Cincinnati Bengals

29 feliratkozó

több mint 13 éve
Amadeus the Young Las Vegas Raiders West Virginia Mountaineers 32 702
"Tehát a fő különbség abban van, hogy gabtsiék szerint need volt a WR, szerintünk pedig max 4-5. számú need volt. És nem azzal lehetett volna még sikeresebb a Bengals, hogy mellétesz még egy prime time WR-t, hanem azzal, ha az amúgy is erős futójátékot és védelmet erősíti tovább. Azaz szerintünk rossz irányba mozdultak Lewisék és ennek a stílusváltásnak köszönhető a sikertelen szezon. Erről nem TO tehet, hanem Lewis. Ha maradtok a tavaly sikeres eredeti stílusnál, akkor viszont szerintünk nem lett volna szükség TO-ra."

Te most honnan gondolod, hogy Benson idén is jó szezont futott volna? Nem klasszis játékos. Lewis és a többi coach kicsit többarcúvá tette a csapatot, talán ott hibáztak, hogy edzőként, nem látták meg a védelemben a szétesés jeleit. Abban igazad van, hogy rossz irányba mentek el, a passzjátékhoz épkézláb QB kéne..Palmer hullámzó nagyon. Persze mások Palmert optimistábban látják, lehet nekik van igazuk.

criminal lawyer or criminal lawyer?
több mint 13 éve
Amadeus the Young Las Vegas Raiders West Virginia Mountaineers 32 702
Utólag már lehetünk okosak. Ki számított rá, hogy ekkora visszaesés lesz a D-ben? Kezeket fel!....Senki. Ez olyan mintha valaki a soccerben, bekalkulálná, hogy C.Ronaldo a következő évben a legbénább játékosok egyike lesz, és gyorsan igazolunk valakit a posztjára. (túlzás)... A QB-s ellenpéldád meg rossz volt.

criminal lawyer or criminal lawyer?
több mint 13 éve
Mikey Cincinnati Bengals 18 579
Rico Murray újra a practice squad tagja.
Valamint érkezett Pressley is PS-be.

Azt nem vágom, miért csak oda...
több mint 13 éve
Soldados Pittsburgh Steelers Penn State Nittany Lions 12 174 — Defense wins the Championship!
De már ott tartunk, hogy ezt a topikot is megutálom a sok baromság miatt 😕. Vikes meg Steelers topikba be sem nézek már inkább, az elvakultság miatt, de itt a Bengals topikba ne ez menjen már, hogy benyögik hogy TO a hibásért és ezen lovagolunk napokat.
TO nélkül jelenleg az a 2Win sem lenne SZERINTEM!
Lehet, hogy TO nélkül most 85nek lennének ezek a statjai.
Rush heavy 😀 😀 😀 . Azért mert Benson tavaly futott egy kiemelkedően jó szezont, nem hiszem hogy erre alapoztunk...áh mind1 nem folytatom mert csak felidegesítem magam.
Ez a szezon CSAK Palmertől függött. Adott volt egy ligaelit futójáték, nagyon jó WR corps, nagyon jó Defense....csak hát papíron.
Semmi nem jött össze ez van.MarioAna
Az a baj, hogy nem érted, vagy nem akarod érteni, amit mondunk. Nem TO miatt szar a Bengals, hanem nem volt rá szükség, mert nem tőle lehetett volna jobb a Bengals. A kettő nem ugyanaz. Mi úgy látjuk, tovább kellett volna gyúrni a rush heavy offense-re vagy a D-re. Tehát Bryant (majd TO), vagy bármilyen WR helyett mondjuk DE-re kellett volna a pénzt költeni. Nem TO-val van baj, hanem azzal, hogy nem ő kellett volna a további fejlődéshez szerintünk.

Én megértem, amit gabtsi mond, csak nem értünk egyet, van ilyen. Ettől is szép ez a játék, hogy sokféleképpen lehet látni a dolgokat. Van ilyen. De az annyira nem jó, ha félremagyarázzák, amit írtunk, mint most Te.

Amúgy messze nem csak Palmeren múlott ez a szezon, a védelmetek rettenetesen széthullott. Se passrush, se rush D.

