Philadelphia Eagles

62 feliratkozó

több mint 14 éve
somebody08 Philadelphia Eagles 903 — Majd jövőre...
Megéri? Már a tavalyit is azt mondtuk, hogy beáldozzuk, hogy idén legyen valami. Azért igazoltunk sztárokat, hogy most csináljunk valamit. Nem azért, hogy majd jövőre, utána meg megint jövőre, meg megint. Mindig ez megy.

Amúgy a PO-ra esély van még, most megverjük a Redskinst, bye után pedig 4 olyan mérkőzés jön, amit be kell húzni, annak ellenére, hogy mumus a Bears, most kötelező lesz. Utána Pats jön, az L, akkor is 6-5-el állunk és marad a Seahawks, Dolphins, Jets, Skins, Cowgirls. Ebből egyet veszthetünk. Gyanítom a Dallas ellen lesz. A Jets fogható. Ez az egyetlen esélyünk, a 10-6. Ennél jobbat esélytelen kihozni, ez a max.Desert Eagle .5o
Én is így látom a következő meccseket és szerintem a tavalyi csapat meg is tudná csinálni. Az ideinek viszont még a Seahawks is kemény dió lesz. Csinálunk majd 17 sacket de kikapunk 47-40-re, ahogy illik. Egyszerűen még a szerencse is messziről elkerül minket idén, pedig illett volna kihasználni, hogy az NFC East ellen játszunk, mert jövőre a két North jön, ami még akkor is kemény dió, ha az NFC-ből a csoportnegyediket kapjuk a Westből és a Southból is...
több mint 14 éve
Shawn84 Philadelphia Eagles North Carolina Tar Heels 8 534
Megéri? Már a tavalyit is azt mondtuk, hogy beáldozzuk, hogy idén legyen valami. Azért igazoltunk sztárokat, hogy most csináljunk valamit. Nem azért, hogy majd jövőre, utána meg megint jövőre, meg megint. Mindig ez megy.

Amúgy a PO-ra esély van még, most megverjük a Redskinst, bye után pedig 4 olyan mérkőzés jön, amit be kell húzni, annak ellenére, hogy mumus a Bears, most kötelező lesz. Utána Pats jön, az L, akkor is 6-5-el állunk és marad a Seahawks, Dolphins, Jets, Skins, Cowgirls. Ebből egyet veszthetünk. Gyanítom a Dallas ellen lesz. A Jets fogható. Ez az egyetlen esélyünk, a 10-6. Ennél jobbat esélytelen kihozni, ez a max.Desert Eagle .5o
Én csak azt írtam hogy akkor éri meg ha Super Bowlba jutunk.
több mint 14 éve
Eazzy Philadelphia Eagles 5 155 — No one likes us, cause no one like us
Megéri? Már a tavalyit is azt mondtuk, hogy beáldozzuk, hogy idén legyen valami. Azért igazoltunk sztárokat, hogy most csináljunk valamit. Nem azért, hogy majd jövőre, utána meg megint jövőre, meg megint. Mindig ez megy.

Amúgy a PO-ra esély van még, most megverjük a Redskinst, bye után pedig 4 olyan mérkőzés jön, amit be kell húzni, annak ellenére, hogy mumus a Bears, most kötelező lesz. Utána Pats jön, az L, akkor is 6-5-el állunk és marad a Seahawks, Dolphins, Jets, Skins, Cowgirls. Ebből egyet veszthetünk. Gyanítom a Dallas ellen lesz. A Jets fogható. Ez az egyetlen esélyünk, a 10-6. Ennél jobbat esélytelen kihozni, ez a max.

Don't talk the walk, Walk the talk!
több mint 14 éve
Shawn84 Philadelphia Eagles North Carolina Tar Heels 8 534
Azért Reid szvsz nem WP egész más kategória a két ember. S itt nem Reid tekintély a kérdés mert egyenlőre! az nem kérdés hanem egyszerűen fejben nem jönnek össze a dolgok. A kérdés úgy gondoljuk e ez az év kuka v megpróbálunk küzdeni bár lehet annak ellenére se jön majd össze semmi ha beledöglik a csapat akkor se. Azért az elmúl 11-12 év alapján talán bízhatunk a harcban s meg lesz a gyümölcse.dande
Ha ez az év kuka akkor minek volt az a sok igazolás?

