Cleveland Browns

39 feliratkozó

több mint 2 éve
Wyatt New England Patriots 26 306
Valszeg viszi magával az összes fizut akkor

több mint 2 éve
tenorx Pittsburgh Steelers 13 369 — Wrath of Khan
Conditional 5, aztakurva 😀
több mint 2 éve
Törölt felhasználó
A new QB in Carolina: The #Panthers are acquiring former No. 1 overall pick Baker Mayfield from the #Browns for a 2024 conditional 5th-round draft pick, sources tell me and @TomPelissero. Deal is pending a physical. All parties split the financials to make it happen.
több mint 2 éve
Stez SMU Mustangs 43 246 — Whoops, looks like something went wrong.
Szóval egyelőre úgy áll az ügy, hogy az NFL az "erőszakos vagy rossz indulatú viselkedés"-ben szeretné vétkesnek találni DW-t, amivel árt az NFL image-nek, és Big Ben valamint Ezekiel Elliot is hasonló címen kapott 6 meccs eltiltást. Névtelen forrásokra hivatkozva (persze mi másra) a legvalószínűbb bünti 6-8 meccs eltiltás lesz.
A liga ugyabár 1 évet akar, a védelem semmit sem, így logikusnak tűnik hogy kb féluton állapodnak majd meg.
A többi infót megírtuk már lentebb.
Csiriba
De igazabol az NFL-nek edesmindegy, hogy Watsont hivatalosan minek mondjak ki, az NFL nem csak az alapjan dont. Sorolni lehetne szamolatlanul azokat az eseteket, ahol XY Watsonhoz hasonloan elintezte a hatterben a dolgokat, ezaltal ejtettek is az egesz ugyet, de az NFL megis elmeszelte az adott jatekost.

A liganak az a fontos, hogy megitelesben, marketingben mekkora pofont hoz magaval az adott cirkusz, milyen hatassal van az NFL megitelesere. Es szerintem ezert eroltetik Goodellek az egy evet, mert Watsonnal annyira elhuzodott az egesz, meg olyan „ronda” lett igy a vegere, hogy kapja csunyan az ivet a liga is, ami meg emiatt rament arra, hogy tok mindegy mi van, de meg akarja szopatni Watsont.
Stez
Ez így van, mindenképp meg akarják szop@tni, a gond nekik, hogy mostmár nem egyedül Goodell kezében van a dolog. Ez az első ügy, amikor egy "független" személy hallgatja meg a feleket (Disciplinary Officer), egy volt szövetségi bíró, Sue Robinson. Ő fog valamit ajánlani az NFL-nek amit a hírek szerint a liga nem fog megvétózni.
Joey Tribbiani
Szerinted a liga szopatni akarja DW-t? Nem kotozkodes, hanem teljesen oszinte kerdes. Szerintem a liga azon kivul hogy nem akar rosszul kinezni a szituban egy nagyon vekony vonalon kell tancolnia. Nekik ez hogy kulsos "itelkezik" nem veszi le a vallukrol a terhet ha a nepnek nem fog tetszeni es nem ot fogjak kopkodni. Itt most egyedul a liga izzad a dontessel. De a liganak egy jol jatszo DW es egy plussz durva eros csapat sokkal inkabb erdeke lenne es ez is egy "ok" hogy kell buntetes, mert meg a latszatat is kerulni kell.
no
Amikor ilyen határozatlan idejű eltiltás-tervekről olvasok, akkor igen.
Joey Tribbiani
Szamomra pedig ez az amit en is hoznek a liga helyeben szivem szerint.

De eppen mondhatnak hogy "az eddigi negativ hullamokert kap 4 meccset, mert az elet nem all meg es a fiatalsagot nem kapja vissza senki. Eddig artatlan es mi a Browns csapatara bizzuk hisz ok atvizsgaltak es ha ok azt mondjak artatlan akkor mehet a menet, mi pedig az ugy lezarasa utan atgondoljuk hogy kell e meg tovabbi intezkedeseket hoznunk."

Nalam a Browns aldozat hisz o ebbol a legjobb esetben is nem tokeletesen jol jon ki es rossz esetben meg ...errol ne is beszeljunk. Tokeben, sportszakmailag es megitelesben is a legnagyobb vesztese a csapat lehet. De a dontes es ezzel jaro kesobbi visszhang nem a csapatot terheli hisz a liga engedte hogy jatszon.
DW is lehet aldozat is az ugyben es mig nincs itelet addig max velemenyunk lehet rola.

A liga viszont a sajat szempontjabol kicsi nyeresegert egy jo DW es vele egy bitang browns jot tenne az uzletnek-megitelesnek..stb, de egy esetleges negativ eredmeny a birosagon tobbet artana neki. Szerintem praktikus, pragmatikus.

azert konnyen johetne hogy az NFL-nel a szexualis ragadozo= 4 meccses eltiltassal egyenlo
no
Én meg nem tartom reálisnak, hogy konkrét bizonyítékok nélkül elmeszeljenek valakit 1 év + határozatlan időre. Vannak instagram üzenetek plusz X mond ezt, Y azt. Nekem kicsit fura, hogy nincs egy hangfelvétel vagy esetleg videó, ami jobban bizonyítaná mi történt. 66 nőből egynek sem jutott eszébe, h. betegye a mobilt bekapcsolt mikrofonnal a törölköző alá? Főleg azokban az esetekben, ahol két-három "kezelésre" is sor került és tudniuk kellett, DW hogyan fog viselkedni?
A Texans felelőssége sincs eléggé kihangsúlyozva, én őket sokkal határozottabban elővenném. Egy 23 éves, fejben nyilván nem 100-as pénzzel kitömött NFL sztár elkezdi így kezelni a nőket, a csapata meg mit csinál? Nem leülnek vele beszélni, hogy ez nem lesz jó; nem küldik el pszichológushoz, hanem adják alá a lovat és szobát foglalnak neki a masszázsokhoz... Ez milyen fényt vet az NFL-re, hogy "szexuális ragadozókat" támogatnak a tulajok/vezetők?
Joey Tribbiani
ha most megússza néhány meccsel az milyen fényt fog vetni a ligára? A Me2 meg a többi korában? Örüljön, ha 1 év után még visszajöhet a pályára. A Browns meg classic Browns volt, nem néztek se jobbra, se balra, szokásos. A Browns fanokat sajnálom nagyon, Haslam meg megérdemli. Nem azért, mert egy fasz, hanem mert nem tanult semmiből, így a Manziel storyból sem.
Amadeus
Te vagy a jogász, nálam bizonyítékok nélkül ez sehol sem 1 év, de mostmár tényleg nem akarom többször leírni...
A "classic Browns" is ki lett beszélve, a fél liga vitte volna. Classic Browns, classic Falcons, classic Saints, vagy mi?

Ugyanazt írjuk oldalak óta, nincs új ebben a témában már.

Max. letoljuk Brissettel a szezont.
Joey Tribbiani
Aztan Brissett hoz egy MVP-szezont es bajnok lesz a Browns. 😀

több mint 2 éve
Willie Parker Pittsburgh Steelers 15 299

Ne szomorkodj, legalább nektek is lett egy Faszotok, mint nekünk anno.
több mint 2 éve
Joey Tribbiani Cleveland Browns 6 000 — Believelander

AAFC Championships: 1946, 1947, 1948, 1949
NFL Championships: 1950, 1954, 1955, 1964
több mint 2 éve
no Baltimore Ravens 7 076

Arrol az NFL-rol beszelsz, ami atlagosan 3-5 evente elsatirozza egy-egy bizonyitottan novero, netan gyerekvero ugyet, majd meg hozza is jarul tulajdonkeppen, hogy ezeket az illetoket aztan valamelyik franchise ki is tomi sulyos milliokkal, ergo jutalmazza. Kozben meg 1-2-3-4 evig nem engednek a palya kozelebe olyanokat, akik megbuknak fuvel a doppingteszten.

Ugyhogy a liga lepeseiben meglatni az osszefuggest, a raciot es a kovetkezetesseget, szerintem lehetetlen. Mindent uzleti alapon tesznek, ha epp elsikalnak valamit, akkor a hatterben ez az erdeke valakinek.

