NFL eredménykövetés NFL eredménykövetés - 1 aktív topik

Jacksonville Jaguars

29 feliratkozó

több mint 12 éve
armando83 Cleveland Browns 804
A punter draft nehezen emészthető,meg az uccsó,a fiatal 28 éves játékossal!!!!-ennyi erővel engem is draftolhattak volna,mikor tavaly gőzerővel edzettünk 😛

"Ha kicsi a tét, a kedvem sötét"
több mint 12 éve
npetiii Jacksonville Jaguars 372 — Jaguars fan
Gondoltam írok valami "okosat" a drafttal kapcsolatban, de teljesen egyetértek Húsrágóval, úgyhogy megspóroltad nekem a karakterszámot, köszi.

több mint 12 éve
Húsrágó Jacksonville Jaguars 3 039 — Jaguars fan
Blackmon: szuper draft, imádom! Khan, Khan, Khan!!!
Branch: szintén remek, helyén húzott, csupa jót írnak róla. Nálam ez is Kitűnő.
Szóval a harmadik körig ez egy 10/10-es draft: a két legnagyobb needre érkezett két olyan játékos, akik egyaránt posztjuk legelismertebb prospectjei között voltak.
Ha Bryan Anger helyett Egnew-t húzza be, akkor azt mondanánk hogy észheztért. Szöszi megkapta volna kedvenc célpontját, akivel már korábban összecsiszolódott. Jipi. Na persze nem ez történt. 5-6-7. körben ha talál valakit, aki stabil backup tud lenni az már jó, a Brady, Welker stb faktrotól tekintsünk el Gene esetében.
LB-re egyöntetűen mondjátok, hogy szükség van. Abszolút nem reach Marshall.
CB poszton rettentő lemorzsolódás volt tavaly, a szezon második felében tiszta káosz volt. Harris nem olyan rossz a leírások alapján, és végre nem egy "Atya Isten, ilyen suli is van?" helyről érkezik.
7. körben DT megbocsátható egy ilyen figurának mint Gene, valószínűleg példás munkamorállal és hatalmas bizonyítási vággyal érkezik majd, Pendletonnak az életet fogja jelenteni, ha meg tud csípni egy helyet a rosteren. Én nagyon szurkolok neki az előélete miatt is.

Gene sültbolond, de Blackmon és Branch megcsípése nálam bőven elég egy B-s draftértékelésre. Anger a posztja legtöbbre tartott játékosa, több helyen is 4.-5. kört olvastam vele kapcsolatban, reach de alapjába véve egy jó játékos. 5-6-7-ben meg nem kell már semmi kiugrót várni, korrekt pickek ezek, mégha nem is ütik meg a remek szintet.

Viszont Gene-t a franchise jóhíre miatt muszáj lesz elzavarni.
több mint 12 éve
armando83 Cleveland Browns 804
Gene egy barom,mondom már régóta-remélem Khan hazazavarja végre,mert megint rajtunk röhög a világ..

"Ha kicsi a tét, a kedvem sötét"
több mint 12 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 79 353 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Íme az idei UDFA rookie sereg.

Jacksonville Jaguars have added:
Drew Nowak, DT, Western Michigan,
Kevin Elliot, WR, Florida A&M
Lee Barbiasz, OT, N. Colorado.
J.K. Schaffer ILB, Cinncinati. (egy csomó helyen azt olvastam, hogy ő volt a Cincinnati Bearcats D szíve, ez nem rossz jel)
Dontrell Johnson, DB Murray State
Michael Brewster, C, Ohio State (őt 4-6. körbe várták, jó fogás lehet. Majd küzdhet Estesszel a backup C posztért)
Ryan Davis, DE, Bethune-Cookman
DJ Hall, OL, Texas State
Matt Veldman, TE, North Dakota State (Az idei FCS bajnok játékosa)
Antonio Dennard, CB, Langston
Jarrett Boykin, WR, Virginia Tech
Antwon Blake, CB, UTEP
Taylor Allen, TE, Endicott
Julian Stanford, LB, Wagner
Raymond Carter, RB, Colorado State
Joe Banyard, RB, UTEP
Jerrell Young, FS, USF
Erik Rask, LB, Penn
Long Ding, K, Norwich
Donovan Richard, LB, South Carolina State
Marcus Temple, CB, Mississippi State
Phelon Jones, CB, Alabama

