Jacksonville Jaguars

29 feliratkozó

több mint 2 éve
Joey Tribbiani Cleveland Browns 5 999 — Believelander
Ebben is van igazság, ugyanakkor egy feltörekvő, nyerni akaró edző szerintem nem ezt nézi, hanem hogy ő mit tudna főzni ilyen alapanyagból. És egy 1/1 generációs QB, valamint az addigra agyonhájpolt szupersztár védő/OT (akit a Lions és a Texans miatt akár 1/3-on is simán megkaphatnak) sokkal szebb látványt fog nyújtani a tulaj, kultúra adta negatívumokkal is, mint sok más jobb, de gyengébb pickkel és irányítóval rendelkező csapat. A Browns is addig addig kóklerkedett, amíg ki nem dobta nekik a gép a nfl jelenlegi talán legjobb pass rusherét és egy Mayfieldet akivel lehet meccseket nyerni. A Jagsszel is ez fog történni szvsz, annyi jó pickjük lesz hogy nem fogják tudni elkerülni a szintlépést hiába dolgoznak látszólag ellene.
Cruyffista
Azért ez elég erős leegyszerűsítése a dolgoknak és nem is feltétlenül igaz 😊 Ha ilyen egyszerű lenne... Előtte is bőven volt top pickünk, semmire se mentünk velük.
Haslam Stefanski előtt elfogyasztott 7 év alatt 4 HC-t (most az interimet bele se számoltam), volt rengeteg balhé, nulla kultúra. Aztán jött DePo aki nem hagyta h Haslam belepofázzon, de így is csak a 3. próbálkozásra jött össze a megfelelő HC-GM kombó.
Sok összetevős ez, a sok top pick jól hangzik, de könnyebb elb@szni, mint nem.

AAFC Championships: 1946, 1947, 1948, 1949
NFL Championships: 1950, 1954, 1955, 1964
több mint 2 éve
Kúrfürst briareos Miami Dolphins Miami Hurricanes 17 507 — StuG Life
A Tom Coughlin besült mondat erős szerintem. Utoljára akkor volt itt nézhető futball, amikor ő ténykedett a franchisenál.
Amadeus
Pocsék GM volt, mikor visszajött. Elüldözte Ngakouet, leigazolta Folest(a QB szituáció kezelése neki is borzalmasan sikerült), hagyta elmenni Allen Robinsont túlfizetve Marqise Leet cserébe, aki alig játszott és a ligában is alig van, miközben A-Rob azóta is elit, benne volt a keze, hogy Ramsey most a Ramsben van, Fournette draft 1/4-en, Taven 1/29-en, Marcedes Lewis teljesen értelmetlen kivágása, a liga többször büntette a Jagst, mert nem volt képes megérteni, hogy már nem úgy működik minden, mint 20 éve és csak az első dolgok, amik bevillantak vele kapcsolatban. Bocsi, hogy nem sírom vissza.
iktriad
de nélküle sokkal nehezebb lenne minden random meccsen felsorolni h x player mit és hogy csinált amikor a jagsben volt, azért ez is szempont.

na mindegy megyek a sarokba magasztalni fuller signt h mekkora húzás volt az is

több mint 2 éve
winston Jacksonville Jaguars 2 894 — tag
Iktriad örök optimista
Bazzani
lol
több mint 2 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 79 351 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
A Tom Coughlin besült mondat erős szerintem. Utoljára akkor volt itt nézhető futball, amikor ő ténykedett a franchisenál.
Amadeus
Pocsék GM volt, mikor visszajött. Elüldözte Ngakouet, leigazolta Folest(a QB szituáció kezelése neki is borzalmasan sikerült), hagyta elmenni Allen Robinsont túlfizetve Marqise Leet cserébe, aki alig játszott és a ligában is alig van, miközben A-Rob azóta is elit, benne volt a keze, hogy Ramsey most a Ramsben van, Fournette draft 1/4-en, Taven 1/29-en, Marcedes Lewis teljesen értelmetlen kivágása, a liga többször büntette a Jagst, mert nem volt képes megérteni, hogy már nem úgy működik minden, mint 20 éve és csak az első dolgok, amik bevillantak vele kapcsolatban. Bocsi, hogy nem sírom vissza.
több mint 2 éve
Bazzani Detroit Lions Michigan Wolverines 23 629 — Axel Foley
@Helm

Én imádtam a Patricia igazolást.
Aztán az első előszezon meccsen látszott, hogy kuka az egész projekt.
Néztem és elfogott az érzés, hogy újabb 3-4 év szenvedés jön.

