Detroit Lions
34 feliratkozó
több mint 13 éve
Majd 2-3 év múlva, az első háromtól szerintem még sok jót láthattok majd, és majd revidiálhatod az álláspontodat 😊 Tényeg, hogy egyelőre egyik sem tett hozzá túl sokat, ami kellemetlen, de még ez a szezon is hosszú, nem, hogy a következő pár év, ami alapján végleg le lehetne írni őketWyattNem az a fő baj,hogy ők (Titus kivételével) semmit nem tettek hozzá az egészhez. Hanem az,hogy azokra a posztokra jöttek a jövő emberei ahol amúgy is megvagyunk.
Hol van Backus, Raiola utódja például?
több mint 13 éve
[Szvsz a pillanatnyi helyzet (formák, eredmények stb.) a Falcons, Bears, Saints, Raiders négyesből akár kettőt (hármat??) is elhozhattok. tomi-tomiSaints számunkra verhetetlen, Bears ellenünk tuti felszívja magát, Raiders ellen nem tudjuk majd a futást megfogni, Falcons ellen van egy pici sansz talán.
Fogadunk? Szerintem négyből semmi.
több mint 13 éve
Wyatt
26 306
Majd 2-3 év múlva, az első háromtól szerintem még sok jót láthattok majd, és majd revidiálhatod az álláspontodat 😊 Tényeg, hogy egyelőre egyik sem tett hozzá túl sokat, ami kellemetlen, de még ez a szezon is hosszú, nem, hogy a következő pár év, ami alapján végleg le lehetne írni őket
több mint 13 éve
6 meccs után ne írd már le az egész draft classt.tenorxNem leírom,csak beismerem,hogy Mac-nek volt igaza a Fairley pickel kapcsolatban. LeShoure tulajdonképpen kuka. Titus a legreménytelibb. Hogue-t hagyjuk,Cool meg IR.
több mint 13 éve
Hiába ugattok le,ez a szezon sajnos elmehet ezen a meccse. Nézzük csak meg a sorsolást:Szvsz a pillanatnyi helyzet (formák, eredmények stb.) a Falcons, Bears, Saints, Raiders négyesből akár kettőt (hármat??) is elhozhattok. A South csapatok eléggé inkozisztensek eddig, a Bears OL-je pedig még mindig jó matchup számotokra, a Raiders sem verhetetlen kategória, nem nyerhetnek zseniális ST play-ekkel folyamatosan. (A Hálaadáskori GB meccset se mondanám előre sima libának. A Chargers-en meg kiigazodni egy Nobel-díjat minimum megér.)
Atlanta: nem érzem egyértelmű vereségnek,de kikapunk. 5-2
@ Denver: nyernünk kell,ha akarunk valamit. 6-2
bye week
@ Chicago:sajnos jobbak mint vártam,könnyen beleszaladhatunk a vereségbe. 6-3
Carolina:nincs mese nyerni kell. 7-3
Green Bay: síma liba. 7-4
@NO:reménytelen kategória. 7-5
Minny:ezt behúzzuk. 8-5
@Oakland:szétfutnak minket. 8-6
San Diego:szezon végére mindig belelendülnek. 8-7
@Green Bay: mese nincs. 8-8
Tehát pont ez a tegnapi W hiányzik majd a POhoz.
Jöhet a sav.Bazzani
"A nem kreatív elme fel tudja ismerni a rossz válaszokat, de a rossz kérdések felismeréséhez kreatív elme szükségeltetik."(Anthony Jay)
több mint 13 éve
Én nem szeretnék a bírókkal foglalkozni mert nem lehet rajta úgysem változtatni sem ide sem oda.6 meccs után ne írd már le az egész draft classt.
