Las Vegas Raiders
37 feliratkozó
11 hónapja
Lúdas Solymi
7 886
Mennyiben befolyásolhat bármit is Brady jelenléte mint kisebbségi tulajdonos?Volt róla itt is említés és twitteren elég sokszor láttam érvként arra, hogy miért tartja majd Mark Davis meg a JMD-DZ párost még akkor is legalább 1 évre, ha ez a szezon is bukó lesz...MD egy jó és kedvelt owner. Nem tartok tőle, hogy ne jönne senki hozzánk.
Az érv pedig úgy hangzik, hogy Mark Davis nem engedheti meg, hogy megint rövid idő után elküldjön egy HC-t, mert ezt követően komoly HC jelölt nem akarna ide jönni...
Igaz ez a felvetés?
A 2011-es szezon közben halt meg Al és került Mark Davis kezébe a kormány. A szezont követően Mark kinevezte Reggie McKenzie-t a csapat élére GM-nek.
Ezt követően Reggie választotta HC-nak Dennis Allen-t 2012-ben.
2014-ben került lapátra DA egy 0-4-es nyitást követően megérdemelten. Két 4-12-es szezont követően a harmadik évben küldték el 8-28-as overall recorddal.
Tony Sparano lett az interim HC, aki év végéig vezette a gárdát. Interim HC ritkán kap végleges státuszt, szóval semmi extra nem volt abban, hogy végül nem Tony, hanem Jack Del Rio lett az új HC.
JDR a 2015-ös és 2016-os szezonokban szép munkát végzett összességében, de főleg a hibás kordinátori csere választása miatt 2017-ben szétesett a csapat. Hiába kapott JDR a szezon előtt egy 4 éves új szerződést, mégis elküldte Mark Davis a 3. szezonját követően, persze az igazsághoz hozzá tartozik, hogy Jon Gruden jelezte Mark-nak, hogy jönne edzeni és emiatt még jól is jött a 2017-es összeomlás Davis számára, aki long time kedvencét így helyzetbe tudta hozni.
Jon Gruden kapott egy brutál 10 éves szerződést, aminek aztán 4. évében az email botrány kapcsán lemondott.
Rich Bisaccia lett az interim HC, aki megintcsak nem tudta ezt rendes HC posztra váltani a szezon után.
Ekkor érkezett a képbe a JMD-DZ páros ugyebár, akik egy éppen PO-ba jutott, de kissé túlértékelt csapatot kaptak kézhez, amivel azóta jobbára égnek, mint a Reichstag...
Valós HC menesztések:
Dennis Allen 2 szezon és négy meccs után 8-28-al lapát
Jack Del Rio 3 szezon és egy szemmel jól látható összeomlás után lapát JG kedvéért
Jon Gruden 4. szezonjában lemondott, várhatóan MD hagyta volna még dolgozni
Josh McDaniels esetleges menesztése év végén 2. szezonját követően egy tippre 10-24-es recorddal szerintem nem lenne túlzottan vad dolog...
Rolni
Relatíve jó alap, best infrastruktúra és egy tulaj aki nem ugat bele semmibe.
JMD reputációja meg amúgy is mélyen van.
Amadeus von Dollárbaloldal
11 hónapja
www.si.com/nfl/raiders/the-black-hole-plus/josh-mcdaniels-bill-belichick-tom-brady-las-vegas-raiders-maxx-crosby-davante-adamsMég a mindig pozitív Hondo szerint is konganak azok a harangok!!!
Hát Kellen Moore kapcsán várjuk meg az évet. Pont nemrég olvastam egy cikket, h a Cowboys O javult nélküle, főleg game management terén...ami mint HC roppant fontos lenne...attól, h Lombardi-nál jobb OC, még lehet nagyon kevés...
Lesz sztem több kimondottan ígéretes HC jelölt szezon után!
WIN LOSE OR TIE...RAIDER FAN 'TIL I DIE!!
11 hónapja
Amadeus the Young
32 632
Record thru 20 games as #Raiders coach:Madden 15-3-2
Rauch 13-6-1
Shell 13-7
Callahan 13-7
Flores 11-9
Davis 10-9-1
Gruden 10-10
Del Rio 10-10
Shanahan 8-12
White 8-12
McDaniels 7-13
Turner 6-14
Cable 6-14
Kiffin 5-15
Allen 5-15
criminal lawyer or criminal lawyer?