Ráadásul Mikeyvel egyetértve, a tavalyi 6 L-ből sokszor Ti is vezettetek a végén. No és mivel lehet órát ölni? Futással! A 2009-es Bengalsnak egyáltalán nem volt problémája, hogy csak 1 prime time WR-e van. Az erősségekre kellett volna tovább gyúrni, azaz OL upgrade, DE-need, esetleg csere RB Benson mögé, vagy mélyíteni a D-t.

Tehát a fő különbség abban van, hogy gabtsiék szerint need volt a WR, szerintünk pedig max 4-5. számú need volt. És nem azzal lehetett volna még sikeresebb a Bengals, hogy mellétesz még egy prime time WR-t, hanem azzal, ha az amúgy is erős futójátékot és védelmet erősíti tovább. Azaz szerintünk rossz irányba mozdultak Lewisék és ennek a stílusváltásnak köszönhető a sikertelen szezon. Erről nem TO tehet, hanem Lewis. Ha maradtok a tavaly sikeres eredeti stílusnál, akkor viszont szerintünk nem lett volna szükség TO-ra.


The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 13 éve
Mikey Cincinnati Bengals 18 579
Ez mind igaz, de már a meccsek legelső percétől kezdve agyba-főbe passzolunk, amikor még hátrányban sem vagyunk.
Többször elküldtem már az anyjába Bratkowskit emiatt eredménykövetőben.
Én ezt nem tudom hova tenni, és ez nem magyarázható a gyenge védelemmel sem.
Ez szimplán debilség az illetékesek részéről.

Az nagyon jól hangzik, hogy csoporton kívül 10-ből hatszor buktunk tavaly.
Közte a Denver elleni már megnyert meccs.
Közte a Köcsögs elleni utolsó másodperces FG-s vereség.
Ez mindjárt csak négy. Minnesotában ki lehetett kapni, a Jets ellen meg már egy atomjaira esett csapat kapott ki.
Marad két L, az Oakland elleni és a Houston elleni. Az Oakland ellen is 2 perccel a vége előtt még vezettünk, egyedül a Texans elleni volt reménytelen.

De igazából mindegy. Lehetne ezt a vitát csűrni-csavarni a végtelenségig.
több mint 13 éve
gabtsi Cincinnati Bengals 6 698 — one & done
A tavalyi csapat igen is run first csapat volt, és hozta is az eredményeket.
Az idei pass first csapat, és jó szar is.
.Mikey
tavaly 10ből 4 (packers, bears, chiefs, detriot; a packers a kakukktojás) meccset nyertünk a passzligában divízión kívül a bivaly futójátékkal és top5 védelemmel.

erre kellett ráépíteni valamit, amivel a divízión kívül is lehet nyerni. ezt szerették volna. arra senki nem számított, hogy a védelem a közepesnél is gyengébb lesz, ami alapvetően változtatja meg a filozófiát. az 5 vereség alkalmával 3x olyan helyzetben voltunk, hogy nem lehetett futni, mert nagy deficitről kellett visszajönni.

ez a csapat abból élt tavaly is, hogy a D tartotta a meccset, az offense előny birtokában tudott sokat (!) futni. és ha hátrányban voltunk akkor palmer tudott clutch is lenni.

ilyen defense munkával viszont nem tudsz run heavy lenni.

ami nem hajlik, az törik!
több mint 13 éve
Mikey Cincinnati Bengals 18 579
Senki nem nyögött be olyat emlékeim szerint, hogy TO a hibás.
Csak a TO fanatikusok érzik úgy, hogy de.

A tavalyi csapat igen is run first csapat volt, és hozta is az eredményeket.
Az idei pass first csapat, és jó szar is.

Ezen nincs mit szépíteni, ez tény.

Valamint, csak Palmerre kihegyezni az idei szezon sikerességét eléggé felelőtlen dolog szvsz.

