okmin vagy Nora Princiotti fejével gondolkodok.Még szerencse, hogy a Superbowl nem szavazással dől el, mert akkor nem lennének dinasztiák sem.JA skill szemelyzetet neztek. Es Henry es LJ meg itt pontosan egymas ellen dolgozott. Viszont az egyetlen cim itt az MVP ami kb megfoghatatlan es nem stat vs statrol szol. Ha az lenne akkor iden LJ nyer de tavaly nem. Barkley es vagy Henry-Jeff meg egyszeruen nem tud az lenni es most itt megunnepeltuk azt hogy egy egeszen kiveteles szamot hozott. De a lenyeg meg Barkley ezzel sincs sehol az MVP versenyben, pont az a jatekos aki tavaly volt, a szemelye segit de nem donto.
Vicc ez a gyakorlatilag szimpátia szavazás ami idén ment. Racionális érv nincs arra, hogy Jackson kb majdnem minden stat -ban jobb volt Allen-nél.
Ez persze nem Josh sara, itt egyszerűen ugyanolyan balszerencsés, mint a SB részvételben: olyan korszakban érkezett, amikor van egy még náluk is jobb csapat és olyan korszakban nyújt kivételes teljesítményt amikor van egy még nála is jobb QB.
A skillszemélyzetre meg kár is fogni, mert emögött a fal mögött ha nem Jackson állna akkor kb a sokadik QB-val kiálló Browns-szal versenyeztünk volna a 3. helyért a csoportban.
De ha nagyon erre akarják felhúzni a miértjét, akkor meg Barkely OP helyezését kéne megcserélni Henryvel.
Én nem venném el Barkleytól a díjat, mert ennek racionális alapokon kéne eldőlnie, számokban meg ő volt a legjobb idén, de ha Allen emiatt MVP, akkor gondolkodjunk el azon is milyen pusztítást végzett volna Henry az Eagles fallal és meddig jutott volna Barkley Baltimore-ban.
(yard after contact számok beszédesek szerintem).
ps: a HOF et is viccnek tartom, de ott mindig sok, egészen kivételes játékos marad le, egyszerűen a rendszer hülyesége miatt. Nehéz Yanda, Suggs és SSSr re nem HOFerként nézni ...
Snagal
no
És ami lejött, hogy Héjlíí Stáinfedd. 😅
Kellett pár szép pícstőr meg vájdeó róla.
KeyG
ThySoul
KeyG
Nélküle semmi sincs, LJ hiányában backuppal is mentetek előre, mint mindig.
Ha a Billsbe beáll Truby v Chad Henne, akkor kb esélytelenek.
Ha ide beáll Huntley, akkor nyerhettek.
A kiszolgálók Buff-ban gyengébbek, ez a másik szempont.
Ennyi az MVP.
Szerintem kár ennyire rápörögnöd ilyen szubjektív dolgokra, a szakmai díjat meg úgy is Lamar nyerte, szóval még csalás sincs.
Btw lehet olyan magyarázat a negyedik helyre rakónál, h Josh, Mahomes és Barkley is fontosabb a saját csapatának, mint LJ a Ravensnek.
Szerkesztette: Willie Parker
több mint 1 éve
Tavaly milyen logikus magyarázat alapján kapta Lamar?Most megkapta, és nincs rá logikus magyarázat mivel előzte Lamart ha a sportteljesítmény nézzük, merjük nézni egy sportligában.23 óta együtt vannak, tavaly valahogy még sem kapott Allen ezek miatt MVP címetElképzeltem ezt a logikai menetet, úgy hogy Laura Okmin vagy Nora Princiotti fejével gondolkodok.Még szerencse, hogy a Superbowl nem szavazással dől el, mert akkor nem lennének dinasztiák sem.JA skill szemelyzetet neztek. Es Henry es LJ meg itt pontosan egymas ellen dolgozott. Viszont az egyetlen cim itt az MVP ami kb megfoghatatlan es nem stat vs statrol szol. Ha az lenne akkor iden LJ nyer de tavaly nem. Barkley es vagy Henry-Jeff meg egyszeruen nem tud az lenni es most itt megunnepeltuk azt hogy egy egeszen kiveteles szamot hozott. De a lenyeg meg Barkley ezzel sincs sehol az MVP versenyben, pont az a jatekos aki tavaly volt, a szemelye segit de nem donto.