Viszon abban igazatok van, hogy egy edző nem a winning culture-t keresi.
Csak számomra egyértelmű, hogy ide meg oda bukni járnak. Ez olyan mint amikor te vagy a 12.aki pizzériát nyit arra a helyre ahol már 11szer megbuktak vele.
Aztán csak nézel, hogy neked sem sikerül.
Ettől még biztos fog jönni valaki.

több mint 2 éve
Helmut Zimmer Buffalo Bills Oregon Ducks 6 215 — én ezt meguntam
Ki johetne szoba stabon belul, mint interim HC?

Borbinho
A legvszínűbb 2 jelölt szvsz az OC Bevell, ugye tavaly ő vette át szezon közben a Lionst is, ill. az AHC/ILB-edző Charlie Strong, akinek csak van 10 teljes éve mint college HC.
empty taxi
Bevell lenne a legértelmesebb.
Amadeus
Ja, csak ő nem akar vezetőedző lenni. Túl sok alkalommal ültették fel.
Vikongs, Jets, Russell Wilson, de azért látjuk azt is, hogy az ann-arbori tanárnéni kire cserélte a Lionsnál...

Amúgy meg nem szép szőke herceg az a játékos, akivel ő szeret dolgozni.
Helmut Zimmer
Nem az volt a hiba, hogy Bevellt lecserélték.
Az igen, hogy erre a nagyarcú szakmailag totál nulla baromra.
Ezt a két franchise-t tényleg el kéne ásni, vagy átnevezni a CFL-be.
Bazzani
Már nálatok sem akart vezetőedző lenni...
Ma már nem divat az, amihez Bevell ért. Ma az van, hogy 2 év alatt legyen FR QB. arra az ilyen Greg Olson meg hasonló egy playbookos csávók alkalmasak, aztán amikor jól besül a mutatvány és kiderül:
-Plumerről, Cutlerről, RG 2.5I-ről, Bortlesről, Garoppoloról, Goff-ról, Folesról, és a sor végtelen, hogy csak az adott rendszerben képesek játszani, akkor mossák a kezüket, hogy ja hát alattuk milyen prímán teljesített a játékos... és ezt a sok hülye meg el is hiszi.

Szerintem Bevell szíve szerint egy gimiben foglalkozna tizenéves irányítókkal, annyira tele van a fasza.
Helmut Zimmer
Csak az a kurva dollár, az meg kell nagyon.
Bazzani
...vagy szeretett volna UM-el dolgozni, mert parádésan tudott Carrollal is mondjuk 16-ig. Lehet ezt kereste. Bevellt nem Carroll rúgta ki, hanem a Seattlei közvélemény, ami annyira akarta hinni, hogy Russell Wilson a legjobb irányító, csak az a fránya OC. Azóta lement még egy a budin. Ja hát hiszen itt van...

Bizonyos szinten túl bizonyos szellemi képességeket feltételezve a dollár annyira nem tényező... 😊
Helmut Zimmer
Tudod, hogy szeretlekimádlak de ha valaki elmegy egymás után az NFL két legnagyobb szeméttelepére edzősködni arra nekem ne mondja senki, hogy karriert akar építeni meg az álmait éli meg.
Még talán egy Jets lenne a dísz az egészre.
Bazzani
Bazza! Kölcsönös, mondanod sem kell, és nekem sem.

Figyimár, ezt írtad, anno.
@mlombardiNFL: Hearing the Lions get their coach in the next day or so. Won't be a surprise either.

1. Ha nem meglepetés akkor Patricia.
2. Bejelenthetjük e már most? (Úgy emlékszem a 49ers is bejelentette már Shanny-t a SB előtt.)
3. Ha nem jelenthetjük be akkor nem Patricia hanem Vrabel? De az meg meglepetés. :/

Ez az én véleményem is:
@PhinsiderRadio: @mlombardiNFL Matt Patricia was going to the Detroit Lions the day Bob Quinn was hired as GM.

Caldwell elvitte az építkezés részt most Szakáll felteszi rá a koronát (reméljük).
Bazzani
És, ha visszaolvasod, tele voltál bizakodással Patricia kapcsán, ahogy mindenki.
Ne mond, hogy 19-ben, mikor már köpőcsésze lett a neved, nem volt vonzó ajánlat egy akkor használható kerethez, és Matyi mellé leszerződni (és itt Matyi személyisége külön faktor).

Meyer egy szupersztár. Mellé és az utóbbi évek legnagyobb tehetsége mellé szerződni komoly presztízs. Ha itt eredményt lehet elérni, az igenis új lendületet adhat egy karriernek. Eddig, nem ez lett belőle.