Ezért hajtottuk el Q.Mikellt?

Nem értem a koncepciót ...

és szerintem a játékosok sem.Janek
Én már rég nem értem. Fiatalítás címén minden Eagles legendát elküldtek, majd igazoltak ugyan olyan öregeket és itt vagyunk. Én úgy érzem idén nem lesz képes a csapat a PO-ra, de jövőre mi leszünk a meglepetés csapat és a döntőig megyünk. Ha így lesz akkor megéri egy idei szar szezon.
több mint 14 éve
Janek Philadelphia Eagles Florida Gators 16 641 — Apu ökölbeszorított keze
Azért Reid szvsz nem WP egész más kategória a két ember. S itt nem Reid tekintély a kérdés mert egyenlőre! az nem kérdés hanem egyszerűen fejben nem jönnek össze a dolgok. A kérdés úgy gondoljuk e ez az év kuka v megpróbálunk küzdeni bár lehet annak ellenére se jön majd össze semmi ha beledöglik a csapat akkor se. Azért az elmúl 11-12 év alapján talán bízhatunk a harcban s meg lesz a gyümölcse.dande
Ha ez az év kuka akkor minek volt az a sok igazolás?

Ezért hajtottuk el Q.Mikellt?

Nem értem a koncepciót ...

és szerintem a játékosok sem.

több mint 14 éve
BleedingGreen Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 2 404 — Beware the Slim Reaper!
Page-t eddig védtem mert türhető volt ez a meccs viszont mindennek az alja volt, lassú volt, mistackle-k ez nem kezdő szint,egyértelmű hogy Jarrett-et meg kell próbálni,második körös pick, a Temple-n egy Beast volt azért a második körös választott asszem második legmagasabb választás a Safety-k között csak megérne egy próbát,nem 256. választott.
Szerintetek még van esély a playoff-ra?Én nagyon elkenődtem tegnap de megnézve a csoport állását...
Vagy ez hiábavaló reménykedés és ébredjek fel, hétfőnként mindig azt érzem majd legközelebb nyerünk és elindulunk felfelé.korodiati
Reménykedni kötelező amíg van matematikai esély. 😊 Ha mondjuk a támadósor lehozna kevés hibával (4-5-nél kevesebb turnoverrel pl) egypár meccset, akkor lehet még esély. + ha a védelem kicsit kevésbé lenne szar. Sajnos én eddig nem sok fejlődést látok, ha a következő 1-2 meccen elindulna valami akkor talán...


több mint 14 éve
Greengo Philadelphia Eagles Alabama Crimson Tide 9 284 — Eagles fan
Page-t eddig védtem mert türhető volt ez a meccs viszont mindennek az alja volt, lassú volt, mistackle-k ez nem kezdő szint,egyértelmű hogy Jarrett-et meg kell próbálni,második körös pick, a Temple-n egy Beast volt azért a második körös választott asszem második legmagasabb választás a Safety-k között csak megérne egy próbát,nem 256. választott.
Szerintetek még van esély a playoff-ra?Én nagyon elkenődtem tegnap de megnézve a csoport állását...
Vagy ez hiábavaló reménykedés és ébredjek fel, hétfőnként mindig azt érzem majd legközelebb nyerünk és elindulunk felfelé.korodiati
Egy megoldás maradt sztem.Megnyerni a csoportot...bár erre is kevés esélyt látok(nagy szerencse kéne hozzá).WC-ra nem nagyon látok esélyt mert ott van a Falcons,Lions(Bears) akik simán előttünk lehetnek.Nem nagyon vagyunk hozzászokva,hogy 5 meccs után már temessük a szezont pedig sajna most ez a helyzet állhat elő.Ami szintén frusztráló az az,hogy 4 meccs zsinorban L és még hátra van a Pats,Bears,Jets + 5 csoportmeccs.Szval csak a csoda segíthet.


