NFL eredménykövetés NFL eredménykövetés - 1 aktív topik

Los Angeles Rams

26 feliratkozó

több mint 2 éve
dogbite Los Angeles Rams 923 — What's Next?
Reggel a sötétben megvilágosodtam 😊 Stafford teljesítményére kerestem a magyarázatot, s lehet rájöttem. Szerintem McVay húzza le. Mondjuk érdekes lenne, ha így lenne. Más értelmezhető magyarázatot nem találok rá, s szerintem bizonyítéknak nagyon jó az 1. INT-e.
Egyébként McVay-jel egyre jobban tele a tokom.
Al
Nyilvánvalóan McVay a kulcsszereplő ebben. Azért évről évre megvan az, hogy a szezon második felére felkészülnek belőle rendesen. Én nem értek a footballhoz, amit én látok, hogy idén hátrányból nem tud meccselni, türelmetlen, azonnal vissza akarja venni a kezdeményezést, ezért pl. idő előtt elhagyja a futójátékot, egysíkúvá válik a támadójáték, holott bőven lenne idő szépen türelmesen, taktikusan játszani. Ebben biztos benne van a fiatal kora, és a magas teljesítménykényszer is. És nem lehet kifogása, ez a csapat most már az amilyet ő akart. Ezzel együtt szerintem Morris kinevezése hiba volt, bár ezt utólag könnyebb kimondani. Ami pedig Stafford-ot illeti, hát amit produkál az most kísértetiesen hasonlít Goff-ra. Ez McVay miatt lenne? Nem tudom. Bennem az is megfordult, hogy lehet jobb lenne ha a játékhívást átadná Kevin O’Conellnek. Amúgy Stafford teljesítményben lehet az is szerepet játszik h a feleségének a Titans meccs előtti héten pánikrohama volt.

Tactics win battles. Strategy wins wars.
több mint 2 éve
Wyatt New England Patriots 26 306
Az egész NFC-élmezőny a brutális bekezdés után ledobta a vasmacskát


Wyatt
A packers és a cardinals is csereiranyitoval bukta a meccseit, sőt a cardinals még úgy is nyert egyet, azért ez rengeteg számít..
Pep71
A Packers a legkevésbé para, még elkapók nélkül is verte a kezdővel felálló Cardinalst, amely utána Kyler nélkül is nyert (ezért sincs nálam MVP-versenyben Rodgersszel egy szinten), de nyilván itt a Bucs és a Rams legutóbbi két meccse, és a Dallas denveri játéka a fő probléma.

több mint 2 éve
Pep71 Green Bay Packers 2 290
Az egész NFC-élmezőny a brutális bekezdés után ledobta a vasmacskát


Wyatt
A packers és a cardinals is csereiranyitoval bukta a meccseit, sőt a cardinals még úgy is nyert egyet, azért ez rengeteg számít..
több mint 2 éve
Pizsama Los Angeles Rams 2 960 — pizsama@gmail.com
Reggel a sötétben megvilágosodtam 😊 Stafford teljesítményére kerestem a magyarázatot, s lehet rájöttem. Szerintem McVay húzza le. Mondjuk érdekes lenne, ha így lenne. Más értelmezhető magyarázatot nem találok rá, s szerintem bizonyítéknak nagyon jó az 1. INT-e.
Egyébként McVay-jel egyre jobban tele a tokom.
Al
Szerintem is a rossz edzői döntések (HC/OC/DC) most a legnagyobb baja a csapatnak.
több mint 2 éve
Al Los Angeles Rams Missouri Tigers 591
Reggel a sötétben megvilágosodtam 😊 Stafford teljesítményére kerestem a magyarázatot, s lehet rájöttem. Szerintem McVay húzza le. Mondjuk érdekes lenne, ha így lenne. Más értelmezhető magyarázatot nem találok rá, s szerintem bizonyítéknak nagyon jó az 1. INT-e.
Egyébként McVay-jel egyre jobban tele a tokom.
több mint 2 éve
Wyatt New England Patriots 26 306
Az egész NFC-élmezőny a brutális bekezdés után ledobta a vasmacskát


