Kansas City Chiefs

29 feliratkozó

több mint 14 éve
ender1112 Kansas City Chiefs 2 694 — Víí veeer dö cseempjönsz.
Juhé, 3-3 😊
több mint 14 éve
Rolni Las Vegas Raiders 10 376 — Raiders fan
Erre megint azt mondom Rolni, ezek inkább vágyak egyelőre. Meglátjuk.
Nem is teljesen logikus amit mondasz. Mert ha igaz, hogy a draft csak hype, nem is válik be mindenki. Akkor hogy lehet igaz, hogy vannak tölgyföldön fiatalok, akik majd beválnak? A logika mentén nem is válnak majd be, csak ha szerencséd van. ÉS mi van ha nincs?

Első kör sem garancia semmire? Tessék a Chiefs első körösei (Larrry Johnson és előtte senki már nem játszik):
2005 Derrick Johnson
2006 Tamba Hali
2007 Dwayne Bowe
2008 Glenn Dorsey + Brandon Albert
2009 Tyson Jackson (idén sztem (is) eddig ő a legjobb DL emberünk, csak szólok)
2010 Eric Berry
2011 Jon Baldwin

Na most mond azt ,hogy ezek a srácok csak túl vannak hypeolva. Vagy nagy %ban nem jöttek be. Baldwit nem tudjuk egylőre, ezért is érdekes a hétvégi meccsen ő külön számomra, hogy játszik-e? És ha igen, akkor hogy?
És ha nem lennének, mert ahogy Casselt (+Vrabelt aki ugye annyit játszott, mint lehet Palmer fog, csak szinte ingyen, de ennyi idő jut) igazoltuk, szinte első körért (2/34), az jobban megérte?

A Radiers első körösei. Hogy is van ez most akkor? Minap kérdeztem Brucetól, hogy oké a sok első körös a Raidersben, de ki az aki meg is érte? Akkor miért nem fejtegetted ezt az elméletet?

Végül. Azzal cáfolsz Palmer árával kapcsolatban, hogy igazam van?
Ezt mondtam pont én, hogy Palmer nem hogy megéri, ha PO csapat lesz fixen a Raiders a Carson time alatt, és menetel legalább egyszer. Hanem CSAK AKKOR érte meg ha így lesz. Szóval ebben egyetértünk, hogy ez az ár, amit neki le kell tenni az asztalra. De én ezt nem cáfoltam, sőt ezt állítottam!
A kérdésem az volt, hogy az idő elég lesz-e? Itt látok egy óriási kockázatot az árhoz képest. Nem ott, hogy Palmer tehetségtelen-e vagy nem.

ulpianus
Nem azt mondtam, h a draft csak hype. Annyit mondtam, hogy amióta ekkora esemény lett belőle azóta nagyobb szerepet tulajdonítanak neki. Az, hogy nálatok ennyire jól megy, ment a draftolás annak örüljetek és ott van a Packers is akit draftról építettek SB csapattá és nekem is ez a fajta csapatépítés a szimpatikus, DE minden draft pick rizikó is. Vannak safe pickek, de még ott se tuti a dolog. Pont most érkezett hozzánk bagóért az a Curry akiről draftkörül mindenki azt mondta safe pick, remek LB lesz...

Palmer árával kapcsolatban nem akarlak cáfolni...sztem is kurva nagy árat adtunk érte...most már itt van a csapatnál, így támogatni köll 😊 és igen ezek tényleg vágyak 😊

WIN LOSE OR TIE...RAIDER FAN 'TIL I DIE!!
DISCIPLINE – WORK ETHIC – TEAM
több mint 14 éve
ulpianus Kansas City Chiefs LSU Tigers 18 009 — Circus Maximus
Azt mondta Haley, hogy ha egyáltalán játszik Baldwin, akkor sem fogják bemozgatni Breastont egyelőre a slotba. Annyira jók Bowe és ő a széleken párban, hogy ennek nincs értelme addig, amíg Baldwin meg nem mutatja mit tud.


Állat vagyok, ami enni kér...
több mint 14 éve
ulpianus Kansas City Chiefs LSU Tigers 18 009 — Circus Maximus
Erre megint azt mondom Rolni, ezek inkább vágyak egyelőre. Meglátjuk.
Nem is teljesen logikus amit mondasz. Mert ha igaz, hogy a draft csak hype, nem is válik be mindenki. Akkor hogy lehet igaz, hogy vannak tölgyföldön fiatalok, akik majd beválnak? A logika mentén nem is válnak majd be, csak ha szerencséd van. ÉS mi van ha nincs?

Első kör sem garancia semmire? Tessék a Chiefs első körösei (Larrry Johnson és előtte senki már nem játszik):
2005 Derrick Johnson
2006 Tamba Hali
2007 Dwayne Bowe
2008 Glenn Dorsey + Brandon Albert
2009 Tyson Jackson (idén sztem (is) eddig ő a legjobb DL emberünk, csak szólok)
2010 Eric Berry
2011 Jon Baldwin

Na most mond azt ,hogy ezek a srácok csak túl vannak hypeolva. Vagy nagy %ban nem jöttek be. Baldwit nem tudjuk egylőre, ezért is érdekes a hétvégi meccsen ő külön számomra, hogy játszik-e? És ha igen, akkor hogy?
És ha nem lennének, mert ahogy Casselt (+Vrabelt aki ugye annyit játszott, mint lehet Palmer fog, csak szinte ingyen, de ennyi idő jut) igazoltuk, szinte első körért (2/34), az jobban megérte?

A Radiers első körösei. Hogy is van ez most akkor? Minap kérdeztem Brucetól, hogy oké a sok első körös a Raidersben, de ki az aki meg is érte? Akkor miért nem fejtegetted ezt az elméletet?

