Carolina Panthers
32 feliratkozó
több mint 10 éve
Ezt a teljesítmény vs bohóckodás dolgot én fordítva nézem, nem azért bohóckodik, mert megteheti a teljesítménye miatt, hanem mert egy nagy gyerek, és azért is tud ilyen jól játszani, mert az edzők hagyják, hogy egy nagy gyerek legyen a pályán. Érdekes, hogy felhozod Peyton esetét, ami ugye alapvetően szexuális zaklatás... Persze csak egy gyerekes prank volt, de sokkal súlyosabb dolog, mint amivel Camet valaha meg lehetett vádolni. Mégis ő a classy qb mintaképe, Cam meg a thug... Miközben a pályán kívül gyakorlatilag mintapolgár. Szóval ezért van az, hogy előjön a race card.Sztem inkább emberfüggő a dolog, hogy hogy viselkedik, nem bőrszín. Igaz írtam én is, hogy alapvetően más kultúrából jönnek, de gimitől kezdve azért egymás társaságában vannak. Szóval az egyik otthonról hozza és szervesebb része az egyéniségének, de a másik is ki van téve neki (pl. Manziel money dance van mi a szösz) Pl. kurva jót röhögtem, amikor múltkor olvastam, hogy az öreg Peyton egyetemista korában vmi orvos nőci orra alá dugta a pucér valagát...😀 Inkább valahogy a pozíció fontosságától várható el a nagyobb komolyság, nem pedig a pozíciót betöltő emberke bőrszínével szemben van az elvárás. Cam-nek ott van mázlija, hogy a teljesítménye egyelőre minden kérdőjelet lenulláz a bohóckodással kapcsolatban. De nézd meg pl a mi Hínárhajú Robinkat... Ő mondjuk nem a pályán volt idióta, hanem a közösségi médiában, de amint nem ment a szekér, egyenesen felgyújtották. Nem azért mert feka, hanem mert veszett nagy hülyeségeket hordott össze(sajnos).Tegnap unalmamban olvasgattam... Hogy őszinte legyek, egy dolog a zavaró ebben a bohóckodásban: adandó alkalommal a "polkorrekt" média ráhúzza a "mindenki utálja a feka QB-t" lemezt, holott köze nincs hozzá, legalábbis részemről tuti nem. Én olyan sportrendezvényekhez vagyok szokva, ahol a versenyzőtől elvárják, hogy eredményhirdetésig fegyelmezett legyen, ezért nekem furcsa az egész Cam jelenség, de a liga engedi, nem büntetik, akkor szabad. A feka QB-k (és játékosok általában ) azért általában más környezetből jönnek és másképp kultúrálódnak életük kezdeti szakaszbán, érthető, hogy másképp viselkednek (pl tegnap olvastam, hogy azért mert McNabb meg R.Wilson viszonylag kultúrált "tankönyvi" angolt beszélnek, csapattársak kikezdték őket, hogy nem elég niggák...WTF?). Nem jobban, nem rosszabbul, hanem másképp, ami különböző emberekből különböző mértékű szimpátiát vált ki. Eddig relatíve kevés sikeres feka irányító volt és tetszik vagy sem, de ez a típusú magatartás szignifikánsan nagyobb arányban jellemzi őket. Ez nem rasszizmus, hanem statisztika. Téma lezárva. Én őszintén remélem, hogy hamarosan lesz a ligában egy Super Bowl győztes kínai irányító, mert akkor végre le lehet szállni erről a feka-témáról. 😀 Piszok unalmas szerintem, 99%-a feka a ligának...Nyilván bonyolultabb dolog ez annál, hogy fekete (és nem elsősorban a bőrszín, inkább a kultúra miatt, ahogy írtad pl Wilson nem "brother" 😊 ), de benne van ez is. Mert amilyen ünnepléseket Cam előad, az más posztokon teljesen megszokott, sőt hát régebben, amikor szabadabban lehetett TD-t ünnepelni, akkor Ochocinco, Smitty és társai köröket vertek Camre. A 1st down jelzés is abszolút megszokott az elkapóknál, pl Antonio Brown is csinálja. Védő oldalon is megvan ez, amióta nézem a ligát, a sack dance mindig is integráns része volt az ünneplésnek 😊
nexion218
Csak hát irányítótól nem láttuk ezeket eddig, és az sokaknál még mindig "fehér" poszt...
