Green Bay Packers

78 feliratkozó

több mint 3 éve
zacknorb Green Bay Packers Cincinnati Bearcats 22 681 — Kinek mit intézett a kormánya

Poloska vagyok.
több mint 3 éve
alatriste Green Bay Packers 11 832 — Ha nincs más hátra jöhet az Anderson vezércsel.
Sok sikert Adamsnek, őszintén, és köszönet mindenért.
Gergőbácsi
Azóta, hogy ezt beírtad, próbálok én is hasonlóképpen gondolkodni. Valahogy nem megy. Nem mintha nem lenne tökéletesen mindegy, de nem tudok tiszta szívből sok sikert kívánni neki. Sőt. Inkább annak drukkolok, hogy az élet bizonyítsa be, GB és Rodgers nélkül nem fut annyira a szekér. Gonosz Packers-soviniszta vagyok?😊
nagylaza
Jordy-nál is ugyanez volt, sajnáltuk borzasztóan (bár ő már túl volt akkor a csúcson), de nem hiszem, hogy rosszat kívánt volna neki bárki is ... Én most is hasonlóan érzek, Adams nagyon szép éveket töltött itt, sok élménnyel gazdagított minket, most menni akart egy régóta vágyott csapathoz, aki úgy gondolom korrekt ellenértéket adott érte.
Sok sikert, találkozzunk a SB-ban! 😊
esz-ki-mo
Nelson egészen más eset, ő maradni szeretett volna.
nagylaza
Nyilvan ez kulonbseg, de lenyegileg nem mas.
Ez nem feudalizmus, hogy roghoz kossek a jatekosokat. Amig itt volt, 100 %-osan teljesitett. Miert ne mehetne, ha lejart a szerzodese?
esz-ki-mo
Persze, miért ne mehetne. Másfelől viszont a Packers ikonikus játékosává (és mindnyájunk kedvencévé) vált, ha már távozik, nem mindegy, milyen körülmények között teszi. Engem meghökkentett, amikor azt olvastam, hogy "régi vágya" volt a Raiders. Talán lehetett volna ezt másképpen is kommunikálni.
A gondolatmenetedet folytatva: megnézem majd, mennyire lesz őszinte a mosolyunk, ha olyan szalagcímet olvasunk 2023 februárjában, hogy "Adams három TD-jének köszönhetően nyert a Raiders a SB-ban a Packers ellen".😊
nagylaza
Emiatt én nem aggódnék. Oda mi nem szoktunk eljutni.

Liverpool Fc
több mint 3 éve
nagylaza, főpohárnok Green Bay Packers 17 284 — beers & Packers

esz-ki-mo Green Bay Packers 383

Pep71 Green Bay Packers 3 516
Eleg WTF hogy Rodgers kapja az ivet ezert is, hogy az o fizuja miatt van. Vegervenyesen rossz lett a pali sajtoja..
JéBé
Igen, ezt nagyon rosszul csinálta. Meg lehetett volna ezt úgy is oldani, hogy aláír évi 10millával kevesebbért, azután a többit meg megoldják okosban. Tegyük fel, hogy alapít egy brandet AR12 névvel aztán betolja kamionszám a csapatnak a sok felcímkézett vitamint és étrendkiegészítőt, mondjuk úgy 99%-os marginnal. És akkor most ő lenne a jófiú és mindenki telesírná a zsebkendőjét, hogy micsoda sportember, aki a csapat érdekét előbbre tartja mint a sajátját.
SBL
Esetleg elvesz egy supermodellt, aki mellett az nfl top keresetek is zsebpénznek tűnnek.
alatriste
Mondjuk ehhez az sem ártana, ha nem a saját neméhez vonzódna
Wyatt
Vagy egy csapattárs,akit befogad magához az asszonyt karban tartani maga helyett 🤣