Nezd meg Tyrone Creek-Hillt, tobbszor is bizonyitottan verte az asszonyt, terhesen megrugdosta, miota ez tortent, azota szerintem legalabb 80-100 milliot szakitott le es nincs kb. szurkolo, aki nem isteniti es nyalazik ra, a csapbol is az ember folyik. Es Peterson? De Rice-t peldaul a noveros videoja utan a stadion kozeleben sem engedtek, Hardyt ugyszinten, pedig az o ugyet ugyanugy ejtettek, mint Watsonet egyebkent, sot, feleilyen balheja sem volt, egyetlen no vadolta meg veressel, aki aztan ejtette is a vadakat.

Ott kint az egy mas vilag es az a helyzet, hogy akinek van a hatterben egy „joakaroja”, aki vedeni fogja a segget, addig ugy is elsikalnak neki mindent. Az NFL is egy erdekegyesulet, a csapatok ugyszinten, es mivel a csavo a legfontosabb poszton kurva jo, valahogy sosem szamit, hogy a palyan kivul mit csinal, megteheti komoly kovetkezmenyek nelkul.

Es a liganak ezt az oldalat ruhellem is nagyon, mert irto patkany az egesz banda.
Stez
En nem a ligat vedem. Ebbol en egyedul Rice esetet ismerem ertheto okokbol es az sem erdekelt, de pont ezt akarja elkerulni a liga. Hoz egy enyhe buntetest hisz az asszony visszavonta el is vette talan, hozott egy ket meccses eltiltast ( nem a cselekedetre ) hanem a negativ sajtora, de kesobb kiderult es latta mindenki hogy milyen egy pofon es visszavont feljelentes es az eltussolas jott rogton. Itt viszont a csapat dobta ki es nagy anyagi aldozattal "vezekelt" mert megbiztak az alkalmazottuk szavahihetosegeben.

Mi az hogy kint ilyen a helyzet. Mindenhol a vilagon es nalam ez sem a ferfi a novel piszkoskodik, hanem a penzrol szol. Ez nem csak az NFL hanem az ultragazdag barhol csak itt szinpadon tortenik. A nok itt a penzes kuncsaftot nem akarva elvesziteni nyeltek be tobbet mint egy normalis embertol akinek harom tubus tigrisbalzsam lett volna a vegbeleben az elso probalkozasnal.
több mint 2 éve
Amadeus the Young Las Vegas Raiders West Virginia Mountaineers 32 704
Szóval egyelőre úgy áll az ügy, hogy az NFL az "erőszakos vagy rossz indulatú viselkedés"-ben szeretné vétkesnek találni DW-t, amivel árt az NFL image-nek, és Big Ben valamint Ezekiel Elliot is hasonló címen kapott 6 meccs eltiltást. Névtelen forrásokra hivatkozva (persze mi másra) a legvalószínűbb bünti 6-8 meccs eltiltás lesz.
A liga ugyabár 1 évet akar, a védelem semmit sem, így logikusnak tűnik hogy kb féluton állapodnak majd meg.
A többi infót megírtuk már lentebb.
Csiriba
De igazabol az NFL-nek edesmindegy, hogy Watsont hivatalosan minek mondjak ki, az NFL nem csak az alapjan dont. Sorolni lehetne szamolatlanul azokat az eseteket, ahol XY Watsonhoz hasonloan elintezte a hatterben a dolgokat, ezaltal ejtettek is az egesz ugyet, de az NFL megis elmeszelte az adott jatekost.

A liganak az a fontos, hogy megitelesben, marketingben mekkora pofont hoz magaval az adott cirkusz, milyen hatassal van az NFL megitelesere. Es szerintem ezert eroltetik Goodellek az egy evet, mert Watsonnal annyira elhuzodott az egesz, meg olyan „ronda” lett igy a vegere, hogy kapja csunyan az ivet a liga is, ami meg emiatt rament arra, hogy tok mindegy mi van, de meg akarja szopatni Watsont.
Stez
Ez így van, mindenképp meg akarják szop@tni, a gond nekik, hogy mostmár nem egyedül Goodell kezében van a dolog. Ez az első ügy, amikor egy "független" személy hallgatja meg a feleket (Disciplinary Officer), egy volt szövetségi bíró, Sue Robinson. Ő fog valamit ajánlani az NFL-nek amit a hírek szerint a liga nem fog megvétózni.
Joey Tribbiani
Szerinted a liga szopatni akarja DW-t? Nem kotozkodes, hanem teljesen oszinte kerdes. Szerintem a liga azon kivul hogy nem akar rosszul kinezni a szituban egy nagyon vekony vonalon kell tancolnia. Nekik ez hogy kulsos "itelkezik" nem veszi le a vallukrol a terhet ha a nepnek nem fog tetszeni es nem ot fogjak kopkodni. Itt most egyedul a liga izzad a dontessel. De a liganak egy jol jatszo DW es egy plussz durva eros csapat sokkal inkabb erdeke lenne es ez is egy "ok" hogy kell buntetes, mert meg a latszatat is kerulni kell.
no
Amikor ilyen határozatlan idejű eltiltás-tervekről olvasok, akkor igen.
Joey Tribbiani
Szamomra pedig ez az amit en is hoznek a liga helyeben szivem szerint.

De eppen mondhatnak hogy "az eddigi negativ hullamokert kap 4 meccset, mert az elet nem all meg es a fiatalsagot nem kapja vissza senki. Eddig artatlan es mi a Browns csapatara bizzuk hisz ok atvizsgaltak es ha ok azt mondjak artatlan akkor mehet a menet, mi pedig az ugy lezarasa utan atgondoljuk hogy kell e meg tovabbi intezkedeseket hoznunk."

Nalam a Browns aldozat hisz o ebbol a legjobb esetben is nem tokeletesen jol jon ki es rossz esetben meg ...errol ne is beszeljunk. Tokeben, sportszakmailag es megitelesben is a legnagyobb vesztese a csapat lehet. De a dontes es ezzel jaro kesobbi visszhang nem a csapatot terheli hisz a liga engedte hogy jatszon.
DW is lehet aldozat is az ugyben es mig nincs itelet addig max velemenyunk lehet rola.

A liga viszont a sajat szempontjabol kicsi nyeresegert egy jo DW es vele egy bitang browns jot tenne az uzletnek-megitelesnek..stb, de egy esetleges negativ eredmeny a birosagon tobbet artana neki. Szerintem praktikus, pragmatikus.

azert konnyen johetne hogy az NFL-nel a szexualis ragadozo= 4 meccses eltiltassal egyenlo
no
Én meg nem tartom reálisnak, hogy konkrét bizonyítékok nélkül elmeszeljenek valakit 1 év + határozatlan időre. Vannak instagram üzenetek plusz X mond ezt, Y azt. Nekem kicsit fura, hogy nincs egy hangfelvétel vagy esetleg videó, ami jobban bizonyítaná mi történt. 66 nőből egynek sem jutott eszébe, h. betegye a mobilt bekapcsolt mikrofonnal a törölköző alá? Főleg azokban az esetekben, ahol két-három "kezelésre" is sor került és tudniuk kellett, DW hogyan fog viselkedni?
A Texans felelőssége sincs eléggé kihangsúlyozva, én őket sokkal határozottabban elővenném. Egy 23 éves, fejben nyilván nem 100-as pénzzel kitömött NFL sztár elkezdi így kezelni a nőket, a csapata meg mit csinál? Nem leülnek vele beszélni, hogy ez nem lesz jó; nem küldik el pszichológushoz, hanem adják alá a lovat és szobát foglalnak neki a masszázsokhoz... Ez milyen fényt vet az NFL-re, hogy "szexuális ragadozókat" támogatnak a tulajok/vezetők?
Joey Tribbiani
ha most megússza néhány meccsel az milyen fényt fog vetni a ligára? A Me2 meg a többi korában? Örüljön, ha 1 év után még visszajöhet a pályára. A Browns meg classic Browns volt, nem néztek se jobbra, se balra, szokásos. A Browns fanokat sajnálom nagyon, Haslam meg megérdemli. Nem azért, mert egy fasz, hanem mert nem tanult semmiből, így a Manziel storyból sem.

criminal lawyer or criminal lawyer?

