Kedves visszatérők: újra működik a regisztráció és az elfelejtett jelszó kiküldése

Jacksonville Jaguars

32 feliratkozó

több mint 8 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 86 755 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Fournette és McCaffrey már nem csapattársak, miután szombaton elküldtük Christian öccsét. A szintén WR Jaydon Mickens jött fel a practice squaból a helyére. Mickens tavaly az egész évet a Raidersnél töltötte a practice squadban. Mi idén szeptember 19--én igazoltuk le a gyakorló csapatba. Anno a Washingtonban az iskola történetének 2-.. legtöbb elkapását jegyzi és az 5. legtöbb elkapott yardot hozta össze. Érdekes fejlemény ez a váltás, remélem ez nem egy jel arra nézve, hogy Marqise esetleg nem játszik ma.

5 kulcs, hogy verhetjük meg a Coltst ma.
1. Legyünk kreatívak:Fournete és Lee játéka erősen kérdéses, de talán az eddigi ellenfelek közül a leggyengébb védelem jön velünk szembe. Remélem Hackettnek van pár ötlete, hogy meglepje a Coltsot, és itt most nem a screen passzokra gondolok Ivorynak. Ha ezen a héten sem tudunk semmit kreálni a passzjátékban, akkor a bye alatt ideje keríteni egy komoly opciót Bortlesszel szemben.
2. Vigyázzunk Fournettre! Nem tudni, hogy a Pain Train vállalja-e a játékot, de ha netán ezt teszi, akkor is csak okosan használjunk. Max 10-15 carry, nem több. Nem ér annyit a Colts meccs, hogy elveszítsük az egyedüli ütőkártyánkat az offenseben a hátralévő 9 meccsre. Ivory és a teljesen friss Yeldon (valamint a passzjáték) meg kell hogy oldja a tehermentesítést.
3. Ne hagyok őket futni! Mármint Goret és főleg macket. Gore olyan back, akit a Jags D inkább megold, Marlon Mack az, aki problémákat okozhat. Abry Jones, Malik jackson, Sheldon Day, és sajnos Poz, ideje egy-két sebességgel feljebb kapcsolni futás eééen, mert ez a négyes a fő kerékkötője annak, hogy a run D-nk a béka segge alatt van. És (Eaglesmcnabb ne figyelj most!) ideje lenne Myles Jacktől egy jó teljesítmény, az utóbbi 2 hétben csak és kizárólag Telvin nyúlt kimagasló játékot a linebackerek közül.
4. Ne az ST-n múljon az esténk! Nincs mit szépíteni, múlt héten ez az egység vesztette el elsősorban a meccset..Myers ment, reméljük, hogy ez elindít egy pozitív folyamatot JoeD fiainál. És nem mellesleg valaki igazán produkálhatna végre egy normális kick vagy punt returnt a mieink közül. Jót tenne a béka segge alatt lévő helyezésünknek ebben a kategóriában...
5. Ha páratlan hét, akkor örülünk? A Rams elleni W inkább elsősorban a Jags országos PR-ja miatt lett volna jó, de ez a mostani meccs majdnem must win. Egy W lökést adhat a szezon második felé, pozitív mérleggel mennénk pihenni, és 2 idegenbeli sikerünk lenne a divízióban (ha már otthon nem megy a nyerés...). De megfordítom a dolgot, ha kikapunk, teljesen leamortizáljuk a Steelers W-t, utolsók leszünk holtversenyben a divízióban, és kikapunk egy olyan csapattól, akik mondjuk ki, a kerete nézve gyengébbek nálunk. Utoljára ezzel a TD-vel nyertünk Indyben.
 www.youtube.com/watch?v=-ZVYkDMq2Jc
A győztes TD passzt egy bizonyos Blaine Gabbert adta, az egyik üldöző Colts védő(Segio Ric Flair Brown) azóta megjárta a Jagst, és a TD szerzője (szegény Cecil), valószínűleg már nem fog soha többé NFL meccsen pályára lépni. Ez is mutatja, hogy ez a W nem mostanában(2012) volt. szóval legfőbb ideje lenne egy újabb W-t elhozni Indyből. Az elmúlt 2 évben egy utolsó negyedes teljes védelmi összeomlásra (20016) és 2 kihagyott Jason Myers FG-re (2015) voltunk ettől, de ha ez a csapat tényleg komolyan gondolja a rájátszását, akkor akár Fournette nélkül is ideje bizonyítania, hogy az ilyen feladatokat meg tudja oldani. Főleg azok, akik pl. saját magukat tartják a liga legjobbjainak a posztjukon...
Szemben a legtöbb elemzővel, akik számomra nagyon meglepő módon olykor 2 TD-s difiket is vizionálnak javunkra szerintem az utolsó negyedig szoros találkozóra van kilátás, főleg, ha Fournette 1; nem játszik vagy 2; árnyéka lesz önmagának. De ha szerencsénk van, akkor a 4. negyed környékén jöhet az idén már-már szokásos összeomlás Brissettéktől(mondjuk 1-2 picksix formájában). Bizom a páratlan hétben, plusz a D-ben és kivételesen Jags W-t mondok.
Ha meg netán mégis kikapunk, akkor sokakra leszek nagyon, Nagyon, NAGYON morcos.

