Minnesota Vikings
39 feliratkozó
több mint 5 éve
Persze értem amit mondasz és imádom is a D-teket, de azért vastagon benne volt az ostoba playhívás is sokszor.Amikor a 4. negyed legvégén egy domináló csapat elég nagy előnynél kap 14 pontot, azt hívják garbage timenak. Még akkor is, ha talán kissé elszámolta a Bears a végét, s tán szorosabb lett. Addig felraktatok 6 pontot két short fieldről, s a legjobb drive az első negyedben történő fumble volt a 20-ason. Nem tudom miért kellett váltania Fangionak, az 50 percig kifogástalanul működő stratégiáról.Párszor elég bántóan maradt üresen az elkapó, de a pass def nem volt rossz szerintem. Futás ellen viszont ez kevés. Meglepően sok volt a miss tackle is. Sokszor vége lehetett volna a playnek a los mögött, de rendre kiszabadult Cohen - Trubisky vagy bárki más és hozott egy halott játékból extrát.Defenset maximum azért venném elő, mert ostoba 15 yardos faszságaikkal nagyban segítették a Bearst.
O oldalon meg nyilván csak 1 szegmensre nehéz lenne ráhúzni a dolgot, de a gondok 70%-ért az OL felelősségre vonható. Pass block 0, futás - 2.
Persze ma még Kirk is szar volt.
A baj, hogy egy hazai Dolphins ellenin kívül nincs sima meccs már idén.
Bár azért a jelenlegi GB-t a U.S.-ben illene csapni a 3 idegenbeli túrából a @NE, @SEA baromi nehéz és a @Lionsról se tudja az ember sose milyen napjuk van.
De egy kis bravúrral a 17. heti Bears elleni hazai akár még a csoport elsőségről is dönthet.
alatriste
Pl. HS ha nem megy neki Trubinak akkor nincs FG...
Azért 18 kapott pont nem bántóan sok és a 2. félidőben gyakorlatilag momentuma nem volt a Bearsnek.
Arról nem tehetnek hogy az offense 3 negyeden át aludt.
Cook fumble RZben, Diggs méterekkel való túl dobása full üresen (Kirk közeébe se volt senki) az első int...
És lehet jönni a fallal meg, hogy visszaállt a Bears az utolsó negyedben, de ha egy csapat 17 pontot tud felírni 1 negyed alatt akkor a másik 3-ban mi a redvás pöcsömet csinált?
Az meg, hogy Tradwellt keressük 3 negyeden át mikor Diggs és Thielen meg eszik a labdákat arra már nem tudok mit mondani,
DeFilippo nekem most óriási csalódás volt játék hívások terén. És értem, hogy nyilván jobban figyelték Thielent és Diggset is, de ha már 3 ember közé dobja be Cousinka akkor ne a botkezű Tradwellt keresse akiben még a bravúr sincs meg.
Ja és ha folyamatosan átrohan rajtunk a Bears D line nem lehetne, hogy gyorsabb passzokkal kéne prübálkozni?
Toca
tüsi91
Mellesleg azért ha a Garbage Timeban Cousins nem nyomja fullba a kretént akkor kikaptok vagy legalább OT és akkor nehezen tudod garbage timenak hívni.
Mellesleg a fumble előtt is Kirk senkitől nem zavartatva dobta túl Diggst méterekkel endzoneban...
több mint 5 éve
tüsi91
11 023
Amikor a 4. negyed legvégén egy domináló csapat elég nagy előnynél kap 14 pontot, azt hívják garbage timenak. Még akkor is, ha talán kissé elszámolta a Bears a végét, s tán szorosabb lett. Addig felraktatok 6 pontot két short fieldről, s a legjobb drive az első negyedben történő fumble volt a 20-ason. Nem tudom miért kellett váltania Fangionak, az 50 percig kifogástalanul működő stratégiáról.Párszor elég bántóan maradt üresen az elkapó, de a pass def nem volt rossz szerintem. Futás ellen viszont ez kevés. Meglepően sok volt a miss tackle is. Sokszor vége lehetett volna a playnek a los mögött, de rendre kiszabadult Cohen - Trubisky vagy bárki más és hozott egy halott játékból extrát.Defenset maximum azért venném elő, mert ostoba 15 yardos faszságaikkal nagyban segítették a Bearst.
