Indianapolis Colts
50 feliratkozó
több mint 10 éve
Érdekes, hogy most kivételesen egész jól kezdtük meg a meccset, 13-6-nál mikor mi támadtunk eszembe is jutott két pozitívum: egyrészt, hogy a védelmünknek nem 5 percenként (és itt sajnos nem a játékórában 5 perc, hanem tisztán 5 percről van szó) kell újra felkocogni, a másik, hogy te jó isten vezetünk és nem úgy kellene megkezdeni a második félidőt, hogy Lucktól megint kell majd 300 yard és a csodatevés... erre benyalunk egy TD-t és a Chargers a második félidő elején rögtön végigszalad rajtunk... Persze pár idegesítően nagy playt benyaltunk, de ami nagyon tetszett az a RedZone-ban nyújtott védekezés, többször is FG-on tudtuk tartani őket kulcs pillanatokban, ami sokkal többször kellene a későbbiekben.Figyeltem a délutáni meccsen a Jaguarst, remélem nem táltosodnak meg a londoni levegőtől és nyerni tudunk, betlizett a Texans, fel kellene zárkóznunk a csoportban.
Azon meg nem lepődnék meg ha Vinatieri kapna egy random drog tesztet az 55 yardos FG miatt, hihetetlen az ürge remélem még 50 évesen is tolni fogja ha így megy 😀
több mint 10 éve
rossz:még mindig nem vittünk első driveból td-t 😊
cross routokkal ezt a lassú LB sort halálba lehet szopatni
megsérült mewhort???
jó
nyertünk
hilton ismét playmaker formában.
kérdéses: Luck intinél ő volt ekkora balek vagy a világtalan rodgers nem futotta meg pontosan.
I have two secret weapons -- my legs, my arms and my brain.-- Michael Vick
több mint 10 éve
Egyébként Davis és Anderson is pályán volt, idén először. Egyik se váltotta meg a világot, különösen Andersonon lehetett érezni még a rust-ot. De EGYIKÜK SE sérült le újra 😀 És ennél mindkettő csak jobb lehet majd, ha formába lendül.Remélem az oline-ból nem esik ki 3 ember is, mert bár a jobb oldal van gyengélkedőn, ami eleve gyengébb, így ott kisebb a visszaesés, de azért nagyon lehetett érezni a különbséget a két félidő között. Első félidőben úgy ment a futás ahogy régen, Luck is egész kényelmesen dobálgathatott, aztán ahogy jöttek a cserék, eltűn a futás, és megjelent a running for life ismét.


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 10 éve
sorry visszább veszek 😀Mostanában elég szőrszálhasogató vagy 😀Kellett ez már nagyon. Amúgy Gétörszből még lehet is valaki.inkább Gedörsz az a Gétörsz 😛
dugo93
Borbinho
dugo93
"Overjoyed, the wolf devours his leg that's been torn off by a trap. Praised be the day that gave me food, he cries."
több mint 10 éve
Mostanában elég szőrszálhasogató vagy 😀Kellett ez már nagyon. Amúgy Gétörszből még lehet is valaki.inkább Gedörsz az a Gétörsz 😛
dugo93
Borbinho
több mint 10 éve
Kellett ez már nagyon. Amúgy Gétörszből még lehet is valaki.inkább Gedörsz az a Gétörsz 😛
dugo93
"Overjoyed, the wolf devours his leg that's been torn off by a trap. Praised be the day that gave me food, he cries."
több mint 10 éve
Nem mondom, hogy nem örültem volna jobban/nem lettem volna nyugodtabb, ha TY letérdel az 5 yarodsukon 55sec-el a vége előtt. 1&goal, 2 chargers időkérés. Futás, SD időkérés, futás, SD időkérés, futás, után lepörgetjük, 5 sec-el vége előtt időkérés, felkocog Vina, és sima W. Így rábíztuk a defre 😀 de hál'istennek nem okozott gondot. | + TY megmentette a seggem fantasyban 😀 |
"Overjoyed, the wolf devours his leg that's been torn off by a trap. Praised be the day that gave me food, he cries."
több mint 10 éve
Csak lehet nekunk is jo lenne egy negativ szezon hogy vegre elmenjenek azok akik evek ota nem kepesek rendbe rakni a D-t es az OLinetElmentek, a szezon előtt.
csaba92
Csak sajnos az egyik legnagyobb fék megúszta, ráadásul kapott egy új szerződést és mellé teljhatalmat, meg is látszott a teljesen nulla holt szezonon, aminek azért elég erős eredménye az, hogy az egész csapatban nincsen depth, így tulajdonképpen óriási szarban vagyunk, szinte bármelyik poszton sérüljön le valaki...
