New England Patriots

75 feliratkozó

több mint 12 éve
kd13 New England Patriots 139 — kisdef@citromail.hu
Bocs, ha már volt. 😊

 www.youtube.com/watch?v=bt9sKBffJp8
több mint 12 éve
Wyatt New England Patriots 26 306
De nem szeretném, ha úgy tűnne, hogy "utálom", csak egész egyszerűen nem ér ennyit. Mint ahogy Connoly se ér 4-et, Wilfork se 11,5-öt, vagy Mankins se 10-et...zinedine5
Ne felejtsd, hogy a kov. harom evnyi cap emeles kozel 20% novekedest jelent. Ami azt jelenti, hogy ugyanennyivel emelkedik az atlagfizetes, ennek tukreben kell nezni a tulfizeteseket, s mindjart arnyalatabb a kep...Pari
Igen de ez a szerződés még tavalyi. 2013.03.15-én még nem lehetett ezt tudni.zinedine5
Na mondjuk sejteni azért masszívan lehetett már, hogy növekedni fog, méghozzá nem is kicsit, viszont a sok egyéves FA-igazolás, Grimes, DRC, Talib, etc mind arra engedett következtetni, hogy mintha kicsit óvatosak lettek volna ezt illetően, ennek pedig ellentmond Arrington szerződése
A másik három brutál sokat keres a körülményekhez képest, Arrington csak picit (nálam) 😊

több mint 12 éve
zinedine5 New England Patriots Arkansas Razorbacks 7 494 — Ajmo Vatreni
De nem szeretném, ha úgy tűnne, hogy "utálom", csak egész egyszerűen nem ér ennyit. Mint ahogy Connoly se ér 4-et, Wilfork se 11,5-öt, vagy Mankins se 10-et...zinedine5
Ne felejtsd, hogy a kov. harom evnyi cap emeles kozel 20% novekedest jelent. Ami azt jelenti, hogy ugyanennyivel emelkedik az atlagfizetes, ennek tukreben kell nezni a tulfizeteseket, s mindjart arnyalatabb a kep...Pari
Igen de ez a szerződés még tavalyi. 2013.03.15-én még nem lehetett ezt tudni.
több mint 12 éve
Pari Las Vegas Raiders 3 656 — Rise My Nation!
De nem szeretném, ha úgy tűnne, hogy "utálom", csak egész egyszerűen nem ér ennyit. Mint ahogy Connoly se ér 4-et, Wilfork se 11,5-öt, vagy Mankins se 10-et...zinedine5
Ne felejtsd, hogy a kov. harom evnyi cap emeles kozel 20% novekedest jelent. Ami azt jelenti, hogy ugyanennyivel emelkedik az atlagfizetes, ennek tukreben kell nezni a tulfizeteseket, s mindjart arnyalatabb a kep...
több mint 12 éve
zinedine5 New England Patriots Arkansas Razorbacks 7 494 — Ajmo Vatreni
Nem tudom ki az a slot CB aki kétmilliót keres hosszú távú szerződéssel, bár szerintem Arrington egy jó átlagos teljesítményt nyújt ott inkább, mint kiemelkedőt. Egyébként a 3. számú cornerek, jellemzően nem keresnek évi 4 misit.zinedine5
Arrington az elmúlt két évben 70% feletti snappet töltött a pályán, ami nem feltétlenül #3 CB-re jellemző. Cap számai: 2.1 (2012), 2.6 (2013), 3.6 (2014), 4.6 (2015), 5.1 (2016). Először jövőre jöhet szóba szerintem az ér-e ennyit kérdés. Az idei fizetése még vállalható kategória, főleg hogy van egy 4 meccses eltiltás Brownernél. CB poszton nagyon gyorsan el tud tűnni a depth, a Pats az elmúlt két évben is ezt szívta meg fontos meccseken. Hiba lenne most 3.6 millió miatt szétverni a poszt mélységét.