Szerkesztette: Pep71
több mint 3 éve
Wyatt New England Patriots 26 306
Eleg WTF hogy Rodgers kapja az ivet ezert is, hogy az o fizuja miatt van. Vegervenyesen rossz lett a pali sajtoja..
JéBé
Igen, ezt nagyon rosszul csinálta. Meg lehetett volna ezt úgy is oldani, hogy aláír évi 10millával kevesebbért, azután a többit meg megoldják okosban. Tegyük fel, hogy alapít egy brandet AR12 névvel aztán betolja kamionszám a csapatnak a sok felcímkézett vitamint és étrendkiegészítőt, mondjuk úgy 99%-os marginnal. És akkor most ő lenne a jófiú és mindenki telesírná a zsebkendőjét, hogy micsoda sportember, aki a csapat érdekét előbbre tartja mint a sajátját.
SBL
Esetleg elvesz egy supermodellt, aki mellett az nfl top keresetek is zsebpénznek tűnnek.
alatriste
Mondjuk ehhez az sem ártana, ha nem a saját neméhez vonzódna

több mint 3 éve
Pep71 Green Bay Packers 3 516
Eleg WTF hogy Rodgers kapja az ivet ezert is, hogy az o fizuja miatt van. Vegervenyesen rossz lett a pali sajtoja..
JéBé
Lentebb ezt fejtegettem pont. 28,5 egy elkapónak azzal semmi gond, de a 10+ éve a csapatot hátán vivő QB-t nem szabad megfizteni..aztán amikor majd jönnek az új QB szerződések és olyan QB-k is többek fognak keresni AR-nél akiknek a teljesítménye meg sem közelíti az övét, akkor meg kuss lesz, ahogy eddig is volt..
Pep71
Thats what im talkin about 😃😃
Watson 5 év 230milka. Igaz ő nem kap ki állandóan a PO-ban. Várj, játszott már PO meccset?? 😂
több mint 3 éve
Pep71 Green Bay Packers 3 516
Eleg WTF hogy Rodgers kapja az ivet ezert is, hogy az o fizuja miatt van. Vegervenyesen rossz lett a pali sajtoja..
JéBé
Igen, ezt nagyon rosszul csinálta. Meg lehetett volna ezt úgy is oldani, hogy aláír évi 10millával kevesebbért, azután a többit meg megoldják okosban. Tegyük fel, hogy alapít egy brandet AR12 névvel aztán betolja kamionszám a csapatnak a sok felcímkézett vitamint és étrendkiegészítőt, mondjuk úgy 99%-os marginnal. És akkor most ő lenne a jófiú és mindenki telesírná a zsebkendőjét, hogy micsoda sportember, aki a csapat érdekét előbbre tartja mint a sajátját.
SBL
Erre a liga azonnal lecsapott volna, mint a salary cap nyilvánvaló kijátszására.
Voltak ehhez hasonló próbálkozások már az NBA-ben is a kilencvenes években, azokat is elfojtották.
Kampman
😃😃 TB12?? Brady “csapatért mindent nemiskellfizetés” ezt csinálta a Pats-el, erre gondolt a szerző sztem.

Szerkesztette: Pep71
több mint 3 éve
Fontos_Vidra Green Bay Packers 1 618
Juju-ról lecsúsztunk.
zacknorb
Hála az égnek! Nála már csak Mahomes testvére és felesége irritálóbb emberek a pálya környékén.
több mint 3 éve
esz-ki-mo Green Bay Packers 383
Juju-ról lecsúsztunk.
zacknorb
Epp irni akartam, hogy azert hamarosan varnek egy (-ket) bejelentest...
Ha mar egy ideje tudtak, h Adams nem marad, remelem, hogy idoben elkezdtek korbenezni, s nem most kell last minute kapkodni.
több mint 3 éve
zacknorb Green Bay Packers Cincinnati Bearcats 22 681 — Kinek mit intézett a kormánya
Juju-ról lecsúsztunk.

