NFL eredménykövetés NFL eredménykövetés - 1 aktív topik

Jacksonville Jaguars

32 feliratkozó

több mint 13 éve
Húsrágó Jacksonville Jaguars 3 069 — Jaguars fan
Ma van a franchise tag alkalmazásának határideje, és lehetséges, hogy nem Scobee, hanem Mincey kapja majd meg!
http://www.bigcatcountry.com/2012/3/4/2844597/jaguars-franchise-tag-jeremy-mincey
Ez esetben idén garantáltan 10,6 millió $ ütné a markát erre az évre! Ha mégis Scobee kapja meg a taget ma, az 2 millió $ba, míg ha esetleg Dwight Loweryra tenné azt a front office akkor a safety 6.2 millió $t kapna.
Ha tényleg Minceyre rakjuk a taget, az egyben azt is jelenti, hogy nem igazolunk free agencyben DEt, max a drafton lesz az első 3 kör valamelyikében kiválasztva 1 (és sürgősen meg kell állapodni Scobeeval - és Loweryval is).
Ha netán így lenne abban van annyi ráció, hogy ez esetben idén kiderülne, a tavalyi jó formája csak véletlen volt, vagy tudja állandósítani, netán még lesz jobb is. Ha meg nem, akkor a Jags megsporólt egy nagyobb összegű szerződést. (Bár tavaly Marcedes is megkapta a franchise taget, aztán később kapott új szerződést is).
Azért inkább Scobee "röghöz kötésének" örülnék: Olcsóbb lenne, és tőle tudjuk mire számíthatunk.

Rossz hír FA WR ügyben, hogy Stevie Johnson és a Bills úgy tűnik 24 órán belül megállapodnak egy új szerződés megkötésében Schefter szerint. Fogynak a lehetséges célpontok...iktriad
Mincey tagelésében csak akkor van ráció, ha nem kap új szerződést a szezon során. Nekem még tetszik is az ötlet, hogy tegyék próbára mit tud. De akkor tényleg ne adjanak neki hosszútávút
Lowery és Scobee esete szerintem is más kicsit. Ők mindenképpen kiérdemelték a rendes szerződést. Gene mehet p.csába, ha Scobeet elviszik valaki!
több mint 13 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 83 660 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Ma van a franchise tag alkalmazásának határideje, és lehetséges, hogy nem Scobee, hanem Mincey kapja majd meg!
http://www.bigcatcountry.com/2012/3/4/2844597/jaguars-franchise-tag-jeremy-mincey
Ez esetben idén garantáltan 10,6 millió $ ütné a markát erre az évre! Ha mégis Scobee kapja meg a taget ma, az 2 millió $ba, míg ha esetleg Dwight Loweryra tenné azt a front office akkor a safety 6.2 millió $t kapna.
Ha tényleg Minceyre rakjuk a taget, az egyben azt is jelenti, hogy nem igazolunk free agencyben DEt, max a drafton lesz az első 3 kör valamelyikében kiválasztva 1 (és sürgősen meg kell állapodni Scobeeval - és Loweryval is).
Ha netán így lenne abban van annyi ráció, hogy ez esetben idén kiderülne, a tavalyi jó formája csak véletlen volt, vagy tudja állandósítani, netán még lesz jobb is. Ha meg nem, akkor a Jags megsporólt egy nagyobb összegű szerződést. (Bár tavaly Marcedes is megkapta a franchise taget, aztán később kapott új szerződést is).
Azért inkább Scobee "röghöz kötésének" örülnék: Olcsóbb lenne, és tőle tudjuk mire számíthatunk.