De mindegy. Láthatóan meg sem akarja érteni néhány ember azt, amit a többi néhány próbálna magyarázni.
Így tényleg értelmetlen erőlködni.
több mint 13 éve
MarioAna 1 997
De már ott tartunk, hogy ezt a topikot is megutálom a sok baromság miatt 😕. Vikes meg Steelers topikba be sem nézek már inkább, az elvakultság miatt, de itt a Bengals topikba ne ez menjen már, hogy benyögik hogy TO a hibásért és ezen lovagolunk napokat.
TO nélkül jelenleg az a 2Win sem lenne SZERINTEM!
Lehet, hogy TO nélkül most 85nek lennének ezek a statjai.
Rush heavy 😀 😀 😀 . Azért mert Benson tavaly futott egy kiemelkedően jó szezont, nem hiszem hogy erre alapoztunk...áh mind1 nem folytatom mert csak felidegesítem magam.
Ez a szezon CSAK Palmertől függött. Adott volt egy ligaelit futójáték, nagyon jó WR corps, nagyon jó Defense....csak hát papíron.
Semmi nem jött össze ez van.

Burrow > Luck valaha is
több mint 13 éve
Mikey Cincinnati Bengals 18 579
Ilyen alapon mi van, ha lesérül Palmer? Hozzuk ide minimum Peyton Manninget cserének!

Egyébként olvasd el még egyszer amiket írtunk, mert láthatóan nem értetted meg teljesen.
több mint 13 éve
Amadeus the Young Las Vegas Raiders West Virginia Mountaineers 32 702
Rush heavy csapatba?! Azért arra csak nem alapozhattak, hogy Bensonnak az idei is ilyen jó éve lesz. Mert hát nincs jó éve (biztos TO az oka). 2 prime WR?! Jó, tegyük fel, nem jött volna T.O. Lenne egy Ochocinco, rajta kívül Shipley és Gresham, kopaszok. Rajtuk kívül Simpson, Caldwell, meg az azóta kivágott Bryant... Azért ezzel necces lett volna neki vágni az évnek. Ezek után mi lett volna ha lesérül Chad? Shipley lenne a WR #1?! Ugyan már....

criminal lawyer or criminal lawyer?
több mint 13 éve
gabtsi Cincinnati Bengals 6 698 — one & done
Ráerősítünk a futójátékunkra.

Kivágtuk Foschit, és PS-ből felhoztuk Coffmant.

Kevés standard inaktívunk volt, ezért kellett még egy?
Vagy most már aktív is lesz, és helyreteszi a red zone offense-t?
Meglátjuk...Mikey
inkább ezt hivatalos beismerésnek érzem h elment a szezon, próbáljuk ki őt is, illetve el ne vigye vki.

TO ügyhöz meg annyit, hogy azért kellett a veterán WR mert kimondva kimondatlanul ebben az évben akartak sikert és a középtávú építkezés mellett kellett azonnali hatás is.

ami nem hajlik, az törik!
több mint 13 éve
ThundersNFL a Paraszt New England Patriots 15 528 — !SuPeR6BoWL!
Az MNF-en ami nagyon tetszett amikor Peko - Benson 1 yardos TD futásánál - felborította Polamalut az meg csak nézett, hogy ez meg honnan jött 😀

Draft


2001-2003-2004-2014-2016-2018
több mint 13 éve
85 Cincinnati Bengals 363
Azt hiszem lezárható ez a vita.

Ha valakinek van már torrent a meccsről linkelje be ha kérhetem


I have been a Bengals fan for as long as I remember
so I'm used to the season being over in November
több mint 13 éve
kishaszi Pittsburgh Steelers 5 450 — Steelers fan
A Steelersről annyit, hogy nálam most kidurrant a lufi... az első komolyabb csapat el fogja őket kapni a PO-ban.

na de csak büszkén előre Vasas....Amadeus91
SB nélkül mindenki vesztes. Jelenlegi forma szerint mi oda el se jutunk, szóval kár ezen agyalni részedről meg jósolgatni.

