Las Vegas Raiders
39 feliratkozó
2 hónapja
Azt nem írtam,hogy IR-n vannak csak azt,hogy nem edzettekA commandersnél Von Miller, Tunsil, Ertz és Deebo se edzett egészhéten. Illetve annyi már biztos, hogy Jayden helyett Mariota dog kezdeni ellennünk.Huhh az én információim szerint ebből csak az igaz hogy jayden nem játszik. A többiek még sérült listán sincsenek
Azért ezek fényében illene egy W-t hozni.
Cubehead
Bruce

2 hónapja
A commandersnél Von Miller, Tunsil, Ertz és Deebo se edzett egészhéten. Illetve annyi már biztos, hogy Jayden helyett Mariota dog kezdeni ellennünk.Huhh az én információim szerint ebből csak az igaz hogy jayden nem játszik. A többiek még sérült listán sincsenek
Azért ezek fényében illene egy W-t hozni.
Cubehead
2 hónapja
Deebo játszik biztosan, valami személyes ügy miatt nem edzett
2 hónapja
A commandersnél Von Miller, Tunsil, Ertz és Deebo se edzett egészhéten. Illetve annyi már biztos, hogy Jayden helyett Mariota dog kezdeni ellennünk. Azért ezek fényében illene egy W-t hozni.

2 hónapja
Ezért fizetjük és ezt ő is tudja. Még az is lehet, hogy ő erőlteti jobban, mint az orvosok.JPJ tegnap még limited, ma már full edzést tolt. Bowers és Chinn mindkét nap limited volt. Ami azért biztató,hogy a mai edzésen Bowers azért tesztelgette a lábát fellábon ugrálva és bírtaCsak remélem nem basszuk szét Bowers lábáat azért mert most éppen kell a játéka...
Cubehead
Rolni
A lényeg, hogy jól teljesítsen! 😊
2 hónapja
JPJ tegnap még limited, ma már full edzést tolt. Bowers és Chinn mindkét nap limited volt. Ami azért biztató,hogy a mai edzésen Bowers azért tesztelgette a lábát fellábon ugrálva és bírtaCsak remélem nem basszuk szét Bowers lábáat azért mert most éppen kell a játéka...
Cubehead
WIN LOSE OR TIE...RAIDER FAN 'TIL I DIE!!
2 hónapja
JPJ tegnap még limited, ma már full edzést tolt. Bowers és Chinn mindkét nap limited volt. Ami azért biztató,hogy a mai edzésen Bowers azért tesztelgette a lábát fellábon ugrálva és bírta

2 hónapja
Booker kellemes meglepetés eddig. Butler tudtuk, hogy rendben van. Laulu azért a sackeken kívül sok vizet nem zavar egyenlőre, ami így sem rossz tőle persze. Amúgy Leki Fotu limitált snap számmal, de egyenlőre szépen dolgozik.Meglepő, de egyenlőre így classic NT play nélkül is jók vagyunk a futás ellen, bár felmerül a kérdés mennyire tartható ez...
Az EDGE egységben amúgy Koonce és Wilson nem igen remekel sajnos. Koonce-tól többet várnék, remélem még pár meccs és beindul így sérülés után...
Wilson meg nem úgy fest, mint aki break out season-t tol, annak ellenére, hogy többen ezt várták tőle végre...
Maxx egy állat, de egyedül nem fog tudni csodát tenni, kell valaki a másik oldalon, aki tud veszélyes lenni pass rush terén...
Ha valaki szeret podcastokat hallgatni, annak tudom ajánlani az "új" Just win podcastot. Végre se Tafur, se Tashan nem rontja le a minőséget, sőt Marshall Newhouse exNFL és exRaider OL ember kimondottan jól muzsikál Ted Nguyen mellett. Úgy látom több adás is lesz, egyenlőre úgy fest meccsekre lesz felvezető és kiértékelő is.
Newhouse a Chargers meccs videó kiértékelése kapcsán, már a Commanders felvezető adásban mondta, hogy Parham igen rosszul dolgozott, sok hibát vétett, gyorsan megverik sokszor, illetve, hogy Meredith snap feladásai problémásak. Voltak olyan playek, amik 1-1ben emiatt mentek el, mert lassú és pontatlan snap-et mire Geno begyűjtötte, már nem tudta az amúgy elérhető first readet megdobni, mert addigra bezárult az ablak...Emellett meg Ő is elmondta, amire hoztam korábban tweet-et, hogy first contact előtt minimális helye, ideje van Jeanty-nek és így azért nagyon nehéz futni 😊
Szerinte kellene 6. OL vagy TE, hogy el lehessen indítani a futást kicsit, mert futás nélkül egy nem egészséges Bowers-el nem nagyon fog menni a passz.