Szívesen olvasnám a szakik(Höri, JJ elsősorban) véleményét arról , hogy kivel lehet közülük komolyan számolni, de ha tippelnem kell, akkor a Brewster, Schaffer, Veldman, Boykin 4es kerülhet a végső 53 közelébe.
több mint 12 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 79 353 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Smith mégis egy zseni, elvégre nekünk csak egy ötödik kört kellett beáldoznunk Brandon Marshall-ért... csóringer Macik 😉 😀N-Drew
Kár hogy a milyenk csak interceptiönt tudja majd elkapni. Már ha STn kivül szóhoz fog jutni. Mondjuk van rajta kívül hat azaz 6 db LB a rosteren jelenleg, szóval nem aggódom, hogy nem kerül be az 53ba.
több mint 12 éve
N-Drew Jacksonville Jaguars 516 — Jaguars fan
Tehát akkor íme az idei Jaguars draft class. Az első 2 pick rendben van. A többi... majd meglátjuk.

1/7 5. Justin Blackmon, WR, Oklahoma State
2/6 38. Andre Branch, DE, Clemson
3/7 70. Bryan Anger, P, California
5/7 142. Brandon Marshall, OLB, Nevada
6/6 176. Mike Harris, CB, Florida State
7/21 228. Jeris Pendleton, DT, Ashland

Amúgy akárhogy nézem, 4 ember jött a 6. D-nkbe és Blackmon egyedül a 32. O-ba... És persze Anger, aki ma már egyedüli punter a rosteren (tegnap még 3 Pnk volt). És csak 1 nem első osztályú játékos jött, igaz ő egyből a Div IIIból.

Most még igazolunk egy sereg UDFA rookiet szokás szerint (2 QB lesz köztük a tervek szerint).iktriad
Smith mégis egy zseni, elvégre nekünk csak egy ötödik kört kellett beáldoznunk Brandon Marshall-ért... csóringer Macik 😉 😀

több mint 12 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 79 353 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Tehát akkor íme az idei Jaguars draft class. Az első 2 pick rendben van. A többi... majd meglátjuk.

1/7 5. Justin Blackmon, WR, Oklahoma State
2/6 38. Andre Branch, DE, Clemson
3/7 70. Bryan Anger, P, California
5/7 142. Brandon Marshall, OLB, Nevada
6/6 176. Mike Harris, CB, Florida State
7/21 228. Jeris Pendleton, DT, Ashland

Amúgy akárhogy nézem, 4 ember jött a 6. D-nkbe és Blackmon egyedül a 32. O-ba... És persze Anger, aki ma már egyedüli punter a rosteren (tegnap még 3 Pnk volt). És csak 1 nem első osztályú játékos jött, igaz ő egyből a Div IIIból.

Most még igazolunk egy sereg UDFA rookiet szokás szerint (2 QB lesz köztük a tervek szerint).
több mint 12 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 79 353 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
És a végére egy small school pick:
Jeris Pendleton, DT, Ashland - A pasas 28 éves. 20 évesen volt 2 gyereke, de nem házas és egyedül nevellte őket. 24 évesen ment egyetemre. Dolgozott öregek otthonában és mint korházi securitys 20 és 24 éves kora között.
Itt lehet az eddigi nem túl sima életútjáról olvasni
http://ashlandcollegian.com/sports/football/article_704a49a6-f48d-11e0-a872-001a4bcf6878.html
Run Stopper DT lesz nálunk.
több mint 12 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 79 353 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Gene mióta draftol a Patsnek is? 😀szaba
Lions, Bears is befigyelt.Bazzani
A Seattleről se feledkezzünk meg. Nem véletlen, hogy a "Seahawks sapka" már másodlagos jelentéstartalommal bír errefelé.

