New York Giants

49 feliratkozó

7 napja
Szesze New York Giants 21 015 — Giants fan
Egy dolgon gondolkodtam azért. Az itteniek döntő többsége DJ-t egy kóklernek tartja és tulképp mindig is annak tartotta. Ennek ellenére Schoen és Daboll megítélése ugyanezeknek a szemében kb még mindig inkább pozitív, ha jól követem a hozzászólásokat akkor őket kb mindenki megtartaná. Én is kitartanék mindkettő mellett, de az én esetemben logikus is, hiszen gyakorlatilag ők tették le a voksukat DJ mellett, szóval nagyjából ugyanúgy gondolkodtak, mint én, ráadásul nekik velem ellentétben konkrétan az egész pályafutásuk múlik/múlt ezen a döntésen, mégis meglépték, mert oké, hogy nem ők draftolták, de a nagy szerződést ők adták neki. Ezek alapján viszont nem értem, hogy miért nem akarjátok Schoen/Daboll fejét minimum ilyen véresen, hiszen ők az okai, h DJ a nyakatokon maradt? Vagy az ozi féle Mara a hibás mindenért álláspont dívik mindannyiótoknál?

Szerkesztette: Szesze
7 napja
Szesze New York Giants 21 015 — Giants fan
Nem DJ vedobeszedet akarok tartani. De azért ahol jót tesz, ott illik megdicsérni, ha már minden rossz lépését górcső alatt nézi mindenki, és egyből rá ugranak hogy Há én mondtam, hogy szar. Ha ugyanezt Mahomes, Allen, Hurts csinálja akkor vao micsoda zseni, DJ meg Hello csak szerencsés volt. Olyan prekoncepcioval elunk már vele szembe, hogy a lónak bőven a túloldalán vagyunk. TLawnak szarabb statjai vannak mint neki, Hurtsnek is rosszabb statjai vannak idén eddig mint neki, kicsit több yardot passzolt de 4el tobb TOja van. Saquon nélkül 0:3al allna az Eagles, mégse szidja őket senki annyit mint DJt, vagy mutogatnak, hogy a csapat meg az edző kihúzta a szarbol.
Mondom, nem védeni akarom, mert már ezerszer megbeszéltük a limitáltsagat és hibáját, de az tény, hogy a két évvel ezelőtti szezonban nem dicsértuk annyiszor mint kellett volna, mint amilyen savazast kap rossz meccs(ek) után. Mindenkinek joga van a véleményéhez, de a mértéke akkor legyen ugyanolyan akar rosszat akar jót tesz.
Rodaron
erre szívesen adnék 2 like-ot is, ha lehetne.. pontosan ez a bajom nekem is, nem az amikor jogos kritikák vannak vele szemben. De látod, már neked is 3x kell szabadkoznod, h be mersz írni egy teljesen objektív kritikát, nehogy neked essen a falka.

Szerkesztette: Szesze
7 napja
Szesze New York Giants 21 015 — Giants fan
Ez egy jó meccs volt tőle, természetesen voltak hibák, de nem értem miért ezeket elemzitek, de nekem végül is tök mindegy, már megszoktam. A Washington ellen szintén jó volt és azt is nyertük volna, ha Nabers nem dropol kritikus helyzetben, de az valahogy elsikkadt.. persze az sem Nabersen ment el, hanem a botrányos védekezésen, de az is elsikkadt, mert most jók voltak. Az ő nem tökéletes dobása Nabersnek egy ilyen meccsen amit ráadásul meg is nyertünk, na az nem sikkadt el 😀
7 napja
Rodaron New York Giants 1 972
Nem DJ vedobeszedet akarok tartani. De azért ahol jót tesz, ott illik megdicsérni, ha már minden rossz lépését górcső alatt nézi mindenki, és egyből rá ugranak hogy Há én mondtam, hogy szar. Ha ugyanezt Mahomes, Allen, Hurts csinálja akkor vao micsoda zseni, DJ meg Hello csak szerencsés volt. Olyan prekoncepcioval elunk már vele szembe, hogy a lónak bőven a túloldalán vagyunk. TLawnak szarabb statjai vannak mint neki, Hurtsnek is rosszabb statjai vannak idén eddig mint neki, kicsit több yardot passzolt de 4el tobb TOja van. Saquon nélkül 0:3al allna az Eagles, mégse szidja őket senki annyit mint DJt, vagy mutogatnak, hogy a csapat meg az edző kihúzta a szarbol.
Mondom, nem védeni akarom, mert már ezerszer megbeszéltük a limitáltsagat és hibáját, de az tény, hogy a két évvel ezelőtti szezonban nem dicsértuk annyiszor mint kellett volna, mint amilyen savazast kap rossz meccs(ek) után. Mindenkinek joga van a véleményéhez, de a mértéke akkor legyen ugyanolyan akar rosszat akar jót tesz.

