Detroit Lions
35 feliratkozó
több mint 4 éve
Azt irtam, hogyha elcserelnek, akkor az arra mutatna, hogy Stafford hataval gondok lehetnek. Erre te megcafolod, ignoralva ezt, mondvan, Stafford frankon van es van meg benne 6-7 elit ev. 😀De, az lenne, vastagon.Nem lenne az, de jo esellyel arra mutatna ra, hogy Stafford hata nincs jo allapotban, ami aggasztja az FO-t.Egyébként el tudom képzelni, ha a dokik jóváhagyják, behúzzátok Tuát ad abszurdum Herbertet Stafford mögé. Csücsül egy évet, összehoznak egy olyan idényt, hogy a stàb azért maradhasson. Aztán Staffordot hálás köszönettel elengedik, és jöhet az új fr QB bevetése.Ez jó nagy faszság lenne.
Sajnálom kicsit Mattet mert tipikusan az a sors jutott neki, hogy ő mutassa meg, hiába a vitathatatlan fr QB, ha a csapat vagy épp a normális stáb hiányzik mellőle. Sőt annak ellenére produkàlta, ami produkált. Hasonlóan járt karrierje nagyobb részében Rivers vagy másik Matt. Bár nekik azért komolyabb sikerek is adódtak csapat szinten.
dande
MacPhisto
Stez
1. Staffordban még van 6-7 év. Elit qb akinek egész jó az eü állapota. Tua 3 év alatt négyszer volt sérült.
2. Ki van adva a frontofficenak, h playoff vagy repülnek. Nyilván 3rd picknek behúznak egy backupot, reális.
3. Utolsó Saban QB aki nflben csinált valamit ki is volt?
Szóval faszság.
MacPhisto
De igen, biztos faszsag lenne elcserelni, gondolom akkor is ezt gondolnad, ha az uj csapataban a 3. heten menne IR-re ugyanazzal a hatserulessel, mint ami volt neki az elmult honapokban. Hat jo. 😀
több mint 4 éve
De, az lenne, vastagon.Nem lenne az, de jo esellyel arra mutatna ra, hogy Stafford hata nincs jo allapotban, ami aggasztja az FO-t.Egyébként el tudom képzelni, ha a dokik jóváhagyják, behúzzátok Tuát ad abszurdum Herbertet Stafford mögé. Csücsül egy évet, összehoznak egy olyan idényt, hogy a stàb azért maradhasson. Aztán Staffordot hálás köszönettel elengedik, és jöhet az új fr QB bevetése.Ez jó nagy faszság lenne.
Sajnálom kicsit Mattet mert tipikusan az a sors jutott neki, hogy ő mutassa meg, hiába a vitathatatlan fr QB, ha a csapat vagy épp a normális stáb hiányzik mellőle. Sőt annak ellenére produkàlta, ami produkált. Hasonlóan járt karrierje nagyobb részében Rivers vagy másik Matt. Bár nekik azért komolyabb sikerek is adódtak csapat szinten.
dande
MacPhisto
Stez
1. Staffordban még van 6-7 év. Elit qb akinek egész jó az eü állapota. Tua 3 év alatt négyszer volt sérült.
2. Ki van adva a frontofficenak, h playoff vagy repülnek. Nyilván 3rd picknek behúznak egy backupot, reális.
3. Utolsó Saban QB aki nflben csinált valamit ki is volt?
Szóval faszság.
Only team in NFC not to play in the Super Bowl.
több mint 4 éve
Kb mindenki szar vagy átlagos a QB-t leszámítva - tisztelet a kivételnek - , nyilván megvan kit kell lecserélni.
http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
több mint 4 éve
Nem lenne az, de jo esellyel arra mutatna ra, hogy Stafford hata nincs jo allapotban, ami aggasztja az FO-t.Egyébként el tudom képzelni, ha a dokik jóváhagyják, behúzzátok Tuát ad abszurdum Herbertet Stafford mögé. Csücsül egy évet, összehoznak egy olyan idényt, hogy a stàb azért maradhasson. Aztán Staffordot hálás köszönettel elengedik, és jöhet az új fr QB bevetése.Ez jó nagy faszság lenne.
