Kansas City Chiefs
29 feliratkozó
több mint 14 éve
Összességében tehát magad is azon a véleményen vagy, hogy Pioli inkább pozitív dolgokat hajtott itt végre, mint negatívokat. Sőt, mondhatjuk, hogy jó irányba terelte úgymond a csapatot. Ergo a felemelkedéshez nagyban volt köze. Na, ezt kaptátok a Patriotstól 😀 Ez nem elég cserébe? 😀WyattMost közhelyekkel vitázzunk tényekkel szemben? Rendben.
De nem ezt mondom ez esetben sem. Akkor ebben a stílusban annyit, hogy azt mondom Pioli jó döntéseket hoz általában, kivéve ha a Patsről van szó. Ezt mondtam előbb is, ez vlt a lényeg, nem Pioli általános munkásságát kritizáltam. Ezt nem cáfolja ,hogy általában viszont Pioli jó döntéseket hoz, bár a Pats estében ez nem feltétlen igaz. Ez tök ugyanaz.
Én nem azt mondom egyébként, hogy Pioli a Chiefs érdekei ellen tesz. Hanem azt mondom, hogy mindenkivel keményen tárgyal, de ha a Patsről van szó, akkor ott mindig kiemelten engedékeny. Leigazolunk felesleges embereket, akik nem is jó játékosok. Elengedünk olyan bizonyítottan jó embereket, akik helyén akkora lyuk támad ,hogy azonnal kezdjük keresni, hogy kit hozhatnánk. És ez mindig a Patssel fordul elő. Ez persze lehet véltetlenek sorozata is, csak már nehéz elhinni.
De egyvalamiben még külön is tévedsz. A patstől mi nem kaptunk semmit. Mi vettünk pár játékost kurva drágán, róluk már beszéltem. Az nem ugyanaz.
Tudom a stáb. Ha igazán érdekel hogy honnan jött össze, ajánlom a '98as Jets Front office tanulmányozását. Fura mód az az akkor 12-4-es gárda pár nevet tartalmaz a mostani Chiefs FOból.
Pioli (GM), Haley (HC), Crennel (DC), Maurice Carthon (HC helyettes), Weis (aki elment innen de tavalyig OC) Muir (mostani OC)
Csak azért mondom, mert Haley sem új, csak helyette a Patsbe JMD volt. De például a 98as stábban láthatod Belichiket is. Szóval nincs új a nap alatt,de a lényeg, hogy nem a Pats öröksége ez a FO, hanem a Jetssé. Már féltem is ,hogy nehogy Gholstont tényleg elhozzuk, mert volt ilyen hír, gondolhatod, de Pioli ennyire már nem lojális.
Na jó, elárulom EZ AZ ELMÉLET CSAK VICC, és provokáció. Az előző hszel együtt. De van alapja.
Csak arra akartam rávilágítani ,hogy lehet máshogy is nézni ezt a "de jó kis viszony van a Patssel" témát.

Állat vagyok, ami enni kér...
több mint 14 éve
Összességében tehát magad is azon a véleményen vagy, hogy Pioli inkább pozitív dolgokat hajtott itt végre, mint negatívokat. Sőt, mondhatjuk, hogy jó irányba terelte úgymond a csapatot. Ergo a felemelkedéshez nagyban volt köze. Na, ezt kaptátok a Patriotstól 😀 Ez nem elég cserébe? 😀