Szerkesztette: iktriad
több mint 8 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 38 222 — #NoStress
Az Icipici indiferens információk iktriadnak sorozat hatodik része:

Ha egyszer az ember nekikezd, nehéz abbahagyni, beszippantja a tények, adatok és összefüggések végtelen univerzuma.
Ezúttal egy több, mint infernális, egészen hihetetlen adatkomplexumra sikerült találnom Fournette-el kapcsolatban.
Kedvenc futónk eddig 6 TD-t szerzett, 596 yardot futott, és 136-t kapott el. Ezt mindenki tudja. Vagyis 732 yardnál jár. Ezt is.
732-nél, amikor pont a Colts ellen megyünk harcba pont most a hétvégén.
Gondolom a 732-ről mindenkinek a poitiers-i csata, és Martell Károly nagy győzelme ugrik be azonnal, amit a Galliába betört mórok fölött aratott, és megállította egyszer és mindenkorra az előrenyomulásukat Európa belsejébe.
A mórok fölött.
És hogy hívják a Colts 42-es számmal futkározó szerecsenfekete cornerbackjét?
Bizony, Moore. Kenny Moore.
Véletlen? Aligha!
Nyilvánvalóvá teszi az összefüggést, hogy hétvégén vérbe fojtjuk a csoportellenfelünket, és fényes diadalt aratunk.
De ha ez nem lenne elég, a döbbenet még nem ér véget!
Martell Károly neve a latin martellus, vagyis kalapács, pöröly szóból ered, ami angolul leginkább a fuller szóval fejezhető ki.
És az erre a névre hallgató Jim Fuller vezetőedző melyik egyetemnek a csapatát edzette? Bizony bizony a Jacksonville Statet. Több, mint érdekes egybeesés.
De még nincs vége. Martell Károly halálának napja, ami a gallok bizonyos része szerint nagy szerencsének és győzelemnek a napja, október 22. Október 22!!! Vagyis holnap lesz pont 1276 éve, hogy Martell Károly, a Karoling ház alapítója jobblétre szenderült, és ez az a nap, amelyiken a földbe döngöljük a csikókat. És ha már csikók. A Martell Károly által legyőzött Abd al-Rahman ibn Abd Allah al-Ghafiqi andalúziai emírnek, aki a mórok fővezéreként pusztult a harcmezőn melyik állat volt a jelképe, és lobogott a zászlójára varrva? Bizony, a csikó.
Ritka, hogy ennyi összefüggés előkerül némi információgyűjtés során, de az biztos, hogy ezeket megismerve nyugodtan és örömmel jelenthetjük ki: a hétvégénlogikus és biztos a győzelmünk.

