New England Patriots
75 feliratkozó
több mint 7 éve
A meccsekre emlékszem (Frankfurt, London, Barcelona) de emberekre?😊 Milyen agyatok van nektek😊
több mint 7 éve
Ugyanezeket éltem át magam is. Amsterdam Admirals-Frankfurt Galaxy meccseken szocializálódtam.😁Öregszik és felejt az ember... 😊 Igazad van.Ha jól emlékszem, a Sport1 2005-ben, a Carolina elleni utolsó Pats SB győzelemnél kezdte a közvetítést, utána a Seattle elleni győzelemig csak elbukott Pats döntők következtek.Ez valójában 2004-ben volt és a következő évben megint nyertünk az Eagles ellen.
Burkus
Nekem is ez volt az első meccs, bár az elején úgy ültem le, hogy nem tudtam kinek fogok drukkolni. Aztán a Pats látszott szimpatikusabbnak.a
April Wine
Nekem az első teljes meccs, amit élőben láttam, a Rams - Titans SB volt 2000 januárjában. (Akkor lett saját műholdvevő szettem, aminek a segítségével német adókat tudtam nézni.) Az a mai napig előttem van, ahogy a Titans elkapóját az utolsó playnél centikkel a gólvonal előtt viszik le a földre és akadályozzák meg, hogy kiegyenlítsen, ezzel a Rams megnyeri a meccset. Akkor fogott meg a sport, bár nem értettem a szabályokból semmit. Emlékeztek még a 90-es évekből az NFL Europe közvetítésekre az Eurosporton? Nekem a 2000-es SB-on Kurt Warner személye volt a kapocs a korábbi élményekhez, mert ő előtte az Amsterdam Admirals irányítója volt. (Bár egyetlen Europe meccset sem néztem végig soha.)
Burkus
Szerk: kedvenc Galaxy játékosom Mario Bayley WR volt, akkor azt hittem, hogy ő vmi NFL szupersztár lesz.😁 Btw Adam Vinatieri volt az Admirals kickere 1996-ban!😂
Szerkesztette: Willie Parker
több mint 7 éve
Emlékeztek még a 90-es évekből az NFL Europe közvetítésekre az Eurosporton? Nekem a 2000-es SB-on Kurt Warner személye volt a kapocs a korábbi élményekhez, mert ő előtte az Amsterdam Admirals irányítója volt. (Bár egyetlen Europe meccset sem néztem végig soha.)Igen, az NFL Europe-ra emlékszem, bár akkor még nem nagyon néztem. Aztán valamikor 2002-ben vagy 2003-ban a Foxsport Europe-on láttam valamilyen meccset, ami tetszett, De nem is tudom hogy NFL vagy College meccs volt-e.
Burkus
több mint 7 éve
Öregszik és felejt az ember... 😊 Igazad van.Ha jól emlékszem, a Sport1 2005-ben, a Carolina elleni utolsó Pats SB győzelemnél kezdte a közvetítést, utána a Seattle elleni győzelemig csak elbukott Pats döntők következtek.Ez valójában 2004-ben volt és a következő évben megint nyertünk az Eagles ellen.
Burkus
Nekem is ez volt az első meccs, bár az elején úgy ültem le, hogy nem tudtam kinek fogok drukkolni. Aztán a Pats látszott szimpatikusabbnak.a
April Wine
Nekem az első teljes meccs, amit élőben láttam, a Rams - Titans SB volt 2000 januárjában. (Akkor lett saját műholdvevő szettem, aminek a segítségével német adókat tudtam nézni.) Az a mai napig előttem van, ahogy a Titans elkapóját az utolsó playnél centikkel a gólvonal előtt viszik le a földre és akadályozzák meg, hogy kiegyenlítsen, ezzel a Rams megnyeri a meccset. Akkor fogott meg a sport, bár nem értettem a szabályokból semmit. Emlékeztek még a 90-es évekből az NFL Europe közvetítésekre az Eurosporton? Nekem a 2000-es SB-on Kurt Warner személye volt a kapocs a korábbi élményekhez, mert ő előtte az Amsterdam Admirals irányítója volt. (Bár egyetlen Europe meccset sem néztem végig soha.)
több mint 7 éve
Ha jól emlékszem, a Sport1 2005-ben, a Carolina elleni utolsó Pats SB győzelemnél kezdte a közvetítést, utána a Seattle elleni győzelemig csak elbukott Pats döntők következtek.Ez valójában 2004-ben volt és a következő évben megint nyertünk az Eagles ellen.
Burkus
Nekem is ez volt az első meccs, bár az elején úgy ültem le, hogy nem tudtam kinek fogok drukkolni. Aztán a Pats látszott szimpatikusabbnak.
több mint 7 éve
Én speciel akkor kezdtem el a Patsnek szurkolni, amikor én még csak a SB-t tudtam nézni a Sat1-on, (más elérhető közvetítés nem volt) és semmi esélyt nem adtak előzetesen a Greatest Show on Turf ellen a Patsnek. Semmilyen prioritásom nem volt, csak ösztönösen a gyengébbnek tartott csapatnak kezdtem el drukkolni. Ennek megfelelően nem volt bandwagon, amire fel lehetett ugrani, arról sem tudtam semmit, hogy Brady hogy került a csapathoz és hogyan lépett Bledsoe helyére. De az összes ilyen hozzászólásból az következik, hogy szégyellje magát, aki nem egy lúzernek szurkol.+1
Burkus
Nalam is ugyanígy kezdődött. 😊
Meg annyi volt nekem "döntő", hogy a felvezetőben adtak egy kb. 60 perces beharangozot es ott ha hol emlékszem Vrabel es Bruschi interjú / megszólalás is volt, es nekem nagyon szimpi volt ahogy es amit mondtak.
