Cleveland Browns

41 feliratkozó

több mint 10 éve
rva 4 627 — Me for President!
Pontosan. Nem a jövőt feláldozva, hanem a jövőt megmentve.
Ha most kihagyjátok, mondván, hogy sokba kerül, akkor késöbb még többe kerülhet ez az elszalasztott lehetőség.
És még egyszer: valóban nem tudható, hogy mit fog alkotni az NFL-ben, de az igen, hogy mind fizikálisan, mind szellemileg teljesen rendben van, munkamániás, nincsen rajta semmiféle red flag, így most, a draft elött tökéletes választás irányító posztra egy olyan csapatnak, amelynek azonnal bevethető játékos kell szeptemberre.
A Browns számára pedig a legjobb elérhető opció.
Ilyen esetben, ahol a szükség és a megoldás így találkozik, mondhatni nem számít az ár, a helyes döntés behúzni.Sobri Jóska
várj, most ugyanarról a Browns-ról és az elérhető legjobb opciójáról beszélünk, aki kihúzta Manziel-t Bridgewater előtt?
több mint 10 éve
kapitnono New Orleans Saints Ohio State Buckeyes 10 211 — WHO DAT!!!!
Alakul a trade, de ahogy olvasom Webstert, jó sokat akarnak kapni az 1/2-ért.

 ten.247sports.com/Bolt/Browns-Offer-First-Rounders-for-Mariota-37023356Nandito
az idei két első körös és a másodiki köröst bőven bedobnám érte, mert a többi pickünkkel tudjuk tömködni a lyukakat. Viszont az idei első két köröst és a jövő évi első köröst már biztos nem adnám, mert az tényleg a jövő elherdálása lenne. Sztem meg tudunk egyezni a titansel.Csiriba
Ha az a második körös a 2016-os akkor mehet a biznisz. Jó lenne megtartani az ideit, ott még lehet pofás WR-t v. NT-t találni. Annyira nem örülnék, ha Mari után a 3. körben húznánk legközelebb.

Alig 1 nap és kiderül, végre.Joey Tribbiani
hát nemtudom azért kérnek érte két elsőt idén, egymásodikat idén, és egy elsőt jövőre, ennyit biztosan nem ér.


több mint 10 éve
Joey Tribbiani Cleveland Browns 6 694 — Believelander
Alakul a trade, de ahogy olvasom Webstert, jó sokat akarnak kapni az 1/2-ért.

 ten.247sports.com/Bolt/Browns-Offer-First-Rounders-for-Mariota-37023356Nandito
az idei két első körös és a másodiki köröst bőven bedobnám érte, mert a többi pickünkkel tudjuk tömködni a lyukakat. Viszont az idei első két köröst és a jövő évi első köröst már biztos nem adnám, mert az tényleg a jövő elherdálása lenne. Sztem meg tudunk egyezni a titansel.Csiriba
Ha az a második körös a 2016-os akkor mehet a biznisz. Jó lenne megtartani az ideit, ott még lehet pofás WR-t v. NT-t találni. Annyira nem örülnék, ha Mari után a 3. körben húznánk legközelebb.

Alig 1 nap és kiderül, végre.

AAFC Championships: 1946, 1947, 1948, 1949
NFL Championships: 1950, 1954, 1955, 1964
több mint 10 éve
Csiriba San Francisco 49ers Ohio State Buckeyes 2 346 — settenke1976@gmail.com
Alakul a trade, de ahogy olvasom Webstert, jó sokat akarnak kapni az 1/2-ért.

 ten.247sports.com/Bolt/Browns-Offer-First-Rounders-for-Mariota-37023356Nandito
az idei két első körös és a másodiki köröst bőven bedobnám érte, mert a többi pickünkkel tudjuk tömködni a lyukakat. Viszont az idei első két köröst és a jövő évi első köröst már biztos nem adnám, mert az tényleg a jövő elherdálása lenne. Sztem meg tudunk egyezni a titansel.
több mint 10 éve
Nandito Tennessee Titans 3 329 — Titans fan
Alakul a trade, de ahogy olvasom Webstert, jó sokat akarnak kapni az 1/2-ért.