A képen Martell Károly látható a győztes TD után, egyedi díszítésű fejvédőjében.

több mint 8 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 86 755 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Linder ahogy várni lehetett nem játszik, Fournette, Lee és Gipson játéka kérdéses.
Yeldon azt mondta, ha a Jags (idén először) aktívnak jelöli, akkor készen áll a bevetésre.
több mint 8 éve
Húsrágó Jacksonville Jaguars 3 079 — Jaguars fan
Fournette, Lee és Linder úgy tűnik ma sem edzett, pedig ma könnyített edzés volt. Nem tudom, hogy fogunk nyerni Indyben, ha a 4 legfontosabb emberből a támadósorban (Hurns a 4.) 3 is hiányozni fog...
iktriad
Majd előlép Bortles! Ja.. nem.
Mivel nagyon fontos csoportrangadó, ezért oda kell pakolni magunkat, szerencsére páratlan hét van. Nem mindegy, hogy bye-week-re győztesen vagy vesztesen megyünk.

Kicsit Jets meccs feeling van. Azt hinné az ember, hogy kötelező, aztán meg majd szépen ráfázunk.
Willis
de most majd tényleg hozzáérnek és nem csak úgy, hogy csak én látom
több mint 8 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 86 755 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Érdekes észrevétel. A Jags idén már edzett és játszott Brissett ellen, csak akkor még egy másik csapatban játszott.
 jacksonville.com/sports/jaguars/2017-10-19/jaguars-facing-qb-jacoby-brissett-again-first-time-colts
több mint 8 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 86 755 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Kicsit Jets meccs feeling van. Azt hinné az ember, hogy kötelező, aztán meg majd szépen ráfázunk.
Willis
A "páratlan héten van a meccs" a legfőbb reményünk...
Fournette azt mondta, szerinte játszani fog DE majd az edzők döntik el, hogy ez így lesz-e. Ma futott, holnap megpróbálkozik a gyors irányváltásokkal.
 jacksonville.com/sports/jaguars/2017-10-19/jaguars-notebook-fournette-anticipates-playing-sunday
több mint 8 éve
Willis Jacksonville Jaguars 779 — Cornerback fan
Fournette, Lee és Linder úgy tűnik ma sem edzett, pedig ma könnyített edzés volt. Nem tudom, hogy fogunk nyerni Indyben, ha a 4 legfontosabb emberből a támadósorban (Hurns a 4.) 3 is hiányozni fog...
iktriad
Majd előlép Bortles! Ja.. nem.
Mivel nagyon fontos csoportrangadó, ezért oda kell pakolni magunkat, szerencsére páratlan hét van. Nem mindegy, hogy bye-week-re győztesen vagy vesztesen megyünk.

Kicsit Jets meccs feeling van. Azt hinné az ember, hogy kötelező, aztán meg majd szépen ráfázunk.

Szerkesztette: Willis
több mint 8 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 86 755 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Fournette, Lee és Linder úgy tűnik ma sem edzett, pedig ma könnyített edzés volt. Nem tudom, hogy fogunk nyerni Indyben, ha a 4 legfontosabb emberből a támadósorban (Hurns a 4.) 3 is hiányozni fog...
több mint 8 éve
Húsrágó Jacksonville Jaguars 3 079 — Jaguars fan
November 5.-én türkiz mezben játszunk a következő hazai meccsen Bengals ellen. Ez lesz a color rush idén a számunkra. 😊 😊 😊
iktriad
Jövőre meg új mezeink lesznek, így két héttel azután, hogy berendeltem Ramsey-t.

Na sebaj, azzal nyugtatom magam, hogy Super Bowl, és akkor kell ez a mez emléknek.
Maka
A manóban, nekem egy-egy Telvin és Yannick van úton... Fournette-ből már az újat veszem 😊
több mint 8 éve
yooker New York Giants 7 492 — Expect the Best !
Ahhoz képest, hogy vasárnap Marrone azt mondta, Fournette vissza tudott volna menni, ha kellett volna, szerdán már "majd meglátjuk" volt a reakciója arra, hogy az egyszemélyes hadseregünk bevethető lesz-e a Colts ellen. Yikes.