A cicáknak is hasonló jókat kívánok😊

"Lehetséges lenne mindent tudományosan leírni, de nem lenne értelme. Ugyanolyan értelmetlen lenne, mint Beethoven egyik szimfoníáját -egy hullám változásai a nyomás függvényében- ábrázolni."
több mint 13 éve
Soldados Pittsburgh Steelers Penn State Nittany Lions 12 174 — Defense wins the Championship!
Azt gondolom, hogy ha Bryant kaphatott 7 millát, akkor Peppers is meglehetett volna, egy nagynevű, drága FA befért a keretbe. Ráadásul a run first offense egy Ocho - Gresham - Shipley trióval szerintem tudott volna annyit hozni passz terén is, mint tavaly (persze draft idején nem lehetett tudni, hogy mindkét rookie bejön, Gresham meg még sokkal többre is képes lenne szerintem, csak egyszerűen nem kap elég labdát). És 3 ilyen célpont mellé a tavalyi Caldwell sem lett volna tragikus megoldás kívülre 2. WR-nek, meccsenként 3-4 fontos elkapást meg tudott volna csinálni.somoskovig
Szintén +1.


The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 13 éve
Mikey Cincinnati Bengals 18 579
Ráerősítünk a futójátékunkra.

Kivágtuk Foschit, és PS-ből felhoztuk Coffmant.

Kevés standard inaktívunk volt, ezért kellett még egy?
Vagy most már aktív is lesz, és helyreteszi a red zone offense-t?
Meglátjuk...
több mint 13 éve
nasheem Cincinnati Bengals 4 414 — Bengals fan
I like it. Szóról szóra így gondolom én is.

Bár Greshammel nem is az a baj, hogy nem kap elég labdát, hanem az, hogy ha kap is, akkor idióta screeneket a LOS mögött.
Hihetetlen, mennyire nem használjuk ki...Mikey
Hétfőn azért elkaphatta volna a 3rd down passzt a negyedik negyedben. Persze tudom mindenki hibázik, nem is húznám nagyon le e miatt. Brat egy farok, ez tény, de ahogy Shipleyben látom az iszonyat bizonyítani akarást, az utóbbi meccseken Greshamen kevésbé. Elég egykedvűen teszi a dolgát. A blokkjai pl még mindig gyengusok.
Tényleg sokkal több van benne és Brat jogosan okolható az elhanyagolásáért, de neki is van hova javulnia.

"A futball egyszerű játék, de nehéz egyszerűen játszani."
több mint 13 éve
Törölt felhasználó
értelek titeket...
több mint 13 éve
Mikey Cincinnati Bengals 18 579
I like it. Szóról szóra így gondolom én is.

Bár Greshammel nem is az a baj, hogy nem kap elég labdát, hanem az, hogy ha kap is, akkor idióta screeneket a LOS mögött.
Hihetetlen, mennyire nem használjuk ki...
több mint 13 éve
somoskovig Jacksonville Jaguars 10 263 — 49ers GM
Azt gondolom, hogy ha Bryant kaphatott 7 millát, akkor Peppers is meglehetett volna, egy nagynevű, drága FA befért a keretbe. Ráadásul a run first offense egy Ocho - Gresham - Shipley trióval szerintem tudott volna annyit hozni passz terén is, mint tavaly (persze draft idején nem lehetett tudni, hogy mindkét rookie bejön, Gresham meg még sokkal többre is képes lenne szerintem, csak egyszerűen nem kap elég labdát). És 3 ilyen célpont mellé a tavalyi Caldwell sem lett volna tragikus megoldás kívülre 2. WR-nek, meccsenként 3-4 fontos elkapást meg tudott volna csinálni.

több mint 13 éve
Soldados Pittsburgh Steelers Penn State Nittany Lions 12 174 — Defense wins the Championship!
Owens helyett egy igazi második számú elkapó kellett volna, aki átveszi Coles szerepét, csak kicsit jobban játszik...
Én így gondolom.
Szép és jó, amit Owens mutat, de mellette Chad kb. azt hozza, amiért Colest kib_sztuk a nyáron.
Ennek fényében megérte idehozni? Nem.

Az meg a másik, hogy mivel két első számú elkapónk van, így passzolni kell, mert különben besértődnek.
Amikor a fal inkább futáshoz való, és Palmer is olyan amilyen.

Jelzem, ez nem Owens hibája. Hanem Lewiséké.Mikey
No én is vhogy így gondolom. Én se TO-t basztatom, hanem Lewisékat.