több mint 14 éve
Én ezt tudom. Mondok egy friss példát.Nem értem miért kel nekünk a Patsbe feleslegessé vált embereket felszedni? Maneli egy O'Callaghan 2.0, ex pats ő is.ulpianusBiztos megy ilyenkor az info, Pioli felhívhatta BB-t, ő jókat mondott (nem volt ő annyira szar, ha nincs az RG poszt kiürülése, akkor tuti backup lett volna nálunk. Felesleges meg végképp nem, nekünk maradt a future franchise LT backup-nak mindkét oldalra), Ti meg elvittétek ingyért. Ha kellett Nektek backup ROT, akkor Pioli olyat hozott, aki a Pats-ben az lett volna alapértelmezésben és akiről plusz információtok van.tomi-tomi
Waters a liga egyik legjobb guardja. Futáshoz és passzhoz is. Pullingja csodás. gyors és erős, intelligens. munkamorálja jó, kiemelkedő csapattárs, igazi példakép a pályán kívül is. Eredményes nagyon Power és ZB falban egyaránt. LG elsősorban de kiváló RG vagy C is tud lenni. nem sérült kicsit sem. 34 éves, ami a posztján még akár 3 jó évet is jelenthet. Kirúgjuk. És SENKIT nem hív fel, nem tárgyal senkivel, az ügynöke szóba nem áll senkivel. Mintha nem kezdődne a szezon, nem is kéne megmozdulni. Aztán mily' meglepő jön a hír, hogy Bostonban várják vizitre és öt perc múlva le is igazolják, nem várnak a teljesen logikus időpontra, amikor a pénzéről is lehetne tárgyalni. Ami Watersnek jó egyedül.
Vagy nem? Mert Watersnek ezt eleve garantálták? Szóval egy Pro Bowler egészséges elit játékos mi más módon kerülhetne át ingyen egyik csapattól a másikba? Ha nem úgy ,hogy Pioli úgy döntött, Waters mehet. De ha már megy, menjen a Patsbe, a Chiefs lemond az ellenértékről.
Cserébe a jó viszony megmarad.
Cassel SOHA nem ért majdnem első kört (2/34). Ezt nem utólag mondom, mondtam akkor is. És mondtam most év elején Ortonra is, hogy nem ér második kört ilyen szintű QB, márpedig ők ketten egykutya. Nem is adott senki ilyet.
Szóval mi kedveztünk a Patsnek erősen, hogy ezt megadtuk. Cserébe hozzácsapták Vrabelt. Aki nem ért semmilyen draftpicket, kutya nem adott volna érte nyolcadik kört sem.
Vagy Page, aki kezdő volt évekig átment marék szotyiért. Miért nem rúgták ki akkor már, mint Pollardot? Mert kellett a Patsbe.
O'Callaghan és Maneri nem jók.
Szóval értem én ezt a jó viszonyt, csak egyszer már járnánk jól mi is ezzel a fasza viszonnyal. Arra mondom ezt, hogy Pioli minden más esetben okos, csak valahogy sokadszorra kizárólag a pats ügyekben engedékeny. Maneri nulla dolgot csinált eddig itt, és voila máris back up lett. Nem mondom, hogy Lewis ász, de ő legalább 3 pre meccsen jó volt, láttuk játszani. Maneri a Giants és a Lions ellen is gyenge volt. Ezt is láttuk. Ha kell részletezem.
Richardson ellentéte, aki viszont passzblokkhoz tragikus. De azért annyira nem jó pass blocker, hogy is igaz legyen teljesen, mert Richardson nagyon hülye is, de legalább bazi erős és jól tol. Bár a futásunk nagyon nem lesz olyan jó, mint tavaly (az Oaklandnek sem) én szólok előre. De azért Cassellel pass heavyt játszatni öngyilkosság, szal inkább a Run blocker kell ide.
Projectnek ott van Gaither, az jó döntés volt. De Manerit hogy hasonlítsam hozzá?
Ha kellett az OLbe egy tartalék megbízható ember, akkor ott volt a srác, az a Waters, állítólag majdnem olyan jó, mint Maneri. Még játszott is éles meccsen párszor. Állítólag még ZBben is, és a Chiefs rendszerét is ismeri valahonnan. Ja guard? Igen az van ,hogy volt 3 OT és 2 Guard rosteren, most van 4 OT 2 Guard (nincs csere), tényleg a király Guard helyett egy nulla OT kellett inkább.
Én a Waters cserének csak azért örülök, mert szeretem Waterst. Megérdemli ,hogy jó csapatban játszhasson. Nem akarták itt már, mert megvan az utódja, okés. ÉS Aptsnek is jó, Watersnek is jó. Csak épp a Chiefsnek semmi haszna az egészből. Megint. De ha Lilja újra lesérül legalább vége lesz a szezonunknak, mert hogy Manerivel nem együnk semmire ott, az biztos.