Fournette, Lee és Linder mellett nem edzett Bouye (hamstring) és Gipson (nyaksérülés) miatt. Csupa, csupa biztató fejlemény. A Bouye féle hamstring különösen.
iktriad
sérülések ide-oda ez most az a meccs lesz amit mindenképp hozni kell!
elég jó matchup is a Colts a Jagsnek és hát finoman szólva sincsenek jó állapotban,...
több mint 8 éve
Maka Jacksonville Jaguars Tulane Green Wave 2 795
November 5.-én türkiz mezben játszunk a következő hazai meccsen Bengals ellen. Ez lesz a color rush idén a számunkra. 😊 😊 😊
iktriad
Jövőre meg új mezeink lesznek, így két héttel azután, hogy berendeltem Ramsey-t.

Na sebaj, azzal nyugtatom magam, hogy Super Bowl, és akkor kell ez a mez emléknek.

you don't even know what you like and you don't like
több mint 8 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 86 755 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Ahhoz képest, hogy vasárnap Marrone azt mondta, Fournette vissza tudott volna menni, ha kellett volna, szerdán már "majd meglátjuk" volt a reakciója arra, hogy az egyszemélyes hadseregünk bevethető lesz-e a Colts ellen. Yikes.

Fournette, Lee és Linder mellett nem edzett Bouye (hamstring) és Gipson (nyaksérülés) miatt. Csupa, csupa biztató fejlemény. A Bouye féle hamstring különösen.
több mint 8 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 86 755 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Blake szerint Linder vasárnap se lesz. Az ő betegsége kezd hasonlítani Ivory tavalyi rejtélyes nyavalyájára, csak nem volt kórházban.

Vasárnap komoly záporesőzászlóeső várható, Jeff Triplette lesz a főzebra.

Nem csak 3rd downon vannak bajok, múlt vasárnap a futásblokkolás is borzasztó volt.
 jacksonville.com/sports/jaguars/2017-10-18/jaguars-week-7-four-downs

Ahogy az O c O-ban is említették, a visszahordásokkal vannak bajok. Kick returnben 28., punt returnben tök utolsó idén a Jags. Pedig ennek az offensenek minden segítség úgy kell, mint éhezőnek a falat kenyér.
 jacksonville.com/jaguars/sports/2017-10-18/jaguars-notes-return-game-non-factor-fournette-sits-out-practice

Az új kicker, Lambo örül az új lehetőségnek.
 jacksonville.com/sports/jaguars/2017-10-18/kicker-josh-lambo-thankful-return-nfl-ready-show-he-can-deliver-jaguars
Lambo statjai Chargers játékosként:

2016

20-29 yards: 7-7
30-39: 13-14
40-49: 6-8
50+: 0-3

2015

20-29 yards: 4-4
30-39: 7-7
40-49: 11-16
50+: 4-5

November 5.-én türkiz mezben játszunk a következő hazai meccsen Bengals ellen. Ez lesz a color rush idén a számunkra. 😊 😊 😊

Szerkesztette: iktriad
több mint 8 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 25 214 — The only discipline that lasts, is self discipline
Btw, egy az egyben olyan érzésem van, mint az RW draftolását megelőző évben 2011-ben a Hawksszal kapcsolatban. A védelem mutatott nagyon szép dolgokat, de egy T-Jax vezette Ox többre nem volt képes, 7-9 lett a mérleg.