Végül. Azzal cáfolsz Palmer árával kapcsolatban, hogy igazam van?
Ezt mondtam pont én, hogy Palmer nem hogy megéri, ha PO csapat lesz fixen a Raiders a Carson time alatt, és menetel legalább egyszer. Hanem CSAK AKKOR érte meg ha így lesz. Szóval ebben egyetértünk, hogy ez az ár, amit neki le kell tenni az asztalra. De én ezt nem cáfoltam, sőt ezt állítottam!
A kérdésem az volt, hogy az idő elég lesz-e? Itt látok egy óriási kockázatot az árhoz képest. Nem ott, hogy Palmer tehetségtelen-e vagy nem.
_______________________________________________________________________

Erre is reagálok, mert itt témába vág.
A Chiefs sztem továbbra is kérdéses játékerővel bír. Igazából kész a csapat. Jó most ez szopó szezonra futottunk az elején rögtön. Ilyen van, ez nem sakk. A kérdés az, hogy a sok tehetség tényleg képes csapatként jól teljesíteni? Tavaly láttuk igen. Jó, rendben van. De az meg az idei ellentettje volt. Sérültünk nem volt. A schedule gyenge volt (nekünk is).

De ettől még nem értünk vele semmit a rájátszásban. Cassel a hibás a rossz támadójátékért (POban QB rating 20)! De mi van ha nem? Vagy ha igen, de attól még nincs jó QB. Mert ha Stanzi rossz, nem megoldás, hogy Cassel rosszabb.
Védelemben is mondjuk ,hogy Berry hiánya húsba vágó. Egy NT csak kellene már a 3-4be. Valamint egy társ Halinak a túloldalra.
Powe+Houston nagyon ígéretesek, de mi van ez nem elég? Mi van, ha nem ez a gond? Vagy igen, de ők nem oldják meg, ha mindhárman játszanak, akkor sem?

A csapatépítés befejeződött ,ha Stanzit jövőbeni starter QBnak nézem, akkor a 2012es drafton kész lehetünk. De ettől még nekem ez nem jelenti, hogy a kész csapat=jó csapat. Vagyis én 2009es szezon óta hajtom, hogy ez egy tehetséges gárda nagyon. De tudod hány tehetséges gárda nem érte el a célt? Itt nem arra gondolok ,hogy Marino sosem nyert SB-t mert majdnem. Arra célzok, hogy mondjuk a Ravens lassan kihal, és sosem jutottak el oda, ahova várták őket. Vagy a Bolts, vagy a Vikings. Vagy a stb.
Álmodozni könnyű, de nekem inkább kérdéseim vannak, mint válaszaim egyelőre.


Állat vagyok, ami enni kér...
több mint 14 éve
Rolni Las Vegas Raiders 10 376 — Raiders fan
Abban igazad van, h a trade előtt pl én sem akartam Palmert igazán...nem tetszett ez a hold out bulija és sok a kérdőjel mellette...de most már azzal kell főznünk ami van.

A lényeg szerintem az, hogy ha beválik és jó lesz(itt arra gondolok, h JCvel ellentétben fog tudni meccseket nyerni a kezével) akkor igen jó kis csapatunk lesz...olyan ami felveszi a versenyt veletek és a Diegoval és a top csapatokkal is...PO csapat lehetünk és ez az elmúlt 9 év tükrében nagy szó...ha itt van a szerződése végéig és jó kezdő QB szintet hoz, amivel a csapat PO résztvevő és esetleg menetelő lesz akkor sztem megérte. Draft fontos, de olyan csapatban ahol ennyi fiatal van mint nálunk nem érzem az elvesztett pickeket annyira bajosnak, ugyanis ez a csapat nem rebuildingen van...amióta ekkora nyilvánosságot kap a draft, senior bowl azóta kicsit felértékelődött az egész sztem...nézd meg hány db első körös playa van most nálunk rosteren...jórészét nem mi húztuk...ott is nagyon mellé lehet menni, az is rizikós buli, akárcsak ez a trade...

WIN LOSE OR TIE...RAIDER FAN 'TIL I DIE!!
DISCIPLINE – WORK ETHIC – TEAM
több mint 14 éve
ulpianus Kansas City Chiefs LSU Tigers 18 009 — Circus Maximus
Persze hogy egy súlycsoportban lesztek. Már tavaly is ez volt. Ez mitől borít bármit is?
Mert most legerősebb a Bolts. Az is lesz valószínű. Álmodozhatunk, de egyelőre ez a valóság.
Második jelenleg az Oakland. És ez ha marad, akkor mi itt a változás?
A Denverrel egyelőre nehéz komolyan számolni, ebben sem változik semmi, hogy jött Palmer.
Tavaly a KC és a Raiders egyenlő volt, szted jövőre is az lehet, akkor hol itt a változás megint?

Tehát sztem semmit nem borít fel Carson Palmer érkezése. Egy eset van, amikor mégis. Vegyük ,hogy igazam van ,és CP játszik még egy csonka és 3 teljes idényt (ha 4 tök mindegy). Ha most megcsinálja csípőből a rájátszást és utána nem egy, hanem 2 vagy 3 alkalommal POba jut, és ott legalább egyszer továbbjut, akkor beszélhetünk divízió rangsor modifikációról érdemben.

Nos ezt mondom, hogy ezt telibe kell találni ehhez. Márpedig ezt felvetni, hogy egy lehetségesebb jövő, mint az összes többi lehetőség, sztem túlzás az alapján, hogy egy másodpercet nem játszott még. Így nem is nyert egy meccset sem. És nem jutott POba egyszer sem. És ott nem nyert egyet sem. Nem lehet hogy majd belejön és évek alatt fejlődik, majdcsak kijön a lépés. Nem lesz utána. Nyugdíj lesz utána.