Annyi kiegészítés meg, ha jol emlékszem az ORF is adta.
Igy utólag vicces volt a szabály magyarázat németül.
BÚÉK
TITO
JOHAN
Per Sempre Etern
This team was the best team in the AFC in the regular season and we won two games in the playoffs against two good football teams, the best team in the postseason. And that’s what this team is.
több mint 7 éve
Playoff csapatok mérlege a többi playoff csapat ellen ebben a szezonban:* Bears: 2-1
* Chargers: 2-3
* Chiefs: 2-4
* Colts: 2-3
* Cowboys: 3-3
* Eagles: 3-3
* Patriots: 4-0
* Rams: 4-3
* Ravens: 1-2
* Saints: 3-1
* Seahawks: 2-4
* Texans: 2-3
több mint 7 éve
Én pedig még láttam Halast a Bearsben játszani......2-3 év ebben a ligában nem sok, ha látod a fényt az alagút végén, mert jól lett összerakva a stáb és a csapat, ráadásul ezt szinten is tudják tartani.
Jó, akkor te nem a bandwagonre ültél fel, de sokan igen. Nekik, de ezek szerint neked sem adatott még meg a sikertelenség élménye (nem elvesztett SB-re gondolok, hanem 2-3 PO mentes évre).
Nem, nyilván nem gáz egy jó csapatnak drukkolni, sőt! Csak abba gondolj bele, hogy általad kedélyesen csak Kóccnak nevezett csapat (de lehetne a Miami vagy a Jets is) nyerne a következő 5 évben mondjuk 3 SB-t, ti meg a kanyarban sem vagytok - erre hogy reagálnál, főként a kedves beszólogatások mellett....
Mindegy BÚÉK! Ja, ha véletlenül találkoznának a csapataink a PO-ban (ami csak az SB-n lehetséges, oda nem valószínű, hogy eljutunk) örülnék, ha, ellentétben az alapszakasszal, jól elnadrágolnánk titeket, esetleg nyugdíjba küldve BB-t és Tomot....😊
csi77
Nade, amikor egy Brownsnak, Lionsnak, Billsnek, Raidersnek szurkolsz és éveken, évtizeden keresztül látod a faszkodást, az a szörnyű.
Lentebb írtam, hogy AFC-re készítettem PO részvételi táblázatot 2002-2017-ig.
Meglepő volt látni, hogy a Jets a középmezőnyben helyezkedik el a maga 5 PO részvételével és egyes csapatok mennyire képtelenek fejlődni ill. jól látható a Coltsnál a Manning-Luck váltás és a Broncosnál Manning Eljövetele. A Bengals meg a Bengals...7 PO részvétel 15 év alatt, de amikor bejutnak, akkor folyamatosan megszívják.
több mint 7 éve
Én pedig még láttam Halast a Bearsben játszani......A Jets 2001-2018 között hatszor jutott rájátszásba, két AFC főcsoportdöntőt játszott. A Miami 3x, a Bills 1x(tavaly). Nem vitás, hogy sok okból nincs olyan rivalry, mint pld. a Steelers - Ravens, de annyira gyenge csapat sem volt a csoportban mint a Browns a Northban, aki két pozitív szezont tudott egyáltalán produkálni 2001 óta, ha jól tudom. Amúgy meg érdekes, hogy mindenki erről a csoportról beszél, nem pedig az AFC Southról, ahogy 2001 és 2014 között senkinek nem volt esélye a Coltson kívül, azt címet tényleg előre ki lehetett volna mindig osztani, ha Manning nem akkora choker,Szerintem senki nem kételkedik abban,és nem is vitatja, hogy a Pats kiváló csapat (ha mégis, akkor idióta). Azzal én is egyetértek, hogy mellettetek nem (mondjuk a Colts mellett sem) voltak világverő csapatok, ami 17 év alatt azért nagy segítség. Talán a 2009-10-es évekbeli Jetsre emlékszem egyedül, amely tényleg igen erős volt, de ott egy támadóguru hiányzott, aki Sanchezzel tudott volna mit kezdeni. Ez nem von le a ti érdemetekből, de segítség az biztos. Mint ahogy a sok kiemelés és hazai pálya is.Szerintem ki kellene szállni innen ezzel a vitával és ezekkel a kevéssé szerencsés megjegyzésekkel vagy privát üzenetekben folytatni. Mind tudjuk, hogy aki igazi szurkoló, az a Kócnak meg a Broncosnak szurkol és - mondhatni - ha igazán belevaló és kivételesen nagy szurkoló, akkor mindkettőnek egyszerre. 😉 Ez amúgy inkább unikum, mint Pats fannek lenni, bár aki egyszerre két csapatnak szurkol, az szerintem nem szurkol egyiknek se...Tudjuk, hogy mennyire helyes világmagyarázatok a mítoszok, és a vallások. De azt is tudjuk, hogy a hívőik meggyőződései mennyire szilárdak, és hitük ellenében mennyire hallgatnak bármilyen racionális érvre is. Persze, ha valakinek ez a hobbija, győzködheti őket.A Pats olyan különleges, hogy nem elég, hogy Belichick és Brady is egy zseni, de még a szurkolótáboruk is kiemelkedik azzal, hogy realista, és kizárólag a racionalitás világában él. Ellentétben a többi csapat szurkolóival, akik mind a mítoszok és vallások világában élnek, és semmi más nem vezeti őket, mint a megkeseredett irígység. 😊
ötös műhold
peterk2005
A vita érdeméhez (?) annyit tennék hozzá, hogy amikor Amendola és Bolden átigazolt a Miamiba, saját játékostársaik áradoztak arról, hogy Amendola milyen szintén látja át a játékot, mennyire tisztában van azzal, hogy az egyes játékhívásoknál kinek mi a feladata, az edzője pedig elmondta, hogy egy olyan "vérprofi mentalitást" hoztak az öltözőbe, ami mindenkire motiváló hatással van. (Ergo ott nincs ilyen profi mentalitás) De érdemes Revis gondolatait is visszaolvasni a Patsnél töltött időkről. A Pats nem különleges, csak egy nagyon jól felépített szervezet, minden idők talán legjobb edzőjével, ahol a sikernek minden alá van rendelve és nem tűrik a fegyelmezetlenséget. (És ahol nem lehet azt mondani, hogy a HC "egy közülünk.")