A dolog amire irtam hogy mekkora buntetest szeretne a liga, az szamomra ertheto amig nem zarul le es itt inkabb ujraeled a dolog mint elhal hogy vedeni akarja magat a nagykozonseg szemeben. Ennyi. Az hogy a liga dontesei szarul sikerul, sot sokszor ellentmondasos az egy masik kerdes es az egy masik tema.

Az egy borzaszto helyzet mikor van egy vad es amig ez nincs bizonyitva addig bizony minden fel rossz helyzetben van. Raadasul egy csomo esetben a nagykozonseg iteletet hirdet akar minden uj infonal. Jelen esetben itt a liga ha tudna rabaszna a feleloseget a Browns csapatara, az o tokejuk es erdekuk es ha az jonne ki hogy bunos akkor szopjon az esetleges rossz dontesert a csapat. De ugye ebben az a baj hogy itt egy elfogult fel erdeke az lenne hogy ne legyen bunos, mig a liga tetszeleghet a partatlan szerepben es keresheti az "igazsagot".

Ha most gyilkossag lenne a vad akkor is az lenne hogy meg nincs elitelve es gyerunk? Vagy megvarnad az iteletet. A liga is erre blazirozott es szerencseje volt a tavalyi evvel, de most mar surgeti a Browns-DW es az ugy lezarasa meg sehol.

De ertem es a liga sok reszevel foleg rosszak valoszinuleg mindenki egyetert, de itt en sem kockaztatnek a sajat megitelesemben.

Ha holnap "pozitiv" dontes szuletne, akkor a liga adna neki par meccses eltiltast es kesz, fuggetlenul attol hogy szinte biztos hogy nem uriemberkent viselkedett, de nem szamitana utana. Mondom en, ellenben szerintetek akik szerint ez DW-Browns ellen van es akkor is nagy buntetesre menne a liga, ami tenyleg akkor derulhetne ki ha a szezon elott lezarul az ugy.

En jogaszkodni nem fogok mert nem ertek hozza es igy halkan, de szerintem egy mikrofon DW tudta nelkul nem lenne felhasznalhato.
A Texans-nal meg annyit hogy te sem tudod hogy minden alkalmazotad mit csinal, ha kiderul valami akkor lepsz es ha a Texans saros lesz akkor ot is megbunteti, de ez rajtatok nem fog segiteni. De nagyon nem szeretnem itt az ordog ugyvedjet jatszani.

Ugyanazt szeretnem amit mindenki hogy semmi nem tortent a nokkel es DW teljesen artatlan es tudjon jatszani es a Browns legyen a plusz egy nagyon jo csapat.
több mint 2 éve
Stez SMU Mustangs 43 246 — Whoops, looks like something went wrong.
Szóval egyelőre úgy áll az ügy, hogy az NFL az "erőszakos vagy rossz indulatú viselkedés"-ben szeretné vétkesnek találni DW-t, amivel árt az NFL image-nek, és Big Ben valamint Ezekiel Elliot is hasonló címen kapott 6 meccs eltiltást. Névtelen forrásokra hivatkozva (persze mi másra) a legvalószínűbb bünti 6-8 meccs eltiltás lesz.
A liga ugyabár 1 évet akar, a védelem semmit sem, így logikusnak tűnik hogy kb féluton állapodnak majd meg.
A többi infót megírtuk már lentebb.
Csiriba
De igazabol az NFL-nek edesmindegy, hogy Watsont hivatalosan minek mondjak ki, az NFL nem csak az alapjan dont. Sorolni lehetne szamolatlanul azokat az eseteket, ahol XY Watsonhoz hasonloan elintezte a hatterben a dolgokat, ezaltal ejtettek is az egesz ugyet, de az NFL megis elmeszelte az adott jatekost.

A liganak az a fontos, hogy megitelesben, marketingben mekkora pofont hoz magaval az adott cirkusz, milyen hatassal van az NFL megitelesere. Es szerintem ezert eroltetik Goodellek az egy evet, mert Watsonnal annyira elhuzodott az egesz, meg olyan „ronda” lett igy a vegere, hogy kapja csunyan az ivet a liga is, ami meg emiatt rament arra, hogy tok mindegy mi van, de meg akarja szopatni Watsont.
Stez
Ez így van, mindenképp meg akarják szop@tni, a gond nekik, hogy mostmár nem egyedül Goodell kezében van a dolog. Ez az első ügy, amikor egy "független" személy hallgatja meg a feleket (Disciplinary Officer), egy volt szövetségi bíró, Sue Robinson. Ő fog valamit ajánlani az NFL-nek amit a hírek szerint a liga nem fog megvétózni.
Joey Tribbiani
Szerinted a liga szopatni akarja DW-t? Nem kotozkodes, hanem teljesen oszinte kerdes. Szerintem a liga azon kivul hogy nem akar rosszul kinezni a szituban egy nagyon vekony vonalon kell tancolnia. Nekik ez hogy kulsos "itelkezik" nem veszi le a vallukrol a terhet ha a nepnek nem fog tetszeni es nem ot fogjak kopkodni. Itt most egyedul a liga izzad a dontessel. De a liganak egy jol jatszo DW es egy plussz durva eros csapat sokkal inkabb erdeke lenne es ez is egy "ok" hogy kell buntetes, mert meg a latszatat is kerulni kell.
no
Amikor ilyen határozatlan idejű eltiltás-tervekről olvasok, akkor igen.
Joey Tribbiani
Szamomra pedig ez az amit en is hoznek a liga helyeben szivem szerint.

De eppen mondhatnak hogy "az eddigi negativ hullamokert kap 4 meccset, mert az elet nem all meg es a fiatalsagot nem kapja vissza senki. Eddig artatlan es mi a Browns csapatara bizzuk hisz ok atvizsgaltak es ha ok azt mondjak artatlan akkor mehet a menet, mi pedig az ugy lezarasa utan atgondoljuk hogy kell e meg tovabbi intezkedeseket hoznunk."

Nalam a Browns aldozat hisz o ebbol a legjobb esetben is nem tokeletesen jol jon ki es rossz esetben meg ...errol ne is beszeljunk. Tokeben, sportszakmailag es megitelesben is a legnagyobb vesztese a csapat lehet. De a dontes es ezzel jaro kesobbi visszhang nem a csapatot terheli hisz a liga engedte hogy jatszon.
DW is lehet aldozat is az ugyben es mig nincs itelet addig max velemenyunk lehet rola.

A liga viszont a sajat szempontjabol kicsi nyeresegert egy jo DW es vele egy bitang browns jot tenne az uzletnek-megitelesnek..stb, de egy esetleges negativ eredmeny a birosagon tobbet artana neki. Szerintem praktikus, pragmatikus.

azert konnyen johetne hogy az NFL-nel a szexualis ragadozo= 4 meccses eltiltassal egyenlo
no
Én meg nem tartom reálisnak, hogy konkrét bizonyítékok nélkül elmeszeljenek valakit 1 év + határozatlan időre. Vannak instagram üzenetek plusz X mond ezt, Y azt. Nekem kicsit fura, hogy nincs egy hangfelvétel vagy esetleg videó, ami jobban bizonyítaná mi történt. 66 nőből egynek sem jutott eszébe, h. betegye a mobilt bekapcsolt mikrofonnal a törölköző alá? Főleg azokban az esetekben, ahol két-három "kezelésre" is sor került és tudniuk kellett, DW hogyan fog viselkedni?
A Texans felelőssége sincs eléggé kihangsúlyozva, én őket sokkal határozottabban elővenném. Egy 23 éves, fejben nyilván nem 100-as pénzzel kitömött NFL sztár elkezdi így kezelni a nőket, a csapata meg mit csinál? Nem leülnek vele beszélni, hogy ez nem lesz jó; nem küldik el pszichológushoz, hanem adják alá a lovat és szobát foglalnak neki a masszázsokhoz... Ez milyen fényt vet az NFL-re, hogy "szexuális ragadozókat" támogatnak a tulajok/vezetők?
Joey Tribbiani
Arrol az NFL-rol beszelsz, ami atlagosan 3-5 evente elsatirozza egy-egy bizonyitottan novero, netan gyerekvero ugyet, majd meg hozza is jarul tulajdonkeppen, hogy ezeket az illetoket aztan valamelyik franchise ki is tomi sulyos milliokkal, ergo jutalmazza. Kozben meg 1-2-3-4 evig nem engednek a palya kozelebe olyanokat, akik megbuknak fuvel a doppingteszten.