Szerkesztette: Rodaron
7 napja
ozibozi New York Giants 16 687
Megnéztem az ismétlésben a meccs részeit.
www.nfl-video.com
mikor a vége felé a 2.kisérletre Nabers mögé ment a passz, utána meg egyből 3.-ra Robinson elé. Ebből a robinsonos volt az elkaphatóbb, A keresztbe mozgásoknák ha csak fél hangyafasznyi ritmusban mögéd is megy az dropnak néz ki, pedig az rossz passz, a Robinsonos az inkább volt az elkapható, de ott meg rövid volt az elkapó.
Már ott /is/ el kellett volna dönteni a meccset.

Szerkesztette: ozibozi
7 napja
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 22 518 — Lucas Scott
"Igen, szerintem Eli egy közepes irányító volt, legalább is messze volt az elit szinttől, főleg ha az egész pályafutását globálisan nézzük. Összességében alig volt olyan időszaka amikor konzisztensen tudott teljesíteni, igazából talán egy olyan rövid időszak/év volt amikor egyáltalán felmerülhetett reálisan, hogy ő top5 irányító-e, de az se tartott sokáig. Ellenben extra-clutch volt a csávó ami ebben a sportban sokkal többet tud érni, mint egy stabilan jó játékos akiből hiányzik ez a plusz.
Azt viszont nehezen tudom megérteni, hogy miért őt utálják azok akik nem bírják miért nem az edzőket/vezetőket akik a szerződést adták neki"

Én inkább úgy mondanám, Eli tehetségben, képességekben valóban elmaradt az elit qb szinttől, amit mondjuk Payton, Brees vagy Favre képviselt akkoriban. De teljesítményben, eredményekben egyáltalán nem, mert ahogy írtad, extra clutch volt, egy igazi nyeőember. Márpedig ez a lényeg, ez alapján kell megítélni. És ez alapján abszolút elit volt. És ha 2011 után nem romlott volna le a fala, és nem kontárokat neveznek ki OC/HC posztra, akkor még eredményesebb lehetett volna. Gurulós fociban például Neymar olyan tehetséggel van megáldva, amiről Messi is csak áradozott, Halaand pedig ennek csak töredékével. De szvsz jelenleg senki nem gondolja, hogy a norvég alsóbb polcon lenne a brazilnál. DJ viszont max egy Embolo szinten van.

DJ-vel meg azért vagy elfogult, mert bár látod a hibáit, de mégis felmented és az OL-t hibáztatod folyamatosan olyanokért is, amikhez semmi közük. Mert az tény, hogy selejt fal mögött nem lehet tartósan jól teljesíteni, de azt 5 év alatt fal nélkül is meg lehet már állapítani valakiről, hogy lakozik-e benne átlagnál nagyobb potenciál? Genóban nem láttuk, de ő nem is játszott itt sokat, és az első éve után még én is bíztam Jones-ban.
Azt viszont kikérem a magam nevében, hogy utálnám DJ-t! Senkit nem utálok azért, mert nem elég jó játékos, legfeljebb az olyanokat, aki a viselkedésükkel kiprovokálják maguknak, mint mondjuk Lüke Tóni. És tökéletesen igazad van abban, hogy ez a vezetősség sara. Azoké, akik kiválasztották, és főleg azoké, akik az új szerződést adták neki. És ezt akkor is hangoztattam. Más kérdés, hogy abban az időben nehéz lett volna jobbat szerezni.
vanek úr
"És ha 2011 után nem romlott volna le a fala, és nem kontárokat neveznek ki OC/HC posztra, akkor még eredményesebb lehetett volna."