12-15 playt mondott, ami elment a IOL játékán...
Commanders ellen:
Wagner VS Jeanty szerintük nekünk kedvezhet
Commanders secondary nem lesz annyira feszes, mint a Chargers volt, több helye, lehetősége lesz az elkapóknak
Play action passzal mélyen verhetőnek tűnik a Commanders sec.
Commanders OL rutinos, veterán egység, de Raiders DL megállhatja a helyét futás ellen és erre szükség is lesz
Kellene nagyon Koonce-tól egy robbantás
Geno VS DBs a key matchup MN szerint
Meyers&Tucker VS DB a matchup TN szerint
Meredith lehet az X-factor MN szerint...ha nincsenek rossz snapek, az nagyon komoly hatással lehet a timingra
Butler lehet az X-factor TN szerint...pass rush terén előléphet mint 2nd pass rusher Maxx mellé
21-20 Raiders MN szerint
23-13 Raiders TN szerint
WIN LOSE OR TIE...RAIDER FAN 'TIL I DIE!!
2 hónapja
The Raiders may have found their new starting duo in their interior D-line with Thomas Booker being traded from the Eagles at the start of the preseason.Booker has also made the jump to earn a starting role next to Adam Butler as well. Here's both so far for this season (among IDL with min. 60 snaps):
Booker:
8 Pressures (T4th)
14% Win Rate (12th)
38% RSTP Win Rate (17th)
2 created sacks (T-1st)
Butler:
5 Pressures (19th)
8% Win Rate
3 Tackles
1 Fumble Recovery
‐-------
Pleasant Surprise here with DT Jonah Laulu. Hopefully he can maintain this type of production through the season. (TOP 6 with 3 sacks)
Szerkesztette: Cubehead

2 hónapja
Pierce is egy fasz lett. nem hogy kussolna, hogy insider info birtokában csak 4 győzelemre volt képes tavaly.Antonio Pierce says it's "foolish" to not think Tom Brady will share information from calling games with the Raiders. And Pierce knows this because, when he was the Raiders coach in 2024, Brady shared information with Pierce. https://t.co/zbDc5Y4y7w
— ProFootballTalk (@ProFootballTalk) September 18, 2025
buhloone mindstate
2 hónapja
A full-circle twist: Clelin Ferrell was drafted No. 4 overall by the #Raiders in part because they traded Khalil Mack… and now he joins the #Chargers because Khalil Mack just went on IR — with the injury happening against … the Raiders.
WIN LOSE OR TIE...RAIDER FAN 'TIL I DIE!!
2 hónapja
Öö what? 🤔a snapjei is elég szarok, azt nem tudom pontozza-e a PFF, de néha küzdeni kell Genonak, hogy elkapja.
Jordan Meredith ranks as the 17th best center, 16th in run blocking and 25th in pass blocking.
H/T Raiders Now.
Cubehead
buhloone mindstate
2 hónapja
Öö what? 🤔Jordan Meredith ranks as the 17th best center, 16th in run blocking and 25th in pass blocking.
H/T Raiders Now.

2 hónapja
ez mi?hiányzik Josh Jacobs
Ashton Jeanty casually letting his QB get rocked. He’s not looking good in pass pro. #Chargers #Raiders pic.twitter.com/wxvJipdvP0
— Clay Harbor (@clayharbs82) September 16, 2025
deyell
2 hónapja
ez mi?Ashton Jeanty casually letting his QB get rocked. He’s not looking good in pass pro. #Chargers #Raiders pic.twitter.com/wxvJipdvP0
— Clay Harbor (@clayharbs82) September 16, 2025
buhloone mindstate
2 hónapja
A régi idők azért mások voltak.Egy falnak is kell olyan futózseni, akinek van ütemérzéke, és lát a pályán.Mondom előjöhet a vita arról, hogy egy generációs RB jobbá tudja-e tenni fal nélkül is a csapatot vagy még egy zseninek is kell a fal, hogy teljesítsen, lásd Barkley.De hát nem egy évre húzták, miért kell ennek idén megválaszolódni?Ashton Jeanty rushing yards before contact in Week 1: -6Megint előjöhet a vita arról, hogy érdemes-e magasan, akár generációs tehetségnek tartott running back-et igazolni, úgy, hogy a falad nem jó.
Ashton Jeanty rushing yards before contact in Week 2: 3
Javulás 😀
Rolni
Szerintem ez a Raiders szezon egyik nagy kérdése és válasza is lesz egyben.
Képes-e Jeanty felülemelkedni az OL diszfunkcionalitásán?
