New England Patriots
75 feliratkozó
több mint 12 éve
Ezt értem Tomi,de reális esélyünk a SB-ra csak a bukott döntőben volt,a másik két konf.döntőn absz.nem. Én pont azt a kicsike pluszt hiányolom.A próféta szóljon belőled,de én nem nagyon hiszek ebbenkolok1972A Raiders topicban meg pont azon szomorkodnak, hogy az infók szerint Revis vagy minket vagy a Jetset választja. Az előbbi úgy legyen!
több mint 12 éve
Nem olvastam, de jó. 😊Olvastad?😊Teljesen egyetértek. És itt bassz föl, hogy megint ez a túlokoskodás megy. Rámegyünk olyanokra akikre ráérnénk, miközben a valós segítségnek tűnő játékosok máshova írnak alá. (Mint a draftnál. Byrd helyett Chung, Dunlop helyett Cunningham. T. Wilson második körben. stb.)zinedine5Adam Schefter @AdamSchefter 3 pPazar, na pont az ilyen „erősítések” hoznának ki a sodromból 😀
Carolina free-agent WR Brandon LaFell is visiting today with the New England Patriots, per source.Foldesi26
Vetminnél többért ne jöjjön, annyiért viszont nyugodtan, hátha ő szimpatikus lesz majd Tomnak 😀Wyatt
bleacherreport.com/articles/1984821-7-biggest-draft-day-mistakes-in-new-england-patriots-history
Mind a három benne van. Alacsony vérnyomásra ideális. 😀tomi-tomi
Be tudjuk szuszakolni, kérdés (kicsit magam ellen beszélve) ér e ennyit? Szerintem 16 misit per év csak QB ér. Kb 10-12-t talán."Jeff Darlington @JeffDarlington 3 pTomi! Te azt jó ötletnek gondolod,hogy a leendő HOF irányítód utolsó 4-5 aktív évében már az azt követő időszakra készül? Miért zárja ki ez az elképzelés azt ,hogy már ebben az időszakban olyan versenyképes csapatot építsenek,ami megkönnyíti az átmenetet?Sztem azért van kompromisszumos megoldás a kettő között. Itt szvsz senki nem azért sipákol,hogy miért nem tartottuk itt ennyi pénzért Talibot,hanem hogy a választható és reális alternatíváknál,miért nem vagyunk agresszívabbak.Ez nem sztárigazolásokat jelent feltétlen.( A Hóksz meg sztem pont rossz példa,ők a draftokon húztak sokat szerencsés kézzel)kolok1972Az elmúlt három évben három konferencia döntő. Mi ez, ha nem versenyképesség?
Egyébként azt hiszem/remélem/gondolom, hogy rámegyünk Revis-re.😊tomi-tomi
On a serious note, source does very much believe Revis “will be gone from Tampa,” noting it’s unlikely Revis will restructure for anyone."
Ez a várható anyagi igényeket illetően korlátokat jelenthet a Patsnek. Mondjuk a Denver cap 27,5 millióból indult, de ha abba belefért Talib, Ward és még Ware-t is reálisnak tartják, akkor talán nekünk is sikerül valami bűvészmutatvány a számokkal.
Az nfl.com a Brownst és a Raiders emlegeti esélyesként Revist illetően.Burkus
több mint 12 éve
"Jeff Darlington @JeffDarlington 3 pTomi! Te azt jó ötletnek gondolod,hogy a leendő HOF irányítód utolsó 4-5 aktív évében már az azt követő időszakra készül? Miért zárja ki ez az elképzelés azt ,hogy már ebben az időszakban olyan versenyképes csapatot építsenek,ami megkönnyíti az átmenetet?Sztem azért van kompromisszumos megoldás a kettő között. Itt szvsz senki nem azért sipákol,hogy miért nem tartottuk itt ennyi pénzért Talibot,hanem hogy a választható és reális alternatíváknál,miért nem vagyunk agresszívabbak.Ez nem sztárigazolásokat jelent feltétlen.( A Hóksz meg sztem pont rossz példa,ők a draftokon húztak sokat szerencsés kézzel)kolok1972Az elmúlt három évben három konferencia döntő. Mi ez, ha nem versenyképesség?
Egyébként azt hiszem/remélem/gondolom, hogy rámegyünk Revis-re.😊tomi-tomi
On a serious note, source does very much believe Revis “will be gone from Tampa,” noting it’s unlikely Revis will restructure for anyone."
Ez a várható anyagi igényeket illetően korlátokat jelenthet a Patsnek. Mondjuk a Denver cap 27,5 millióból indult, de ha abba belefért Talib, Ward és még Ware-t is reálisnak tartják, akkor talán nekünk is sikerül valami bűvészmutatvány a számokkal.