Erről beszélek.. mi lett volna, ha csak azt az Eli-t kell értékelni amikor szétbasztak körülötte mindent? Mert így analóg a dolog az elmúlt évekkel.. megmondom: semmi nem lett volna Eli-ból, mert a clutch képességei sosem tudtak volna kijönni, ahogy nem is jöttek már akkoriban.
Szesze
Tudtam, hogy ezzel fogsz jönni. De azt az első és az utolsó gyenge éveiben is lehetett látni, hogy meg van benne a potenciál. A megfelelő körülmények az ereményes munkához kellenek. De hogy ki milyen matéria, az lejön natúrban is.
vanek úr
Utolsó éveiben nem volt nehéz látni, hogy megvan benne a potenciál, hisz már nyert 2 SB MVP címet előtte.. ha pusztán csak azt nézed amit akkor csinált abból semmi hasonlót nem feltételeztél volna. Kezdeti éveiben pedig egy rendkívül jó közegben volt csapat szinten, mind edzői, mind játékosállományt tekintve. Ugyebár ez mostanában nem igazán volt elmondható..
Szesze
Na szóval, azt akartam még az előbb írni, hogy igen, jó eséllyel Eli se menne semmire a mostani helyzetben, de annak biztosan jelét adná nemcsak a te, hanem mások számára is, hogy érdemes lenne bízni benne. De ezt persze nem tudom bizonyítani, viszont emlékszem rá 2007 előttről, hogy a divatmédia mennyit fikázta, és engem ez mennyire idegesített. Na DJ esetében ezt kicsit sem érzem.
vanek úr
Én pedig kicsit érzem vele kapcsolatban is. Lehet, hogy nincs igazam, én is csak annyit szeretnék, hogy ez derüljön ki. Szerintetek ez már kiderült, szerintem nem.
Szesze
ugye Rodgers mondta, hogy a jelenlegi nfl fizikalis felkeszules egy qb szamara nem annyira kemeny, kevesebb az edzes, preseason meccs is, training camp is lazabb stb. azonban mondta, hogy a mentalis felkeszules az nagyon bedurvult ahhoz kepest, ahogy a karrierje elejen volt. sztem ebben szamit Jones gyengebbnek. nem mondom azt, hogy nem keszul fel, nem vesz at minden vedekezesi semat, hogy nem tudna elviekben, hogy adott playnel melyik jatekost kell valasztania a vedekezestol fuggoen, de gyakorlatban vhogy nem tudja ezt megmutatni. most annyival van kisegitve, hogy kb a play vagy screen volt vagy Nabers elso opcio aki hozta az extrakat. de mikor jon majd konstansan az, hogy Nabersen harman vannak akkor lesz igazan kerdes, hogy mit mutat.
csebi
A második Nabers TDnel ha megnézitek, folyamatosan WanDalet nezte ahogy a Flatbe ki mozgott, így középen JOK a középső LB-t oda mozgatta ami elég volt ahhoz, hogy Nabers üresen maradjon. Konzisztencia és állandóság kell neki, aztán meglátjuk, mi lesz az eredmény.
Rodaron
Gondoltam h ezt hozza majd vki példának. Itt Nabers az elsődleges célpont, Wandale csupán csali, akit azért néz, hogy ki mozogjon oda az LB. Egy ilyen playnel ha a safety levedekezi Malikot akkor jönne a kérdés h vajon megoldjae ezt Jones vagy nem. Álláspontom szerint inkább nem …

Mi vagyunk a homok a gépezetben, a bot a küllők között, a tüske a köröm alatt. Mi vagyunk, akikbe beletörik a fog és a bicska, és beleszorul a fejsze is. Mi vagyunk az a Dávid, akit jobb, ha elkerül, a Góliát. A párttal, a néppel egy az utunk, a jelszavunk munka és béke.

