Detroit Lions
35 feliratkozó
több mint 1 éve
Bőven jó neki a Chiefsnél.ilyen szempontból bienemy az érdekes, hogy tizenödöjére is elmegy és megint nem lesz hc sehol. a helyében már elmenekültem volna pár évre az ncaa-be ha hosszútávon gondolkodok a karrieremről, mert ez így már röhejes szerintem.2020-ban alma matere, a Colorado vitte volna főedzőnek, ő meg abból nem kért
peach
r.baggio
Évekig biztos az állása.
több mint 1 éve
Én szerintem tudom a megoldást. Egyben válaszolnék Bazz PM-jére is mert nincs benne semmi titokzatos.Kis túlzással Connor Embree, és Porter Ellett hamarabb elmegy, mint Bienemy, pedig szerintem azt sem tudjuk ma kicsodák. Ulpi sem tudja, hogy kicsodák, pedig KCC alkalmazottak, coaching staff, és 2 van belőlük ugyanazon a poszton. Na mi ez a poszt -Kansasben úgy hívják, hogy "Offensive quality control". Ebből lesz villámgyorsan egy Offensive assistant, majd ha ezen is átmennek, akkor egy OC poszt.
De miért van belőle 2?! Dehát az egy kamu meló, nem? Egy ideje nagyon nem.
Azért vannak ketten, mert annyira fontos a meló manapság. Amúgy ez nem 2 ember ez két terület. Ők építik az analitikai rendszert szakmai oldalon, és vélhetően náluk van az elsődleges elemzés. Ez az, amit nagyon keresnek, ehhez Bienemy "túl öreg", nyilván nem csak használja, hanem ápíti is, de nem nála van az elsődleges értés. Ráadásul mindenki tudja, hogy Reid a föld fundamentuma.
Unalmas leszek. Ezt a 12-es Redskinsnél Lafleur/McVay/McDaniel trió csinálta. Egészen más minőségű O koponyák ezek a srácok, máshogy építkeznek, máshogy gondolkodnak.
És a Lionnsnál ki csinálta, na ki? Hát pl. Ben Johnson, és valszeg ő volt a legtehetségesebb. Mindez rakétamérnök alatt történt.
Mondom uncsi vagyok 😀
több mint 1 éve
ilyen szempontból bienemy az érdekes, hogy tizenödöjére is elmegy és megint nem lesz hc sehol. a helyében már elmenekültem volna pár évre az ncaa-be ha hosszútávon gondolkodok a karrieremről, mert ez így már röhejes szerintem.2020-ban alma matere, a Colorado vitte volna főedzőnek, ő meg abból nem kért
peach
---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 1 éve
ilyen szempontból bienemy az érdekes, hogy tizenödöjére is elmegy és megint nem lesz hc sehol. a helyében már elmenekültem volna pár évre az ncaa-be ha hosszútávon gondolkodok a karrieremről, mert ez így már röhejes szerintem.Mennyire korrekt ez. Szerintem 10ből 8 ember ugrott volna a HC állásra. (Aztán persze lehet nem ajánlották be neki, így meg saving face van a media előtt)A Carolina interjúra el sem ment, szóval szerintem nem arcmentésről van szó.
tenorx
Nem mellesleg neki semmi szégyellnivalója nem lett volna akkor sem ha úgymond nem kell sehová.
Jövő ilyenkor egy esetleges Lions PO szereplés után neki fix helye lesz valahol.
Bazzani
...nem , nem tündérke. A kívánság az kívánság. Térdelj csak le szépen...
több mint 1 éve
Mennyire korrekt ez. Szerintem 10ből 8 ember ugrott volna a HC állásra. (Aztán persze lehet nem ajánlották be neki, így meg saving face van a media előtt)A Carolina interjúra el sem ment, szóval szerintem nem arcmentésről van szó.
tenorx
Nem mellesleg neki semmi szégyellnivalója nem lett volna akkor sem ha úgymond nem kell sehová.
Jövő ilyenkor egy esetleges Lions PO szereplés után neki fix helye lesz valahol.
több mint 1 éve
Mennyire korrekt ez. Szerintem 10ből 8 ember ugrott volna a HC állásra. (Aztán persze lehet nem ajánlották be neki, így meg saving face van a media előtt)
több mint 1 éve
Megvan a Lions Playoff győzelme.Szegsz
#Lions OC Ben Johnson informed interested teams he’s staying in Detroit, per sources.