Az nfl.com a Brownst és a Raiders emlegeti esélyesként Revist illetően.
A mostani rangsor alapján Gregory az 5. helyen áll a még elérhető safety-k között. Lehet, hogy sikerül jó pénzért visszaigazolni és top5 safetynk van? 😀
több mint 12 éve
Ezt értem Tomi,de reális esélyünk a SB-ra csak a bukott döntőben volt,a másik két konf.döntőn absz.nem. Én pont azt a kicsike pluszt hiányolom.A próféta szóljon belőled,de én nem nagyon hiszek ebben
Nem igazam van, hanem véleményem. Mint itt mindenkinek.
több mint 12 éve
Tomi! Te azt jó ötletnek gondolod,hogy a leendő HOF irányítód utolsó 4-5 aktív évében már az azt követő időszakra készül? Miért zárja ki ez az elképzelés azt ,hogy már ebben az időszakban olyan versenyképes csapatot építsenek,ami megkönnyíti az átmenetet?Sztem azért van kompromisszumos megoldás a kettő között. Itt szvsz senki nem azért sipákol,hogy miért nem tartottuk itt ennyi pénzért Talibot,hanem hogy a választható és reális alternatíváknál,miért nem vagyunk agresszívabbak.Ez nem sztárigazolásokat jelent feltétlen.( A Hóksz meg sztem pont rossz példa,ők a draftokon húztak sokat szerencsés kézzel)kolok1972Az elmúlt három évben három konferencia döntő. Mi ez, ha nem versenyképesség?
Egyébként azt hiszem/remélem/gondolom, hogy rámegyünk Revis-re.😊
"A nem kreatív elme fel tudja ismerni a rossz válaszokat, de a rossz kérdések felismeréséhez kreatív elme szükségeltetik."(Anthony Jay)
több mint 12 éve
Olvastad?😊Teljesen egyetértek. És itt bassz föl, hogy megint ez a túlokoskodás megy. Rámegyünk olyanokra akikre ráérnénk, miközben a valós segítségnek tűnő játékosok máshova írnak alá. (Mint a draftnál. Byrd helyett Chung, Dunlop helyett Cunningham. T. Wilson második körben. stb.)zinedine5Adam Schefter @AdamSchefter 3 pPazar, na pont az ilyen „erősítések” hoznának ki a sodromból 😀
Carolina free-agent WR Brandon LaFell is visiting today with the New England Patriots, per source.Foldesi26
Vetminnél többért ne jöjjön, annyiért viszont nyugodtan, hátha ő szimpatikus lesz majd Tomnak 😀Wyatt
bleacherreport.com/articles/1984821-7-biggest-draft-day-mistakes-in-new-england-patriots-history
Mind a három benne van. Alacsony vérnyomásra ideális. 😀
"A nem kreatív elme fel tudja ismerni a rossz válaszokat, de a rossz kérdések felismeréséhez kreatív elme szükségeltetik."(Anthony Jay)
több mint 12 éve
Arról nem beszélve,hogy a drafttaktikád is sokkal jobban beszűkül,ha mindenki tudja ,h muszáj CB-t draftolnod az elején.Mert egyébként is milyen jól sikerültek a CB draftjaink...Tényszerűen:az első nap után az erősítést jelentő játékosok a hiényposztjainkon 80 %-ban kimentek,mi pedig egy CB1 és egy kezdő SS-vel kevesebben vagyunk.Nyilván ez javítja az alkupozíciónkat Revissel vagy DRC-vel is...Nyilván nem kell a kardunkba dőlni,de NEKEM azért ez eddig nem egy sikertörténet
Nem igazam van, hanem véleményem. Mint itt mindenkinek.
több mint 12 éve
Szerintem meg teljesen érthető a LaFell érdeklődés..Az egyik legalul értékeltebb külső WR az idei FA piacon..180 cm feletti, stabil játékos, X WR, aki szezonokat képest végig játszani egészségesen, jó futásblokkolásban, s ha kell lehetőség a RZ-ban..Nekünk, van ilyen egészséges játékosunk? Mert szerintem nincs.. Több mint valószínűleg JE11 is megy, mert nem hiszem hogy tudnánk neki Dola szerű szerződést tolni..Így jelenleg van 4 WR a csapatban, aki egyik még IR-en van, a másiknak most műtötték a lábát, a maradék pedig nem terhelhető egész szezonban, mert minden 2. meccsen lesérülnek..Amennyiben megy Julian mindenképpen rárepülnék LeFellre, sőt amennyiben lehet, akkor Avantra is..Kell a minőségi, megbízható mélység..Azért mert mi a D#-t akarjuk első körben megerősíteni a FA-ről ,a zért még az FO hozhat jó döntéseket az O# oldalán is..