Amúgy volt a Jetsnél interjún, de sikerült Todd Bowlst sikerült kiválasztani. 😊

Brian Daboll miért ment el 5 gyűrűvel az ujján Saban mellé tanulni? Az a Daboll, akit nagyjából mindenki lesajnált, mert a Brownsban voltak nehézségek.
Ma a csávó az egyik legnagyobb támadóguru.

Szóval szerintem ez árnyaltabb dolog. Mindegy, abban igazad van, hogy Bevell nem lenne jó HC, és ahogy tudjuk nem is akar az lenni.
több mint 2 éve
Bazzani Detroit Lions Michigan Wolverines 23 629 — Axel Foley
Cseréljen helyet Meyer és Caroll és mindenki boldog lesz 😛 😉
dande
Nem tudom ki lesz az a marha aki ebben a szituban elvállalná ezt.
Kevés karriergyilkosabb hely van ennél, egyet tudok csak ami rosszabb.
Mondjuk mindig van egy amcsi Supka Attila aki be tud ugrani.
Bazzani
Szerintem amúgy újabb 1/1 reménnyel és Trevorral simán a Jax lesz az egyik, hanem legvonzóbb célpont télen az edzőpiacnak. Simán el tudom képzelni, hogy mondjuk egy Joe Brady Trevort választaná, mintsem mondjuk egy éppenhogy PO lemaradó kevésbé vonzó QB-val rendelkező csapatot.
Cruyffista
Jaja.
Marha vonzó az 1/1remény.
Nálunk is 50éve van top5 pick remény.
Mondjuk valóban jött mindig valami szerencselovag.
Ha végigsorolom magamban a neveket akkor legszivesebben beugranék egy vonat elé.
Aki el akarja ásni a karrierjét az legyen Jax, Lions, Jets edző. Pár év és egyenes út vezet valami pozíciós edzői segéd melóhoz.
Bazzani
Ebben is van igazság, ugyanakkor egy feltörekvő, nyerni akaró edző szerintem nem ezt nézi, hanem hogy ő mit tudna főzni ilyen alapanyagból. És egy 1/1 generációs QB, valamint az addigra agyonhájpolt szupersztár védő/OT (akit a Lions és a Texans miatt akár 1/3-on is simán megkaphatnak) sokkal szebb látványt fog nyújtani a tulaj, kultúra adta negatívumokkal is, mint sok más jobb, de gyengébb pickkel és irányítóval rendelkező csapat. A Browns is addig addig kóklerkedett, amíg ki nem dobta nekik a gép a nfl jelenlegi talán legjobb pass rusherét és egy Mayfieldet akivel lehet meccseket nyerni. A Jagsszel is ez fog történni szvsz, annyi jó pickjük lesz hogy nem fogják tudni elkerülni a szintlépést hiába dolgoznak látszólag ellene.
Cruyffista
A Jax nyerni fog idén meccseket.
Egyszerűen olyan fos a csoport, hogy be fog csúszni pár W.
A Lions nem.

Ettől még mindkettő vesztes kultúra.
Igazából eljutott oda a két csapat, hogy a szurkolók már csak legyintenek az egészre.
A rosterek meg olyanok mint egy hajó amin van 8 lyuk. 2-t befogsz a többin meg ömlik be a víz. A végén úgyis elsüllyedsz.
Iktriad örök optimista, de szerintem lassan ő is eljut arra a szintre amin én vagyok.
Könnyed mozdulattal nyomom ki a streamet akár egy negyed után.