Ugyhogy a liga lepeseiben meglatni az osszefuggest, a raciot es a kovetkezetesseget, szerintem lehetetlen. Mindent uzleti alapon tesznek, ha epp elsikalnak valamit, akkor a hatterben ez az erdeke valakinek.

Nezd meg Tyrone Creek-Hillt, tobbszor is bizonyitottan verte az asszonyt, terhesen megrugdosta, miota ez tortent, azota szerintem legalabb 80-100 milliot szakitott le es nincs kb. szurkolo, aki nem isteniti es nyalazik ra, a csapbol is az ember folyik. Es Peterson? De Rice-t peldaul a noveros videoja utan a stadion kozeleben sem engedtek, Hardyt ugyszinten, pedig az o ugyet ugyanugy ejtettek, mint Watsonet egyebkent, sot, feleilyen balheja sem volt, egyetlen no vadolta meg veressel, aki aztan ejtette is a vadakat.

Ott kint az egy mas vilag es az a helyzet, hogy akinek van a hatterben egy „joakaroja”, aki vedeni fogja a segget, addig ugy is elsikalnak neki mindent. Az NFL is egy erdekegyesulet, a csapatok ugyszinten, es mivel a csavo a legfontosabb poszton kurva jo, valahogy sosem szamit, hogy a palyan kivul mit csinal, megteheti komoly kovetkezmenyek nelkul.

Es a liganak ezt az oldalat ruhellem is nagyon, mert irto patkany az egesz banda.

több mint 2 éve
Joey Tribbiani Cleveland Browns 6 000 — Believelander
Szóval egyelőre úgy áll az ügy, hogy az NFL az "erőszakos vagy rossz indulatú viselkedés"-ben szeretné vétkesnek találni DW-t, amivel árt az NFL image-nek, és Big Ben valamint Ezekiel Elliot is hasonló címen kapott 6 meccs eltiltást. Névtelen forrásokra hivatkozva (persze mi másra) a legvalószínűbb bünti 6-8 meccs eltiltás lesz.
A liga ugyabár 1 évet akar, a védelem semmit sem, így logikusnak tűnik hogy kb féluton állapodnak majd meg.
A többi infót megírtuk már lentebb.
Csiriba
De igazabol az NFL-nek edesmindegy, hogy Watsont hivatalosan minek mondjak ki, az NFL nem csak az alapjan dont. Sorolni lehetne szamolatlanul azokat az eseteket, ahol XY Watsonhoz hasonloan elintezte a hatterben a dolgokat, ezaltal ejtettek is az egesz ugyet, de az NFL megis elmeszelte az adott jatekost.

A liganak az a fontos, hogy megitelesben, marketingben mekkora pofont hoz magaval az adott cirkusz, milyen hatassal van az NFL megitelesere. Es szerintem ezert eroltetik Goodellek az egy evet, mert Watsonnal annyira elhuzodott az egesz, meg olyan „ronda” lett igy a vegere, hogy kapja csunyan az ivet a liga is, ami meg emiatt rament arra, hogy tok mindegy mi van, de meg akarja szopatni Watsont.
Stez
Ez így van, mindenképp meg akarják szop@tni, a gond nekik, hogy mostmár nem egyedül Goodell kezében van a dolog. Ez az első ügy, amikor egy "független" személy hallgatja meg a feleket (Disciplinary Officer), egy volt szövetségi bíró, Sue Robinson. Ő fog valamit ajánlani az NFL-nek amit a hírek szerint a liga nem fog megvétózni.
Joey Tribbiani
Szerinted a liga szopatni akarja DW-t? Nem kotozkodes, hanem teljesen oszinte kerdes. Szerintem a liga azon kivul hogy nem akar rosszul kinezni a szituban egy nagyon vekony vonalon kell tancolnia. Nekik ez hogy kulsos "itelkezik" nem veszi le a vallukrol a terhet ha a nepnek nem fog tetszeni es nem ot fogjak kopkodni. Itt most egyedul a liga izzad a dontessel. De a liganak egy jol jatszo DW es egy plussz durva eros csapat sokkal inkabb erdeke lenne es ez is egy "ok" hogy kell buntetes, mert meg a latszatat is kerulni kell.
no
Amikor ilyen határozatlan idejű eltiltás-tervekről olvasok, akkor igen.
Joey Tribbiani
Szamomra pedig ez az amit en is hoznek a liga helyeben szivem szerint.

De eppen mondhatnak hogy "az eddigi negativ hullamokert kap 4 meccset, mert az elet nem all meg es a fiatalsagot nem kapja vissza senki. Eddig artatlan es mi a Browns csapatara bizzuk hisz ok atvizsgaltak es ha ok azt mondjak artatlan akkor mehet a menet, mi pedig az ugy lezarasa utan atgondoljuk hogy kell e meg tovabbi intezkedeseket hoznunk."

Nalam a Browns aldozat hisz o ebbol a legjobb esetben is nem tokeletesen jol jon ki es rossz esetben meg ...errol ne is beszeljunk. Tokeben, sportszakmailag es megitelesben is a legnagyobb vesztese a csapat lehet. De a dontes es ezzel jaro kesobbi visszhang nem a csapatot terheli hisz a liga engedte hogy jatszon.
DW is lehet aldozat is az ugyben es mig nincs itelet addig max velemenyunk lehet rola.

A liga viszont a sajat szempontjabol kicsi nyeresegert egy jo DW es vele egy bitang browns jot tenne az uzletnek-megitelesnek..stb, de egy esetleges negativ eredmeny a birosagon tobbet artana neki. Szerintem praktikus, pragmatikus.

azert konnyen johetne hogy az NFL-nel a szexualis ragadozo= 4 meccses eltiltassal egyenlo
no
Én meg nem tartom reálisnak, hogy konkrét bizonyítékok nélkül elmeszeljenek valakit 1 év + határozatlan időre. Vannak instagram üzenetek plusz X mond ezt, Y azt. Nekem kicsit fura, hogy nincs egy hangfelvétel vagy esetleg videó, ami jobban bizonyítaná mi történt. 66 nőből egynek sem jutott eszébe, h. betegye a mobilt bekapcsolt mikrofonnal a törölköző alá? Főleg azokban az esetekben, ahol két-három "kezelésre" is sor került és tudniuk kellett, DW hogyan fog viselkedni?
A Texans felelőssége sincs eléggé kihangsúlyozva, én őket sokkal határozottabban elővenném. Egy 23 éves, fejben nyilván nem 100-as pénzzel kitömött NFL sztár elkezdi így kezelni a nőket, a csapata meg mit csinál? Nem leülnek vele beszélni, hogy ez nem lesz jó; nem küldik el pszichológushoz, hanem adják alá a lovat és szobát foglalnak neki a masszázsokhoz... Ez milyen fényt vet az NFL-re, hogy "szexuális ragadozókat" támogatnak a tulajok/vezetők?

AAFC Championships: 1946, 1947, 1948, 1949
NFL Championships: 1950, 1954, 1955, 1964
több mint 2 éve
tenorx Pittsburgh Steelers 13 369 — Wrath of Khan
Alapvetően ennek a Brownsnak jó a kerete mely egy Watsonnal egy veszélyes ragadozó lenne bárkire nézve.
P@trik
Watson már magában is egy veszélyes ragadozó 😀
több mint 2 éve
no Baltimore Ravens 7 076
Szóval egyelőre úgy áll az ügy, hogy az NFL az "erőszakos vagy rossz indulatú viselkedés"-ben szeretné vétkesnek találni DW-t, amivel árt az NFL image-nek, és Big Ben valamint Ezekiel Elliot is hasonló címen kapott 6 meccs eltiltást. Névtelen forrásokra hivatkozva (persze mi másra) a legvalószínűbb bünti 6-8 meccs eltiltás lesz.
A liga ugyabár 1 évet akar, a védelem semmit sem, így logikusnak tűnik hogy kb féluton állapodnak majd meg.
A többi infót megírtuk már lentebb.
Csiriba
De igazabol az NFL-nek edesmindegy, hogy Watsont hivatalosan minek mondjak ki, az NFL nem csak az alapjan dont. Sorolni lehetne szamolatlanul azokat az eseteket, ahol XY Watsonhoz hasonloan elintezte a hatterben a dolgokat, ezaltal ejtettek is az egesz ugyet, de az NFL megis elmeszelte az adott jatekost.