Addigra pár kérdés tisztázódni is fog: Browner szerepe és játéka (ha Revis megy is, kvázi #1 CB marad a keretben); Ryan fejlődése (csak Butler-kór mentesen), Dennard megbízhatósága (egészség terén); draft harmadik napján, UDFA piacon sikerül-e vkit kukázni.

szerk.: idén még pénzt is bukna a csapat Arrington elküldésével.DoM
Nem gondolom, hogy Arrington egy átlag alatti játékos, akitől mindenképpen meg kell szabadulni, csak ennyit (4 év 16 millió) nem ér. Már az idei pénze is sok, a következő két év viszont teljességgel vállalhatatlan. 4.6 és 5.1 túl sok egy olyan CB-ért aki nem tud szélen játszani. Szépek ezek a számok, statisztikák, (amit feljavít, hogy futás ellen átlag feletti) de az a 101,3-as QB rating borzalmas. És ez valószínűleg úgy jön össze, hogy slotban ennél jobb, viszont kint ennél rosszabb.
Azt is értem, hogy kell a depth, de ő nyilvánvalóan nem megoldás kinti játékra, ezért ha valaki megsérül, akkor édesmindegy, hogy ő mennyit keres, jo slotban, stb., mert külsö CB-nek alkalmatlan, ezért muszáj lesz a DC-n 4. CB-t szélre rakni, aki meg szart sem keres hozzá képest.

De nem szeretném, ha úgy tűnne, hogy "utálom", csak egész egyszerűen nem ér ennyit. Mint ahogy Connoly se ér 4-et, Wilfork se 11,5-öt, vagy Mankins se 10-et...
több mint 12 éve
Wyatt New England Patriots 26 306
És még az a mínusz 2.8 sem vészes ám, pláne a 82.7-es QB-rate-tel
Arringtonnál viszont a TD/Int arány e mellé elég csúnya, ki is jön egy 100 feletti engedett rate, de ettől függetlenül belül szerintem sem rossz, sőt. Csak tényleg, ki ne kerüljön gyakran 😊

több mint 12 éve
DoM New England Patriots Northwestern Wildcats 5 165 — vaccpáör fan
PFF cornerback stat tavalyról:

több mint 12 éve
DoM New England Patriots Northwestern Wildcats 5 165 — vaccpáör fan
Nem tudom ki az a slot CB aki kétmilliót keres hosszú távú szerződéssel, bár szerintem Arrington egy jó átlagos teljesítményt nyújt ott inkább, mint kiemelkedőt. Egyébként a 3. számú cornerek, jellemzően nem keresnek évi 4 misit.zinedine5
Arrington az elmúlt két évben 70% feletti snappet töltött a pályán, ami nem feltétlenül #3 CB-re jellemző. Cap számai: 2.1 (2012), 2.6 (2013), 3.6 (2014), 4.6 (2015), 5.1 (2016). Először jövőre jöhet szóba szerintem az ér-e ennyit kérdés. Az idei fizetése még vállalható kategória, főleg hogy van egy 4 meccses eltiltás Brownernél. CB poszton nagyon gyorsan el tud tűnni a depth, a Pats az elmúlt két évben is ezt szívta meg fontos meccseken. Hiba lenne most 3.6 millió miatt szétverni a poszt mélységét.

Addigra pár kérdés tisztázódni is fog: Browner szerepe és játéka (ha Revis megy is, kvázi #1 CB marad a keretben); Ryan fejlődése (csak Butler-kór mentesen), Dennard megbízhatósága (egészség terén); draft harmadik napján, UDFA piacon sikerül-e vkit kukázni.