A zseni Luck és Peyton, nem Belichick és Brady. Ők csak csalók. Így jó lesz? 😊
A siker meg általában másoknak fáj, akik nem sikeresek (vagy a csapatuk nem sikeres) és ez irigységet szül. Ez természetes.
Burkus
Az utolsó, kiemelt mondatod pedig vicces annak tudatában, hogy a magyar drukkerek 99%-a a Pats dominancia kellős közepén kezdte nézni az NFL-t, így a Pats fanoknak a tejnek a föle meg a színe jutott. Így könnyű osztani az észt......
csi77
Ezt az utolsó megjegyzést nem értem, amúgy pedig a szimpátia vagy a szurkolás nem a győzelmektől függ. Ha jól emlékszem, a Sport1 2005-ben, a Carolina elleni utolsó Pats SB győzelemnél kezdte a közvetítést, utána a Seattle elleni győzelemig csak elbukott Pats döntők következtek. Ha a Te logikádból indulnék ki, akkor nagyon népszerű kellene hogy legyen a Colts, aminek a meccseit orrvérzésig közvetítette a tévé, ha volt rá igény, ha nem, ott is volt olyan szereplő, akivel azonosulni lehetett, ennek ellenére népszerűségük a töredéke a Patsének. (Amennyire tudom, ez Amerikában is így van.) A Steelers három döntőt játszott a magyar közvetítések időszakában, ebből kettőt megnyert, miért nem ők a legnépszerűbb csapat Magyarországon?
Én speciel akkor kezdtem el a Patsnek szurkolni, amikor én még csak a SB-t tudtam nézni a Sat1-on, (más elérhető közvetítés nem volt) és semmi esélyt nem adtak előzetesen a Greatest Show on Turf ellen a Patsnek. Semmilyen prioritásom nem volt, csak ösztönösen a gyengébbnek tartott csapatnak kezdtem el drukkolni. Ennek megfelelően nem volt bandwagon, amire fel lehetett ugrani, arról sem tudtam semmit, hogy Brady hogy került a csapathoz és hogyan lépett Bledsoe helyére. De az összes ilyen hozzászólásból az következik, hogy szégyellje magát, aki nem egy lúzernek szurkol.
Burkus
Jó, akkor te nem a bandwagonre ültél fel, de sokan igen. Nekik, de ezek szerint neked sem adatott még meg a sikertelenség élménye (nem elvesztett SB-re gondolok, hanem 2-3 PO mentes évre).
Nem, nyilván nem gáz egy jó csapatnak drukkolni, sőt! Csak abba gondolj bele, hogy általad kedélyesen csak Kóccnak nevezett csapat (de lehetne a Miami vagy a Jets is) nyerne a következő 5 évben mondjuk 3 SB-t, ti meg a kanyarban sem vagytok - erre hogy reagálnál, főként a kedves beszólogatások mellett....
Mindegy BÚÉK! Ja, ha véletlenül találkoznának a csapataink a PO-ban (ami csak az SB-n lehetséges, oda nem valószínű, hogy eljutunk) örülnék, ha, ellentétben az alapszakasszal, jól elnadrágolnánk titeket, esetleg nyugdíjba küldve BB-t és Tomot....😊
Hajrá Bad Bones!
A lányos apukáknak a legjobb!!
http://orig08.deviantart.net/fa61/f/2015/248/f/d/matt_forte_by_anyegin-d98fqaw.png
több mint 7 éve
érdekes Brian Florest már 2 csapat is hívná HC interjúra,, ennyit tesz hogy BB növendék vagy mi a szösz? 😊
több mint 7 éve
Ez tényleg botrányos volt. És az NFL ezt persze tűrte.Az NFL működési szabályai közül nekem kettő nem tetszik, Az egyiket rossz szabálynak, hülyeségnek, a normális működéssel ellenhatónak tartom, a másikat részben olyannak. Az egyik ilyen szabály az, hogy az edzők keresési, átigazolási mizériájával nem várják meg a bajnokság végét, hanem az már az alapszakasz végén elkezdődik. Ez nyilvánvalóan azért rossz "ötlet", mert abban az iszőszakban zavarja meg az érintett edzők figyelmét, amikor még az akkori csapatuk ügyeire kellene koncentrálniuk.nflspinzone.com/wp-content/blogs.dir/136/files/2011/11/colts-suck-for-luck_design.png
A másik szabály nem ennyire egyértelműen rossz, de van olyan oldala is. A draft ama választási szabályáról van szó, amely a gyengébb mérlegű csapatoknak kedvez. Ez ugye azzal jár, hogy amikor már eldől, hogy az alapszakasz vége felé valamely csapat nem jut tovább (bár még több mérközése is vissza van), akkor az a csapat onnantól már a minél jobb draft-helyezésben lesz inkább érdekelt, és nem a minél jobb teljesítményben. Magyarán, a draftolási szabályok direktben kontraproduktívak a teljesítményhez képest. Hogy a csapatok ezt mennyire alkalmazzák, vagyis játszanak rá (játszanak ennek megfelelően), az persze egy másik kérdés - általában ez a negatív "motiváció" nem túl feltűnő azért - mindenesetre meglepő, hogy a rendszerbe egy ilyen direkt negatív teljesítmény-ösztönzőt építettek be. Még úgy is, hogy van pozitív oldala is, a liga "szétszakadásának" megelőzése. És persze, mivel egy-egy csapat teljesítményének, és erejének csak egy kis részét alkotja a draft-potenciál, így ennek túl nagy befolyásoló hatása talán nincs is. De mindig kis hitetlenkedő mosollyal olvasom a reménytvesztett csapatok szurkolóinak ama hozzászólásait, amelyek a minél jobb drafthelyek megszerzését célozzák meg.