8 napja

vanek úr New York Giants 1 806

SZVsz
Felháborító és dilettáns dolog DJ-t Eli -hoz hasonlítani.
Szembeköpése egy legendának, aki vissza rakta a Giants-et a térképre.
Ő egy legenda, és megalázó egy ilyen szerencsétlennel egyáltalán együtt is emlegetni. Szomorú ilyet olvasni😕
ozibozi
Oké, hagyjuk a témát, a világért se szeretném az érzékeny lelkedet tovább gyötörni ezzel.
(de annyit azért még hozzátennék, hogy szerintem meg dilettáns és felháborító dolog kiforgatni a szavaimat..)

Szerkesztette: Szesze
8 napja
ozibozi New York Giants 16 687
SZVsz
Felháborító és dilettáns dolog DJ-t Eli -hoz hasonlítani.
Szembeköpése egy legendának, aki vissza rakta a Giants-et a térképre.
Ő egy legenda, és megalázó egy ilyen szerencsétlennel egyáltalán együtt is emlegetni. Szomorú ilyet olvasni😕

Mondjuk eleve vicces egy konszenzusos 1/1-et aki azért egyetemi karriert is letudott összehasonlítani egy DG által kiválasztott projekttel szemben, ami Nem jött be. Van ilyen

Szerkesztette: ozibozi
8 napja
Szesze New York Giants 21 015 — Giants fan
"Igen, szerintem Eli egy közepes irányító volt, legalább is messze volt az elit szinttől, főleg ha az egész pályafutását globálisan nézzük. Összességében alig volt olyan időszaka amikor konzisztensen tudott teljesíteni, igazából talán egy olyan rövid időszak/év volt amikor egyáltalán felmerülhetett reálisan, hogy ő top5 irányító-e, de az se tartott sokáig. Ellenben extra-clutch volt a csávó ami ebben a sportban sokkal többet tud érni, mint egy stabilan jó játékos akiből hiányzik ez a plusz.
Azt viszont nehezen tudom megérteni, hogy miért őt utálják azok akik nem bírják miért nem az edzőket/vezetőket akik a szerződést adták neki"

Én inkább úgy mondanám, Eli tehetségben, képességekben valóban elmaradt az elit qb szinttől, amit mondjuk Payton, Brees vagy Favre képviselt akkoriban. De teljesítményben, eredményekben egyáltalán nem, mert ahogy írtad, extra clutch volt, egy igazi nyeőember. Márpedig ez a lényeg, ez alapján kell megítélni. És ez alapján abszolút elit volt. És ha 2011 után nem romlott volna le a fala, és nem kontárokat neveznek ki OC/HC posztra, akkor még eredményesebb lehetett volna. Gurulós fociban például Neymar olyan tehetséggel van megáldva, amiről Messi is csak áradozott, Halaand pedig ennek csak töredékével. De szvsz jelenleg senki nem gondolja, hogy a norvég alsóbb polcon lenne a brazilnál. DJ viszont max egy Embolo szinten van.

DJ-vel meg azért vagy elfogult, mert bár látod a hibáit, de mégis felmented és az OL-t hibáztatod folyamatosan olyanokért is, amikhez semmi közük. Mert az tény, hogy selejt fal mögött nem lehet tartósan jól teljesíteni, de azt 5 év alatt fal nélkül is meg lehet már állapítani valakiről, hogy lakozik-e benne átlagnál nagyobb potenciál? Genóban nem láttuk, de ő nem is játszott itt sokat, és az első éve után még én is bíztam Jones-ban.
Azt viszont kikérem a magam nevében, hogy utálnám DJ-t! Senkit nem utálok azért, mert nem elég jó játékos, legfeljebb az olyanokat, aki a viselkedésükkel kiprovokálják maguknak, mint mondjuk Lüke Tóni. És tökéletesen igazad van abban, hogy ez a vezetősség sara. Azoké, akik kiválasztották, és főleg azoké, akik az új szerződést adták neki. És ezt akkor is hangoztattam. Más kérdés, hogy abban az időben nehéz lett volna jobbat szerezni.
vanek úr
"És ha 2011 után nem romlott volna le a fala, és nem kontárokat neveznek ki OC/HC posztra, akkor még eredményesebb lehetett volna."