Vicc ez a gyakorlatilag szimpátia szavazás ami idén ment. Racionális érv nincs arra, hogy Jackson kb majdnem minden stat -ban jobb volt Allen-nél.
Ez persze nem Josh sara, itt egyszerűen ugyanolyan balszerencsés, mint a SB részvételben: olyan korszakban érkezett, amikor van egy még náluk is jobb csapat és olyan korszakban nyújt kivételes teljesítményt amikor van egy még nála is jobb QB.
A skillszemélyzetre meg kár is fogni, mert emögött a fal mögött ha nem Jackson állna akkor kb a sokadik QB-val kiálló Browns-szal versenyeztünk volna a 3. helyért a csoportban.
De ha nagyon erre akarják felhúzni a miértjét, akkor meg Barkely OP helyezését kéne megcserélni Henryvel.
Én nem venném el Barkleytól a díjat, mert ennek racionális alapokon kéne eldőlnie, számokban meg ő volt a legjobb idén, de ha Allen emiatt MVP, akkor gondolkodjunk el azon is milyen pusztítást végzett volna Henry az Eagles fallal és meddig jutott volna Barkley Baltimore-ban.
(yard after contact számok beszédesek szerintem).
ps: a HOF et is viccnek tartom, de ott mindig sok, egészen kivételes játékos marad le, egyszerűen a rendszer hülyesége miatt. Nehéz Yanda, Suggs és SSSr re nem HOFerként nézni ...
Snagal
no
És ami lejött, hogy Héjlíí Stáinfedd. 😅
Kellett pár szép pícstőr meg vájdeó róla.
KeyG
ThySoul
KeyG
több mint 1 éve
Most megkapta, és nincs rá logikus magyarázat mivel előzte Lamart ha a sportteljesítmény nézzük, merjük nézni egy sportligában.23 óta együtt vannak, tavaly valahogy még sem kapott Allen ezek miatt MVP címetElképzeltem ezt a logikai menetet, úgy hogy Laura Okmin vagy Nora Princiotti fejével gondolkodok.Még szerencse, hogy a Superbowl nem szavazással dől el, mert akkor nem lennének dinasztiák sem.JA skill szemelyzetet neztek. Es Henry es LJ meg itt pontosan egymas ellen dolgozott. Viszont az egyetlen cim itt az MVP ami kb megfoghatatlan es nem stat vs statrol szol. Ha az lenne akkor iden LJ nyer de tavaly nem. Barkley es vagy Henry-Jeff meg egyszeruen nem tud az lenni es most itt megunnepeltuk azt hogy egy egeszen kiveteles szamot hozott. De a lenyeg meg Barkley ezzel sincs sehol az MVP versenyben, pont az a jatekos aki tavaly volt, a szemelye segit de nem donto.
Vicc ez a gyakorlatilag szimpátia szavazás ami idén ment. Racionális érv nincs arra, hogy Jackson kb majdnem minden stat -ban jobb volt Allen-nél.
Ez persze nem Josh sara, itt egyszerűen ugyanolyan balszerencsés, mint a SB részvételben: olyan korszakban érkezett, amikor van egy még náluk is jobb csapat és olyan korszakban nyújt kivételes teljesítményt amikor van egy még nála is jobb QB.
A skillszemélyzetre meg kár is fogni, mert emögött a fal mögött ha nem Jackson állna akkor kb a sokadik QB-val kiálló Browns-szal versenyeztünk volna a 3. helyért a csoportban.