D# be kell minőségi corner..Talib szerződése miatt DRC durcis, s megszakadtak vele a Broncos tárgyalások..Szerintem nálunk még mindig erősítés lenne, s nem hiszem, hogy sztár gázsit szeretne az utolsó éveire...S azt pletykálják, hogy hajlandóak lennénk Revisnek nagyobb pénzt fizetni, hogy hozzánk jöjjön..Ezzel a két veteránnal kifejezetten pofás lenne a DB sor..
Amennyiben jön Woodyard is a LB sorba, akkor csak egy erős, ütköző safety kellene DMC mellé, s egy minőségi backup DE Ninkoék mellé..S máris kifejezetten erősebb lenne az egész D, mint tavaly..
Ward egy paraszt.. 😉
több mint 12 éve
Azok akik Talibot sajnálják, de Amendolát azonnal cutolnák, mert sérülékeny: Danny Amendola has more 16-game seasons than Aqib Talib btw 😉
több mint 12 éve
Tomi! Te azt jó ötletnek gondolod,hogy a leendő HOF irányítód utolsó 4-5 aktív évében már az azt követő időszakra készül? Miért zárja ki ez az elképzelés azt ,hogy már ebben az időszakban olyan versenyképes csapatot építsenek,ami megkönnyíti az átmenetet?Sztem azért van kompromisszumos megoldás a kettő között. Itt szvsz senki nem azért sipákol,hogy miért nem tartottuk itt ennyi pénzért Talibot,hanem hogy a választható és reális alternatíváknál,miért nem vagyunk agresszívabbak.Ez nem sztárigazolásokat jelent feltétlen.( A Hóksz meg sztem pont rossz példa,ők a draftokon húztak sokat szerencsés kézzel)kolok1972Hozzátéve azt, hogy a statisztikai valószínűség alapján ha visszavonul, akkor nem a következő HoF irányító jön? Hanem a vergődés korszaka?
több mint 12 éve
Tomi! Te azt jó ötletnek gondolod,hogy a leendő HOF irányítód utolsó 4-5 aktív évében már az azt követő időszakra készül? Miért zárja ki ez az elképzelés azt ,hogy már ebben az időszakban olyan versenyképes csapatot építsenek,ami megkönnyíti az átmenetet?Sztem azért van kompromisszumos megoldás a kettő között. Itt szvsz senki nem azért sipákol,hogy miért nem tartottuk itt ennyi pénzért Talibot,hanem hogy a választható és reális alternatíváknál,miért nem vagyunk agresszívabbak.Ez nem sztárigazolásokat jelent feltétlen.( A Hóksz meg sztem pont rossz példa,ők a draftokon húztak sokat szerencsés kézzel)
Nem igazam van, hanem véleményem. Mint itt mindenkinek.
több mint 12 éve
Marha jó lenne vagy jó lett volna pl. 2009-2011 időszak után 2014-ben nem megint a secondaryvel foglalkozni majd a drafton. Meg lehet kérdezni, hogy hol van az a 4-5 hiány, de a hiányt definiálni kell előtte. Mert lehet, hogy jól hangzik a DT depth, de 1-2 hete beszéltünk arról, hogy akkor most hiány van ott, vagy nincs? Mert van két 32-33 éves komoly sérülésből visszatérő játékos ott, és 3 fiatal, akik nem voltak rosszak tavaly. Most akkor ez hiány vagy sem? Van-e hiány a Dlineban összességében? Ha a névsort végigböngészed, nincs. Ha megnézed a Denver elleni meccset még egyszer, akkor azt fogod látni, hogy Manning szivarozik a fala mögött. Van hiány? Nehéz kérdések ezek. Biztosítva lettünk volna egy jó DT signel (pl. Linval) a Wilfork utána időkre (ami lehet már 1-2 hét múlva van) mind minőségben, mind elfogadható cap terhelésben? Igen, legalábbis nagyon valószínű. A kérdés az, hogy megelégszünk a közepes-jó szinttel néhány poszton és csapategységgel, vagy megpróbálunk belőlük elit részlegeket csinálni?Elnézést, nem érzékeltem, hogy ez a gondolatod ne következett volna az előzőekből.Kivettél egy mondatot, pedig a lényeg nem ez. (Ez csak egy reagálás volt erre: "mondjuk itt tényleg az kudarc, ha nem nyerünk SB-t egy szezonban, a Giantsnél meg valszeg a PO-mentes évtől sem esnek kétségbe a 2 bajnoki cím után" )zinedine5Pont, hogy nem azt mondom, hogy csak a, PO, vagy az SB számít, de ha a közül kell választanom, hogy 10 év alatt 5 PO és egy SB győzelem, vagy 10 év alatt 9 PO, akkor az előbbit választanám.zinedine5Ez lehetséges és teljesen érthető szurkolói elvárás, csak ezt a franchise-t Kraft vezeti. Tőle pedig ez az elképzelés a lehető legmesszebb áll .Ő a másodikat választotta.
