New Orleans Saints

45 feliratkozó

több mint 6 éve
kapitnono New Orleans Saints Ohio State Buckeyes 8 980 — WHO DAT!!!!
Jordy Nelson jön vizitre, tudnék neki örülni ha idős is de Red zone-ban azért őt is lehetne bőven használni, illetve 2-3. számú elkapónak tökéletes lenne.
nemethbence55
Végre valaki, kezdtem aggódni, hogy senkit sem hoznak hírbe velünk. Mondjuk nem is kell két kézzel szórni a pénzt, mert jövőre lejár pl.😛eat,Ingram szerződése is, rájuk is kell spórolni.
Jordy-nak tudnék örülni, jó kis erősítés lenne még ennyi idősen is, remélem meg tudunk vele egyezni, jó kis erősítés lenne Breesnek.
kapitnono
Őszintén szerintem Ingram nem fog maradni jövőre, főleg ha Kamara olyan szezont hoz mint tavaly, mert Ingramot biztos hogy becsületesen meg kell majd fizetni ami így szerintem fölösleges, Peat esetében fenn áll az 5. éves opció vagy addig találunk helyette valakit de így 2-3 év után nagy nehezen megtaláltuk a posztját, mondjuk kicsit idegesítő hogy pl Marcus Peters-t is kihúzhattuk volna akkor helyette na mindegy. Szerintem Nelson nem fog annyira sokat kérni és hasznos játékos lenne Brees kezei alatt. A szabadügynökökről pedig annyit hogy tavaly is úgy hoztunk el 3-4 kezdő játékost hogy szó sem esett róluk korábban, pl. Klein, Ginn,Okafor egyedül Te'o-ról volt szó, szóval én még bízok benne hogy alkotunk valamit.
nemethbence55
Bőven örülnék neki ha hoznánk Nelsont, DRC-t egy veterán OL-t, visszaigazolnánk Okafort , a draftról meg hoznánk LB-t meg mondjuk csere CB-t, S-t.

több mint 6 éve
nemethbence55 New Orleans Saints LSU Tigers 423

HajduImre New Orleans Saints 157
Érteném ezt az elvárást Jimmy felé, ha nem éppen a Saints FO ment volna döntőbíróság elé, hogy ez a fiú akkor is TE és nem elkapó, ha évente egy play-ben áll fel TE pozícióba.
tomi-tomi
Mert TE. Ezt pedig G. is pontosan tudta, csak több zsé kellett volna teljesen nevetseges indokkal. Jól emlékszünk a huzakodásra. Seattleben is TE volt, GBben is az lesz. Nagyon népszerű volt Nolaban a játéka miatt amire rá is erősített az arva fiu imázs.
Nem bánom, hogy nem jött vissza, pedig en is szerettem, de a távozás utáni nyilatkozataival megütött. Jó helyen van ott, ahol.
HajduImre
Dehogy TE. Egy nagy darab elkapó. Akit felraknak TE-ként is a pályára. Dehogy TE
Wyatt
Értem. Így mindjárt más.
több mint 6 éve
Wyatt New England Patriots 26 306

Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 14 014 — Egyéb témák lakó
Mindenki nyugodjon le, pár óra és kezdődik a móka. Lehet itt minden és semmi is.

több mint 6 éve
nemethbence55 New Orleans Saints LSU Tigers 423
A Sportrac szerint kb 10 milliónk van még a cap alatt, amibe benne van már a Brees, Coleman szerződés és a jelenleg birtokolt draftcetlijeink után járó szerződés is. Szóval 1-2 játékos még akár érkezhet is.
kapitnono
Mondjuk abból tényleg lehetne szerezni egy-két kezdő játékost jó szerződésekkel. Egy D-line és Lb nagyon jó lenne, mondjuk szerintem DRC jönni fog.