De ha nagyon erre akarják felhúzni a miértjét, akkor meg Barkely OP helyezését kéne megcserélni Henryvel.
Én nem venném el Barkleytól a díjat, mert ennek racionális alapokon kéne eldőlnie, számokban meg ő volt a legjobb idén, de ha Allen emiatt MVP, akkor gondolkodjunk el azon is milyen pusztítást végzett volna Henry az Eagles fallal és meddig jutott volna Barkley Baltimore-ban.
(yard after contact számok beszédesek szerintem).
ps: a HOF et is viccnek tartom, de ott mindig sok, egészen kivételes játékos marad le, egyszerűen a rendszer hülyesége miatt. Nehéz Yanda, Suggs és SSSr re nem HOFerként nézni ...
Snagal
no
És ami lejött, hogy Héjlíí Stáinfedd. 😅
Kellett pár szép pícstőr meg vájdeó róla.
KeyG
ThySoul
Real Madrid & Boston Celtics & Los Angeles Dodgers
We are just the Ravens!
több mint 1 éve
Engem is megkérdezhetnek mint Jim Millert, olyan hülyeséget én is tudok voksolni.apnews.com/sports/how-they-voted-josh-allen-wins-ap-nfl-mvp-award-00000194de7cdd80a79dde7c10b10000Noket nem kellene engedni szavazni, lathatoan nem ertenek hozza. Amugy Brady is mindenhol ott van...jovore javaslom Antonio Brownt is kerdezzek meg.
Az összes nő közül kettő szavazott Lamarra na miért?
Ki az a Jim Miller?
Brady és Dungy Lamarra szavazott.
KeyG
Hendrix
Real Madrid & Boston Celtics & Los Angeles Dodgers
We are just the Ravens!
több mint 1 éve
23 óta együtt vannak, tavaly valahogy még sem kapott Allen ezek miatt MVP címetElképzeltem ezt a logikai menetet, úgy hogy Laura Okmin vagy Nora Princiotti fejével gondolkodok.Még szerencse, hogy a Superbowl nem szavazással dől el, mert akkor nem lennének dinasztiák sem.JA skill szemelyzetet neztek. Es Henry es LJ meg itt pontosan egymas ellen dolgozott. Viszont az egyetlen cim itt az MVP ami kb megfoghatatlan es nem stat vs statrol szol. Ha az lenne akkor iden LJ nyer de tavaly nem. Barkley es vagy Henry-Jeff meg egyszeruen nem tud az lenni es most itt megunnepeltuk azt hogy egy egeszen kiveteles szamot hozott. De a lenyeg meg Barkley ezzel sincs sehol az MVP versenyben, pont az a jatekos aki tavaly volt, a szemelye segit de nem donto.
Vicc ez a gyakorlatilag szimpátia szavazás ami idén ment. Racionális érv nincs arra, hogy Jackson kb majdnem minden stat -ban jobb volt Allen-nél.
Ez persze nem Josh sara, itt egyszerűen ugyanolyan balszerencsés, mint a SB részvételben: olyan korszakban érkezett, amikor van egy még náluk is jobb csapat és olyan korszakban nyújt kivételes teljesítményt amikor van egy még nála is jobb QB.
A skillszemélyzetre meg kár is fogni, mert emögött a fal mögött ha nem Jackson állna akkor kb a sokadik QB-val kiálló Browns-szal versenyeztünk volna a 3. helyért a csoportban.
De ha nagyon erre akarják felhúzni a miértjét, akkor meg Barkely OP helyezését kéne megcserélni Henryvel.
Én nem venném el Barkleytól a díjat, mert ennek racionális alapokon kéne eldőlnie, számokban meg ő volt a legjobb idén, de ha Allen emiatt MVP, akkor gondolkodjunk el azon is milyen pusztítást végzett volna Henry az Eagles fallal és meddig jutott volna Barkley Baltimore-ban.