Ha most nyer, az már valami. Ha nem, akkor még nem ellenvalami. Mert ennyi idő alatt ez szinte lehetetlen. Már ha alapul vesszük, hogy a többiek nem viccből tanulják a playbookot, és gyakorolják be, hanem céllal. És az használ is.

Még egy dolog. Mielőtt jött Palmer. Egy nappal előtte beírtam, hogy sztem nincs formában, és mentálisan sem ilyen ember kell a fiatal Raidereknek. Nem nagyon ellenkeztetek, sőt. Csak mostanra lett hős.
Amikor elfogultság nélkül ítéltétek meg, még kicsit sem volt az. Az én véleményem nem változott. Akkor is mondtam, hogy tehetségben ő legjobb opció. Csak más szempontból nem, kivéve, ha olcsó.
Sztem jó lesz Palmer. Ez nálam olyan 80%. Csak az idő kegyetlen rövid lesz neki, hogy megszolgáljon ekkora árat.

Én nagyon szeretném, ha beelőznétek a Chargerst idén. Nekünk úgyis mindegy, ezért jó volna. Már mióta nem voltatok POban? 2002 SB óta? Még csoport második hely sem volt. Jót tenne a csapatnak, Al halála évében főként. És Rivers is felébredne, mert most is hiszik, hogy tavaly csak pechjük volt. Lehet ez kell nekik is, hogy harapjanak minden meccsen.
Nem adok rá nagy esélyt jelenleg, de nekem tetszene.


Állat vagyok, ami enni kér...
több mint 14 éve
Rolni Las Vegas Raiders 10 376 — Raiders fan
A csoportot borítja? Ez még nagyon erős túlzás. Mert ilyen alapon miért ne boríthatná a Denver is? Jön Tebow és végünk van.
.ulpianus
Azt irtam,h borithatja...nagy kulonbseg es ezt tartom isRolni
Ja igen, ha úgy értetted, hogy bármi lehet bármikor bárhol bárikvel, akkor igaz. Csak akkor minek leírni?
Ha meg úgy, hogy a Raidersnél ennek esélye konkrétan nőtt, mert igazolták Palmert. Akkor meg nem értettem félre semmit.
Akárhogy is, akkor legyen így: én a te feltételes módban tett állításodat is túlzónak tartom. Lovaglás vége (remélem).

Egyelőre vegye el a Chargerstől a PO helyet a Raiders idén.
Aztán meglátjuk, hogy jövőre, amikor a Chiefs visszakapja a fegyvereit (és ezzel a Boltsnak is még keményebb koncentrációt indukál egész idényre). Nos, akkor mit tud nyújtani az Oakland? És aztán megjöhet a Tebow+Von Miller vezette, újjáépített Broncos, hogy ők sem asszisztálni szeretnének a továbbiakban. Még utána Sey+Palmer lassan nyugdíjba vonul (vagy nem, és szétesnek minden szezon végére).

Ez az én nagy kérdésem.
Hogy elég-e ez az idő, igazán átvenni a hatalmat a csoportban? Mert Rivers király fiatalabb, mint Palmer. Jobbak az elkapói, jobb a fal ami védi, jobba védelem. Őket le kell győzni! Nem az van, hogy jött egy tölgyföldi király, és kivárja az idejét, mert most kezdett. Ahogy franchise QB esetén szokás.

Oké, hogy most szar a Chiefs, meg a Denver. És oké, hogy tavaly a ST kinyírta a Boltsot. De ez nem lesz így. És akkor most vagy soha alapon kell egy berozsdált ikonnak állóhelyből beugrani a rájátszásba. Még akkor sem beszélhetünk hatalomátvételről. Vagy ha igen, akkor tavaly a Chiefs átvette a hatalmat? Nem hinném.ulpianus
Értem amit írsz...
Papíron a Chargers jobb csapat. Amíg ott egy Rivers és a többi csapatnál semmi ez így is marad...
Ettől függetlenül tavaly 2szer elvertük őket...ugyanúgy ahogy a Berryvel, Charlesal felálló éppen "hot" Chiefst is...
Nem mondom, h szép vagy domináns győzelmek voltak, de győzelmek voltak és végső soron ez számít nem?
Kiváncsi lettem volna a Chiefsre sérülés nélkül idén...már írtam többször is, h jó kis csapat ez, tettszik ahogy a pénzt okosan kezelve fel lett építve...fiatal csapat, jó kilátásokkal, de a Raiders sem csak mázli és Sey meg mostmár Palmer...
Tele vagyunk mi is fiatal playmakerekkel O oldalon, kialakulóban van egy elég jó fal is lassan...D oldalon is vannak olyan fiatal játékosok akik már most jók vagy 1-2 éven belül lesznek\lehetnek azok...jövő évi draftunk lyukas lesz valóban, de annyi a fiatal, hogy nem aggódok a hosszútávú tervek miatt...
Ha Palmer beválik akkor sztem igenis leszünk mondjuk jövőre a Chargersel, Chiefsel egy súlycsoportban. Ha nem akkor se leszünk leírhatók, mintahogy tavaly sem voltunk azok, de akkor azért igencsak pofán fog baszni minket a kiadott pick mennyisége ez is tény...szezon végére vagy legalább pár CP meccs utánra okosabbak leszünk...

WIN LOSE OR TIE...RAIDER FAN 'TIL I DIE!!
DISCIPLINE – WORK ETHIC – TEAM
több mint 14 éve
ulpianus Kansas City Chiefs LSU Tigers 18 009 — Circus Maximus
Azért a bilit és a csoportot boríthatja, ha Palmer mégse úgy kész ahogy Te mondod...

