Indianapolis Colts
50 feliratkozó
több mint 10 éve
Sajnos jogos.Az, hogy 5-6-7. körös újonc kezdhet a Coltsban, nem teszi jobb játékossá az illetőt, attól még ugyanolyan fos. Az a rossz draft és FA-zás eredménye, hogy egy ilyen pali a kezdőbe kerül, nem pedig azért lehet ott, mert ő annyira nagy király.
Most pedig jelentős javulást nem is lehet majd várni, mivel FA-n semmi, draftról pedig az utóbbi évek alapján nemigen sikerül beletrafálni azokba, akik azonnali impactot jelentenének. Kétlem, hogy most változna meg minden, és rögtön jön három állat a 2016-os classból.
Jelenleg kb. abban lehet bízni, hogy az eddig alibiző Arthur Jones netán nem hal meg két hét alatt holt szezonban, és még jó is lesz, ami a védőfalat illeti.
De rajta kívül nemigen van olyan, akitől azt lehetne várni, hogy akkor most berobban.
több mint 10 éve
nemtom mi ez a denzellegoodozás, de egyáltalán nem volt vészes mikor játszott, ráadásul 7. körös vagy mennyi. Nem az ilyenekkel van a problémaleszarom hanyadik koros, nem felmento korulmeny.
shady
the area dividing the brain and the soul/is affected in many ways by experience –/some lose all mind and become soul: insane./some lose all soul and become mind: intellectual./some lose both and become: accepted.
több mint 10 éve
leszarom, csak leygen egy kevésbé fos fal Bandi előtt
Hungarian Indianapolis Colts Fan Club I'll always be a Colt. Always! - Peyton Manning
több mint 10 éve
nemtom mi ez a denzellegoodozás, de egyáltalán nem volt vészes mikor játszott, ráadásul 7. körös vagy mennyi. Nem az ilyenekkel van a probléma
több mint 10 éve
#denzellegood #heckofaplayerNoah Spence vizitál hamarosan.első kör center, 2-5. körig guard, a végén meg a minősig tackle-öket berántjuk!
Úgy tűnik, hogy az elmúlt időszakban történt balhék, letartóztatások után sem zavarja a vezetőséget a karakterprobléma.
Nagyon kíváncsi leszek a draftra, nekem a tippem, hogy kb. minden körben OL jön majd.
Stez
Borbinho
I have two secret weapons -- my legs, my arms and my brain.-- Michael Vick
több mint 10 éve
Noah Spence vizitál hamarosan.első kör center, 2-5. körig guard, a végén meg a minősig tackle-öket berántjuk!
Úgy tűnik, hogy az elmúlt időszakban történt balhék, letartóztatások után sem zavarja a vezetőséget a karakterprobléma.
Nagyon kíváncsi leszek a draftra, nekem a tippem, hogy kb. minden körben OL jön majd.
Stez
"Overjoyed, the wolf devours his leg that's been torn off by a trap. Praised be the day that gave me food, he cries."
több mint 10 éve
Noah Spence vizitál hamarosan.Úgy tűnik, hogy az elmúlt időszakban történt balhék, letartóztatások után sem zavarja a vezetőséget a karakterprobléma.
Nagyon kíváncsi leszek a draftra, nekem a tippem, hogy kb. minden körben OL jön majd.
több mint 10 éve
akkor jöjjön TRich!
több mint 10 éve
Amikor tudott a fal blokkolni, akkor még Donald kacsa is jó átlaggal futott, úgyhogy rakjuk rendbe a falat, aztán majdnem mindegy, hogy ki marad rosteren, vagy ki jön. 😊


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 10 éve
Nem tom van-e jelentősége.altatás
Lehet, hogy Turbin és Todman is camp body lesz.
De az is lehet, hogy így rookie futó nem jön. Gore és J-Rob | és Varga | mellé itt a két új és ennyi.
Pedig az újonc RB mindig ígéretes, akármelyik elsűlhet jól. Udfa biztos jön, csak ki tudja mennyi rep jut neki, hogy bizonyítson.
