Philadelphia Eagles
62 feliratkozó
több mint 13 éve
Konkrétan már idén is lekapott 3 lasztit pl., meg nekem fantasy csapatomban egyik legjobb így, nem kéne elvesztenem 😀Én is ebben reménykedek, hogy behúzzuk Allen-t. A kinti Miami szurkolók egy része örömtáncot jár a kommentek alapján, hogy elengedték, de talán egy környezetváltás jót tenne neki. Első körös pick volt 2006-ben, annyira rossz csak nem lehet. Andy bácsi, húzzuk beeeeeeeeee. Légyszi légyszi légyszi!somebody08De egy rendes hír is, nem csak Bell lett ma elküldve, hanem DE Pannel Egboh is, aki eddig PS-ben volt. Így most van egy szabad hely ott. Gondolom még éjjel be is lesz tömve. De mondjuk én most Jason Allen-ért imádkozok 😀deny79Nem tudom mit csinálhatott J. Allen, hogy a 36 éves, ACL-ből felépülő Al Harris miatt cutolták, amikor láttam nem volt olyan katasztrofális.BleedingGreen
több mint 13 éve
Én is ebben reménykedek, hogy behúzzuk Allen-t. A kinti Miami szurkolók egy része örömtáncot jár a kommentek alapján, hogy elengedték, de talán egy környezetváltás jót tenne neki. Első körös pick volt 2006-ben, annyira rossz csak nem lehet. Andy bácsi, húzzuk beeeeeeeeee. Légyszi légyszi légyszi!De egy rendes hír is, nem csak Bell lett ma elküldve, hanem DE Pannel Egboh is, aki eddig PS-ben volt. Így most van egy szabad hely ott. Gondolom még éjjel be is lesz tömve. De mondjuk én most Jason Allen-ért imádkozok 😀deny79Nem tudom mit csinálhatott J. Allen, hogy a 36 éves, ACL-ből felépülő Al Harris miatt cutolták, amikor láttam nem volt olyan katasztrofális.BleedingGreen
több mint 13 éve
De egy rendes hír is, nem csak Bell lett ma elküldve, hanem DE Pannel Egboh is, aki eddig PS-ben volt. Így most van egy szabad hely ott. Gondolom még éjjel be is lesz tömve. De mondjuk én most Jason Allen-ért imádkozok 😀deny79Nem tudom mit csinálhatott J. Allen, hogy a 36 éves, ACL-ből felépülő Al Harris miatt cutolták, amikor láttam nem volt olyan katasztrofális.
több mint 13 éve
De egy rendes hír is, nem csak Bell lett ma elküldve, hanem DE Pannel Egboh is, aki eddig PS-ben volt. Így most van egy szabad hely ott. Gondolom még éjjel be is lesz tömve. De mondjuk én most Jason Allen-ért imádkozok 😀
több mint 13 éve
Ezzel maximálisan egyet értek, ez csak érdekesség címszó alatt lett bedobva. De mondjuk posztot nézni már most is lehet, de azokkal meg tisztában vagyunk, hogy RCB és OL kell FA, draft, bárhogynézegetem mai SNT-t, és mindig van benne egy mock draft, aktuális állás szerint.Az ennyire előretekintő mockokat nem nagyon szeretem.Fél szezon még hátra van és akár PO is lehet.Arról már nem is beszélve,hogy ki tudja miként nyitjuk az offseasont majd..és kit szerzünk/milyen posztra az FA piacról.Nevekkel persze lehet ismerkedni de arra meg a legjobb ha az ember nézi a NCAA meccseket. 😊Greengo
Jelenleg 23. helyen Jimmy Smith, CB-et húznánk. (előtte kimenő DB-ek (mindkettő amúgy CB): Patrick Peterson, Prince Amukamara) Semmi komolysága nincs, de nevekkel lehet már ismerkedni kicsit.deny79
több mint 13 éve
nézegetem mai SNT-t, és mindig van benne egy mock draft, aktuális állás szerint.Az ennyire előretekintő mockokat nem nagyon szeretem.Fél szezon még hátra van és akár PO is lehet.Arról már nem is beszélve,hogy ki tudja miként nyitjuk az offseasont majd..és kit szerzünk/milyen posztra az FA piacról.Nevekkel persze lehet ismerkedni de arra meg a legjobb ha az ember nézi a NCAA meccseket. 😊
Jelenleg 23. helyen Jimmy Smith, CB-et húznánk. (előtte kimenő DB-ek (mindkettő amúgy CB): Patrick Peterson, Prince Amukamara) Semmi komolysága nincs, de nevekkel lehet már ismerkedni kicsit.deny79
Amúgy tényleg nem szabad elszállni a legutóbbi győzelemtől.Remélem Philadelphiában is hasonlóan gondolják..és gőzerővel készülnek már a hétfőre.(2éve az NFC döntő előtt érztem,hogy kicsit nagyképűen várjuk a meccset...ki is kaptunk.)