11 hónapja
Amadeus the Young
32 632
Malik Reed érkezett. Kell az erősítés.
criminal lawyer or criminal lawyer?
11 hónapja
Amadeus the Young
32 632
Bill Williamson@BWilliamsonNFLbtw HC-nak: Kellen Moore
#Raiders been outscored 77-45. Last year, after 3 games, outscored 77-64. Same bad defense, but worse offense. Yes, they are 1-2 after being 0-3 last year. But those games were closer. Their 2 losses weren't close. Fair to wonder if they are worse this season in big picture.
Josh Dubow@JoshDubowAP
#Raiders are 10th team since 2000 to throw 6+ INTs, and rush for fewer than 200 yards in 1st 3 games. They are 4th team since 2000 to be last in NFL in both categories thru 3 weeks (also 2013 Giants, 2006 Bucs, 2004 Dolphins). #fantastic
Josh Dubow@JoshDubowAP
Josh McDaniels record by team:
With Broncos: 11-17, .393
With #Raiders: 7-13, .350
#fantastic
Hétvégére hangolódva:
Highest completion percentage in the #NFL this season…
1. Justin Herbert - 74.4%
#Raiders are 30th allowing opponents to complete 74.7% of passes and face Herbert on Sunday
Komoly légiparádét rendez majd Herby...
Rolni
criminal lawyer or criminal lawyer?
11 hónapja
Bill Williamson@BWilliamsonNFL#Raiders been outscored 77-45. Last year, after 3 games, outscored 77-64. Same bad defense, but worse offense. Yes, they are 1-2 after being 0-3 last year. But those games were closer. Their 2 losses weren't close. Fair to wonder if they are worse this season in big picture.
Josh Dubow@JoshDubowAP
#Raiders are 10th team since 2000 to throw 6+ INTs, and rush for fewer than 200 yards in 1st 3 games. They are 4th team since 2000 to be last in NFL in both categories thru 3 weeks (also 2013 Giants, 2006 Bucs, 2004 Dolphins). #fantastic
Josh Dubow@JoshDubowAP
Josh McDaniels record by team:
With Broncos: 11-17, .393
With #Raiders: 7-13, .350
#fantastic
Hétvégére hangolódva:
Highest completion percentage in the #NFL this season…
1. Justin Herbert - 74.4%
#Raiders are 30th allowing opponents to complete 74.7% of passes and face Herbert on Sunday
Komoly légiparádét rendez majd Herby...
WIN LOSE OR TIE...RAIDER FAN 'TIL I DIE!!
11 hónapja
Amadeus the Young
32 632
Egyetértek mindkettőtökkel! Nem hiszem, hogy gond lenne jelentkezőt találni.Ed Dodds kellett volna. Nagyon sajnáltam, hogy nem ő lett.
Főleg, ha lenne rendes process, rendes GM hire, amit követ a HC hire.
Remélem ez a Gruden, JMD vonal kicsit visszazökkenti Mark-ot a kezdéskori filozófiájához és keres egy GM-t, aki hagy edzőt választani, dolgozni...
Rolni
criminal lawyer or criminal lawyer?
11 hónapja
Egyetértek mindkettőtökkel! Nem hiszem, hogy gond lenne jelentkezőt találni.Főleg, ha lenne rendes process, rendes GM hire, amit követ a HC hire.
Remélem ez a Gruden, JMD vonal kicsit visszazökkenti Mark-ot a kezdéskori filozófiájához és keres egy GM-t, aki hagy edzőt választani, dolgozni...
WIN LOSE OR TIE...RAIDER FAN 'TIL I DIE!!
11 hónapja
plusz 32 állás van csak a világon, mindig lesz jelöltVolt róla itt is említés és twitteren elég sokszor láttam érvként arra, hogy miért tartja majd Mark Davis meg a JMD-DZ párost még akkor is legalább 1 évre, ha ez a szezon is bukó lesz...MD egy jó és kedvelt owner. Nem tartok tőle, hogy ne jönne senki hozzánk.
Az érv pedig úgy hangzik, hogy Mark Davis nem engedheti meg, hogy megint rövid idő után elküldjön egy HC-t, mert ezt követően komoly HC jelölt nem akarna ide jönni...
