New Orleans Saints

45 feliratkozó

több mint 6 éve
ackrisz17 New Orleans Saints LSU Tigers 390 — ackrisz17@hotmail.hu
Én azért sajnálom Breux-ot, amikor egészséges volt akkor nem volt rossz ráadásul emberileg is nagyon jó. Így viszont valószínű hogy a piacról is hozunk CB-t, kiderül ki lesz az.

több mint 6 éve
nemethbence55 New Orleans Saints LSU Tigers 423
Breaux nem marad, legalábbis nem tenderrel, kétlem hogy szerződést adunk neki.
nemethbence55
szezon közben is voltak hangok már, hogy végeztünk vele és a sérüléseivel, szóval nem csoda. kis pénzért maradhat.
PEEtör
Igaz a sérülés meg minden de amikor nem volt az akkor nagyon jó volt, a kevés pénz lett volna a tender, amit nem fogunk rá tenni, szóval ez a hajó elúszott, egy slot Cb azért nem ártana akár DRC vagy draftról valaki. Mindenesetre ezt talán mindnyájunk nevében mondhatom hogy mostantól sokkal nyugodtabban várhatjuk a holnap délutánt az igazolások miatt.
több mint 6 éve
PEEtör New Orleans Saints 1 758
Breaux nem marad, legalábbis nem tenderrel, kétlem hogy szerződést adunk neki.
nemethbence55
szezon közben is voltak hangok már, hogy végeztünk vele és a sérüléseivel, szóval nem csoda. kis pénzért maradhat.
több mint 6 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 14 014 — Egyéb témák lakó
És mert itt húzza az igát 10+ éve, ami alatt kb kétszer sikerült neki védelmet rakni, mégsem emlékszem egy sirámára sem, pedig aztán nyugodtan szólhatott volna, hogy elmentek már a faszba, hogy én itt egyedül megcsinálok mindent, még sincs semmi értelme.

Máshol kapott volna két évre 60 milliót. Nálatok maradt két évre 48 millióért. Garoppolo 7 meccsel 27.5 milláért írt alá. Stafford és Carr 26-27 milliókért. Cousins 30 körülit fog kapni. Legyetek hálásak neki, hogy ehhez képest 48-ért marad.
Wyatt
Így.

Drew egy embert szokott hibáztatni a kudarcokért: önmagát. Viszont még amikor megdöntötte a Unitas rekordot, akkor is a többieknek köszönte meg. Legyünk hálásak Drewnak (és Zachnek 😛), hogy maradt.

több mint 6 éve
nemethbence55 New Orleans Saints LSU Tigers 423
Breaux nem marad, legalábbis nem tenderrel, kétlem hogy szerződést adunk neki.
több mint 6 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 14 014 — Egyéb témák lakó
Évi 25 millió lófütyi, Alex Smith pénz. Alsó hangon évi 5 milliót hagyott benn legalább azzal, hogy nem ment ki a piacra.
gabokocka
Egyetértek. A többiektől kérdezem, mennyit fizetett volna Drewnak? 20-t? Az alatt? Ugyan már. 30 millió feletti garantált pénzt, amit a Vikes-szal kapcsolatban emlegettek, soknak tartottam volna. És ha valaki szerint a 3 millió nem sok, az adjam nekem, majd én beosztom 😊

több mint 6 éve
no Baltimore Ravens 7 058
tudja valaki, hogy lesz iden: Saints-Ravens?
Most, hogy mar felszallt a fust vegre ( es feher szerencsere)
több mint 6 éve
nemethbence55 New Orleans Saints LSU Tigers 423
Snead is marad tendert raktunk rá, szóval alig fog keresni valamit, ha visszatalálna a tavaly előtti formájába akkor nagyon jó deal lehetne, most már csak Okafor kéne, esetleg Breaux-ra is egy tender
több mint 6 éve
Amadeus the Young Las Vegas Raiders West Virginia Mountaineers 32 690
Évi 25 millió lófütyi, Alex Smith pénz. Alsó hangon évi 5 milliót hagyott benn legalább azzal, hogy nem ment ki a piacra.
gabokocka
abszolút, full korrekt pénzért marad.

criminal lawyer or criminal lawyer?
több mint 6 éve
gabokocka Carolina Panthers North Carolina Tar Heels 25 260 — Keep pounding
Évi 25 millió lófütyi, Alex Smith pénz. Alsó hangon évi 5 milliót hagyott benn legalább azzal, hogy nem ment ki a piacra.