Először is szeretném megkövetni magam egy dologban. Az pedig az idei draft milyensége. Sajnos be kell ismernem,hogy ez egy elcseszett draft class. Persze ennyi idő után nehéz megítélni,de én most megtenném. A Fairley pick szükségtelen,hoztunk egy sérülékeny DT-t aki eddig egy playben sem tudta megmutatni azt,hogy miért van itt. Hoztunk egy futót,ami jó döntés volt,de alighanem soha nem tudjuk majd használni. Jött Titus,akinek bár voltak felvillanásai,de nem fogja megváltani a világot. Jött egy használhatatlan spec teamer LB és egy OT akiből ezer év múlva lehet valami. Ez eddig nem látszódott ennyire,mert a csapat teljesítménye elnyomta,de ezen a meccsen nagyon kiugró volt a jó pickek hiánya.
Hiába ugattok le,ez a szezon sajnos elmehet ezen a meccse. Nézzük csak meg a sorsolást:
Atlanta: nem érzem egyértelmű vereségnek,de kikapunk. 5-2
@ Denver: nyernünk kell,ha akarunk valamit. 6-2
bye week
@ Chicago:sajnos jobbak mint vártam,könnyen beleszaladhatunk a vereségbe. 6-3
Carolina:nincs mese nyerni kell. 7-3
Green Bay: síma liba. 7-4
@NO:reménytelen kategória. 7-5
Minny:ezt behúzzuk. 8-5
@Oakland:szétfutnak minket. 8-6
San Diego:szezon végére mindig belelendülnek. 8-7
@Green Bay: mese nincs. 8-8
Tehát pont ez a tegnapi W hiányzik majd a POhoz.
Jöhet a sav.Bazzani
több mint 13 éve
derekas, férfias mérközés volt. ne őrjíts már meg ezzel a világvége hangulattal Bazzani, 1 vereség. a darabok a helyükön vannak, rá kell gyúrni az OL-re és menni fog továbbra is.peteyA darabok a helyükön vannak.
Idén nem lesz PO a kegyetlen erős schedule miatt.
Aztán lejár Tulloch és Avril szerződése,Megatronról nem is beszélve.
Az OLine-ból Petermant azonnal ki kéne baszni,Backus és Raiola öreg,Cherilus meg egész életében project marad.
Nem vagyok temetői hangulatban,csak itt volt a lehetőség a kezünkben,gyakorlatilag a PO kapujába kerülhettünk volna erre elbalfaszkodjuk.
Mindig jövőre.
több mint 13 éve
Kedden van trade deadline.Bestnek agyrázkódása van :/MacPhistoNem a 30 futott yard fog hiányozni, ha kihagy mecset hanem a 70 elkapott yard.topmodell
Én most basznám ki Harrisont meg Morrist és hoznák helyettük valakit.
Bestből meg WR-t kell faragni.
Jobb mint Titus.
több mint 13 éve
senki nem állította az ellenkezőjétmi egy igen szar cowboys-tól kaptunk ki OT-ben mégsem hisztizünk, pedig állhatnánk mi is 6-0-al akárcsak ti, de ettől szép ez a sportcápa77Amelyik csapat nem tud levédeni egy 4. és 5. WR-t meg egy alig lihegő QB-t az bármelyik nap megérdemel egy nagy L betűt. A Cowboysnál aznap csak a 49ers volt szarabb. 😉gyeek
több mint 13 éve
Én nem szeretnék a bírókkal foglalkozni mert nem lehet rajta úgysem változtatni sem ide sem oda.Először is szeretném megkövetni magam egy dologban. Az pedig az idei draft milyensége. Sajnos be kell ismernem,hogy ez egy elcseszett draft class. Persze ennyi idő után nehéz megítélni,de én most megtenném. A Fairley pick szükségtelen,hoztunk egy sérülékeny DT-t aki eddig egy playben sem tudta megmutatni azt,hogy miért van itt. Hoztunk egy futót,ami jó döntés volt,de alighanem soha nem tudjuk majd használni. Jött Titus,akinek bár voltak felvillanásai,de nem fogja megváltani a világot. Jött egy használhatatlan spec teamer LB és egy OT akiből ezer év múlva lehet valami. Ez eddig nem látszódott ennyire,mert a csapat teljesítménye elnyomta,de ezen a meccsen nagyon kiugró volt a jó pickek hiánya.