Poloska vagyok.
több mint 3 éve
nando89 Green Bay Packers Wisconsin Badgers 4 428
ÚJ szerződést Rodgersnek!!!
TSzabi
Komoly poén volt , köszi 😊
több mint 3 éve
TSzabi Carolina Panthers Penn State Nittany Lions 4 221
ÚJ szerződést Rodgersnek!!!
több mint 3 éve
Kampman Green Bay Packers Wisconsin Badgers 31 648
Eleg WTF hogy Rodgers kapja az ivet ezert is, hogy az o fizuja miatt van. Vegervenyesen rossz lett a pali sajtoja..
JéBé
Igen, ezt nagyon rosszul csinálta. Meg lehetett volna ezt úgy is oldani, hogy aláír évi 10millával kevesebbért, azután a többit meg megoldják okosban. Tegyük fel, hogy alapít egy brandet AR12 névvel aztán betolja kamionszám a csapatnak a sok felcímkézett vitamint és étrendkiegészítőt, mondjuk úgy 99%-os marginnal. És akkor most ő lenne a jófiú és mindenki telesírná a zsebkendőjét, hogy micsoda sportember, aki a csapat érdekét előbbre tartja mint a sajátját.
SBL
Erre a liga azonnal lecsapott volna, mint a salary cap nyilvánvaló kijátszására.
Voltak ehhez hasonló próbálkozások már az NBA-ben is a kilencvenes években, azokat is elfojtották.

több mint 3 éve
zacknorb Green Bay Packers Cincinnati Bearcats 22 681 — Kinek mit intézett a kormánya
Érdekes felvetés

Poloska vagyok.
több mint 3 éve
casaubon Green Bay Packers 3 897
Persze, egy szurkolonak egy sack is sok, de objektiven nezve viszont az elmult evekben Rodgers nem kap sokat egy meccsen. Tavaly 11., elotte evben 3. legkevesebbet kapta, o maga is tobbszor kiemelte, hogy milyen jo ez igy. Volt olyan ev korabban, hogy gondok voltak a fallal, de mostanaban nem.

A Love-pick ota Rodgers ket MVP-szezont hozott, tehat nem visszaesett, pont ellenkezoleg. Epp elotte tunt ugy, hogy mar leszallo agban van, ket, magahoz kepest gyengebb even volt tul.
casaubon
Szerintem azért ott közrejátszott az is, hogy MLF-el rendeződött a viszonyuk, mert elég érdekes volt számomra, hogy elsőre ilyen "letöröm én a QB szarvát" meg "áttérünk csak futásra" szövegek jöttek, miközben van egy olyan irányítód aki képes az utolsó 5 másodpercben is egy teljes pályát átívelő Hail Maryt dobni, ami még jelentős számban sikeres is volt. 😊
Nem hiszem, hogy a játékának a javulását az idézte volna elő, hogy megrémült Love odakerülésétől, főleg, hogy szerintem az első edzésen beárazta a srácot. 😊
És ha nem lennénk elfogult Packers drukkerek, akkor lehet, hogy megkérdőjeleznénk azt az MVP címet is. 😊
Delfi.
Igazad van, nem tudjuk, mitol javult fel, de feljavult. Megremulni biztos nem remult meg, de johetett egy “na majd akkor megmutatom” hozzallas, meg az is ott van, hogy a Shanahan-tree legtobb edzojere igaz, hogy a QB a masodik evtol jatszik jobban.

Amugy az idei MVP-cimet en elfogult Packers-drukkerkent is megkerdojeleztem 😄

Egyebkent ezt az MLF-fele, “futasra alapozom a tamadojatekot” semat sokan felreertik. Nem arrol van szo, hogy akkor mostantol csak futunk (ami nincs is igy, meg kell nezni a playhivasokat), hanem pl. sokkal nagyobb hangsulyt kapnak a play-actionok, meg az olyan passzjatekok, amiket Aikman “extension of the running game”-nek szokott nevezni.
több mint 3 éve
Delfi. Green Bay Packers 44 — delfi@freemail.hu
Persze, egy szurkolonak egy sack is sok, de objektiven nezve viszont az elmult evekben Rodgers nem kap sokat egy meccsen. Tavaly 11., elotte evben 3. legkevesebbet kapta, o maga is tobbszor kiemelte, hogy milyen jo ez igy. Volt olyan ev korabban, hogy gondok voltak a fallal, de mostanaban nem.