Rossz hír FA WR ügyben, hogy Stevie Johnson és a Bills úgy tűnik 24 órán belül megállapodnak egy új szerződés megkötésében Schefter szerint. Fogynak a lehetséges célpontok...
több mint 13 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 83 660 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
A Jags a Missouri, a Miami(Ohio -nem a Di Jú), és a Cinncinati Pro Dayén is ott volt ma - íme a 3 college prospectjei, köztük A Mizzou TEje, az itt már sokat említett Michael Egnew:
http://www.bigcatcountry.com/2012/3/2/2840103/2012-nfl-draft-pro-day-attendance-3-2

Kiváncsi vagyok, hogy a Saints botránynak (a Jags egykori DCje, Gregg Williams pénzzel ösztönözte, hogy a játékosai okozzanak sérülést az ellenfélnél)lesz e hatása a Jaguarsra.
Úgy tudni pont a Jags volt az egyedüli csapata, ahol ezt a módszert nem engedték neki alkalmazni (legendásan "jó" volt közte és JDR között a viszony, ezért is húzott el - szerencsére- innen 1 év után).
From what I'm hearing, Gregg Williams did not have a bounty program in his one season with the Jaguars, but did on at least 1 other stop.(Tania Ganguli)
Ami érdekes, hogy az új DB coachunk, Tony Oden ezelőtt 6 évig a New Orleansnál dolgozott, kíváncsi vagyok érintett lesz-e az eset kapcsán...
több mint 13 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 83 660 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Lee Evans lehet (2. számú) WR jelölt, de oda itt van egy olyan játékos, akit az új WR edzőnk, Jerry Sullivan ismer és kedvel (és véletlenül épp FA...) A 49ers elkapója, Josh Morgan:
http://www.bigcatcountry.com/2012/3/2/2839036/josh-morgan-nfl-free-agency-2012-jacksonville-jaguars#storyjump
Itt vannak az eddigi statjai - amikor egészséges nem rossz játékos:
http://www.nfl.com/player/joshmorgan/832/profile

Jegyeladási hírek -péntek volt a határideje a szezonbérletek megújításának. Nem rossz eredmény bár általában ez a mutató mindig 80% körül van:
Jaguars finished the day with 87% of last year's season tickets renewed in general bowl and just over 90% club seats renewed.(FTU)

És ime Paul Kuharsky 8 pontja, amit ő tenne a csapattal a free agency során:
http://espn.go.com/blog/afcsouth/post/_/id/34620/what-id-do-if-i-ran-the-jaguars
Egész jó terv, bár az utolsó 2 pont (kivárás Mathisel kapcsolatban - még mindig ő a legjobb CBnk jelenleg- valamint Kampman és főleg Greg Jones elküldésével vitatkoznék).
több mint 13 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 34 222
Nekem Evans tetszett (amikor láttam), lenne benne itt fantázia (mondjuk Douglas helyett)?Húsrágó
ööö, 9 meccs 4 elkapás 😐Höri
sima No1 WR a Jaxnél.
több mint 13 éve
Húsrágó Jacksonville Jaguars 3 069 — Jaguars fan
Nekem Evans tetszett (amikor láttam), lenne benne itt fantázia (mondjuk Douglas helyett)?Húsrágó
ööö, 9 meccs 4 elkapás 😐Höri
Előtte volt egynéhány éve, amikor tudott ennél többet is, nem indulnék ki egyetlen évéből.
több mint 13 éve
ulpianus Kansas City Chiefs LSU Tigers 18 009 — Circus Maximus
Nekem Evans tetszett (amikor láttam), lenne benne itt fantázia (mondjuk Douglas helyett)?Húsrágó
ööö, 9 meccs 4 elkapás 😐Höri
Az itt már lehet jónak számít. 😀


Állat vagyok, ami enni kér...
több mint 13 éve
Höri Indianapolis Colts West Virginia Mountaineers 32 136 — bútor
Nekem Evans tetszett (amikor láttam), lenne benne itt fantázia (mondjuk Douglas helyett)?Húsrágó
ööö, 9 meccs 4 elkapás 😐

több mint 13 éve
Húsrágó Jacksonville Jaguars 3 069 — Jaguars fan
Nekem Evans tetszett (amikor láttam), lenne benne itt fantázia (mondjuk Douglas helyett)?
több mint 13 éve
m-bryo Jacksonville Jaguars 1 017 — Jaguars fan
megérné, mert remek corner, előfordulhat, hogy akár kirkpatrick előtt kimegy.