E-A-G-L-E-S EAGLES !
több mint 14 éve
korodiati Philadelphia Eagles 704 — drkorodiattila@gmail.com
Page-t eddig védtem mert türhető volt ez a meccs viszont mindennek az alja volt, lassú volt, mistackle-k ez nem kezdő szint,egyértelmű hogy Jarrett-et meg kell próbálni,második körös pick, a Temple-n egy Beast volt azért a második körös választott asszem második legmagasabb választás a Safety-k között csak megérne egy próbát,nem 256. választott.
Szerintetek még van esély a playoff-ra?Én nagyon elkenődtem tegnap de megnézve a csoport állását...
Vagy ez hiábavaló reménykedés és ébredjek fel, hétfőnként mindig azt érzem majd legközelebb nyerünk és elindulunk felfelé.
több mint 14 éve
korodiati Philadelphia Eagles 704 — drkorodiattila@gmail.com
De egyébként az előzőekhez. Miért vagyunk gyengék fizikailag mint a verébfing? McCoy,Allen, Babin kivételével.Shawn84
Egyrészt úgy nehéz szerelni, hogy a játékos nincs megfelelő pozícióban a szereléshez, csak nyomozza a playt és úgy megpróbál odérni. Másrészt ott van az egyéni oldal is, van aki egyszerűen nem szerel jól, technikailag szar.

Ez a legnagyobb gond most pillanatnyilag a csapattal szerintem és nem a sok TO, vagy az ordas hibák (Brown, Parker, Vick hülye intjei stb.), mert ezeken lehet javítani évközben. De sajnos, ha egy csapat nem tud normálisan szerelni és alapból nincs megfelelő hozzáállása a védekezéshez, azon nemigen lehet évközben segíteni, mert ezek alapvető problémák. Én legalábbis nem emlékszem olyan csapatra, amelyiknek mistackle gondjai voltak, ami az év folyamán megoldódott.

JJ sajnos foroghat a sírjában, mert ez a jó védelem alapja, hogy lehetőleg az első odaérő ember csinálja meg a tackle-t. Ez tette lehetővé, hogy anno sok zoneblitz sémát játsszunk, mert, ha a blitz nem is ért célt, a gyorspasszból max 5-6 yardot hozott az elkapó, mert elkapás után rögtön leszerelték. Érdemes összevetni azzal, ha most bliztelünk és nem ér oda a blitz, akkor a hot receiver is 15+ yardot hoz.

13 mistackle volt tegnap, ebből a DB-k 11-ek hoztak (Page egymaga 4-et). Volt olyan ahol egy playben volt 3, a redzone-ban. Hogy egy jó védelemmel vessük össze: a 2008-as Giants elleni divisonal playoff meccsen szerintem összesen nem volt 3 mistackle.BleedingGreen
Nekem a secondaryból Allen tűnt ki aki valami predátor módjára zúzott rá az emberre némely esetekben. A hozzáállás az egyik dolog, de én továbbra is a posztok illetve játékosok keverését tartom még nagy gondnak. Ha Aso nem tud jól játszani ebben a szerepkörben, akkor állítsuk már rá emberre egy az egyben. Ha ezt tettük volna a jobb oldalon alig lett volna jó passzkísérlet Aso meg Allen mellett. Engem ez idegesít leginkább. Eszement hülye hibákat csinálunk és ragaszkodunk a baromsághoz. Edzői oldalon persze.Shawn84
Aso most emberezett többnyire nem?Én azt figyeltem, hogy ezen a meccsen többnyire egy az egxyben fogott vkit és nem zónázott leszámítva a spec. játékhelyzeteket, alapfelállásokban most már emberezett miután minden szakértő ezt követetlete Castillo változtatott és szerintem jobb is volt,nem dobtak felé.Samuel viszont engedett 2 first down passzt is.
több mint 14 éve
eaglesmcnabb Philadelphia Eagles Virginia Tech Hokies 22 674 — je suis poloska
Ha az Offense kirántaná a D-t talán jobbak lennénk, és feltámadna a Defense, de sajnos az O is ugyanolyan szar volt a 3. negyedig, ez a legnagyobb katasztrófa.

