New Orleans Saints

46 feliratkozó

több mint 9 éve
kapitnono New Orleans Saints Ohio State Buckeyes 10 145 — WHO DAT!!!!
Kár a vereségért. Az a két buta TO- főleg Ingramé, mert akkor ugy X lehetett volna, vagy ha abból is TD akkor vezethettünk volna. Csakhát vitte előre a hév hogy TD-t csináljon, nem tudom hibáztatni érte, ketten feküdtek alatta, így nem volt esélye a földre kerülni, hogy halott legyen a játék. Parkernek így csak ki kellett ütnie a kezéből a labdát.
Azért is kár a vereségért, mert most nem a D-n múlott. Az első negyedben kicsit bealudtunk, Ware TD-jét mondjuk nézni is rossz volt a sok missed tackle miatt, de utána egész jól működött az egység.
Sovány vigasz, hogy a falcons is kikapott.
ui.: Thomas nagy király lesz Cooksal, Sneaddel, meg ha feljebb lép akkor Fleenerrel.


több mint 9 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 10 383 — #neverpunt
Nagy kár a maiért, kulcsszitukban fegyelmezettebb játékkal meg lehetett volna. Ahogy az idén bukott 4 meccsből ez három meccsről is elmondható.

Azért sajnálom a sok sérülést a D-ben, mert így DA kap majd még egy szezont, ráfoghatja az ideit a sérülésekre. Pedig nem érdemelné meg azt se, hogy a szezont kihúzza.

több mint 9 éve
PEEtör New Orleans Saints 1 758
Ebben az egész rohadt keserves szezonunkban Breest elmondhatatlanul sajnálom. Egy-két hozzá képest némileg gyengébb szezon után (amikor szidtam is egy keveset) sikerült neki régi szintjére, sőt, még magasabbra állítania a fokozatot, karrierje során a legjobb elkapógárdával rendelkezik, és hiába játszik szenzációsan, csak a vereségek gyűlnek.

Ugye ezzel az támadósorral simán PO résztvevők kéne, hogy legyünk, egy épphogy top 20-as védelemmel is, aztán mi lenne, ha top 15, neadjisten 10-et súrolná kívülről, belegondolni is félelmetes és nagyon, nagyon szomorú (hozzáteszem, a mai meccs nem kifejezetten itt úszott el, de ismét nem Breesen)

Szerkesztette: PEEtör
több mint 9 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 10 383 — #neverpunt
Anthony mibe sérült bele? Fogmosásba?

több mint 9 éve
kapitnono New Orleans Saints Ohio State Buckeyes 10 145 — WHO DAT!!!!
 www.nola.com/saints/index.ssf/2016/10/new_orleans_saints_dannell_ell_2.html#incart_river_index
Itt a hivatalos sérültlistánk a chiefs ellen.
Armstead valszleg. játszani fog, míg ellerbe hiába edzett egész héten kimaradt.
Kimaradt még: Peat, S.Moore, S.Anthony,D.Breaux, D.Lasco.
Kruger játékára szintén van esély.


több mint 9 éve
PEEtör New Orleans Saints 1 758
Passzblokkban tényleg jobb idén a vártnál a fal, tekintetbe véve azt is, hogy már a harmadik számú LT-t próbáltuk a hétvégén és így az egyik kezdő G se mindig a posztján játszott, amikor egészséges volt.
Na de az igazi teszt alá most hétvégén lesz helyezve a passz O. Ugyan sok sacket nem csinál a KC, de meccsenként ők szerezték eddig a legtöbb picket, és a védelmük az 5. legalacsonyabb PR-t engedi a ligában.
atapapa
armstead elvileg játszani fog, hátha ez sokat segít majd Brees megvédésében.
kapitnono
Igazából idén a secondary az ami atomjó a Chiefsnél, a pass rushon meglátszik, hogy nincs Justin Houston.
empty taxi
Legalább azt az aspektusát érdekes lesz nézni, HOF QB az atomjó sec ellen, merthogy a futásnál szerintem 200 yard körül simán vernek ránk, meg azért ott van Maclin, Kelce is.
több mint 9 éve
empty taxi Atlanta Falcons Georgia Bulldogs 37 231 — NFL bracket champion '26
Passzblokkban tényleg jobb idén a vártnál a fal, tekintetbe véve azt is, hogy már a harmadik számú LT-t próbáltuk a hétvégén és így az egyik kezdő G se mindig a posztján játszott, amikor egészséges volt.
Na de az igazi teszt alá most hétvégén lesz helyezve a passz O. Ugyan sok sacket nem csinál a KC, de meccsenként ők szerezték eddig a legtöbb picket, és a védelmük az 5. legalacsonyabb PR-t engedi a ligában.
atapapa
armstead elvileg játszani fog, hátha ez sokat segít majd Brees megvédésében.
kapitnono
Igazából idén a secondary az ami atomjó a Chiefsnél, a pass rushon meglátszik, hogy nincs Justin Houston.


Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 9 éve
Rutin New Orleans Saints LSU Tigers 2 021
Elkezdhetnénk kicsit futni is... (na nem az eredmény után!)