Jakehomer
Mindegy, az a lényeg, hogy engem piszkosul fáraszt, hogy ha vki el meri mondani, hogy neki nem szimpi egy feka játékos viselkedése, akkor máris rasszistáznak. Mindezt úgy, hogy aki azt mondja, hogy neki nem szimpi pl. Cam, az úgy mondja, hogy 99% valószínűséggel egy legalább akkora kannigger mezében csücsül a monitor előtt és rajongásig imádja a kérdéses játékost. 😀 1930-ban ez még elfogadható volt, mert akkor ténylegnem komálták a "tesókat", de manapság egyszerűen nem értem... Olcsó médiahúzás. Meg az is fárasztó, hogy ekkor savat kap. Nekem megmondom őszinté nenm szimpi. De semmi olyat nem csinál, ami szabálytalan, szóval innentől kezdve magamban fortyoghatok, de kuss a nevem. 😀 Nyeri a meccseket és közben azt csinál a játék szabálykönyve által adott keretek között, ami jól esik neki. De bazdmeg az a törölköző a fején....😀
nexion218
Ettől még lehet ellenszenves, azzal nincs baj 😊 De hogy miért pont a türcsi zavar?? 😛
Tepper takarodj!
több mint 10 éve
Sztem inkább emberfüggő a dolog, hogy hogy viselkedik, nem bőrszín. Igaz írtam én is, hogy alapvetően más kultúrából jönnek, de gimitől kezdve azért egymás társaságában vannak. Szóval az egyik otthonról hozza és szervesebb része az egyéniségének, de a másik is ki van téve neki (pl. Manziel money dance van mi a szösz) Pl. kurva jót röhögtem, amikor múltkor olvastam, hogy az öreg Peyton egyetemista korában vmi orvos nőci orra alá dugta a pucér valagát...😀 Inkább valahogy a pozíció fontosságától várható el a nagyobb komolyság, nem pedig a pozíciót betöltő emberke bőrszínével szemben van az elvárás. Cam-nek ott van mázlija, hogy a teljesítménye egyelőre minden kérdőjelet lenulláz a bohóckodással kapcsolatban. De nézd meg pl a mi Hínárhajú Robinkat... Ő mondjuk nem a pályán volt idióta, hanem a közösségi médiában, de amint nem ment a szekér, egyenesen felgyújtották. Nem azért mert feka, hanem mert veszett nagy hülyeségeket hordott össze(sajnos).Tegnap unalmamban olvasgattam... Hogy őszinte legyek, egy dolog a zavaró ebben a bohóckodásban: adandó alkalommal a "polkorrekt" média ráhúzza a "mindenki utálja a feka QB-t" lemezt, holott köze nincs hozzá, legalábbis részemről tuti nem. Én olyan sportrendezvényekhez vagyok szokva, ahol a versenyzőtől elvárják, hogy eredményhirdetésig fegyelmezett legyen, ezért nekem furcsa az egész Cam jelenség, de a liga engedi, nem büntetik, akkor szabad. A feka QB-k (és játékosok általában ) azért általában más környezetből jönnek és másképp kultúrálódnak életük kezdeti szakaszbán, érthető, hogy másképp viselkednek (pl tegnap olvastam, hogy azért mert McNabb meg R.Wilson viszonylag kultúrált "tankönyvi" angolt beszélnek, csapattársak kikezdték őket, hogy nem elég niggák...WTF?). Nem jobban, nem rosszabbul, hanem másképp, ami különböző emberekből különböző mértékű szimpátiát vált ki. Eddig relatíve kevés sikeres feka irányító volt és tetszik vagy sem, de ez a típusú magatartás szignifikánsan nagyobb arányban jellemzi őket. Ez nem rasszizmus, hanem statisztika. Téma lezárva. Én őszintén remélem, hogy hamarosan lesz a ligában egy Super Bowl győztes kínai irányító, mert akkor végre le lehet szállni erről a feka-témáról. 😀 Piszok unalmas szerintem, 99%-a feka a ligának...Nyilván bonyolultabb dolog ez annál, hogy fekete (és nem elsősorban a bőrszín, inkább a kultúra miatt, ahogy írtad pl Wilson nem "brother" 😊 ), de benne van ez is. Mert amilyen ünnepléseket Cam előad, az más posztokon teljesen megszokott, sőt hát régebben, amikor szabadabban lehetett TD-t ünnepelni, akkor Ochocinco, Smitty és társai köröket vertek Camre. A 1st down jelzés is abszolút megszokott az elkapóknál, pl Antonio Brown is csinálja. Védő oldalon is megvan ez, amióta nézem a ligát, a sack dance mindig is integráns része volt az ünneplésnek 😊
nexion218
Csak hát irányítótól nem láttuk ezeket eddig, és az sokaknál még mindig "fehér" poszt...