(yard after contact számok beszédesek szerintem).
ps: a HOF et is viccnek tartom, de ott mindig sok, egészen kivételes játékos marad le, egyszerűen a rendszer hülyesége miatt. Nehéz Yanda, Suggs és SSSr re nem HOFerként nézni ...
Snagal
no
És ami lejött, hogy Héjlíí Stáinfedd. 😅
Kellett pár szép pícstőr meg vájdeó róla.
KeyG
több mint 1 éve
ebbol egy szot nem ertek, de biztos. 😊Elképzeltem ezt a logikai menetet, úgy hogy Laura Okmin vagy Nora Princiotti fejével gondolkodok.Még szerencse, hogy a Superbowl nem szavazással dől el, mert akkor nem lennének dinasztiák sem.JA skill szemelyzetet neztek. Es Henry es LJ meg itt pontosan egymas ellen dolgozott. Viszont az egyetlen cim itt az MVP ami kb megfoghatatlan es nem stat vs statrol szol. Ha az lenne akkor iden LJ nyer de tavaly nem. Barkley es vagy Henry-Jeff meg egyszeruen nem tud az lenni es most itt megunnepeltuk azt hogy egy egeszen kiveteles szamot hozott. De a lenyeg meg Barkley ezzel sincs sehol az MVP versenyben, pont az a jatekos aki tavaly volt, a szemelye segit de nem donto.
Vicc ez a gyakorlatilag szimpátia szavazás ami idén ment. Racionális érv nincs arra, hogy Jackson kb majdnem minden stat -ban jobb volt Allen-nél.
Ez persze nem Josh sara, itt egyszerűen ugyanolyan balszerencsés, mint a SB részvételben: olyan korszakban érkezett, amikor van egy még náluk is jobb csapat és olyan korszakban nyújt kivételes teljesítményt amikor van egy még nála is jobb QB.
A skillszemélyzetre meg kár is fogni, mert emögött a fal mögött ha nem Jackson állna akkor kb a sokadik QB-val kiálló Browns-szal versenyeztünk volna a 3. helyért a csoportban.
De ha nagyon erre akarják felhúzni a miértjét, akkor meg Barkely OP helyezését kéne megcserélni Henryvel.
Én nem venném el Barkleytól a díjat, mert ennek racionális alapokon kéne eldőlnie, számokban meg ő volt a legjobb idén, de ha Allen emiatt MVP, akkor gondolkodjunk el azon is milyen pusztítást végzett volna Henry az Eagles fallal és meddig jutott volna Barkley Baltimore-ban.
(yard after contact számok beszédesek szerintem).
ps: a HOF et is viccnek tartom, de ott mindig sok, egészen kivételes játékos marad le, egyszerűen a rendszer hülyesége miatt. Nehéz Yanda, Suggs és SSSr re nem HOFerként nézni ...
Snagal
no
És ami lejött, hogy Héjlíí Stáinfedd. 😅
Kellett pár szép pícstőr meg vájdeó róla.
KeyG
több mint 1 éve
apnews.com/sports/how-they-voted-josh-allen-wins-ap-nfl-mvp-award-00000194de7cdd80a79dde7c10b10000Noket nem kellene engedni szavazni, lathatoan nem ertenek hozza. Amugy Brady is mindenhol ott van...jovore javaslom Antonio Brownt is kerdezzek meg.
Az összes nő közül kettő szavazott Lamarra na miért?
Ki az a Jim Miller?
Brady és Dungy Lamarra szavazott.