 ten.247sports.com/Bolt/Browns-Offer-First-Rounders-for-Mariota-37023356

Music City Miracle
több mint 10 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 36 550 — #NoStress
Milyen kérdőjelek?
Én mindenhol azt olvasom, hogy szuperatlétikus, fejben összeszedett, munkamorálja kitűnő.
Lehet, hogy nem válik be, de a most tudott, ismert infók alapján tökéletes franchise QB, mindenféle red flag nélkül. Egy dolog szól ellene, hogy a jövőt nem lehet ismerni, nem lehet 100 százalékos biztonsággal tudni, hogy mit hoz.
Képzeld el, hogy elszalasztjátok, megy tovább a szerencsétlenkedés QB nélkül, majd 10 év múlva látod, hogy valóban franchise QB lett belőle. Másutt.
És itt nem egy Wilsonról, Kaepernickről van szó, akik a draft elött eléggé vagy-vagy kategóriásak voltak, hanem egy franchise QB-nak beharangozott irányítóról.
Most az a helyes döntés, hogy behúzni bármi áron.
Amely döntést nem igazol az se, ha utána 3 SB-t nyertek vele, és amelyet nem ront el, ha az első edzésen lesérül örökre, vagy szeptemberben visszavonul, vagy nem dob egy értelmesett 2 év alatt.
Most vinni kell.Sobri Jóska
Nekem is nagyon szimpi, de azert az offense amiben jatszott felvet par kerdest.

 www.footballoutsiders.com/futures/2015/futures-oregon-qb-marcus-mariota

Nem latom miert kene mindenaron behuzni. Nem kihagyhatatlan prospect, valszeg lesz hozza hasonlo tehetseg jovore is. Normalis aron igen, meg kell probalni, de nem a jovot teljesen felaldozva.Joey Tribbiani
Pontosan. Nem a jövőt feláldozva, hanem a jövőt megmentve.
Ha most kihagyjátok, mondván, hogy sokba kerül, akkor késöbb még többe kerülhet ez az elszalasztott lehetőség.
És még egyszer: valóban nem tudható, hogy mit fog alkotni az NFL-ben, de az igen, hogy mind fizikálisan, mind szellemileg teljesen rendben van, munkamániás, nincsen rajta semmiféle red flag, így most, a draft elött tökéletes választás irányító posztra egy olyan csapatnak, amelynek azonnal bevethető játékos kell szeptemberre.
A Browns számára pedig a legjobb elérhető opció.
Ilyen esetben, ahol a szükség és a megoldás így találkozik, mondhatni nem számít az ár, a helyes döntés behúzni.

több mint 10 éve
Joey Tribbiani Cleveland Browns 6 694 — Believelander
Milyen kérdőjelek?
Én mindenhol azt olvasom, hogy szuperatlétikus, fejben összeszedett, munkamorálja kitűnő.
Lehet, hogy nem válik be, de a most tudott, ismert infók alapján tökéletes franchise QB, mindenféle red flag nélkül. Egy dolog szól ellene, hogy a jövőt nem lehet ismerni, nem lehet 100 százalékos biztonsággal tudni, hogy mit hoz.
Képzeld el, hogy elszalasztjátok, megy tovább a szerencsétlenkedés QB nélkül, majd 10 év múlva látod, hogy valóban franchise QB lett belőle. Másutt.
És itt nem egy Wilsonról, Kaepernickről van szó, akik a draft elött eléggé vagy-vagy kategóriásak voltak, hanem egy franchise QB-nak beharangozott irányítóról.
Most az a helyes döntés, hogy behúzni bármi áron.
Amely döntést nem igazol az se, ha utána 3 SB-t nyertek vele, és amelyet nem ront el, ha az első edzésen lesérül örökre, vagy szeptemberben visszavonul, vagy nem dob egy értelmesett 2 év alatt.
Most vinni kell.Sobri Jóska
Nekem is nagyon szimpi, de azert az offense amiben jatszott felvet par kerdest.

 www.footballoutsiders.com/futures/2015/futures-oregon-qb-marcus-mariota

Nem latom miert kene mindenaron behuzni. Nem kihagyhatatlan prospect, valszeg lesz hozza hasonlo tehetseg jovore is. Normalis aron igen, meg kell probalni, de nem a jovot teljesen felaldozva.