A liganak az a fontos, hogy megitelesben, marketingben mekkora pofont hoz magaval az adott cirkusz, milyen hatassal van az NFL megitelesere. Es szerintem ezert eroltetik Goodellek az egy evet, mert Watsonnal annyira elhuzodott az egesz, meg olyan „ronda” lett igy a vegere, hogy kapja csunyan az ivet a liga is, ami meg emiatt rament arra, hogy tok mindegy mi van, de meg akarja szopatni Watsont.
Stez
Ez így van, mindenképp meg akarják szop@tni, a gond nekik, hogy mostmár nem egyedül Goodell kezében van a dolog. Ez az első ügy, amikor egy "független" személy hallgatja meg a feleket (Disciplinary Officer), egy volt szövetségi bíró, Sue Robinson. Ő fog valamit ajánlani az NFL-nek amit a hírek szerint a liga nem fog megvétózni.
Joey Tribbiani
Szerinted a liga szopatni akarja DW-t?
no
Igen.
Stez
miert?
no
Mert a liga joggal gondolhatja, hogy Watson atbaszta oket meg egy eve, amikor csak huszoniksz norol volt szo, aztan ahogy azt elsikaltak, hirtelen megint jott egy jo nagy adag no, ami jo nagy pofon volt az NFL-nek is egyben. Raadasul Watsont erintve kozben szepen belekerult a cirkuszba egy csapat is.

Szoval ha ez megallt volna elso korben a huszoniksz esetnel, akkor nem lett volna semmi extra, mivel eleg nagy ceco lett az egeszbol, amit a liga sziv meg uzletileg, igy szvsz mindent meg fognak tenni azert, hogy szivassak azt, aki az egesz problemat eloidezte.

Az meg csak a hab a tortan, hogy nem egy csokos franchise-rol van szo, igy az NFL-nel pont magasrol tesznek ra, hogy a Browns szopna igazan nagyot.

Ez az en velemenyem. De en ugy gondolom, mostmar direkt akarjak szivatni Watsont. Es oszinten, ezert nem is hibaztatom a ligat, mert szamomra egy igazi szar embernek tunik, aki szo nelkul lepumpolt egy csapatot, mikozben tudta, hogy miket muvelt, ergo siman lehet meg folytatasa a dolognak. Szerintem siman atverte a Clevelandet is, amikor arrol lehetett szo, hogy vajon folytatodhat e az ot erinto cirkuszt. Csak a jo szerzodes erdekelte es amiatt hulyere vett, akit csak tudott.

Megismetlem, ezek nem tenyek, ezeket en gondolom igy.
Stez
Ide is ervenyes a velemenyem amit leirtam hogy szerintem miert mit csinal itt a liga ( ezek sem tenyek bar kar kihangsulyozni, tudja mindenki )

Ez csak ugy dolne el ha az ugy lezarulna ebben a honapban es legyen pozitiv megallapodas a nok es DW kozott. Akkor szerintem a liga nem hatarozatlan vagy eveket akarna kiszabni mert szerintem akkor mar nem kellene tartaniuk "semmitol" es megkapna a liga jo hirenek bepiszkitasa miatti 4-10 meccset DW.
több mint 2 éve
no Baltimore Ravens 7 076
Szóval egyelőre úgy áll az ügy, hogy az NFL az "erőszakos vagy rossz indulatú viselkedés"-ben szeretné vétkesnek találni DW-t, amivel árt az NFL image-nek, és Big Ben valamint Ezekiel Elliot is hasonló címen kapott 6 meccs eltiltást. Névtelen forrásokra hivatkozva (persze mi másra) a legvalószínűbb bünti 6-8 meccs eltiltás lesz.
A liga ugyabár 1 évet akar, a védelem semmit sem, így logikusnak tűnik hogy kb féluton állapodnak majd meg.
A többi infót megírtuk már lentebb.
Csiriba
De igazabol az NFL-nek edesmindegy, hogy Watsont hivatalosan minek mondjak ki, az NFL nem csak az alapjan dont. Sorolni lehetne szamolatlanul azokat az eseteket, ahol XY Watsonhoz hasonloan elintezte a hatterben a dolgokat, ezaltal ejtettek is az egesz ugyet, de az NFL megis elmeszelte az adott jatekost.

A liganak az a fontos, hogy megitelesben, marketingben mekkora pofont hoz magaval az adott cirkusz, milyen hatassal van az NFL megitelesere. Es szerintem ezert eroltetik Goodellek az egy evet, mert Watsonnal annyira elhuzodott az egesz, meg olyan „ronda” lett igy a vegere, hogy kapja csunyan az ivet a liga is, ami meg emiatt rament arra, hogy tok mindegy mi van, de meg akarja szopatni Watsont.
Stez
Ez így van, mindenképp meg akarják szop@tni, a gond nekik, hogy mostmár nem egyedül Goodell kezében van a dolog. Ez az első ügy, amikor egy "független" személy hallgatja meg a feleket (Disciplinary Officer), egy volt szövetségi bíró, Sue Robinson. Ő fog valamit ajánlani az NFL-nek amit a hírek szerint a liga nem fog megvétózni.
Joey Tribbiani
Szerinted a liga szopatni akarja DW-t? Nem kotozkodes, hanem teljesen oszinte kerdes. Szerintem a liga azon kivul hogy nem akar rosszul kinezni a szituban egy nagyon vekony vonalon kell tancolnia. Nekik ez hogy kulsos "itelkezik" nem veszi le a vallukrol a terhet ha a nepnek nem fog tetszeni es nem ot fogjak kopkodni. Itt most egyedul a liga izzad a dontessel. De a liganak egy jol jatszo DW es egy plussz durva eros csapat sokkal inkabb erdeke lenne es ez is egy "ok" hogy kell buntetes, mert meg a latszatat is kerulni kell.
no
Amikor ilyen határozatlan idejű eltiltás-tervekről olvasok, akkor igen.
Joey Tribbiani
Egyetértek.

Alapvetően ennek a Brownsnak jó a kerete mely egy Watsonnal egy veszélyes ragadozó lenne bárkire nézve.
Ami még izgalmasabbá tehetné a már így is totál beteg AFC-t.

Miközben ha eltiltják több évre akkor ez a browns ez teljesen érdektelen csapat lesz. Összeszenvedünk majd egy 5-12-öt Brisettel ami a kutyát se fogja érdekelni, negyed stadion, nézettség a pincébe.

Viszont Goodell ennél sokkal öntörvényűbb és leszarja, hogy valami izgalmas legyen vagy jó nézettségű.
Ez egy nagyon jó helyzet neki a példastatuálásra és ez miatt kőkeményen lefog sújtani.
P@trik
Erre vegulis valaszoltam, de itt meg a peldastatualast nem ertem. Kinek? A klubnak hogy cserelt egy jatekosert akit csak megvadoltak meg, a jatekosoknak hogyha megvadolnak akkor kibaszok veletek vagy nem ertem kinek mit statual.
több mint 2 éve
no Baltimore Ravens 7 076
Szóval egyelőre úgy áll az ügy, hogy az NFL az "erőszakos vagy rossz indulatú viselkedés"-ben szeretné vétkesnek találni DW-t, amivel árt az NFL image-nek, és Big Ben valamint Ezekiel Elliot is hasonló címen kapott 6 meccs eltiltást. Névtelen forrásokra hivatkozva (persze mi másra) a legvalószínűbb bünti 6-8 meccs eltiltás lesz.
A liga ugyabár 1 évet akar, a védelem semmit sem, így logikusnak tűnik hogy kb féluton állapodnak majd meg.
A többi infót megírtuk már lentebb.
Csiriba
De igazabol az NFL-nek edesmindegy, hogy Watsont hivatalosan minek mondjak ki, az NFL nem csak az alapjan dont. Sorolni lehetne szamolatlanul azokat az eseteket, ahol XY Watsonhoz hasonloan elintezte a hatterben a dolgokat, ezaltal ejtettek is az egesz ugyet, de az NFL megis elmeszelte az adott jatekost.