Ami a hétvégi meccset illeti...én is jó szórakozást és jó pár anyázást várok 😊Rolni
A csoportot borítja? Ez még nagyon erős túlzás. Mert ilyen alapon miért ne boríthatná a Denver is? Jön Tebow és végünk van.
.ulpianus
Azt irtam,h borithatja...nagy kulonbseg es ezt tartom isRolni
Ja igen, ha úgy értetted, hogy bármi lehet bármikor bárhol bárikvel, akkor igaz. Csak akkor minek leírni?
Ha meg úgy, hogy a Raidersnél ennek esélye konkrétan nőtt, mert igazolták Palmert. Akkor meg nem értettem félre semmit.
Akárhogy is, akkor legyen így: én a te feltételes módban tett állításodat is túlzónak tartom. Lovaglás vége (remélem).

Egyelőre vegye el a Chargerstől a PO helyet a Raiders idén.
Aztán meglátjuk, hogy jövőre, amikor a Chiefs visszakapja a fegyvereit (és ezzel a Boltsnak is még keményebb koncentrációt indukál egész idényre). Nos, akkor mit tud nyújtani az Oakland? És aztán megjöhet a Tebow+Von Miller vezette, újjáépített Broncos, hogy ők sem asszisztálni szeretnének a továbbiakban. Még utána Sey+Palmer lassan nyugdíjba vonul (vagy nem, és szétesnek minden szezon végére).

Ez az én nagy kérdésem.
Hogy elég-e ez az idő, igazán átvenni a hatalmat a csoportban? Mert Rivers király fiatalabb, mint Palmer. Jobbak az elkapói, jobb a fal ami védi, jobba védelem. Őket le kell győzni! Nem az van, hogy jött egy tölgyföldi király, és kivárja az idejét, mert most kezdett. Ahogy franchise QB esetén szokás.

Oké, hogy most szar a Chiefs, meg a Denver. És oké, hogy tavaly a ST kinyírta a Boltsot. De ez nem lesz így. És akkor most vagy soha alapon kell egy berozsdált ikonnak állóhelyből beugrani a rájátszásba. Még akkor sem beszélhetünk hatalomátvételről. Vagy ha igen, akkor tavaly a Chiefs átvette a hatalmat? Nem hinném.


Állat vagyok, ami enni kér...
több mint 14 éve
Rolni Las Vegas Raiders 10 376 — Raiders fan
Azért a bilit és a csoportot boríthatja, ha Palmer mégse úgy kész ahogy Te mondod...

Ami a hétvégi meccset illeti...én is jó szórakozást és jó pár anyázást várok 😊Rolni
A csoportot borítja? Ez még nagyon erős túlzás. Mert ilyen alapon miért ne boríthatná a Denver is? Jön Tebow és végünk van.
.ulpianus
Azt irtam,h borithatja...nagy kulonbseg es ezt tartom is

WIN LOSE OR TIE...RAIDER FAN 'TIL I DIE!!
DISCIPLINE – WORK ETHIC – TEAM
több mint 14 éve
ulpianus Kansas City Chiefs LSU Tigers 18 009 — Circus Maximus
Sérült lista:

Kansas City
Full participation: RB Jackie Battle (neck), RB Le’Ron McClain (neck)
Baldwin még mindig ott tart, hogy Haley eldönti. (Battle meg eddig head volt, most neck. Hol tart az orvostudomány!)

Oakland
Did not participate: QB Jason Campbell (collarbone, foot), RB Rock Cartwright (calf), CB Chimdi Chekwa (hamstring), CB Chris Johnson (groin, hamstring), LB Rolando McClain (ankle), RB Marcel Reece (ankle)

Limited participation: TE Richard Gordon (hand), S Michael Huff (ankle), C Samson Satele (ribs)

Full participation: TE Brandon Myers (ribs)


Állat vagyok, ami enni kér...
több mint 14 éve
ulpianus Kansas City Chiefs LSU Tigers 18 009 — Circus Maximus
DaJohn Harris-t ne draftolnák?

pont tegnap olvastam egy blogbejegyzést róla, hogy többet segített idén magának, mint bárki más, és már standard 3. körösnek írják. http://t.co/nrcB7VWeHöri
Lehet. Én abból indultam ki, hogy amit tőle láttam (jó az idén két meccs a szezon elején) az kevés. Őt külön néztem, mert NT kell ide, de ő nem az. ÉS nem is győzött meg. A CBSSports listán is megnéztem, ott 300akármennyiedik jelölt volt még ma is. Vagyis az nem épp fér bele, mert ennyi extra pick a világon nincs.

De lehet most valamit mutatott, és ez változni fog. Olyan 5 draftoldal van amit én komolyan veszek, akkor ott is meg fog változni gondolom. Nemcsak a Draftcountdownnál. De mindegy, mert sosem lesz itt NT.
Vagy csak nekem vannak fenntartásaim a USC DTkkel.


Állat vagyok, ami enni kér...
több mint 14 éve
Höri Indianapolis Colts West Virginia Mountaineers 32 136 — bútor
DaJohn Harris-t ne draftolnák?

pont tegnap olvastam egy blogbejegyzést róla, hogy többet segített idén magának, mint bárki más, és már standard 3. körösnek írják. http://t.co/nrcB7VWe

több mint 14 éve
ulpianus Kansas City Chiefs LSU Tigers 18 009 — Circus Maximus
Richardsont én is írtam, hogy ő legalább egy minimumot kell hozzon, különben baj lesz.
Meglátjuk. Csak ismételni tudom amit tegnap írtam:
"Várunk szépen, meglátjuk mire jutnak a riválisok. Játszunk tovább. Most épp a Raiders ellen. Az nem mindig jó meccs, de mindig szórakoztató."
___________________________________________________________________________


Más. Pioli kilovagolt a mai USC gyakorló bemutatóra. Megmondom ez nekem miért tatszik. Mert ott is van safety. 😊
Lássuk:

Matt Kalil OT.
Top 10be várják, az nekünk meglesz. OT egyébként is kéne első körben, ez már nekem egy jó draft lenne, ha egy akármilyen használható safety+Kalil érkezne. Ennyire jónak tartom.
LOT lenne, talán kapásból, de egy év után szinte biztosan kiszorítaná Albertet, és nekünk az lenne tökéletes. Gaithertől függ itt még ami lóg.