Höri
1/18on jön Elliot
"Overjoyed, the wolf devours his leg that's been torn off by a trap. Praised be the day that gave me food, he cries."
több mint 10 éve
Nem tom van-e jelentősége.Lehet, hogy Turbin és Todman is camp body lesz.
De az is lehet, hogy így rookie futó nem jön. Gore és J-Rob | és Varga | mellé itt a két új és ennyi.
Pedig az újonc RB mindig ígéretes, akármelyik elsűlhet jól. Udfa biztos jön, csak ki tudja mennyi rep jut neki, hogy bizonyítson.
több mint 10 éve
meg is látszik a teljesítményünkön
több mint 10 éve
Jordan Todman a fedélzeten. Egyre többször kotorásztok a mi szemetesünkben....
több mint 10 éve
Akkor szeptember első meccsén félidőben lesz egy kis dzsembori gondolom.Amúgy PM most nem bőgött mint a gyerek, hanem vidám volt és jókat sztorizgatott, Meccsekről, játékostársakról, edzésekről, stb. Ha nem említett meg 100 embert akkor egyet se 😀


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 10 éve
Manning szobrot kap, és a 18as mez vissza lett vonultatva,
több mint 10 éve
Az ikrek óvodába járnak, szükség van az apjukra otthon!Szükség van a pénzre is az egyetemhez, szóval Manning visszatérhet egy 15 millió/3 éves szerződés keretében.
Höri
Évi ötmillió abszolút jó, sokkal több, mint amiket az NB I-ben osztogatnak.
Szerkesztette: Stez
több mint 10 éve
Egyébként szerintem semmi extra sem lesz, visszavonultatják a 18-as mezszámot, nem lesz az FO tagja PM.
több mint 10 éve
Olvastam ezt a sajttájos dolgot.Az a baj, hogy most baromira elkezdtem reménykedni, hogy Irsay nem szarozott, és konkrétan meghúzta azt, amiről itt ment az álmodozás: Manninget rögtön megteszi vagy pozíciós edzőnek vagy az FO tagjának.
Én egyébként nagyon remélem, hogy kap egy Elwayéhez hasonló szabadkezet, noha ez Grigson felé kissé geciség lenne, de jelen helyzetben ez abszolút nem érdekel.
Egy Manning tényleg képes irányítóként belegondolni Luck, az offense, a defense helyzetébe, jobban meglátja a gyengepontokat, és jobban fel tudja mérni, hogy valójában mit is jelent Luck védelme.
Egyébként ha PM-et az FO-hoz láncolja, akkor hatalmas pacsi Irsaynek, ez parádés meglátás, gyors lépés.
több mint 10 éve
Nem ezek megbeszélésére van az NFL meccs Londonban (valami ilyesmi neve van) topik?Nem járok ilyen helyekre, itt vannak a spanok.
tomi-tomi
több mint 10 éve
Mike Chappell @mchappell51 11 ó11 órával ezelőtt Fordítás megtekintéseJust to be clear, Colts made it clear Peyton isn't retiring a Colt. Presser is to allow team to honor its most influential player.
"Overjoyed, the wolf devours his leg that's been torn off by a trap. Praised be the day that gave me food, he cries."
több mint 10 éve
Nem ezek megbeszélésére van az NFL meccs Londonban (valami ilyesmi neve van) topik?de ott észrevennék, ahogy megbeszéljük a colts szurkolókkal h hol várjuk be a jags szurkolókat h jól összeverjük őket. mind a kettőt 😀
tomi-tomi
I have two secret weapons -- my legs, my arms and my brain.-- Michael Vick
több mint 10 éve
Na igen, még itt elvesznek az FA-igazolásokról szóló hírek.Meg a Jags és Broncos szurkolók értékes hozzászólásai!
Stez
"A nem kreatív elme fel tudja ismerni a rossz válaszokat, de a rossz kérdések felismeréséhez kreatív elme szükségeltetik."(Anthony Jay)
több mint 10 éve
Peyton Manning Back In Indianapolis Friday For Colts Press Conferencehttp://www.colts.com/news/article-1/Peyton-Manning-Back-In-Indianapolis-Friday-For-Colts-Press-Conference/b597117f-a166-424f-92a3-905f485805d5?sf22744517=1