A liganak az a fontos, hogy megitelesben, marketingben mekkora pofont hoz magaval az adott cirkusz, milyen hatassal van az NFL megitelesere. Es szerintem ezert eroltetik Goodellek az egy evet, mert Watsonnal annyira elhuzodott az egesz, meg olyan „ronda” lett igy a vegere, hogy kapja csunyan az ivet a liga is, ami meg emiatt rament arra, hogy tok mindegy mi van, de meg akarja szopatni Watsont.
Stez
Ez így van, mindenképp meg akarják szop@tni, a gond nekik, hogy mostmár nem egyedül Goodell kezében van a dolog. Ez az első ügy, amikor egy "független" személy hallgatja meg a feleket (Disciplinary Officer), egy volt szövetségi bíró, Sue Robinson. Ő fog valamit ajánlani az NFL-nek amit a hírek szerint a liga nem fog megvétózni.
Joey Tribbiani
Szerinted a liga szopatni akarja DW-t? Nem kotozkodes, hanem teljesen oszinte kerdes. Szerintem a liga azon kivul hogy nem akar rosszul kinezni a szituban egy nagyon vekony vonalon kell tancolnia. Nekik ez hogy kulsos "itelkezik" nem veszi le a vallukrol a terhet ha a nepnek nem fog tetszeni es nem ot fogjak kopkodni. Itt most egyedul a liga izzad a dontessel. De a liganak egy jol jatszo DW es egy plussz durva eros csapat sokkal inkabb erdeke lenne es ez is egy "ok" hogy kell buntetes, mert meg a latszatat is kerulni kell.
no
Amikor ilyen határozatlan idejű eltiltás-tervekről olvasok, akkor igen.
Joey Tribbiani
Szamomra pedig ez az amit en is hoznek a liga helyeben szivem szerint.

De eppen mondhatnak hogy "az eddigi negativ hullamokert kap 4 meccset, mert az elet nem all meg es a fiatalsagot nem kapja vissza senki. Eddig artatlan es mi a Browns csapatara bizzuk hisz ok atvizsgaltak es ha ok azt mondjak artatlan akkor mehet a menet, mi pedig az ugy lezarasa utan atgondoljuk hogy kell e meg tovabbi intezkedeseket hoznunk."

Nalam a Browns aldozat hisz o ebbol a legjobb esetben is nem tokeletesen jol jon ki es rossz esetben meg ...errol ne is beszeljunk. Tokeben, sportszakmailag es megitelesben is a legnagyobb vesztese a csapat lehet. De a dontes es ezzel jaro kesobbi visszhang nem a csapatot terheli hisz a liga engedte hogy jatszon.
DW is lehet aldozat is az ugyben es mig nincs itelet addig max velemenyunk lehet rola.

A liga viszont a sajat szempontjabol kicsi nyeresegert egy jo DW es vele egy bitang browns jot tenne az uzletnek-megitelesnek..stb, de egy esetleges negativ eredmeny a birosagon tobbet artana neki. Szerintem praktikus, pragmatikus.

azert konnyen johetne hogy az NFL-nel a szexualis ragadozo= 4 meccses eltiltassal egyenlo
több mint 2 éve
Stez SMU Mustangs 43 246 — Whoops, looks like something went wrong.
Szóval egyelőre úgy áll az ügy, hogy az NFL az "erőszakos vagy rossz indulatú viselkedés"-ben szeretné vétkesnek találni DW-t, amivel árt az NFL image-nek, és Big Ben valamint Ezekiel Elliot is hasonló címen kapott 6 meccs eltiltást. Névtelen forrásokra hivatkozva (persze mi másra) a legvalószínűbb bünti 6-8 meccs eltiltás lesz.
A liga ugyabár 1 évet akar, a védelem semmit sem, így logikusnak tűnik hogy kb féluton állapodnak majd meg.
A többi infót megírtuk már lentebb.
Csiriba
De igazabol az NFL-nek edesmindegy, hogy Watsont hivatalosan minek mondjak ki, az NFL nem csak az alapjan dont. Sorolni lehetne szamolatlanul azokat az eseteket, ahol XY Watsonhoz hasonloan elintezte a hatterben a dolgokat, ezaltal ejtettek is az egesz ugyet, de az NFL megis elmeszelte az adott jatekost.

A liganak az a fontos, hogy megitelesben, marketingben mekkora pofont hoz magaval az adott cirkusz, milyen hatassal van az NFL megitelesere. Es szerintem ezert eroltetik Goodellek az egy evet, mert Watsonnal annyira elhuzodott az egesz, meg olyan „ronda” lett igy a vegere, hogy kapja csunyan az ivet a liga is, ami meg emiatt rament arra, hogy tok mindegy mi van, de meg akarja szopatni Watsont.
Stez
Ez így van, mindenképp meg akarják szop@tni, a gond nekik, hogy mostmár nem egyedül Goodell kezében van a dolog. Ez az első ügy, amikor egy "független" személy hallgatja meg a feleket (Disciplinary Officer), egy volt szövetségi bíró, Sue Robinson. Ő fog valamit ajánlani az NFL-nek amit a hírek szerint a liga nem fog megvétózni.
Joey Tribbiani
Szerinted a liga szopatni akarja DW-t?
no
Igen.
Stez
miert?
no
Mert a liga joggal gondolhatja, hogy Watson atbaszta oket meg egy eve, amikor csak huszoniksz norol volt szo, aztan ahogy azt elsikaltak, hirtelen megint jott egy jo nagy adag no, ami jo nagy pofon volt az NFL-nek is egyben. Raadasul Watsont erintve kozben szepen belekerult a cirkuszba egy csapat is.

Szoval ha ez megallt volna elso korben a huszoniksz esetnel, akkor nem lett volna semmi extra, mivel eleg nagy ceco lett az egeszbol, amit a liga sziv meg uzletileg, igy szvsz mindent meg fognak tenni azert, hogy szivassak azt, aki az egesz problemat eloidezte.

Az meg csak a hab a tortan, hogy nem egy csokos franchise-rol van szo, igy az NFL-nel pont magasrol tesznek ra, hogy a Browns szopna igazan nagyot.

Ez az en velemenyem. De en ugy gondolom, mostmar direkt akarjak szivatni Watsont. Es oszinten, ezert nem is hibaztatom a ligat, mert szamomra egy igazi szar embernek tunik, aki szo nelkul lepumpolt egy csapatot, mikozben tudta, hogy miket muvelt, ergo siman lehet meg folytatasa a dolognak. Szerintem siman atverte a Clevelandet is, amikor arrol lehetett szo, hogy vajon folytatodhat e az ot erinto cirkuszt. Csak a jo szerzodes erdekelte es amiatt hulyere vett, akit csak tudott.

Megismetlem, ezek nem tenyek, ezeket en gondolom igy.

Szerkesztette: Stez

több mint 2 éve
P@trik Cleveland Browns Texas Longhorns 2 668 — #HUNGarrettCardCollector #HunBelieveland #Padres
Szóval egyelőre úgy áll az ügy, hogy az NFL az "erőszakos vagy rossz indulatú viselkedés"-ben szeretné vétkesnek találni DW-t, amivel árt az NFL image-nek, és Big Ben valamint Ezekiel Elliot is hasonló címen kapott 6 meccs eltiltást. Névtelen forrásokra hivatkozva (persze mi másra) a legvalószínűbb bünti 6-8 meccs eltiltás lesz.
A liga ugyabár 1 évet akar, a védelem semmit sem, így logikusnak tűnik hogy kb féluton állapodnak majd meg.
A többi infót megírtuk már lentebb.
Csiriba
De igazabol az NFL-nek edesmindegy, hogy Watsont hivatalosan minek mondjak ki, az NFL nem csak az alapjan dont. Sorolni lehetne szamolatlanul azokat az eseteket, ahol XY Watsonhoz hasonloan elintezte a hatterben a dolgokat, ezaltal ejtettek is az egesz ugyet, de az NFL megis elmeszelte az adott jatekost.