— Tom Pelissero (@TomPelissero) January 18, 2023
Johnson was slated to travel Wednesday to interview with the #Panthers. But he feels Detroit is building something special and wants to see it through. Should be a hot HC name again next year. pic.twitter.com/vUNLyKFtLf
iktriad
Only team in NFC not to play in the Super Bowl.
több mint 1 éve
Megvan a Lions Playoff győzelme.#Lions OC Ben Johnson informed interested teams he’s staying in Detroit, per sources.
— Tom Pelissero (@TomPelissero) January 18, 2023
Johnson was slated to travel Wednesday to interview with the #Panthers. But he feels Detroit is building something special and wants to see it through. Should be a hot HC name again next year. pic.twitter.com/vUNLyKFtLf
több mint 1 éve
Igen csak marhára ki vannak segítve ezzel már sokadjára 😔🤷
több mint 1 éve
Két dolgot írtam fel magamnak miközben olvastam.Egy. Hm ugyanerre gondoltam tegnap, nem tudja senki. Majd kiderül, hogy tétnél is tökös tud-e lenni. Ugyebár nem mindig jön be, akkor tudni kell elbírni a döntésed súlyát.
Campbell szuperagresszív ez tény. De teszi úgy, hogy gyakorlatilag nyomás azért nem volt a döntésein. Vajon egy igazán éles meccsen, ami mondjuk dönt egy playoff bejutásról vagy pedig akár egy playoff meccsről ugyanilyen lenne? Más nagygolyóval hazárdirozni, ha nincs rajtad nyomás és más akkor ha van. Erre kíváncsi leszek majd, illetve, hogy neked mi a véleményed erről.
Kettő. Goff. Nem állítom, hogy sok meccset láttam idén, de amit láttam azon minden egyes meccsen, ahol amelyik playben nyomás alá helyezték - értsd nem voltak a képében még - már összevissza, elkapó elé, mögé, földre hajigálta a labdát. Ez rendkívül szembetűnő volt pl. a W17 Bears elleni full sima meccsen. Egy rendkívül jó protection egy rendkívül gyenge pass rush ellen. De abban a 5-6 playben, ahol a komfortzónából kikerült már jött a rossz megoldás. Az tiszta sor, hogy ő kezd jövőre, de neki ez lesz a plafonja.
tüsi91
Kettő. Bazza imént leírta, Goff system QB, ide pont jó most, máshol szar lenne, másnak meg bele kellene tanulnia. Ha az OC marad, nincs értelme változtatni, adekvát QB még két-három évig.
| EZÉRT KELL BAZMEG O-LINET ÉPÍTENI HOGY BASSZAM AZ ANYÁTOKAT HÚSZ ÉVE UGATOM |
Only team in NFC not to play in the Super Bowl.
több mint 1 éve
Két dolgot írtam fel magamnak miközben olvastam.Na most értem ide, hogy válaszoljak.
Campbell szuperagresszív ez tény. De teszi úgy, hogy gyakorlatilag nyomás azért nem volt a döntésein. Vajon egy igazán éles meccsen, ami mondjuk dönt egy playoff bejutásról vagy pedig akár egy playoff meccsről ugyanilyen lenne? Más nagygolyóval hazárdirozni, ha nincs rajtad nyomás és más akkor ha van. Erre kíváncsi leszek majd, illetve, hogy neked mi a véleményed erről.
Kettő. Goff. Nem állítom, hogy sok meccset láttam idén, de amit láttam azon minden egyes meccsen, ahol amelyik playben nyomás alá helyezték - értsd nem voltak a képében még - már összevissza, elkapó elé, mögé, földre hajigálta a labdát. Ez rendkívül szembetűnő volt pl. a W17 Bears elleni full sima meccsen. Egy rendkívül jó protection egy rendkívül gyenge pass rush ellen. De abban a 5-6 playben, ahol a komfortzónából kikerült már jött a rossz megoldás. Az tiszta sor, hogy ő kezd jövőre, de neki ez lesz a plafonja.
tüsi91
Szerintem Nagyduma már idén is nyomás alatt játszott. Tudom ez a Detroit Lions, itt azért jóval több kudarc belefér mint máshol. De (és ez nagy DE) azért ez a rezsim is nehezen magyarázott volna meg egy újabb gyalázatos szezont és 1-6nál azért rezgett a léc. Hidd el nemcsak én voltam az egyetlen kritikus hang.