Erről beszélek.. mi lett volna, ha csak azt az Eli-t kell értékelni amikor szétbasztak körülötte mindent? Mert így analóg a dolog az elmúlt évekkel.. megmondom: semmi nem lett volna Eli-ból, mert a clutch képességei sosem tudtak volna kijönni, ahogy nem is jöttek már akkoriban.
Szesze
Tudtam, hogy ezzel fogsz jönni. De azt az első és az utolsó gyenge éveiben is lehetett látni, hogy meg van benne a potenciál. A megfelelő körülmények az ereményes munkához kellenek. De hogy ki milyen matéria, az lejön natúrban is.
vanek úr
Utolsó éveiben nem volt nehéz látni, hogy megvan benne a potenciál, hisz már nyert 2 SB MVP címet előtte.. ha pusztán csak azt nézed amit akkor csinált abból semmi hasonlót nem feltételeztél volna. Kezdeti éveiben pedig egy rendkívül jó közegben volt csapat szinten, mind edzői, mind játékosállományt tekintve. Ugyebár ez mostanában nem igazán volt elmondható..
8 napja
vanek úr New York Giants 1 806
"Igen, szerintem Eli egy közepes irányító volt, legalább is messze volt az elit szinttől, főleg ha az egész pályafutását globálisan nézzük. Összességében alig volt olyan időszaka amikor konzisztensen tudott teljesíteni, igazából talán egy olyan rövid időszak/év volt amikor egyáltalán felmerülhetett reálisan, hogy ő top5 irányító-e, de az se tartott sokáig. Ellenben extra-clutch volt a csávó ami ebben a sportban sokkal többet tud érni, mint egy stabilan jó játékos akiből hiányzik ez a plusz.
Azt viszont nehezen tudom megérteni, hogy miért őt utálják azok akik nem bírják miért nem az edzőket/vezetőket akik a szerződést adták neki"

Én inkább úgy mondanám, Eli tehetségben, képességekben valóban elmaradt az elit qb szinttől, amit mondjuk Payton, Brees vagy Favre képviselt akkoriban. De teljesítményben, eredményekben egyáltalán nem, mert ahogy írtad, extra clutch volt, egy igazi nyeőember. Márpedig ez a lényeg, ez alapján kell megítélni. És ez alapján abszolút elit volt. És ha 2011 után nem romlott volna le a fala, és nem kontárokat neveznek ki OC/HC posztra, akkor még eredményesebb lehetett volna. Gurulós fociban például Neymar olyan tehetséggel van megáldva, amiről Messi is csak áradozott, Halaand pedig ennek csak töredékével. De szvsz jelenleg senki nem gondolja, hogy a norvég alsóbb polcon lenne a brazilnál. DJ viszont max egy Embolo szinten van.

DJ-vel meg azért vagy elfogult, mert bár látod a hibáit, de mégis felmented és az OL-t hibáztatod folyamatosan olyanokért is, amikhez semmi közük. Mert az tény, hogy selejt fal mögött nem lehet tartósan jól teljesíteni, de azt 5 év alatt fal nélkül is meg lehet már állapítani valakiről, hogy lakozik-e benne átlagnál nagyobb potenciál? Genóban nem láttuk, de ő nem is játszott itt sokat, és az első éve után még én is bíztam Jones-ban.
Azt viszont kikérem a magam nevében, hogy utálnám DJ-t! Senkit nem utálok azért, mert nem elég jó játékos, legfeljebb az olyanokat, aki a viselkedésükkel kiprovokálják maguknak, mint mondjuk Lüke Tóni. És tökéletesen igazad van abban, hogy ez a vezetősség sara. Azoké, akik kiválasztották, és főleg azoké, akik az új szerződést adták neki. És ezt akkor is hangoztattam. Más kérdés, hogy abban az időben nehéz lett volna jobbat szerezni.
vanek úr
"És ha 2011 után nem romlott volna le a fala, és nem kontárokat neveznek ki OC/HC posztra, akkor még eredményesebb lehetett volna."

