New Orleans Saints

45 feliratkozó

több mint 9 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 14 017 — Egyéb témák lakó
Nem mondom, hogy felhőtlenül boldog vagyok, de Peat egy igazi biztonsági pick volt. Tavaly egyértelműen akkor esett nagyon vissza az O, amikor Harrisnek kellett játszani, konkrétan ligányit zuhant a teljesítmény. Nem vagyok rászorulva (legalábbis jelenleg úgy tudjuk, nyilván sem Strief sem Arsmtead egészségi állapotát nem ismerjük), hogy instant kezdő legyen, de ha be kell állni egy-egy meccsre, és ott képesek vagyunk legalább partiban maradni, nem úgy mint tavaly, akkor már nagyon boldog leszek. Nyilván igaza van atának és reach ilyen magasan RT-t húzni, de ha hosszútávon csak ennyi előnyünk lesz belőle, én akkor is elégedett leszek.

Parker miatt nem sírok. Tavaly is WR-t húztunk első körben, nagyon overagressive pick lett volna idén is azt húzni, és 2.-3. körben is találhatunk jó embereket, elnézve a WR classt.

Anthony pick alap, gyors, fiatal, eddig ez hiányzott középről. Passz ellen ha nem is instant upgrade, benne legalább van upside, ami Loftonról nem mondható el. Jó mentorai lesznek, örülök ennek a picknek.

több mint 9 éve
r.baggio Washington Commanders UNLV Rebels 61 838 — 258. §
Szerintem Sheltont vittük volna, Dupree-t nagyon nem akartam, így Parkert vártam...nem rossz pick ez, de azért egy magyarázatot várok, hogy mit akarunk. Peat kimondottan jó futáshoz...alakul itt a powerrunninggameclbass
Meg is erősítették, hogy Shelton volt a B-terv, ha a Browns Peatet viszi

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 9 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 10 029 — #neverpunt
Stephone Anthony - ILB...jó pick! Úgy éátszik ő volt a legtöbbre tartott ilb a listánkonclbass
Ez a gyerek üt, ahogy illik, de.... tud többet passz ellen, mint Lofton? 😐atapapa
Az majd kiderül...de végre lesz sebesség középen 😉clbass
1995 óta ő az első LB, akit az első körben draftolunk
De támadófalembert se húztunk Payton alatt első körben, utoljára Jammal Brown jött első körben OT-ként még 2005-ben

több mint 9 éve
clbass New Orleans Saints 3 113 — Saints fan
Stephone Anthony - ILB...jó pick! Úgy éátszik ő volt a legtöbbre tartott ilb a listánkonclbass
Ez a gyerek üt, ahogy illik, de.... tud többet passz ellen, mint Lofton? 😐atapapa
Az majd kiderül...de végre lesz sebesség középen 😉
több mint 9 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 10 029 — #neverpunt
Stephone Anthony - ILB...jó pick! Úgy éátszik ő volt a legtöbbre tartott ilb a listánkonclbass
Ez a gyerek üt, ahogy illik, de.... tud többet passz ellen, mint Lofton? 😐

több mint 9 éve
clbass New Orleans Saints 3 113 — Saints fan
Stephone Anthony - ILB...jó pick! Úgy éátszik ő volt a legtöbbre tartott ilb a listánkon
több mint 9 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 10 029 — #neverpunt
ha van egy Parker szintű játékos elérhetően és Brees még tud dobálni, akkor rántsuk már be!
nfl_lover
osztom, de nálunk okosabb emberek úgy gondolták, hogy Peat jobb játékos.