Szerintem ő egyszerűen ilyen, neki fog menni akkor is ha SB-t játszunk éppen. Bamba Jabba pont az ellentéte volt. Azt nem tudom, hogy jó e, engem is biztos zavarna ha egy ilyen miatt buknánk el a meccset.
De az is tisztán látszik, hogy amikor nem úgy alakulnak a dolgok ahogy szeretnénk akkor azért jön pár rossz döntés ami csak növeli a bajt, lásd Panthers meccs. Ott is teljesen összevissza jöttek tőle a konzervatív és agresszív döntések.
Goff. Én sem látom benne azt, hogy SB-t fogunk vele nyerni. De itt azért egyelőre jóval kevesebbel is boldog a drukker, egy PO győzelem nekünk már hatalmas sikerrel érne fel. Szerintem idén húzunk mögé valakit akit megpróbálunk kinevelni, neadjisten már a 2024es szezonra ki is szorítja Goofyt.
Valóban nem kezeli jól a nyomást, de ez az offense pontosan úgy van felépítve, hogy ne is kelljen neki küzdeni ezzel. Mennyivel jobb egy irányító aki jól kezeli ezt, de állandóan ráomlik a fal? Inkább legyen minden ideális körülötte és ő legyen átlagos, mint egy szar fal mögött egy elitebb játékos. Staffordal se értünk el semmit, mert ott ütötték ahol érték. Goff tökéletesen illik a rendszerbe és ha csak egy picit tud még jobb lenni ennél akkor egy jobb védelemmel komoly célokat lehet kitűzni.
Goff’s NFL rank this season (QB’s directly above/below)
- YDS: 6th (Burrow/Allen)
- TD: 6th (Cousins/Rodgers)
- INT%: 2nd (Jones/Brady)
- RAT: 7th (Burrow/Allen)
- QBR: 5th (Hurts/Smith)
Brad Holmes: "It’s a lot easier to get worse at QB than to get better at QB in this league."
Szerkesztette: Bazzani
több mint 1 éve
Brad Holmes tegnap megtartotta az évértékelő sajtótájékoztatóját:- Kiemelte a csapat profi személyzeti részlegét akik olyan játékosokat találtak a nyár késői időszakában mint Isaiah Buggs, John Cominsky és Justin Jackson.
- Az FA stratégiánkban nem lesz változtatás a korábbiakhoz képest (stratégiainak és szelektívnek nevezte), az első számú prioritás a saját szabadügynökeink visszahozatala. Ő és Ray Agnew beszéltek minden FA játékosunkkal, legtöbbjük vissza szeretne térni.
- Goffról elmondta, hogy soha nem bridge QB-ként tekintett rá, nagyon bízik benne.
- Jameson Williamsről azt mondta, hogy még semmit nem láthattunk belőle.
- Nagyduma szerinte elit képességekkel bír abban, hogy kihúzza a csapatot a sötétségből.
- Nyilvánvaló, hogy erőforrásokat kell felhasználni a védelem megerősítésére.
- Elégedett azzal amit Okudahtól látott. Még mindig fiatal, fejlődik.
- Rajta van az ügyön, hogy draftoljon egy irányítót aki Goff mögött tanulhat. Ott a példa előttünk (Mahomes vagy Rodgers).
- James Houston sokban emlékezteti Robert Quinnre. Megvan benne, hogy kezdő legyen, de sokat kell tanulnia.
- Előrébb járunk a rebuildben mint ahogy tervezték.
több mint 1 éve
Két dolgot írtam fel magamnak miközben olvastam.Egy.