Állat vagyok, ami enni kér...
több mint 14 éve
Nem értem miért kel nekünk a Patsbe feleslegessé vált embereket felszedni? Maneli egy O'Callaghan 2.0, ex pats ő is.ulpianusBiztos megy ilyenkor az info, Pioli felhívhatta BB-t, ő jókat mondott (nem volt ő annyira szar, ha nincs az RG poszt kiürülése, akkor tuti backup lett volna nálunk. Felesleges meg végképp nem, nekünk maradt a future franchise LT backup-nak mindkét oldalra), Ti meg elvittétek ingyért. Ha kellett Nektek backup ROT, akkor Pioli olyat hozott, aki a Pats-ben az lett volna alapértelmezésben és akiről plusz információtok van.
"A nem kreatív elme fel tudja ismerni a rossz válaszokat, de a rossz kérdések felismeréséhez kreatív elme szükségeltetik."(Anthony Jay)
több mint 14 éve
Jó, de ettől több TE nem lett. Pope is blokkolja a fizetését, nem elkapja, de attól még TE. Szal két TE felálláshoz egy elkapó és valamennyire elfogadhatóan blokkoló Tight End kéne. Ha akarunk idén is egyáltalán ilyen felállásokat, de sztem Moeaki kieséséig akartunk. Bár a rendszer sikerét ő adta. Persze lehet full backkel meg 3WR felállásokkal játszani, van hozzá emberünk végre, csak sztem jó volt ez a hosszított fal.Elküldtük Anthony Becht TE-t a csapattól. Elég gyenge lehetett, ha Moeaki kiesése után is repült.ulpianusjött helyette steve maneri a petsztől
egy újabb volt TE-ből lett OTehh
Maneri passz blokkban még elmenne cserének maximum, sebessége van, ereje kevésbé. Súlya is nagyon kevés, és az egyensúlya meg főleg problémás. Futásblokkban sem jó. Bár ZBben ez utóbbi változhat, de nem fog. Ez a pass protectionre végképp nem igaz.
A falban most ő van aktívban ROT csereként írva. Gaither LOT csere kizárólag. Hudson meg a többi 3 posztra back up.
Nem értem miért kel nekünk a Patsbe feleslegessé vált embereket felszedni? Maneli egy O'Callaghan 2.0, ex pats ő is.

Állat vagyok, ami enni kér...
több mint 14 éve
Elküldtük Anthony Becht TE-t a csapattól. Elég gyenge lehetett, ha Moeaki kiesése után is repült.ulpianusjött helyette steve maneri a petsztől
egy újabb volt TE-ből lett OT
több mint 14 éve
Cassel teljes edzést végzett tegnap. Hogy ezt mit jelent az első meccsre nézve, arra Haley kitérő válaszokat adott. De azt megjegyezte, hogy Palko képes NFLben jól teljesíteni és nyerni, ha kell. Sztem 25% esélye sincs, hogy Cassel kezd a Bills ellen. Bár ha őket nem tudjuk Palkoval is megverni ,akkor ezzel a schedule leosztással felejtsük el a szezont. Én szeretem a Billst ,de meg kell őket verni mindenképp.Haley azt is mondta, hogy szte teljessen rendben van a 7 OL játékos összesen, mert a PSben van még 3. Remélem nem az a terv kulcsa, hogy olyan keveset lesznek a pályán a támadók, hogy indokoltabb a DL nagyobb létszáma, mivel ők kétszer annyit fogják taposni a gyepet.
Volt pár mezszám véglegesítés a roster lezárásával:
WR Steve Breaston will wear #15 (formerly #19)
DL Allen Bailey will wear #97 (formerly #71, ami Gaither száma)
DL Amon Gordon will wear #99 (formerly #64)
S Sabby Piscitelli will wear #42 (formerly #49)
Elküldtük Anthony Becht TE-t a csapattól. Elég gyenge lehetett, ha Moeaki kiesése után is repült.