ugyanakkor hiába mondja, hogy mióta elhagyta a gátőröket, nem szívott, ezt vagy elhiszik neki vagy nem.Höri
Egyébkén én nagyon meglepődnék ha mi behúznák mert ugye maga ellen menne a drágalátos GM-ünk hisz elég gáz a srác.Most álíttólag elég sok jó WR lesz a drafton és így talán maradna a 2.körre is és az 1.be vagy egy CB vagy DE-t húznánk.Szerintetek?m-bryo
CB OK, ha a legjobb (Claiborne) még elérhető (de valszeg nem lesz az). DE-ből aki megérné 1/7-et (Coples), azt az okosok inkább futás ellen hatékony DE-nek tartják, amilyen már volt a keretben (Harvey)... Ingramnek meg nincs is igazán posztja (ahogy olvasom) játszott szinte mindent. Nem vagyok benne biztos, hogy JPP szerű passrusher lesz belőle, pedig 1/7-re valaki olyat kellene húzni, akivel kapcsolatban nem sok (inkább nincs) kétség... Nekem most nincsenek túl jó előérzeteim a drafttal kapcsolatban.
Inkább letrade és Floyd, vagy valami ilyesmi tetszene, de nem sírnám el magam egy OT draft esetében sem 1/7-re.Húsrágó
Kihagytuk Kirkpatrick-ot (még ha nemnagyon voltak tole elragadtatva a combine-on)mint CB-t szerintem jobb lenne mint Floyd és 2nd round valami WR-t behúzni.
Update:
New kid on the NFL block: In late November, billionaire businessman Shahid Khan became the proud owner of the Jacksonville Jaguars. And it's very clear that he's not the only member of his family pumped to be a part of the NFL.

Tony Kahn, Shahid's 29-year-old son, spent the weekend in Indianapolis getting to know coaches and general managers for several teams. A wide-eyed guy exuding constant excitement, you'd have thought Tony won a contest. He was most thrilled with his opportunity to have a lengthy rap session with Patriots coach Bill Belichick. His youthful passion was a refreshing sight to many who met him. He has a deep football knowledge and a vibrant energy that's going to earn him a lot of friends in NFL circles for all of the right reasons.
több mint 13 éve
Húsrágó Jacksonville Jaguars 3 069 — Jaguars fan
Folyik a vita vajon érdemes e behúzni Jenkins-et a drafton, én úgy gondolnám hogy persze nem az 1.körbe.De gondolom front office a múltja miatt nehezen tudnám elképzelni.Megérné a rizikót?m-bryo
megérné, mert remek corner, előfordulhat, hogy akár kirkpatrick előtt kimegy.

ugyanakkor hiába mondja, hogy mióta elhagyta a gátőröket, nem szívott, ezt vagy elhiszik neki vagy nem.Höri
Egyébkén én nagyon meglepődnék ha mi behúznák mert ugye maga ellen menne a drágalátos GM-ünk hisz elég gáz a srác.Most álíttólag elég sok jó WR lesz a drafton és így talán maradna a 2.körre is és az 1.be vagy egy CB vagy DE-t húznánk.Szerintetek?m-bryo
CB OK, ha a legjobb (Claiborne) még elérhető (de valszeg nem lesz az). DE-ből aki megérné 1/7-et (Coples), azt az okosok inkább futás ellen hatékony DE-nek tartják, amilyen már volt a keretben (Harvey)... Ingramnek meg nincs is igazán posztja (ahogy olvasom) játszott szinte mindent. Nem vagyok benne biztos, hogy JPP szerű passrusher lesz belőle, pedig 1/7-re valaki olyat kellene húzni, akivel kapcsolatban nem sok (inkább nincs) kétség... Nekem most nincsenek túl jó előérzeteim a drafttal kapcsolatban.
Inkább letrade és Floyd, vagy valami ilyesmi tetszene, de nem sírnám el magam egy OT draft esetében sem 1/7-re.
több mint 13 éve
m-bryo Jacksonville Jaguars 1 017 — Jaguars fan
Folyik a vita vajon érdemes e behúzni Jenkins-et a drafton, én úgy gondolnám hogy persze nem az 1.körbe.De gondolom front office a múltja miatt nehezen tudnám elképzelni.Megérné a rizikót?m-bryo
megérné, mert remek corner, előfordulhat, hogy akár kirkpatrick előtt kimegy.