O oldalon meg nyilván csak 1 szegmensre nehéz lenne ráhúzni a dolgot, de a gondok 70%-ért az OL felelősségre vonható. Pass block 0, futás - 2.
Persze ma még Kirk is szar volt.
A baj, hogy egy hazai Dolphins ellenin kívül nincs sima meccs már idén.
Bár azért a jelenlegi GB-t a U.S.-ben illene csapni a 3 idegenbeli túrából a @NE, @SEA baromi nehéz és a @Lionsról se tudja az ember sose milyen napjuk van.
De egy kis bravúrral a 17. heti Bears elleni hazai akár még a csoport elsőségről is dönthet.
alatriste
Pl. HS ha nem megy neki Trubinak akkor nincs FG...
Azért 18 kapott pont nem bántóan sok és a 2. félidőben gyakorlatilag momentuma nem volt a Bearsnek.
Arról nem tehetnek hogy az offense 3 negyeden át aludt.
Cook fumble RZben, Diggs méterekkel való túl dobása full üresen (Kirk közeébe se volt senki) az első int...
És lehet jönni a fallal meg, hogy visszaállt a Bears az utolsó negyedben, de ha egy csapat 17 pontot tud felírni 1 negyed alatt akkor a másik 3-ban mi a redvás pöcsömet csinált?
Az meg, hogy Tradwellt keressük 3 negyeden át mikor Diggs és Thielen meg eszik a labdákat arra már nem tudok mit mondani,
DeFilippo nekem most óriási csalódás volt játék hívások terén. És értem, hogy nyilván jobban figyelték Thielent és Diggset is, de ha már 3 ember közé dobja be Cousinka akkor ne a botkezű Tradwellt keresse akiben még a bravúr sincs meg.
Ja és ha folyamatosan átrohan rajtunk a Bears D line nem lehetne, hogy gyorsabb passzokkal kéne prübálkozni?
Toca
több mint 5 éve
adni kéne neki sok időt? kb amíg OBJ--Barkley nyugdíjba megy, és lesz ideje találni pár ilyen átlagos játékost... 😊 sajnos nagy rá ez a kabát itt, függetlenül milyen szakember 😕Hát igen úgy tűnik most nagy neki, de úgyis kap még egy évet majf utána kiderül beletud-e nőni.
ozibozi
több mint 5 éve
ozibozi
16 717
adni kéne neki sok időt? kb amíg OBJ--Barkley nyugdíjba megy, és lesz ideje találni pár ilyen átlagos játékost... 😊 sajnos nagy rá ez a kabát itt, függetlenül milyen szakember 😕
több mint 5 éve
Koordinátornak remek, a HC dolog még sok neki, bár ha adnak neki elég időt, talán épít egy eredményes csapatot arrafelé, csak ugye a türelem, az nem mindenki erénye.Túl sok volt a hiba. A legnagyobb baj viszont, hogy semmi fazonja a játékunknak, az egyéni bravúros megoldásokból élünk, és az nagyon esetleges, nem lehet rá építeni. Ki kell mondanunk, a támadó koordinátorunk egy kretén, 2 hét alatt nem tud felépíteni egy gameplan-t, és sehol sincs Shurmurhoz képest, aki elég jól tudta palástolni az offense gyengeségeit. Most semmi, de semmi "arca" a játékunknak, nem látni, hogy mit is akarunk, azon kívül, hogy 10-ből 8 esetben megmondom, mit fogunk játszani, még a play előtt, és ezzel az ellenfelek is dettó így vannak. Zéró kreativitással nem nagyon lehet meccset nyerni.😕A Giantsnél szídják Shurmurt, pedig szerintem is kiváló szakember.
Go Vikings!