A hivatalos oldalon meg érdemes nézni a videókat.Nekem nagy kedvencem az Eagles Confidential és Tony Luke's Eagles maniaja. 😊
E-A-G-L-E-S EAGLES !
több mint 13 éve
nézegetem mai SNT-t, és mindig van benne egy mock draft, aktuális állás szerint.Jelenleg 23. helyen Jimmy Smith, CB-et húznánk. (előtte kimenő DB-ek (mindkettő amúgy CB): Patrick Peterson, Prince Amukamara) Semmi komolysága nincs, de nevekkel lehet már ismerkedni kicsit.
több mint 13 éve
Al Harris delfin lett, jól sejtettük, csak kacsa, hogy szeretnénk.De Miami kirakta Jason Allen-t, hogy legyen hely Harris-nek, ne rá inkább mozdulnék. De szerintem sem fogunk senkit szerezni.
több mint 13 éve
Mindenkit nagyon szépen megkérnék, hogy a következő dolgot olvassa végig, és tegyen belátása szerint: http://philly.blog.hu/2010/11/10/the_future_3Nekem nagyon fontos lenne... De miattatok lenne az.
több mint 13 éve
Roster-mozgás:2 előszezonz nyomott végig vikingekkel, 15 tackle a mérlege. http://philly.blog.hu/2010/11/10/hirek_2010_11_10
Cut: RB - Joique Bell
Jött: S - Colt Anderson a Vikings PS-éből
Ő se az a húdemagas gyerek: 5-10 magas (178) és 194 font (88)
A 2009-es drafton nem kelt el.Bébé
több mint 13 éve
Roster-mozgás:Bazzeg ez én vagyok😊 És még azt mondják, nem vagyok Safety alkat, mondjuk, lehet, hogy ő ehhez a magassághoz vállizomban és bicepszben teszi oda ezeket a kilókat, míg én "hasizomban"😀
Cut: RB - Joique Bell
Jött: S - Colt Anderson a Vikings PS-éből
Ő se az a húdemagas gyerek: 5-10 magas (178) és 194 font (88)
A 2009-es drafton nem kelt el.Bébé
több mint 13 éve
Roster-mozgás:Cut: RB - Joique Bell
Jött: S - Colt Anderson a Vikings PS-éből
Ő se az a húdemagas gyerek: 5-10 magas (178) és 194 font (88)
A 2009-es drafton nem kelt el.
több mint 13 éve
Asante hatalmasat játszott. Egy elkapást sem csináltak róla plusz 2 inti és ha jól emlékszem akkor csak 1 miss-tackle.BébéDe az legalább jó nagy volt 😀
Coleman-ben pedig kellemesen csalódtam. Azt hittem, hogy szopni fogjuk róla a yardokat.Coleman tényleg szépen helytállt, remélem nem csak azért, mert fel sem fogta a helyzetét és így nem volt ideje betojni. 😊 De ha visszaemlékszünk az előszezonra ott is jól teljesített, úgyhogy remélem folytatja a jó teljesítményt hétfőn is.