Willie Parker
topin
Ha képes jól futni Jeanty rossz fallal együtt, akkor megint lehet GM6draft trend a RB, ha nem, akkor gondolom egy újabb intő jel lesz, hogy előbb építs falat, aztán hozzál extra futót, hogy továbblépj.
Willie Parker
Összeérik, jobbá fogják tenni egymást, szerintem.
Marshawn Lynch előtt igazából legjobb esetben is 3-as/ 4 es alá falak voltak.
Barry Sanders jobb volt mint bárki más, akit valaha láthattál. Sanders előtt egyedül Lomas Brown volt a korszakos faljátékos aztán 93-ben jött Glover (95ben lett pro bowler), de inbetween journeyman hegyek és tengerek. Passzjáték az ugye 95 kivételével nem volt igazán átütő, de Barry csak futott futott. Igen Lomas a posztja talán legjobb futóblokkolója volt.
Érdekes a Lions 95-ös szezonja. Hogy ki tett naggyá kit nem tudom, mert mindenki nagyot menetelt, még Scott Mitchell is, aki összedobált közel 4300 yardot és vagy 32 TD-t.
Helmut Zimmer
A maiak mások.
Najee Harris nem tudott a közepes Steel fal mögött futni, mert bár nagyon jö ütemérzéke van, jól balanszolt a mozgása, de nem látja a blokkok kialakulását.
Barkley szenvedett egy rosszul szinkronizált Giants falban, mert középen nem volt helye a szélre kihúzásokhoz lábon lassú volt a fal, ezért a futó sem ért ki olyan gyorsan. A Philly meg megoldja duo blokkokkal, hogy az outside-ra odaérjen.
Swift nem tudott futni ugyan amögött a Lions fal mögött, ami mögött Gibbs hasít. Swift fejben-lábon-szemmel lassú. Ja de Montgomery meg tud ugyanúgy haladni, mint Gibbs, mert eltérő stílusú, de ő meg jó cutback back. Chicagoban meg csak kínlódott.
Bijan Robinson egy vadállat, eddig az impactje meg a szódával elmegy, mert most ütemezik fel neki a falat, talán idén robbant. A tavalyi offban szenvedett, sztem pont Dalman miatt is, aki cenyának kicsi volt ehhez - jó neki bejátszik Cousins kőoszlop jellege vs Penix zsebmozgása közötti különbség is.
Én még mindig ott tartok, h előbb legyen falad.
Minimális kivétel van, Adrian Peterson MVP szezonja talán, ahol a futó vitte a falat.
2 hónapja
Egy falnak is kell olyan futózseni, akinek van ütemérzéke, és lát a pályán.Mondom előjöhet a vita arról, hogy egy generációs RB jobbá tudja-e tenni fal nélkül is a csapatot vagy még egy zseninek is kell a fal, hogy teljesítsen, lásd Barkley.De hát nem egy évre húzták, miért kell ennek idén megválaszolódni?Ashton Jeanty rushing yards before contact in Week 1: -6Megint előjöhet a vita arról, hogy érdemes-e magasan, akár generációs tehetségnek tartott running back-et igazolni, úgy, hogy a falad nem jó.
Ashton Jeanty rushing yards before contact in Week 2: 3
Javulás 😀
Rolni
Szerintem ez a Raiders szezon egyik nagy kérdése és válasza is lesz egyben.
Képes-e Jeanty felülemelkedni az OL diszfunkcionalitásán?
Willie Parker
topin
Ha képes jól futni Jeanty rossz fallal együtt, akkor megint lehet GM6draft trend a RB, ha nem, akkor gondolom egy újabb intő jel lesz, hogy előbb építs falat, aztán hozzál extra futót, hogy továbblépj.
Willie Parker
Összeérik, jobbá fogják tenni egymást, szerintem.
Marshawn Lynch előtt igazából legjobb esetben is 3-as/ 4 es alá falak voltak.
Barry Sanders jobb volt mint bárki más, akit valaha láthattál. Sanders előtt egyedül Lomas Brown volt a korszakos faljátékos aztán 93-ben jött Glover (95ben lett pro bowler), de inbetween journeyman hegyek és tengerek. Passzjáték az ugye 95 kivételével nem volt igazán átütő, de Barry csak futott futott. Igen Lomas a posztja talán legjobb futóblokkolója volt.
Érdekes a Lions 95-ös szezonja. Hogy ki tett naggyá kit nem tudom, mert mindenki nagyot menetelt, még Scott Mitchell is, aki összedobált közel 4300 yardot és vagy 32 TD-t.