Hiába ugattok le,ez a szezon sajnos elmehet ezen a meccse. Nézzük csak meg a sorsolást:
Atlanta: nem érzem egyértelmű vereségnek,de kikapunk. 5-2
@ Denver: nyernünk kell,ha akarunk valamit. 6-2
bye week
@ Chicago:sajnos jobbak mint vártam,könnyen beleszaladhatunk a vereségbe. 6-3
Carolina:nincs mese nyerni kell. 7-3
Green Bay: síma liba. 7-4
@NO:reménytelen kategória. 7-5
Minny:ezt behúzzuk. 8-5
@Oakland:szétfutnak minket. 8-6
San Diego:szezon végére mindig belelendülnek. 8-7
@Green Bay: mese nincs. 8-8
Tehát pont ez a tegnapi W hiányzik majd a POhoz.
Jöhet a sav.
több mint 13 éve
mi egy igen szar cowboys-tól kaptunk ki OT-ben mégsem hisztizünk, pedig állhatnánk mi is 6-0-al akárcsak ti, de ettől szép ez a sportcápa77Amelyik csapat nem tud levédeni egy 4. és 5. WR-t meg egy alig lihegő QB-t az bármelyik nap megérdemel egy nagy L betűt. A Cowboysnál aznap csak a 49ers volt szarabb. 😉
blikk.hu : Sajnos ki vagy tiltva 9999-12-31 23:59:00-ig, mert •
Káromkodás, csúnya szavak használata, alapvető beszélgetési normák be nem tartása.
"ALL IN" refers to the proximity of Jerry's head to his ass
több mint 13 éve
Wyatt
26 306
mi egy igen szar cowboys-tól kaptunk ki OT-ben mégsem hisztizünk, pedig állhatnánk mi is 6-0-al akárcsak ti, de ettől szép ez a sportcápa77Azért ezt a Cowboyst sem kéne annyira leírni 😛
Amúgy én már fel voltam készülve -3-nál, hogy tuti hosszabbítás lesz, idegesített is, mert már egy negyedet buktunk kb a meccsünkből 😂
Best kiesése elég szar, pedig milyen jól álltatok futókkal nem is olyan rég :/ Na mindegy, Stafford és Megatron azért bárki ellen képes győzelmet szerezni, az 5–1 pedig csak 5–1 😊
több mint 13 éve
Nem volt eldönthetetlen, ugyanis az ESPN-en a hátsó kameraállásból lassítva lehetett látni, hogy éppen nem volt lenn a térde mikor a labda csücske áthaladt a vonal felett. Egyébként tényleg tizedmásodpercen múlott a dolog.FerronGondolom a bíró is azt nézte játék közben, amikor hozta az ítéletet a niners javára.
Nincs vele gond, csak az állítólagosan elfogult bírók mégis a ninersnek ítélték a sorsdöntő momentumot.
Only team in NFC not to play in the Super Bowl.
több mint 13 éve
Ferron
72
Nem volt eldönthetetlen, ugyanis az ESPN-en a hátsó kameraállásból lassítva lehetett látni, hogy éppen nem volt lenn a térde mikor a labda csücske áthaladt a vonal felett. Egyébként tényleg tizedmásodpercen múlott a dolog.
több mint 13 éve
Én nem örömködni akarok itt,semmi ilyesmi,de 10ből 10x ez egyértelmű TD,bírók abszolut jól döntöttek,ez nem rajtuk ment el.Én nem hittem vna h Alex megcsinálja.Mit nem lehet ezen érteni? lenn volt a térde, vagy sem, megítélték. Eldönthetetlen. Ezen a tizedmásodpercen múlott a meccs.MacPhisto?peteyEzt én sem értem...anfernee
"Do or Do not. There is no try."