Igaz ez a felvetés?
A 2011-es szezon közben halt meg Al és került Mark Davis kezébe a kormány. A szezont követően Mark kinevezte Reggie McKenzie-t a csapat élére GM-nek.
Ezt követően Reggie választotta HC-nak Dennis Allen-t 2012-ben.
2014-ben került lapátra DA egy 0-4-es nyitást követően megérdemelten. Két 4-12-es szezont követően a harmadik évben küldték el 8-28-as overall recorddal.
Tony Sparano lett az interim HC, aki év végéig vezette a gárdát. Interim HC ritkán kap végleges státuszt, szóval semmi extra nem volt abban, hogy végül nem Tony, hanem Jack Del Rio lett az új HC.
JDR a 2015-ös és 2016-os szezonokban szép munkát végzett összességében, de főleg a hibás kordinátori csere választása miatt 2017-ben szétesett a csapat. Hiába kapott JDR a szezon előtt egy 4 éves új szerződést, mégis elküldte Mark Davis a 3. szezonját követően, persze az igazsághoz hozzá tartozik, hogy Jon Gruden jelezte Mark-nak, hogy jönne edzeni és emiatt még jól is jött a 2017-es összeomlás Davis számára, aki long time kedvencét így helyzetbe tudta hozni.
Jon Gruden kapott egy brutál 10 éves szerződést, aminek aztán 4. évében az email botrány kapcsán lemondott.
Rich Bisaccia lett az interim HC, aki megintcsak nem tudta ezt rendes HC posztra váltani a szezon után.
Ekkor érkezett a képbe a JMD-DZ páros ugyebár, akik egy éppen PO-ba jutott, de kissé túlértékelt csapatot kaptak kézhez, amivel azóta jobbára égnek, mint a Reichstag...
Valós HC menesztések:
Dennis Allen 2 szezon és négy meccs után 8-28-al lapát
Jack Del Rio 3 szezon és egy szemmel jól látható összeomlás után lapát JG kedvéért
Jon Gruden 4. szezonjában lemondott, várhatóan MD hagyta volna még dolgozni
Josh McDaniels esetleges menesztése év végén 2. szezonját követően egy tippre 10-24-es recorddal szerintem nem lenne túlzottan vad dolog...
Rolni
Relatíve jó alap, best infrastruktúra és egy tulaj aki nem ugat bele semmibe.
JMD reputációja meg amúgy is mélyen van.
Amadeus von Dollárbaloldal
11 hónapja
Amadeus the Young
32 632
Volt róla itt is említés és twitteren elég sokszor láttam érvként arra, hogy miért tartja majd Mark Davis meg a JMD-DZ párost még akkor is legalább 1 évre, ha ez a szezon is bukó lesz...MD egy jó és kedvelt owner. Nem tartok tőle, hogy ne jönne senki hozzánk.
Az érv pedig úgy hangzik, hogy Mark Davis nem engedheti meg, hogy megint rövid idő után elküldjön egy HC-t, mert ezt követően komoly HC jelölt nem akarna ide jönni...
Igaz ez a felvetés?
A 2011-es szezon közben halt meg Al és került Mark Davis kezébe a kormány. A szezont követően Mark kinevezte Reggie McKenzie-t a csapat élére GM-nek.
Ezt követően Reggie választotta HC-nak Dennis Allen-t 2012-ben.
2014-ben került lapátra DA egy 0-4-es nyitást követően megérdemelten. Két 4-12-es szezont követően a harmadik évben küldték el 8-28-as overall recorddal.
Tony Sparano lett az interim HC, aki év végéig vezette a gárdát. Interim HC ritkán kap végleges státuszt, szóval semmi extra nem volt abban, hogy végül nem Tony, hanem Jack Del Rio lett az új HC.
JDR a 2015-ös és 2016-os szezonokban szép munkát végzett összességében, de főleg a hibás kordinátori csere választása miatt 2017-ben szétesett a csapat. Hiába kapott JDR a szezon előtt egy 4 éves új szerződést, mégis elküldte Mark Davis a 3. szezonját követően, persze az igazsághoz hozzá tartozik, hogy Jon Gruden jelezte Mark-nak, hogy jönne edzeni és emiatt még jól is jött a 2017-es összeomlás Davis számára, aki long time kedvencét így helyzetbe tudta hozni.