KeyG
Szerkesztette: Hendrix
I know that when you shine they wish some days will be dark
Sunny days wouldn't be special if it wasn't for rain, Joy wouldn't feel so good if it wasn't for pain
több mint 1 éve
Elképzeltem ezt a logikai menetet, úgy hogy Laura Okmin vagy Nora Princiotti fejével gondolkodok.Még szerencse, hogy a Superbowl nem szavazással dől el, mert akkor nem lennének dinasztiák sem.JA skill szemelyzetet neztek. Es Henry es LJ meg itt pontosan egymas ellen dolgozott. Viszont az egyetlen cim itt az MVP ami kb megfoghatatlan es nem stat vs statrol szol. Ha az lenne akkor iden LJ nyer de tavaly nem. Barkley es vagy Henry-Jeff meg egyszeruen nem tud az lenni es most itt megunnepeltuk azt hogy egy egeszen kiveteles szamot hozott. De a lenyeg meg Barkley ezzel sincs sehol az MVP versenyben, pont az a jatekos aki tavaly volt, a szemelye segit de nem donto.
Vicc ez a gyakorlatilag szimpátia szavazás ami idén ment. Racionális érv nincs arra, hogy Jackson kb majdnem minden stat -ban jobb volt Allen-nél.
Ez persze nem Josh sara, itt egyszerűen ugyanolyan balszerencsés, mint a SB részvételben: olyan korszakban érkezett, amikor van egy még náluk is jobb csapat és olyan korszakban nyújt kivételes teljesítményt amikor van egy még nála is jobb QB.
A skillszemélyzetre meg kár is fogni, mert emögött a fal mögött ha nem Jackson állna akkor kb a sokadik QB-val kiálló Browns-szal versenyeztünk volna a 3. helyért a csoportban.
De ha nagyon erre akarják felhúzni a miértjét, akkor meg Barkely OP helyezését kéne megcserélni Henryvel.
Én nem venném el Barkleytól a díjat, mert ennek racionális alapokon kéne eldőlnie, számokban meg ő volt a legjobb idén, de ha Allen emiatt MVP, akkor gondolkodjunk el azon is milyen pusztítást végzett volna Henry az Eagles fallal és meddig jutott volna Barkley Baltimore-ban.
(yard after contact számok beszédesek szerintem).
ps: a HOF et is viccnek tartom, de ott mindig sok, egészen kivételes játékos marad le, egyszerűen a rendszer hülyesége miatt. Nehéz Yanda, Suggs és SSSr re nem HOFerként nézni ...
Snagal
no
És ami lejött, hogy Héjlíí Stáinfedd. 😅
Kellett pár szép pícstőr meg vájdeó róla.
Szerkesztette: KeyG
Real Madrid & Boston Celtics & Los Angeles Dodgers
We are just the Ravens!
több mint 1 éve
Még szerencse, hogy a Superbowl nem szavazással dől el, mert akkor nem lennének dinasztiák sem.JA skill szemelyzetet neztek. Es Henry es LJ meg itt pontosan egymas ellen dolgozott. Viszont az egyetlen cim itt az MVP ami kb megfoghatatlan es nem stat vs statrol szol. Ha az lenne akkor iden LJ nyer de tavaly nem. Barkley es vagy Henry-Jeff meg egyszeruen nem tud az lenni es most itt megunnepeltuk azt hogy egy egeszen kiveteles szamot hozott. De a lenyeg meg Barkley ezzel sincs sehol az MVP versenyben, pont az a jatekos aki tavaly volt, a szemelye segit de nem donto.
Vicc ez a gyakorlatilag szimpátia szavazás ami idén ment. Racionális érv nincs arra, hogy Jackson kb majdnem minden stat -ban jobb volt Allen-nél.
Ez persze nem Josh sara, itt egyszerűen ugyanolyan balszerencsés, mint a SB részvételben: olyan korszakban érkezett, amikor van egy még náluk is jobb csapat és olyan korszakban nyújt kivételes teljesítményt amikor van egy még nála is jobb QB.
A skillszemélyzetre meg kár is fogni, mert emögött a fal mögött ha nem Jackson állna akkor kb a sokadik QB-val kiálló Browns-szal versenyeztünk volna a 3. helyért a csoportban.
De ha nagyon erre akarják felhúzni a miértjét, akkor meg Barkely OP helyezését kéne megcserélni Henryvel.