több mint 13 éve
Mit nem lehet ezen érteni? lenn volt a térde, vagy sem, megítélték. Eldönthetetlen. Ezen a tizedmásodpercen múlott a meccs.Ezt én sem értem...anferneeBírókról meg a győztes TD után talán ne beszéljetek...MacPhisto?petey
Only team in NFC not to play in the Super Bowl.
több mint 13 éve
úgy érzem nehezen viseled a vereségetÚgy érzem jól viselem a vereséget, ld. 0-16.
szerintem örülj, hogy ilyen csapatod van
mi egy igen szar cowboys-tól kaptunk ki OT-ben mégsem hisztizünk, pedig állhatnánk mi is 6-0-al akárcsak ti, de ettől szép ez a sport
remélem a rájátszásban ti jöttök friscoba és játszunk még egyetCsaltak a false startokkal nyilván -LOLMacPhistocápa77
Ha csináltok a zajban öt false startot, talán nem bírózni kéne - legközelebb még nagyobb hangfalakat toljatok be edzésre, az hátha segít.
Only team in NFC not to play in the Super Bowl.
több mint 13 éve
úgy érzem nehezen viseled a vereségetszerintem örülj, hogy ilyen csapatod van
mi egy igen szar cowboys-tól kaptunk ki OT-ben mégsem hisztizünk, pedig állhatnánk mi is 6-0-al akárcsak ti, de ettől szép ez a sport
remélem a rájátszásban ti jöttök friscoba és játszunk még egyet
Csaltak a false startokkal nyilván -LOLMacPhisto
több mint 13 éve
Ezt én sem értem...Bírókról meg a győztes TD után talán ne beszéljetek...MacPhisto?petey
"Do or Do not. There is no try."
több mint 13 éve
Schwartz's emotion got the best of him, when he took exception to a hard handshake and backslap by 49ers coach Jim Harbaugh and chased him to the end zone.Nem ez volt a lényeg, Hairball mondott valamit amire Schwartz bepöccent.
Én erre írtam az erős kezfogást...
Nem hibátlan az angolom, de erről is szó van ugye?!topmodell
Only team in NFC not to play in the Super Bowl.
több mint 13 éve
Bestnek agyrázkódása van :/MacPhistoNem a 30 futott yard fog hiányozni, ha kihagy mecset hanem a 70 elkapott yard.
One Team
One Detroit
One Pride
több mint 13 éve
Schwartz's emotion got the best of him, when he took exception to a hard handshake and backslap by 49ers coach Jim Harbaugh and chased him to the end zone. Én erre írtam az erős kezfogást...
Nem hibátlan az angolom, de erről is szó van ugye?!
One Team
One Detroit
One Pride
több mint 13 éve
Bestnek agyrázkódása van :/
Only team in NFC not to play in the Super Bowl.
több mint 13 éve
Csaltak a false startokkal nyilván -LOL
Only team in NFC not to play in the Super Bowl.
több mint 13 éve
Bírókról meg a győztes TD után talán ne beszéljetek...MacPhisto????
A büntiszámok azért jelentnek valamit, atttól eltekintve, hogy mi egy ennyire szabálytalan csapat vagyunk.
Meccs közben még a raidernation jeles képviselői is(!!), bears, stb fanok is egyöntetűen leírták, a bírói elfogultságot. A Ti TD-ket ha nézted esetleg az ESPN adást elemezték hosszasan, szabáylmagyarázattal együtt és a vélemény inkomplett passz volt. De lényegtelen ezek, csak kicsit nevetséges, hogy ez itán a meccs után még a bírókra van szavatok.
Egyébként gratulálok az idei teljesítményért, és szorítok a továbbiakban Nektek
"First down az, amikor átviszik a sárga vonalon a labdát" P.P