Jon Gruden kapott egy brutál 10 éves szerződést, aminek aztán 4. évében az email botrány kapcsán lemondott.
Rich Bisaccia lett az interim HC, aki megintcsak nem tudta ezt rendes HC posztra váltani a szezon után.
Ekkor érkezett a képbe a JMD-DZ páros ugyebár, akik egy éppen PO-ba jutott, de kissé túlértékelt csapatot kaptak kézhez, amivel azóta jobbára égnek, mint a Reichstag...
Valós HC menesztések:
Dennis Allen 2 szezon és négy meccs után 8-28-al lapát
Jack Del Rio 3 szezon és egy szemmel jól látható összeomlás után lapát JG kedvéért
Jon Gruden 4. szezonjában lemondott, várhatóan MD hagyta volna még dolgozni
Josh McDaniels esetleges menesztése év végén 2. szezonját követően egy tippre 10-24-es recorddal szerintem nem lenne túlzottan vad dolog...
Rolni
Relatíve jó alap, best infrastruktúra és egy tulaj aki nem ugat bele semmibe.
JMD reputációja meg amúgy is mélyen van.
criminal lawyer or criminal lawyer?
11 hónapja
Volt róla itt is említés és twitteren elég sokszor láttam érvként arra, hogy miért tartja majd Mark Davis meg a JMD-DZ párost még akkor is legalább 1 évre, ha ez a szezon is bukó lesz...Az érv pedig úgy hangzik, hogy Mark Davis nem engedheti meg, hogy megint rövid idő után elküldjön egy HC-t, mert ezt követően komoly HC jelölt nem akarna ide jönni...
Igaz ez a felvetés?
A 2011-es szezon közben halt meg Al és került Mark Davis kezébe a kormány. A szezont követően Mark kinevezte Reggie McKenzie-t a csapat élére GM-nek.
Ezt követően Reggie választotta HC-nak Dennis Allen-t 2012-ben.
2014-ben került lapátra DA egy 0-4-es nyitást követően megérdemelten. Két 4-12-es szezont követően a harmadik évben küldték el 8-28-as overall recorddal.
Tony Sparano lett az interim HC, aki év végéig vezette a gárdát. Interim HC ritkán kap végleges státuszt, szóval semmi extra nem volt abban, hogy végül nem Tony, hanem Jack Del Rio lett az új HC.
JDR a 2015-ös és 2016-os szezonokban szép munkát végzett összességében, de főleg a hibás kordinátori csere választása miatt 2017-ben szétesett a csapat. Hiába kapott JDR a szezon előtt egy 4 éves új szerződést, mégis elküldte Mark Davis a 3. szezonját követően, persze az igazsághoz hozzá tartozik, hogy Jon Gruden jelezte Mark-nak, hogy jönne edzeni és emiatt még jól is jött a 2017-es összeomlás Davis számára, aki long time kedvencét így helyzetbe tudta hozni.
Jon Gruden kapott egy brutál 10 éves szerződést, aminek aztán 4. évében az email botrány kapcsán lemondott.
Rich Bisaccia lett az interim HC, aki megintcsak nem tudta ezt rendes HC posztra váltani a szezon után.
Ekkor érkezett a képbe a JMD-DZ páros ugyebár, akik egy éppen PO-ba jutott, de kissé túlértékelt csapatot kaptak kézhez, amivel azóta jobbára égnek, mint a Reichstag...
Valós HC menesztések:
Dennis Allen 2 szezon és négy meccs után 8-28-al lapát
Jack Del Rio 3 szezon és egy szemmel jól látható összeomlás után lapát JG kedvéért
Jon Gruden 4. szezonjában lemondott, várhatóan MD hagyta volna még dolgozni
Josh McDaniels esetleges menesztése év végén 2. szezonját követően egy tippre 10-24-es recorddal szerintem nem lenne túlzottan vad dolog...
WIN LOSE OR TIE...RAIDER FAN 'TIL I DIE!!
11 hónapja
Vic Tafur@VicTafurIf no Jimmy, I would be shocked if Hoyer is not starting.