AAFC Championships: 1946, 1947, 1948, 1949
NFL Championships: 1950, 1954, 1955, 1964
több mint 10 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 36 550 — #NoStress
Nem kell elképzelni, tavaly ugyanez történt Bridgewaterrel :pbaggio
Még 9 év, és igazad is lehet. 😊

több mint 10 éve
r.baggio New York Giants UCLA Bruins 65 012 — no es importante
Nem kell elképzelni, tavaly ugyanez történt Bridgewaterrel :p


---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 10 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 36 550 — #NoStress
Ha a vezetőség úgy gondolja, hogy se Manziel, se más, jelenleg kereten lévő irányító nem elégséges a sikerhez, akkor bizony technikailag bármit megadhatnak érte, egy rg3 féle csomagot is. Sőt, nem is nagyon tehetnek mást.
Irányító nélkül egyszerűen nem lehet sikeres egy csapat.
De szerintem a Brows eltökörészi, és Kelly elviszi 1/2-n.Sobri Jóska
Csak kérdés itt mi lenne az RG3 féle csomag. Az a +1 idei első körös nagy ütőkártya, sokkal többet ér, mint egy két év múlva esedékes választási jog. Főleg Whiznek, aki 2-14-el indította a nashville-i karrierjét. Vagy Bradleynek, akinek valszeg ez lesz az utolsó éve ha nem villant valamit.

Szóval hidd el, most a Brownsnak meg kell tennie minden tőle telhetőt egy franchise QB megszerzéséért, ha 4 első körért, akkor 4 első körért.Sobri Jóska
Haslam kiszámíthatatlan, ez tény, de hatalmas eredménykényszer még nincs Petin és Farmeren. Nem élet v. halál Mariota (=potenciális fr QB) draftolása. Az elmúlt talán 7 szezon legjobb eredménye volt a tavalyi 7-9, figyelembe véve a körülményeket (Hoyer, Manziel piálása, Mack sérülése, Shanny-ügye, Gordon eltiltása) absz. nem rossz... A 2016-os szezont - ha nem gurul el Jimmah gyógyszere - még meg fogja kapni ez a rezsim. Simán gondolkozhatnak úgy, h. idén behúznak két kiváló játékost az első körben, aztán jövőre a kvázi PO-kész csapatba hoznak egy rookie QB-t.

Normális áron én Mari mellett voksolok, de 3 első körösért nem. Ha Luckhoz hasonló tehetségről lenne szó persze, de azért vele kapcsolatban van bőven kérdőjel.Joey Tribbiani
Milyen kérdőjelek?
Én mindenhol azt olvasom, hogy szuperatlétikus, fejben összeszedett, munkamorálja kitűnő.
Lehet, hogy nem válik be, de a most tudott, ismert infók alapján tökéletes franchise QB, mindenféle red flag nélkül. Egy dolog szól ellene, hogy a jövőt nem lehet ismerni, nem lehet 100 százalékos biztonsággal tudni, hogy mit hoz.
Képzeld el, hogy elszalasztjátok, megy tovább a szerencsétlenkedés QB nélkül, majd 10 év múlva látod, hogy valóban franchise QB lett belőle. Másutt.
És itt nem egy Wilsonról, Kaepernickről van szó, akik a draft elött eléggé vagy-vagy kategóriásak voltak, hanem egy franchise QB-nak beharangozott irányítóról.
Most az a helyes döntés, hogy behúzni bármi áron.
Amely döntést nem igazol az se, ha utána 3 SB-t nyertek vele, és amelyet nem ront el, ha az első edzésen lesérül örökre, vagy szeptemberben visszavonul, vagy nem dob egy értelmesett 2 év alatt.
Most vinni kell.

több mint 10 éve
Joey Tribbiani Cleveland Browns 6 694 — Believelander
Ha a vezetőség úgy gondolja, hogy se Manziel, se más, jelenleg kereten lévő irányító nem elégséges a sikerhez, akkor bizony technikailag bármit megadhatnak érte, egy rg3 féle csomagot is. Sőt, nem is nagyon tehetnek mást.
Irányító nélkül egyszerűen nem lehet sikeres egy csapat.
De szerintem a Brows eltökörészi, és Kelly elviszi 1/2-n.Sobri Jóska
Csak kérdés itt mi lenne az RG3 féle csomag. Az a +1 idei első körös nagy ütőkártya, sokkal többet ér, mint egy két év múlva esedékes választási jog. Főleg Whiznek, aki 2-14-el indította a nashville-i karrierjét. Vagy Bradleynek, akinek valszeg ez lesz az utolsó éve ha nem villant valamit.