Én nem venném el Barkleytól a díjat, mert ennek racionális alapokon kéne eldőlnie, számokban meg ő volt a legjobb idén, de ha Allen emiatt MVP, akkor gondolkodjunk el azon is milyen pusztítást végzett volna Henry az Eagles fallal és meddig jutott volna Barkley Baltimore-ban.
(yard after contact számok beszédesek szerintem).
ps: a HOF et is viccnek tartom, de ott mindig sok, egészen kivételes játékos marad le, egyszerűen a rendszer hülyesége miatt. Nehéz Yanda, Suggs és SSSr re nem HOFerként nézni ...
Snagal
több mint 1 éve
Az összes nő közül kettő szavazott Lamarra na miért?volt az 3 is, én ebben nem látok összefüggést.
KeyG
más kérdés mennyire volt szakmai alapja a szavazásnak.
több mint 1 éve
apnews.com/sports/how-they-voted-josh-allen-wins-ap-nfl-mvp-award-00000194de7cdd80a79dde7c10b10000Az összes nő közül kettő szavazott Lamarra na miért?
Ki az a Jim Miller?
Brady és Dungy Lamarra szavazott.
Real Madrid & Boston Celtics & Los Angeles Dodgers
We are just the Ravens!
több mint 1 éve
nem tudom a többiek hogy vannak vele, de engem ezek amúgy nem zavarnak, ezek a tényleg minden komolyságot nélkülöző trashtalkok szerintem simán elférnek, én is csinálnám de sokszor lusta vagyok átmenni a steelers topicba ezért...Annyi értelme volt, hogy finoman jeleztem, hogy a hozzászólásodnak egyetlen célja volt, mégpedig hogy kifejezd a "haterségedet". Ennek az egynek aztán tényleg semmi értelme. Nem véletlen, hogy nem érkezett válasz és csak egy visszakérdezéssel tudtál válaszolni. Annyit is mondhattál volna hogy Boldog Karácsonyt. 😀Amúgy mi értelme megkérdezni hogy "Amúgy az ilyen hsz.-eknek mi értelme?"Remélem megsértődik, és azonnal visszavonul 😊Hát akkor van egy rossz hírem 🙃🙂🙃.
bcsarli, Udvari Főkóstoló
Amúgy az ilyen hsz.-eknek mi értelme?
eaglesmcnabb
Ha törölnék az összes olyan kommentet minden topicból aminek semmi értelme, szerinted mennyivel csökkene az össz hsz? Szerintem kb 60-70 százalékkal.
😊
bcsarli, Udvari Főkóstoló
Pláne ebben a topicban full fölös ilyeneket írogatni, én sem a Bills topicban fejeztem ki a gondolataim, mert nem célom hogy a Bills fanok örömét elcsesszem, dehát nem vagyunk egyformák.
Szerencsére a hozzászólások 60-70%-a azért nem erről szól. Szóval nem hiszem hogy valid lenne az általad említett százalék.
eaglesmcnabb
na meg ott nem is nagyon történik semmi említésre méltó már évek óta 😀 😉
Szerkesztette: Snagal
több mint 1 éve
Még szerencse, hogy a Superbowl nem szavazással dől el, mert akkor nem lennének dinasztiák sem.Vicc ez a gyakorlatilag szimpátia szavazás ami idén ment. Racionális érv nincs arra, hogy Jackson kb majdnem minden stat -ban jobb volt Allen-nél.
Ez persze nem Josh sara, itt egyszerűen ugyanolyan balszerencsés, mint a SB részvételben: olyan korszakban érkezett, amikor van egy még náluk is jobb csapat és olyan korszakban nyújt kivételes teljesítményt amikor van egy még nála is jobb QB.
A skillszemélyzetre meg kár is fogni, mert emögött a fal mögött ha nem Jackson állna akkor kb a sokadik QB-val kiálló Browns-szal versenyeztünk volna a 3. helyért a csoportban.