több mint 2 éve
Cruyffista Denver Broncos Ole Miss Rebels 3 326
Cseréljen helyet Meyer és Caroll és mindenki boldog lesz 😛 😉
dande
Nem tudom ki lesz az a marha aki ebben a szituban elvállalná ezt.
Kevés karriergyilkosabb hely van ennél, egyet tudok csak ami rosszabb.
Mondjuk mindig van egy amcsi Supka Attila aki be tud ugrani.
Bazzani
Szerintem amúgy újabb 1/1 reménnyel és Trevorral simán a Jax lesz az egyik, hanem legvonzóbb célpont télen az edzőpiacnak. Simán el tudom képzelni, hogy mondjuk egy Joe Brady Trevort választaná, mintsem mondjuk egy éppenhogy PO lemaradó kevésbé vonzó QB-val rendelkező csapatot.
Cruyffista
Jaja.
Marha vonzó az 1/1remény.
Nálunk is 50éve van top5 pick remény.
Mondjuk valóban jött mindig valami szerencselovag.
Ha végigsorolom magamban a neveket akkor legszivesebben beugranék egy vonat elé.
Aki el akarja ásni a karrierjét az legyen Jax, Lions, Jets edző. Pár év és egyenes út vezet valami pozíciós edzői segéd melóhoz.
Bazzani
Ebben is van igazság, ugyanakkor egy feltörekvő, nyerni akaró edző szerintem nem ezt nézi, hanem hogy ő mit tudna főzni ilyen alapanyagból. És egy 1/1 generációs QB, valamint az addigra agyonhájpolt szupersztár védő/OT (akit a Lions és a Texans miatt akár 1/3-on is simán megkaphatnak) sokkal szebb látványt fog nyújtani a tulaj, kultúra adta negatívumokkal is, mint sok más jobb, de gyengébb pickkel és irányítóval rendelkező csapat. A Browns is addig addig kóklerkedett, amíg ki nem dobta nekik a gép a nfl jelenlegi talán legjobb pass rusherét és egy Mayfieldet akivel lehet meccseket nyerni. A Jagsszel is ez fog történni szvsz, annyi jó pickjük lesz hogy nem fogják tudni elkerülni a szintlépést hiába dolgoznak látszólag ellene.
több mint 2 éve
Bazzani Detroit Lions Michigan Wolverines 23 629 — Axel Foley
Cseréljen helyet Meyer és Caroll és mindenki boldog lesz 😛 😉
dande
Nem tudom ki lesz az a marha aki ebben a szituban elvállalná ezt.
Kevés karriergyilkosabb hely van ennél, egyet tudok csak ami rosszabb.
Mondjuk mindig van egy amcsi Supka Attila aki be tud ugrani.
Bazzani
Szerintem amúgy újabb 1/1 reménnyel és Trevorral simán a Jax lesz az egyik, hanem legvonzóbb célpont télen az edzőpiacnak. Simán el tudom képzelni, hogy mondjuk egy Joe Brady Trevort választaná, mintsem mondjuk egy éppenhogy PO lemaradó kevésbé vonzó QB-val rendelkező csapatot.
Cruyffista
Jaja.
Marha vonzó az 1/1remény.
Nálunk is 50éve van top5 pick remény.
Mondjuk valóban jött mindig valami szerencselovag.
Ha végigsorolom magamban a neveket akkor legszivesebben beugranék egy vonat elé.
Aki el akarja ásni a karrierjét az legyen Jax, Lions, Jets edző. Pár év és egyenes út vezet valami pozíciós edzői segéd melóhoz.

több mint 2 éve
Cruyffista Denver Broncos Ole Miss Rebels 3 326
Cseréljen helyet Meyer és Caroll és mindenki boldog lesz 😛 😉
dande
Nem tudom ki lesz az a marha aki ebben a szituban elvállalná ezt.
Kevés karriergyilkosabb hely van ennél, egyet tudok csak ami rosszabb.
Mondjuk mindig van egy amcsi Supka Attila aki be tud ugrani.
Bazzani
Szerintem amúgy újabb 1/1 reménnyel és Trevorral simán a Jax lesz az egyik, hanem legvonzóbb célpont télen az edzőpiacnak. Simán el tudom képzelni, hogy mondjuk egy Joe Brady Trevort választaná, mintsem mondjuk egy éppenhogy PO lemaradó kevésbé vonzó QB-val rendelkező csapatot.
több mint 2 éve
Amadeus the Young Las Vegas Raiders West Virginia Mountaineers 32 701
Cseréljen helyet Meyer és Caroll és mindenki boldog lesz 😛 😉
dande
Nem tudom ki lesz az a marha aki ebben a szituban elvállalná ezt.
Kevés karriergyilkosabb hely van ennél, egyet tudok csak ami rosszabb.
Mondjuk mindig van egy amcsi Supka Attila aki be tud ugrani.
Bazzani
Dajka László!

criminal lawyer or criminal lawyer?
több mint 2 éve
Bazzani Detroit Lions Michigan Wolverines 23 629 — Axel Foley
Cseréljen helyet Meyer és Caroll és mindenki boldog lesz 😛 😉
dande
Nem tudom ki lesz az a marha aki ebben a szituban elvállalná ezt.
Kevés karriergyilkosabb hely van ennél, egyet tudok csak ami rosszabb.
Mondjuk mindig van egy amcsi Supka Attila aki be tud ugrani.

több mint 2 éve
Bazzani Detroit Lions Michigan Wolverines 23 629 — Axel Foley
Ki johetne szoba stabon belul, mint interim HC?