A liganak az a fontos, hogy megitelesben, marketingben mekkora pofont hoz magaval az adott cirkusz, milyen hatassal van az NFL megitelesere. Es szerintem ezert eroltetik Goodellek az egy evet, mert Watsonnal annyira elhuzodott az egesz, meg olyan „ronda” lett igy a vegere, hogy kapja csunyan az ivet a liga is, ami meg emiatt rament arra, hogy tok mindegy mi van, de meg akarja szopatni Watsont.
Stez
Ez így van, mindenképp meg akarják szop@tni, a gond nekik, hogy mostmár nem egyedül Goodell kezében van a dolog. Ez az első ügy, amikor egy "független" személy hallgatja meg a feleket (Disciplinary Officer), egy volt szövetségi bíró, Sue Robinson. Ő fog valamit ajánlani az NFL-nek amit a hírek szerint a liga nem fog megvétózni.
Joey Tribbiani
Szerinted a liga szopatni akarja DW-t? Nem kotozkodes, hanem teljesen oszinte kerdes. Szerintem a liga azon kivul hogy nem akar rosszul kinezni a szituban egy nagyon vekony vonalon kell tancolnia. Nekik ez hogy kulsos "itelkezik" nem veszi le a vallukrol a terhet ha a nepnek nem fog tetszeni es nem ot fogjak kopkodni. Itt most egyedul a liga izzad a dontessel. De a liganak egy jol jatszo DW es egy plussz durva eros csapat sokkal inkabb erdeke lenne es ez is egy "ok" hogy kell buntetes, mert meg a latszatat is kerulni kell.
no
Amikor ilyen határozatlan idejű eltiltás-tervekről olvasok, akkor igen.
Joey Tribbiani
Egyetértek.

Alapvetően ennek a Brownsnak jó a kerete mely egy Watsonnal egy veszélyes ragadozó lenne bárkire nézve.
Ami még izgalmasabbá tehetné a már így is totál beteg AFC-t.

Miközben ha eltiltják több évre akkor ez a browns ez teljesen érdektelen csapat lesz. Összeszenvedünk majd egy 5-12-öt Brisettel ami a kutyát se fogja érdekelni, negyed stadion, nézettség a pincébe.

Viszont Goodell ennél sokkal öntörvényűbb és leszarja, hogy valami izgalmas legyen vagy jó nézettségű.
Ez egy nagyon jó helyzet neki a példastatuálásra és ez miatt kőkeményen lefog sújtani.
több mint 2 éve
Joey Tribbiani Cleveland Browns 6 000 — Believelander
Szóval egyelőre úgy áll az ügy, hogy az NFL az "erőszakos vagy rossz indulatú viselkedés"-ben szeretné vétkesnek találni DW-t, amivel árt az NFL image-nek, és Big Ben valamint Ezekiel Elliot is hasonló címen kapott 6 meccs eltiltást. Névtelen forrásokra hivatkozva (persze mi másra) a legvalószínűbb bünti 6-8 meccs eltiltás lesz.
A liga ugyabár 1 évet akar, a védelem semmit sem, így logikusnak tűnik hogy kb féluton állapodnak majd meg.
A többi infót megírtuk már lentebb.
Csiriba
De igazabol az NFL-nek edesmindegy, hogy Watsont hivatalosan minek mondjak ki, az NFL nem csak az alapjan dont. Sorolni lehetne szamolatlanul azokat az eseteket, ahol XY Watsonhoz hasonloan elintezte a hatterben a dolgokat, ezaltal ejtettek is az egesz ugyet, de az NFL megis elmeszelte az adott jatekost.

A liganak az a fontos, hogy megitelesben, marketingben mekkora pofont hoz magaval az adott cirkusz, milyen hatassal van az NFL megitelesere. Es szerintem ezert eroltetik Goodellek az egy evet, mert Watsonnal annyira elhuzodott az egesz, meg olyan „ronda” lett igy a vegere, hogy kapja csunyan az ivet a liga is, ami meg emiatt rament arra, hogy tok mindegy mi van, de meg akarja szopatni Watsont.
Stez
Ez így van, mindenképp meg akarják szop@tni, a gond nekik, hogy mostmár nem egyedül Goodell kezében van a dolog. Ez az első ügy, amikor egy "független" személy hallgatja meg a feleket (Disciplinary Officer), egy volt szövetségi bíró, Sue Robinson. Ő fog valamit ajánlani az NFL-nek amit a hírek szerint a liga nem fog megvétózni.
Joey Tribbiani
Szerinted a liga szopatni akarja DW-t? Nem kotozkodes, hanem teljesen oszinte kerdes. Szerintem a liga azon kivul hogy nem akar rosszul kinezni a szituban egy nagyon vekony vonalon kell tancolnia. Nekik ez hogy kulsos "itelkezik" nem veszi le a vallukrol a terhet ha a nepnek nem fog tetszeni es nem ot fogjak kopkodni. Itt most egyedul a liga izzad a dontessel. De a liganak egy jol jatszo DW es egy plussz durva eros csapat sokkal inkabb erdeke lenne es ez is egy "ok" hogy kell buntetes, mert meg a latszatat is kerulni kell.
no
Amikor ilyen határozatlan idejű eltiltás-tervekről olvasok, akkor igen.

AAFC Championships: 1946, 1947, 1948, 1949
NFL Championships: 1950, 1954, 1955, 1964
több mint 2 éve
no Baltimore Ravens 7 076
Szóval egyelőre úgy áll az ügy, hogy az NFL az "erőszakos vagy rossz indulatú viselkedés"-ben szeretné vétkesnek találni DW-t, amivel árt az NFL image-nek, és Big Ben valamint Ezekiel Elliot is hasonló címen kapott 6 meccs eltiltást. Névtelen forrásokra hivatkozva (persze mi másra) a legvalószínűbb bünti 6-8 meccs eltiltás lesz.
A liga ugyabár 1 évet akar, a védelem semmit sem, így logikusnak tűnik hogy kb féluton állapodnak majd meg.
A többi infót megírtuk már lentebb.
Csiriba
De igazabol az NFL-nek edesmindegy, hogy Watsont hivatalosan minek mondjak ki, az NFL nem csak az alapjan dont. Sorolni lehetne szamolatlanul azokat az eseteket, ahol XY Watsonhoz hasonloan elintezte a hatterben a dolgokat, ezaltal ejtettek is az egesz ugyet, de az NFL megis elmeszelte az adott jatekost.

A liganak az a fontos, hogy megitelesben, marketingben mekkora pofont hoz magaval az adott cirkusz, milyen hatassal van az NFL megitelesere. Es szerintem ezert eroltetik Goodellek az egy evet, mert Watsonnal annyira elhuzodott az egesz, meg olyan „ronda” lett igy a vegere, hogy kapja csunyan az ivet a liga is, ami meg emiatt rament arra, hogy tok mindegy mi van, de meg akarja szopatni Watsont.
Stez
Ez így van, mindenképp meg akarják szop@tni, a gond nekik, hogy mostmár nem egyedül Goodell kezében van a dolog. Ez az első ügy, amikor egy "független" személy hallgatja meg a feleket (Disciplinary Officer), egy volt szövetségi bíró, Sue Robinson. Ő fog valamit ajánlani az NFL-nek amit a hírek szerint a liga nem fog megvétózni.
Joey Tribbiani
Szerinted a liga szopatni akarja DW-t?
no
Igen.
Stez
miert?
több mint 2 éve
Stez SMU Mustangs 43 246 — Whoops, looks like something went wrong.
Szóval egyelőre úgy áll az ügy, hogy az NFL az "erőszakos vagy rossz indulatú viselkedés"-ben szeretné vétkesnek találni DW-t, amivel árt az NFL image-nek, és Big Ben valamint Ezekiel Elliot is hasonló címen kapott 6 meccs eltiltást. Névtelen forrásokra hivatkozva (persze mi másra) a legvalószínűbb bünti 6-8 meccs eltiltás lesz.
A liga ugyabár 1 évet akar, a védelem semmit sem, így logikusnak tűnik hogy kb féluton állapodnak majd meg.
A többi infót megírtuk már lentebb.
Csiriba
De igazabol az NFL-nek edesmindegy, hogy Watsont hivatalosan minek mondjak ki, az NFL nem csak az alapjan dont. Sorolni lehetne szamolatlanul azokat az eseteket, ahol XY Watsonhoz hasonloan elintezte a hatterben a dolgokat, ezaltal ejtettek is az egesz ugyet, de az NFL megis elmeszelte az adott jatekost.