ötös műhold
Sobri Jóska
több mint 7 éve
A Jets 2001-2018 között hatszor jutott rájátszásba, két AFC főcsoportdöntőt játszott. A Miami 3x, a Bills 1x(tavaly). Nem vitás, hogy sok okból nincs olyan rivalry, mint pld. a Steelers - Ravens, de annyira gyenge csapat sem volt a csoportban mint a Browns a Northban, aki két pozitív szezont tudott egyáltalán produkálni 2001 óta, ha jól tudom. Amúgy meg érdekes, hogy mindenki erről a csoportról beszél, nem pedig az AFC Southról, ahogy 2001 és 2014 között senkinek nem volt esélye a Coltson kívül, azt címet tényleg előre ki lehetett volna mindig osztani, ha Manning nem akkora choker,Szerintem senki nem kételkedik abban,és nem is vitatja, hogy a Pats kiváló csapat (ha mégis, akkor idióta). Azzal én is egyetértek, hogy mellettetek nem (mondjuk a Colts mellett sem) voltak világverő csapatok, ami 17 év alatt azért nagy segítség. Talán a 2009-10-es évekbeli Jetsre emlékszem egyedül, amely tényleg igen erős volt, de ott egy támadóguru hiányzott, aki Sanchezzel tudott volna mit kezdeni. Ez nem von le a ti érdemetekből, de segítség az biztos. Mint ahogy a sok kiemelés és hazai pálya is.Szerintem ki kellene szállni innen ezzel a vitával és ezekkel a kevéssé szerencsés megjegyzésekkel vagy privát üzenetekben folytatni. Mind tudjuk, hogy aki igazi szurkoló, az a Kócnak meg a Broncosnak szurkol és - mondhatni - ha igazán belevaló és kivételesen nagy szurkoló, akkor mindkettőnek egyszerre. 😉 Ez amúgy inkább unikum, mint Pats fannek lenni, bár aki egyszerre két csapatnak szurkol, az szerintem nem szurkol egyiknek se...Tudjuk, hogy mennyire helyes világmagyarázatok a mítoszok, és a vallások. De azt is tudjuk, hogy a hívőik meggyőződései mennyire szilárdak, és hitük ellenében mennyire hallgatnak bármilyen racionális érvre is. Persze, ha valakinek ez a hobbija, győzködheti őket.A Pats olyan különleges, hogy nem elég, hogy Belichick és Brady is egy zseni, de még a szurkolótáboruk is kiemelkedik azzal, hogy realista, és kizárólag a racionalitás világában él. Ellentétben a többi csapat szurkolóival, akik mind a mítoszok és vallások világában élnek, és semmi más nem vezeti őket, mint a megkeseredett irígység. 😊
ötös műhold
peterk2005
A vita érdeméhez (?) annyit tennék hozzá, hogy amikor Amendola és Bolden átigazolt a Miamiba, saját játékostársaik áradoztak arról, hogy Amendola milyen szintén látja át a játékot, mennyire tisztában van azzal, hogy az egyes játékhívásoknál kinek mi a feladata, az edzője pedig elmondta, hogy egy olyan "vérprofi mentalitást" hoztak az öltözőbe, ami mindenkire motiváló hatással van. (Ergo ott nincs ilyen profi mentalitás) De érdemes Revis gondolatait is visszaolvasni a Patsnél töltött időkről. A Pats nem különleges, csak egy nagyon jól felépített szervezet, minden idők talán legjobb edzőjével, ahol a sikernek minden alá van rendelve és nem tűrik a fegyelmezetlenséget. (És ahol nem lehet azt mondani, hogy a HC "egy közülünk.")
A zseni Luck és Peyton, nem Belichick és Brady. Ők csak csalók. Így jó lesz? 😊
A siker meg általában másoknak fáj, akik nem sikeresek (vagy a csapatuk nem sikeres) és ez irigységet szül. Ez természetes.