Borbinho
A legvszínűbb 2 jelölt szvsz az OC Bevell, ugye tavaly ő vette át szezon közben a Lionst is, ill. az AHC/ILB-edző Charlie Strong, akinek csak van 10 teljes éve mint college HC.
empty taxi
Bevell lenne a legértelmesebb.
Amadeus
Ja, csak ő nem akar vezetőedző lenni. Túl sok alkalommal ültették fel.
Vikongs, Jets, Russell Wilson, de azért látjuk azt is, hogy az ann-arbori tanárnéni kire cserélte a Lionsnál...

Amúgy meg nem szép szőke herceg az a játékos, akivel ő szeret dolgozni.
Helmut Zimmer
Nem az volt a hiba, hogy Bevellt lecserélték.
Az igen, hogy erre a nagyarcú szakmailag totál nulla baromra.
Ezt a két franchise-t tényleg el kéne ásni, vagy átnevezni a CFL-be.
Bazzani
Már nálatok sem akart vezetőedző lenni...
Ma már nem divat az, amihez Bevell ért. Ma az van, hogy 2 év alatt legyen FR QB. arra az ilyen Greg Olson meg hasonló egy playbookos csávók alkalmasak, aztán amikor jól besül a mutatvány és kiderül:
-Plumerről, Cutlerről, RG 2.5I-ről, Bortlesről, Garoppoloról, Goff-ról, Folesról, és a sor végtelen, hogy csak az adott rendszerben képesek játszani, akkor mossák a kezüket, hogy ja hát alattuk milyen prímán teljesített a játékos... és ezt a sok hülye meg el is hiszi.

Szerintem Bevell szíve szerint egy gimiben foglalkozna tizenéves irányítókkal, annyira tele van a fasza.
Helmut Zimmer
Csak az a kurva dollár, az meg kell nagyon.
Bazzani
...vagy szeretett volna UM-el dolgozni, mert parádésan tudott Carrollal is mondjuk 16-ig. Lehet ezt kereste. Bevellt nem Carroll rúgta ki, hanem a Seattlei közvélemény, ami annyira akarta hinni, hogy Russell Wilson a legjobb irányító, csak az a fránya OC. Azóta lement még egy a budin. Ja hát hiszen itt van...

Bizonyos szinten túl bizonyos szellemi képességeket feltételezve a dollár annyira nem tényező... 😊
Helmut Zimmer
Tudod, hogy szeretlekimádlak de ha valaki elmegy egymás után az NFL két legnagyobb szeméttelepére edzősködni arra nekem ne mondja senki, hogy karriert akar építeni meg az álmait éli meg.
Még talán egy Jets lenne a dísz az egészre.

több mint 2 éve
dande2 Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 41 042 — Így remélem megfelelek nektek.....
Cseréljen helyet Meyer és Caroll és mindenki boldog lesz 😛 😉
több mint 2 éve
Helmut Zimmer Buffalo Bills Oregon Ducks 6 215 — én ezt meguntam
Ki johetne szoba stabon belul, mint interim HC?

Borbinho
A legvszínűbb 2 jelölt szvsz az OC Bevell, ugye tavaly ő vette át szezon közben a Lionst is, ill. az AHC/ILB-edző Charlie Strong, akinek csak van 10 teljes éve mint college HC.
empty taxi
Bevell lenne a legértelmesebb.
Amadeus
Ja, csak ő nem akar vezetőedző lenni. Túl sok alkalommal ültették fel.
Vikongs, Jets, Russell Wilson, de azért látjuk azt is, hogy az ann-arbori tanárnéni kire cserélte a Lionsnál...

Amúgy meg nem szép szőke herceg az a játékos, akivel ő szeret dolgozni.
Helmut Zimmer
Nem az volt a hiba, hogy Bevellt lecserélték.
Az igen, hogy erre a nagyarcú szakmailag totál nulla baromra.
Ezt a két franchise-t tényleg el kéne ásni, vagy átnevezni a CFL-be.
Bazzani
Már nálatok sem akart vezetőedző lenni...
Ma már nem divat az, amihez Bevell ért. Ma az van, hogy 2 év alatt legyen FR QB. arra az ilyen Greg Olson meg hasonló egy playbookos csávók alkalmasak, aztán amikor jól besül a mutatvány és kiderül:
-Plumerről, Cutlerről, RG 2.5I-ről, Bortlesről, Garoppoloról, Goff-ról, Folesról, és a sor végtelen, hogy csak az adott rendszerben képesek játszani, akkor mossák a kezüket, hogy ja hát alattuk milyen prímán teljesített a játékos... és ezt a sok hülye meg el is hiszi.