több mint 2 éve
Pizsama Los Angeles Rams 2 960 — pizsama@gmail.com
A legnagyobb gond, hogy ez a két vereség (Titans, 49ers) kb. sorvezető a jövőbeli ellenfeleinknek hogy kell minket megverni.
több mint 2 éve
Al Los Angeles Rams Missouri Tigers 591
Szóval nem tudom mi lesz. McVaynek a fejmosást magával kellene kezdenie.
Al
Abszolút egyetértek. Amit a csapat az elmúlt két meccsen mutatott az botrányos. És a korábbiakkal ellentétben immár nyoma sincs annak, hogy egy kapott pofont követően megrázza magát a csapat és a következő meccsen jó teljesítményt nyújt. Valami nagyon kezd félremenni.
dogbite
Szerintem a meccs vége felé Von Miller arca beszédes volt.
több mint 2 éve
dogbite Los Angeles Rams 923 — What's Next?
Szóval nem tudom mi lesz. McVaynek a fejmosást magával kellene kezdenie.
Al
Abszolút egyetértek. Amit a csapat az elmúlt két meccsen mutatott az botrányos. És a korábbiakkal ellentétben immár nyoma sincs annak, hogy egy kapott pofont követően megrázza magát a csapat és a következő meccsen jó teljesítményt nyújt. Valami nagyon kezd félremenni.

Tactics win battles. Strategy wins wars.
több mint 2 éve
Matthew99 New Orleans Saints 9 583 — Invisible man


A baseball 90% fejjáték. A másik fele fizikai. Nincs ez elbaszva, csak másra lesz jó. A legrosszabb, mikor a hülyeség szorgalommal párosul.
több mint 2 éve
Al Los Angeles Rams Missouri Tigers 591
Én csak most néztem meg, és kurvára sajnálom ezt a 1,5 órát az életemből (a felétől már pörgettem, hogy minél kevesebbet szenvedjek).
Nekem is az jutott eszembe, hogy ennél a Staffordnál még Goff is jobb volt.
Nagyjából mindenki húzzon a pics@ba. Nem tudom lesz-e ebből wild card hely, a lényeg, hogy mindenki jól érzi magát edzéseken. Vidáman tweetelgetnek, s tényleg buli a LA-i tél rövid gatyában.
McVay, ez a támadó fenomén, aki 3 labdabirtoklás hátrányban a 4 yardosról 4-re mezőnygólt rúgat, most 7-21-nél nem érzi, hogy jól jönne a 2. félidőre egy 10-21-gyel kezdeni.
Morris, akinek a Gundelből hozzák a hozzávalókat, hogy főzzön ki egy legalább top 15-ös védelmet, nem tudja megállítani egyszer sem a Ninerst az 1. félidőben. Azt a Ninerst, aki liga utolsó 3. kisérletekre. Ellenünk letettek 8-ból 8-at az első felesben. Azt a Ninerst, akiből össz-vissz 2 emberre kell figyelni csak. Azt a Ninerst, aki annyira keveri a kártyákat, hogy minden első kisérletre fut (amikor mutatták 16-ból 16-on voltak).
Mielőtt úgy tűnne, hogy a Niners fikázom hozzá teszem, hogy remekül csinálták. Égették az órát, azt játszották amit kellett.

A következő meccsen szinte biztos, hogy elverjük a Packerst, de kérdem minek? Attól ez a Rams ugyanez marad, aki képtelen fordítani, ahol McVay játék hívásai olyan egysíkúak, hogy a Maddenben sem lehetne nyerni vele. Stafford pedig .... nem tudom mit mondjak. Mi a f@sz van vele? Vak? Én elhiszem, hogy 3. playre a 3 napja kerettag OBJ-nek ott kellett volna lennie, ahová Stafford dobta, de nem látta, hogy a környéken sincs? Nagyon tetszett még az a passza, miből kb. 3 m-rel fölé dobta az elkapónak, s ez úgy meglepte a safetyt is, hogy elfelejtette elkapni. Ha véletlenül pontosat dobott, akkor meg az elkapóink lepődtek meg, s ejtettek labdákat (ugye Higbie? ).

Szóval nem tudom mi lesz. McVaynek a fejmosást magával kellene kezdenie.

