New Orleans Saints
46 feliratkozó
több mint 9 éve
Fairley igazolásával és Rankins draftolásával már régen megástuk JJ sírját. Amúgy a 2013-as pont jó draft volt, 2 betonbiztos kezdő, plusz Stills, aki míg itt volt, szintén az volt. Ehhez képest a 2014-es drafton több pickünk volt és már csak Cooks van rosteren.
több mint 9 éve
Rankins felépülése után kitettük a csapatból John Jenkinst.Erről, a draftjainkról, Ata sztem regényt tudna írni..
www.nola.com/saints/index.ssf/2016/11/saints_release_defensive_linem.html#incart_river_index
Pedig szinte még előttem van amikor feltradeltünk érte, de aztán nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Pedig az első évében mg egész jól tolta. A 2013-as draftról így már csak Vaccaro és Armstead van rosteren.
kapitnono
Lehet, már dolgozik is rajta.😀



2011.10.30.: Vazzzze,vazzzze,vazzzze......!!!!!! 2012.03.21.: vazzze az n hatványon; n→∞
több mint 9 éve
Rankins felépülése után kitettük a csapatból John Jenkinst.www.nola.com/saints/index.ssf/2016/11/saints_release_defensive_linem.html#incart_river_index
Pedig szinte még előttem van amikor feltradeltünk érte, de aztán nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Pedig az első évében mg egész jól tolta. A 2013-as draftról így már csak Vaccaro és Armstead van rosteren.

több mint 9 éve
hullanak a játékosok a Denverben is rendesen, az újonc irányítót is össze lehet zavarni. Most majd egy héttel a meccs előtt még akár esélyünk is lehet... Sajnos nem fogok tudni menni a meccsnézésre, mert nem fogok tudni szabit kivenni és lassan két hónapja nem járok be dolgozni....

több mint 9 éve
November 17 TNF-et nézzük esetleg együtt?Én a Broncos elleni meccstől teszem függővé a dolgot.
Thomas80
No, nem azt, hogy szívesen nézek-e veletek együtt meccset (mert természetesen igen!), hanem azt, hogy egyáltalán megnézem-e élőben.
Szóval mához egy hétre meg tudom mondani...
Szerkesztette: Rutin
Who * dat * say * dey * gonna * beat * dem * Saints * ???
több mint 9 éve
Hát ezt szomorúan hallom, akkor új hely után nézünk.Ez mind rágalom Bundy, Rutin és CLB duóban gerincre vágta a mosdóban a biztiőr barátnőjét, majd a hirtelen jött poligám szerelmen méltatlankodó jámbor fiúval újrafugázták a metlakit, végül nem volt elég lové a kasszában ahhoz, hogy a CLB által követelt védelmi pénzt kifizessék, ezért most itt ketten öntik az internetre a fekete PR-t.Történt mindez úgy, hogy csak mi voltunk vendégek az egész helyen...A kedvec eseménysorom az volt, hogy kb. 2 órán keresztül standoltak, amiben zavarta volna őket a hangerő, ezért azt nem lehetett kérni...rendelni viszont úgy látszik lehetett volna stand alatt, mert a meccs végén egy izgalmas pillanatban elkapcsolták az adást egy olyan felkiáltással, hogy "Ez nem mozi! Ha tovább akarjuk nézni, akkor rendeljünk!" 😀Mi történt? Sajnos most nem voltam ott, de előtte úgy emlékszem nem volt gond.En benne vagyok, szóljatok és lefoglalok valami helyet. Mert a szokásos matt bár csütörtökön nem a legjobb választás.Legutóbb, az Atlanta-meccs alatt nem is nagyon zártuk őket a szívünkbe...
bundy203
Rutin
bundy203
Hozzáteszem, hogy hagyján hogy mindig volt előttünk ital, én személy szerint már szomjas se voltam akkorra 😉
clbass
Rutin
Komolyra fordítva: azt a helyet a jövőben nem preferálnám.
atapapa
több mint 9 éve
Annyira jellemző a | ligára | ...dailysnark.com/nfls-twitter-account-deletes-mark-ingram-highlight-realizing-says-mic-td/

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 9 éve
az offense nagyon megy. A den def komoly felmérés lesz, de ha a mi védelmünk hoz egy jó közepest.... visszajönnek a sérültek.... akár nyerhetünk is.

több mint 9 éve
es jovo heten Sziamiau es bandaja - na az lesz szep 😊Hozni kellllllll!!!!!44!4 Aztán a Panthers ellenit, aztán a Rams ellenit, aztán a... 😀
diceman
Brutál szoros ez az NFC WC jelenleg, reménykedem, hogy valahogy odaérünk, de realista/pesszimista vagyok csak.
Szerkesztette: PEEtör
több mint 9 éve
es jovo heten Sziamiau es bandaja - na az lesz szep 😊
több mint 9 éve
Ez az a meccs, amiből semmit nem szabad levonni, bár jól esett, hogy végre nem kellett idegeskedni túl sokat.A védelem még mindig nem az igazi, de ki vagyok békülve vele, ha minden meccsen csinálnak 4 TO-t 😛

