New York Giants

50 feliratkozó

több mint 10 éve
Wyatt New England Patriots 26 306
Hú, azért a kiváló nagyon erős szó. De tény, hogy az előtte lévő értékelhetetlenhez képest viszonyítva már vehetjük annak. 34 évesen, három PO nélküli idény, egy közepesen vacak, egy betli, és egy egészen jó teljesítménnyel, miközben a csapat egyre kevesebb győzelmet arat. És lehet persze mindenkit hibáztatni, de ebből ő is gazdagon benne volt. Ha az utolsó, 20 milliós évében sem domborít nagyot, akkor 35 évesen simán benne van, hogy nem vele képzeli el már a jövőt a csapat. Mondjuk nem kivágással, szimplán nem hosszabbítással.

De szerintem erről szimplán nem lesz szó, mert ha Cruz hadra fogható lesz, akkor Beckhammel és Randle-lel közösen elkapnak majd vagy 3500 yardot csak ők hárman, Williams meg fut 10 egyyardos TD-t mellettük 😛

Hogy a minden bizonnyal félelmetes légi arzenál mennyire lesz elég, az már más kérdés, a Cowboys azért még mindig elég pofásan fest, az Eagles sem tűnik könnyűnek, lehet, hogy még ez is kevés lesz a PO-hoz. De ha mondjuk összejön egy legalább 9 győzelem, Elisha meg tol 4500 yardot (de nem 600+ kísérletből, hanem mondjuk 550-ből) és 35 TD-t, úgy, hogy nincs mellette 20-25 int (de inkább 15 alatt), akkor azért aligha válnak el a felek útjai

több mint 10 éve
Gerix New York Giants 139
Sziasztok,új vagyok a fórumon,eddig regisztrálás nélkül olvasgattam,remélem kitárgyalhatjuk közösen a "Kékeket",2007 óta követem őket figyelemmel,hajrá Giants! 😊 :A:felone24
Üdv! Most éppen nem a legpörgősebb időszakban vagyunk , de azért nemsokára lesz már mit kitárgyalni!
Nyitásként leírhatnád Te hogy látod a helyzetet hogy egy kicsit megismerjük a véleményedet!yooker
Nyitásként rögtön a Safety posztról mondanám el a véleményemet,szerintem elég veszélyes húzás lesz egy Rookie-t berakni erre a feladatra (Collins) , mert nagyon sok múlik rajta,és nekem óriási nagy érvágás volt,hogy Demps,és Rolle távozása,és érthetetlen számomra miért nem jött helyettük senki a drafton kívül. Futásainktól az idei szezonban sem kell majd nagyon félni,amit nagyon sajnálok,mert ahogy az avatarom is mutatja,imádtam A.Bradshaw-t,és elkeseredetten látom,hogy Jenningsel,és Williamsel sem érünk sokat,és ehhez Vereen sem fog sokat hozzátenni. A WR poszttal vagyok a legelégedettebb,ODB,Cruz,Randle abszolút jó trió,de nekem egy jó formában lévő M.Manningham nagyon hiányzik...QB téren szerintem meg érik kisManning kivágása,bár szerintem az Off-Fal is közbejátszik rendesen a rossz teljesítményéhez. A védelemben a CB posztot látom a legerősebbnek, az összes többi igazából elfeledtethető lenne új játékosokkal. TE Larry Donnell pedig idén mégjobb lesz,benne bízok nagyon.
Semmi egetrengetőt nem várok az idei szezontól,sajnos nem mernék fogadni a pozitiv szezonra,talán idénre is egy 6/10 et tippelek,és playoffról,se SB-ről nem merek álmodni még egy -2 évig.😊felone24
Ahham.Mibol kovetkeztetsz arra h Eli evvegen szerzodes nelkul marad?Kivel helyettesitened? Tavaly kivalo idenyt produkalt egy teljesen uj systemben.Veterankent ujrakellett tanulnia mindent.Mindenki jobbat var tole 2.eveben,amikor mar mindenki tudja mi a feladata,csak par uj elemet kell belevenni a jatekba.Ha visszatekintessz a multba ,akkor lathatod ,h nemsok atlag feletti szamot produkalo qb valt franchiset.Nem a futokkal van baj,hanem a fallal,ami lehet h egeszsegesen nem lenne rossz,de mivel evek ota serulesek hatraltatjak a csapatot,ezert nem nagyon tudjuk h mekkora a valodi potencial a csapatban!Demps miatt rajtad kivul senki sem kesereg,abszolut atlag alatti safety.Rolle megkopott,es nem akartunk neki adni 3 eves szerzodest,amit meglehet erteni.DMC n kivul nem volt jo safety a piacon,akiert erdemes lett volna bankot robbantani.A GM mint lathatod eppen azon faradozik,h megvaljon a nagyfizetesu jatekosoktol,akik abszolut nem hozzak a fizetesukhoz melto elvarast.6-10 eleg pesszimista sztem,de elfogadom a velemenyed.Kivancsi vagyok ,h mitol latod a tobbi csapatot annyira jonak a csoportban,ha a sajatodat 6 win re teszed.
több mint 10 éve
felone24 New York Giants 34
Pedig most jönnie kellene a Pats–Giants döntőnek megint, persze más kimenetellel 😛 😊Wyatt
A Patsot nem kívánom döntőbe most egy darabig😀 Kicsit nektek is le lehetne ám ülni,csak pár évre,ameddig minden csapat eléri a 4 SB győzelmet😀