Állat vagyok, ami enni kér...
több mint 14 éve
Hát, ha Croyle-t veteránnak nevezzük, akkor sztem ez a többi QB-re nézve majdhogynem sértés - Ulpi sztem tuti így van a dologgal. 😊Én anno még reméltem, hogy magára talál, de sajna nem. És repült is.
Ha meg már veterán? Nézzünk egyet a Vaterán!
😀
több mint 14 éve
Mi van Höri - szenilitás első jelei? Mélységesen csalódtam, hogy egy ilyen futball lexikon mint te ekkora hibát követsz el -ráadásul mindjárt kettőt is. 😊 A Dallast rommá vertük Jerryworldben az épp ágyrázkódásból visszajövő Garrarddal 1 héttel azután, hogy Bouman egész tűrhető volt, pont a Chiefs ellen. Biztos Boumant kevered Kitnával, aki 79 évesen egész jó volt azon a meccsen ellenünk, csak az elkapói mindig a mi DBink kezébe pöcizték a labdát (3szor is). A 4. pick az övé volt mondjuk - bár Mathis szépet vetődött érte, ezzel gyakorlatilag megcsinálta az egyedüli fénypontot 2010es szezonjában....mondjuk holnap jön egy veterán. Első héten beég Palko, de végigjátsza a meccset. 2. héten játszik a veterán.tuti igazoltok valami veteránt. Croyle visszajön vagy hasonló szintű fenomén.HöriMost írtalak bele a hszbe éppen. Erre megjelensz. Hmm...
Majd kiderül ,hogy hír igaz vagy nem. De egy playbookot ki tanul meg ennyi idő alatt? Ez nem DT poszt.ulpianus
tavaly Todd Bouman megoldotta a Jaxben 71 éves kora ellenére. Igaz, hogy kikaptak a Dallas-tól, de nagyon dícsérték.Höri
több mint 14 éve
sok értelme volt ennek a 4. pre meccsnekitt már tényleg mindenki lazázott mi pedig ezen akartuk formába hozni a kezdőket
meg is lett az eredménye
😊
több mint 14 éve
köszönöm a golden köpést, ha már.mondjuk holnap jön egy veterán. Első héten beég Palko, de végigjátsza a meccset. 2. héten játszik a veterán.tuti igazoltok valami veteránt. Croyle visszajön vagy hasonló szintű fenomén.HöriMost írtalak bele a hszbe éppen. Erre megjelensz. Hmm...
Majd kiderül ,hogy hír igaz vagy nem. De egy playbookot ki tanul meg ennyi idő alatt? Ez nem DT poszt.ulpianus
tavaly Todd Bouman megoldotta a Jaxben 71 éves kora ellenére. Igaz, hogy kikaptak a Dallas-tól, de nagyon dícsérték.Höri
Hát ja, Bouman ellenünk is jó volt. Első félidőben, de benne volt két téves 20-30 yardos DPi 3rd&soknál. A felesége tombolt örömében.
Aztán két picket dobott és 20 ponttal nyertünk, a felesége mérséklődött.