Matt Barkley QB
Mattből nincs hiány. Ő is TOP 10 várományos. Ha Cassel cut, egyik fő esélyes, hogy behúzzuk, ha elérhető. De ahhoz végképp kell Staniznek 3 meccs élesben, Mert anélkül Barkley+Stanzi+Palko három tenorral vakon nekimenni egy szezonnak őrültség.
Elég jó zsebibaba. pontos, kicsit sok IT-t dob, de nem eszetlen módon (és Stanzinél sem zavart ez a FOban senkit, pedig utolsó évét leszámítva Ricky sem fogta vissza magát pickveszély miatt). Jó karja van, mindent megdob. Franchise QBnak viszi, aki viszi.

TJ McDonald FS
Ő második kör jelenleg. Fincsi pick lenne Lewis mögött, és aztán esetleg előtt De az nagy harc lehetne. Jó játékos, amolyan mindenes a srác. Berry mellett nem kell akkora nagy playmaker. Lewis típusú, csak jobb+gyorsabb. Neki is örülnék.

Marc Tyler RB
Ő későbbi kör, és a stílusa miatt sem hiszek benne, hogy nekünk kelleni fog.

Chris Galippo ILB
ILBt keresünk, ha Silar nem jön rendbe. Draft végén, ha marad sokáig, és nincs más ötlet, belefér Belcher mögé.

Rhett Ellison TE
Nem tudom őt draftolja-e bárki. Ha Moeaki felépül, akkor is UDFA vagy a drafton, de sztem hozunk egy-két TE-t.

Van még két DT. Egyik Harris, akit nem fognak draftolni, úgy fest. Másik Tupou, akit fognak, de nekünk nem éri meg egyik sem, mert nekünk NT kell.

Még annyit, hogy Pioli beszélni fog azzal, akit kiszemel a drafton első körre. Ezt sosem bízza véletlenre. Az edzőjével is.


Állat vagyok, ami enni kér...
több mint 14 éve
ehh Kansas City Chiefs 1 973 — Chiefs fan
A meccsre koncentrálva érdekes lesz, ha Palmer játszik. Sztem nem, majd csak legközelebb találkozik Palmer egykori cseréjével, az isteni Mattyvel.

Boller is jó QB, valahogy elfelejtődik a nagy hírverésben. Tudja a playbookot, nagyjából JC szint, és nekünk most rá kell koncentrálni. Safety poszton, amennyire tudunk, ahhoz képest a maximumot kell játszani, vagyis gyenge közepest. Lewis jó hátul, de SS nincs konkrétan. A TE cover meg nem létezik.

Battle is jó ha átmegy harci üzemmódba. Bár neki a Battleship jelleget a vékony védőfal jelentett, nem a tehetsége.
Esetleg ha Cassel képes két meccsen is jól játszani (vagyis másfél), akkor tudjuk, hogy Bowe+Breaston képes bárki ellen megjátszani a labdákat. És a Raidersben én előre szóltam szezon előtt, hogy egytagú a CB sor. Routt Bowet sose tudta tartani rendesen, pedig próbálta. De kettőt biztos nem tud fogni egyszerre. Már ha lesz labda ami elér odáig.
PAss rushuk nincsen komoly, pár full box blitz szokott működni, és ennyi. Azt ha Richardson nem bénázik egész este, meg lehet oldani.
Bár Cassel nyomás híján is idióta dolgokat művel néha. Előző meccsen még a negyedik negyedben is, amikor már nyertünk gyakorlatilag, képes volt bepánikolni snap előtt, mert képtelen volt olvasni a defense-t, és időt kért. Attól is hullott Haley haja rendesen.ulpianus
Szerintem Boller játszik. Ő gyengébb mint JC, de ismeri a playbookot rendesen és azért már egy fél meccses rutinja is van. 😊
A pass rushunkkal nem értek egyet, mert igenis hogy van. 16 sack az az NFL első harmadában van. Ebből a fal és lb-k jegyeznek 13-at.

Egyébként ehh-nek volt igaza, hogy aki látott már az utóbbi időben Chiefs-Raiders meccset, az tudja, hogy itt az előrejelzések soha nem jönnek be. Inkább a hülye hibák jönnek elő, aztán aki szerencsésebb az nyer. 50-50% esélye van mindkét csapatnak jelenleg. Ezen még változtathatnak a sérülések a héten, hogy ki játszik és ki nem!Bruce
én pont a raiders védőfalától tartok, ha jó napot fognak ki akkor simán belegyalulják az támadófalunkat a földbe.richardson oldalán meg egyszerűen csak blitzre kell küldeni az slb-t és tuti összeomlik a fal😊
több mint 14 éve
Bruce Las Vegas Raiders UCLA Bruins 11 771 — Salus populi suprema lex esto
A meccsre koncentrálva érdekes lesz, ha Palmer játszik. Sztem nem, majd csak legközelebb találkozik Palmer egykori cseréjével, az isteni Mattyvel.

Boller is jó QB, valahogy elfelejtődik a nagy hírverésben. Tudja a playbookot, nagyjából JC szint, és nekünk most rá kell koncentrálni. Safety poszton, amennyire tudunk, ahhoz képest a maximumot kell játszani, vagyis gyenge közepest. Lewis jó hátul, de SS nincs konkrétan. A TE cover meg nem létezik.