Na az lesz az a pillanat, amikor 15+ éve először még a HL-ot se nézem meg sztem...
WIN LOSE OR TIE...RAIDER FAN 'TIL I DIE!!
11 hónapja
Amadeus the Young
32 632
Koonce megérdemelné hogy kezdő legyen.Végre valaki fejlődik is a rezsim alatt.
Raiders EDGE Maxx Crosby is tied for 1st in the NFL for pressures (19) and he ranks 9th for pass rush win rate (21.2%). He's tied for 4th among EDGE rushers in stop (6)
Malcolm Koonce sits 6th (min 35 attempts) in the NFL at a 21.9% win rate
deyell
criminal lawyer or criminal lawyer?
11 hónapja
deyell
11 571
Koonce megérdemelné hogy kezdő legyen.Raiders EDGE Maxx Crosby is tied for 1st in the NFL for pressures (19) and he ranks 9th for pass rush win rate (21.2%). He's tied for 4th among EDGE rushers in stop (6)
Malcolm Koonce sits 6th (min 35 attempts) in the NFL at a 21.9% win rate
choose life
12 hónapja
bocs, de itt mi a bajuszra bukunk... 😊Amúgy Jimmy G agyrázkódás miatt protokoll alá került, így jó eséllyel kihagyja a vasárnapi derbit.
Itt a lehetőség megnézni AOC-t!!
Rolni
?
Kúrfürst briareos
12 hónapja
Amúgy Jimmy G agyrázkódás miatt protokoll alá került, így jó eséllyel kihagyja a vasárnapi derbit.
Itt a lehetőség megnézni AOC-t!!
Rolni
?
12 hónapja
Amúgy Jimmy G agyrázkódás miatt protokoll alá került, így jó eséllyel kihagyja a vasárnapi derbit. Itt a lehetőség megnézni AOC-t!!
WIN LOSE OR TIE...RAIDER FAN 'TIL I DIE!!
12 hónapja
Porsan
161
Közben meg Chandler Jones a zárt osztályról instázik...Nem elég zárt az a osztály ha még instázhat 😊.
Rolni
12 hónapja
Közben meg Chandler Jones a zárt osztályról instázik...
WIN LOSE OR TIE...RAIDER FAN 'TIL I DIE!!
12 hónapja
nemtom, nálunk egyelőre jól muzsikál a more, csak hogy fájjon 😛elképesztő. Szarabb pick, mint Ferrell anno.Tyree Wilson, the 7th overall draft pick this year, has a 0% Pass Rush Win Rate on 55 snaps.
— Louie Benjamin (@PFF_Louie) September 25, 2023
Wilson is the only EDGE in the NFL without a Pass Rush Win-out of 113 EDGE with at least 25 rush snaps
Hendrix
Amadeus von Dollárbaloldal
mondjuk kell hozzá egy Kris Kocurek nevű edzőlegenda is
Szerkesztette: petey
12 hónapja
Cubehead
2 469
Twitteren volt, hogy ha Garoppolo nem megy át az agyrázkódás protokolon akkor Aidan kezdene, eskü kíváncsi lennék ha más nem kevesebb labdát adnánk el 🙃
12 hónapja
Amadeus the Young
32 632
x.com/Sanjit__T/status/1706348866524910005?s=20MI A FASZ BAZMEG
criminal lawyer or criminal lawyer?
12 hónapja
Amadeus the Young
32 632
OffVégülis Chiefsnek lehet érne annyit, úgysincs értelmes célpontjuk Kelce-n kívül, mondjuk meglepne ha pont oda engednétek el.A Chiefsnek sztem égen földön nem fussa ekkora fizura. Ellenben Hill még ott lenne.
kapitnono
ulpianus
Azért Hill kihúzása az 5. körben is tipik HoF pick volt Andytől. Elképesztően nagy edzőlegenda a szememben.
criminal lawyer or criminal lawyer?
12 hónapja
Végülis Chiefsnek lehet érne annyit, úgysincs értelmes célpontjuk Kelce-n kívül, mondjuk meglepne ha pont oda engednétek el.A Chiefsnek sztem égen földön nem fussa ekkora fizura. Ellenben Hill még ott lenne.
kapitnono
Szerkesztette: ulpianus
Állat vagyok, ami enni kér...