Campbell szuperagresszív ez tény. De teszi úgy, hogy gyakorlatilag nyomás azért nem volt a döntésein. Vajon egy igazán éles meccsen, ami mondjuk dönt egy playoff bejutásról vagy pedig akár egy playoff meccsről ugyanilyen lenne? Más nagygolyóval hazárdirozni, ha nincs rajtad nyomás és más akkor ha van. Erre kíváncsi leszek majd, illetve, hogy neked mi a véleményed erről.
Kettő. Goff. Nem állítom, hogy sok meccset láttam idén, de amit láttam azon minden egyes meccsen, ahol amelyik playben nyomás alá helyezték - értsd nem voltak a képében még - már összevissza, elkapó elé, mögé, földre hajigálta a labdát. Ez rendkívül szembetűnő volt pl. a W17 Bears elleni full sima meccsen. Egy rendkívül jó protection egy rendkívül gyenge pass rush ellen. De abban a 5-6 playben, ahol a komfortzónából kikerült már jött a rossz megoldás. Az tiszta sor, hogy ő kezd jövőre, de neki ez lesz a plafonja.
tüsi91
Nekem tök ugyanez jutott eszembe amikor néztem a meccset, hogy akkor is nekimegy-e negyedik és egynek, ha a PO múlik rajta.
De sztem igen, mert korábban is megvoltak ezek a hívások, amikor még a PO-ért mentek (Sewell elkapás, Brock Wright TD, stb...)
Kettő.
Sztem most el kell döntsék, képesnek érzik-e Goffot egy Superbowl runra. Ha igen, ennyi pickből rommá lehet tuningolni a rostert és jövőre ennek a Lionsnak az NFC krémjébe kell tartoznia.
Ha nem, akkor most kell elcserélni. Ez gecin hangzik Goff-fal szemben, de ilyen magasan nem lesz az ára soha többet, és sztem lehetőségük se lesz a közeljövőben ilyen magasan húzni. Ha nincs meg az ilyen szintű bizalom Goff irányába, el kell cserélni és felmenni Bryce Youngért. Mert ugye ha őt behúzzák, jó eséllyel Jameson Williams-szel is egész jól fog működni a kémia...
Qrva nehéz kérdés...
http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
több mint 1 éve
Goff az a Carr, aki eljutott a play off győzelemig.Ha Carrnal kicsereled a C-t G-re, az a-t o-ra, a ket rr-t, ket ff-re, maris megkapod hogy Goff. Veletlen lenne? Aligha.
Amadeus von Dollárbaloldal
Állat vagyok, ami enni kér...
több mint 1 éve
Utley
249
Nem gondoltam volna, hogy van mèg olyan forma rajtam kívül az országban, aki a Samp, Újoest, Lions triót imádja!😃
több mint 1 éve
Amadeus the Young
32 630
Két dolgot írtam fel magamnak miközben olvastam.Goff az a Carr, aki eljutott a play off győzelemig.
Campbell szuperagresszív ez tény. De teszi úgy, hogy gyakorlatilag nyomás azért nem volt a döntésein. Vajon egy igazán éles meccsen, ami mondjuk dönt egy playoff bejutásról vagy pedig akár egy playoff meccsről ugyanilyen lenne? Más nagygolyóval hazárdirozni, ha nincs rajtad nyomás és más akkor ha van. Erre kíváncsi leszek majd, illetve, hogy neked mi a véleményed erről.
Kettő. Goff. Nem állítom, hogy sok meccset láttam idén, de amit láttam azon minden egyes meccsen, ahol amelyik playben nyomás alá helyezték - értsd nem voltak a képében még - már összevissza, elkapó elé, mögé, földre hajigálta a labdát. Ez rendkívül szembetűnő volt pl. a W17 Bears elleni full sima meccsen. Egy rendkívül jó protection egy rendkívül gyenge pass rush ellen. De abban a 5-6 playben, ahol a komfortzónából kikerült már jött a rossz megoldás. Az tiszta sor, hogy ő kezd jövőre, de neki ez lesz a plafonja.
tüsi91
criminal lawyer or criminal lawyer?
több mint 1 éve
Jó volt újra “Ahogy Bazza látta”-t olvasni,már csak ezért is megérte a Lions jó szereplése.