Szerintem Bevell szíve szerint egy gimiben foglalkozna tizenéves irányítókkal, annyira tele van a fasza.
Helmut Zimmer
Csak az a kurva dollár, az meg kell nagyon.
Bazzani
...vagy szeretett volna UM-el dolgozni, mert parádésan tudott Carrollal is mondjuk 16-ig. Lehet ezt kereste. Bevellt nem Carroll rúgta ki, hanem a Seattlei közvélemény, ami annyira akarta hinni, hogy Russell Wilson a legjobb irányító, csak az a fránya OC. Azóta lement még egy a budin. Ja hát hiszen itt van...

Bizonyos szinten túl bizonyos szellemi képességeket feltételezve a dollár annyira nem tényező... 😊
több mint 2 éve
winston Jacksonville Jaguars 2 894 — tag
Legyen valami jó hír, és menjünk rá a kivágott Gilmore-ra. Pénz van, CB alig. Reméljük nem akar már annyira meccseket nyerni.
több mint 2 éve
Bazzani Detroit Lions Michigan Wolverines 23 629 — Axel Foley
Ki johetne szoba stabon belul, mint interim HC?

Borbinho
A legvszínűbb 2 jelölt szvsz az OC Bevell, ugye tavaly ő vette át szezon közben a Lionst is, ill. az AHC/ILB-edző Charlie Strong, akinek csak van 10 teljes éve mint college HC.
empty taxi
Bevell lenne a legértelmesebb.
Amadeus
Ja, csak ő nem akar vezetőedző lenni. Túl sok alkalommal ültették fel.
Vikongs, Jets, Russell Wilson, de azért látjuk azt is, hogy az ann-arbori tanárnéni kire cserélte a Lionsnál...

Amúgy meg nem szép szőke herceg az a játékos, akivel ő szeret dolgozni.
Helmut Zimmer
Nem az volt a hiba, hogy Bevellt lecserélték.
Az igen, hogy erre a nagyarcú szakmailag totál nulla baromra.
Ezt a két franchise-t tényleg el kéne ásni, vagy átnevezni a CFL-be.
Bazzani
Már nálatok sem akart vezetőedző lenni...
Ma már nem divat az, amihez Bevell ért. Ma az van, hogy 2 év alatt legyen FR QB. arra az ilyen Greg Olson meg hasonló egy playbookos csávók alkalmasak, aztán amikor jól besül a mutatvány és kiderül:
-Plumerről, Cutlerről, RG 2.5I-ről, Bortlesről, Garoppoloról, Goff-ról, Folesról, és a sor végtelen, hogy csak az adott rendszerben képesek játszani, akkor mossák a kezüket, hogy ja hát alattuk milyen prímán teljesített a játékos... és ezt a sok hülye meg el is hiszi.

Szerintem Bevell szíve szerint egy gimiben foglalkozna tizenéves irányítókkal, annyira tele van a fasza.
Helmut Zimmer
Csak az a kurva dollár, az meg kell nagyon.

több mint 2 éve
Helmut Zimmer Buffalo Bills Oregon Ducks 6 215 — én ezt meguntam
Ki johetne szoba stabon belul, mint interim HC?

Borbinho
A legvszínűbb 2 jelölt szvsz az OC Bevell, ugye tavaly ő vette át szezon közben a Lionst is, ill. az AHC/ILB-edző Charlie Strong, akinek csak van 10 teljes éve mint college HC.
empty taxi
Bevell lenne a legértelmesebb.
Amadeus
Ja, csak ő nem akar vezetőedző lenni. Túl sok alkalommal ültették fel.
Vikongs, Jets, Russell Wilson, de azért látjuk azt is, hogy az ann-arbori tanárnéni kire cserélte a Lionsnál...

Amúgy meg nem szép szőke herceg az a játékos, akivel ő szeret dolgozni.
Helmut Zimmer
Nem az volt a hiba, hogy Bevellt lecserélték.
Az igen, hogy erre a nagyarcú szakmailag totál nulla baromra.
Ezt a két franchise-t tényleg el kéne ásni, vagy átnevezni a CFL-be.
Bazzani
Már nálatok sem akart vezetőedző lenni...
Ma már nem divat az, amihez Bevell ért. Ma az van, hogy 2 év alatt legyen FR QB. arra az ilyen Greg Olson meg hasonló egy playbookos csávók alkalmasak, aztán amikor jól besül a mutatvány és kiderül:
-Plumerről, Cutlerről, RG 2.5I-ről, Bortlesről, Garoppoloról, Goff-ról, Folesról, és a sor végtelen, hogy csak az adott rendszerben képesek játszani, akkor mossák a kezüket, hogy ja hát alattuk milyen prímán teljesített a játékos... és ezt a sok hülye meg el is hiszi.