(Szerintem több is az esély így a gyűrűre.)tomi-tomi
___________________________________________________________________________________________________________
Szóval, megértem, hogy ha elkel például egy A. Jones, akkor mindenki el tudná itt is képzelni. De tulajdonképpen hová? Egy jól bevált, fiatal, vagy egy jól bevált, tapasztalt (és jól megfizetett) DE helyére? Vagy a fogalmunk sincs milyen állapotban vannak DT-k közé?
Hol van az a 4-5 hiányunk, amelyet feltétlen a FA piacról kell pótolni? Tegnap óta talán van egy, és lehet, hogy Verner jó megoldás lett volna. Engedjük meg egy ideig még, hogy van elképzelése a FO-nak Talib pótlására.tomi-tomi
Tegnap óta van egy egyértelmű hiányunk, CB poszton, megint. Ha jól tudom, két elit közeli CB maradt a piacon, Revis és DRC. A fizetési igényeik miatt ez megint draft gyanús. Így igaz, hogy teljesen lyukas posztunk nincs, de ahelyett, hogy az eddig közepes és jó posztokat tovább erősítenénk (D-fal, O-fal, TEk), megint a secondaryvel kell foglalkozni. Pedig azért volt biztató az offseason kezdet, mert végre ott tartottunk, hogy secondary, lb sor rendben, DL-OL alapjáraton rendben, na kezdjünk neki az utóbbi kettő nagyon jóvá varázsolásának és hozzunk pár skill playert az offensebe. Most megint a sec viszi el az erőforrásokat, ettől félek - valami varázslatos deal DRC-ért vagy Revisért tökéletes lenne, de ez nem fog megtörténni. Az pedig egyértelmű csalódás az idei FA CB piac után, ha mi megint az első két körben CB-t húznánk.
több mint 12 éve
Sztem ő a legalulértékeltebb FA WR idén. Röhej, hogy vetminre taksálja a roto például.Adam Schefter @AdamSchefter 3 pPazar, na pont az ilyen „erősítések” hoznának ki a sodromból 😀
Carolina free-agent WR Brandon LaFell is visiting today with the New England Patriots, per source.Foldesi26
Vetminnél többért ne jöjjön, annyiért viszont nyugodtan, hátha ő szimpatikus lesz majd Tomnak 😀Wyatt
Nem azt mondom, hogy nekünk mindenképpen igazolnunk kell, de elképzelhető, hogy nem lenne baj aktívabbnak lenni valamivel.zinedine5Egy press coverben király CB nélkül ez a D egy szinttel lejjebb fog kerülni, sztem Talib ért annyit, amennyit kapott és ezt nektek is meg kellett volna adni. Revis vagy DRC megszerzése sztem kulcsfontosságú.
Vagy B tervként kell egy Hatcher/Kevin Williams/Melton/Carrington UT-be, főleg előbbi kettő és egy DE a Peppers/Allen/Tuck hármasból.
Moe elengedése Edelman contract nélkül azért érdekes. Kezd benne lenni egy WR húzás a draftban, ha nem lesz deal LaFellel.

If you are looking for the identity of the Steelers franchise in 2013, just stop it.
- 2013 Pittsburgh Steelers running game: 86,4 yard/game, 27th in the league (3,5 y/c, 29th).
- 2013, Steelers@Patriots 31-55, 610 total yards by the Patriots. More points and more yards than any team ever had amassed against a Steelers franchise in business now for 81 NFL seasons.
- The Steelers' run defense allowed 115,6 yards per game (4,3 y/c) in 2013.