Nem igazam van, hanem véleményem. Mint itt mindenkinek.
több mint 1 éve
playmaker90
215
Két dolgot írtam fel magamnak miközben olvastam.Goffal mindig is ez volt a hiba, ha nyomás alatt tartják akkor teljesen leblokkol, fél, ha viszont nem sikerül siettetni akkor nagyon jó játékra képes
Campbell szuperagresszív ez tény. De teszi úgy, hogy gyakorlatilag nyomás azért nem volt a döntésein. Vajon egy igazán éles meccsen, ami mondjuk dönt egy playoff bejutásról vagy pedig akár egy playoff meccsről ugyanilyen lenne? Más nagygolyóval hazárdirozni, ha nincs rajtad nyomás és más akkor ha van. Erre kíváncsi leszek majd, illetve, hogy neked mi a véleményed erről.
Kettő. Goff. Nem állítom, hogy sok meccset láttam idén, de amit láttam azon minden egyes meccsen, ahol amelyik playben nyomás alá helyezték - értsd nem voltak a képében még - már összevissza, elkapó elé, mögé, földre hajigálta a labdát. Ez rendkívül szembetűnő volt pl. a W17 Bears elleni full sima meccsen. Egy rendkívül jó protection egy rendkívül gyenge pass rush ellen. De abban a 5-6 playben, ahol a komfortzónából kikerült már jött a rossz megoldás. Az tiszta sor, hogy ő kezd jövőre, de neki ez lesz a plafonja.
tüsi91
több mint 1 éve
tüsi91
11 023
Két dolgot írtam fel magamnak miközben olvastam.Campbell szuperagresszív ez tény. De teszi úgy, hogy gyakorlatilag nyomás azért nem volt a döntésein. Vajon egy igazán éles meccsen, ami mondjuk dönt egy playoff bejutásról vagy pedig akár egy playoff meccsről ugyanilyen lenne? Más nagygolyóval hazárdirozni, ha nincs rajtad nyomás és más akkor ha van. Erre kíváncsi leszek majd, illetve, hogy neked mi a véleményed erről.
Kettő. Goff. Nem állítom, hogy sok meccset láttam idén, de amit láttam azon minden egyes meccsen, ahol amelyik playben nyomás alá helyezték - értsd nem voltak a képében még - már összevissza, elkapó elé, mögé, földre hajigálta a labdát. Ez rendkívül szembetűnő volt pl. a W17 Bears elleni full sima meccsen. Egy rendkívül jó protection egy rendkívül gyenge pass rush ellen. De abban a 5-6 playben, ahol a komfortzónából kikerült már jött a rossz megoldás. Az tiszta sor, hogy ő kezd jövőre, de neki ez lesz a plafonja.
több mint 1 éve
Büszkeség és balítélet avagy "Ahogy Bazza látta" különkiadásThis is just the beginning. From now all roads go through Detroit.Dan CampbellÜltem itt vagy 10 percet a monitor előtt, mert azt se tudtam hol kezdjem az egész sztorit. Lelkesedtem Dan Campbellért amikor idejött. Végre valaki aki magával tudja ragadni a drukkert. Nem egy Bamba Jabba aki ugyanolyan arcot vág amikor (nagyritkán) nyer a csapat meg amikor fél kiló parizert vesz a boltban. Vagy a Rakétamérnök akinél már az előszezonban látszott, hogy pussy az egész csapat.
Bevallom engem is magával ragadott ez a mentalitás eleinte, mert ugye Jim Schwartz (neki miért nem volt beceneve????) nagy kedvencem volt és ő is hasonló habitust képviselt.
Aztán ugye kicsit alábbhagyott ez a szerelem Nagyduma iránt. Nagyon úgy nézett ki (legalábbis én úgy láttam), hogy az egész figura nem több mint némi színház. Voltak akik akkor is hittek benne amikor rohadtul nem ment a szekér, nekik innen is nagy respekt. Persze Lions drukkerként már nehezebben hisz az ember, pár apró kivételtől eltekintve leginkább a csalódások kövezték ki a Detroit drukkerségem útját.
Naszóval Nagyduma. Vagy jelenleg jobban megérdemelné a Nagygolyó becenevet,mert ennek a csávónak tényleg akkora tökei vannak, hogy egy tenyészbika sírva könyörögne a receptért. Minden meccsre NYERNI megyünk. Sokszor ez még szül meggondolatlan dolgokat, meg rossz döntéseket, de látszik, hogy tanulgat a hibáiból.