Sajnálom kicsit Mattet mert tipikusan az a sors jutott neki, hogy ő mutassa meg, hiába a vitathatatlan fr QB, ha a csapat vagy épp a normális stáb hiányzik mellőle. Sőt annak ellenére produkàlta, ami produkált. Hasonlóan járt karrierje nagyobb részében Rivers vagy másik Matt. Bár nekik azért komolyabb sikerek is adódtak csapat szinten.
dande
MacPhisto
több mint 4 éve
Egyébként el tudom képzelni, ha a dokik jóváhagyják, behúzzátok Tuát ad abszurdum Herbertet Stafford mögé. Csücsül egy évet, összehoznak egy olyan idényt, hogy a stàb azért maradhasson. Aztán Staffordot hálás köszönettel elengedik, és jöhet az új fr QB bevetése.Ez jó nagy faszság lenne.
Sajnálom kicsit Mattet mert tipikusan az a sors jutott neki, hogy ő mutassa meg, hiába a vitathatatlan fr QB, ha a csapat vagy épp a normális stáb hiányzik mellőle. Sőt annak ellenére produkàlta, ami produkált. Hasonlóan járt karrierje nagyobb részében Rivers vagy másik Matt. Bár nekik azért komolyabb sikerek is adódtak csapat szinten.
dande
Only team in NFC not to play in the Super Bowl.
több mint 4 éve
Egyébként el tudom képzelni, ha a dokik jóváhagyják, behúzzátok Tuát ad abszurdum Herbertet Stafford mögé. Csücsül egy évet, összehoznak egy olyan idényt, hogy a stàb azért maradhasson. Aztán Staffordot hálás köszönettel elengedik, és jöhet az új fr QB bevetése.Sajnálom kicsit Mattet mert tipikusan az a sors jutott neki, hogy ő mutassa meg, hiába a vitathatatlan fr QB, ha a csapat vagy épp a normális stáb hiányzik mellőle. Sőt annak ellenére produkàlta, ami produkált. Hasonlóan járt karrierje nagyobb részében Rivers vagy másik Matt. Bár nekik azért komolyabb sikerek is adódtak csapat szinten.
Szerkesztette: dande2
több mint 4 éve
sornyito
51
Danny Amendola visszaigazolvawww.detroitlions.com/news/lions-re-sign-wr-danny-amendola?fbclid=IwAR1dMDAJGgLFosVuBdoBl4VeJ2EucE4UT-JQJ4FQylRcGjsdnf2dqBitwPw
több mint 4 éve
Nyilvan trade lesz, majd a draft elott.Diggs beszólt a csapatnak trade, Snacks beszólt a csapatnak cut, Slay beszólt a csapatnak (?)...Szerintem nem vonul vissza, csak kivagatta magat direkt. Voltak itt nezetelteresek alapbol kozte es a csapat kozott, erett a dolog.belengette mar hogy lehet visszavonul meg nem tudja, tavaly ugy sem volt mar annyira hasznos mint amikor csereltunk erte...Slay még van, de a Snack(s) már elfogyott. (Csokoládé meg nem is volt)Jó játékos volt gyorsan ki is vágtuk.
twitter.com/AdamSchefter/status/1230659939036729344
iktriad
John Atkins és Kevin Strong a két rosteren lévő DT.
Bazzani
en slayt is vilagga engednem sose jo neki a penz, tobbet serult mint hasznos...
oleewear
Stez
Bazzani
több mint 4 éve
Diggs beszólt a csapatnak trade, Snacks beszólt a csapatnak cut, Slay beszólt a csapatnak (?)...Szerintem nem vonul vissza, csak kivagatta magat direkt. Voltak itt nezetelteresek alapbol kozte es a csapat kozott, erett a dolog.belengette mar hogy lehet visszavonul meg nem tudja, tavaly ugy sem volt mar annyira hasznos mint amikor csereltunk erte...Slay még van, de a Snack(s) már elfogyott. (Csokoládé meg nem is volt)Jó játékos volt gyorsan ki is vágtuk.
twitter.com/AdamSchefter/status/1230659939036729344
iktriad
John Atkins és Kevin Strong a két rosteren lévő DT.
Bazzani
en slayt is vilagga engednem sose jo neki a penz, tobbet serult mint hasznos...
oleewear
Stez
több mint 4 éve
Szerintem nem vonul vissza, csak kivagatta magat direkt. Voltak itt nezetelteresek alapbol kozte es a csapat kozott, erett a dolog.belengette mar hogy lehet visszavonul meg nem tudja, tavaly ugy sem volt mar annyira hasznos mint amikor csereltunk erte...Slay még van, de a Snack(s) már elfogyott. (Csokoládé meg nem is volt)Jó játékos volt gyorsan ki is vágtuk.
twitter.com/AdamSchefter/status/1230659939036729344
iktriad
John Atkins és Kevin Strong a két rosteren lévő DT.