Állat vagyok, ami enni kér...
több mint 14 éve
de őt iktriad vuduztamondjuk holnap jön egy veterán. Első héten beég Palko, de végigjátsza a meccset. 2. héten játszik a veterán.tuti igazoltok valami veteránt. Croyle visszajön vagy hasonló szintű fenomén.HöriMost írtalak bele a hszbe éppen. Erre megjelensz. Hmm...
Majd kiderül ,hogy hír igaz vagy nem. De egy playbookot ki tanul meg ennyi idő alatt? Ez nem DT poszt.ulpianus
tavaly Todd Bouman megoldotta a Jaxben 71 éves kora ellenére. Igaz, hogy kikaptak a Dallas-tól, de nagyon dícsérték.Höri
több mint 14 éve
mondjuk holnap jön egy veterán. Első héten beég Palko, de végigjátsza a meccset. 2. héten játszik a veterán.tuti igazoltok valami veteránt. Croyle visszajön vagy hasonló szintű fenomén.HöriMost írtalak bele a hszbe éppen. Erre megjelensz. Hmm...
Majd kiderül ,hogy hír igaz vagy nem. De egy playbookot ki tanul meg ennyi idő alatt? Ez nem DT poszt.ulpianus
tavaly Todd Bouman megoldotta a Jaxben 71 éves kora ellenére. Igaz, hogy kikaptak a Dallas-tól, de nagyon dícsérték.
több mint 14 éve
Mert Ne feledjük őt nem erre készítették eddig, hogy esküvője lesz, hanem egyelőre koszorúsfiú.ulpianusha szép az ara, akkor a koszorús fiú is meg tudja dugni a nászéjszakán.
ha meg ronda, akkor a vőlegény se jutna vele sokáig.
[annyira jó a párhuzam, hogy megéri a külön hsz-t]
több mint 14 éve
tuti igazoltok valami veteránt. Croyle visszajön vagy hasonló szintű fenomén.HöriMost írtalak bele a hszbe éppen. Erre megjelensz. Hmm...
Majd kiderül ,hogy hír igaz vagy nem. De egy playbookot ki tanul meg ennyi idő alatt? Ez nem DT poszt.

Állat vagyok, ami enni kér...
több mint 14 éve
tuti igazoltok valami veteránt. Croyle visszajön vagy hasonló szintű fenomén.
több mint 14 éve
Mivel tudok olvasni, most már tudom. De pont ezzel? Naponta mondok 10 jobbat. Vagy lehet csak szerintem jobbak, ez igaz. 😀 Azért remélem anyám büszke lesz rám, és az egész nemzet egyként követi!Megnéztem az uccsó prehisztorikus meccset...ulpianusTesám azt ugye tudod hogy ezért a bekezdésedért aranyköpő lettél? 😊 Hozzáteszem teljesen megérdemeltenCowboykarcsi
Na most megkerestem és az egész csudiszépséges hsz lett örökrévényű mantra! Én azt hittm hogy ez a fél mondat. De értem mijé, azé mert Höri úr fejében ezt annyit jelent "StanzistanziblablaSTANZIkezdőQB". És így a mindenséggel mérte a hszt, ahogy József A. mester tanítja. Nálam is ez a kicsengése megvan, naná!
Más. Fél órája egy állítólagos belsős infó szerint (az ilyenek mindig twittereződnek először, ami egyrészt gyanús, másrészt gyanús is) Cassel eltörte egy bordáját az ominózus sack ünnepi alkalmával. Mármint ez a nagy Höri feszt kezdetét jelenti. Ugyanis első héten nem kezd Matty, ez is a hír része. Na mármost az isteni Matty egy vakbélműtét miatt egy meccset hagyott ki, de ez más eset. És Palko elvtárs meg fos, ezt pont most fejtegettem. Szrem Palko addig marad, míg nyilvánvalóvá nem válik, hogy béna, amit úgy 5 per.... pár mérkőzésre taksálok maximum.
Ez ám nem feltétlen jó hír, mert Stanzi nfl ready a mostani classhoz képest, de óriási a rizikó. Jobb lenne ha tanulhatna. Nem féltem Rickyt, ha valaki, akkor ő nem törik meg a nyomás alatt. Ezt nála többet senki nem bizonyította. Csak jó volna egy kicsit tanulni azt lábmunkát, meg a playbookot. Nem lehet csak ösztönből és IQból megoldani, akármilyen jó is valaki. Mert Ne feledjük őt nem erre készítették eddig, hogy esküvője lesz, hanem egyelőre koszorúsfiú. Egy megvágott off seasonben.
Már ha a hír igaz, és ha Palko beég eléggé (be fog, sajnos).