A legfontosabb amit ez a csávó elhozott nekünk az a RESPEKT.
Régen lesütött szemmel kellett mondani egy NFL-es beszélgetésben, hogy Lions drukker az emberfia.
Hány de hány kérdést kaptam, hogy "Miért pont azok a szarok?". Jó mondjuk Sampdoria és Újpest drukkerként viszonylag edzettebb vagyok már a sikertelenség témában szóval nem okoz gondot ilyenkor a válaszadás.
Visszatérve az elismerésekre. Amikor a csoportellenfelek drukkerei jönnek a bandwagonra, vagy csak méltatják jó szóval a csapatot az már egy olyan lépcsőfok amit nem is emlékszem mikor léptünk meg utoljára.
Mi lettünk a szimpatikus győztes, ahogy itt egy Packers drukker nagyon találóan írta a héten.
Voltak a szezonban nagyon nehéz pillanatok, de ha visszagondolok akkor jó szájízzel emlékszek majd rá. Olyan csapatok jutottak PO-ba akiket könnyedén vertünk meg (Jax, Giants) vagy akiknél szerintem jobbak tudnánk lenni (Seahawks és gyengélkedő Vikings). De mindenki tudta, hogy ez még nem a m i évünk. A mi évünk neadjisten éveink most jöhetnek. A legjobbkor lehetünk jók. A Bears történelmi mélységekben, a Packers egy Rodgers visszavonulásra van a középcsapattól, a Vikingsnál meg nagyon félrement itt valami a szezon végén. Szóval a legjobbkor lehetünk jók. 50év purgatórium után talán eljöhet a mi időnk.
Persze voltunk mi már egy jó draftra meg egy szabadügynök piacra a kiváló csapattól, csak valahogy mindig elmaradt a várva várt kiugrás. És most sem kell nagy képzelőerő, hogy meglássuk a buktatókat. Ben Johnson elmegy főedzőnek valahová, a védelem nem lesz jobb, sérülések vagy csak nem várt erősödések csoporton belül. Szóval én óvatosan lennék bizakodó.
Nem szezonértékelőnek szántam de azért kiemelnék pár játékos a jó és a rossz oldalon is.
Nézzük a támadókat először kiket a zseniális Ben Johnson vezetett. Emberünk úgy rántotta elő a trükköket mint a bűvész a cilinderből. Minden meccsre jutott valami amit szájtátva nézett az NFL rajongók azon része akik még néztek Detroit meccseket. Gondolkodtam, hogy utoljára mikor volt ilyen látványos az offense-ünk, talán a Linehan-i időkben, de ott sem a nagy játékhívások hanem a Stafford-Megatron bombák miatt.
Maradjunk annyiban, minden Lions drukker imádkozzon azért, hogy a csapatok még ne tartsák érettnek Johnsont egy főedzői állásra.
Kezdeném Jamaal Williamsel. Őszinte legyek azt se nagyon tudtam ki ő amikor idejött, mondom kellet Swift mögé egy jó csere ám legyen. Emberünk a legnagyobb közönségkedvenc lett, igazi leader az öltözőben, nem mellékesen futott 1000+ yardot és megdöntötte Sanders TD rekordját. Nálam ő az év játékosa. Basszus tartsuk meg valahogy.
Nagyon szerettem Golden Tate játékát, az egyik kedvencem akit láttam Lions mezben. Erre jön ez az Amon-Ra gyerek és mindent megcsinál amit Tate tudott úgy, hogy az NFL drukkerek jó része még mindig nem tudja ki is ő.
Jared Goff. Várjál leírom ahogy érdemli, JARED GOFF. Hát egy Lyukas garast nem adtam volna, hogy ez a csóka itt megél két szezont. Mit megélt, szabályosan megsértődnék ha nem ő kezdene jövőre.
Vagy ez a támadófal. Mi akik Jeff Backusokon, meg Gosder Cherilusokon nevelkedtünk (és ők még a jobbak voltak...) nem is hisszük el amit látunk. Sewell zseniális, Ragnow talán alltime a legjobb centerünk, Decker stabil, Jackson meg egy elképesztően alulértékelt kincs.