Szerkesztette: nemethbence55
több mint 6 éve
kapitnono New Orleans Saints Ohio State Buckeyes 8 980 — WHO DAT!!!!
A Sportrac szerint kb 10 milliónk van még a cap alatt, amibe benne van már a Brees, Coleman szerződés és a jelenleg birtokolt draftcetlijeink után járó szerződés is. Szóval 1-2 játékos még akár érkezhet is.

több mint 6 éve
kapitnono New Orleans Saints Ohio State Buckeyes 8 980 — WHO DAT!!!!
Details on Drew Brees' contract with the Saints:
Signing bonus: $10.5M
Base salary in 2018: $10.2M
Incentives in 2018: $3.3M
Cap number in 2018: $24M

több mint 6 éve
nemethbence55 New Orleans Saints LSU Tigers 423
Chase Daniel a Bearshez igazol, szóval kell új backup qb is..
kapitnono
Hillnek itt az esély.
PEEtör
Majd Mayfield beül.
több mint 6 éve
Dobanor New Orleans Saints 59
Willie Snead alacsony tendert kapott.
több mint 6 éve
PEEtör New Orleans Saints 1 758
Chase Daniel a Bearshez igazol, szóval kell új backup qb is..
kapitnono
Hillnek itt az esély.
több mint 6 éve
kapitnono New Orleans Saints Ohio State Buckeyes 8 980 — WHO DAT!!!!
Chase Daniel a Bearshez igazol, szóval kell új backup qb is..

több mint 6 éve
PEEtör New Orleans Saints 1 758
Graham sajnos nem sikerült akkor, tehát marad a FA vagy a draft hogy érteles TE-t szerezzünk mert Fleener biztosan nem az.
DE posztot nem tudom, hogyan akarja a vezetőség megoldani, mert ugye Jordan meg Hendrickson meg G.Johnson kivételével nem nagyon van méretben is megfelelő DE-nk. Okafort remélem vissza tudjuk olcsóért igazolni. Wilkersont jó lett volna ugyanolyan szeződéssel idehozni, mint amit a GB adott neki, de ez nem jött össze sajnos.
Coleman idén 3,3 milliót foglal el, és ugye Brees pontos idei száma még kérdéses. Pénz az nem sok van, kíváncsi leszek, hogy a vezetőség rá akar-e menni még valakire, vagy a draftról akarják megoldani a dolgokat.
Bár igazából az értelmesebb játékosok már a FA nyitása előtt már 1 nappal elkeltek...
kapitnono
Mondjuk az "értelmes" játékosokra nem is lett volna lóvé. Elméletileg nyilatkozgatták, hogy DE meg DB poszton még akarnak valakit (!), illetve Brees reménykedett benne, hogy Graham jön, de ugye...

Szerintem legalább egy veteránt még fogunk hozni, Coleman is "csak" 3 milla a capnek, BRees számai is okosan le lesznek osztva ebben biztos vagyok.
több mint 6 éve
nemethbence55 New Orleans Saints LSU Tigers 423
Kár hogy nem jön Jimmy, de az ő baja... 😊 Találunk valaki mást, így lehet rámegyünk Goedert-re a drafton
ackrisz17
Ő legkésőbb a második körben kimegy szerintem, nekünk ugye az nincs, első kört felesleges erre költeni szerintem, ha megyünk Mayfield-ért akkor úgyse húzzuk ki,ha nem akkor szerintem LB-t vagy D-line játékost húzunk. Talán 3.körben marad még használható TE vagy esetleg meglehetne próbálni egy egy éves szerződéssel Tyler Eifert-et aki ha egészséges akkor van Graham szintjén plusz olcsó is lenne a kihagyások miatt, de hátha egészséges maradna akkor nagy steal lenne.
nemethbence55
Eifert-nél szerintem is be lehetne próbálkozni, remek játékos és ha sok sérülés után pont nálunk tudna egészséges maradni akkor nagy segítség lehet, akár majdnem Graham szint.
ackrisz17
Szerintem akkor jobb is lenne mint Graham az utóbbi évek alapján. A sérülés miatt macerás, de akkor szerintem megtartanám Fleenert, amúgy is jövőre olcsóbban lehetne kivágni.
több mint 6 éve
kapitnono New Orleans Saints Ohio State Buckeyes 8 980 — WHO DAT!!!!
Graham sajnos nem sikerült akkor, tehát marad a FA vagy a draft hogy érteles TE-t szerezzünk mert Fleener biztosan nem az.
DE posztot nem tudom, hogyan akarja a vezetőség megoldani, mert ugye Jordan meg Hendrickson meg G.Johnson kivételével nem nagyon van méretben is megfelelő DE-nk. Okafort remélem vissza tudjuk olcsóért igazolni. Wilkersont jó lett volna ugyanolyan szeződéssel idehozni, mint amit a GB adott neki, de ez nem jött össze sajnos.
Coleman idén 3,3 milliót foglal el, és ugye Brees pontos idei száma még kérdéses. Pénz az nem sok van, kíváncsi leszek, hogy a vezetőség rá akar-e menni még valakire, vagy a draftról akarják megoldani a dolgokat.
Bár igazából az értelmesebb játékosok már a FA nyitása előtt már 1 nappal elkeltek...