A Love-pick ota Rodgers ket MVP-szezont hozott, tehat nem visszaesett, pont ellenkezoleg. Epp elotte tunt ugy, hogy mar leszallo agban van, ket, magahoz kepest gyengebb even volt tul.
casaubon
Szerintem azért ott közrejátszott az is, hogy MLF-el rendeződött a viszonyuk, mert elég érdekes volt számomra, hogy elsőre ilyen "letöröm én a QB szarvát" meg "áttérünk csak futásra" szövegek jöttek, miközben van egy olyan irányítód aki képes az utolsó 5 másodpercben is egy teljes pályát átívelő Hail Maryt dobni, ami még jelentős számban sikeres is volt. 😊
Nem hiszem, hogy a játékának a javulását az idézte volna elő, hogy megrémült Love odakerülésétől, főleg, hogy szerintem az első edzésen beárazta a srácot. 😊
És ha nem lennénk elfogult Packers drukkerek, akkor lehet, hogy megkérdőjeleznénk azt az MVP címet is. 😊
több mint 3 éve
alatriste Green Bay Packers 11 832 — Ha nincs más hátra jöhet az Anderson vezércsel.
Eleg WTF hogy Rodgers kapja az ivet ezert is, hogy az o fizuja miatt van. Vegervenyesen rossz lett a pali sajtoja..
JéBé
Igen, ezt nagyon rosszul csinálta. Meg lehetett volna ezt úgy is oldani, hogy aláír évi 10millával kevesebbért, azután a többit meg megoldják okosban. Tegyük fel, hogy alapít egy brandet AR12 névvel aztán betolja kamionszám a csapatnak a sok felcímkézett vitamint és étrendkiegészítőt, mondjuk úgy 99%-os marginnal. És akkor most ő lenne a jófiú és mindenki telesírná a zsebkendőjét, hogy micsoda sportember, aki a csapat érdekét előbbre tartja mint a sajátját.
SBL
Esetleg elvesz egy supermodellt, aki mellett az nfl top keresetek is zsebpénznek tűnnek.

Liverpool Fc
több mint 3 éve
Pep71 Green Bay Packers 3 516
Eleg WTF hogy Rodgers kapja az ivet ezert is, hogy az o fizuja miatt van. Vegervenyesen rossz lett a pali sajtoja..
JéBé
Lentebb ezt fejtegettem pont. 28,5 egy elkapónak azzal semmi gond, de a 10+ éve a csapatot hátán vivő QB-t nem szabad megfizteni..aztán amikor majd jönnek az új QB szerződések és olyan QB-k is többek fognak keresni AR-nél akiknek a teljesítménye meg sem közelíti az övét, akkor meg kuss lesz, ahogy eddig is volt..
Pep71
Raadasul az idei cap hitje is mar most “csak” a hetedik legmagasabb. Olyanoknak van tobb, mint pl. Goff…
Es Adams egyebkent se a penz miatt megy, legalabb ennyit kapott volna itt is.
casaubon
De Brady ingyen játszik és még ő az edző is, meg a GM is, ezért a hatereknek ezt hiába mondod, meg Goff úgyis jobb a PO-ban mint AR, így ő megérdemli 😀 😀 😀
több mint 3 éve
Pep71 Green Bay Packers 3 516
Eleg WTF hogy Rodgers kapja az ivet ezert is, hogy az o fizuja miatt van. Vegervenyesen rossz lett a pali sajtoja..
JéBé
Igen, ezt nagyon rosszul csinálta. Meg lehetett volna ezt úgy is oldani, hogy aláír évi 10millával kevesebbért, azután a többit meg megoldják okosban. Tegyük fel, hogy alapít egy brandet AR12 névvel aztán betolja kamionszám a csapatnak a sok felcímkézett vitamint és étrendkiegészítőt, mondjuk úgy 99%-os marginnal. És akkor most ő lenne a jófiú és mindenki telesírná a zsebkendőjét, hogy micsoda sportember, aki a csapat érdekét előbbre tartja mint a sajátját.
SBL
Óriási +1!!
több mint 3 éve
SBL Green Bay Packers 2 709