No 1. Kyle Pitts, Jordan Mailata, Myles Garrett, Jerry Jeudy, Tre Harris, Jayden Higgins és Nick Chubb fan!!!
több mint 14 éve
Eazzy Philadelphia Eagles 5 155 — No one likes us, cause no one like us
Félig-meddig egyetértek veled. De azt, hogy nem lehet év közben módosítani azon, ahogyan valaki a védekezéshez hozzááll, az nem igaz. Ebben pedig az edzők a hibásak. Igen van olyan, hogy valaki alapból alkalmatlan a szerelésre, pl én tuti 100-ból 99 misstacklet csinálnék bármelyik NFL-es ellen, és az az egy is szerencse lenne, de akik ott vannak a pályán ők profik, a legjobbak elvileg, nehogy már alapból totálisan alkalmatlanok legyenek. Az edző feladata megtanítani, hogy melyik playnél, hogyan képzeli el a helyzet megoldását, aztán rengeteg gyakorlás. Ha viszont nem érti a játékos, mit akar tőle az edző, akkor abból sülhet ki ilyen szerintem.
Évközben már nemigen van idő begyakorolni ezeket az alapdolgokat, erre van a training camp meg az OTA-k. A "nem tud normálisan szerelni"-t úgy értettem NFL szinten, nem hozzád képest 😊 . Aki 7 tackle mellé 4 mistackle-t csinál az nem profihoz méltó teljesítményBleedingGreen
Persze, nem profihoz méltó teljesítmény, ettől még nem vagyok benne biztos, hogy ez egyéni gond, látva amit művel a csapat. Egyébként meg ha valami nem megy, akkor évközben már ne is gyakoroljunk ha kell alapdolgokat is? Mert ha eddig nem ment, akkor már minek is próbálkozni?
Egyébként elbeszélünk egymás mellett szerintem, mert abban megegyezhetünk, hogy az alapvető gond nem a játékosállománnyal van (LB posztot leszámítva), hanem az edzők munkájával velük.

Don't talk the walk, Walk the talk!
több mint 14 éve
BleedingGreen Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 2 404 — Beware the Slim Reaper!
De egyébként az előzőekhez. Miért vagyunk gyengék fizikailag mint a verébfing? McCoy,Allen, Babin kivételével.Shawn84
Egyrészt úgy nehéz szerelni, hogy a játékos nincs megfelelő pozícióban a szereléshez, csak nyomozza a playt és úgy megpróbál odérni. Másrészt ott van az egyéni oldal is, van aki egyszerűen nem szerel jól, technikailag szar.

Ez a legnagyobb gond most pillanatnyilag a csapattal szerintem és nem a sok TO, vagy az ordas hibák (Brown, Parker, Vick hülye intjei stb.), mert ezeken lehet javítani évközben. De sajnos, ha egy csapat nem tud normálisan szerelni és alapból nincs megfelelő hozzáállása a védekezéshez, azon nemigen lehet évközben segíteni, mert ezek alapvető problémák. Én legalábbis nem emlékszem olyan csapatra, amelyiknek mistackle gondjai voltak, ami az év folyamán megoldódott.

JJ sajnos foroghat a sírjában, mert ez a jó védelem alapja, hogy lehetőleg az első odaérő ember csinálja meg a tackle-t. Ez tette lehetővé, hogy anno sok zoneblitz sémát játsszunk, mert, ha a blitz nem is ért célt, a gyorspasszból max 5-6 yardot hozott az elkapó, mert elkapás után rögtön leszerelték. Érdemes összevetni azzal, ha most bliztelünk és nem ér oda a blitz, akkor a hot receiver is 15+ yardot hoz.

13 mistackle volt tegnap, ebből a DB-k 11-ek hoztak (Page egymaga 4-et). Volt olyan ahol egy playben volt 3, a redzone-ban. Hogy egy jó védelemmel vessük össze: a 2008-as Giants elleni divisonal playoff meccsen szerintem összesen nem volt 3 mistackle.BleedingGreen
Félig-meddig egyetértek veled. De azt, hogy nem lehet év közben módosítani azon, ahogyan valaki a védekezéshez hozzááll, az nem igaz. Ebben pedig az edzők a hibásak. Igen van olyan, hogy valaki alapból alkalmatlan a szerelésre, pl én tuti 100-ból 99 misstacklet csinálnék bármelyik NFL-es ellen, és az az egy is szerencse lenne, de akik ott vannak a pályán ők profik, a legjobbak elvileg, nehogy már alapból totálisan alkalmatlanok legyenek. Az edző feladata megtanítani, hogy melyik playnél, hogyan képzeli el a helyzet megoldását, aztán rengeteg gyakorlás. Ha viszont nem érti a játékos, mit akar tőle az edző, akkor abból sülhet ki ilyen szerintem.Desert Eagle .5o
Évközben már nemigen van idő begyakorolni ezeket az alapdolgokat, erre van a training camp meg az OTA-k. A "nem tud normálisan szerelni"-t úgy értettem NFL szinten, nem hozzád képest 😊 . Aki 7 tackle mellé 4 mistackle-t csinál az nem profihoz méltó teljesítmény