Jakehomer
Mindegy, az a lényeg, hogy engem piszkosul fáraszt, hogy ha vki el meri mondani, hogy neki nem szimpi egy feka játékos viselkedése, akkor máris rasszistáznak. Mindezt úgy, hogy aki azt mondja, hogy neki nem szimpi pl. Cam, az úgy mondja, hogy 99% valószínűséggel egy legalább akkora kannigger mezében csücsül a monitor előtt és rajongásig imádja a kérdéses játékost. 😀 1930-ban ez még elfogadható volt, mert akkor ténylegnem komálták a "tesókat", de manapság egyszerűen nem értem... Olcsó médiahúzás. Meg az is fárasztó, hogy ekkor savat kap. Nekem megmondom őszinté nenm szimpi. De semmi olyat nem csinál, ami szabálytalan, szóval innentől kezdve magamban fortyoghatok, de kuss a nevem. 😀 Nyeri a meccseket és közben azt csinál a játék szabálykönyve által adott keretek között, ami jól esik neki. De bazdmeg az a törölköző a fején....😀
"I'm gonna fuck you 'till you love me, faggot!" - Mike Tyson
több mint 10 éve
Tegnap unalmamban olvasgattam... Hogy őszinte legyek, egy dolog a zavaró ebben a bohóckodásban: adandó alkalommal a "polkorrekt" média ráhúzza a "mindenki utálja a feka QB-t" lemezt, holott köze nincs hozzá, legalábbis részemről tuti nem. Én olyan sportrendezvényekhez vagyok szokva, ahol a versenyzőtől elvárják, hogy eredményhirdetésig fegyelmezett legyen, ezért nekem furcsa az egész Cam jelenség, de a liga engedi, nem büntetik, akkor szabad. A feka QB-k (és játékosok általában ) azért általában más környezetből jönnek és másképp kultúrálódnak életük kezdeti szakaszbán, érthető, hogy másképp viselkednek (pl tegnap olvastam, hogy azért mert McNabb meg R.Wilson viszonylag kultúrált "tankönyvi" angolt beszélnek, csapattársak kikezdték őket, hogy nem elég niggák...WTF?). Nem jobban, nem rosszabbul, hanem másképp, ami különböző emberekből különböző mértékű szimpátiát vált ki. Eddig relatíve kevés sikeres feka irányító volt és tetszik vagy sem, de ez a típusú magatartás szignifikánsan nagyobb arányban jellemzi őket. Ez nem rasszizmus, hanem statisztika. Téma lezárva. Én őszintén remélem, hogy hamarosan lesz a ligában egy Super Bowl győztes kínai irányító, mert akkor végre le lehet szállni erről a feka-témáról. 😀 Piszok unalmas szerintem, 99%-a feka a ligának...Nyilván bonyolultabb dolog ez annál, hogy fekete (és nem elsősorban a bőrszín, inkább a kultúra miatt, ahogy írtad pl Wilson nem "brother" 😊 ), de benne van ez is. Mert amilyen ünnepléseket Cam előad, az más posztokon teljesen megszokott, sőt hát régebben, amikor szabadabban lehetett TD-t ünnepelni, akkor Ochocinco, Smitty és társai köröket vertek Camre. A 1st down jelzés is abszolút megszokott az elkapóknál, pl Antonio Brown is csinálja. Védő oldalon is megvan ez, amióta nézem a ligát, a sack dance mindig is integráns része volt az ünneplésnek 😊
nexion218
Csak hát irányítótól nem láttuk ezeket eddig, és az sokaknál még mindig "fehér" poszt...