Szóval hidd el, most a Brownsnak meg kell tennie minden tőle telhetőt egy franchise QB megszerzéséért, ha 4 első körért, akkor 4 első körért.Sobri Jóska
Haslam kiszámíthatatlan, ez tény, de hatalmas eredménykényszer még nincs Petin és Farmeren. Nem élet v. halál Mariota (=potenciális fr QB) draftolása. Az elmúlt talán 7 szezon legjobb eredménye volt a tavalyi 7-9, figyelembe véve a körülményeket (Hoyer, Manziel piálása, Mack sérülése, Shanny-ügye, Gordon eltiltása) absz. nem rossz... A 2016-os szezont - ha nem gurul el Jimmah gyógyszere - még meg fogja kapni ez a rezsim. Simán gondolkozhatnak úgy, h. idén behúznak két kiváló játékost az első körben, aztán jövőre a kvázi PO-kész csapatba hoznak egy rookie QB-t.

Normális áron én Mari mellett voksolok, de 3 első körösért nem. Ha Luckhoz hasonló tehetségről lenne szó persze, de azért vele kapcsolatban van bőven kérdőjel.

AAFC Championships: 1946, 1947, 1948, 1949
NFL Championships: 1950, 1954, 1955, 1964
több mint 10 éve
Soldados Pittsburgh Steelers Penn State Nittany Lions 12 174 — Defense wins the Championship!
Nekünk nem kell bemutatni a QB nélkül sikertelen vagy problémát, 15 éve ezt tapossuk.
Viszont akkor se ér meg egy rg3 csomagot Maris, meglehet nézni a Washingtont is mire kinyögte rg3-at aztán most mit művelnek szerencsétlennel.
Jó a felhozatal idén, ésszel kell draftolni. Joey Tribbiani jól mondta egyszerűen nem dobhatunk ki 4 első kört az ablakon két év alatt.P@trik
Komolyan 1 (egy) esetből általánosítasz?
Mi az összefüggés aközött, hogy RG3 miként vált be, és Mariota miként fog beválni?
A te butuska logikáddal meg lehet nézni még vagy 20 csapatot, akik semmilyen csomagot nem adtak első körös irányítóért, és ugyanúgy nincsenek sehol.
Bills (Manuel), Miami (Tannehill), Browns (Weeden), Jax (Gabbert), Vikings (Ponder), Tampa (Freeman), Jets (Sanchez), Oakland (JaMarcus) és ez csak az elmúlt pár év és mind elsőkörös irányító.
Utólag könnyű okosnak lenni, előre meg kockázatot kell vállalni.
Most egy csomó csapat tradelne rendesen Bradyért vagy Wilsonért, pedig őket hátrább húzták, de akkor ki tudta, hogy ilyen jól bevállnak? (BB-t, és PC-t leszámítva senki. És ők is csak remélhették.)
Szóval hidd el, most a Brownsnak meg kell tennie minden tőle telhetőt egy franchise QB megszerzéséért, ha 4 első körért, akkor 4 első körért.Sobri Jóska
Pont BB és Wilson esete bizonyítja, hogy semmit sem kell megtenniük. Lehet, hogy a 2-3. körben találják meg a franchise QB-t, és azért nem kellett a fél jövőjüket odaadni. 😉

A kérdés az, hogy a Browns stábja látja-e Mariotában a franchise QB-t, annak reális esélyét, hogy beváljon. Ha igen, lehet gondolkozni épeszű tréden. Ha nem, akkor szóba se kerülhet.