WAKE UP TOMLIN!
több mint 12 éve
Teljesen egyetértek. És itt bassz föl, hogy megint ez a túlokoskodás megy. Rámegyünk olyanokra akikre ráérnénk, miközben a valós segítségnek tűnő játékosok máshova írnak alá. (Mint a draftnál. Byrd helyett Chung, Dunlop helyett Cunningham. T. Wilson második körben. stb.)Adam Schefter @AdamSchefter 3 pPazar, na pont az ilyen „erősítések” hoznának ki a sodromból 😀
Carolina free-agent WR Brandon LaFell is visiting today with the New England Patriots, per source.Foldesi26
Vetminnél többért ne jöjjön, annyiért viszont nyugodtan, hátha ő szimpatikus lesz majd Tomnak 😀Wyatt
több mint 12 éve
Elnézést, nem érzékeltem, hogy ez a gondolatod ne következett volna az előzőekből.Kivettél egy mondatot, pedig a lényeg nem ez. (Ez csak egy reagálás volt erre: "mondjuk itt tényleg az kudarc, ha nem nyerünk SB-t egy szezonban, a Giantsnél meg valszeg a PO-mentes évtől sem esnek kétségbe a 2 bajnoki cím után" )zinedine5Pont, hogy nem azt mondom, hogy csak a, PO, vagy az SB számít, de ha a közül kell választanom, hogy 10 év alatt 5 PO és egy SB győzelem, vagy 10 év alatt 9 PO, akkor az előbbit választanám.zinedine5Ez lehetséges és teljesen érthető szurkolói elvárás, csak ezt a franchise-t Kraft vezeti. Tőle pedig ez az elképzelés a lehető legmesszebb áll .Ő a másodikat választotta.
(Szerintem több is az esély így a gyűrűre.)tomi-tomi
___________________________________________________________________________________________________________
Szóval, megértem, hogy ha elkel például egy A. Jones, akkor mindenki el tudná itt is képzelni. De tulajdonképpen hová? Egy jól bevált, fiatal, vagy egy jól bevált, tapasztalt (és jól megfizetett) DE helyére? Vagy a fogalmunk sincs milyen állapotban vannak DT-k közé?
Hol van az a 4-5 hiányunk, amelyet feltétlen a FA piacról kell pótolni? Tegnap óta talán van egy, és lehet, hogy Verner jó megoldás lett volna. Engedjük meg egy ideig még, hogy van elképzelése a FO-nak Talib pótlására.
Igen, 2009-2011-ig gyenge volt a Sec. Egyrészt mindent megtettek, hogy kijavítsák - mást nem csinál(t)unk, mint odahúz(t)unk a draft 2. körében. (Az egy másik kérdés, hogy kiket.) Másrészt ebbe az időszakba is csak belefért egy SB részvétel. Idejött Talib, tökéletesedett a Sec. és egyszer sem jutottunk SB-ba.😊
Szerintem Wyatt írta jól, és tovább túlozva: a Pats attól a pillanattól a poszt Brady-érára készül, hogy megnyerte az első gyűrűt. Sok szlogent felírnak az öltözői folyosóra, egy meg bele van vésve az agyakba: Úgy építkezünk, hogy itt mindenki pótolható (legyen).tomi-tomi
Ez nem azt jelenti, hogy Talibot kell elhozni annyiért amennyiért a Broncos tette, de, ha lehet (és lehet, mert, ha a Saints betuszkolta Byrdot a capbe, akkor mi is be tudunk ezt-azt), akkor erősítsünk. Nem szeretném lehúzni az eddigi tevékenységünket, mert korán sincs vége a lehetőségeknek, csak jelzem, hogy ez az 5 év múlva beleférjünk a capbe mentalitás nem biztso, hogy célravezető. (Főleg ha közben azért egy Arringtont vagy Connolyt dúrván túlfizetünk, egy Sopoaga szerződésen meg teljesen feleslegesen ülünk.)Ahogy írtad Verner az egyik, Ward a másik akit el tudtam volna itt képzelni, de Jones, Asamoah mind minőségi ugrást jelentenének ennek a csapatnak. Nem azt mondom, hogy nekünk mindenképpen igazolnunk kell, de elképzelhető, hogy nem lenne baj aktívabbnak lenni valamivel.
zinedine5
több mint 12 éve
Mondjuk én remélem a két szél úgy fog kinézni, hogy Dobson, Thompkins, esetleg Amendola, de ő maradhat bent is, ahogyan Boyce is. Az első három elé nem hiszem, hogy be fog férni

több mint 12 éve
Ha Minitron elmegy és Gronk nem gyógyul meg, Tomnak senki sem lesz szimpatikus 😀Adam Schefter @AdamSchefter 3 pPazar, na pont az ilyen „erősítések” hoznának ki a sodromból 😀
Carolina free-agent WR Brandon LaFell is visiting today with the New England Patriots, per source.Foldesi26
Vetminnél többért ne jöjjön, annyiért viszont nyugodtan, hátha ő szimpatikus lesz majd Tomnak 😀Wyatt
több mint 12 éve
Adam Schefter @AdamSchefter 3 pÉn kedvelem őt, 3. - 4. számú elkapónak a szélre jó lehet.