Tepper takarodj!
több mint 10 éve
Tegnap unalmamban olvasgattam... Hogy őszinte legyek, egy dolog a zavaró ebben a bohóckodásban: adandó alkalommal a "polkorrekt" média ráhúzza a "mindenki utálja a feka QB-t" lemezt, holott köze nincs hozzá, legalábbis részemről tuti nem. Én olyan sportrendezvényekhez vagyok szokva, ahol a versenyzőtől elvárják, hogy eredményhirdetésig fegyelmezett legyen, ezért nekem furcsa az egész Cam jelenség, de a liga engedi, nem büntetik, akkor szabad. A feka QB-k (és játékosok általában ) azért általában más környezetből jönnek és másképp kultúrálódnak életük kezdeti szakaszbán, érthető, hogy másképp viselkednek (pl tegnap olvastam, hogy azért mert McNabb meg R.Wilson viszonylag kultúrált "tankönyvi" angolt beszélnek, csapattársak kikezdték őket, hogy nem elég niggák...WTF?). Nem jobban, nem rosszabbul, hanem másképp, ami különböző emberekből különböző mértékű szimpátiát vált ki. Eddig relatíve kevés sikeres feka irányító volt és tetszik vagy sem, de ez a típusú magatartás szignifikánsan nagyobb arányban jellemzi őket. Ez nem rasszizmus, hanem statisztika. Téma lezárva. Én őszintén remélem, hogy hamarosan lesz a ligában egy Super Bowl győztes kínai irányító, mert akkor végre le lehet szállni erről a feka-témáról. 😀 Piszok unalmas szerintem, 99%-a feka a ligának...
"I'm gonna fuck you 'till you love me, faggot!" - Mike Tyson
több mint 10 éve
Igen, már csak arra kell találni valakit, hogy üsse, nem lesz egyszerű feladat, mivel Jerryt ellőttük az NFC döntőt 😊
http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
több mint 10 éve
A keep pounding dob ott lesz a Superbowlon is 😊
Tepper takarodj!
több mint 10 éve
Az NFL hivatalos SB trailerében benne van Bene azzal a borzalmas fenyegető baseballütővel lolwww.youtube.com/watch?v=Gd9enj0fmXE
Tepper takarodj!
több mint 10 éve
Maddenben ti vagytok a nyerők....
Draft

2001-2003-2004-2014-2016-2018
több mint 10 éve
...meggyőződésem, hogy Cam soha nem fog beállni a sorba, és azt gondolom: nem is kell neki. Lehet egy ellenfél védelmét vigyorogva megverni, meg lehet fapofával is. Hogy kinek melyik szimpatikusabb, azt mindenki maga dönti el. Az, hogy Newton ezzel a stílussal sokat kockáztat - nyilván tisztában is van. Minden bizonnyal ha valaki egyszer úgy istenigazából összetörné, több kárörvendő szurkoló örülne, mint amennyien sajnálnák. Ez benne van a játékában minden snap alkalmával. Cam Newton sok tekintetben egy igazi "hülyegyerek". ...Csatolja be a sisakját rendesen, köpje ki a rágót, fussa meg az utolsó yardokat rendesen! Én csak azt nem értem, miért nem zavart senkit ez a "paprikajancsi" eddig, - míg a csapat nem ért el igazán kimagasló eredményeket...
Egyébként Panthers szurkolóként az ünneplésekről, meg a pózolásokról, szefizésekről, satöbbi, (ezeket a hétköznapi életben nagyon utálom) csak annyit mondanék, hogy amíg a közönséggel - csapattársakkal együtt csinálja, és nem magát ünnepelteti kizárólag, addig kifejezetten várok minden TD-t, sőt, bemelegítést, bevonulást, és kíváncsi vagyok, milyen baromságot talál ki megint! Sztárallűrök a sztároknál léteznek, és Cam Newton egy sztár. Úgy játszik, és úgy is éli meg. Mindaddig, míg vissza nem vonul, vagy végleg össze nem töri valaki... remélem nem fogja, az NFL szegényebb lenne nélküle, ugyanis feltehetőleg nem volt még egy ilyen irányító ebben a ligában, legalábbis sok tekintetben.