Ha a 2016-os Coltsban valaki megsérül, a helyét egy UDFA veszi át, tízből hét esetben, mert pont ennyire foglalkoztak a keret mélyítésével. Ez meg gáz.
több mint 10 éve
Csak lehet nekunk is jo lenne egy negativ szezon hogy vegre elmenjenek azok akik evek ota nem kepesek rendbe rakni a D-t es az OLinetPont ezekre a posztokra jöttek új edzők... 😀
csaba92
több mint 10 éve
Csak lehet nekunk is jo lenne egy negativ szezon hogy vegre elmenjenek azok akik evek ota nem kepesek rendbe rakni a D-t es az OLinet
több mint 10 éve
Jövő héten ilyenkor már 50%-on lesztek. Mi meg talán végre megszabadulunk Gus Bradleytől. Win-win a 2 csapatnak.
több mint 10 éve
A védelem nagyon szépen dolgozott. Ez a Chargers offense elég jó, bár a passz yardokat nyaltuk, de a futást szépen fogtuk, és 22 pontot kapni úgy, hogy abból egy return TD, meg egy 15 yardnál eladott labdából kapott TD, nagyon dícséretes.Az offense is jó lenne, ha a) Luck nem brainfartolna 2-t a meccsen, b) nem felejtenénk el a második félidőben teljesen futni, amikor megy a futás. De a W az W, most örüljünk ennek.
Ja, és ha már Moncrief nem játszott, T.Y. hozta kettőjük adagját: 174 yard, TD. 😊
Szerkesztette: peterk2005


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 10 éve
A nagy Denzelle Good project is kimúlt? 😀Na őt akarják megmutatni a nagy londoni közönségnek 😀
sérülésről nem olvastam,most meg inaktív.
Tony Adams
több mint 10 éve
A nagy Denzelle Good project is kimúlt? 😀sérülésről nem olvastam,most meg inaktív.
több mint 10 éve
Tudja vki hogy tuti játszik-e Bandi? Inkább ma ültessék mint jövő héten... Jegy a fiókomban. Ötödször megyek londoni meccsre, soha gond jeggyel sem volt.Gondolod, hogy miattunk leültetik ma Bandit amikor egészséges? 😀
szg2
több mint 10 éve
Tudja vki hogy tuti játszik-e Bandi? Inkább ma ültessék mint jövő héten... Jegy a fiókomban. Ötödször megyek londoni meccsre, soha gond jeggyel sem volt.
Culture is everything - Ballard pre draft press conference
több mint 10 éve
úgy, hogy Európában vagyunk, ez nem az NFL-en múlik.Az enyém sincs sehol...ugye azt írták, hogy ha az utazás előtt 5 nappal nem jön meg, írjunk nekik. Ma bombázom be őket szerintem e-mailekkel. Egyébként írták a londoni topicban, hogy volt aki kint ment oda a ticketmasterhez, hogy nem kapta meg őket és adtak neki pótjegyet.Én már nem tudom mi van, szerintem már csak a Jóistennek nem írtam mailt, sőt már telefonon is beszéltünk velük, de csak annyit mondta, hogy feladták.Na örülök, hogy mindenkinek megjött, mi már valószínű buktuk, hívtam a DHL-t is, de semmi, nem látják,hogy jönne is valami! 😕Ilyen esetre van valami helszínen átvételi lehetőség is, nem?
Stoki
uatu
Stoki
Amúgy számomra hihetetlen, hogy működhet ez a dolog így 16-ban. Főleg az nfl-nél...Már csak az lenne jobb ennél, ha postagalambbal küldenék ki.
dugo93
"Overjoyed, the wolf devours his leg that's been torn off by a trap. Praised be the day that gave me food, he cries."
több mint 10 éve
Az enyém sincs sehol...ugye azt írták, hogy ha az utazás előtt 5 nappal nem jön meg, írjunk nekik. Ma bombázom be őket szerintem e-mailekkel. Egyébként írták a londoni topicban, hogy volt aki kint ment oda a ticketmasterhez, hogy nem kapta meg őket és adtak neki pótjegyet.Én már nem tudom mi van, szerintem már csak a Jóistennek nem írtam mailt, sőt már telefonon is beszéltünk velük, de csak annyit mondta, hogy feladták.Na örülök, hogy mindenkinek megjött, mi már valószínű buktuk, hívtam a DHL-t is, de semmi, nem látják,hogy jönne is valami! 😕Ilyen esetre van valami helszínen átvételi lehetőség is, nem?
Stoki
uatu
Stoki
Amúgy számomra hihetetlen, hogy működhet ez a dolog így 16-ban. Főleg az nfl-nél...Már csak az lenne jobb ennél, ha postagalambbal küldenék ki.
több mint 10 éve
Én már nem tudom mi van, szerintem már csak a Jóistennek nem írtam mailt, sőt már telefonon is beszéltünk velük, de csak annyit mondta, hogy feladták.Na örülök, hogy mindenkinek megjött, mi már valószínű buktuk, hívtam a DHL-t is, de semmi, nem látják,hogy jönne is valami! 😕Ilyen esetre van valami helszínen átvételi lehetőség is, nem?
Stoki
uatu
több mint 10 éve
Na örülök, hogy mindenkinek megjött, mi már valószínű buktuk, hívtam a DHL-t is, de semmi, nem látják,hogy jönne is valami! 😕Ilyen esetre van valami helszínen átvételi lehetőség is, nem?
Stoki
több mint 10 éve
Na örülök, hogy mindenkinek megjött, mi már valószínű buktuk, hívtam a DHL-t is, de semmi, nem látják,hogy jönne is valami! 😕
több mint 10 éve
Üdv. Érdeklődnék,hogy érkezett már meg valakinek jegye a londoni meccsre?szerdán jött meg 😊
Stoki