Carolina free-agent WR Brandon LaFell is visiting today with the New England Patriots, per source.Foldesi26

több mint 12 éve
Adam Schefter @AdamSchefter 3 pPazar, na pont az ilyen „erősítések” hoznának ki a sodromból 😀
Carolina free-agent WR Brandon LaFell is visiting today with the New England Patriots, per source.Foldesi26
Vetminnél többért ne jöjjön, annyiért viszont nyugodtan, hátha ő szimpatikus lesz majd Tomnak 😀

több mint 12 éve
Adam Schefter @AdamSchefter 3 pCarolina free-agent WR Brandon LaFell is visiting today with the New England Patriots, per source.
több mint 12 éve
Sosem volt ránk jellemző, hogy az első napokban ordas nagy szerződéseket kötünk..S feltehetően ezzel a vezetéssel nem lesz ez így a jövőben sem..Kulcspozíciókba, kulcsemberek kellenek! Nálunk mindig is az volt a jellemző, hogy minden posztra volt egy kiemelkedő játékos, s mellé szépen lassan a draftról, vagy UDFA-ról szippantottunk hozzájuk tehetséges emberkéket.. A saját véleményem az - attól függetlenül, hogy nagy támadó foci őrült vagyok -hogy a D#-t kell erősíteni egy kicsit jobban. De itt is szinte minden poszton van (volt) liga TOP 5-10-es játékosunk, akinek feladata lett volna az újoncok beavatása, tanítása...DT: Wilfork, DE: Jones, LB: Mayo, CB: Talib, S: DMC..Mindegyik poszton van (volt ) kivételes tehetségű, top játékosunk..A feladat a minőségi mélység melléjük! A mai NFL-ben posztonként nem tudsz megfizetni 2 sztár játékost! Az FA piacról mindig is az idősebb, tapasztaltabb, de még fejlődésre képes, vagy azt megmutatni akaró játékosokat igazoltunk az elmúlt 10 évben.. Lehet, hogy ez nem egy Eagles, vagy Broncos way, de azért nem panaszkodhatunk az elmúlt 10-12 évben..Az eredményeink magukért beszélnek..Az Eagles és a Broncos sem lett bajnok...Bármennyit is költöttek, s bárkit is csábítottak magukhoz! Mi pedig általában a legjobb 2-6 csapatban voltunk mindig..Persze én is örültem volna egy két érkezőnek tegnapról..Mert minőségi emberek mentek ki előlünk hiányposztokra! Főleg a szerződéseik tükrében, nekem is érthetetlen, hogy ha másoknak megértek annyit, akkor nekünk miért is nem....De fölöslegesen húzzuk fel magunkat annyira, mert nem tudhatjuk, hogy igazából mi is az igazi need, s hogyan látják az edzők, a vezetők..Biztos vagyok benne, hogy az általunk hiányposztoknak vélt területekre fognak érkezni emberek..De abban is biztos vagyok, hogy nem eszméletlen pénzekért! Nekünk minőségi, sokoldalú játékosok kellenek, korrekt áron..S nem sztárszerződések! Szerintem ez a járhatóbb út! Lásd Seahawks..
Ward egy paraszt.. 😉
több mint 12 éve
Elnézést, nem érzékeltem, hogy ez a gondolatod ne következett volna az előzőekből.Kivettél egy mondatot, pedig a lényeg nem ez. (Ez csak egy reagálás volt erre: "mondjuk itt tényleg az kudarc, ha nem nyerünk SB-t egy szezonban, a Giantsnél meg valszeg a PO-mentes évtől sem esnek kétségbe a 2 bajnoki cím után" )zinedine5Pont, hogy nem azt mondom, hogy csak a, PO, vagy az SB számít, de ha a közül kell választanom, hogy 10 év alatt 5 PO és egy SB győzelem, vagy 10 év alatt 9 PO, akkor az előbbit választanám.zinedine5Ez lehetséges és teljesen érthető szurkolói elvárás, csak ezt a franchise-t Kraft vezeti. Tőle pedig ez az elképzelés a lehető legmesszebb áll .Ő a másodikat választotta.
(Szerintem több is az esély így a gyűrűre.)tomi-tomi
___________________________________________________________________________________________________________
Szóval, megértem, hogy ha elkel például egy A. Jones, akkor mindenki el tudná itt is képzelni. De tulajdonképpen hová? Egy jól bevált, fiatal, vagy egy jól bevált, tapasztalt (és jól megfizetett) DE helyére? Vagy a fogalmunk sincs milyen állapotban vannak DT-k közé?