szerk.: idén még pénzt is bukna a csapat Arrington elküldésével.
több mint 12 éve
zinedine5 New England Patriots Arkansas Razorbacks 7 494 — Ajmo Vatreni
Bárcsak Arrington szerződése is olyan lenne, mint Brownneré...Egon
Miért is sejthettem, hogy ki lájkolta.😀
Ennyi egy rendszer fitt slot CB ára a piacon. Vagy fizetsz ennyit egy olyan játékosnak, akiről mindenki tudja, hogy szélen gyenge és ezért soha nem is akar nagyobb pénzt, vagy állandóan újra kell keresgélned, mert az előző elment (el kellett engedned) dupla-tripla pénzért #1 CB-nek. Új DB-t találni, az meg híresen jól megy a Pats FO-nak.
tomi-tomi
😀
Pici ellentmondás, hogy ennyit fizetek egy slot CB-nek, "akiről mindenki tudja, hogy szélen gyenge", de mégis elvinnék dupla-tripla pénzért #1 CB-nek.

Arrington mocskos mód túl van fizetve a teljesítményéhez képest. Egyébként szimpatikus gyerek, csak kb. feleennyit ér.zinedine5
Nem "de mégis" van a két tagmondat között, hanem "vagy".

Ki az a CB szerinted, aki olyan jó slot-ban, mint Arrington, hosszú távú szerződéssel játszik és két milliót kapott?tomi-tomi
Lehet, hogy nem ezt akartad írni, de amit írtál azt jelenti, hogy ha mi nem adtunk neki volna ennyit, akkor elment volna máshova CB1-nek, pedig "mindenki tudja, hogy szélen gyenge."

Nem tudom ki az a slot CB aki kétmilliót keres hosszú távú szerződéssel, bár szerintem Arrington egy jó átlagos teljesítményt nyújt ott inkább, mint kiemelkedőt. Egyébként a 3. számú cornerek, jellemzően nem keresnek évi 4 misit.
több mint 12 éve
tomi-tomi 5 058 — Patriots fan
Bárcsak Arrington szerződése is olyan lenne, mint Brownneré...Egon
Miért is sejthettem, hogy ki lájkolta.😀
Ennyi egy rendszer fitt slot CB ára a piacon. Vagy fizetsz ennyit egy olyan játékosnak, akiről mindenki tudja, hogy szélen gyenge és ezért soha nem is akar nagyobb pénzt, vagy állandóan újra kell keresgélned, mert az előző elment (el kellett engedned) dupla-tripla pénzért #1 CB-nek. Új DB-t találni, az meg híresen jól megy a Pats FO-nak.
tomi-tomi
😀
Pici ellentmondás, hogy ennyit fizetek egy slot CB-nek, "akiről mindenki tudja, hogy szélen gyenge", de mégis elvinnék dupla-tripla pénzért #1 CB-nek.

Arrington mocskos mód túl van fizetve a teljesítményéhez képest. Egyébként szimpatikus gyerek, csak kb. feleennyit ér.zinedine5
Nem "de mégis" van a két tagmondat között, hanem "vagy".

Ki az a CB szerinted, aki olyan jó slot-ban, mint Arrington, hosszú távú szerződéssel játszik és két milliót kapott?

"A nem kreatív elme fel tudja ismerni a rossz válaszokat, de a rossz kérdések felismeréséhez kreatív elme szükségeltetik."(Anthony Jay)
több mint 12 éve
zinedine5 New England Patriots Arkansas Razorbacks 7 494 — Ajmo Vatreni
Bárcsak Arrington szerződése is olyan lenne, mint Brownneré...Egon
Miért is sejthettem, hogy ki lájkolta.😀
Ennyi egy rendszer fitt slot CB ára a piacon. Vagy fizetsz ennyit egy olyan játékosnak, akiről mindenki tudja, hogy szélen gyenge és ezért soha nem is akar nagyobb pénzt, vagy állandóan újra kell keresgélned, mert az előző elment (el kellett engedned) dupla-tripla pénzért #1 CB-nek. Új DB-t találni, az meg híresen jól megy a Pats FO-nak.
tomi-tomi
😀
Pici ellentmondás, hogy ennyit fizetek egy slot CB-nek, "akiről mindenki tudja, hogy szélen gyenge", de mégis elvinnék dupla-tripla pénzért #1 CB-nek.