ugyanakkor hiába mondja, hogy mióta elhagyta a gátőröket, nem szívott, ezt vagy elhiszik neki vagy nem.Höri
Egyébkén én nagyon meglepődnék ha mi behúznák mert ugye maga ellen menne a drágalátos GM-ünk hisz elég gáz a srác.Most álíttólag elég sok jó WR lesz a drafton és így talán maradna a 2.körre is és az 1.be vagy egy CB vagy DE-t húznánk.Szerintetek?
több mint 13 éve
Höri Indianapolis Colts West Virginia Mountaineers 32 136 — bútor
Folyik a vita vajon érdemes e behúzni Jenkins-et a drafton, én úgy gondolnám hogy persze nem az 1.körbe.De gondolom front office a múltja miatt nehezen tudnám elképzelni.Megérné a rizikót?m-bryo
megérné, mert remek corner, előfordulhat, hogy akár kirkpatrick előtt kimegy.

ugyanakkor hiába mondja, hogy mióta elhagyta a gátőröket, nem szívott, ezt vagy elhiszik neki vagy nem.

több mint 13 éve
m-bryo Jacksonville Jaguars 1 017 — Jaguars fan
Folyik a vita vajon érdemes e behúzni Jenkins-et a drafton, én úgy gondolnám hogy persze nem az 1.körbe.De gondolom front office a múltja miatt nehezen tudnám elképzelni.Megérné a rizikót?
több mint 13 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 83 660 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Egy is biznis http://www.forbes.com/sites/mikeozanian/2012/02/28/shahid-khans-game-plan-for-the-jaguars/
És David Garrard nemlenne ellene ha folytathatná a karierjét újra a Jaguarsnál 😐 De szerintem sok esélyt nemlátok rá 😐m-bryo
Érdekes megoldás lenne, de én sem látok túl sok esélyt rá. Garrard beszélt az utódjáról is, szerinte minden adott ahhoz, hogy franchise QB váljon szösziből, de magabiztosabban kell mozognia a zsebben, akkor is, ha jön pass rush
http://jacksonville.com/opinion/blog/429812/tania-ganguli/2012-02-28/david-garrard-blaine-gabbert-needs-develop-pocket
több mint 13 éve
m-bryo Jacksonville Jaguars 1 017 — Jaguars fan
Egy is biznis http://www.forbes.com/sites/mikeozanian/2012/02/28/shahid-khans-game-plan-for-the-jaguars/
És David Garrard nemlenne ellene ha folytathatná a karierjét újra a Jaguarsnál 😐 De szerintem sok esélyt nemlátok rá 😐
több mint 13 éve
Húsrágó Jacksonville Jaguars 3 069 — Jaguars fan
Érdekes fejlemény - Gene Smith azt mondta az FTUnak, hogy idén NEM leszünk annyira aktívak free agencyben, mint tavaly.
"I asked Smith if owner Shad Khan has given him to indication he'll be willing to spend the kind of money it takes to sign elite free agents.