több mint 6 éve
ackrisz17 New Orleans Saints LSU Tigers 390 — ackrisz17@hotmail.hu
Kár hogy nem jön Jimmy, de az ő baja... 😊 Találunk valaki mást, így lehet rámegyünk Goedert-re a drafton
ackrisz17
Ő legkésőbb a második körben kimegy szerintem, nekünk ugye az nincs, első kört felesleges erre költeni szerintem, ha megyünk Mayfield-ért akkor úgyse húzzuk ki,ha nem akkor szerintem LB-t vagy D-line játékost húzunk. Talán 3.körben marad még használható TE vagy esetleg meglehetne próbálni egy egy éves szerződéssel Tyler Eifert-et aki ha egészséges akkor van Graham szintjén plusz olcsó is lenne a kihagyások miatt, de hátha egészséges maradna akkor nagy steal lenne.
nemethbence55
Eifert-nél szerintem is be lehetne próbálkozni, remek játékos és ha sok sérülés után pont nálunk tudna egészséges maradni akkor nagy segítség lehet, akár majdnem Graham szint.

több mint 6 éve
ackrisz17 New Orleans Saints LSU Tigers 390 — ackrisz17@hotmail.hu
Hát ha Bush és Vaccarro is megy akkor azért egy veteránt mindenképpen hozni kell még szerintem, én azt mondom hogy DRC nem is lenne rossz, Safetyben is el tudna játszani meg szélen is. Azért a napokban szerintem Loomis-ék alakítanak valamit...nagy mágus az ember 😀

több mint 6 éve
Fattyu New Orleans Saints 1 859
Graham ennyiért kurva sok lett volna. Így meg kell tartani Okafort és Kelemetét. Amúgy Busht is elengedtük, őt sajnálom a depth miatt. Vagy esetleg ezek után a történések után mégsem megy Vaccaro?
PEEtör
Pénz az nincs, úgyhogy bàrmi megtörténhet!😀😀

több mint 6 éve
PEEtör New Orleans Saints 1 758
Graham ennyiért kurva sok lett volna. Így meg kell tartani Okafort és Kelemetét. Amúgy Busht is elengedtük, őt sajnálom a depth miatt. Vagy esetleg ezek után a történések után mégsem megy Vaccaro?
több mint 6 éve
Matthew99 New Orleans Saints 9 581 — Invisible man
Celeknél nem lenne értelme bepróbálkozni? Van még nála a tankban?

Jimmy egyébként 3 év/30 milla

Szerkesztette: Matthew99

A baseball 90% fejjáték. A másik fele fizikai. Nincs ez elbaszva, csak másra lesz jó. A legrosszabb, mikor a hülyeség szorgalommal párosul.
több mint 6 éve
nemethbence55 New Orleans Saints LSU Tigers 423
Hát sajnos minden célpontról lemaradtunk akikről beszéltek, Graham nem tudom mennyiért megy GB-be, de az nekem nagyon nagy csalódás hogy gondolok kB +2-3 misivel fog többet kapni, de lássuk be itt nagyobb esélye lenne nyerni szerintem, nem akarok kötöszködni vagy ilyenek de azért GB-be tudomásom szerint nincs D ami nélkül nem lehet nyerni erre mi voltunk az élő példa, Butler-nek örültem volna de nem évi 12 misiért amit kapott a Titans-től szó al érte nem sírok, Wilkerson pedig 5 millió évente, annyiért mi is elhozhattuk volna, igaz kérdéses, hogy hogyan fog teljesíteni. A mai nap én megnézném DRC-t most
már igazából ő az egyetlen elérhető CB aki ér is valamit, vagy megoróbálkozunk Kyle Fuller-nél de ott ugye a tender miatt kétlem hogy licit háborút vívunk a Bears-el, illetve Okafor visszaigazolására mennék még rá, esetleg egy használható DT és/vagy LB.