Arrington mocskos mód túl van fizetve a teljesítményéhez képest. Egyébként szimpatikus gyerek, csak kb. feleennyit ér.
több mint 12 éve
Hungarian Bill Buffalo Bills 1 714
Sziasztok Pats-fanok!

A legújabb Family Guy (s12e13) epizódban a Patriots és Belichick a téma! Jómagam nem szeretem ezt a sorozatot, de ezt a részt megnézem, mivel szerepel benne a Bills is, Marióval és CJ-vel 😊

Jó szórakozást hozzá, nekem tetszett!
több mint 12 éve
DoM New England Patriots Northwestern Wildcats 5 165 — vaccpáör fan
Szvsz Collins nagyságrendekkel jobb volt ebben a szerepkörben a szezon végére. Más kérdés, hogy akkor ki marad coverageben...Gyulus
Nem rajtam múlik, de Collins 70-80%-nyi snappet kapna tőlem meccsenként minimum. Sokkal komplettebb játékosnak tűnik, mint Hightower eddig bármikor. Mivel még mindig nem látszik end poszton a tehermentesítés, Hightowert be lehet forgatni, főleg ha esetleg 43 underből is több lesz - már base D-ben gyakorolhat SLB poszton. Kevesebbet is kellene gondolkoznia.

Remélem nem Mayo (will), Hightower (mike), Collins (sam) lesz az alapfelállás.
több mint 12 éve
Burkus New England Patriots Alabama Crimson Tide 6 484 — Küzdve küzdj és bízva bízzál...
Kinyírták Kennyvel mi a helyzet? Jön megy vagy csak jöttment?ThundersNFL
A hírek szerint szerződés nélkül távozott. Szvsz. elérhető lesz a nyári free agencyben is, ha nem lesznek jók a másodéves elkapók.
több mint 12 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 24 811 — The only discipline that lasts, is self discipline
Vegyük ezt a 8 játékost most, ez 21 107 508 dollár
De pl, Revis átlagban 16-ra jönne ki, DMC alighanem köt majd egy hosszú távút, átlagban Browner is simán fog 4 milla felett keresni.Wyatt
Ez nem is olyan vészes, azt hittem vagy egy tízessel több. Ennyiért nagyon jó ár/érték arányt kaptok. Igaz, csak 1 évre, aztán majd meglátjuk lesz, de megértem. Ha idén bejön, senkit nem fog érdekelni, hogy jövőre majd újra kalapálni kell az egységen.

Tavaly nagyon nem értettem az egész offseason működést, az elejétől a végéig. De ez az idei eddig nagyon impozáns. Elégedettek lehettek szerintem.


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 12 éve
tomi-tomi 5 058 — Patriots fan
Bárcsak Arrington szerződése is olyan lenne, mint Brownneré...Egon
Miért is sejthettem, hogy ki lájkolta.😀
Ennyi egy rendszer fitt slot CB ára a piacon. Vagy fizetsz ennyit egy olyan játékosnak, akiről mindenki tudja, hogy szélen gyenge és ezért soha nem is akar nagyobb pénzt, vagy állandóan újra kell keresgélned, mert az előző elment (el kellett engedned) dupla-tripla pénzért #1 CB-nek. Új DB-t találni, az meg híresen jól megy a Pats FO-nak.


Nézve ezt a secondary-t ... mennyit csörgettek ki 2014-ben erre a csapatrészre? Nem számoltam össze, de izmosnak tűnik az összeg. Ezért már tényleg valamit kell majd mutatni abból a keleti légióból. 😊peterk2005
Persze, mert már csak rengeteg nullát látsz a felföldi számok után! S ennyiért a két sérülésre egyáltalán nem hajlamos várható hiánya különösen rosszul hat a számolási hajlandóságra.😀 😛

"A nem kreatív elme fel tudja ismerni a rossz válaszokat, de a rossz kérdések felismeréséhez kreatív elme szükségeltetik."(Anthony Jay)
több mint 12 éve
ThundersNFL AntiHarcosKlubAlapító New England Patriots 18 892 — !SuPeR6BoWL!Vrabel.......
Kinyírták Kennyvel mi a helyzet? Jön megy vagy csak jöttment?