http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
több mint 6 éve
dande2 Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 41 027 — Így remélem megfelelek nektek.....
Nem is kérdés nagyon jó jogy maradt s nevetséges felvetés megért e ennyit. Ha valaki akkor ő igen. Jóban rosszban tett annyit ezért a csapatért, örülök h nem ment máshová.
több mint 6 éve
kapitnono New Orleans Saints Ohio State Buckeyes 8 980 — WHO DAT!!!!
Első évben 27 millió garantált

több mint 6 éve
Wyatt New England Patriots 26 306
Brees állítólag 2 év 48 milláért MARAD.
Matthew99
Valszeg a Vikings durván megkínálta... Okosan tették, hiszen így ha nem is ír alá hozzájuk, mindenesetre jól felverték az árát, amivel legalább megszívatnak minket, egy fontos NFC-riválist.
Rutin
Ez igaz is lenne, ha 30+ misi lenne per év a fizuja. 24-ért még mindig nagyon akciós.
Wyatt
Szerintem is...egy Brees 24 milláért ebben a korban is simán jó biznisz, mivel elit.
Chargers LT
Azért egy franchise QB esetében, egy olyan klubtól, ahol 10+ éve játszik (gyakorlatilag a csapat arca, de a saját brandje is a Saints-re épül), és éppen cap-space issue van egy potenciális Super Bowl run előtt... szerintem igenis sok pénz 2 évre 48 milla.
Rutin
És mert itt húzza az igát 10+ éve, ami alatt kb kétszer sikerült neki védelmet rakni, mégsem emlékszem egy sirámára sem, pedig aztán nyugodtan szólhatott volna, hogy elmentek már a faszba, hogy én itt egyedül megcsinálok mindent, még sincs semmi értelme.

Máshol kapott volna két évre 60 milliót. Nálatok maradt két évre 48 millióért. Garoppolo 7 meccsel 27.5 milláért írt alá. Stafford és Carr 26-27 milliókért. Cousins 30 körülit fog kapni. Legyetek hálásak neki, hogy ehhez képest 48-ért marad.

több mint 6 éve
Rutin New Orleans Saints LSU Tigers 2 021
Deal! 2 év, 50 millió!

Who * dat * say * dey * gonna * beat * dem * Saints * ???
több mint 6 éve
Rutin New Orleans Saints LSU Tigers 2 021
Brees állítólag 2 év 48 milláért MARAD.
Matthew99
Valszeg a Vikings durván megkínálta... Okosan tették, hiszen így ha nem is ír alá hozzájuk, mindenesetre jól felverték az árát, amivel legalább megszívatnak minket, egy fontos NFC-riválist.
Rutin
Ez igaz is lenne, ha 30+ misi lenne per év a fizuja. 24-ért még mindig nagyon akciós.
Wyatt
Szerintem is...egy Brees 24 milláért ebben a korban is simán jó biznisz, mivel elit.
Chargers LT
Azért egy franchise QB esetében, egy olyan klubtól, ahol 10+ éve játszik (gyakorlatilag a csapat arca, de a saját brandje is a Saints-re épül), és éppen cap-space issue van egy potenciális Super Bowl run előtt... szerintem igenis sok pénz 2 évre 48 milla.