És akkor itt vannak még a meg nem énekelt hősök. A TE-ek (Brock Wright, Zylstra) akik Hock cseréje után szintet léptek. Vagy az elkapók akikből szerintem a saját családjuk se nézett ki már sokat. Leginkább Kalif Raymondra gondolok, de DJ Chark sem a HoF felé robogott a Jax-es éveiben.
Voltak itt apróbb csalódások is persze. Sokszor elmondtam már, hogy Jameson Williamstől nagyobb berobbanást vártam és nekem Swift inkonzisztens játéka sem igazán tetszett, de ha csak egyben tudják tartani ezt az egységet a támadófalba pedig raknak némi mélységet én bele tudok látni itt egy PO menetelést
A védelem. Na azért itt voltak problémák. Imádom Glenn habitusát. Igazán olyan edzőnek tűnik akiért tűzbe tudnak menni a többiek. Szakmailag még nem igazán bizonyított. Két gyalázatosan gyenge év a serpenyő egyik oldalán, hatalmasat fejlődő fiatalok és év közbeni javulás a másikon.
Hutchinson. Nem tudom reklámoztam e itt valaha, de nekem a kedvenc nemLions játékosom a ligában az TJ Watt. Hát kaptunk egy hasonmást. Nincs játék amiben ne 100%-ot nyújtana, mindig ott van az irányítók arcában és látszik rajta, hogy imád ebben a csapatban és ezeknek az edzőnek a keze alatt játszani.
A személyes kiskedvencem Isaiah Buggs. Olyan stabilitást adott a fal közepén amire szerintem az edzők sem számítottak. Vagy az újoncok: Kerby Joseph akitől DramaQueen Rodgerst kiveri a víz, Malcolm Rodrigo Rodriguez aki úgy játszott mint valami 10éves veterán, James Da Problem Houston a sackszörny, micsoda draft Mr.Holmes.
De azért kérdőjelből jóval több van. Melyik Okudah igazi arca? A szezon eleji shutdown corner vagy az év végi borzalom? Miért nem zavartuk még el Oruwariye-t a városból? Anzalone aki igazi vezér de minden passzjátéknál remeg miatta a gyomrom? Onwuzurike aki két év alatt nem volt képes pályára lépni. Látunk e még valamit az Okwara testvérekben? Miért nem működik csapat szinten az egység ha részekre bontva nem is néz ki vészesen rosszul? Szerintem a következő szezon ott dől el, hogy a defense milyen változásokon megy majd keresztül.
Összefoglalva remek munka Nagygolyó Dan Campbell. Szeretném kérni, ha már végre én is beálltam azok sorába akik tudnak hinni a dologban akkor ne okozzanak már jövőre csalódást.
Reméljük jövőre nem kell újra a pesszimista oldalamat megvillantani, bár állítólag sokak számára az szórakoztatóbb.
több mint 1 éve
As called on NBC Universo: twitter.com/bubbaprog/status/1612303848059584513/video/1Nagyon nevetek 😀
😀
DJ Chark táráttátátáttá
Bocsánat de telefonról nem tudom rendesen beilleszteni.
Bazzani
több mint 1 éve
szata
137
Gratulálok a csapatotoknak, nagyon szurkoltam nektek. Sajnálom, hogy nem vertük meg a Seattle-t, nektek kellett volna PO-ba jutni. Mindig figyeltem fél szemmel a Lions-t, kicsit Goff miatt is. Mindenki szidta mikor nálunk játszott, tudom, hogy nem top 10 Qb, de szerintem legtöbben rosszabb véleménnyel illették mint megérdemelte volna (csak meg kellett dobni azokat a passzokat, soha nem fogom elfelejteni a Rams-Chiefs 54-51 meccset). Tudom, hogy nálatok sem lesz hosszútávú megoldás, de ez a támadófal mögött jól szerepel szerintem! Jövő évben szerintem magasabb célok is elérhetőek lesznek számotokra! Mégegyszer Gratula!
több mint 1 éve
A Texans és a Colts interjúztatja Johnsont HC-nak. Utóbbi Glenn-t is.