A liganak az a fontos, hogy megitelesben, marketingben mekkora pofont hoz magaval az adott cirkusz, milyen hatassal van az NFL megitelesere. Es szerintem ezert eroltetik Goodellek az egy evet, mert Watsonnal annyira elhuzodott az egesz, meg olyan „ronda” lett igy a vegere, hogy kapja csunyan az ivet a liga is, ami meg emiatt rament arra, hogy tok mindegy mi van, de meg akarja szopatni Watsont.
Stez
Ez így van, mindenképp meg akarják szop@tni, a gond nekik, hogy mostmár nem egyedül Goodell kezében van a dolog. Ez az első ügy, amikor egy "független" személy hallgatja meg a feleket (Disciplinary Officer), egy volt szövetségi bíró, Sue Robinson. Ő fog valamit ajánlani az NFL-nek amit a hírek szerint a liga nem fog megvétózni.
Joey Tribbiani
Szerinted a liga szopatni akarja DW-t?
no
Igen.

több mint 2 éve
no Baltimore Ravens 7 076
Szóval egyelőre úgy áll az ügy, hogy az NFL az "erőszakos vagy rossz indulatú viselkedés"-ben szeretné vétkesnek találni DW-t, amivel árt az NFL image-nek, és Big Ben valamint Ezekiel Elliot is hasonló címen kapott 6 meccs eltiltást. Névtelen forrásokra hivatkozva (persze mi másra) a legvalószínűbb bünti 6-8 meccs eltiltás lesz.
A liga ugyabár 1 évet akar, a védelem semmit sem, így logikusnak tűnik hogy kb féluton állapodnak majd meg.
A többi infót megírtuk már lentebb.
Csiriba
De igazabol az NFL-nek edesmindegy, hogy Watsont hivatalosan minek mondjak ki, az NFL nem csak az alapjan dont. Sorolni lehetne szamolatlanul azokat az eseteket, ahol XY Watsonhoz hasonloan elintezte a hatterben a dolgokat, ezaltal ejtettek is az egesz ugyet, de az NFL megis elmeszelte az adott jatekost.

A liganak az a fontos, hogy megitelesben, marketingben mekkora pofont hoz magaval az adott cirkusz, milyen hatassal van az NFL megitelesere. Es szerintem ezert eroltetik Goodellek az egy evet, mert Watsonnal annyira elhuzodott az egesz, meg olyan „ronda” lett igy a vegere, hogy kapja csunyan az ivet a liga is, ami meg emiatt rament arra, hogy tok mindegy mi van, de meg akarja szopatni Watsont.
Stez
Ez így van, mindenképp meg akarják szop@tni, a gond nekik, hogy mostmár nem egyedül Goodell kezében van a dolog. Ez az első ügy, amikor egy "független" személy hallgatja meg a feleket (Disciplinary Officer), egy volt szövetségi bíró, Sue Robinson. Ő fog valamit ajánlani az NFL-nek amit a hírek szerint a liga nem fog megvétózni.
Joey Tribbiani
Szerinted a liga szopatni akarja DW-t? Nem kotozkodes, hanem teljesen oszinte kerdes. Szerintem a liga azon kivul hogy nem akar rosszul kinezni a szituban egy nagyon vekony vonalon kell tancolnia. Nekik ez hogy kulsos "itelkezik" nem veszi le a vallukrol a terhet ha a nepnek nem fog tetszeni es nem ot fogjak kopkodni. Itt most egyedul a liga izzad a dontessel. De a liganak egy jol jatszo DW es egy plussz durva eros csapat sokkal inkabb erdeke lenne es ez is egy "ok" hogy kell buntetes, mert meg a latszatat is kerulni kell.
több mint 2 éve
Joey Tribbiani Cleveland Browns 6 000 — Believelander
Szóval egyelőre úgy áll az ügy, hogy az NFL az "erőszakos vagy rossz indulatú viselkedés"-ben szeretné vétkesnek találni DW-t, amivel árt az NFL image-nek, és Big Ben valamint Ezekiel Elliot is hasonló címen kapott 6 meccs eltiltást. Névtelen forrásokra hivatkozva (persze mi másra) a legvalószínűbb bünti 6-8 meccs eltiltás lesz.
A liga ugyabár 1 évet akar, a védelem semmit sem, így logikusnak tűnik hogy kb féluton állapodnak majd meg.
A többi infót megírtuk már lentebb.
Csiriba
De igazabol az NFL-nek edesmindegy, hogy Watsont hivatalosan minek mondjak ki, az NFL nem csak az alapjan dont. Sorolni lehetne szamolatlanul azokat az eseteket, ahol XY Watsonhoz hasonloan elintezte a hatterben a dolgokat, ezaltal ejtettek is az egesz ugyet, de az NFL megis elmeszelte az adott jatekost.

A liganak az a fontos, hogy megitelesben, marketingben mekkora pofont hoz magaval az adott cirkusz, milyen hatassal van az NFL megitelesere. Es szerintem ezert eroltetik Goodellek az egy evet, mert Watsonnal annyira elhuzodott az egesz, meg olyan „ronda” lett igy a vegere, hogy kapja csunyan az ivet a liga is, ami meg emiatt rament arra, hogy tok mindegy mi van, de meg akarja szopatni Watsont.
Stez
Ez így van, mindenképp meg akarják szop@tni, a gond nekik, hogy mostmár nem egyedül Goodell kezében van a dolog. Ez az első ügy, amikor egy "független" személy hallgatja meg a feleket (Disciplinary Officer), egy volt szövetségi bíró, Sue Robinson. Ő fog valamit ajánlani az NFL-nek amit a hírek szerint a liga nem fog megvétózni.

AAFC Championships: 1946, 1947, 1948, 1949
NFL Championships: 1950, 1954, 1955, 1964
több mint 2 éve
rva 4 096 — Me for President!
Szóval egyelőre úgy áll az ügy, hogy az NFL az "erőszakos vagy rossz indulatú viselkedés"-ben szeretné vétkesnek találni DW-t, amivel árt az NFL image-nek, és Big Ben valamint Ezekiel Elliot is hasonló címen kapott 6 meccs eltiltást. Névtelen forrásokra hivatkozva (persze mi másra) a legvalószínűbb bünti 6-8 meccs eltiltás lesz.
A liga ugyabár 1 évet akar, a védelem semmit sem, így logikusnak tűnik hogy kb féluton állapodnak majd meg.
A többi infót megírtuk már lentebb.
Csiriba
ha mindkét ügynél csak a fele igaz annak ami kiszivárgott és Elliott ért 6 meccset, akkor ez 2 év IMHO
több mint 2 éve
Stez SMU Mustangs 43 246 — Whoops, looks like something went wrong.
Szóval egyelőre úgy áll az ügy, hogy az NFL az "erőszakos vagy rossz indulatú viselkedés"-ben szeretné vétkesnek találni DW-t, amivel árt az NFL image-nek, és Big Ben valamint Ezekiel Elliot is hasonló címen kapott 6 meccs eltiltást. Névtelen forrásokra hivatkozva (persze mi másra) a legvalószínűbb bünti 6-8 meccs eltiltás lesz.
A liga ugyabár 1 évet akar, a védelem semmit sem, így logikusnak tűnik hogy kb féluton állapodnak majd meg.
A többi infót megírtuk már lentebb.
Csiriba
De igazabol az NFL-nek edesmindegy, hogy Watsont hivatalosan minek mondjak ki, az NFL nem csak az alapjan dont. Sorolni lehetne szamolatlanul azokat az eseteket, ahol XY Watsonhoz hasonloan elintezte a hatterben a dolgokat, ezaltal ejtettek is az egesz ugyet, de az NFL megis elmeszelte az adott jatekost.

A liganak az a fontos, hogy megitelesben, marketingben mekkora pofont hoz magaval az adott cirkusz, milyen hatassal van az NFL megitelesere. Es szerintem ezert eroltetik Goodellek az egy evet, mert Watsonnal annyira elhuzodott az egesz, meg olyan „ronda” lett igy a vegere, hogy kapja csunyan az ivet a liga is, ami meg emiatt rament arra, hogy tok mindegy mi van, de meg akarja szopatni Watsont.

több mint 2 éve
Csiriba San Francisco 49ers Ohio State Buckeyes 2 168 — settenke1976@gmail.com