"I think he understands the philosophy is to build your team through the draft," Smith said. "I think most teams have figured that out. Where you don’t want to be is in pro free agency year in and year out. That’s not our philosophy. It’s to supplement the college draft."
Szóval visszatértünk a "draft útján építkezünk" filozófiához, ami elnézve 'kedvenc GMünk" elmúlt 2 draftját, nem kecsegtet túl sok jóval... Viszont (hogy azért valami jót is mondjak) a cikkben van egy érdekes megjegyzés:
"They have needs at receiver, defensive end (where they'll have Houston defensive end Mario Williams on the radar) and cornerback (even if Rashean Mathis returns)."
Ha hozunk egy normális 1. számú WRt és -valami kisebb csoda folytán- Williamst, és mást nem igazolunk (bár egy 2. számú veterán WR nem ártana...) nekem az bőven elég. Inkább legyen minőség, mint mennyiség.
(Forrás: http://jacksonville.com/opinion/blog/429812/tania-ganguli/2012-02-27/jaguars-wont-be-aggressive-2012s-free-agency-they-were)iktriad
Ez nekem olyan "nesze semmi" típusú nyilatkozat. Minden csapat szeretne a draft útján építkezni (relatíve olcsón), csakhogy GM Gene nem gyűjti úgy a pickeket mint pl a Patriots, és nem is draftol úgy mint pl a Packers. Ráadásul ha ennyi lyuk van egy csapatban, mint most itt, akkor a "draft útján" építkezés azt jelenti, hogy MJD már nyugdíjban lesz, mire újra beleszagol a gárda a rájátszásba. (a jelenlegi húzóember/draft átlagot alapul véve)

2 sztár érkezik FA-ban, az bőven elég, ha nem veszítenek értékes játékost (pl Scobee, Lowery). Ha Williams itt kötne ki, akkor DE nem is kell draft útján (az úgyse a Jaguars műfaja). WR CB OT draftolás csak megoldható valahogy, és akkor futja még returnerre is, meg pár DT-re, hogy boldog legyen a GM. Amúgy ebbe a politikába az illeszkedne legjobban, ha letradere kerülne sor - bár alig hiszem, hogy kibírja a GM, hogy ne vigye el a lehető leghamarabb azt, akibe beleszeretett.
több mint 13 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 83 660 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Érdekes fejlemény - Gene Smith azt mondta az FTUnak, hogy idén NEM leszünk annyira aktívak free agencyben, mint tavaly.
"I asked Smith if owner Shad Khan has given him to indication he'll be willing to spend the kind of money it takes to sign elite free agents.

"I think he understands the philosophy is to build your team through the draft," Smith said. "I think most teams have figured that out. Where you don’t want to be is in pro free agency year in and year out. That’s not our philosophy. It’s to supplement the college draft."
Szóval visszatértünk a "draft útján építkezünk" filozófiához, ami elnézve 'kedvenc GMünk" elmúlt 2 draftját, nem kecsegtet túl sok jóval... Viszont (hogy azért valami jót is mondjak) a cikkben van egy érdekes megjegyzés:
"They have needs at receiver, defensive end (where they'll have Houston defensive end Mario Williams on the radar) and cornerback (even if Rashean Mathis returns)."
Ha hozunk egy normális 1. számú WRt és -valami kisebb csoda folytán- Williamst, és mást nem igazolunk (bár egy 2. számú veterán WR nem ártana...) nekem az bőven elég. Inkább legyen minőség, mint mennyiség.
(Forrás: http://jacksonville.com/opinion/blog/429812/tania-ganguli/2012-02-27/jaguars-wont-be-aggressive-2012s-free-agency-they-were)
több mint 13 éve
Húsrágó Jacksonville Jaguars 3 069 — Jaguars fan
Van egy jó és egy rossz hírem:

A jó hír - Van 7. körös pickünk idén! Mégiscsak kapunk picket Reggie Nelsonéret, csak tavaly, hanem idén:
"The Jaguars right now have seven draft selections - one in each round. They gave up their seventh-round selection in the trade with the Jets for safety Dwight Lowery, but they have a seventh-round selection from Cincinnati as part of the Reggie Nelson trade." (Oesher)

A rossz hír - vége szakadt 1081 nap után a Jaguars játékosain letartóztatás mentes sorozatának. Nate Collinst kasztlizták be múlt héten (kis mennyiségű) marihuána birtoklásért Virginiában:
Jacksonville Jaguars player Nathaniel Collins was arrested last Thursday evening in Warrenton. The defensive tackle was traveling north on U.S. 29 when a Virginia state trooper stopped him for illegal window tint. The trooper noticed the scent of marijuana coming from the car and found a duffle bag with marijuana joints in the trunk.
Collins FA lesz, és azt hiszem ezzel az üggyel el is intézte, hogy ne igazoljuk újra.iktriad
Igazi láma, ablak színe (gondolom sötétítettsége) miatt megállítják, beszagolnak és lebukás... már az első villanás után kezdhetette volna a 4 ablakos szellőztetést 😀
0:32-től
http://www.youtube.com/watch?v=wHdwrJZ7TJo
több mint 13 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 83 660 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Van egy jó és egy rossz hírem:

A jó hír - Van 7. körös pickünk idén! Mégiscsak kapunk picket Reggie Nelsonéret, csak tavaly, hanem idén:
"The Jaguars right now have seven draft selections - one in each round. They gave up their seventh-round selection in the trade with the Jets for safety Dwight Lowery, but they have a seventh-round selection from Cincinnati as part of the Reggie Nelson trade." (Oesher)

A rossz hír - vége szakadt 1081 nap után a Jaguars játékosain letartóztatás mentes sorozatának. Nate Collinst kasztlizták be múlt héten (kis mennyiségű) marihuána birtoklásért Virginiában:
Jacksonville Jaguars player Nathaniel Collins was arrested last Thursday evening in Warrenton. The defensive tackle was traveling north on U.S. 29 when a Virginia state trooper stopped him for illegal window tint. The trooper noticed the scent of marijuana coming from the car and found a duffle bag with marijuana joints in the trunk.
Collins FA lesz, és azt hiszem ezzel az üggyel el is intézte, hogy ne igazoljuk újra.
több mint 13 éve
Húsrágó Jacksonville Jaguars 3 069 — Jaguars fan
Lloyd rendesen körüludvarolja a volt mentorait, múltkor azt nyilatkozta h szívesen követné JMD-t a Patshez. empty taxi
A "ki szeretne SB esélyes csapatban játszani" verseny idei kiírására az előjelentkezéseket már le lehet adni? 😀
több mint 13 éve
empty taxi Atlanta Falcons Georgia Bulldogs 37 081 — Lájkold a zsűrit!
Lloyd rendesen körüludvarolja a volt mentorait, múltkor azt nyilatkozta h szívesen követné JMD-t a Patshez. Manningham meg valszeg Floridában köt ki csak épp Tampában, Mike Sullivan a korábbi Giants WR coach jelenlegi Bucs OC nagyon szeretné ha leigazolnák, cap space van, Manninghamnek is tetszik a dolog.


Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 13 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 83 660 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Upshaw nagy Colts drukker, kemény lenne ha itt kéne játszania 😊

De én ettől nem félek, már írtam valaki kapcsán (asszem Kirkpatrick), hogy nem illik bele a Jax tervébe egy kétszeres egyetemi bajnok draftolása 😀Höri
Ki tudja, lehet az idei új szelek hoznak ebben is egy kis változást.

Bár nem olyan bizos, mert Tania Ganguli jelentése szerint a Jaguars találkozott a Presbyterian safety Justin Bethellel. Mielőtt azt mondanánk egy újabb "UDFA jelölt small school no nameről" van szó a JB Scouting 11. helyen rangsorolja
http://www.jbscouting.com/index.php/fcs/fcs-player-ratings/2335-jbs-big-board-top-200 az NFLdraftscout.com 5.-6. körre taksálja: http://www.nfldraftscout.com/ratings/dsprofile.php?pyid=107860&draftyear=2012&genpos=CB

Egyébként Mike Mayock azt mondta soha nem látott még ennyire sok tehetséget az alsóbb osztályokból a drafton, mint most, szóval "kedvenc scout GMünk" kiélheti magát, és még talán még segít is a csapaton egy-két(3-4...) "szokásos"FCSes játékossal(mondjuk ha pl. Brian Quick és/vagy Josh Norman itt köt ki, nem szólok egy szót se).

Apropó alsóbb osztályúak, Terry McDonough azt nyilatkozta Janoris Jenkinsről, hogy szerinte 1. kört érő játékos. Mivel neki nem éppen patyolat tiszta a múltja (letartoztatások, bukott drogteszt - ezért is került a Floridából a North Alabamára- érdekes lenne, ha netán mégis nálunk kötne ki. Bár Smith azt mondta mindent problémás múlttal rendelkező játékos esetét külön viszgálják, így az ővét is.