Burkus
Az utolsó, kiemelt mondatod pedig vicces annak tudatában, hogy a magyar drukkerek 99%-a a Pats dominancia kellős közepén kezdte nézni az NFL-t, így a Pats fanoknak a tejnek a föle meg a színe jutott. Így könnyű osztani az észt......
csi77
Ezt az utolsó megjegyzést nem értem, amúgy pedig a szimpátia vagy a szurkolás nem a győzelmektől függ. Ha jól emlékszem, a Sport1 2005-ben, a Carolina elleni utolsó Pats SB győzelemnél kezdte a közvetítést, utána a Seattle elleni győzelemig csak elbukott Pats döntők következtek. Ha a Te logikádból indulnék ki, akkor nagyon népszerű kellene hogy legyen a Colts, aminek a meccseit orrvérzésig közvetítette a tévé, ha volt rá igény, ha nem, ott is volt olyan szereplő, akivel azonosulni lehetett, ennek ellenére népszerűségük a töredéke a Patsének. (Amennyire tudom, ez Amerikában is így van.) A Steelers három döntőt játszott a magyar közvetítések időszakában, ebből kettőt megnyert, miért nem ők a legnépszerűbb csapat Magyarországon?
Én speciel akkor kezdtem el a Patsnek szurkolni, amikor én még csak a SB-t tudtam nézni a Sat1-on, (más elérhető közvetítés nem volt) és semmi esélyt nem adtak előzetesen a Greatest Show on Turf ellen a Patsnek. Semmilyen prioritásom nem volt, csak ösztönösen a gyengébbnek tartott csapatnak kezdtem el drukkolni. Ennek megfelelően nem volt bandwagon, amire fel lehetett ugrani, arról sem tudtam semmit, hogy Brady hogy került a csapathoz és hogyan lépett Bledsoe helyére. De az összes ilyen hozzászólásból az következik, hogy szégyellje magát, aki nem egy lúzernek szurkol.
több mint 7 éve

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 7 éve
Az NFL működési szabályai közül nekem kettő nem tetszik, Az egyiket rossz szabálynak, hülyeségnek, a normális működéssel ellenhatónak tartom, a másikat részben olyannak. Az egyik ilyen szabály az, hogy az edzők keresési, átigazolási mizériájával nem várják meg a bajnokság végét, hanem az már az alapszakasz végén elkezdődik. Ez nyilvánvalóan azért rossz "ötlet", mert abban az iszőszakban zavarja meg az érintett edzők figyelmét, amikor még az akkori csapatuk ügyeire kellene koncentrálniuk.nflspinzone.com/wp-content/blogs.dir/136/files/2011/11/colts-suck-for-luck_design.png
A másik szabály nem ennyire egyértelműen rossz, de van olyan oldala is. A draft ama választási szabályáról van szó, amely a gyengébb mérlegű csapatoknak kedvez. Ez ugye azzal jár, hogy amikor már eldől, hogy az alapszakasz vége felé valamely csapat nem jut tovább (bár még több mérközése is vissza van), akkor az a csapat onnantól már a minél jobb draft-helyezésben lesz inkább érdekelt, és nem a minél jobb teljesítményben. Magyarán, a draftolási szabályok direktben kontraproduktívak a teljesítményhez képest. Hogy a csapatok ezt mennyire alkalmazzák, vagyis játszanak rá (játszanak ennek megfelelően), az persze egy másik kérdés - általában ez a negatív "motiváció" nem túl feltűnő azért - mindenesetre meglepő, hogy a rendszerbe egy ilyen direkt negatív teljesítmény-ösztönzőt építettek be. Még úgy is, hogy van pozitív oldala is, a liga "szétszakadásának" megelőzése. És persze, mivel egy-egy csapat teljesítményének, és erejének csak egy kis részét alkotja a draft-potenciál, így ennek túl nagy befolyásoló hatása talán nincs is. De mindig kis hitetlenkedő mosollyal olvasom a reménytvesztett csapatok szurkolóinak ama hozzászólásait, amelyek a minél jobb drafthelyek megszerzését célozzák meg.
ötös műhold
több mint 7 éve
Az NFL működési szabályai közül nekem kettő nem tetszik, Az egyiket rossz szabálynak, hülyeségnek, a normális működéssel ellenhatónak tartom, a másikat részben olyannak. Az egyik ilyen szabály az, hogy az edzők keresési, átigazolási mizériájával nem várják meg a bajnokság végét, hanem az már az alapszakasz végén elkezdődik. Ez nyilvánvalóan azért rossz "ötlet", mert abban az iszőszakban zavarja meg az érintett edzők figyelmét, amikor még az akkori csapatuk ügyeire kellene koncentrálniuk.A másik szabály nem ennyire egyértelműen rossz, de van olyan oldala is. A draft ama választási szabályáról van szó, amely a gyengébb mérlegű csapatoknak kedvez. Ez ugye azzal jár, hogy amikor már eldől, hogy az alapszakasz vége felé valamely csapat nem jut tovább (bár még több mérközése is vissza van), akkor az a csapat onnantól már a minél jobb draft-helyezésben lesz inkább érdekelt, és nem a minél jobb teljesítményben. Magyarán, a draftolási szabályok direktben kontraproduktívak a teljesítményhez képest. Hogy a csapatok ezt mennyire alkalmazzák, vagyis játszanak rá (játszanak ennek megfelelően), az persze egy másik kérdés - általában ez a negatív "motiváció" nem túl feltűnő azért - mindenesetre meglepő, hogy a rendszerbe egy ilyen direkt negatív teljesítmény-ösztönzőt építettek be. Még úgy is, hogy van pozitív oldala is, a liga "szétszakadásának" megelőzése. És persze, mivel egy-egy csapat teljesítményének, és erejének csak egy kis részét alkotja a draft-potenciál, így ennek túl nagy befolyásoló hatása talán nincs is. De mindig kis hitetlenkedő mosollyal olvasom a reménytvesztett csapatok szurkolóinak ama hozzászólásait, amelyek a minél jobb drafthelyek megszerzését célozzák meg.
több mint 7 éve
Más:Passz, érdekes szitu.