2 hónapja
Mondom előjöhet a vita arról, hogy egy generációs RB jobbá tudja-e tenni fal nélkül is a csapatot vagy még egy zseninek is kell a fal, hogy teljesítsen, lásd Barkley.De hát nem egy évre húzták, miért kell ennek idén megválaszolódni?Ashton Jeanty rushing yards before contact in Week 1: -6Megint előjöhet a vita arról, hogy érdemes-e magasan, akár generációs tehetségnek tartott running back-et igazolni, úgy, hogy a falad nem jó.
Ashton Jeanty rushing yards before contact in Week 2: 3
Javulás 😀
Rolni
Szerintem ez a Raiders szezon egyik nagy kérdése és válasza is lesz egyben.
Képes-e Jeanty felülemelkedni az OL diszfunkcionalitásán?
Willie Parker
topin
Ha képes jól futni Jeanty rossz fallal együtt, akkor megint lehet GM6draft trend a RB, ha nem, akkor gondolom egy újabb intő jel lesz, hogy előbb építs falat, aztán hozzál extra futót, hogy továbblépj.
Szerkesztette: Willie Parker
2 hónapja
De hát nem egy évre húzták, miért kell ennek idén megválaszolódni?Ashton Jeanty rushing yards before contact in Week 1: -6Megint előjöhet a vita arról, hogy érdemes-e magasan, akár generációs tehetségnek tartott running back-et igazolni, úgy, hogy a falad nem jó.
Ashton Jeanty rushing yards before contact in Week 2: 3
Javulás 😀
Rolni
Szerintem ez a Raiders szezon egyik nagy kérdése és válasza is lesz egyben.
Képes-e Jeanty felülemelkedni az OL diszfunkcionalitásán?
Willie Parker
2 hónapja
Ashton Jeanty rushing yards before contact in Week 1: -6Megint előjöhet a vita arról, hogy érdemes-e magasan, akár generációs tehetségnek tartott running back-et igazolni, úgy, hogy a falad nem jó.
Ashton Jeanty rushing yards before contact in Week 2: 3
Javulás 😀
Rolni
Szerintem ez a Raiders szezon egyik nagy kérdése és válasza is lesz egyben.
Képes-e Jeanty felülemelkedni az OL diszfunkcionalitásán?
2 hónapja
a jó Derek Carr-i hagyományokat követve Geno is kidobta a labdát 4. downon.
buhloone mindstate
2 hónapja
Ashton Jeanty rushing yards before contact in Week 1: -6Ashton Jeanty rushing yards before contact in Week 2: 3
Javulás 😀
WIN LOSE OR TIE...RAIDER FAN 'TIL I DIE!!
2 hónapja
Valami csoda folytán nem javul a fal akkor szenvedés lesz nekünk is nézni a futójátékot meg Genot ahogy menekül és faszságokat csinál.Kellet volna nagyon egy TD harmadik de legkésőbb a negyedik negyed elején hogy meccsben legyünk.A védelem tényleg rejtély mitől elfogatható,csak nehogy összeessenek szezon közepére.Tény hogy van hova fejlődni,valamiért én is bizakodó vagyok sokkal rosszabbra számítottam.
2 hónapja
Rosszabbat vártam, a védelem jó volt, de a futójáték hiánya miatt sajnos minden azon múlik, hogy Geno melyik lábbal kelt fel éppen.
2 hónapja
Picit lenyugodva és pár órát rápihenve:Összeségében nem látom annyira borúsan a dolgokat. Defense pl egész korrekten tartotta magát egy tavaly már playoff résztvevő idénre csak erősödő riválissal szemben. A második 60yardos Johnston td-t leszámítva nem voltak nagy betlik pedig a cb sorunk veretes az lb sorunk meg nem fiatal finoman fogalmazva. Voltak szép megmozdulások, momemtumok szóval okés.
Offense hát na... minden csapatnál van egy egy olyan meccs amikor az egyéni kisebb nagyobb hibák sorozata lábon lövi saját magát. Remélem, hogy ez az volt és,hogy idénre letudták a fiúk. Ha a kövi W akkor azért nem olyan szar a standing a csopiban sem.
Verdikt: szerintem szépen kielemzik Carroll-ék és helyre rakják a dolgok nagy részét. Az viszont tény és ezzel kell valamit most is kezdeni illetve a drafton és free agent részen is, hogy a fal belseje kuka. Parham szoszo de Cappa súlytalan és így már Meredith is kevés. Nem állapot, hogy a labda megkapása pillanatában Jenty már kap egy ütest konstans illetve a belső futásnal nincs lyuk. A nyomásról ne beszéljünk és látjuk,h Geno jó de hajlamos magát is agyfaszba kergetni és ezen nem segít ha konstans nyomás van rajta. Next week new opponent new hope! Go Raiders for a f**king win!