És végül Oesher- Kuharsky interjú(Mario Williamsről, aki Kuharsky szerint itt is kiköthet nálunk Khan miatt, és a QB -WR helyzetünkről):
http://www.jaguars.com/media-gallery/videos/One-on-One-Paul-Kuharsky/67dd0b29-506a-4ed9-a0f2-cba1680e80ea
több mint 13 éve
Höri Indianapolis Colts West Virginia Mountaineers 32 136 — bútor
Upshaw nagy Colts drukker, kemény lenne ha itt kéne játszania 😊

De én ettől nem félek, már írtam valaki kapcsán (asszem Kirkpatrick), hogy nem illik bele a Jax tervébe egy kétszeres egyetemi bajnok draftolása 😀

több mint 13 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 83 660 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Garcon nálam nem legitim Nr1 WR - főleg összevetve a többiekkel : Jackson-Colston semmiképen nem érdemelne Session kaliberű szerződést.Húsrágó
Maximálisan egyetértek, ezért is remélem, hogy ha már Colts FA jönne ide, akkor Robert Mathis vagy Reggie Wayne kössön ki nálunk....

Meglepetés (nem az) - Marvin Lewis, a Bengals HCje szerint Bratkowski(10 évig volt OC Lewis mellett) irányítása alatt szöszi jó kezekben lesz:
http://www.jaguars.com/news/article-1/In-good-hands/d82f11b8-08e5-476a-abc5-9d499a522726
“He's been in that situation a few times,” Lewis said. “He was obviously in that situation in Cincinnati with a couple of different players. He goes to Atlanta and inherits a very good player in Matt Ryan, so he's got both perspectives on it now. That really helps.

“He saw the development that Carson (Palmer) went through and I think it will be a great opportunity for him to impart that kind of knowledge between he and (Jaguars Head Coach) Mike Mularkey on Blaine Gabbert and develop him.”

Gene Smith azt mondta Tania gangulinak, hogy sokat számít nála (pluszpontként), ha 1 prospect minden gyakolaton részt vesz a combine ideje alatt
http://jacksonville.com/opinion/blog/429812/tania-ganguli/2012-02-25/jaguars-gm-gene-smith-values-participation-combine
Bizonyára sokat számít neki, de nem alap, ugyanis Gabbert pl tavaly a combine idején nem, csak a Missouri Pro Dayen dobált...

És ha már Smith, Kuharskynak azt mondta, továbbra is türelmes Blaine fejlődésével kapcsolatban, és tisztában van vele, hogy gyakorlatilag egymáshoz van kötve a sorsuk:
http://espn.go.com/blog/afcsouth/post/_/id/34421/married-to-gabbert-smith-remains-patient

Még hírecskék a combineról: Tania Ganguli szerint a Jags beszélt Melvin Ingrammel (South Carolina DE) és Nick Toonnal(Wisconsin WR) este fognak beszélni (sok prospectel beszélnek a csapatok a combine alatt, így mi is, szóval ez még önmagában nem jelent semmit, de jó tudni hogy érdeklődünk irántuk).
Whitney Mercilus (aki nálam titkos favorit, mint esetleges 1. körös pick) azt mondta még nem beszélt a Jagsel. Khanékról(mivel a családnak elég szoros kötelékei vannak Mercilus alma materéhez az Illinoishoz)l annyit mondott, hogy ismeri Shao fiát, Tonyt (Ő is, ahogy a kedves papa, ott tanult - a twittere alapján egyébként nagyon rendes srácnak tűnik, és ki tudja 1 nap ő lehet a Jags tulajdonosa...).

Amúgy az hogy Melvin Ingram és Upshaw iránt is érdeklődünk nem azt sugalja számomra, hogy Coples meggyőzte a Jags front officet arról, hogy ő az 1. számú DE a drafton (ami lehet nem is baj, hisz pass rushert keresünk, és abban Coplesnél talán van jobb ezen a drafton...).