KeyG
több mint 5 éve
KeyG
9 129
Túl sok volt a hiba. A legnagyobb baj viszont, hogy semmi fazonja a játékunknak, az egyéni bravúros megoldásokból élünk, és az nagyon esetleges, nem lehet rá építeni. Ki kell mondanunk, a támadó koordinátorunk egy kretén, 2 hét alatt nem tud felépíteni egy gameplan-t, és sehol sincs Shurmurhoz képest, aki elég jól tudta palástolni az offense gyengeségeit. Most semmi, de semmi "arca" a játékunknak, nem látni, hogy mit is akarunk, azon kívül, hogy 10-ből 8 esetben megmondom, mit fogunk játszani, még a play előtt, és ezzel az ellenfelek is dettó így vannak. Zéró kreativitással nem nagyon lehet meccset nyerni.😕A Giantsnél szídják Shurmurt, pedig szerintem is kiváló szakember.
Go Vikings!
Real Madrid & Boston Celtics & Los Angeles Dodgers
több mint 5 éve
Túl sok volt a hiba. A legnagyobb baj viszont, hogy semmi fazonja a játékunknak, az egyéni bravúros megoldásokból élünk, és az nagyon esetleges, nem lehet rá építeni. Ki kell mondanunk, a támadó koordinátorunk egy kretén, 2 hét alatt nem tud felépíteni egy gameplan-t, és sehol sincs Shurmurhoz képest, aki elég jól tudta palástolni az offense gyengeségeit. Most semmi, de semmi "arca" a játékunknak, nem látni, hogy mit is akarunk, azon kívül, hogy 10-ből 8 esetben megmondom, mit fogunk játszani, még a play előtt, és ezzel az ellenfelek is dettó így vannak. Zéró kreativitással nem nagyon lehet meccset nyerni.😕
több mint 5 éve
Párszor elég bántóan maradt üresen az elkapó, de a pass def nem volt rossz szerintem. Futás ellen viszont ez kevés. Meglepően sok volt a miss tackle is. Sokszor vége lehetett volna a playnek a los mögött, de rendre kiszabadult Cohen - Trubisky vagy bárki más és hozott egy halott játékból extrát.Defenset maximum azért venném elő, mert ostoba 15 yardos faszságaikkal nagyban segítették a Bearst.
O oldalon meg nyilván csak 1 szegmensre nehéz lenne ráhúzni a dolgot, de a gondok 70%-ért az OL felelősségre vonható. Pass block 0, futás - 2.
Persze ma még Kirk is szar volt.
A baj, hogy egy hazai Dolphins ellenin kívül nincs sima meccs már idén.
Bár azért a jelenlegi GB-t a U.S.-ben illene csapni a 3 idegenbeli túrából a @NE, @SEA baromi nehéz és a @Lionsról se tudja az ember sose milyen napjuk van.
De egy kis bravúrral a 17. heti Bears elleni hazai akár még a csoport elsőségről is dönthet.
alatriste
Pl. HS ha nem megy neki Trubinak akkor nincs FG...
Azért 18 kapott pont nem bántóan sok és a 2. félidőben gyakorlatilag momentuma nem volt a Bearsnek.
Arról nem tehetnek hogy az offense 3 negyeden át aludt.
Cook fumble RZben, Diggs méterekkel való túl dobása full üresen (Kirk közeébe se volt senki) az első int...
És lehet jönni a fallal meg, hogy visszaállt a Bears az utolsó negyedben, de ha egy csapat 17 pontot tud felírni 1 negyed alatt akkor a másik 3-ban mi a redvás pöcsömet csinált?
Az meg, hogy Tradwellt keressük 3 negyeden át mikor Diggs és Thielen meg eszik a labdákat arra már nem tudok mit mondani,
DeFilippo nekem most óriási csalódás volt játék hívások terén. És értem, hogy nyilván jobban figyelték Thielent és Diggset is, de ha már 3 ember közé dobja be Cousinka akkor ne a botkezű Tradwellt keresse akiben még a bravúr sincs meg.