Draft


2001-2003-2004-2014-2016-2018
több mint 12 éve
Wyatt New England Patriots 26 306
Nézve ezt a secondary-t ... mennyit csörgettek ki 2014-ben erre a csapatrészre? Nem számoltam össze, de izmosnak tűnik az összeg. Ezért már tényleg valamit kell majd mutatni abból a keleti légióból. 😊peterk2005
Hát, ha csak az idei caphitekre vagy kíváncsi, az nem egy nagy feladat
Revis: 7 000 000
DMC: 5 115 000
Browner: 1 750 000
Dennard: 494 462

Arrington: 3 625 000
Ryan: 655 813
Harmon: 633 900
Adrian Wilson: 1 833 333

Vegyük ezt a 8 játékost most, ez 21 107 508 dollár
De pl, Revis átlagban 16-ra jönne ki, DMC alighanem köt majd egy hosszú távút, átlagban Browner is simán fog 4 milla felett keresni
De remélem, hogy tényleg mutat majd valamit a csapatrész 😊 Ne legyen nagy sérülés sehol a védelemben, és akkor nem lesz ez rossz

több mint 12 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 24 811 — The only discipline that lasts, is self discipline
Nézve ezt a secondary-t ... mennyit csörgettek ki 2014-ben erre a csapatrészre? Nem számoltam össze, de izmosnak tűnik az összeg. Ezért már tényleg valamit kell majd mutatni abból a keleti légióból. 😊


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 12 éve
Egon bá New England Patriots 1 235 — Saints GM
Bárcsak Arrington szerződése is olyan lenne, mint Brownneré...

Akár azt gondolod, hogy képes vagy valamire, akár azt, hogy nem, mindenképpen igazad van. Henry Ford
JUST WIN!!!
több mint 12 éve
triangle 1 283
welcome & enjoy 😊
több mint 12 éve
Spigo New England Patriots 1 245 — Patriots GM
Eléggé barátságos szerződést kötöttünk Brownerrel:

 espn.go.com/blog/nflnation/post/_/id/121093/closer-look-at-browners-contract
több mint 12 éve
Gyulus 1 037 — Count Zero
Kissé előretekintve olyan forgatókönyv jutott eszembe, hogy egy viszonylag állandósult Collins, Mayo nickel LB duóval Hightower kaphat-e időlegesen szerepet rush LB-ként a védőfal negyedik tagjaként (természetesen 2point stance állásból). Tömege megvan hozzá és nem kellene annyit gondolkozni és reagálni a körülötte folyó eseményekre, ami szemmel láthatóan nem ment neki tavaly.DoM
A tavalyiakat látva nem valami hatékony pass rushban. Mondjuk újoncként 4 sack is összejött.
Szvsz Collins nagyságrendekkel jobb volt ebben a szerepkörben a szezon végére. Más kérdés, hogy akkor ki marad coverageben...
több mint 12 éve
Wyatt New England Patriots 26 306
Emlékszem, pár kb egy-két hónapja valaki írta ide: "ha van olyan poszt ami teljesen oké és nem kell foglalkozni vele az az LB", hehehe.winston
Na, azért az, hogy hozzunk draft hátsó körében LB-t Fletcher helyett (én vele számoltam, hogy marad), azért az nem olyan hű de vészes 😀 A kezdő LB-sorral nincs is gond 😊

több mint 12 éve
winston Jacksonville Jaguars 2 894 — tag
Emlékszem, pár kb egy-két hónapja valaki írta ide: "ha van olyan poszt ami teljesen oké és nem kell foglalkozni vele az az LB", hehehe.