Erről beszélek.. mi lett volna, ha csak azt az Eli-t kell értékelni amikor szétbasztak körülötte mindent? Mert így analóg a dolog az elmúlt évekkel.. megmondom: semmi nem lett volna Eli-ból, mert a clutch képességei sosem tudtak volna kijönni, ahogy nem is jöttek már akkoriban.
Szesze
Tudtam, hogy ezzel fogsz jönni. De azt az első és az utolsó gyenge éveiben is lehetett látni, hogy meg van benne a potenciál. A megfelelő körülmények az eredményes munkához kellenek. De hogy ki milyen matéria, az lejön natúrban is. Legalábbis hosszútávon.

Szerkesztette: vanek úr
8 napja
ozibozi New York Giants 16 687
Szvsz Az hogy valaki pontosan oda tudja e dobni a labdát vagy nem, az nem fal meg elkapó kérdése. Ő 6 éve ezt stabilan nem tudja, Nyilván sokat segít a statokon ha van egy brutális elkapód aki az 50-50-és labdákat is meg tudja szerezni, de attól még nem tudja olvasni a védelmeket, nem tudja áthívni a játékot, olyan lassú az agya, hogy ha nem működik elsőre a gimis szintű playbook’ akkor fogalma sincs mit csináljon, megpróbál futni, néha összejön neki néha meg belesérül.
Mi csak annyit szerettünk volna, hogy legyen belőle egy Darnold, Geno, Tannehill szint egy game menedzser aki ha nem is tud egy szint felett hozzátenni, de nem gátja a csapatnak.
Most vasárnap ezt történt, még ha szerencsésen is de jól alakult, és ezek után úgy ünnepeljük mintha
Kossuth-díjat kapott, mikor csak azt tette amiért pl 47 millió dollárt kap idén.
Csak így tovább, van még 14 meccs ahol ezt szeretnénk látni.
ozibozi
Nem emlékszem rá, hogy ilyen lelkes Geno rajongó lettél volna akkor amikor nálunk játszott, pedig 5. éve volt a ligában akkor. De mondjuk Pantherses Darnold mezből se hiszem, hogy túl nagy kollekciód lenne vagy miami-s Tannehill. Fura dolog ez a kettős mérce. De megnyugodhatsz, ezt a szintet ő is fogja hozni, csak valószínű nem nálunk (bármilyen tétben mehet a fogadás erre bárkivel), akkor majd vele is példálózhatsz.
Szesze
Előfeltétele gondolom hogy játékra alkalmas lesz egész évben, utána értékeljük majd az éves teljesítményét.
Csak így igazságos.
ozibozi
Aminek előfeltétele, hogy normális OL legyen előtte és ne basszák szét minden másodpercben, utána értékeljük a teljesítményét. Ohh wait..
Szesze
😊 😊 😊
6 éve???
Mindenki szembe jön az autópályán?
Nem gyanús? Semmi?
ozibozi
😀 ezt éppen te mondod?
de jah, sőt több is az, mint 6 év sajnos
Szesze
Jogos, Ha az idő téged is igazol, mint engem sajnos. Bár ne lett volna igazam.
Az év végéig ez is el fog dőlni vlhogy

Szerkesztette: ozibozi
8 napja
ozibozi New York Giants 16 687
"Igen, szerintem Eli egy közepes irányító volt, legalább is messze volt az elit szinttől, főleg ha az egész pályafutását globálisan nézzük. Összességében alig volt olyan időszaka amikor konzisztensen tudott teljesíteni, igazából talán egy olyan rövid időszak/év volt amikor egyáltalán felmerülhetett reálisan, hogy ő top5 irányító-e, de az se tartott sokáig. Ellenben extra-clutch volt a csávó ami ebben a sportban sokkal többet tud érni, mint egy stabilan jó játékos akiből hiányzik ez a plusz.
Azt viszont nehezen tudom megérteni, hogy miért őt utálják azok akik nem bírják miért nem az edzőket/vezetőket akik a szerződést adták neki"