Ja és ha folyamatosan átrohan rajtunk a Bears D line nem lehetne, hogy gyorsabb passzokkal kéne prübálkozni?
több mint 5 éve
Párszor elég bántóan maradt üresen az elkapó, de a pass def nem volt rossz szerintem. Futás ellen viszont ez kevés. Meglepően sok volt a miss tackle is. Sokszor vége lehetett volna a playnek a los mögött, de rendre kiszabadult Cohen - Trubisky vagy bárki más és hozott egy halott játékból extrát.O oldalon meg nyilván csak 1 szegmensre nehéz lenne ráhúzni a dolgot, de a gondok 70%-ért az OL felelősségre vonható. Pass block 0, futás - 2.
Persze ma még Kirk is szar volt.
A baj, hogy egy hazai Dolphins ellenin kívül nincs sima meccs már idén.
Bár azért a jelenlegi GB-t a U.S.-ben illene csapni a 3 idegenbeli túrából a @NE, @SEA baromi nehéz és a @Lionsról se tudja az ember sose milyen napjuk van.
De egy kis bravúrral a 17. heti Bears elleni hazai akár még a csoport elsőségről is dönthet.
Szerkesztette: alatriste
Liverpool Fc fan
több mint 5 éve
Pyrrus
665
elaludtam a meccset,de ahogy nézem jobb is....
több mint 5 éve
Ahogy végig gondoltam a meccset, még jobban frusztrál ez a szar amit ma produkáltunk.
több mint 5 éve
Na most jön a szezon az a része ahol eldől mit érünk idén.2. Egyik szarabb volt mint a másik
2 primetime Bears Soldieren , Packers otthon, majd Pats idegenben és Seahawks idegenben szinten prime.
1. Csicska NFL nem mert 4 prime meccset nekünk adni zsinórban, de gyanúsan minda4 lesz magyarul S1-en.
2. Kiderülhet mit ér Kirk és Mitch egy komoly D ellen.
3. Macik tényleg csak a sorsolasuk miatt tűnnek-e királynak.
4. 2 hét alatt lezarhatjuk a csoportot.
5. Tényleg bajnokeslyesek vagyunk-e vagy ilyen fallal ez csak hiú ábránd ( megint )
Toca
3. Brutális ez a D
4. Az egész szezont zarhatjuk le 2 hét alatt
5. Nem és nem csak a fal miatt de ők is...
több mint 5 éve
Már hangolódok az éjjeli meccsre!! Remélem jó kis rangadó lesz.Gyorsba át is költöttem ezt egy kicsit!😊
Hosszú hetek óta számoljuk a percet
Ennyi elég volt, tegyünk végre rendet
Szembefordulunk, megküzdünk az árral
Leszámolunk ma minden Mackólánnyal
Rakjunk egy nagy tüzet, és hagyjuk porig égni
Ha van miért meghalni van értelme élni
Holnaptól a világ a nevünket kiáltja
Hősöket szül majd a Bátrak Éjszakája
A Bátrak Éjszakája
A Bátrak Éjszakája!!
több mint 5 éve
Na most jön a szezon az a része ahol eldől mit érünk idén.2 primetime Bears Soldieren , Packers otthon, majd Pats idegenben és Seahawks idegenben szinten prime.
1. Csicska NFL nem mert 4 prime meccset nekünk adni zsinórban, de gyanúsan minda4 lesz magyarul S1-en.
2. Kiderülhet mit ér Kirk és Mitch egy komoly D ellen.
3. Macik tényleg csak a sorsolasuk miatt tűnnek-e királynak.
4. 2 hét alatt lezarhatjuk a csoportot.
5. Tényleg bajnokeslyesek vagyunk-e vagy ilyen fallal ez csak hiú ábránd ( megint )
több mint 5 éve
CharlieF
765
A jövő nagy receiver reménysége: Asher Thielen:twitter.com/athielen19/status/1062764183215697920
Szerkesztette: CharlieF
több mint 5 éve
KGYM_FK
55
www.startribune.com/lawsuit-details-surgery-that-ended-ex-viking-sharrif-floyd-s-career/500363101/Floyd műtétjének és a pernek a részletei.