Ők voltak rookiek a csapatban:K.J. Wright, Browner, Sherman
1st year:Earl Thomas, Kancellár

Jax rookiek: Fournette, Robinson
1st year: Ngakoue; Fowler (kvázi), Myles J, Ramsey

Annyi az eltérés, hogy ez a Jax D# jelenleg jobb bőven, mint az a védelem volt.
Jövőre kell draftolni 2 QB-t (egyet elöl, egyet hátrébb), plusz piacon szétnézni, mert amíg ez a mag együtt van, addig kell valami nagyot alkotni.
undisputedly
Elég pöpec párhuzam 😊

Jelenleg egy dologban van különbség: ez a Jags D azért jobb már most, mert fel van töltve nagyon komoly pénzért nagyon komoly FA veteránokkal is. Ez viszont a jövőre nézve is hatással lehet. Nektek sikerült kiszúrni Wilsont ócsóé. A Jagsnek valószínűleg még inkább ezt kell forszíroznia, mert a sok igazolt veterán miatt az import QB plusz a saját fiatalok megfizetése impossible mission lesz.

Persze ha még előtte nyertek egy superbowl-t akkor mindegy. 😊 Bár ha Botlessel sikerülne, én visszaadom a szurkolói igazolványom, az bűntény lenne a játék ellen. 😀

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 8 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 86 755 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Eheti - szokás szerint nagyon ajánlott O & O

A tartalomból
Myers elküldése még önmagában nem oldja meg a Jags súlyos gondjait special teamben ( PR-ben, KR-ben kickoff és punt return coverageben a liga utolsó negyedének a végén vagyunk, 2 területen 31. és 32.-ek),
Quo vadis Jaguars passzjáték?
Colts előretekintő (Halloran a podcast végén baljós árnyként azt mondta a Colts felé hajlik, ha tippelnie kéne az eredményre, bár amíg hétvégén megteszi a hivatalos pickjét, ez még változhat)

Linder továbbra sem edtz, bár Marrone szerint az edzőteremben már nagyon aktív. Lee és Fournette ma kiülte az edzést. Remélhetőleg bevethetőek leszen k vasárnap.

Az eheti workoutoltak listája (most az OT-k vannak feltűnően sokan)

Szerkesztette: iktriad
több mint 8 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 25 214 — The only discipline that lasts, is self discipline
nem is értettem miért volt eddig FA
eaglesmcnabb
Mert a Chargers még túl cikinek érezte, hogy visszaigazolja a koreai nindzsa helyett 😊

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 8 éve
yooker New York Giants 7 492 — Expect the Best !
7. hét, 7 észrevétel.
És még a meccset se néztem újra:

 kephost.com/images/2017/10/17/jax1.png
 kephost.com/images/2017/10/17/jax2.png
 kephost.com/images/2017/10/17/jax3.png
 kephost.com/images/2017/10/17/jax4.png
 kephost.com/images/2017/10/17/jax5.png
 kephost.com/images/2017/10/17/jax6.png
 kephost.com/images/2017/10/17/jax7.png
Sobri Jóska
Power Rankinget nincs kedved írni? 😊
több mint 8 éve
undisputedly Seattle Seahawks 12 938 — SuperBowl Champions 2013/2014 II 2025/2026
Ja és egy nagy lebaszást érdemelnek még a helyiek. Tegnap volt a legkisebb a nézőszám mióta Shao a tulaj, a londoni térdélesek/tüntetés miatt. Végre 3-2-n áll a csapat, megverte a Steelerst, és akkor nem jönnek egyesek ki, mert meg vannak sértődve? Valaki még erre sem sajnálta a zsét.
 twitter.com/ryanohalloran/status/919623630379679744
No comment.
iktriad
A vezetés máshogy gondolta, és kiküldött egy bocsánatkérő levelet a helyi veteránoknak a tiszteletlen magatartásért 😊
Ebben mondjuk érzek egy kis képmutatást... Khan a nagy social warrior aki külföldön letérdel a játékosokkal, majd amikor következményei lesznek, akkor már apologies...

Btw, egy az egyben olyan érzésem van, mint az RW draftolását megelőző évben 2011-ben a Hawksszal kapcsolatban.
A védelem mutatott nagyon szép dolgokat, de egy T-Jax vezette Ox többre nem volt képes, 7-9 lett a mérleg.