Én inkább úgy mondanám, Eli tehetségben, képességekben valóban elmaradt az elit qb szinttől, amit mondjuk Payton, Brees vagy Favre képviselt akkoriban. De teljesítményben, eredményekben egyáltalán nem, mert ahogy írtad, extra clutch volt, egy igazi nyeőember. Márpedig ez a lényeg, ez alapján kell megítélni. És ez alapján abszolút elit volt. És ha 2011 után nem romlott volna le a fala, és nem kontárokat neveznek ki OC/HC posztra, akkor még eredményesebb lehetett volna. Gurulós fociban például Neymar olyan tehetséggel van megáldva, amiről Messi is csak áradozott, Halaand pedig ennek csak töredékével. De szvsz jelenleg senki nem gondolja, hogy a norvég alsóbb polcon lenne a brazilnál. DJ viszont max egy Embolo szinten van.

DJ-vel meg azért vagy elfogult, mert bár látod a hibáit, de mégis felmented és az OL-t hibáztatod folyamatosan olyanokért is, amikhez semmi közük. Mert az tény, hogy selejt fal mögött nem lehet tartósan jól teljesíteni, de azt 5 év alatt fal nélkül is meg lehet már állapítani valakiről, hogy lakozik-e benne átlagnál nagyobb potenciál? Genóban nem láttuk, de ő nem is játszott itt sokat, és az első éve után még én is bíztam Jones-ban.
Azt viszont kikérem a magam nevében, hogy utálnám DJ-t! Senkit nem utálok azért, mert nem elég jó játékos, legfeljebb az olyanokat, aki a viselkedésükkel kiprovokálják maguknak, mint mondjuk Lüke Tóni. És tökéletesen igazad van abban, hogy ez a vezetősség sara. Azoké, akik kiválasztották, és főleg azoké, akik az új szerződést adták neki. És ezt akkor is hangoztattam. Más kérdés, hogy abban az időben nehéz lett volna jobbat szerezni.
vanek úr
"És ha 2011 után nem romlott volna le a fala, és nem kontárokat neveznek ki OC/HC posztra, akkor még eredményesebb lehetett volna."

Erről beszélek.. mi lett volna, ha csak azt az Eli-t kell értékelni amikor szétbasztak körülötte mindent? Mert így analóg a dolog az elmúlt évekkel.. megmondom: semmi nem lett volna Eli-ból, mert a clutch képességei sosem tudtak volna kijönni, ahogy nem is jöttek már akkoriban.
Szesze
Ez csak azért nem igaz, leszállóban volt mikor OBJ-vél megdöntött vagy 30 rekordot mint rookie amibôl még tuti mindig tart párat, és nem az első 3 meccs, hanem a szezon alatt.
Azt ki dobálta oda neki? Csodafal mögött játszott ő is /folyamatosan szinte/
Képzeld el ahogy majd most DJ egy szezont Nabernek osztogat.😂

47 millió okom van rá.
ozibozi
Beszéld meg Schoennel és Dabollal, nem ő adta magának a szerződést.
Szesze
MARA, ha ez mond valamit…

yooker New York Giants 7 356 — Expect the Best !

Egyébként bár tudom, hogy itt is és a "szakértők" nagy részénél is kb mindenki egy kalap szarnak/kerékkötőnek tartja DJ-t, de a valóságban én meg éppen azt látom amit évek óta mondogattam: ha kap(na) egy kicsit is normális OL-t, akkor simán képes (lenne) normális szinten játszani. Az előző két meccs ezt igazolja is, pedig az OL még mindig messze van a jótól, de ez már egy közepes szint tőlük és egyből látszik is az előrelépés DJ játékán is. Persze sosem lesz egy elit irányító, de ha néztek más csapatok meccseit is, nem csak valami álomvilágban éltek, akkor láthatjátok, hogy a DJ-nél klasszisokkal jobbnak tartott irányítók is rendszeresen milyen szinten képesek bénázni.. DJ bőven egy közepes szintű QB ebben a mezőnyben, rohadtul nem jogos minden egyes hibája után porig alázni. Csak emlékeztetnélek rá titeket, hogy volt egy QB-nk akivel szintén ugyanezt tette mindenki, aki aztán kétszeres SB MVP lett és vélhetően hamarosan HoF lesz.. DJ ezt a szintet nem fogja tudni hozni, de sajnos teljesen más a környezet ami körül veszi/vette, én azt állítom hogy azzal a csapattal/edzői gárdával ő sem lett volna rosszabb játékos, mint Eli, akit minimum ennyiszer és ennyien szídtak végig a pályafutása során, aztán a második SB győzelemnél végre dugó lett.
Szesze
Nyilvan vannak hasonlosagok a tortenetukben de hogy sikerult ugy osszemosni a szalakat hogy a vegere kb az jott ki hogy DJ vegul is egy ketszeres SB gyoztes HOF az szep munka.
Elfogodottak meg persze csak mi vagyunk....🫠
yooker
Hol írtam ezt?