Bébé
"Michael Vick will be named on Wednesday the NFC Offensive Player of the Week for his performance against the Colts"
több mint 13 éve
Colt elleni teljesítményekO: http://www.philly.com/philly/blogs/moving_the_chains/Man_Up_Peters_and_the_O-line.html
D: http://www.philly.com/philly/blogs/moving_the_chains/Man_Up_Samuel_gets_best_of_Manning.html
Asante hatalmasat játszott. Egy elkapást sem csináltak róla plusz 2 inti és ha jól emlékszem akkor csak 1 miss-tackle.
Coleman-ben pedig kellemesen csalódtam. Azt hittem, hogy szopni fogjuk róla a yardokat.
Köv. 3 meccs pedig Make or Brake:
http://www.csnphilly.com/11/08/10/bDidingerb-Next-3-Games-Will-Make-or-Bre/landing_insider_didinger.html?blockID=348273&feedID=692
több mint 13 éve
remek feltöltés/ek. király vagy! 😊Sajnos csak fél szemmel tudtam nézni a meccseteket, iszonyat nagy élmény Vick játékát nézni,örülök hogy ennyire formába lendült.JocoHa már Vick szóba került. A legutóbbi NFL Matchup-ban (még a Colts elleni meccset megelőzően) terítékre került a játéka és megmutatták, hogy - egyebek mellett - miért sérült meg a Redskins ellen.
http://www.youtube.com/watch?v=ssiSLXObXLg kábé 3:15-től érdekes a dologSzabler
több mint 13 éve
Sajnos csak fél szemmel tudtam nézni a meccseteket, iszonyat nagy élmény Vick játékát nézni,örülök hogy ennyire formába lendült.JocoHa már Vick szóba került. A legutóbbi NFL Matchup-ban (még a Colts elleni meccset megelőzően) terítékre került a játéka és megmutatták, hogy - egyebek mellett - miért sérült meg a Redskins ellen.
http://www.youtube.com/watch?v=ssiSLXObXLg kábé 3:15-től érdekes a dolog
Report all obscene mail to your Potsmaster!
több mint 13 éve
Sajnos csak fél szemmel tudtam nézni a meccseteket, iszonyat nagy élmény Vick játékát nézni,örülök hogy ennyire formába lendült.
több mint 13 éve
greenboy
264
Nagyon tetszik, ahogy mostanában pörög a blog, ezúton is elismerésem 😊
több mint 13 éve
Asante interjú is fenn van, meg egy szavazás. Meg Vick interjú video már be is van szúrva, nem csak linkelve.
több mint 13 éve
Hát igen, "hitting defenseless receiver"-t mondott a bíró Mikell-nél, ami szvsz nem állt fenn, mert Collie már birtokolta a labdát és 2-3 lépést ment vele, ilyenkor már nem számít védtelennek. A szándékos és erősen sérülésveszélyes ütközéseket szankcionálni kell, de ez inkább egy szerencsétlen eset volt. De a jelenlegi felfogás szerint járt a 15yd bünti, mert Coleman sisakja ténylegesen ütközött Collie-éval.Heh... a Mikell-es ütközésre dobtak eredetileg zászlót? Ne mááár, ez tényleg vicc, az meg 100%-ban szabályos ütközés volt, sisakjához hozzá se ért sisakkal... Nem kéne elrontani ezzel ezt a sportot, hogy minden nagyobb ütközésre zászlót dobunk csak azért mert aki szenvedő alanya volt az ütközésnek lesérül, vagy pont úgy billen ki az egyensúlyából, h nagyot esik...Gege55Hát azért nem is járna...Gege55Elvileg járhatott volna, de mérlegelték, hogy a Mikell-től kapott ütés miatt ütközött Coleman-nek, így az ütközést nem lehetett volna elkerülni. Amúgy a zászlót eredetileg nem is Colemanra dobták, hanem Mikellre. Szerencsére Collie már jobban van.