Tavaly visszarángattuk a coltstól JMD-t, a liga legjobban kereső OC ja lett, de most megint olvasom mindenhol a nevét.
Vajon mit kell még ahhoz csinálnia, hogy ne essen ki a kalapból...?!
gordon
Egyrészt nem volt szép tőle, mivel mást is vitt a Coltshoz, másrészt a Colts is hibás, mert idő előtt bejelentette.
Csak példaként és kisebb szinten tudom mondani azt, hogy volt már olyan, hogy egy adott céghez aláíró jelentkező később mégis azt mondta, hogy bocsi, másik céget választottam.
Vagy épp az aláírás után mondta azt a cég, hogy bocsi, még sincs munka.
Tudom, nem tökéletes példa, de első körben úgyis az eddigi teljesítménye miatt hívják be, aztán majd az interjún felmérik, hogy a személyisége beleillik-e az elképzelésükbe.
Nem vagyok 100%-ig biztos, hogy itt maradna, ha felajánlanák neki a Packers vagy a Browns vezetőedzői székét, de akár még a Broncos is szóba jöhet nála. Viszont most, hogy Gase is munkanélküli lett, érdekes helyzet áll elő, mert ő se egy rossz edző.
több mint 7 éve
Nalatok megegett, de legalabb megtanult videozni es csalni, most ezt a tudomanyt hasznositja nalunk. 8-)Elnézve az idei éveteket nem hinném, hogy veszítettetek bármit is, mondjuk DeGuglit és Eberflust már "ő kérte" szóval az jó döntésnek tűnik (btw DeGugli nálunk nagyon megégett pár éve)Elengedhetnétek már ezt a gyenge csoport dolgot, vipera leírta múltkor, azt kell megverni aki szembe jön ...Ha HC lesz, akkor beken hagyjak. Addig nem. Legyen barmekkora fereg is, volt barmennyire szar is a Denvernel, mindenki ket kezzel kapkod azokert a szakemberekert, akik azert mar valamit leraktak az asztalra, McDaniels meg ilyen.
Más:
Tavaly visszarángattuk a coltstól JMD-t, a liga legjobban kereső OC ja lett, de most megint olvasom mindenhol a nevét.
Vajon mit kell még ahhoz csinálnia, hogy ne essen ki a kalapból...?!
gordon
De engem erdekel is tenyleg, hogy o mit tud edzokent, amikor mindent o igazgat, amikor az o kezeben a fo dontesek. A Broncos az egy elso probalkozas volt, tul fiatalon, tul nagy pofaval, de most mar azert nemileg tobb esze van, szoval en remelem, hogy a kovetkezo idenyben o valahol HC lesz. Ha BB marad, akkor mashol, az mindegy. Kivancsi lennek ra, mit tud, mar csak azert is, hogy lassam Colts-szurkolokent, veszitettunk-e az o dontesevel vagy nyertunk.
Stez
gordon
több mint 7 éve
Szerintem senki nem kételkedik abban,és nem is vitatja, hogy a Pats kiváló csapat (ha mégis, akkor idióta). Azzal én is egyetértek, hogy mellettetek nem (mondjuk a Colts mellett sem) voltak világverő csapatok, ami 17 év alatt azért nagy segítség. Talán a 2009-10-es évekbeli Jetsre emlékszem egyedül, amely tényleg igen erős volt, de ott egy támadóguru hiányzott, aki Sanchezzel tudott volna mit kezdeni. Ez nem von le a ti érdemetekből, de segítség az biztos. Mint ahogy a sok kiemelés és hazai pálya is.Szerintem ki kellene szállni innen ezzel a vitával és ezekkel a kevéssé szerencsés megjegyzésekkel vagy privát üzenetekben folytatni. Mind tudjuk, hogy aki igazi szurkoló, az a Kócnak meg a Broncosnak szurkol és - mondhatni - ha igazán belevaló és kivételesen nagy szurkoló, akkor mindkettőnek egyszerre. 😉 Ez amúgy inkább unikum, mint Pats fannek lenni, bár aki egyszerre két csapatnak szurkol, az szerintem nem szurkol egyiknek se...Tudjuk, hogy mennyire helyes világmagyarázatok a mítoszok, és a vallások. De azt is tudjuk, hogy a hívőik meggyőződései mennyire szilárdak, és hitük ellenében mennyire hallgatnak bármilyen racionális érvre is. Persze, ha valakinek ez a hobbija, győzködheti őket.A Pats olyan különleges, hogy nem elég, hogy Belichick és Brady is egy zseni, de még a szurkolótáboruk is kiemelkedik azzal, hogy realista, és kizárólag a racionalitás világában él. Ellentétben a többi csapat szurkolóival, akik mind a mítoszok és vallások világában élnek, és semmi más nem vezeti őket, mint a megkeseredett irígység. 😊
ötös műhold
peterk2005
A vita érdeméhez (?) annyit tennék hozzá, hogy amikor Amendola és Bolden átigazolt a Miamiba, saját játékostársaik áradoztak arról, hogy Amendola milyen szintén látja át a játékot, mennyire tisztában van azzal, hogy az egyes játékhívásoknál kinek mi a feladata, az edzője pedig elmondta, hogy egy olyan "vérprofi mentalitást" hoztak az öltözőbe, ami mindenkire motiváló hatással van. (Ergo ott nincs ilyen profi mentalitás) De érdemes Revis gondolatait is visszaolvasni a Patsnél töltött időkről. A Pats nem különleges, csak egy nagyon jól felépített szervezet, minden idők talán legjobb edzőjével, ahol a sikernek minden alá van rendelve és nem tűrik a fegyelmezetlenséget. (És ahol nem lehet azt mondani, hogy a HC "egy közülünk.")