The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 10 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 36 550 — #NoStress
Bills (Manuel), Miami (Tannehill), Browns (Weeden), Jax (Gabbert), Vikings (Ponder), Tampa (Freeman), Jets (Sanchez), Oakland (JaMarcus) Sobri Jóska
Tannehillel mi a problémád? Évről-évre fejlődik. Sok csapat szeretne olyan irányítót mint ő.Adirotor
Eredménytelen.
De ha gondolod őt kihúzom a listáról.Sobri Jóska
Az igaz , de akkor ird oda Matt Ryant is.Adirotor
Lényegtelen, de ő azért már bekolbászolt 1-2 PO-ba.

több mint 10 éve
Adirotor Miami Dolphins Notre Dame Fighting Irish 3 944 — AFC: Miami NFC: Rams ; gurulós: Everton
Bills (Manuel), Miami (Tannehill), Browns (Weeden), Jax (Gabbert), Vikings (Ponder), Tampa (Freeman), Jets (Sanchez), Oakland (JaMarcus) Sobri Jóska
Tannehillel mi a problémád? Évről-évre fejlődik. Sok csapat szeretne olyan irányítót mint ő.Adirotor
Eredménytelen.
De ha gondolod őt kihúzom a listáról.Sobri Jóska
Az igaz , de akkor ird oda Matt Ryant is.
több mint 10 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 36 550 — #NoStress
Bills (Manuel), Miami (Tannehill), Browns (Weeden), Jax (Gabbert), Vikings (Ponder), Tampa (Freeman), Jets (Sanchez), Oakland (JaMarcus) Sobri Jóska
Tannehillel mi a problémád? Évről-évre fejlődik. Sok csapat szeretne olyan irányítót mint ő.Adirotor
Eredménytelen.
De ha gondolod őt kihúzom a listáról.

több mint 10 éve
peach Atlanta Falcons 15 827 — a new hope (again)
Lehet megváltót találni később is csak kurva ritkán...



...nem , nem tündérke. A kívánság az kívánság. Térdelj csak le szépen...
több mint 10 éve
Adirotor Miami Dolphins Notre Dame Fighting Irish 3 944 — AFC: Miami NFC: Rams ; gurulós: Everton
Bills (Manuel), Miami (Tannehill), Browns (Weeden), Jax (Gabbert), Vikings (Ponder), Tampa (Freeman), Jets (Sanchez), Oakland (JaMarcus) Sobri Jóska
Tannehillel mi a problémád? Évről-évre fejlődik. Sok csapat szeretne olyan irányítót mint ő.
több mint 10 éve
P@trik Cleveland Browns Texas Longhorns 2 976 — #HUN-GarrettCardCollector #HunBelieveland #Padres
Érthető az indokod, viszont 1 kezeden megtudod számolni azt is hány olyan csapat van az utóbbi pár évbe aki a gatyáját is odaadta "top" újonc irányítóér, és most nagy célokért küzd.
Példáid jók voltak, Wilson 3.körös, Brady 6.körös volt,szóval lehet hátrébb is megváltót találni.
Lehet ezt még ragozni majd két nap múlva okosabbak leszünk.
több mint 10 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 36 550 — #NoStress
Nekünk nem kell bemutatni a QB nélkül sikertelen vagy problémát, 15 éve ezt tapossuk.
Viszont akkor se ér meg egy rg3 csomagot Maris, meglehet nézni a Washingtont is mire kinyögte rg3-at aztán most mit művelnek szerencsétlennel.
Jó a felhozatal idén, ésszel kell draftolni. Joey Tribbiani jól mondta egyszerűen nem dobhatunk ki 4 első kört az ablakon két év alatt.P@trik
Komolyan 1 (egy) esetből általánosítasz?
Mi az összefüggés aközött, hogy RG3 miként vált be, és Mariota miként fog beválni?
A te butuska logikáddal meg lehet nézni még vagy 20 csapatot, akik semmilyen csomagot nem adtak első körös irányítóért, és ugyanúgy nincsenek sehol.
Bills (Manuel), Miami (Tannehill), Browns (Weeden), Jax (Gabbert), Vikings (Ponder), Tampa (Freeman), Jets (Sanchez), Oakland (JaMarcus) és ez csak az elmúlt pár év és mind elsőkörös irányító.
Utólag könnyű okosnak lenni, előre meg kockázatot kell vállalni.
Most egy csomó csapat tradelne rendesen Bradyért vagy Wilsonért, pedig őket hátrább húzták, de akkor ki tudta, hogy ilyen jól bevállnak? (BB-t, és PC-t leszámítva senki. És ők is csak remélhették.)
Szóval hidd el, most a Brownsnak meg kell tennie minden tőle telhetőt egy franchise QB megszerzéséért, ha 4 első körért, akkor 4 első körért.