De persze pont ez a fajta értelmezés az amiről beszélek vele kapcs.. (valójában ezt írtam: "DJ bőven egy közepes szintű QB ebben a mezőnyben")

Na mindegy, engem nem érdekel, nyilván mindenki azt gondol amit akar, nekem meg max az a véleményem erről ami 😊

amúgy úgy sikerült összemosni őket, hogy évekig hallgattam itt és a "szakértőktől" akkor is a sok (azóta már vitathatatlanul bebizonyosodott) igazságtalan kritikát Eli-al kapcs, annyi volt a különbség, hogy akkor legalább a giants fan-okkal nem kellett küzdenem az igazamért 😊
Szesze
kiemelt részre gondolotam pl ....mert most akkor vagy Eli volt közepes irányító vagy nem tudom már hogy is van! 😊
de mindegy ebben a kérdésben nem értünk egyet az látszik de szerintem nincs ezzel gond, csak tetszett hogy azért csűrted csavartad Te is hogy jó legyen! és egy kisebb elfogultság azért van a részedről is hidd el😊
yooker
Igen, szerintem Eli egy közepes irányító volt, legalább is messze volt az elit szinttől, főleg ha az egész pályafutását globálisan nézzük. Összességében alig volt olyan időszaka amikor konzisztensen tudott teljesíteni, igazából talán egy olyan rövid időszak/év volt amikor egyáltalán felmerülhetett reálisan, hogy ő top5 irányító-e, de az se tartott sokáig. Ellenben extra-clutch volt a csávó ami ebben a sportban sokkal többet tud érni, mint egy stabilan jó játékos akiből hiányzik ez a plusz.

Lehet elfogult vagyok DJ-vel, de én nem hiszem. Ugyanis absz nem tartom zseninek vagy valami rendkívüli tehetségnek, én is látom a hibáit, nem vagyok vak, ráadásul kifejezetten reálisan szoktam gondolkodni/megítélni teljesítményeket függetlenül attól, h szimpi-e az arc vagy akár ellenszenves. Nekem az az állításom, hogy DJ átlag feletti szintet lenne képes elérni egy normális OL mögött és szerintem megvan benne a clutch képesség ami kell ahhoz, hogy valaki nagyot tudjon alkotni. Értem, hogy mindenki másnak nem ez a véleménye, de én azt leszarom 😊 Ha lesz olyan szitu amikor teljesül a kiindulási alap (értsd: legyen egy legalább átlagos OL előtte), akkor kiderül kinek van igaza. Egyelőre ez az ő pályafutásában nem adatott meg (és lehet nem is fog). Azt viszont nehezen tudom megérteni, hogy miért őt utálják azok akik nem bírják miért nem az edzőket/vezetőket akik a szerződést adták neki.. mert ugye nem ő draftolta magát és nem ő adott magának szerződést se. Viszont valamiért megkapta ezeket, most már több garnitúra alatt is, kérdezem: vajon miért?
Szesze
na jó! egy kicsit már elkezdett hasonlítani ez a Sobri és Tebow
storyhoz 😊
egyébként bár az a része lehet nem nekem szólt de számtalanszor leírtam már hogy én egyáltalán nem utálom a srácot emberileg kifejezetten szimpatikus