Szerintem Bevell szíve szerint egy gimiben foglalkozna tizenéves irányítókkal, annyira tele van a fasza.
több mint 2 éve
Bazzani Detroit Lions Michigan Wolverines 23 629 — Axel Foley
Ki johetne szoba stabon belul, mint interim HC?

Borbinho
A legvszínűbb 2 jelölt szvsz az OC Bevell, ugye tavaly ő vette át szezon közben a Lionst is, ill. az AHC/ILB-edző Charlie Strong, akinek csak van 10 teljes éve mint college HC.
empty taxi
Bevell lenne a legértelmesebb.
Amadeus
Ja, csak ő nem akar vezetőedző lenni. Túl sok alkalommal ültették fel.
Vikongs, Jets, Russell Wilson, de azért látjuk azt is, hogy az ann-arbori tanárnéni kire cserélte a Lionsnál...

Amúgy meg nem szép szőke herceg az a játékos, akivel ő szeret dolgozni.
Helmut Zimmer
Nem az volt a hiba, hogy Bevellt lecserélték.
Az igen, hogy erre a nagyarcú szakmailag totál nulla baromra.
Ezt a két franchise-t tényleg el kéne ásni, vagy átnevezni a CFL-be.

Szerkesztette: Bazzani

több mint 2 éve
winston Jacksonville Jaguars 2 894 — tag
Én hiszek neked, nem is vitattam, hogy Meyer hibázik, de még egyszer megkérdezem...
Biztos vagy Te abban, hogy az Urban Mayer brand nem erősebb, mint a Jaguars?!
Tényleg, kiről mit mond el az a story, hogy egy edzőlegenda besül, balfaszkodik.
Ma, ebben a pillanatban csak ez számít. 2021-ben senkit nem érdekel, hogy BB mit csinált a Brownsnál, vagy hogy Saban 2006-os éve milyen volt a Finsnél.

Ha kimegy Meyer pont senkit sem fog érdekelni, mert túl sok edző, vagy más szakember legenda ment itt le a wc-n. Tom Coughlin besült.

Mellesleg Saban is kapta 2005-ben jópár vödörrel, hogy mit miért tesz. 11. héten ki akarták baszni...., amikor 3-7 el álltak, és utána toltak egy 6-0 WS-t. Mindenkit megvertek....egy tragikus évet követően, amikor bajuszt év közben baszták ki, és csak irányítója nem volt a csapatnak.

Mindegy én a legjobbakat kívánom. Mindenesetre örülök, hogy Tim Pegula vette meg a Billst, és annak még jobban, hogy 3 év után elvette az asszonykától. Egyébként mert nem látunk bele a lapokba, lehet hogy pont nem az a baj, hogy túl sok van Khanból, hanem , hogy túl kevés. Az az ember természetesen nem hülye.

Hé Urban, hallgatnod kéne erre az ipsére. Amúgy 3/3-nál jársz...

De biztos vagy te abban, hogy a sokszoros bajnok Urban Meyer nem egy sokkal erősebb brand, mint a Jacksonville Jaguars?!
Helmut Zimmer
Tény, hogy sokan vannak, akik szeretnék ha bukni látnák, de eddig mindent megtett azért, hogy a kísérlet vele félresikerüljön.
Jelenleg kb 1.10 arra az oddsa, hogy egy újabb Saban/Petrino lesz belőle és 20.00 hogy ő az új Jimmy Johnson/Caroll. Mindezt úgy, hogy neki van QB-ja!
Lásd még a "rövid" listát:

Az Etienne drafttal és a COVID-os dologgal nincs bajom(az egyik teljesen másfajta játékos, mint bárki a rosteren, a másik meg kiragadott nyilatkozat volt, és abszolút jól járt ott el) a többi már fejvakarós. Igen Timmy TE is, ha azt nézzük, hogy kb ő meg az egykori, amúgy a legtöbb szaki által UDFA esélyesnek tartott recruitja volt szezonkezdetig a leggyengébb posztunkra az egyedüli ""erősítés"'.
Ja és nem utazott együtt haza a csapattal a Bengals vereség után??? Bocsi, de önmagában is hatalmas arcpálma, úgy meg pláne, hogy 2 nappal később mi történt.
iktriad
Helmut Zimmer
A Tom Coughlin besült mondat erős szerintem. Utoljára akkor volt itt nézhető futball, amikor ő ténykedett a franchisenál.
Amadeus
Kegyeleti okokból erre most nem reflektálnék.
Helmut Zimmer
Nézhető offense 2015-ben volt utoljára, talán tavaly az első 1-2 meccs. 2017-ben nagyon jó defense volt.

empty taxi Atlanta Falcons Georgia Bulldogs 36 300 — Lájkold a zsűrit!
Már a holtszezonban is mondtam: Omar Khant kellett volna elhozni GM-nek a Steelerstől, róla hátha azt hiszi Shahid h a fia, így szabad kezet kap és szakmai döntések születnének.