The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 13 éve
Soldados Pittsburgh Steelers Penn State Nittany Lions 12 174 — Defense wins the Championship!
nem azért nincs pass rush mert jött TO... azért nincs pass rush mert úgy gondolták jó lesz az eddigi is. Odom tavalyi formája alapján volt is esély + jött Dunlap aki mondjuk nem tudom mit csinált eddig de pass rushra jött.
TO-tól teljesen függetlenek a gondok. Azzal legalább egyet megoldottak, szegény arról nem tehet hogy a többit leszarták Lewisék.haromt
Odommal kapcsolatban Achilles-ínszakadás után azért erősen szkeptikus voltam.

De amúgy még egyszer, mert Te se érted, amit írtam. 😛 Nyilván nem TO megszerzése miatt nincs passrush. Én csak annyit írtam, hogy rá nem volt szüksége a Bengalsnak, mert a csapat támadójátéka nem lett jobb egy fikarcnyit sem. A tavalyi, good defense-rush heavy Bengalsba, nem kellett egy 2. prime time elkapó.

Ennyi és nem több. Tehát nem szidtam, nem bűnbak, csak megjegyeztem, hogy nincs javulás és épp azt róvom fel Lewiséknak, hogy egy ilyen smashmouth football játszó csapatba nem egy WR-t kellett volna, hanem passrushert, vagy OL-t upgradelni, stb.

De amúgy azt is megértem, ha vki rohadtul örül neki, mert qrva jól nyomja idén. Csak sztem a támadójáték mégsem lett jobb vagy hatékonyabb tőle. Kár volt Lewiséknak stílust váltani offense-ben.Soldados
te sem érted amit mondok 😛
ez a bengals nem azért volt run heavy tavaly mert az akart lenni, hanem mert nem volt normális elkapójuk olcsó mellett.
Azért hozták TO-t, hogy így balance legyen a játék, mert a tavaly csapat egy rendes passz offensezel mégtöbbre lett volna jó.
Elképzelésnek ez jó volt, csak hát valahogy semmi sem működik. Vagy ha valamit megszerelsz akkor elromlik más. Ehhez nem a TO igazolásnak van köze, mert az hülyeség, hogyha tudsz futni akkor ne legyenek jó elkapóid ha megteheted. Igazából ez a csapat semmit sem változott nevekben, sőt csak javult (Gresham+TO). Hogy mégis mi a gond azt senki sem tudja. Ezért kéne mondjuk kivágni Lewist...haromt
Na akkor valóban én értettelek félre.

Így már értelek, és éppen ezt mondom, hogy éppen ezt a stílusváltást tartom elhibázott lépésnek. Ha működött a rush heavy offense, akkor nem kell váltani vagy kiegyensúlyozottabbá tenni. A rush heavyvel is lehet bajnokságot nyerni. És ha azt játszaná a Bengals, akkor semmi szükség nem lett volna TO-ra - legalábbis sztem. A váltás miatt viszont csak annyi történt, hogy elromlott az is, ami működött egy éve. Így se futás, se passz, ami passz abból TO villog, de Ocho eltűnik.

De most direkt visszanéztem, hogy mit is írtam gabtsinak, amiből elindult a flame. És ennyit írtam: TO-ra nem volt szüksége a Bengals-nak. Ezt most is tartom. A célt, amit említettél, azt értem és akár jó elgondolás is lehet(ett volna), de nem jött be. Én maradtam volna Lewisék helyében a rush heavynél és abba nincs szükség 2 prime time WR-e.


The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 13 éve
Mikey Cincinnati Bengals 18 579
Owens helyett egy igazi második számú elkapó kellett volna, aki átveszi Coles szerepét, csak kicsit jobban játszik...
Én így gondolom.
Szép és jó, amit Owens mutat, de mellette Chad kb. azt hozza, amiért Colest kib_sztuk a nyáron.
Ennek fényében megérte idehozni? Nem.

Az meg a másik, hogy mivel két első számú elkapónk van, így passzolni kell, mert különben besértődnek.
Amikor a fal inkább futáshoz való, és Palmer is olyan amilyen.