Who * dat * say * dey * gonna * beat * dem * Saints * ???
több mint 9 éve
kapitnono New Orleans Saints Ohio State Buckeyes 10 145 — WHO DAT!!!!
Passzblokkban tényleg jobb idén a vártnál a fal, tekintetbe véve azt is, hogy már a harmadik számú LT-t próbáltuk a hétvégén és így az egyik kezdő G se mindig a posztján játszott, amikor egészséges volt.
Na de az igazi teszt alá most hétvégén lesz helyezve a passz O. Ugyan sok sacket nem csinál a KC, de meccsenként ők szerezték eddig a legtöbb picket, és a védelmük az 5. legalacsonyabb PR-t engedi a ligában.
atapapa
armstead elvileg játszani fog, hátha ez sokat segít majd Brees megvédésében.


több mint 9 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 10 383 — #neverpunt
Passzblokkban tényleg jobb idén a vártnál a fal, tekintetbe véve azt is, hogy már a harmadik számú LT-t próbáltuk a hétvégén és így az egyik kezdő G se mindig a posztján játszott, amikor egészséges volt.
Na de az igazi teszt alá most hétvégén lesz helyezve a passz O. Ugyan sok sacket nem csinál a KC, de meccsenként ők szerezték eddig a legtöbb picket, és a védelmük az 5. legalacsonyabb PR-t engedi a ligában.

több mint 9 éve
kapitnono New Orleans Saints Ohio State Buckeyes 10 145 — WHO DAT!!!!
A PFF értékelései szerint, eddig a mienk a legjobb O-line ha a pass protectiont, nézzük, Breesre helyezték eddig a lekevesebb nyomást mindössze a játékok 20%-ban volt nyomás rajta, és ezek 2,8 %-ból lett sack.
Az O-line-ból is kiemelkedik Max Unger, aki majd 300 snapjéből, mindössze egy pressure-t engedélyezett, sacket egyet sem.

Szerkesztette: kapitnono


több mint 9 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 10 383 — #neverpunt
Egy kis bulvár...

Ajándék egy beteg kissrácnak! 😀

 m.facebook.com/story.php?story_fbid=10154000411072061&id=59306617060

I love you, WhoDat Nation! 😀
Rutin
don't dance in my end zone!!!
atapapa
Legközelebb ilyen pólót hozok! 😀
Rutin
Megvéve! 😊

több mint 9 éve
Rutin New Orleans Saints LSU Tigers 2 021
Egy kis bulvár...

Ajándék egy beteg kissrácnak! 😀

 m.facebook.com/story.php?story_fbid=10154000411072061&id=59306617060

I love you, WhoDat Nation! 😀
Rutin
don't dance in my end zone!!!
atapapa
Legközelebb ilyen pólót hozok! 😀

Who * dat * say * dey * gonna * beat * dem * Saints * ???
több mint 9 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 10 383 — #neverpunt
Egy kis bulvár...

Ajándék egy beteg kissrácnak! 😀

 m.facebook.com/story.php?story_fbid=10154000411072061&id=59306617060

I love you, WhoDat Nation! 😀
Rutin
don't dance in my end zone!!!

több mint 9 éve
kapitnono New Orleans Saints Ohio State Buckeyes 10 145 — WHO DAT!!!!
Rankinst aktiváltuk az IR-ről, sean szerint ma már edzeni fog a többiekkel, így az új szabály értelmében a 9.héten debütálhat is.


több mint 9 éve
Rutin New Orleans Saints LSU Tigers 2 021
Egy kis bulvár...

Ajándék egy beteg kissrácnak! 😀

 m.facebook.com/story.php?story_fbid=10154000411072061&id=59306617060

I love you, WhoDat Nation! 😀

Who * dat * say * dey * gonna * beat * dem * Saints * ???
több mint 9 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 15 522 — zászló zászló szív
Payton olvasta a kommentemet, arról adott interjút, hogy reméli mielőbb újra nézhető lesz a PI.

több mint 9 éve
adam77 New Orleans Saints 640
lebuktunk 😀 😀 😀
 www.facebook.com/120Yard/photos/a.350104745052915.83053.341902765873113/1251762134887167/?type=3&theater
több mint 9 éve
krixtofer New Orleans Saints 606 — SaintGooner
Huh 😀 Szépen lassan közeledünk Lipóthoz. 😊
Megvaaan!
több mint 9 éve
gabokocka Carolina Panthers North Carolina Tar Heels 27 224 — Keep pounding
Gratula, jobban megérdemeltétek, mint mi, de itt is van gond dögivel.
A Falcons kb a 10. héten nyeri meg a csoportot 😕

http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
több mint 9 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 10 383 — #neverpunt
A sec nagyon gáz volt sajnos, csak nálunk fordulhat elő hogy 40 feletti szerzett ponttal is idegeskedni kell rendszeresen a győzelemért.
No mindegy, a W az W, Bróék visszajönnek nemsokára, aztán talán jobb lesz ez egy cseppnyit.

Szerkesztette: atapapa

több mint 9 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 15 522 — zászló zászló szív
A D továbbra is fos. Nem akarok bírózni, megnyert meccsen nem illik különben sem, de az NFL igazán elgondolkodhatna, hogy jó-e így a DPI szabály, illetve jó-e, hogy nem lehet mondjuk challengelni. Nem fogom visszanézni, első benyomás alapján a 3 DPI-ből egy volt jogos (a 2.), egy olyan amit "nem szoktak dobni" (3.), egy meg...

több mint 9 éve
PEEtör New Orleans Saints 1 758
De megérdemeltük már ezt...
több mint 9 éve
kapitnono New Orleans Saints Ohio State Buckeyes 10 145 — WHO DAT!!!!
Stupar kiszoritja laut?
Janek
nem ugyanazon a poszton tolják. Lau az előző meccset sérülés miatt hagyta ki, bár nem igazán nyújtott olyan teljesítményt lau ami bebetonozná a kezdő pozícióját.


több mint 9 éve
Janek Philadelphia Eagles Florida Gators 16 874 — Apu ökölbeszorított keze
Stupar kiszoritja laut?