De a Lionsnál szerintem csak max. annyi történt, hogy Shack Harrist ma hagyták beleszólni a draftba...
több mint 12 éve
Bazzani Detroit Lions Michigan Wolverines 23 629 — Axel Foley
Gene mióta draftol a Patsnek is? 😀szaba
Lions, Bears is befigyelt.

több mint 12 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 79 353 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Gene mióta draftol a Patsnek is? 😀szaba
Lehet Belichick azt evett draft előtt, amit Gene szokott (bolondgomba pörköltet) és nehezen múlik el a hatása.
több mint 12 éve
szaba Los Angeles Chargers 10 471
Gene mióta draftol a Patsnek is? 😀
több mint 12 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 79 353 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Látom Gene már mérgezi Mularkeyt is:
Mularkey suggests he may experiment with the Wildcat this year. New draft pick Harris and Cecil Shorts could be tried with it. (Stellino)
Mi a búbánatnak kell nekünk a Wildcat? És pont velük akar kísérletezni mondjuk Zach Miller helyett akivel még volna is (némi) értelme ennek.
McDonugh az előbb adott egy kis sajtótájékoztatót. Abból az jött le, hogy ma már csak ST játékosokat és cseréket draftolunk/keresünk. Jó tudni hogy sehol sincs lyukas posztunk a kezdőknél...
több mint 12 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 79 353 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Mike Harris a leírás alapján egy korrekt pickHúsrágó
Nickel. Nagy harcban lesz Rod Isaacel. Mert nem volt elég CB depth. Ja de.

Mindegy, a sok helyi Seminole fan legalább örülhet.

Nickelben és STben számítunk rá.
Íme egy bőségesebb leírás róla:
http://sidelinescouting.com/rankings/2012/cb/michael-harris/#ixzz1tMpPnWaP
több mint 12 éve
Húsrágó Jacksonville Jaguars 3 039 — Jaguars fan
Mike Harris a leírás alapján egy korrekt pick
több mint 12 éve
m-bryo Jacksonville Jaguars 1 017 — Jaguars fan
Florida State CB Mike Harris a pick. Nem jósolok többet.iktriad
😀 😀 😀 😀 😀
több mint 12 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 79 353 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Florida State CB Mike Harris a pick. Nem jósolok többet.
több mint 12 éve
Húsrágó Jacksonville Jaguars 3 039 — Jaguars fan
Jósolok - az úgy is "megy" ma: Ronnie Cameron vagy Ryan Steed lesz a 6. körös pickünk.iktriad
Luke Nix - elég benga a falfétishez!
több mint 12 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 79 353 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Kiraktuk a másik 2 puntert a rosterről (Nick Harrist és Lanninget). Anger úgy látszik marad rosteren.

Cameron, Steed, vagy Bethel lesz a 6. körös pick.
több mint 12 éve
m-bryo Jacksonville Jaguars 1 017 — Jaguars fan
Na ezt még kivárom hátha jobban fogok aludni 😂 😂 😂 😂 😂
több mint 12 éve
szaba Los Angeles Chargers 10 471
Ezek után remélem többé nem írod le, hogy GM Gene, maximum azt, hogy fuckin' Gene.szaba
Mit szólsz a "GM fuckin' Gene"hez? 😊
És már megszoktam, hogy a draftjaink mosolyra fakasztanak mindenkit. Még minket is. Csak mi kínunkban röhögünk. .iktriad
Az a baj, hogy lassan már én is. 😀 Mondjuk most az 1-2. körös kifejezetten tetszik.
több mint 12 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 79 353 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Ezek után remélem többé nem írod le, hogy GM Gene, maximum azt, hogy fuckin' Gene.szaba
Mit szólsz a "GM fuckin' Gene"hez? 😊
És már megszoktam, hogy a draftjaink mosolyra fakasztanak mindenkit. Még minket is. Csak mi kínunkban röhögünk. .
több mint 12 éve
szaba Los Angeles Chargers 10 471
Ezek után remélem többé nem írod le, hogy GM Gene, maximum azt, hogy fuckin' Gene.
több mint 12 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 79 353 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Jósolok - az úgy is "megy" ma: Ronnie Cameron vagy Ryan Steed lesz a 6. körös pickünk.