...ne haragudjatok, senkivel nem akarok vitatkozni erről a kérdéskörről, csak azért írtam le a véleményemet, mert szinte az összes meccsét láttam a draftolása óta. Nekem is vannak - voltak róla negatív benyomásaim, de azok nem ilyen dolgokkal kapcsolatosak, mint az "ünneplés", meg nyilatkozatok, meg tánc, meg zászlóletépés, ilyesmi... egyébként azt hiszem, (meg úgy emlékszem) hogy olyan transzparenst csak hazai pályán illik kitenni, amilyent a Packers szurkolója Charlotte-ba hozott...ha meg a Seahawks (12th man) zászlóra gondoltok, az már lehet, hogy más lapra tartozik, de láttam már olyan videót is, ahol a saját mezét tépi ki egy hazai szurkoló kezéből, aztán elesik futás közben, és elejti...nem hiszem, hogy előre átgondolja ezeket a dolgait, szóval minden büntetés jogos, amit ezekért jogosan kap.
Szerkesztette: petibá
több mint 10 éve
A maguk módján ők is voltak már parasztok, de ahogy őket, úgy Camet se érdekli a kritika, nem fog beállni ő sehova. A sor egyébként is mögötte kezdődik 😊Értem, hogy miért nem tetszik sok embernek - pláne ha valakinek a csapata a szenvedő fél 😊 - és valószínűleg nem fog senkit meggyőzni, de Cam nemcsak önmagáért ünnepel, hanem ez része az entertainer perszónájának. Kétszer volt idén paraszt - a Titans ellen, annak megvolt az oka, meg a Saints ellen, azért pedig megkapta a büntetést.Brees, Rodgers, Manning, Brady, stb. meg a karrierje során egyszer se volt paraszt... Gondolom érthető mire célzok 😊
Jakehomer
Riverst sokan utálják (én se tudom megszeretni, bár utálni nyilván nem utálom), pedig az összes "bűne" annyi volt, hogy karrierje elején egy-két esetben "kommunikált" a közönséggel. Nem alpári stílusban, de megtette. Évek óta minta módon viselkedik, remekül játszik, igazi vezér, de már rajta marad a bélyeg. Brady-t sokan azért nem szeretik, mert "nyafog". Cutler is megkapja a magáét, mert nem elég "kemény csávó".
A QB ilyen poszt, nagyítóval nézik, hogy mit csinál a játékos. Cam viselkedése bőven túl van azon a határon, amit a nagyító ne venne észre. Nincs ezzel baj, személy szerint engem nem is zavar - még ellenszenvesnek se tartom, mert sose vettem észre, hogy az ellenfélre irányulóan csinálná -, de tudomásul kell vennie, hogy "ez egy ilyen szakma". Vagy beáll a sorba a fenti nevek mellé, vagy meg fogja kapni a kritikát.
peterk2005
Tepper takarodj!
több mint 10 éve
Értem, hogy miért nem tetszik sok embernek - pláne ha valakinek a csapata a szenvedő fél 😊 - és valószínűleg nem fog senkit meggyőzni, de Cam nemcsak önmagáért ünnepel, hanem ez része az entertainer perszónájának. Kétszer volt idén paraszt - a Titans ellen, annak megvolt az oka, meg a Saints ellen, azért pedig megkapta a büntetést.Brees, Rodgers, Manning, Brady, stb. meg a karrierje során egyszer se volt paraszt... Gondolom érthető mire célzok 😊
Jakehomer
Riverst sokan utálják (én se tudom megszeretni, bár utálni nyilván nem utálom), pedig az összes "bűne" annyi volt, hogy karrierje elején egy-két esetben "kommunikált" a közönséggel. Nem alpári stílusban, de megtette. Évek óta minta módon viselkedik, remekül játszik, igazi vezér, de már rajta marad a bélyeg. Brady-t sokan azért nem szeretik, mert "nyafog". Cutler is megkapja a magáét, mert nem elég "kemény csávó".
A QB ilyen poszt, nagyítóval nézik, hogy mit csinál a játékos. Cam viselkedése bőven túl van azon a határon, amit a nagyító ne venne észre. Nincs ezzel baj, személy szerint engem nem is zavar - még ellenszenvesnek se tartom, mert sose vettem észre, hogy az ellenfélre irányulóan csinálná -, de tudomásul kell vennie, hogy "ez egy ilyen szakma". Vagy beáll a sorba a fenti nevek mellé, vagy meg fogja kapni a kritikát.