Bazzani
en slayt is vilagga engednem sose jo neki a penz, tobbet serult mint hasznos...
oleewear
több mint 4 éve
oleewear
225
belengette mar hogy lehet visszavonul meg nem tudja, tavaly ugy sem volt mar annyira hasznos mint amikor csereltunk erte...Slay még van, de a Snack(s) már elfogyott. (Csokoládé meg nem is volt)Jó játékos volt gyorsan ki is vágtuk.
twitter.com/AdamSchefter/status/1230659939036729344
iktriad
John Atkins és Kevin Strong a két rosteren lévő DT.
Bazzani
en slayt is vilagga engednem sose jo neki a penz, tobbet serult mint hasznos...
több mint 4 éve
Slay még van, de a Snack(s) már elfogyott. (Csokoládé meg nem is volt)Jó játékos volt gyorsan ki is vágtuk.
twitter.com/AdamSchefter/status/1230659939036729344
iktriad
John Atkins és Kevin Strong a két rosteren lévő DT.
több mint 4 éve
Slay még van, de a Snack(s) már elfogyott. (Csokoládé meg nem is volt)twitter.com/AdamSchefter/status/1230659939036729344
Szerkesztette: iktriad
több mint 4 éve
Állítólag mi adnánk S. Jones + egy 2. kört érte.
több mint 4 éve
Ha nem lesz lecsere vagy ha igen elég nagy az esélye Okudahnak. Vele lenne egy top CB duó, de egyedül valóban nem mozdulna sokat a csapat sőőt.
Liverpool Fc fan
több mint 4 éve
Törölt felhasználó
Lions have spoken with multiple teams about a potential trade for Pro Bowl CB Darius Slay, per sources. Any team that trades for Slay would have to compensate Detroit and Slay with a new deal. Other teams believe Slay will be traded this off-season, but Lions adamant on value.Érdekes annak tekintében, hogy a GM+HC duótoknak idén kb bizonyítania kell, vagy lapát.
Adjuk el ami érték még van aztán égessük fel az egészet.
Bazzani
több mint 4 éve
Lions have spoken with multiple teams about a potential trade for Pro Bowl CB Darius Slay, per sources. Any team that trades for Slay would have to compensate Detroit and Slay with a new deal. Other teams believe Slay will be traded this off-season, but Lions adamant on value.Adjuk el ami érték még van aztán égessük fel az egészet.
Szerkesztette: Bazzani
több mint 4 éve
Amadeus the Young
32 634
Szerintem semennyi, Tua nem az a bankrobbantós prospect. Kimegy valahol az 5. És 10.pick között.A Redskins ott csücsül a draft toronymagasan legjobb prospectjén, és köszöni szépen jól van, nem megy sehová.TuaWyattsérülése amúgy a Lions sorscsapása is.
Ha az nincs, akkor a hype miatt akkora farmot adtak volnanektek az 1/3-ért,a Redskinsnek az 1/2-ért
akdestroyer
Chase Young legalább annyira a mezőny fölött áll, mint tárgyévben Garrett/Bosa, nincs az az Isten hogy kimenjenek onnan.
Ugyanúgy ahogy a Bengals sem fog 1/1-ről, ennyi erővel, a te logikád alapján most is kivásárolhatnák őket, de ez nem így működik, nem lehet.
A Lions az első aki moveable, oda ömlik majd a pick. Kérdés mennyi.
akdestroyer
criminal lawyer or criminal lawyer?
több mint 4 éve
Wyatt
26 306
Ha Tua hiperszuperbiztos QB lenne és sérült sem lenne, a Redskins bőven behúzhatná 1/2-re is, láttunk már ilyet. QB>>>DEA Redskins ott csücsül a draft toronymagasan legjobb prospectjén, és köszöni szépen jól van, nem megy sehová.TuaWyattsérülése amúgy a Lions sorscsapása is.
Ha az nincs, akkor a hype miatt akkora farmot adtak volnanektek az 1/3-ért,a Redskinsnek az 1/2-ért
akdestroyer
Chase Young legalább annyira a mezőny fölött áll, mint tárgyévben Garrett/Bosa, nincs az az Isten hogy kimenjenek onnan.