Hol van az a 4-5 hiányunk, amelyet feltétlen a FA piacról kell pótolni? Tegnap óta talán van egy, és lehet, hogy Verner jó megoldás lett volna. Engedjük meg egy ideig még, hogy van elképzelése a FO-nak Talib pótlására.
Igen, 2009-2011-ig gyenge volt a Sec. Egyrészt mindent megtettek, hogy kijavítsák - mást nem csinál(t)unk, mint odahúz(t)unk a draft 2. körében. (Az egy másik kérdés, hogy kiket.) Másrészt ebbe az időszakba is csak belefért egy SB részvétel. Idejött Talib, tökéletesedett a Sec. és egyszer sem jutottunk SB-ba.😊
Szerintem Wyatt írta jól, és tovább túlozva: a Pats attól a pillanattól a poszt Brady-érára készül, hogy megnyerte az első gyűrűt. Sok szlogent felírnak az öltözői folyosóra, egy meg bele van vésve az agyakba: Úgy építkezünk, hogy itt mindenki pótolható (legyen).
"A nem kreatív elme fel tudja ismerni a rossz válaszokat, de a rossz kérdések felismeréséhez kreatív elme szükségeltetik."(Anthony Jay)
több mint 12 éve
Kivettél egy mondatot, pedig a lényeg nem ez. (Ez csak egy reagálás volt erre: "mondjuk itt tényleg az kudarc, ha nem nyerünk SB-t egy szezonban, a Giantsnél meg valszeg a PO-mentes évtől sem esnek kétségbe a 2 bajnoki cím után" )Pont, hogy nem azt mondom, hogy csak a, PO, vagy az SB számít, de ha a közül kell választanom, hogy 10 év alatt 5 PO és egy SB győzelem, vagy 10 év alatt 9 PO, akkor az előbbit választanám.zinedine5Ez lehetséges és teljesen érthető szurkolói elvárás, csak ezt a franchise-t Kraft vezeti. Tőle pedig ez az elképzelés a lehető legmesszebb áll .Ő a másodikat választotta.
(Szerintem több is az esély így a gyűrűre.)tomi-tomi
több mint 12 éve
Nem győzöm ismételni önmagam (csak nagyon bosszant a dolog), de ezek tök jó dolgok, csak ettől még mindkét elképzelést kielégítette volna mind egy Verner, mind egy Asamoah sign (Ward ilyen áron nagyon megérte volna, mondjuk az elmúlt 2 évben két magas picket öltünk a safetykre, szóval Wardon nem is bánkódik az ember). Persze még minden alakulhat jól, nagyon olcsón elhozzuk woodyardot, évi 5-6 milláért jön Revis vagy DRC, esetleg diszkontáron jön Starks a phinstől, jól sikerül a draft és rendben is vagyunk - csak ez nyilván nem fog megtörténni. De majd jön valami varázslat, és jövőre megint afc champs gamet játszunk 😊 Aztán majd az ottani eredmény fényében elővehetjük ezeket a hozzászólásokat.
szerk.: Amúgy ha igazán pesszimisták akarunk lenni, onnan is meg lehet közelíteni a dolgot, hogy a tavalyi broncosban is voltak jelentős hiányzók (Harris, Von Miller, Clady), szóval a sérülésfaktor ott is erősen meghatározó volt, és úgy is szarrá domináltak minket. Most konkrétan elvitték a mi legjobb cornerunk, + közel 100% Ware érkezése, és Ward is upgrade, szóval Burkus megközelítése sem elvetendő, miszerint állva hagytak minket picit Elwayék. De még csak most indul a második nap, szóval tényleg ne húzzuk le a rolót 😊
több mint 12 éve
2009 és 2011 között három év ment el arra, hogy alkalmatlan, fogalmatlan játékosokból álló sec. miatt buktunk és bármelyik közepes rookie QB ellenünk karriercsúcsot döntött az elért passzolt yardokat tekintve. Éveken át az volt a stratégiai helyzet, hogy ha nem vezetett a csapat az utolsó negyedben 2-3 TD-nyi ponttal, akkor reális esély volt a comebackre szinte bárkinek. Sanchita is csak ellenünk tudott akkor jó lenni... Talib fazont adott adott a secondarynek, az elmondások alapján nemcsak a pályán, de az öltözőben is. Most megint ott vagyunk, ahol kezdtük előtte... (Ha Talib nem volt a pályán, akkor tavaly is szívtunk. )És szerinted az a gyakori, hogy egy olyan csapat, amelyik 7 évből 3-szor