A zseni Luck és Peyton, nem Belichick és Brady. Ők csak csalók. Így jó lesz? 😊
A siker meg általában másoknak fáj, akik nem sikeresek (vagy a csapatuk nem sikeres) és ez irigységet szül. Ez természetes.
Burkus
Az utolsó, kiemelt mondatod pedig vicces annak tudatában, hogy a magyar drukkerek 99%-a a Pats dominancia kellős közepén kezdte nézni az NFL-t, így a Pats fanoknak a tejnek a föle meg a színe jutott. Így könnyű osztani az észt......
Szerkesztette: csi77
Hajrá Bad Bones!
A lányos apukáknak a legjobb!!
http://orig08.deviantart.net/fa61/f/2015/248/f/d/matt_forte_by_anyegin-d98fqaw.png
több mint 7 éve
Elnézve az idei éveteket nem hinném, hogy veszítettetek bármit is, mondjuk DeGuglit és Eberflust már "ő kérte" szóval az jó döntésnek tűnik (btw DeGugli nálunk nagyon megégett pár éve)Elengedhetnétek már ezt a gyenge csoport dolgot, vipera leírta múltkor, azt kell megverni aki szembe jön ...Ha HC lesz, akkor beken hagyjak. Addig nem. Legyen barmekkora fereg is, volt barmennyire szar is a Denvernel, mindenki ket kezzel kapkod azokert a szakemberekert, akik azert mar valamit leraktak az asztalra, McDaniels meg ilyen.
Más:
Tavaly visszarángattuk a coltstól JMD-t, a liga legjobban kereső OC ja lett, de most megint olvasom mindenhol a nevét.
Vajon mit kell még ahhoz csinálnia, hogy ne essen ki a kalapból...?!
gordon
De engem erdekel is tenyleg, hogy o mit tud edzokent, amikor mindent o igazgat, amikor az o kezeben a fo dontesek. A Broncos az egy elso probalkozas volt, tul fiatalon, tul nagy pofaval, de most mar azert nemileg tobb esze van, szoval en remelem, hogy a kovetkezo idenyben o valahol HC lesz. Ha BB marad, akkor mashol, az mindegy. Kivancsi lennek ra, mit tud, mar csak azert is, hogy lassam Colts-szurkolokent, veszitettunk-e az o dontesevel vagy nyertunk.
Stez
több mint 7 éve
Félreértés ne essék, én nem unom amit írsz ill. nem vitatkozni akarok veled, csak próbálom más/több szemszögből is nézni a dolgokat. Érdekes feladat lenne összehozni egy össznépi tanulmányt csak a Patsra felhúzva, megvizsgálva a 2002-es szezontól végig az ellenfeleik és azok csoportjainak erősségét, habár gondolom erre van kitalálva már egy visszatekintő Power Ranking besorolás.SolymiKöszönöm! Továbbra is azt tanácsolom, hogy ha neki is állsz a munkának, ne állj meg a statisztikai adatok összegyűjtésénél. Az adatokat értékelni is kell mielőtt összesíted. Például súlyozni az adott évre vetítve, hiszen egyik évben mást ér(het) egy 6:0 mint a következőben, csoporton belül és kívül is, hiszen a csapatok erőssége nem ugyanaz. A Jets sem volt minden évben bűn rossz, volt olyan év amikor a felettük aratott győzelem sokkal többet ért, mint egy másikban. Ha ezt nem veszed figyelembe, akkor az összesített statisztikád (az abból levont következtetésed) hibás lesz.
(Egyébként nem KELL feltétlenül statisztikai adatokhoz nyúlni ahhoz, hogy a magad számára következtetésre juss. Mondok egy példát: az idei év. Vesd össze valamilyen szempont szerint mondjuk a playoffba jutott csapatok éves teljesítményét. Legyen pl team DVOA, vagy bármi más, ami a teljesítményt próbálja rangsorolni egy csomó szempont szerint. Rakd sorba a csapatokat, és döntsd el - mindenféle statisztikázás nélkül, hogy mondjuk a Chiefs, Chargers, Texans, Pats, Colts, Ravens hatosból az alapszakaszban ki játszott a legjobban összességében. Nem a rekordjukat nézve, hanem a pályán látott teljesítményt értékelve. Nem hiszem, hogy vitatni lehetne, hogy a Chiefs és Chargers teljesítettek a legjobban. Pechjükre egy divízióban voltak, így idén az AFC második legjobb alapszakasz csapata arra kényszerül, hogy ne legyen bye weekje és idegenben játssza le az összes playoff meccsét. Ez egyértelműen pech a Patriots vagy a Texans helyzetéhez képest, akik nem játszottak olyan jól, mégis könnyebb helyzetből indulnak a playoffnak. Ha végig mész a 15 éven, és így egyenként - mindenféle statisztikázás nélkül, csak a józan megérzésedre és a pályán látott teljesítményre alapozva - sorba rakod az adott évi legjobban játszó csapatokat, és azt, hogy azzal a teljesítménnyel ki milyen playoff előnyhöz vagy hátrányhoz jutott, máris kapsz egy ugyan nem tudományos igényességgel készült, de "sensible", értelmezhető összesítést. És nem kell hozzá táblázatokat rajzolni, W/L mutatókat körmölni, és azokat összesíteni - amivel úgyis csak azt érnéd el, hogy éppen azokat a különbségeket fogja kilúgozni a munkádból, amire kiváncsi lennél. 😊 Nem véletlenül mondják, hogy az a statisztika az igaz, amit én magam hamisítok. Éppen ezt jelenti. Ha nekiállsz számokat átlagolni - az azok mögötti tartalom, érték súlyozása nélkül - akkor saját magadnak hamisítasz statisztikát. Amit aztán el is hihetsz, de attól még nem lesz igaz. 😊 )
Szerkesztette: peterk2005 udvari bolond


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 7 éve
Elengedhetnétek már ezt a gyenge csoport dolgot, vipera leírta múltkor, azt kell megverni aki szembe jön ...Ha HC lesz, akkor beken hagyjak. Addig nem. Legyen barmekkora fereg is, volt barmennyire szar is a Denvernel, mindenki ket kezzel kapkod azokert a szakemberekert, akik azert mar valamit leraktak az asztalra, McDaniels meg ilyen.