Ugyanúgy ahogy a Bengals sem fog 1/1-ről, ennyi erővel, a te logikád alapján most is kivásárolhatnák őket, de ez nem így működik, nem lehet.
A Lions az első aki moveable, oda ömlik majd a pick. Kérdés mennyi.
akdestroyer
De mivel nem az, és sérült is, ezért megvan az esélye a Lionsnak, hogy 1/3-on bent legyen, és hátha valaki belebuzul annyira, hogy elvigye drágán. Szerintem a Lionsnak csak így van valós esélye egy jó trade-re.
És igen, Young 1/3-on sem lenne szörnyű opció a Detroitnak^^
több mint 4 éve
akdestroyer
4 685
A Redskins ott csücsül a draft toronymagasan legjobb prospectjén, és köszöni szépen jól van, nem megy sehová.TuaWyattsérülése amúgy a Lions sorscsapása is.
Ha az nincs, akkor a hype miatt akkora farmot adtak volnanektek az 1/3-ért,a Redskinsnek az 1/2-ért
akdestroyer
Chase Young legalább annyira a mezőny fölött áll, mint tárgyévben Garrett/Bosa, nincs az az Isten hogy kimenjenek onnan.
Ugyanúgy ahogy a Bengals sem fog 1/1-ről, ennyi erővel, a te logikád alapján most is kivásárolhatnák őket, de ez nem így működik, nem lehet.
A Lions az első aki moveable, oda ömlik majd a pick. Kérdés mennyi.
több mint 4 éve
Mi azzal is jól jártunk volna mert akkor az ölünkbe hullik Young.TuaWyattsérülése amúgy a Lions sorscsapása is.
Ha az nincs, akkor a hype miatt akkora farmot adtak volnanektek az 1/3-ért,a Redskinsnek az 1/2-ért
akdestroyer
több mint 4 éve
Tua sérülése amúgy a Lions sorscsapása is.Nekem van egy olyan tippem, hogy azt a csomagot fogjuk elfogadni ami a legjobb instant segítséget adja mivel win now módban van a vezetőség. Ha most nincs eredmény akkor repülnek a picsába.
Ha az nincs, akkor a hype miatt akkora farmot adtak volna nektek az 1/3-ért, hogy talicskában kellett volna hazavinnetek. (Minimum két első kör, meg egy rahedli 2.napos)
Most azért más a helyzet.
Lett egy kurva nagy redflag Tuánál, Herbert meg mindig is lejjebb volt egy polccal mint a Burrow-Tua páros, és jelenleg egyik sem az a prospect, akiért egy franchise odalöki a komplett jövőjét.
Jelenleg 2 első kör + aprót gondolok reálisnak, (ha 1/5-1/9 körülről jönnek) és bele is fogtok (kellene) menni, mert annyi lyuk van a védelemben, hogy bőven van hova lőni.
akdestroyer
Ilyen csomagot leginkább a Miami tud összerakni.
Szerintem is két első meg valami 3. vagy 4.kör lesz a csomag.
több mint 4 éve
Wyatt
26 306
Tuasérülése amúgy a Lions sorscsapása is.
Ha az nincs, akkor a hype miatt akkora farmot adtak volnanektek az 1/3-ért,a Redskinsnek az 1/2-ért
akdestroyer
több mint 4 éve
akdestroyer
4 685
Tua sérülése amúgy a Lions sorscsapása is.Ha az nincs, akkor a hype miatt akkora farmot adtak volna nektek az 1/3-ért, hogy talicskában kellett volna hazavinnetek. (Minimum két első kör, meg egy rahedli 2.napos)
Most azért más a helyzet.
Lett egy kurva nagy redflag Tuánál, Herbert meg mindig is lejjebb volt egy polccal mint a Burrow-Tua páros, és jelenleg egyik sem az a prospect, akiért egy franchise odalöki a komplett jövőjét.
Jelenleg 2 első kör + aprót gondolok reálisnak, (ha 1/5-1/9 körülről jönnek) és bele is fogtok (kellene) menni, mert annyi lyuk van a védelemben, hogy bőven van hova lőni.
több mint 4 éve
Nekünk már ez is öröm hidd el.Asszondják, hogy nagyon komolyan tárgyalunk a Dolphins-al az 1/3as pickről.😀 Bocs, de erről ez jutott az eszembe:
1/5 Okudah és + pick(ek) szenzációs volna.
Bazzani
akdestroyer