több mint 14 éve
BleedingGreen Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 2 404 — Beware the Slim Reaper!
Nekem a secondaryból Allen tűnt ki aki valami predátor módjára zúzott rá az emberre némely esetekben. A hozzáállás az egyik dolog, de én továbbra is a posztok illetve játékosok keverését tartom még nagy gondnak. Ha Aso nem tud jól játszani ebben a szerepkörben, akkor állítsuk már rá emberre egy az egyben. Ha ezt tettük volna a jobb oldalon alig lett volna jó passzkísérlet Aso meg Allen mellett. Engem ez idegesít leginkább. Eszement hülye hibákat csinálunk és ragaszkodunk a baromsághoz. Edzői oldalon persze.Shawn84
Nyilvánvaló, hogy a DL a 4 man rush felé mozdult el idén. Viszont továbbra sem tudom, mit akar játszatni Castillo a secondaryval. A CB sorral elvileg sok zone-cover-t játszatunk. Ha DRC-t és Aso-t nézzük, velük a cover-2 man felállás lehetne az ideális, mert mindkettő emberfogásban jó. Sajna a LB sor nem alkalmas erre, mert még így is szarok a futás ellen, ha a CB-k mancoverben lennének, akkor még rosszabb lenne + folyamatos mismatchek lennének a LB-k vs. RB, TE viszonylatban.
Ezért erőltetejük a hagyományos 2 deep-5 under felállást, ahol a CB-k zónát védenek, olyan CB-kel, akik nem alkalmasak zónázásra sajnos. Asante talán jobban zónázik, off coverage zone áll hozzá közel. Viszont ő sem találja a helyét ebben a rendszerben.
Egy értelmes DC biztos kimatekozá, mit és hogyan kéne játszani, de Reid az OL edzőt nevezte ki D-coordinatornak. 😊


több mint 14 éve
Eazzy Philadelphia Eagles 5 155 — No one likes us, cause no one like us
De egyébként az előzőekhez. Miért vagyunk gyengék fizikailag mint a verébfing? McCoy,Allen, Babin kivételével.Shawn84
Egyrészt úgy nehéz szerelni, hogy a játékos nincs megfelelő pozícióban a szereléshez, csak nyomozza a playt és úgy megpróbál odérni. Másrészt ott van az egyéni oldal is, van aki egyszerűen nem szerel jól, technikailag szar.

Ez a legnagyobb gond most pillanatnyilag a csapattal szerintem és nem a sok TO, vagy az ordas hibák (Brown, Parker, Vick hülye intjei stb.), mert ezeken lehet javítani évközben. De sajnos, ha egy csapat nem tud normálisan szerelni és alapból nincs megfelelő hozzáállása a védekezéshez, azon nemigen lehet évközben segíteni, mert ezek alapvető problémák. Én legalábbis nem emlékszem olyan csapatra, amelyiknek mistackle gondjai voltak, ami az év folyamán megoldódott.

JJ sajnos foroghat a sírjában, mert ez a jó védelem alapja, hogy lehetőleg az első odaérő ember csinálja meg a tackle-t. Ez tette lehetővé, hogy anno sok zoneblitz sémát játsszunk, mert, ha a blitz nem is ért célt, a gyorspasszból max 5-6 yardot hozott az elkapó, mert elkapás után rögtön leszerelték. Érdemes összevetni azzal, ha most bliztelünk és nem ér oda a blitz, akkor a hot receiver is 15+ yardot hoz.