Battle is jó ha átmegy harci üzemmódba. Bár neki a Battleship jelleget a vékony védőfal jelentett, nem a tehetsége.
Esetleg ha Cassel képes két meccsen is jól játszani (vagyis másfél), akkor tudjuk, hogy Bowe+Breaston képes bárki ellen megjátszani a labdákat. És a Raidersben én előre szóltam szezon előtt, hogy egytagú a CB sor. Routt Bowet sose tudta tartani rendesen, pedig próbálta. De kettőt biztos nem tud fogni egyszerre. Már ha lesz labda ami elér odáig.
PAss rushuk nincsen komoly, pár full box blitz szokott működni, és ennyi. Azt ha Richardson nem bénázik egész este, meg lehet oldani.
Bár Cassel nyomás híján is idióta dolgokat művel néha. Előző meccsen még a negyedik negyedben is, amikor már nyertünk gyakorlatilag, képes volt bepánikolni snap előtt, mert képtelen volt olvasni a defense-t, és időt kért. Attól is hullott Haley haja rendesen.ulpianus
Szerintem Boller játszik. Ő gyengébb mint JC, de ismeri a playbookot rendesen és azért már egy fél meccses rutinja is van. 😊
A pass rushunkkal nem értek egyet, mert igenis hogy van. 16 sack az az NFL első harmadában van. Ebből a fal és lb-k jegyeznek 13-at.

Egyébként ehh-nek volt igaza, hogy aki látott már az utóbbi időben Chiefs-Raiders meccset, az tudja, hogy itt az előrejelzések soha nem jönnek be. Inkább a hülye hibák jönnek elő, aztán aki szerencsésebb az nyer. 50-50% esélye van mindkét csapatnak jelenleg. Ezen még változtathatnak a sérülések a héten, hogy ki játszik és ki nem!
több mint 14 éve
ulpianus Kansas City Chiefs LSU Tigers 18 009 — Circus Maximus
Csináltam egy kis listát 2000től a AFC WESTben fellelhető once upon a time első körös irányítóiról:

Jelenleg AFC WEST QBk:
2003 - #1 Overall, Carson Palmer (Raiders)
2003 - #19 Overall, Kyle Boller (Raiders)
2004 - #4 Overall, Philip Rivers (Chargers)
2005 - #25 Overall, Jason Campbell (Raiders)
2007 - #22 Overall, Brady Quinn (Broncos)
2010 - #25 Overall, Tim Tebow (Broncos)

És akik játszottak még:
2004 - #22 Overall, JP Losman (Raiders)
2006 - #11 Overall, Jay Cutler (Broncos)
2007 - #1 Overall, JaMarcus Russel (Raiders)


Nálunk nulla. A Bolts egy (másfél Eli Manninggel). A verseny győztese a Raiders.


Állat vagyok, ami enni kér...
több mint 14 éve
ulpianus Kansas City Chiefs LSU Tigers 18 009 — Circus Maximus
A meccsre koncentrálva érdekes lesz, ha Palmer játszik. Sztem nem, majd csak legközelebb találkozik Palmer egykori cseréjével, az isteni Mattyvel.

Boller is jó QB, valahogy elfelejtődik a nagy hírverésben. Tudja a playbookot, nagyjából JC szint, és nekünk most rá kell koncentrálni. Safety poszton, amennyire tudunk, ahhoz képest a maximumot kell játszani, vagyis gyenge közepest. Lewis jó hátul, de SS nincs konkrétan. A TE cover meg nem létezik.

Battle is jó ha átmegy harci üzemmódba. Bár neki a Battleship jelleget a vékony védőfal jelentett, nem a tehetsége.
Esetleg ha Cassel képes két meccsen is jól játszani (vagyis másfél), akkor tudjuk, hogy Bowe+Breaston képes bárki ellen megjátszani a labdákat. És a Raidersben én előre szóltam szezon előtt, hogy egytagú a CB sor. Routt Bowet sose tudta tartani rendesen, pedig próbálta. De kettőt biztos nem tud fogni egyszerre. Már ha lesz labda ami elér odáig.
PAss rushuk nincsen komoly, pár full box blitz szokott működni, és ennyi. Azt ha Richardson nem bénázik egész este, meg lehet oldani.
Bár Cassel nyomás híján is idióta dolgokat művel néha. Előző meccsen még a negyedik negyedben is, amikor már nyertünk gyakorlatilag, képes volt bepánikolni snap előtt, mert képtelen volt olvasni a defense-t, és időt kért. Attól is hullott Haley haja rendesen.


Állat vagyok, ami enni kér...
több mint 14 éve
ulpianus Kansas City Chiefs LSU Tigers 18 009 — Circus Maximus
Azért a bilit és a csoportot boríthatja, ha Palmer mégse úgy kész ahogy Te mondod...

Ami a hétvégi meccset illeti...én is jó szórakozást és jó pár anyázást várok 😊Rolni
A csoportot borítja? Ez még nagyon erős túlzás. Mert ilyen alapon miért ne boríthatná a Denver is? Jön Tebow és végünk van.

Egyelőre van egy ember, aki talán pótolja Campbellt. Az ára csillagászati volt. Inkább azt mondhatjuk, ha nem lesz franchise QB, akkor ez az eset is megy a DHB+JMR, stb akta mellé. Big Sey is jó, Palmer is lehet jó (ezt én montam tegnap is egyik elsőnek. És tényleg bejöhet). Csak ha mégsem ütitek ki a Boltsot a nyeregből idén, akkor mi sem fogunk egy újabb évet tréfálkozni. A Denver más tészta, de 2013ra talán ott is lesz csapat.
És a Bolts idén nem viccel.
Másrészt ők még így is, ha Riverst nézem Palmerrrel szemben, együtt lesznek addig, amíg Palmer reálisan játszhat. Lássuk be, az ő keretük a legerősebb a csoportban, és kialakult játékuk van.