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 10 éve
Nem tudom, hogy volt-e valami előzményeJakehomerja, azt hittem erről tudsz valamit, mert az egyébként nem túl "dirty" játékosaink is eléggé fel voltak pörögve Cam ellen már az elejétől kezdve.
mindenesetre Tennessee-ben nem sokan szurkolnak a Panthersnek a Super Bowlon, bár a másik oldalon Manningel valahol érthető is, én azért sok sikert kívánok 😊
több mint 10 éve
Nem tudom, hogy volt-e valami előzménye, de azok, akik ott voltak, arról számoltak be, hogy nagyon paprikás volt a hangulat, a Titans védők kicsit túltolták az agresszivitást és Cam magára vette a borderline late hiteket. Amikor Woodyarddal a lábán bevitte a TD-t, akkor trash talkban is egyenlített...Kétszer volt idén paraszt - a Titans ellen, annak megvolt az oka.Jakehomerez egyébként mi volt? mármint az ok.
én nem haragszom rá, de a kinti fan-base butábbik fele azóta sem bocsátott meg
markny
Williamson meg ugye utána odament számonkérni a tánc közben, de nem volt jó ötlet 😊
Tepper takarodj!
több mint 10 éve
Kétszer volt idén paraszt - a Titans ellen, annak megvolt az oka.Jakehomerez egyébként mi volt? mármint az ok.
én nem haragszom rá, de a kinti fan-base butábbik fele azóta sem bocsátott meg
több mint 10 éve
Ha már ti nem vezetitek fel a hájpot 😊Sherman már a playoff meccsünk előtt is nyilatkozott valami hasonlót.
mynorthwest.com/292/2903026/Seahawks-Richard-Sherman-defends-Cam-Newton-calls-criticism-unfortunate
"This is a game," he said. "This isn't life, this isn't government, this isn't military, this isn't anything that's that serious. I think people are taking it out of perspective. They're saying it's a bad example for kids; this is a kid's game. Unless he's cursing or putting the middle finger up or pulling his pants down or doing things like that, then I don't get what they're saying.
"The guy's going out there and playing as hard as he can, living the dream and treating it like that. He's honoring the game in his own way. I think that old-school way of thinking is why the conversation is going so long."
undisputedly
Értem, hogy miért nem tetszik sok embernek - pláne ha valakinek a csapata a szenvedő fél 😊 - és valószínűleg nem fog senkit meggyőzni, de Cam nemcsak önmagáért ünnepel, hanem ez része az entertainer perszónájának. Kétszer volt idén paraszt - a Titans ellen, annak megvolt az oka, meg a Saints ellen, azért pedig megkapta a büntetést.
Tepper takarodj!
több mint 10 éve
Azt hiszem izgatott a város 😊
http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
több mint 10 éve
michaeloherThanks for the send off Charlotte!!! #keeppoundingwww.instagram.com/p/BBNqpXZBRID/
több mint 10 éve
Carolina Panthers @pantherspress#NFL Wire: Ron Rivera receives big sendoff from Panthers fans player.ps/2LkC playerpress.com
több mint 10 éve
"Philly" Brown édesanyja vagy nagymamája elhunyt. R.I.P. ( hogy melyikük, tweetből nem derül ki, bár a lényegen nem változtat)
több mint 10 éve
Ha már ti nem vezetitek fel a hájpot 😊mynorthwest.com/292/2903026/Seahawks-Richard-Sherman-defends-Cam-Newton-calls-criticism-unfortunate
"This is a game," he said. "This isn't life, this isn't government, this isn't military, this isn't anything that's that serious. I think people are taking it out of perspective. They're saying it's a bad example for kids; this is a kid's game. Unless he's cursing or putting the middle finger up or pulling his pants down or doing things like that, then I don't get what they're saying.
"The guy's going out there and playing as hard as he can, living the dream and treating it like that. He's honoring the game in his own way. I think that old-school way of thinking is why the conversation is going so long."
több mint 10 éve
Játszani fog, ne legyen kétség, már mozgott a héten. Q betű került a neve mellé az injury reporton.Nem ember.....
gabokocka
Draft

2001-2003-2004-2014-2016-2018
több mint 10 éve
espn.go.com/blog/carolina-panthers/post/_/id/19170/cam-newton-luke-kuechly-among-top-10-players-in-panthers-historyJó kis rangsor, ami hűen tükrözi, miről is szól ez a franchise. Tetszik 😊
http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