Who * dat * say * dey * gonna * beat * dem * Saints * ???
több mint 6 éve
nemethbence55 New Orleans Saints LSU Tigers 423
2 év 48 misiről van szó, ebből nem tudni ugye hogy mennyi megy el idén mert én simán kinézem loomisékból hogy megcsinálják úgy, hogy miután visszavonul akkor is fizetünk neki 5-10 misit és azt ne feledjük hogy idén alapból elvitt 6 milliót ami ugye már alapból nem volt beszámolva a 30 misi szabad cap-be, most ugye nem tudni hogy ez a 24 erre jön rá vagy ezen kívűl mert ha erre jönne akkor ugye nem kB 6 maradna a cap-ben hanem 12 ami már sokkal jobban néz ki. Fleenert júniusban kivágva 3 millió felszabadulna, ami ha jön Graham akkor mindenképp megtörténik. Morstead akár mekkora Saints kedvenc akkor is elvisz 4 milliót ami ebben az esetben nagyon sok, de paycut megoldható, illetve azok akik jobban szeretik a csapatot (Jordan, Armstead, Unger????) az ő bónuszaikat eltologatni akár ha belemennének jöhetne paycut is. Brees után szerintem Graham mindenképp kéne, akkor az offense meglenne szerintem vagy ha úgyvan 3-4-5 körben jöhetne egy WR illetve O-line rotációs ember(ek). A védelembe Okafor maradhatna vagy akkor egy jobb DE vagy amiben bízhatunk hogy Hendrickson-t sikerül felépíteni + több tapasztalattal akár lehetne kezdő szint, tavaly már mutatott bíztató jeleket, de azért egy motivált és fegyelmezett Wilkerson jó lenne, LB sor belegondolva nem is lenne rossz ha mindenki egészséges marad, Klein egyáltalán nem volt rossz illetve vezéregyéniségnek tűnt ebben a fiatal D-ben, Te'o főleg Klein kiesése után volt nagyon jó és Anzalone is biztató volt csak hát ugye ő porcelán ember és nem lehet bízni benne hogy egészséges marad, oda azért nem ártana egy ember ez nyilván függ attól hogy felmegyünk-e Mayfield-ért, mert ha nem akkor lehetne 1/27-en húzni Lb-t, illetve egy slot corner kéne, aki akár lehetne DRC vagy Breaux is ha egészséges, de én Butler-nek örülnék a legjobban, de kétlem hogy rá is maradna pénz pedig akkor Crawley mehetne slotba amúgy is ő egy eléggé fizikális corner szerintem TE-ken nem vallana szégyent, szerintem egy ilyen csapatot nem verne meg senki.
nemethbence55
több mint 6 éve
nemethbence55 New Orleans Saints LSU Tigers 423
2 év 48 misiről van szó, ebből nem tudni ugye hogy mennyi megy el idén mert én simán kinézem loomisékból hogy megcsinálják úgy, hogy miután visszavonul akkor is fizetünk neki 5-10 misit és azt ne feledjük hogy idén alapból elvitt 6 milliót ami ugye már alapból nem volt beszámolva a 30-ba, most ugye nem tudni hogy ez a 24 erre jön rá vagy ezen kívűl mert ha erre jönne akkor ugye nem kB 6 maradna a cap-ben hanem 12 ami már sokkal jobban néz ki. Fleenert júniusban kivágva 3 millió felszabadulna, ami ha jön Graham akkor mindenképp megtörténik. Morstead akár mekkora Saints kedvenc akkor is elvisz 4 milliót ami ebben az esetben nagyon sok, de paycut megoldható, illetve azok akik jobban szeretik a csapatot (Jordan, Armstead, Unger????) az ő bónuszaikat eltologatni akár ha belemennének jöhetne paycut is. Brees után szerintem Graham mindenképp kéne, akkor az offense meglenne szerintem vagy ha úgyvan 3-4-5 körben jöhetne egy WR illetve O-line rotációs ember(ek). A védelembe Okafor maradhatna vagy akkor egy jobb DE vagy amiben bízhatunk hogy Hendrickson-t sikerül felépíteni + több tapasztalattal akár lehetne kezdő szint, tavaly már mutatott bíztató jeleket, de azért egy motivált és fegyelmezett Wilkerson jó lenne, LB sor belegondolva nem is lenne rossz ha mindenki egészséges marad, Klein egyáltalán nem volt rossz illetve vezéregyéniségnek tűnt ebben a fiatal D-ben, Te'o főleg Klein kiesése után volt nagyon jó és Anzalone is biztató volt csak hát ugye ő porcelán ember és nem lehet bízni benne hogy egészséges marad, oda azért nem ártana egy ember ez nyilván függ attól hogy felmegyünk-e Mayfield-ért, mert ha nem akkor lehetne 1/27-en húzni Lb-t, illetve egy slot corner kéne, aki akár lehetne DRC vagy Breaux is ha egészséges, de én Butler-nek örülnék a legjobban, de kétlem hogy rá is maradna pénz pedig akkor Crawley mehetne slotba amúgy is ő egy eléggé fizikális corner szerintem TE-ken nem vallana szégyent, szerintem egy ilyen csapatot nem verne meg senki.
több mint 6 éve
kapitnono New Orleans Saints Ohio State Buckeyes 8 980 — WHO DAT!!!!
Szerintem ez egy jó üzlet, nem sok a 24 millió, hála isten olyan nagyon sok hiányposztunk nincs, a szabadügynök piacról én egyedül Grahamet hoznám de nagyon illetve pár kiegészítő embert pl DL vagy LB, bár ugye jön vizitre pl DRC aki azért még mindig nem rossz játékos szerintem , csak öreg, de ha jó áron meg lehet szerezni akkor nem lenne rossz.
ackrisz17
Én Grahamet hoznám mindenképpen, akivel ugye kölcsönös az érdeklődés elvileg. A többi posztot meg lehetne a draftról pótolni.