De ha nagyon erre akarják felhúzni a miértjét, akkor meg Barkely OP helyezését kéne megcserélni Henryvel.
Én nem venném el Barkleytól a díjat, mert ennek racionális alapokon kéne eldőlnie, számokban meg ő volt a legjobb idén, de ha Allen emiatt MVP, akkor gondolkodjunk el azon is milyen pusztítást végzett volna Henry az Eagles fallal és meddig jutott volna Barkley Baltimore-ban.
(yard after contact számok beszédesek szerintem).
ps: a HOF et is viccnek tartom, de ott mindig sok, egészen kivételes játékos marad le, egyszerűen a rendszer hülyesége miatt. Nehéz Yanda, Suggs és SSSr re nem HOFerként nézni ...
Szerkesztette: Snagal
több mint 1 éve
Annyi értelme volt, hogy finoman jeleztem, hogy a hozzászólásodnak egyetlen célja volt, mégpedig hogy kifejezd a "haterségedet". Ennek az egynek aztán tényleg semmi értelme. Nem véletlen, hogy nem érkezett válasz és csak egy visszakérdezéssel tudtál válaszolni. Annyit is mondhattál volna hogy Boldog Karácsonyt. 😀Amúgy mi értelme megkérdezni hogy "Amúgy az ilyen hsz.-eknek mi értelme?"Remélem megsértődik, és azonnal visszavonul 😊Hát akkor van egy rossz hírem 🙃🙂🙃.
bcsarli, Udvari Főkóstoló
Amúgy az ilyen hsz.-eknek mi értelme?
eaglesmcnabb
Ha törölnék az összes olyan kommentet minden topicból aminek semmi értelme, szerinted mennyivel csökkene az össz hsz? Szerintem kb 60-70 százalékkal.
😊
bcsarli, Udvari Főkóstoló
Pláne ebben a topicban full fölös ilyeneket írogatni, én sem a Bills topicban fejeztem ki a gondolataim, mert nem célom hogy a Bills fanok örömét elcsesszem, dehát nem vagyunk egyformák.
Szerencsére a hozzászólások 60-70%-a azért nem erről szól. Szóval nem hiszem hogy valid lenne az általad említett százalék.
No 1. Kyle Pitts, Jordan Mailata, Myles Garrett, Jerry Jeudy, Tre Harris, Jayden Higgins és Nick Chubb fan!!!
több mint 1 éve
Amúgy mi értelme megkérdezni hogy "Amúgy az ilyen hsz.-eknek mi értelme?"Remélem megsértődik, és azonnal visszavonul 😊Hát akkor van egy rossz hírem 🙃🙂🙃.
bcsarli, Udvari Főkóstoló
Amúgy az ilyen hsz.-eknek mi értelme?
eaglesmcnabb
Ha törölnék az összes olyan kommentet minden topicból aminek semmi értelme, szerinted mennyivel csökkene az össz hsz? Szerintem kb 60-70 százalékkal.
😊
több mint 1 éve
JA tok jogosan lett MVP. Papiron o es LJ volt a ketto legjobb es nem megosztotak a dijat nagyon helyesen hanem az egyik allpro lett a masik mvp. JA meg nyert mert belekalkulaltak a segitseget korulotte. Tavaly Purdy volt papiron annyival jobb, de LJ nyert mert gyengebb kisegitokkel felszabdalta a konkurenciat. Gratulalni kell neki mert teljesen megerdemli
több mint 1 éve
Nem csak az van, láthatóan csak emiatt nyertMiért, Allan-nek is valami celeb csaja van?Remélem megsértődik, és azonnal visszavonul 😊Én meg remélem levonja a konzekvenciát és önreflexiót alkalmazz és vagy ő vagy bármelyik csapattársa felszed valami celebet például Halle Baileyt vagy Francesca Amewudah-Riverst.
bcsarli, Udvari Főkóstoló
KeyG
bcsarli, Udvari Főkóstoló