13 mistackle volt tegnap, ebből a DB-k 11-ek hoztak (Page egymaga 4-et). Volt olyan ahol egy playben volt 3, a redzone-ban. Hogy egy jó védelemmel vessük össze: a 2008-as Giants elleni divisonal playoff meccsen szerintem összesen nem volt 3 mistackle.BleedingGreen
Félig-meddig egyetértek veled. De azt, hogy nem lehet év közben módosítani azon, ahogyan valaki a védekezéshez hozzááll, az nem igaz. Ebben pedig az edzők a hibásak. Igen van olyan, hogy valaki alapból alkalmatlan a szerelésre, pl én tuti 100-ból 99 misstacklet csinálnék bármelyik NFL-es ellen, és az az egy is szerencse lenne, de akik ott vannak a pályán ők profik, a legjobbak elvileg, nehogy már alapból totálisan alkalmatlanok legyenek. Az edző feladata megtanítani, hogy melyik playnél, hogyan képzeli el a helyzet megoldását, aztán rengeteg gyakorlás. Ha viszont nem érti a játékos, mit akar tőle az edző, akkor abból sülhet ki ilyen szerintem.

Don't talk the walk, Walk the talk!
több mint 14 éve
dande2 Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 46 183 — Így remélem megfelelek nektek.....
Azért Reid szvsz nem WP egész más kategória a két ember. S itt nem Reid tekintély a kérdés mert egyenlőre! az nem kérdés hanem egyszerűen fejben nem jönnek össze a dolgok. A kérdés úgy gondoljuk e ez az év kuka v megpróbálunk küzdeni bár lehet annak ellenére se jön majd össze semmi ha beledöglik a csapat akkor se. Azért az elmúl 11-12 év alapján talán bízhatunk a harcban s meg lesz a gyümölcse.
több mint 14 éve
Janek Philadelphia Eagles Florida Gators 16 641 — Apu ökölbeszorított keze
Létezik olyan,hogy edzőbuktatás?Itthon és a soccerban ugye ez létező dolog...

Már nem tudom mire vélni ezt a sok bénázást esetleg a srácok utálják az edzői kart...Janek
Olyan mint tavaly a Dallasnál?Bazzani
Hát pl.

de úgy látom csak én látom ezt így... 5 meccsen szarul játszanak még azok is akik régi motorosok....
tudom csapatjáték de számomra tragikus mikor elvileg miénk a legjobb cb páros mégsem tudunk futás ellen semmit sem tenni pedig ugye elvileg könnyebb lenne fellépni a safety-nek és a LBnek is...

több mint 14 éve
Shawn84 Philadelphia Eagles North Carolina Tar Heels 8 534
De egyébként az előzőekhez. Miért vagyunk gyengék fizikailag mint a verébfing? McCoy,Allen, Babin kivételével.Shawn84
Egyrészt úgy nehéz szerelni, hogy a játékos nincs megfelelő pozícióban a szereléshez, csak nyomozza a playt és úgy megpróbál odérni. Másrészt ott van az egyéni oldal is, van aki egyszerűen nem szerel jól, technikailag szar.

Ez a legnagyobb gond most pillanatnyilag a csapattal szerintem és nem a sok TO, vagy az ordas hibák (Brown, Parker, Vick hülye intjei stb.), mert ezeken lehet javítani évközben. De sajnos, ha egy csapat nem tud normálisan szerelni és alapból nincs megfelelő hozzáállása a védekezéshez, azon nemigen lehet évközben segíteni, mert ezek alapvető problémák. Én legalábbis nem emlékszem olyan csapatra, amelyiknek mistackle gondjai voltak, ami az év folyamán megoldódott.

JJ sajnos foroghat a sírjában, mert ez a jó védelem alapja, hogy lehetőleg az első odaérő ember csinálja meg a tackle-t. Ez tette lehetővé, hogy anno sok zoneblitz sémát játsszunk, mert, ha a blitz nem is ért célt, a gyorspasszból max 5-6 yardot hozott az elkapó, mert elkapás után rögtön leszerelték. Érdemes összevetni azzal, ha most bliztelünk és nem ér oda a blitz, akkor a hot receiver is 15+ yardot hoz.