Állat vagyok, ami enni kér...
több mint 14 éve
a drágaszágMegnéztem az uccsó prehisztorikus meccset...ulpianusTesám azt ugye tudod hogy ezért a bekezdésedért aranyköpő lettél? 😊 Hozzáteszem teljesen megérdemeltenCowboykarcsi

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 14 éve
Megnéztem az uccsó prehisztorikus meccset...ulpianusTesám azt ugye tudod hogy ezért a bekezdésedért aranyköpő lettél? 😊 Hozzáteszem teljesen megérdemelten
The Dallas Cowboys over the past three years: We've put a lot of effort into training Jason Garrett
A JJ féle probléma megoldás hatásmechanizmusa: ha van két kockád, és nem tudod begyömöszölni őket a kerek lyukba, akkor hozz egy harmadik kockát. by betmen
több mint 14 éve
8 ember került a PSbe:FB Shane Bannon
LB Justin Cole
OL Darryl Harris
WR Jeremy Horne
CB Quinten Lawrence
OL Butch Lewis
OL David Mims
NT Anthony Toribio
Harris inkább Guard, Mims OT, és Lewis mindkettő. Mivel tulajdonképpen Richardson és Albert is sérült meg kissé pre seasonben, Richardson formán kívül is van fejben, Gaither meg rizikós, nem csoda ha hárman vannak. Horne került ki aktívról akit nem vártam ,de Keary Colbert Úgy látszik tényleg meggyőző volt edéseken. Mert meccseken én ugyan nem láttam tőle semmit.
Megnéztem az uccsó prehisztorikus meccset.
A lényeg, hogy Bowe és McCluster atomállat. Csúcsformában vannak. Az OL még nem, Cassel a szokásos átlagos alapos de lapos.
Viszont Cassel amint beijesztett egy dobóvállra eséssel és fájdalmas pofival, bejött a rémálom Palko úr. Nos, én eddig sem csíptem, de ez a srác monnyon le gyorsabban mint gyurcsótány és vikirály együtt.
Egészen komoly facepalmitisem lett tőle. De nem csak nekem. Egyik fos dobásánál, amit asszem Cody Slatenek (TE) dobott, és Cody nézett vissza, hogy "mifaszvótez?", nos akkor lehetett látni, hogy pálya szélén Cassel is döbbenet arcot vág, és a kis kezin bele is néz a puskába. De ő sem találta meg a route-ot a playben ,ami nincs is ott, csak Palko úr fejibe. Meg persze dobott két picket, ami olyan nagyon az ő hibája, hogy azt elmondani nem lehet.
És dobott még két ilyet, csak azt nem kapták el a sajtszagúak.
Nagyon rossz ütemben dob, egyik curlt (hirtelen visszafordulás befelé és stop) úgy dobta meg, hogy a célpont már állt rég, a védő is visszaért, és erre telibe dobta. :o Na mondom, ez fasza volt. Ilyet nem hogy profi ligában, de high schoolban is egy ordítással díjaznak az edzők. Jó, az is hülye aki ott megáll, de attól nem kell megdobni. Ez egyrészt szinte esélytelen a completere, de legalább nagyon IT esélyes.
És még így is vezettünk! Amíg Palko el nem esett Weigmann lábában, és egy fumlbit összehozott. Persze még utána volt talán, hogy a győztes FG előtt is a IT-t FG távra dobta kapásból, biztos ami biztos alapon.
Most vagy Palko családja fogadott a meccsre valakivel, vagy szimplán Zöld öböl rajongók és részvényesek.
Én már mostantól hivatalosan is Croyle által kivívott de aktualitását vesztett utálatomat rá irányítom. Egyedül vesztette el a meccset. Nem csodálkoznék, ha Dorseyék megvernék, amennyiben ezt éles meccsen adja elő esetleg.
Jó hír OLB poszton, hogy Gabe Miller bár múltkor lesérült, és IRen van asszem, de Houston és Sheffield is nagyon meggyőzően játszanak továbbra is.
Breaston is bemutatta a tehetségét, de ő alig volt a füvön. Gaither megint sokat játszott, és bírta. McClain jobb lábikrája meghúzódott, de addig jó volt. Futott is és blokkolt is Jamaalnak.
Legtöbbet most az új FAk közül Gregg gyűrte magát. Olyan, mint vártam, semmi extra ,de teszi a dolgát. Powe sztem már most hatékonyabb, de nyilván több hibával játszana.