legyen igazuk

több mint 9 éve
nfl_lover 912
Szerintem Sheltont vittük volna, Dupree-t nagyon nem akartam, így Parkert vártam...nem rossz pick ez, de azért egy magyarázatot várok, hogy mit akarunk. Peat kimondottan jó futáshoz...alakul itt a powerrunninggameclbass
Tuti erre alakul a csapat, Spiller, Ingram, Unger, blokkolni nem tudó TE elengedése. Brees szénája kifelé áll, így többszörösen érthető a szemléletváltás, de basszus, ha van egy Parker szintű játékos elérhetően és Brees még tud dobálni, akkor rántsuk már be!
Nem hiszem, hogy túl haszontalan lett volna, akár a jövőre nézve is.
több mint 9 éve
clbass New Orleans Saints 3 113 — Saints fan
Szerintem Sheltont vittük volna, Dupree-t nagyon nem akartam, így Parkert vártam...nem rossz pick ez, de azért egy magyarázatot várok, hogy mit akarunk. Peat kimondottan jó futáshoz...alakul itt a powerrunninggame
több mint 9 éve
nfl_lover 912
Annyira nem volt ő hátrébb értékelve, talán a topic népe nem figyelte annyira, mivel nem alapvetően needes poszton játszik.
Gregory és Ray a pályán kívüli ügyek miatt zuhan, Dupree meg egyszerűen túlértékelt (szerintem).atapapa
Én Beasleyben reménykedtem, hátha csúszik, de amikor Parker még benn volt, kérdés nélkül húztam volna be. De akár még Dupreet is...
Ezek után nagyon csalódott vagyok, 31-re szerintem lesz Beckham és csókolom.
több mint 9 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 10 029 — #neverpunt
Annyira nem volt ő hátrébb értékelve, talán a topic népe nem figyelte annyira, mivel nem alapvetően needes poszton játszik.
Gregory és Ray a pályán kívüli ügyek miatt zuhan, Dupree meg egyszerűen túlértékelt (szerintem).

több mint 9 éve
adam77 New Orleans Saints 635
megint mi vagyunk, akik jóval hátrébb értékelt játékost húzunk be korán. parker, gregory, dupree, ray... na mindegy. csússzon valaki 31-re akkor.

ha nem wr-t, vagy lb-t húzunk következőre, visszamondom a 200 dolláros rendelésem, amit a minap leadtam 😓
több mint 9 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 10 029 — #neverpunt
Eléggé tanácstalan vagyok...
Azt nem tudjuk, hogy Armstead tavalyi sérülései mennyire vehetők komolyan, nem-e Breest akarjuk nagyon bebiztosítani. Meg a srác szvsz tudna játszani RT-t is, csak oda draftoljon a faszom 13-ra, mikor van pár megoldatlan problémánk.

Olyan korai OT-t vártam, aki OG-ben is elkaristol és szükség esetén kidobható a szélre, de Peat nem ilyen.

több mint 9 éve
Rutin New Orleans Saints LSU Tigers 2 021
Andrus Peat, T, Stanford

A Stanford HC pont benn ül az NFL Network helyi stúdiójában. Ő persze agyondícsérte a gyereket....

Who * dat * say * dey * gonna * beat * dem * Saints * ???
több mint 9 éve
adam77 New Orleans Saints 635
én sem érzem ezt a picket most

parkert sajnálom
több mint 9 éve
nfl_lover 912
Loomisék annyira kijátszották magukat a mock draftokon, hogy elfogyott a lendület és megzavarta őket a még elérhető lehetőségek tárháza.
GG bazdmeg.
több mint 9 éve
Kájzerszóze New Orleans Saints 5 240 — playoffs???
1. Melyik csapatrészbe draftolunk több játékost?
Offense
Defense
Ugyanannyi védőt és támadót választunk

2. Draftolunk-e OLB-t?
Igen
Nem

3. Fogunk-e választani DT-t/NT-t?
Igen
Nem

4. Választunk-e OT-t?
Igen
Nem

5. Kilenc választási lehetőséggel futunk a draftnak. Az esemény során ez a szám cserékkel
növekedni fog
csökken
változatlan marad.