A WR sorotokra mondtam, hogy Palmerrel szintet léphet. Ami Bossnak is jót fog tenni, ha így lesz.
Ettől még nincs elsőszámú WR és ez nagy gond. Ez olyan, minthogy nekünk most nincs elsőszámú all down futónk. Hiába jó Dexter +scat back, meg a többi. Az elsőszámú célpont nem kihagyható opció.

A Chiefsben a napnál világosabb, hogy Cassel fogja vissza csapatot. JC azért ennyire nem volt egyértelmű. Várjuk meg, hogy Palmer idén képes-e megszorítani a Rechargesrt.
És aztán elmélkedhetünk arról, hogy jövőre melyik csapat mit boríthat meg mit nem.


Állat vagyok, ami enni kér...
több mint 14 éve
ender1112 Kansas City Chiefs 2 694 — Víí veeer dö cseempjönsz.
Ha Haley agyonveri addig Casselt, pompás elkapó részleg lehet 2012ben Stanzinek. Amire akkor lesz esélyünk, ha (Baldwin és) Stanzi legalább két meccset játszik, és jól játszik. Bár Baldwin tuti fog, és nem is ő a lényeg. Breaston és Bowe pont elég jók, ha Moeaki lesz. Cassel megint a lényeg. De sztem nem csinálhatja ezt örökké, Haley nem vak, nem azért ordít vele, mert nem látja mit művel.ulpianus
Ámen.
több mint 14 éve
Rolni Las Vegas Raiders 10 376 — Raiders fan
Érdekes dolgok vannak most az AFC WESTben. A Bolts meg mi állunk higgadtan. Ők azért mert simán behúzzák a csoportot. Mi meg azért mert kár kapkodni, nem segít.

De hosszútávon nem biztos, hogy bejönnek ezek a nagy hírértékű megmozdulások. ÉS akkor ki jár jól? Mi járhatunk jól, többek közt. Tebow még nincs kész. Palmer már kész van.
Draft cetlik csöpögnek itt, draftcetlik száguldanak amott.

Nekünk, amint visszatérnek a sztárjaink, megint működni fog a támadás úgy, mint a védelem. És mi draftolunk minden körben ehhez ráadásul. pedig nem is lesz lyukas a roster onnantól. Gregg vonul vissza, meg Weigmann. Ennyi távozó lesz. salary cap dögivel van. Az utódok megvannak, valami fiatal tehetséget kell hozni a helyükre cserének, vagy harmadik embernek. Meg OT első körben és csere Safety 3-4-5. körben.

Ha Haley agyonveri addig Casselt, pompás elkapó részleg lehet 2012ben Stanzinek. Amire akkor lesz esélyünk, ha (Baldwin és) Stanzi legalább két meccset játszik, és jól játszik. Bár Baldwin tuti fog, és nem is ő a lényeg. Breaston és Bowe pont elég jók, ha Moeaki lesz. Cassel megint a lényeg. De sztem nem csinálhatja ezt örökké, Haley nem vak, nem azért ordít vele, mert nem látja mit művel.

Ez van. Várunk szépen, meglátjuk mire jutnak a riválisok. Játszunk tovább. Most épp a Raiders ellen. Az nem mindig jó meccs, de mindig szórakoztató.ulpianus
Azért a bilit és a csoportot boríthatja, ha Palmer mégse úgy kész ahogy Te mondod...

Ami a hétvégi meccset illeti...én is jó szórakozást és jó pár anyázást várok 😊

WIN LOSE OR TIE...RAIDER FAN 'TIL I DIE!!
DISCIPLINE – WORK ETHIC – TEAM
több mint 14 éve
ulpianus Kansas City Chiefs LSU Tigers 18 009 — Circus Maximus
Érdekes dolgok vannak most az AFC WESTben. A Bolts meg mi állunk higgadtan. Ők azért mert simán behúzzák a csoportot. Mi meg azért mert kár kapkodni, nem segít.

De hosszútávon nem biztos, hogy bejönnek ezek a nagy hírértékű megmozdulások. ÉS akkor ki jár jól? Mi járhatunk jól, többek közt. Tebow még nincs kész. Palmer már kész van.
Draft cetlik csöpögnek itt, draftcetlik száguldanak amott.

Nekünk, amint visszatérnek a sztárjaink, megint működni fog a támadás úgy, mint a védelem. És mi draftolunk minden körben ehhez ráadásul. pedig nem is lesz lyukas a roster onnantól. Gregg vonul vissza, meg Weigmann. Ennyi távozó lesz. salary cap dögivel van. Az utódok megvannak, valami fiatal tehetséget kell hozni a helyükre cserének, vagy harmadik embernek. Meg OT első körben és csere Safety 3-4-5. körben.

Ha Haley agyonveri addig Casselt, pompás elkapó részleg lehet 2012ben Stanzinek. Amire akkor lesz esélyünk, ha (Baldwin és) Stanzi legalább két meccset játszik, és jól játszik. Bár Baldwin tuti fog, és nem is ő a lényeg. Breaston és Bowe pont elég jók, ha Moeaki lesz. Cassel megint a lényeg. De sztem nem csinálhatja ezt örökké, Haley nem vak, nem azért ordít vele, mert nem látja mit művel.

Ez van. Várunk szépen, meglátjuk mire jutnak a riválisok. Játszunk tovább. Most épp a Raiders ellen. Az nem mindig jó meccs, de mindig szórakoztató.