Állat vagyok, ami enni kér...
több mint 14 éve
Waters kapott szerződést a Patriotsban! :cool: Annyira jó játékos, jó ember, és jó csapat, hogy minden szempontból örülök ennek. Rendesek voltak vele Pioliék, hogy nem akartak érte semmit. Szerződjön ahová tud és akar. Most így jó pénzt is fog keresni. Jó csapat lesz a Pats 2011ben, szó se róla.
http://www.nfl.com/news/story/09000d5d821f4869/article/patriots-agree-to-terms-with-veteran-pro-bowl-g-waters

Állat vagyok, ami enni kér...
több mint 14 éve
Neki írtam személyesen, hogy mit pöcsöl az AFC WEST cikkel, amikor ennyire egyszerű ez, azt jónapot. Tetszett neki egyébként. 😊Nem titok. ehunye:Magasra tetted a lécet Dömének 😀Black_Adder
ulpianus
Eléggé szopó. Király TE, bár még nem futott be, és így nehezen fog. Jövőre akkor mindenképp kell hozni egy TE-t drafton vagy valahol. Idén már Moeaki szintű elérhető TE nincs. Mindegy, Cassel úgyis mindig a feje fölé dobott. A gond leginkább abban van, hogy a mi 2 TE-s játékunk nehezen épülhet O'Connellre meg Popera.According to Jude Wilbers of WREX in Rockford, Illinois, Chiefs TE Tony Moeaki is out for the season with a torn ACL.Szegecshátezszopásehh

Állat vagyok, ami enni kér...
több mint 14 éve
Nem titok. ehunye:Magasra tetted a lécet Dömének 😀
ulpianus
Hard work may pay off, in the long run, but laziness always pays off right now
Nothing is more permanent than a temporary solution
If Tetris taught me anything is that errors pile up and accomplishments disappear
The world is made of 2 types of people. Those who can extrapolate from incomplete data
több mint 14 éve
According to Jude Wilbers of WREX in Rockford, Illinois, Chiefs TE Tony Moeaki is out for the season with a torn ACL.Szegecshátezszopás
több mint 14 éve
Moeaki (TE) IRre került.Nem hivatalos 53-as roster, de nekem gyanús a 7 OL ember kontra 6 DE, vagy hogy nincs fent T. Gafford (LS), de ha Gaffordot odaírjuk akkor meg is van az 53, mert ez 52. 😛 Pár helyen átettem embereket, mert elég fura helyre kerültek. Örülök, hogy Brandon Bair maradt, nekem tetszik.
LT: Branden Albert, Jared Gaither
LG: Ryan Lilja
C: Casey Wiegmann, Rodney Hudson
RG: Jon Asamoah
RT: Barry Richardson
TE: Leonard Pope, Jake O'Connell, Anthony Becht
WR: Dwayne Bowe, Dexter McCluster, Terrance Copper, Keary Colbert
WR: Jerheme Urban, Steve Breaston, Jonathan Baldwin
QB: Matt Cassel, Tyler Palko, Ricky Stanzi
FB: Le'Ron McClain
RB: Thomas Jones, Jamaal Charles, Jackie Battle
DEFENSE
LDE: Tyson Jackson, Allen Bailey, Amon Gordon
NT: Kelly Gregg, Jerrell Powe
RDE: Glenn Dorsey, Wallace Gilberry, Brandon Bair
LOLB: Andy Studebaker, Justin Houston
LILB: Jovan Belcher, Cory Greenwood
RILB: Derrick Johnson, Demorrio Williams
ROLB: Tamba Hali, Cameron Sheffield
LCB: Brandon Flowers, Travis Daniels
RCB: Brandon Carr, Javier Arenas, Jalil Brown
SS: Eric Berry, Donald Washington
FS: Kendrick Lewis, Jon McGraw, Sabby Piscitelli
SPECIAL TEAMS
P: Dustin Colquitt, Ryan Succop
K: Ryan Succop
PR: Javier Arenas, Dexter McCluster, Steve Breaston, Jerheme Urban, Donald Washington

Állat vagyok, ami enni kér...