több mint 9 éve
Ez mind rágalom Bundy, Rutin és CLB duóban gerincre vágta a mosdóban a biztiőr barátnőjét, majd a hirtelen jött poligám szerelmen méltatlankodó jámbor fiúval újrafugázták a metlakit, végül nem volt elég lové a kasszában ahhoz, hogy a CLB által követelt védelmi pénzt kifizessék, ezért most itt ketten öntik az internetre a fekete PR-t.Történt mindez úgy, hogy csak mi voltunk vendégek az egész helyen...A kedvec eseménysorom az volt, hogy kb. 2 órán keresztül standoltak, amiben zavarta volna őket a hangerő, ezért azt nem lehetett kérni...rendelni viszont úgy látszik lehetett volna stand alatt, mert a meccs végén egy izgalmas pillanatban elkapcsolták az adást egy olyan felkiáltással, hogy "Ez nem mozi! Ha tovább akarjuk nézni, akkor rendeljünk!" 😀Mi történt? Sajnos most nem voltam ott, de előtte úgy emlékszem nem volt gond.En benne vagyok, szóljatok és lefoglalok valami helyet. Mert a szokásos matt bár csütörtökön nem a legjobb választás.Legutóbb, az Atlanta-meccs alatt nem is nagyon zártuk őket a szívünkbe...
bundy203
Rutin
bundy203
Hozzáteszem, hogy hagyján hogy mindig volt előttünk ital, én személy szerint már szomjas se voltam akkorra 😉
clbass
Rutin
Komolyra fordítva: azt a helyet a jövőben nem preferálnám.
több mint 9 éve
Rankins-et aktiváltuk az IR-ről, és így játszhat a 49-ers ellen. Valószínűleg Breaux és S.Moore is játszhat majd.
www.theadvocate.com/acadiana/article_ddc23f4a-a37c-11e6-b9bd-53d40b05b42b.html?utm_medium=social&utm_source=twitter&utm_campaign=user-share
Kíváncsi vagyok, így mennyivel lesz majd jobb a védelem.

több mint 9 éve
Történt mindez úgy, hogy csak mi voltunk vendégek az egész helyen...A kedvec eseménysorom az volt, hogy kb. 2 órán keresztül standoltak, amiben zavarta volna őket a hangerő, ezért azt nem lehetett kérni...rendelni viszont úgy látszik lehetett volna stand alatt, mert a meccs végén egy izgalmas pillanatban elkapcsolták az adást egy olyan felkiáltással, hogy "Ez nem mozi! Ha tovább akarjuk nézni, akkor rendeljünk!" 😀Mi történt? Sajnos most nem voltam ott, de előtte úgy emlékszem nem volt gond.En benne vagyok, szóljatok és lefoglalok valami helyet. Mert a szokásos matt bár csütörtökön nem a legjobb választás.Legutóbb, az Atlanta-meccs alatt nem is nagyon zártuk őket a szívünkbe...
bundy203
Rutin
bundy203
Hozzáteszem, hogy hagyján hogy mindig volt előttünk ital, én személy szerint már szomjas se voltam akkorra 😉
clbass
Who * dat * say * dey * gonna * beat * dem * Saints * ???
több mint 9 éve
A kedvec eseménysorom az volt, hogy kb. 2 órán keresztül standoltak, amiben zavarta volna őket a hangerő, ezért azt nem lehetett kérni...rendelni viszont úgy látszik lehetett volna stand alatt, mert a meccs végén egy izgalmas pillanatban elkapcsolták az adást egy olyan felkiáltással, hogy "Ez nem mozi! Ha tovább akarjuk nézni, akkor rendeljünk!" 😀Mi történt? Sajnos most nem voltam ott, de előtte úgy emlékszem nem volt gond.En benne vagyok, szóljatok és lefoglalok valami helyet. Mert a szokásos matt bár csütörtökön nem a legjobb választás.Legutóbb, az Atlanta-meccs alatt nem is nagyon zártuk őket a szívünkbe...
bundy203
Rutin
bundy203
Hozzáteszem, hogy hagyján hogy mindig volt előttünk ital, én személy szerint már szomjas se voltam akkorra 😉
több mint 9 éve
Mi történt? Sajnos most nem voltam ott, de előtte úgy emlékszem nem volt gond.En benne vagyok, szóljatok és lefoglalok valami helyet. Mert a szokásos matt bár csütörtökön nem a legjobb választás.Legutóbb, az Atlanta-meccs alatt nem is nagyon zártuk őket a szívünkbe...
bundy203
Rutin
több mint 9 éve
En benne vagyok, szóljatok és lefoglalok valami helyet. Mert a szokásos matt bár csütörtökön nem a legjobb választás.Legutóbb, az Atlanta-meccs alatt nem is nagyon zártuk őket a szívünkbe...
bundy203
Who * dat * say * dey * gonna * beat * dem * Saints * ???
több mint 9 éve
Nekem ez most kimarad kivételesen. Remélem a visszatérő Rankinsnek nem és majd párszor zsebkendőt ad Newton kezébe.
több mint 9 éve
Sajna nekem a csütörtök nem jó...pedig már mennék egy közösre végre.



2011.10.30.: Vazzzze,vazzzze,vazzzze......!!!!!! 2012.03.21.: vazzze az n hatványon; n→∞
több mint 9 éve
En benne vagyok, szóljatok és lefoglalok valami helyet. Mert a szokásos matt bár csütörtökön nem a legjobb választás.
több mint 9 éve
November 17 TNF-et nézzük esetleg együtt?
több mint 9 éve
Elvileg a trade-deadline lejrta előtt megpróbáltunk megegyezni a Brownssal Joe-hadenről, azonban túl sokat kértek elvileg, és így nem lett üzlet.

több mint 9 éve
Van két haverom is akik utazási iroda keretében meccsbelépőket és utakat szerveznek. Beszélek velük. Hány fő lenne kb? Arra gondoltam hogy ha együtt megyünk talán a jegyeket is tudjuk egy helyre intézni.szerintem én valószínűleg mennék
Kájzerszóze