13 mistackle volt tegnap, ebből a DB-k 11-ek hoztak (Page egymaga 4-et). Volt olyan ahol egy playben volt 3, a redzone-ban. Hogy egy jó védelemmel vessük össze: a 2008-as Giants elleni divisonal playoff meccsen szerintem összesen nem volt 3 mistackle.BleedingGreen
Nekem a secondaryból Allen tűnt ki aki valami predátor módjára zúzott rá az emberre némely esetekben. A hozzáállás az egyik dolog, de én továbbra is a posztok illetve játékosok keverését tartom még nagy gondnak. Ha Aso nem tud jól játszani ebben a szerepkörben, akkor állítsuk már rá emberre egy az egyben. Ha ezt tettük volna a jobb oldalon alig lett volna jó passzkísérlet Aso meg Allen mellett. Engem ez idegesít leginkább. Eszement hülye hibákat csinálunk és ragaszkodunk a baromsághoz. Edzői oldalon persze.
több mint 14 éve
BleedingGreen Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 2 404 — Beware the Slim Reaper!
De egyébként az előzőekhez. Miért vagyunk gyengék fizikailag mint a verébfing? McCoy,Allen, Babin kivételével.Shawn84
Egyrészt úgy nehéz szerelni, hogy a játékos nincs megfelelő pozícióban a szereléshez, csak nyomozza a playt és úgy megpróbál odérni. Másrészt ott van az egyéni oldal is, van aki egyszerűen nem szerel jól, technikailag szar.

Ez a legnagyobb gond most pillanatnyilag a csapattal szerintem és nem a sok TO, vagy az ordas hibák (Brown, Parker, Vick hülye intjei stb.), mert ezeken lehet javítani évközben. De sajnos, ha egy csapat nem tud normálisan szerelni és alapból nincs megfelelő hozzáállása a védekezéshez, azon nemigen lehet évközben segíteni, mert ezek alapvető problémák. Én legalábbis nem emlékszem olyan csapatra, amelyiknek mistackle gondjai voltak, ami az év folyamán megoldódott.

JJ sajnos foroghat a sírjában, mert ez a jó védelem alapja, hogy lehetőleg az első odaérő ember csinálja meg a tackle-t. Ez tette lehetővé, hogy anno sok zoneblitz sémát játsszunk, mert, ha a blitz nem is ért célt, a gyorspasszból max 5-6 yardot hozott az elkapó, mert elkapás után rögtön leszerelték. Érdemes összevetni azzal, ha most bliztelünk és nem ér oda a blitz, akkor a hot receiver is 15+ yardot hoz.

13 mistackle volt tegnap, ebből a DB-k 11-ek hoztak (Page egymaga 4-et). Volt olyan ahol egy playben volt 3, a redzone-ban. Hogy egy jó védelemmel vessük össze: a 2008-as Giants elleni divisonal playoff meccsen szerintem összesen nem volt 3 mistackle.


több mint 14 éve
Bazzani Detroit Lions Michigan Wolverines 24 028 — Axel Foley
Létezik olyan,hogy edzőbuktatás?Itthon és a soccerban ugye ez létező dolog...

Már nem tudom mire vélni ezt a sok bénázást esetleg a srácok utálják az edzői kart...Janek
Olyan mint tavaly a Dallasnál?

több mint 14 éve
Shawn84 Philadelphia Eagles North Carolina Tar Heels 8 534
Létezik olyan,hogy edzőbuktatás?Itthon és a soccerban ugye ez létező dolog...

Már nem tudom mire vélni ezt a sok bénázást esetleg a srácok utálják az edzői kart...Janek
Ezt a verziót nem tudom és nem is igazán akarom elképzelni. De egyébként az előzőekhez. Miért vagyunk gyengék fizikailag mint a verébfing? McCoy,Allen, Babin kivételével.
több mint 14 éve
Janek Philadelphia Eagles Florida Gators 16 641 — Apu ökölbeszorított keze
Létezik olyan,hogy edzőbuktatás?Itthon és a soccerban ugye ez létező dolog...

Már nem tudom mire vélni ezt a sok bénázást esetleg a srácok utálják az edzői kart...

több mint 14 éve
ano92 Philadelphia Eagles LSU Tigers 5 312 — Robert Griffin III && Tom Savage && DeShone Kizer fan
Az INT ekről ő tehet. Még ha a fal nem is tudja megvédeni, akkor sem dobunk úgy labdát, hogy már zuhanunk össze de csukott szemmel kb., még eldobom, azt lesz ami lesz.