több mint 10 éve
P@trik Cleveland Browns Texas Longhorns 2 976 — #HUN-GarrettCardCollector #HunBelieveland #Padres
Ha fel is megyünk Marisér,újonc irányítóval akkor sincs sok esély rövid időn belül kijutni a csoportból, (jól összerakott brigádok bejáratot rutinos irányítokkal a riválisok,) és ugyanúgy seggbe rúgják Pettinet.
Nekünk ez az első körös irányító dolog nem megy,Johnny, Weeden, Quinn...
Ismételni tudom csak nem szabad egyszerűen eldobni 4 első kört két év alatt.
Főleg akkor fáj az ember szíve ha belegondol hogy tavaly húzhattuk volna Beckham-Bridewater duót is, és idén is van két jó pick lehetőség.
több mint 10 éve
r.baggio New York Giants UCLA Bruins 65 012 — no es importante
Ez a "nem éri meg x értéket y játékos" abban az esetben lehetne csak igaz érvelés, ha a tulajdonos és az edző ugyanabban lennének érdekeltek, a hosszútávú profitábilitás fenntartásában. Utóbbitól viszont a pályán elért gyors sikerek kellenek, felépíthet ő bármilyen erős magot, ha nincs irányító, aki igazán ütőképessé teszi a gárdát, majd jön egy újabb edző, aki erre az alapra építkezve talán eredményes is lesz.

Gruden külön kiemelte, hogy manapság már tényleg rohamtempóban cserélhetik a főedzőket és a segédedzőket egyaránt, így egy fiatal qb-nek még kevesebb esélye van, hogy megfelelően beilleszkedjen a rendszerbe. Korábban Manziel valószínűleg még kapott volna pár szezont, most azonban ott tartunk, hogy Pettine-nek nem fér bele egy újabb elbaltázott év borzalmas qb játékkal, az ő szemszögéből nézve meg két első köröst ellőni olyan játékosokra, akiket lehet az utóda fog sztárrá csiszolni, sok értelme nincs. Mondjuk ha a Titans-t nézem, Whisenhunt úgy tűnik nem tanult korábbi baklövéséből.


---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 10 éve
P@trik Cleveland Browns Texas Longhorns 2 976 — #HUN-GarrettCardCollector #HunBelieveland #Padres
Nekünk nem kell bemutatni a QB nélkül sikertelen vagy problémát, 15 éve ezt tapossuk.
Viszont akkor se ér meg egy rg3 csomagot Maris, meglehet nézni a Washingtont is mire kinyögte rg3-at aztán most mit művelnek szerencsétlennel.
Jó a felhozatal idén, ésszel kell draftolni. Joey Tribbiani jól mondta egyszerűen nem dobhatunk ki 4 első kört az ablakon két év alatt.
több mint 10 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 36 550 — #NoStress
egyebkent mariota-ra van valami realis esely, vagy ez ilyen dream scenario?

milyen csomagot kene erte adni?Zolee23
12,19 es egy masodik kor sztem biztos eleg. semmikepp sem rg3 fele package.Joey Tribbiani
Ha a vezetőség úgy gondolja, hogy se Manziel, se más, jelenleg kereten lévő irányító nem elégséges a sikerhez, akkor bizony technikailag bármit megadhatnak érte, egy rg3 féle csomagot is. Sőt, nem is nagyon tehetnek mást.
Irányító nélkül egyszerűen nem lehet sikeres egy csapat.
De szerintem a Brows eltökörészi, és Kelly elviszi 1/2-n.

több mint 10 éve
Joey Tribbiani Cleveland Browns 6 694 — Believelander
egyebkent mariota-ra van valami realis esely, vagy ez ilyen dream scenario?

milyen csomagot kene erte adni?Zolee23
12,19 es egy masodik kor sztem biztos eleg. semmikepp sem rg3 fele package.

AAFC Championships: 1946, 1947, 1948, 1949
NFL Championships: 1950, 1954, 1955, 1964
több mint 10 éve
Hendrix Utah State Aggies 3 117
egyebkent mariota-ra van valami realis esely, vagy ez ilyen dream scenario?

milyen csomagot kene erte adni?

I know that when you shine they wish some days will be dark

Sunny days wouldn't be special if it wasn't for rain, Joy wouldn't feel so good if it wasn't for pain