Jelzem, ez nem Owens hibája. Hanem Lewiséké.
több mint 13 éve
Soldados Pittsburgh Steelers Penn State Nittany Lions 12 174 — Defense wins the Championship!
Sztem Soldados most két külön dolgot mostál egybe. Olyan ninc, hogy egy ligaharmadik WR nem tett jót egy csapatnak. Ő érkezett egy gépezetbe, ami viszont elromlott tőle függetlenül. Ha ő sem lenne, akkor mi lenne itt? De most komolyan. Mikey is istenem. Hogy lehet azt mondani, hogy nincs szükség a csapatnál egy eddig így teljesítő WR-re. Nélküle nem lenne ennyi támadás sem. Ennyi erővel mondhatnátok, hogy Calvin johnson felesleges volt Detoritban az utóbbi pár évben (nem most), mert neki voltak statja, a csapat meg hulladék. De ha ő sem lett volna, akkor mennyi yardjuk lett volna? Vagy az idei Dallas. Érkezett Dez Bryant, aki kurva jól nyomja. Azt mondjátok felesleges, mert körülötte mindenki szar lett? UgyanmárNoda10
Én azt mondom, hogy nem volt rá szüksége a Bengalsnek. Rush heavy csapatba nincs szükség 2 prime time elkapóra, mert nem tudja kihasználni. Ehelyett behúzták, stílust váltottak és rosszabb lett az offense. (Nem miatta, hanem a stílusváltás miatt). De egész egyszerűen ez a Bengals nem tudja kihasználni, hogy 2 prime time WR-e van, tavaly sem hiányzott, hogy nincs 2 prime time WR. (Tavaly az volt a baj, hogy elfogytak a végére). Tehát nem szidom TO-t, nagy idényt fut (bőven várakozásomon felülit), ennek elenére úgy gondolom, hogy Bengals-nek nem volt rá szüksége, nem lett veszélyesebb tőle a Bengals O.


The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 13 éve
Törölt felhasználó
nem azért nincs pass rush mert jött TO... azért nincs pass rush mert úgy gondolták jó lesz az eddigi is. Odom tavalyi formája alapján volt is esély + jött Dunlap aki mondjuk nem tudom mit csinált eddig de pass rushra jött.
TO-tól teljesen függetlenek a gondok. Azzal legalább egyet megoldottak, szegény arról nem tehet hogy a többit leszarták Lewisék.haromt
Odommal kapcsolatban Achilles-ínszakadás után azért erősen szkeptikus voltam.

De amúgy még egyszer, mert Te se érted, amit írtam. 😛 Nyilván nem TO megszerzése miatt nincs passrush. Én csak annyit írtam, hogy rá nem volt szüksége a Bengalsnak, mert a csapat támadójátéka nem lett jobb egy fikarcnyit sem. A tavalyi, good defense-rush heavy Bengalsba, nem kellett egy 2. prime time elkapó.

Ennyi és nem több. Tehát nem szidtam, nem bűnbak, csak megjegyeztem, hogy nincs javulás és épp azt róvom fel Lewiséknak, hogy egy ilyen smashmouth football játszó csapatba nem egy WR-t kellett volna, hanem passrushert, vagy OL-t upgradelni, stb.

De amúgy azt is megértem, ha vki rohadtul örül neki, mert qrva jól nyomja idén. Csak sztem a támadójáték mégsem lett jobb vagy hatékonyabb tőle. Kár volt Lewiséknak stílust váltani offense-ben.Soldados
te sem érted amit mondok 😛
ez a bengals nem azért volt run heavy tavaly mert az akart lenni, hanem mert nem volt normális elkapójuk olcsó mellett.
Azért hozták TO-t, hogy így balance legyen a játék, mert a tavaly csapat egy rendes passz offensezel mégtöbbre lett volna jó.
Elképzelésnek ez jó volt, csak hát valahogy semmi sem működik. Vagy ha valamit megszerelsz akkor elromlik más. Ehhez nem a TO igazolásnak van köze, mert az hülyeség, hogyha tudsz futni akkor ne legyenek jó elkapóid ha megteheted. Igazából ez a csapat semmit sem változott nevekben, sőt csak javult (Gresham+TO). Hogy mégis mi a gond azt senki sem tudja. Ezért kéne mondjuk kivágni Lewist...