It makes good sense to revere the sun and the stars, because we are their children.
több mint 5 éve
Jövő vasárnap SNF-es találkozó lesz a Bears- Vikings.twitter.com/phillip_heilman/status/1059507990787702784
több mint 5 éve
CharlieF
765
megvan az újabb Win. 😀 SKOLAhogy én látom, két dolog miatt tűnt dadogósnak kicsit: egyrész Diggs nem volt a pályán, emiatt Thielent - igen bölcsen - gyakran kettőzték, a safety automatikusan odasegített a CB-nek. Ez miatt Cousins gyakorlatilag mindenkinek dobált, aki csak lilában volt, Thielen-el együtt 6 játékosnak volt 20 yard fölött elkapása (és még Murray-nek is 16). A másik, hogy a Lions csapatrészeit megnézed, szerintem a védelmük jóval erősebb, vagy legalábbis jobban teljesít, mint az offense. Nem tolták rosszul egyáltalán, csak a támadóik szarban hagyták őket.
A védelem szépen doglozott nagyon is, de csak én láttam úgy hogy az offense nem volt épp a legjobb? vagy csak megnőttek az elvárásaim?
Pyrrus
Két butaság volt szerintem, az INT-nél azt a passzt nem kellett volna elengedni, inkább be kellett volna nyelni a sack-et, illetve ezeket a hátrafelé passzokat ne droppolgassuk már, másodszor vesztünk igy el labdát, két hét alatt. A többi szerintem rendben volt, Cook kezd formába jönni.
Most van egy kis extra idő nyalogatni a sebeket és köszörülni a pengét mert bye week után medve vadászat jön, és az nem lesz egyszerű, ám annál fontosabb meccs.
több mint 5 éve
Pyrrus
665
megvan az újabb Win. 😀 SKOLA védelem szépen doglozott nagyon is, de csak én láttam úgy hogy az offense nem volt épp a legjobb? vagy csak megnőttek az elvárásaim?
több mint 5 éve
Pyrrus
665
Köszönöm a terjedelmes magyarázatot/választMontgomery elég haszontalan és kihasználatlan volt Aaron Jones és Jamaal Williams jó teljesítménye miatt, elégedetlenkedett is, a legutóbbi meccsen pedig volt egy vitatott ST visszahordása (az volt a legenda, hogy az edzői utasítást megtagadva hozta ki a lasztit az endzone-ból, aztán fumble-t követett el). Szerintem őt a GB edzői karja tönkretette a RB-WR-slot pozíciók közötti folyamatos mozgatással, nem tudta megtanulni tökéletesen egyik szerepet sem.Mi van a tradekkel??? Packers eltradelte Montgomerry-t meg Clinton Dixet is??? miért??Hát nem tudom. Lehet, hogy igazad van, de ahogyan én a Lions idei meccseit láttam, Tate jelenleg sokkal többet ért nekik, mint egy jövő évi harmadik kör. Bár igazán nem is a harmadik kör lepett meg, hanem a trade maga. Na mindegy, ez itt eléggé off, majd a Lions topicban úgyis ki lesz tárgyalva, gondolom.Basszus, a Lions "eltrédelte" Tate-et! Odaadták az Eagles-nek egy harmadik körért! Besza-behu! Ezt nem értem.Egy 30 éves elkapóért szerintem nem illik többet adni...
Szabolcs_76
kapitnono
Szabolcs_76
Pyrrus
Ha-Ha más tészta. Ő egy playmaker, de a kezdetektől fintorgott azon, hogy a Packers húzta ki a drafton. A legutóbbi két évében nem volt akkora impactja sem, mert elég puhán játszott, mintha kerülte volna a contactot, illetve sok ütemtévesztése/rossz szögválasztása volt. Másrészt Gutekunst valószínűleg nem adta volna meg neki év végén az általa kért hosszabbítási pénzt, így FA lett volna (többször tweetelt, hogy ez az utolsó éve Green Bay-ben), amihez képest a pick most előrébbvaló volt a GB-nek, mint az egy évvel későbbi komp pick.
A környezetváltozás sztem jót tesz neki, mert ő egy ütőkártya lehet egy védelemben.