6. Lesz-e olyan poszt, melyre egynél több játékost is draftolunk?
Igen
Nem

7. Érkezik-e hozzánk az idei drafton olyan játékos, aki a 2014-as szezonban Louisiana vagy Mississippi valamelyik egyetemén játszott?
igen, egy ilyen játékosunk lesz
igen, több ilyen játékost is draftolunk
nem

8. Fogunk-e választani olyan játékost, aki az idei NCAA négyes rájátszásában részt vevő valamelyik csapat játékosaként jelentkezett a draftra (Alabama, Florida State, Ohio State, Oregon)?
igen, egy ilyen játékosunk lesz
igen, több ilyen játékost is draftolunk
nem

9. Hány olyan játékost draftolunk, akiket nem hívtak meg a combine-ra (www.nflcombine.net/players/official-invite-list/ )?
0

10. A draft előtti állapot szerint az első körben a 13. és a 31. helyen draftolunk. Mi lesz a sorsuk ezeknek a cetlinek?
Mind a két draftjogot megtartva változatlan helyen draftolunk
Az egyik pick pozíciója változni fog valamely irányba
Mindkét pick pozíciója érintett lesz cserében, ezért se a 13. és se a 31. helyen nem mi fogunk draftolni

11. A draft három napja alatt fogunk-e elcserélni nem újonc, hanem már rosteren lévő saját játékost draftcetlire és/vagy más csapat játékosára?
Igen
Nem

több mint 9 éve
Kájzerszóze New Orleans Saints 5 240 — playoffs???
hol van a draft link???

több mint 9 éve
gabokocka Carolina Panthers North Carolina Tar Heels 25 268 — Keep pounding
Jövök szokás szerint, ha nem gond 😊

1. Melyik csapatrészbe draftolunk több játékost?
Offense
Defense
Ugyanannyi védőt és támadót választunk

2. Draftolunk-e OLB-t?
Igen
Nem

3. Fogunk-e választani DT-t/NT-t?
Igen
Nem

4. Választunk-e OT-t?
Igen
Nem

5. Kilenc választási lehetőséggel futunk a draftnak. Az esemény során ez a szám cserékkel
növekedni fog
csökken
változatlan marad.

6. Lesz-e olyan poszt, melyre egynél több játékost is draftolunk?
Igen
Nem

7. Érkezik-e hozzánk az idei drafton olyan játékos, aki a 2014-as szezonban Louisiana vagy Mississippi valamelyik egyetemén játszott?
igen, egy ilyen játékosunk lesz
igen, több ilyen játékost is draftolunk
nem

8. Fogunk-e választani olyan játékost, aki az idei NCAA négyes rájátszásában részt vevő valamelyik csapat játékosaként jelentkezett a draftra (Alabama, Florida State, Ohio State, Oregon)?
igen, egy ilyen játékosunk lesz
igen, több ilyen játékost is draftolunk
nem

9. Hány olyan játékost draftolunk, akiket nem hívtak meg a combine-ra (www.nflcombine.net/players/official-invite-list/ )?
3

10. A draft előtti állapot szerint az első körben a 13. és a 31. helyen draftolunk. Mi lesz a sorsuk ezeknek a cetlinek?
Mind a két draftjogot megtartva változatlan helyen draftolunk
Az egyik pick pozíciója változni fog valamely irányba
Mindkét pick pozíciója érintett lesz cserében, ezért se a 13. és se a 31. helyen nem mi fogunk draftolni

11. A draft három napja alatt fogunk-e elcserélni nem újonc, hanem már rosteren lévő saját játékost draftcetlire és/vagy más csapat játékosára?
Igen
Nem

http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
több mint 9 éve
kapitnono New Orleans Saints Ohio State Buckeyes 8 982 — WHO DAT!!!!
Egyes elemzők szerint lehet, hogy collinst az ügye miatt draftolni se fogják.
kapitnono
Én 6. kört már akkor is adnék érte, ha csak 50% esély van arra, hogy ártatlan.
Melyik 6. körben draftolt játékosnak van esélye arra, hogy első nap kezdő legyen?
Azokat mi rendszeresen kirakjuk az utolsó keretszűkítéskor. Én mindenképpen draftolnám, szerintem valaki fogja is és nagyot fog vele, ha csak tényleg nem csinált hülyeséget LC.