több mint 6 éve
ackrisz17 New Orleans Saints LSU Tigers 390 — ackrisz17@hotmail.hu
Szerintem ez egy jó üzlet, nem sok a 24 millió, hála isten olyan nagyon sok hiányposztunk nincs, a szabadügynök piacról én egyedül Grahamet hoznám de nagyon illetve pár kiegészítő embert pl DL vagy LB, bár ugye jön vizitre pl DRC aki azért még mindig nem rossz játékos szerintem , csak öreg, de ha jó áron meg lehet szerezni akkor nem lenne rossz.

több mint 6 éve
Chargers LT Los Angeles Chargers Florida State Seminoles 11 295 — Jedi Master
Brees állítólag 2 év 48 milláért MARAD.
Matthew99
Valszeg a Vikings durván megkínálta... Okosan tették, hiszen így ha nem is ír alá hozzájuk, mindenesetre jól felverték az árát, amivel legalább megszívatnak minket, egy fontos NFC-riválist.
Rutin
Ez igaz is lenne, ha 30+ misi lenne per év a fizuja. 24-ért még mindig nagyon akciós.
Wyatt
Szerintem is...egy Brees 24 milláért ebben a korban is simán jó biznisz, mivel elit.

"Vicces gyerek vagy Sully, ezt díjazom! Téged nyírlak ki utolsónak." 😀
több mint 6 éve
Wyatt New England Patriots 26 306
Brees állítólag 2 év 48 milláért MARAD.
Matthew99
Valszeg a Vikings durván megkínálta... Okosan tették, hiszen így ha nem is ír alá hozzájuk, mindenesetre jól felverték az árát, amivel legalább megszívatnak minket, egy fontos NFC-riválist.
Rutin
Ez igaz is lenne, ha 30+ misi lenne per év a fizuja. 24-ért még mindig nagyon akciós.

több mint 6 éve
Rutin New Orleans Saints LSU Tigers 2 021
Brees állítólag 2 év 48 milláért MARAD.
Matthew99
Valszeg a Vikings durván megkínálta... Okosan tették, hiszen így ha nem is ír alá hozzájuk, mindenesetre jól felverték az árát, amivel legalább megszívatnak minket, egy fontos NFC-riválist.

Who * dat * say * dey * gonna * beat * dem * Saints * ???
több mint 6 éve
Matthew99 New Orleans Saints 9 581 — Invisible man
Brees állítólag 2 év 48 milláért MARAD.
Matthew99
Ha ez tényleg így lesz, akkor veszek egy Zach Strief mezt...
Gyurma Pappa
 twitter.com/RapSheet/status/973527334971215873

A baseball 90% fejjáték. A másik fele fizikai. Nincs ez elbaszva, csak másra lesz jó. A legrosszabb, mikor a hülyeség szorgalommal párosul.
több mint 6 éve
sutianap Pittsburgh Steelers Pittsburgh Panthers 13 288 — capitaine du château de Vienne 1487
Brees állítólag 2 év 48 milláért MARAD.
Matthew99
Nos ha ez így van akkor végre lezàrul ez a kérdés, és így a FA piac is szàmunkra, de nem bànom.
Maradnak a kivàgàsok, szerződésmódosítàsok, és perem emberkék igazolàsa, hàtha belenyulunk a tutiba. És a draft bízva az elmúlt két év sikerességében.
Fattyu
vagy csak földkörüli pályára kerül az Ingram-Ginn páros
sutianap
Ingramet nem hinném hogy elengednénk, azért a 4 millióért bőven megéri itt tartani..Meg amúgysem merült fel, hogy elküldenénk.
kapitnono
a 24 millió éveshez olyan 4-5 milliót még ki kellene bányászni a capből

Aki nem hiszi, annak utánajárnak