Jason LaCanfora has just reported that the NFL is declining to fine Kurt Coleman for his hit on Austin Collie because "Collie's helmet-to-helmet contact was a result of being driven toward a defender from a prior hit."BleedingGreen
Szándékos helmet-to-helmet ütközést nem is feltételezek Coleman-ről, mert az egyetemen már okozott véletlenül egy bénulással járó sérülést saját csapattársának egy edzésen. Akkor majdnem abbahagyta a játékot, csak a sérült játékostársa győzte meg arról, hogy folytassa.
több mint 13 éve
Heh... a Mikell-es ütközésre dobtak eredetileg zászlót? Ne mááár, ez tényleg vicc, az meg 100%-ban szabályos ütközés volt, sisakjához hozzá se ért sisakkal... Nem kéne elrontani ezzel ezt a sportot, hogy minden nagyobb ütközésre zászlót dobunk csak azért mert aki szenvedő alanya volt az ütközésnek lesérül, vagy pont úgy billen ki az egyensúlyából, h nagyot esik...Elvileg járhatott volna, de mérlegelték, hogy a Mikell-től kapott ütés miatt ütközött Coleman-nek, így az ütközést nem lehetett volna elkerülni. Amúgy a zászlót eredetileg nem is Colemanra dobták, hanem Mikellre. Szerencsére Collie már jobban van.Coleman nem kapott pénzbüntetést a helmet contact-ért.BleedingGreenHát azért nem is járna...Gege55
Jason LaCanfora has just reported that the NFL is declining to fine Kurt Coleman for his hit on Austin Collie because "Collie's helmet-to-helmet contact was a result of being driven toward a defender from a prior hit."BleedingGreen
több mint 13 éve
The #Eagles, btw, aren't going to go in the Al Harris direction, according to a team source.DeSean meg valamiért NY-ban járt tegnap, nagyon lelkes volt, áradozott róla (pár hónapja LA-vel tette ezt), volt egy elég félreértelmezhető tweetje: New york night life!! IM LIVN IT.... Aztán írták neki, hogy ott a NYG vagy a NYJ, de jött is az azonnali válasz, felejtsd el! 😊
több mint 13 éve
Elvileg járhatott volna, de mérlegelték, hogy a Mikell-től kapott ütés miatt ütközött Coleman-nek, így az ütközést nem lehetett volna elkerülni. Amúgy a zászlót eredetileg nem is Colemanra dobták, hanem Mikellre. Szerencsére Collie már jobban van.Coleman nem kapott pénzbüntetést a helmet contact-ért.BleedingGreenHát azért nem is járna...Gege55
Jason LaCanfora has just reported that the NFL is declining to fine Kurt Coleman for his hit on Austin Collie because "Collie's helmet-to-helmet contact was a result of being driven toward a defender from a prior hit."
több mint 13 éve
Coleman nem kapott pénzbüntetést a helmet contact-ért.BleedingGreenHát azért nem is járna...
több mint 13 éve
A Cole-os büntetést én nem néztem volna flagesnek. Mert nem is látszott a szándékosság benne, csak ahogy levált az O# falról közben járt a keze és odacsapott 1 kicsit, de a Manning meg se érezte, szerintem néha olyan túlzásokba esnek, ez egy kontakt sport, jó hogy nem már ha megérinted az ellenfél sisakját egyből nem vágnak hozzád 3 sárgazászlót... A Colie-s sérülés okés, hogy szabálytalan volt helmet to helmet, de szerintem ez sem a szándékos szabálytalanság volt, mivel előtte Q. Mikell is ütközött vele ha jól emléxem, jobbról ment bele, majd így a baloldallal előrefordult Colley és akkor jött Coleman de ő sem a tipikusan "lándzsázós" fejtartással ütközött bele, hanem a válla volt elöl neki is, csak hát mikor már bemérted a célt, és utolsó pillanatban elmozdul akkor már nem tudsz változtatni...