Szerkesztette: Al
több mint 2 éve
dogbite Los Angeles Rams 923 — What's Next?
Több mint szánalmas, ahogy Shannahan immár évek óta csutkára szívatja McVayt. Morrist meg egyszerűen takarodjon. Al-kal-mat-lan. Ma hajnalban sajnos dolgoztam így fél szemmel bele tudtam nézni a meccsbe. Kurvára hibás döntés volt. De gondoltam csak nem lesz annyira megalázó mint a Titans elleni. Tévedtem. Nem kicsit. Az első INT-nél kínomban még csak felröhögtem. Aztán jött a 10 perces 49-ers drive amitől konkrétan stroke-ot kaptam. Ezt megkoronázta a második INT es az újabb TD. Na az intenzívre menet ekkor vágtam bele a telefonomat a falba és hagytam az egészet a francba. Elmegy ez egész bagázs a bús picsába. Megjegyzem ezt a parádés teljesítményt Goffal is simán hoztuk.

Szerkesztette: dogbite

Tactics win battles. Strategy wins wars.
több mint 2 éve
Pizsama Los Angeles Rams 2 960 — pizsama@gmail.com
According to Ian Rapoport the Los Angeles Rams are willing to trade their 2024/2025/2026 first round picks for an actually functional playbook.
több mint 2 éve
xrace77 Denver Broncos 4 502
Miller játszik. 😀
Sok sikert, Von!
több mint 2 éve
dogbite Los Angeles Rams 923 — What's Next?

Beki
Basszus. Az egyik kedvenc játékosom, igazi team player, nem lesz könnyű pótolni ha egyáltalán… WR és Fullback egyben. Múlt héten Harris, most ő. Marad Kupp, OBJ, Van J.,. Felkészül Benny Skow.

Tactics win battles. Strategy wins wars.
több mint 2 éve
Stez SMU Mustangs 43 246 — Whoops, looks like something went wrong.
Mekkora pech. A liga egyik legalulertekeltebb elkapoja. Sajnalom ot nagyon.

több mint 2 éve
Törölt felhasználó
több mint 2 éve
Wyatt New England Patriots 26 306
Eljött az idő, hogy az egész közösség nevében renonszot kiáltsak mostmár.

Mi lesz a következő, jön Tyreek Hill WR4-be??!
Azért a lófasznak is van vége!!
akdestroyer
Az jobb volt, amikor Antonio Brown WR3 lett a három kezdő TE mellett? 😀

Nagyon durván ráfeküdtek a két szélen a dolgokra, tavaly keleten bejött, hazai pályán lett SB, most nyugaton jöhet ez dettó. Mondanám, hogy megnéznék egy NFC-döntőt köztük, de már uncsi, hogy McVayék kifújják Ariansék orrát

több mint 2 éve
Matthew99 New Orleans Saints 9 583 — Invisible man


A baseball 90% fejjáték. A másik fele fizikai. Nincs ez elbaszva, csak másra lesz jó. A legrosszabb, mikor a hülyeség szorgalommal párosul.
több mint 2 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 79 353 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Mi lesz a következő, jön Tyreek Hill WR4-be??!
akdestroyer
Mahomes lesz Stafford cseréje. 😊
több mint 2 éve
akdestroyer Seattle Seahawks 4 706
Eljött az idő, hogy az egész közösség nevében renonszot kiáltsak mostmár.

Mi lesz a következő, jön Tyreek Hill WR4-be??!
Azért a lófasznak is van vége!!

több mint 2 éve
peach Atlanta Falcons 14 659 — a new hope (again)

Cruyffista
Ehehe, a 69-es szám jobban passzolna rá...
tomz
Az én szám passzolna a legjobban rá 😊



...nem , nem tündérke. A kívánság az kívánság. Térdelj csak le szépen...
több mint 2 éve
ozibozi New York Giants 16 693

Cruyffista
Ehehe, a 69-es szám jobban passzolna rá...
tomz
Amúgy mit jelent a 11, az IQját?
nagir
A napi penzumot?
több mint 2 éve
nagir New York Giants Michigan Wolverines 7 827 — Bla, bla, bla

Cruyffista
Ehehe, a 69-es szám jobban passzolna rá...
tomz
Amúgy mit jelent a 11, az IQját?



ETO, A.C. Milan, Winnipeg Jets, Liverpool F.C., SF Giants, Chicago Bulls, Vale 46, MvG, Senna, Lance Armstrong, Stephen Hendry, Mike Tyson, Boris Becker, Tiger Woods FAN!!!
több mint 2 éve
Drip Cleveland Browns Tennessee Volunteers 8 993 — Undertaker of the Cleveland graveyard
Én őszintén bírom, hogy idejött, sok sikert neki!