Állat vagyok, ami enni kér...
több mint 14 éve
ulpianus Kansas City Chiefs LSU Tigers 18 009 — Circus Maximus
Draft & 1ső körös WRek témakörben olvastam. Bowe természetesen szerepel benne.

Itt egy táblázat ('78tól) arról, hogy az első körben draftolt WR-ek hány elkapást tudnak rookie évükben meccsenként:


Nem feltétlen lesz mindenki ezután elit, de vannak ismerős nevek. 😊 Nem is véletlenszerű a lista tehát. Nagyon is komoly elvárások vannak már első évben az elit elkapókkal szemben.

Egy másik táblázat (95'től, amikortól a mai pass happy korszak kezdődik) arról, hogy mekkora %át hozzák a csapat elkapásainak az első körösök:



Gyorsan be kell tanulni, aki elsőszámú célpont akar lenni az NFLben. Jönnek a fiatalok, és nem viccelnek.

Erre mondtam azt, hogy Bowe sosem volt rossz, 1000 yardos volt mindig. De tavaly a Haleyvel töltött második éve után komoly fejlődést láttam nála. És idén még ennél is jobb a TC óta. Egy szörny lett sztem. Remélem lassan majd elkezdik elismerni, ha tolja ezeket az elkapásokat, YAC crazyket, amiket idén. És remélem Baldwin játszik hétvégén. Bár Haley azt nyilatkozta: Még mindig nem biztos, hogy Baldwint pályára fogja engedni. Majd eldönti. Ez van, végül is Breastonnal elvannak ketten is. Csak már kíváncsi vagyok.


Állat vagyok, ami enni kér...
több mint 14 éve
ulpianus Kansas City Chiefs LSU Tigers 18 009 — Circus Maximus
A Chiefs legendás elkapójáról Otis Taylorról elkészült egy szép video. a HOF jelőölés apropóján. Ő volt sztem Bowe érkezéséig a legjobb valaha volt WRünk. Most már azért van egy kihívója, ami nem akkora nagy baj végül is.
Amikor Baldwin mondta, hogy nem fog 88-asban játszani mert az Gonzo száma, inkább 89 (egyetemen 82 volt de az Bowe). Na mondom, ezt jól betaláltad, mert a 89 meg (KC fan körökben ismerten) Otis Taylor száma volt. 😊
A végén még ott látható a Raiders elleni eset, ami miatt később az ominózus szabálymódosítás volt. Azzal már utólag mi sokat nem értünk, ma már miénk lenne a labda. De Otis egyből nekiállt pofozkodni, ami persze sokat nem segített a dolgon 😀 De ő ilyen volt a pályán. Kőkeményen játszott, és megállás nélkül. Állandóan fel volt pörögve.


Állat vagyok, ami enni kér...
több mint 14 éve
ulpianus Kansas City Chiefs LSU Tigers 18 009 — Circus Maximus
Én örülök, hogy sok Chiefs rajongó boldog, mert győztünk kétszer is (bár sztem érdemes megnézni kik ellen). Továbbá Cassel végre feltámadt. BÁr sztem érdemes megnézi a 4 TDt.
Bowe csoda elkapása magáért beszél, aki nem látta, kötelező pótolni!
Bowe másik TD. kap egy quick slantet, és 4 védőt megverve 41 yardot fut (még egyszer quick slantből, ez nem QB érdem)
Breaston TDja hasonlóan futós, vetődős, pilont elérős megmozdulás. Másik TD volt csak Cassel érdeme is, de ott a védő maradt le, rookie hiba volt, Breaston megszívatta rutinból, és pontatlan passz ez is.

De engem az foglalkoztat inkább, hogy hova lett a futás? Még Battle is képes volt jól futni, mert ennyire rossz volt a run D#. Ehhez képest ennyi. Jones is futott 5+ átlaggal, de nem sokat. McClustert továbbra is kíméljük. Akkor ki fog futni? Mert Battle nem jó, ezt azért tudjuk. Miért nincs egyetlen futott TD sem?? Most akkor ez milyen run heavy?
Baldwin is jön, de passz eddig is ment, ha Cassel hajlandó volt dobni. Még a Chargers ellen is, pedig ők nem kutyaütők.


Állat vagyok, ami enni kér...
több mint 14 éve
ulpianus Kansas City Chiefs LSU Tigers 18 009 — Circus Maximus
Megyünk scoutolni a Bama-Rebelz meccsre. Asszem pontban éjféltől megtekinthető.

Először is, akiket páran szeretnének, én nem:
RB Trent Richardson a csodafutó. Már százszor mondtam, sztem HBt első körben baromság vinni. Később meg nem elérhető.
CB Dre Kirkpatrick. Minek nekünk CB?
OLB Courtney Upshaw. Minek nekünk OLB?
DE Jesse Williams. Minek? Túl vagyunk töltve így is.

Akik sztem inkább érdekesek:
ILB Danta Hightower. Attól függ, hogy hol draftolunk ,de nagyon kemény ILB class lesz jövőre. Egyiket ha megcsípjük (például őt), akkor nagyon jól fog kinézni az LB sor.

NT Josh Chapman. NT kell. Powe ha starter lesz, ha back up.

S Mark Barron + S Robert Lester. Egy Safety az OT mellett fő prioritás.

RT DJ Fluker. ROT kell.

G Barret Jones + C William Vlachos. Weigmann visszavonul. Asamoah és Lilja mögött nincs érdemben senki.

Tehát érdemes megnézni az összecsapást Arenas és Lewis+McCluster egyetemi csapatai közt. Hátha köztük játszik egy jövőbeni Cheif. Ugyanis mi imádunk a SECből draftolni.


Állat vagyok, ami enni kér...