BTW ezt leszámítva is irtózatos felfordulások voltak az utolsó héten a big boardok elején, remélem hogy a karaktergondokat jól elemeztük ki és ha rizikózunk is, nem a full hülyéket fogjuk ki, ha már az idei felfordulást a keretben részben bizonyos játékosok nem megfelelő hozzáállás is okozta.atapapa
szerintem ha lecsúszna a 3 körig már ott megérné draftolni, bár szerintem az első kettőbe így is elmegy majd.

több mint 9 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 10 029 — #neverpunt
Egyes elemzők szerint lehet, hogy collinst az ügye miatt draftolni se fogják.
kapitnono
Én 6. kört már akkor is adnék érte, ha csak 50% esély van arra, hogy ártatlan.
Melyik 6. körben draftolt játékosnak van esélye arra, hogy első nap kezdő legyen?
Azokat mi rendszeresen kirakjuk az utolsó keretszűkítéskor. Én mindenképpen draftolnám, szerintem valaki fogja is és nagyot fog vele, ha csak tényleg nem csinált hülyeséget LC.

BTW ezt leszámítva is irtózatos felfordulások voltak az utolsó héten a big boardok elején, remélem hogy a karaktergondokat jól elemeztük ki és ha rizikózunk is, nem a full hülyéket fogjuk ki, ha már az idei felfordulást a keretben részben bizonyos játékosok nem megfelelő hozzáállás is okozta.

több mint 9 éve
kapitnono New Orleans Saints Ohio State Buckeyes 8 982 — WHO DAT!!!!
Hehe, én pont Dupreet nem akarom az OLB- közül, a videókon valahogy nem jön át nekem, hogy mitől lesz ő komoly tényező profi szinten.
Most abban a hangulatban vagyok, hogy az elején egy WR-t vagy Scherfft akarom, a 31-ről meg cseréljünk fel pár helyett Kendricksért.

A 2. nap pedig behúzzuk Collinst, mert egy rendőr Baton Rouge-ból leadta a drótot az FO-nak, hogy a gyerek totál ártatlan 😊atapapa
felőlem így is lehet, az egyik harmadikat odaadjuk és a 31ről felmegyünk vele kb 26-27 ig.Egyes elemzők szerint lehet, hogy collinst az ügye miatt draftolni se fogják.
Dupree meg azért tetszik annyira mert a felmérőkön ugyanazt az eredményt hozta mint beasley vagy fowler csak 15 fonttal több a testtömege.Persze ettől még nekem is Beasley akedvencem csak nem hinném h 13-ig lecsúszik feltrédelni érte meg sztem felesleges.

több mint 9 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 10 029 — #neverpunt
Hehe, én pont Dupreet nem akarom az OLB- közül, a videókon valahogy nem jön át nekem, hogy mitől lesz ő komoly tényező profi szinten.
Most abban a hangulatban vagyok, hogy az elején egy WR-t vagy Scherfft akarom, a 31-ről meg cseréljünk fel pár helyett Kendricksért.

A 2. nap pedig behúzzuk Collinst, mert egy rendőr Baton Rouge-ból leadta a drótot az FO-nak, hogy a gyerek totál ártatlan 😊

több mint 9 éve
kapitnono New Orleans Saints Ohio State Buckeyes 8 982 — WHO DAT!!!!
Szó szerint, minden irónia nélkül imádom, ahogy a média ráült arra a morzsára, hogy workouton volt nálunk Petty, máris vizionálnak nekünk egy "korai" QB-draftot (1. kör vége vagy 2. kör), csak mert LM tegnap nem utasította el kategorikusan a QB-draftot.

Ehh de vártam ezt a rohadt napot, a karácsony nem izgatott ennyire gyerekként.
Remélem nem csesszük el és begyűjtünk néhány hasznos játékost.

Who Dat!atapapa
hát nem bánnám, én személy szerint a Dupree/ 1/13 és Kendricks/ 1/31/ duónak örülnék a legjobban.Csak nehogy tényleg elcsesszük valamivel a dolgokat.

Who Dat!