több mint 10 éve
Wyatt New England Patriots 26 306
Pedig most jönnie kellene a Pats–Giants döntőnek megint, persze más kimenetellel 😛 😊

több mint 10 éve
felone24 New York Giants 34
Sziasztok,új vagyok a fórumon,eddig regisztrálás nélkül olvasgattam,remélem kitárgyalhatjuk közösen a "Kékeket",2007 óta követem őket figyelemmel,hajrá Giants! 😊 :A:felone24
Üdv! Most éppen nem a legpörgősebb időszakban vagyunk , de azért nemsokára lesz már mit kitárgyalni!
Nyitásként leírhatnád Te hogy látod a helyzetet hogy egy kicsit megismerjük a véleményedet!yooker
Nyitásként rögtön a Safety posztról mondanám el a véleményemet,szerintem elég veszélyes húzás lesz egy Rookie-t berakni erre a feladatra (Collins) , mert nagyon sok múlik rajta,és nekem óriási nagy érvágás volt,hogy Demps,és Rolle távozása,és érthetetlen számomra miért nem jött helyettük senki a drafton kívül. Futásainktól az idei szezonban sem kell majd nagyon félni,amit nagyon sajnálok,mert ahogy az avatarom is mutatja,imádtam A.Bradshaw-t,és elkeseredetten látom,hogy Jenningsel,és Williamsel sem érünk sokat,és ehhez Vereen sem fog sokat hozzátenni. A WR poszttal vagyok a legelégedettebb,ODB,Cruz,Randle abszolút jó trió,de nekem egy jó formában lévő M.Manningham nagyon hiányzik...QB téren szerintem meg érik kisManning kivágása,bár szerintem az Off-Fal is közbejátszik rendesen a rossz teljesítményéhez. A védelemben a CB posztot látom a legerősebbnek, az összes többi igazából elfeledtethető lenne új játékosokkal. TE Larry Donnell pedig idén mégjobb lesz,benne bízok nagyon.
Semmi egetrengetőt nem várok az idei szezontól,sajnos nem mernék fogadni a pozitiv szezonra,talán idénre is egy 6/10 et tippelek,és playoffról,se SB-ről nem merek álmodni még egy -2 évig.😊

több mint 10 éve
yooker New York Giants 7 488 — Expect the Best !
Sziasztok,új vagyok a fórumon,eddig regisztrálás nélkül olvasgattam,remélem kitárgyalhatjuk közösen a "Kékeket",2007 óta követem őket figyelemmel,hajrá Giants! 😊 :A:felone24
Üdv! Most éppen nem a legpörgősebb időszakban vagyunk , de azért nemsokára lesz már mit kitárgyalni!
Nyitásként leírhatnád Te hogy látod a helyzetet hogy egy kicsit megismerjük a véleményedet!
több mint 10 éve
Ka'deemCarey25 Arizona Cardinals 277
Sziasztok,új vagyok a fórumon,eddig regisztrálás nélkül olvasgattam,remélem kitárgyalhatjuk közösen a "Kékeket",2007 óta követem őket figyelemmel,hajrá Giants! 😊 :A:felone24
Üdv körünkben, sok sikert nektek az elkövetkezendő szezonra!
több mint 10 éve
felone24 New York Giants 34
Sziasztok,új vagyok a fórumon,eddig regisztrálás nélkül olvasgattam,remélem kitárgyalhatjuk közösen a "Kékeket",2007 óta követem őket figyelemmel,hajrá Giants! 😊 :A:

több mint 10 éve
ozibozi New York Giants 21 451
Jerry Reese hates linebackers ? 😊
 www.bigblueview.com/2015/6/28/8851247/2015-ny-giants-linebackers-jerry-reese-nfl-draft
több mint 10 éve
ozibozi New York Giants 21 451
Isaiah Battle, Should Giants offer 2016' draft pick? (Supplemental Draft.)
 www.foxsports.com/college-football/story/nfl-supplemental-draft-clemson-tigers-isaiah-battle-062515
több mint 10 éve
Asbee New York Giants California Golden Bears 6 771 — OL- és Afrika szakértő
A magyar oldal is várja a lelkes szimpatizánsokat bejegyzések írására...😊


Magyar Giants Blog a Facebookon és a Twitteren is! 2018-as FA TRACKER
több mint 10 éve
ozibozi New York Giants 21 451
Want to join the front-page staff of Big Blue View? I am looking for 1-2 new writers to fill a couple of specific roles.

 www.bigblueview.com/2015/6/22/8824043/want-to-write-for-big-blue-view
több mint 10 éve
Coolearie San Francisco 49ers Notre Dame Fighting Irish 5 469 — . . .
Jason Pierre-Paul "átlagos" vacsorája..
több mint 10 éve
Asbee New York Giants California Golden Bears 6 771 — OL- és Afrika szakértő
Flowers szerződése: 4 év, 14,4M, 8,7M garantált


Magyar Giants Blog a Facebookon és a Twitteren is! 2018-as FA TRACKER
több mint 10 éve
yooker New York Giants 7 488 — Expect the Best !
Azért Kennardban sok lehet + ha Beason nem lesz ilyen balszerencsés a sérülésekkel, akkor láthatunk itt pozitív meglepetéseket is.Asbee
Beason szimplan serulekeny sajnos nem balszerencses... Vele nem igazan lehet szamolni Kennarddal mar inkabb
több mint 10 éve
Asbee New York Giants California Golden Bears 6 771 — OL- és Afrika szakértő
Azért Kennardban sok lehet + ha Beason nem lesz ilyen balszerencsés a sérülésekkel, akkor láthatunk itt pozitív meglepetéseket is.


Magyar Giants Blog a Facebookon és a Twitteren is! 2018-as FA TRACKER
több mint 10 éve
Winters New York Giants 271 — Giants fan
Giants' linebacking corps is worst in league, NFL.com says

 nyg.247sports.com/Bolt/Giants-linebacking-corps-is-worst-in-league-NFLcom-says-37598906ozibozi
Évek óta... 😕
több mint 10 éve
ozibozi New York Giants 21 451
 www.profootballfocus.com/blog/2015/06/01/2015-depth-charts-update-new-york-giants/
több mint 10 éve
ozibozi New York Giants 21 451
a tavalyi összesítő statok a játékosokról
 espn.go.com/nfl/team/stats/_/name/nyg/new-york-giants
több mint 10 éve
Asbee New York Giants California Golden Bears 6 771 — OL- és Afrika szakértő
Kb 7,5 millió van a cap alatt...Nem a pénz a gond. Kérdés mennyit szánunk rá + ő hol folytatná.


Magyar Giants Blog a Facebookon és a Twitteren is! 2018-as FA TRACKER
több mint 10 éve
ozibozi New York Giants 21 451
JPP szerződéssel lenne, ha bíznának benne
több mint 10 éve
Szesze New York Giants 21 976 — Giants fan
Nem vszínű, h van rá zsozsó, pedig finoman szólva elférne a csapatban
több mint 10 éve
ozibozi New York Giants 21 451
meglepődnék ha igen, pedig akkor Pugh maradhatna RT
több mint 10 éve
Baluba New York Giants 65
Mennyi hely van az idei évre a fizetési sapka alatt? Be tudunk szállni Mathisért a licitálásba?
több mint 10 éve
ozibozi New York Giants 21 451
3 játékosunk került be a Top 100-ba
 www.bigblueview.com/2015/6/3/8725151/nfl-top-100-players-ranked-odell-beckham-jason-pierre-paul-johnathan-hankins-on-cbs-list