több mint 14 éve
Szobi22 Green Bay Packers 2 484 — Bajnok
Kicsit most a játékosok értékelése elmaradt mindenkitől, mert egyben a csapat szenvedését taglaljuk, de én megjegyeznék pár észrevételt:
- Vick szerintem most is jól játszott, 315 passzolt, 90 futott yard, és szerintem egyetlen INT-ről tehet csak, azért ez az Avant estében belerúg a kezéből kicsúszó labdába, ami aztán egy bill kezébe kerül...több mint vicc.
Desert Eagle .5o
szerintem kifejezetten buta dolgokat csinált, legalább 2 pick az övé volt (a TD egyértelműen, az elsőben is nagyon benne volt, és a második sem volt szép). ráadásul egyszer simán beledobta a blitzelő DB kezébe a labdát, szeerencse, hogy csak leütötték.
persze rengeteg playt ő csinált meg

több mint 14 éve
Eazzy Philadelphia Eagles 5 155 — No one likes us, cause no one like us
Nem hülyeség, de szerintem ez nem megvalósítható, leginkább azért, amiket te is írtál. Steve Smith pedig RZ fegyver lehet később, ne feledjük a Giants azért mondott le róla, mert kb idén alig számolhattak volna vele. Mint kiderült rosszul gondolták, de ettől még nem teljesen egészséges ő, óvatosan kell bánni vele. De biztos vagyok benne, hogy több szerephez fog jutni később. Ahogy pedig te is mondtad, más cserealapunk nincs, csak a sok draftpickünk. Őszintén szólva azokat én nem szívesen adnám oda egy év közbeni "hallottnak a csók" jellegű lutri cseréért. Alighanem jövőre sokat fogunk pickeket cserélgetni, hogy a megfelelő embereket húzhassuk.

Más:
Kicsit most a játékosok értékelése elmaradt mindenkitől, mert egyben a csapat szenvedését taglaljuk, de én megjegyeznék pár észrevételt:
- Vick szerintem most is jól játszott, 315 passzolt, 90 futott yard, és szerintem egyetlen INT-ről tehet csak, azért ez az Avant estében belerúg a kezéből kicsúszó labdába, ami aztán egy bill kezébe kerül...több mint vicc.
- Avant óriásit játszott, 9 elkapás, 139 yard. Nagyon sajnálom a fumblet, arról valóban ő tehet.
- D.Jax amellett, hogy jó meccse volt, megint a jelenlétével is playeket csinált. A MacLin TD-nél azzal, hogy in motion volt, totál bekavarta a Bills védelmét. Sokat jelent nagyon az ő jelenléte, ezért is még mindig ő az első számú elkapónk, és ezt Maclin is megköszönheti, mert sokszor ezért van neki nagyobb tere.
- Chaney szépen összeszedte magát, de ez amit most mutat, a minimum amit elvárok tőle, remélem tovább javul.

Valamint miért vagyunk ennyire gyengék? Mármint fizikálisan. Úgy pattanunk le az ellenfelekről, mintha rongybábuk lennénk, ami rengeteg misstackle-höz vezet. Ezzel valamit nagyon sürgősen kezdeni kell!

Don't talk the walk, Walk the talk!
több mint 14 éve
Moonshiner 32
A trade deadline felé közeledve felmerült bennem a kérdés, hogy mennyire van nekünk szükségünk Steve Smith-re, ill. mennyire lehetne ő megfelelő cserealap a védelem erősítésében (LB, safety)? (És úgy egyáltalán, ki lehetne megfelelő cserealap?) Esetleg mehetne Page-dzsel közösen (bár ő kinek kellene?), vagy draftpickkel. Persze akkor még mindig közbeszól a salary cap (pl. Briggs lehetne talán opció, mert amennyire én tudom, a Bearsnek jól jönne egy WR, és Briggs is mondta még a szezon elején, hogy menne a Bearstől mert több pénzt akar, de nálunk sincs elég hely a cap alatt, pláne, hogy még D-Jaxnek is kijár az új szerződés), mert 1-4 után nem nagyon lehet idecsábítani senkit kevesebb pénzért egy gyűrű ígéretével. Persze, ha Roseman valahogy megint be tudná kapcsolni a madden-módot, mint az offseasonban, akkor bármi lehet. 😀
Na jó, csak hangosan gondolkodtam, szóval ha sok hülyeséget hordtam itt össze, akkor nem vállalok értük felelősséget. 😊