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 2 éve
Amadeus the Young Las Vegas Raiders West Virginia Mountaineers 32 701
Én hiszek neked, nem is vitattam, hogy Meyer hibázik, de még egyszer megkérdezem...
Biztos vagy Te abban, hogy az Urban Mayer brand nem erősebb, mint a Jaguars?!
Tényleg, kiről mit mond el az a story, hogy egy edzőlegenda besül, balfaszkodik.
Ma, ebben a pillanatban csak ez számít. 2021-ben senkit nem érdekel, hogy BB mit csinált a Brownsnál, vagy hogy Saban 2006-os éve milyen volt a Finsnél.

Ha kimegy Meyer pont senkit sem fog érdekelni, mert túl sok edző, vagy más szakember legenda ment itt le a wc-n. Tom Coughlin besült.

Mellesleg Saban is kapta 2005-ben jópár vödörrel, hogy mit miért tesz. 11. héten ki akarták baszni...., amikor 3-7 el álltak, és utána toltak egy 6-0 WS-t. Mindenkit megvertek....egy tragikus évet követően, amikor bajuszt év közben baszták ki, és csak irányítója nem volt a csapatnak.

Mindegy én a legjobbakat kívánom. Mindenesetre örülök, hogy Tim Pegula vette meg a Billst, és annak még jobban, hogy 3 év után elvette az asszonykától. Egyébként mert nem látunk bele a lapokba, lehet hogy pont nem az a baj, hogy túl sok van Khanból, hanem , hogy túl kevés. Az az ember természetesen nem hülye.

Hé Urban, hallgatnod kéne erre az ipsére. Amúgy 3/3-nál jársz...

De biztos vagy te abban, hogy a sokszoros bajnok Urban Meyer nem egy sokkal erősebb brand, mint a Jacksonville Jaguars?!
Helmut Zimmer
Tény, hogy sokan vannak, akik szeretnék ha bukni látnák, de eddig mindent megtett azért, hogy a kísérlet vele félresikerüljön.
Jelenleg kb 1.10 arra az oddsa, hogy egy újabb Saban/Petrino lesz belőle és 20.00 hogy ő az új Jimmy Johnson/Caroll. Mindezt úgy, hogy neki van QB-ja!
Lásd még a "rövid" listát:

Az Etienne drafttal és a COVID-os dologgal nincs bajom(az egyik teljesen másfajta játékos, mint bárki a rosteren, a másik meg kiragadott nyilatkozat volt, és abszolút jól járt ott el) a többi már fejvakarós. Igen Timmy TE is, ha azt nézzük, hogy kb ő meg az egykori, amúgy a legtöbb szaki által UDFA esélyesnek tartott recruitja volt szezonkezdetig a leggyengébb posztunkra az egyedüli ""erősítés"'.
Ja és nem utazott együtt haza a csapattal a Bengals vereség után??? Bocsi, de önmagában is hatalmas arcpálma, úgy meg pláne, hogy 2 nappal később mi történt.
iktriad
Helmut Zimmer
A Tom Coughlin besült mondat erős szerintem. Utoljára akkor volt itt nézhető futball, amikor ő ténykedett a franchisenál.

criminal lawyer or criminal lawyer?
több mint 2 éve
gabokocka Carolina Panthers North Carolina Tar Heels 25 269 — Keep pounding
Azért Meyer hot name volt a holtszezonban, sztem akkor egyertelmu sikernek tunt, hogy sikerult megszerezni.

http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
több mint 2 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 79 351 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Amúgy Marrone-t és Meyer-t is maga Khan választotta ki? Egyiknél sem fogadott vmi fejvadászt, vagy kért segítséget?
Beki
Marrone ugyebár interim HC volt Gus Bradley kirúgása után 1 meglepi W-vel és egy Cincy-hez hasonló L-el a Colts ellen, akit az érkező Coughlin javaslatára Shao kinevezett. (És amúgy igen, bérelt fel fejvadász céget Lhan, sikerült is megtalálni azt, aki már az épületben van.)