Más:
Tavaly visszarángattuk a coltstól JMD-t, a liga legjobban kereső OC ja lett, de most megint olvasom mindenhol a nevét.
Vajon mit kell még ahhoz csinálnia, hogy ne essen ki a kalapból...?!
gordon
De engem erdekel is tenyleg, hogy o mit tud edzokent, amikor mindent o igazgat, amikor az o kezeben a fo dontesek. A Broncos az egy elso probalkozas volt, tul fiatalon, tul nagy pofaval, de most mar azert nemileg tobb esze van, szoval en remelem, hogy a kovetkezo idenyben o valahol HC lesz. Ha BB marad, akkor mashol, az mindegy. Kivancsi lennek ra, mit tud, mar csak azert is, hogy lassam Colts-szurkolokent, veszitettunk-e az o dontesevel vagy nyertunk.
több mint 7 éve
Elengedhetnétek már ezt a gyenge csoport dolgot, vipera leírta múltkor, azt kell megverni aki szembe jön ...Más:
Tavaly visszarángattuk a coltstól JMD-t, a liga legjobban kereső OC ja lett, de most megint olvasom mindenhol a nevét.
Vajon mit kell még ahhoz csinálnia, hogy ne essen ki a kalapból...?!
több mint 7 éve
Olyan csapatnak kell szurkolni, amelyik szar; különben divat vagy.Szerintem ki kellene szállni innen ezzel a vitával és ezekkel a kevéssé szerencsés megjegyzésekkel vagy privát üzenetekben folytatni. Mind tudjuk, hogy aki igazi szurkoló, az a Kócnak meg a Broncosnak szurkol és - mondhatni - ha igazán belevaló és kivételesen nagy szurkoló, akkor mindkettőnek egyszerre. 😉 Ez amúgy inkább unikum, mint Pats fannek lenni, bár aki egyszerre két csapatnak szurkol, az szerintem nem szurkol egyiknek se...Tudjuk, hogy mennyire helyes világmagyarázatok a mítoszok, és a vallások. De azt is tudjuk, hogy a hívőik meggyőződései mennyire szilárdak, és hitük ellenében mennyire hallgatnak bármilyen racionális érvre is. Persze, ha valakinek ez a hobbija, győzködheti őket.A Pats olyan különleges, hogy nem elég, hogy Belichick és Brady is egy zseni, de még a szurkolótáboruk is kiemelkedik azzal, hogy realista, és kizárólag a racionalitás világában él. Ellentétben a többi csapat szurkolóival, akik mind a mítoszok és vallások világában élnek, és semmi más nem vezeti őket, mint a megkeseredett irígység. 😊
ötös műhold
peterk2005
A vita érdeméhez (?) annyit tennék hozzá, hogy amikor Amendola és Bolden átigazolt a Miamiba, saját játékostársaik áradoztak arról, hogy Amendola milyen szintén látja át a játékot, mennyire tisztában van azzal, hogy az egyes játékhívásoknál kinek mi a feladata, az edzője pedig elmondta, hogy egy olyan "vérprofi mentalitást" hoztak az öltözőbe, ami mindenkire motiváló hatással van. (Ergo ott nincs ilyen profi mentalitás) De érdemes Revis gondolatait is visszaolvasni a Patsnél töltött időkről. A Pats nem különleges, csak egy nagyon jól felépített szervezet, minden idők talán legjobb edzőjével, ahol a sikernek minden alá van rendelve és nem tűrik a fegyelmezetlenséget. (És ahol nem lehet azt mondani, hogy a HC "egy közülünk.")
A zseni Luck és Peyton, nem Belichick és Brady. Ők csak csalók. Így jó lesz? 😊
A siker meg általában másoknak fáj, akik nem sikeresek (vagy a csapatuk nem sikeres) és ez irigységet szül. Ez természetes.
Burkus
Roses are red,
Violets are blue,
Personal foul,
Ndamukong Suh
több mint 7 éve
(Ja, és gratulálok, hogy az első lájkot erre a postodra "Brady kiégett"/"a Jags playoffba jut és erre fogadni is merek" Sobritól kaptad. Ti realisták tartsatok is össze. 😉 )Kicsit ráfeszültél mostanában a like-okra. 😉
peterk2005
Tessék, oszd be:
trendviral.in/wp-content/uploads/2018/07/buy-fb-post-likes.jpg
több mint 7 éve
Amendolát nem lehet(ne) valahogyan visszacsalogatni hozzánk, jövőre? Nyilván nem ok nélkül ment el (pénz), de... Van rá technikai lehetőség egyáltalán? Vagy egy év után már nem "illik" visszamenni. Bevallom, rossz nézni őt a Dolphinsban.