Fast Willie
több mint 5 éve
Willie Parker
15 301
Montgomery elég haszontalan és kihasználatlan volt Aaron Jones és Jamaal Williams jó teljesítménye miatt, elégedetlenkedett is, a legutóbbi meccsen pedig volt egy vitatott ST visszahordása (az volt a legenda, hogy az edzői utasítást megtagadva hozta ki a lasztit az endzone-ból, aztán fumble-t követett el). Szerintem őt a GB edzői karja tönkretette a RB-WR-slot pozíciók közötti folyamatos mozgatással, nem tudta megtanulni tökéletesen egyik szerepet sem.Mi van a tradekkel??? Packers eltradelte Montgomerry-t meg Clinton Dixet is??? miért??Hát nem tudom. Lehet, hogy igazad van, de ahogyan én a Lions idei meccseit láttam, Tate jelenleg sokkal többet ért nekik, mint egy jövő évi harmadik kör. Bár igazán nem is a harmadik kör lepett meg, hanem a trade maga. Na mindegy, ez itt eléggé off, majd a Lions topicban úgyis ki lesz tárgyalva, gondolom.Basszus, a Lions "eltrédelte" Tate-et! Odaadták az Eagles-nek egy harmadik körért! Besza-behu! Ezt nem értem.Egy 30 éves elkapóért szerintem nem illik többet adni...
Szabolcs_76
kapitnono
Szabolcs_76
Pyrrus
Ha-Ha más tészta. Ő egy playmaker, de a kezdetektől fintorgott azon, hogy a Packers húzta ki a drafton. A legutóbbi két évében nem volt akkora impactja sem, mert elég puhán játszott, mintha kerülte volna a contactot, illetve sok ütemtévesztése/rossz szögválasztása volt. Másrészt Gutekunst valószínűleg nem adta volna meg neki év végén az általa kért hosszabbítási pénzt, így FA lett volna (többször tweetelt, hogy ez az utolsó éve Green Bay-ben), amihez képest a pick most előrébbvaló volt a GB-nek, mint az egy évvel későbbi komp pick.
A környezetváltozás sztem jót tesz neki, mert ő egy ütőkártya lehet egy védelemben.
több mint 5 éve
Pyrrus
665
Mi van a tradekkel??? Packers eltradelte Montgomerry-t meg Clinton Dixet is??? miért??Hát nem tudom. Lehet, hogy igazad van, de ahogyan én a Lions idei meccseit láttam, Tate jelenleg sokkal többet ért nekik, mint egy jövő évi harmadik kör. Bár igazán nem is a harmadik kör lepett meg, hanem a trade maga. Na mindegy, ez itt eléggé off, majd a Lions topicban úgyis ki lesz tárgyalva, gondolom.Basszus, a Lions "eltrédelte" Tate-et! Odaadták az Eagles-nek egy harmadik körért! Besza-behu! Ezt nem értem.Egy 30 éves elkapóért szerintem nem illik többet adni...
Szabolcs_76
kapitnono
Szabolcs_76
több mint 5 éve
CharlieF
765
Hát nem tudom. Lehet, hogy igazad van, de ahogyan én a Lions idei meccseit láttam, Tate jelenleg sokkal többet ért nekik, mint egy jövő évi harmadik kör. Bár igazán nem is a harmadik kör lepett meg, hanem a trade maga. Na mindegy, ez itt eléggé off, majd a Lions topicban úgyis ki lesz tárgyalva, gondolom.Basszus, a Lions "eltrédelte" Tate-et! Odaadták az Eagles-nek egy harmadik körért! Besza-behu! Ezt nem értem.Egy 30 éves elkapóért szerintem nem illik többet adni...
Szabolcs_76
kapitnono
Szerkesztette: CharlieF
több mint 5 éve
Basszus, a Lions "eltrédelte" Tate-et! Odaadták az Eagles-nek egy harmadik körért! Besza-behu! Ezt nem értem.Egy 30 éves elkapóért szerintem nem illik többet adni...
Szabolcs_76
több mint 5 éve
CharlieF
765
Basszus, a Lions "eltrédelte" Tate-et! Odaadták az Eagles-nek egy harmadik körért! Besza-behu! Ezt nem értem.