Ők voltak rookiek a csapatban:K.J. Wright, Browner, Sherman
1st year:Earl Thomas, Kancellár

Jax rookiek: Fournette, Robinson
1st year: Ngakoue; Fowler (kvázi), Myles J, Ramsey

Annyi az eltérés, hogy ez a Jax D# jelenleg jobb bőven, mint az a védelem volt.
Jövőre kell draftolni 2 QB-t (egyet elöl, egyet hátrébb), plusz piacon szétnézni, mert amíg ez a mag együtt van, addig kell valami nagyot alkotni.
több mint 8 éve
Willis Jacksonville Jaguars 779 — Cornerback fan
From the Chargers' webpage:
Josh Lambo has one of the strongest right legs in the NFL. In 2016, Lambo led the NFL with 67 touchbacks on kickoffs, and he made 26 of his 32 field goal attempts. Just two seasons into his career, Lambo already ranks sixth in franchise annals with 52 career made field goals.
In August 2015, just months after signing Lambo as an undrafted free agent out of Texas A&M, the Chargers cut ties with veteran Nick Novak, who had been the second-most accurate kicker in franchise history, handing the job to Lambo.
több mint 8 éve
empty taxi Atlanta Falcons Georgia Bulldogs 37 414 — NFL bracket champion '26
Jaguars are releasing kicker Jason Myers and signing former Chargers kicker Josh Lambo, per source.

FINALLLLLLLLLLLLLY!
Maka
Egy-két GW FG és átnevezik a pályát Lambo Fieldre :-P

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 8 éve
eaglesmcnabb Cleveland Browns Virginia Tech Hokies 23 608 — je suis poloska
nem is értettem miért volt eddig FA

No 1. Kyle Pitts, Jordan Mailata, Myles Garrett, Jerry Jeudy, Tre Harris, Jayden Higgins és Nick Chubb fan!!!
több mint 8 éve
Maka Jacksonville Jaguars Tulane Green Wave 2 795
Jaguars are releasing kicker Jason Myers and signing former Chargers kicker Josh Lambo, per source.

FINALLLLLLLLLLLLLY!

you don't even know what you like and you don't like
több mint 8 éve
Maka Jacksonville Jaguars Tulane Green Wave 2 795
3.5 pontos favoritok vagyunk Indy-ben.

you don't even know what you like and you don't like
több mint 8 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 86 755 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Marrone és Myers kikcker ügyben
Coach Doug Marrone didn’t rule out the possibility that they may bring in competition for kicker Jason Myers, who missed two 54-yard attempts on Sunday against the Los Angeles Rams. Last week, Myers missed a point-after-touchdown attempt against Pittsburgh.

“Like everything else, I think when you don’t have the type of performance that you want, not just with that position but other positions, we are going to look to see if we can upgrade,’’ Marrone said. “I think we’ll look into it and we’ll have those discussions during the week.’’

Myers missed his first attempt from 54 yards with two seconds remaining before halftime when it sailed wide left that sqandered an opportunity to cut the Rams’ lead to seven. His second miss attempt with 1:12 remaining in the game.

“It was a tough day kicking wise,’’ Myers said. “The wind was swirling in there. I’ve just got to trust my technique.’’
Jó lenne, ha igazolnánk egy kickert a héten belengetve Myernsek, hogy 1 esély van még, és ha azt elkúrja, repül.

DB-t cseréltünk a practice squadban. Charlie Miller jött vissza Raysean Pringle helyére. Miller a Jagsnél töltött egy kis időt az offseasobna.

7. hét, 7 észrevétel.
És még a meccset se néztem újra:
 kephost.com/images/2017/10/17/jax6.png
Sobri Jóska
A cserékkel verjük majd a Titanst a 17. héten, mert a kezdők pihennek a hazai playoff meccsre. Tessék! 😊