PO-s, az meg is nyeri kétszer a bajnoki címet? Szerintem marha sok dolognak össze kell jönnie, hogy egy csapat bajnoki címet nyerjen, és könnyebb a sok lehetőségből párban döntőzni, és nyerni, mint a pár lehetőséget ennyire kihasználni. Ha mi nyernénk persze bajnoki címeket, valszeg nem érdekelne, csak az hogy nyertünk 😊Az azért kérdés, hogy mire, hogyan emlékszünk vissza majd X év múlva. Gondolom a Giants szurkolók sem feltétlenül lesznek bánatosak majd az miatt, hogy az előző 7 évben csak háromszor voltak PO-ban.zinedine5Mindenesetre szvsz az EDDIGI állás alapján a post-Brady éra csapatát építjük és nem a Brady érájét....kolok1972Nekem az elmúlt évek alapján is így tűnik 😊
Felépíteni egy olyan csapatot, amibe ha jön egy új irányító, akkor sem az lesz, hogy 10 évig reménykedünk egy PO-ban. Aztán persze majd meglátjukWyatt
De ettől még valszeg minden egyes Patriots-mentes PO-t szarul élnék meg. Mint ahogy a 3 bajnoki címünk után is szar, ha nem nyerünk SB-t, vagy csak ha a wild cardon kihullunk, és utána már nem úgy érdekel a szezon, nem akkor, ha annyira szarul megy, hogy PO-ba sem jutunk. Mondjuk itt tényleg az kudarc, ha nem nyerünk SB-t egy szezonban, a Giantsnél meg valszeg a PO-mentes évtől sem esnek kétségbe a 2 bajnoki cím után... 😊
Én azt mondom, hogy nyerjünk bajnoki címet most, de ne az legyen, hogy mindent felrakunk egy lapra, aztán ha bejön, akkor tök jó, de tarthatatlan állapot lesz, ha nem, akkor meg fasza, költöttünk egy rakat pénzt, és így sem nyertünk. Ha hozunk egy fasza OG-t, DT-t, bármilyen posztot, amit hiányolunk most FA-ről, töredék pénzért, akit jól be tudunk építve, én fogok panaszkodni, mert hosszú távon lehet, hogy jobban megéri. A saját túlfizetéseinket én sem szeretem, de nem fekszik mindenkinek a csapat játéka, ha valaki ebben jól boldogul, megértem, hogy meg akarják tartani. Ettől még ilyenkor én is azt szeretném látni, hogy na, gyerünk, hozzuk el Revist, meg mindenkit, de nem mindig az van, amit szeretnénk, meg nem is biztos, hogy az a jó megoldásWyatt
Igazad van, a bajnoksághoz jó adag szerencse is kell - ha nem elsősorban az kell - a Giants mindkét ellenünk elért bajnoki címe, de főleg az első egyértelműen jórészben a szerencsének volt köszönhető. (Nemcsak SB-ban, hanem előtte is, ld. GB meccs.) De ezzel a játékospolitikával az esélyét sem látom, hogy odaérjünk a végére. Gondolod, hogy majd a draftról sikerül rögtön 4-5 NFL ready játékost igazolni? Az eddigi tapasztalatok nem ezt mutatják. Kell a hiányposztokra egy-két tapasztalt difference maker játékos, hogy a csapatnak fazonja legyen. És ezek megszerzése érdekében semmi aktivitást nem mutat a a FO egyenlőre, a választék pedig folyamatosan szűkül, ahogy valaki markánsan kifejezte, 80 %-ban már "lerabolták" a piacot. Egyszerűen lemaradunk a versenyben és azt gondolom, hogy ez fáj a drukkertársak többségének (nekem is).
Persze, a Denvert is elérheti egy olyan sérüléshullám, mint tavaly minket, Manning nyaka alkalmatlanná válhat a játékra, Talib újra lesérülhet (erre reális esélyt látok) stb. De most úgy látom, hogy már a startvonalnál alapvetően hátrányba kerültünk. A tendenciát tartom rossznak.
Lehet, hogy nem fogsz örülni egy Pats mentes PO-nak, de én azt is legalább olyan rosszul éltem meg, amikor a Jets meg a Ravens lealázott a PO-ban, mintha be sem jutottunk volna. De nem hiszem, hogy jó szájízzel álltál fel az idei AFC döntő után, ahogy én sem. Nem sok vigaszt jelent, hogy ott kaphattunk ki olyan rettenetesen. Azt szeretném, ha a csapat legalább a végső győzelem lehetőségének esélyével indulna neki a szezonnak.