Philadelphia Eagles
62 feliratkozó
több mint 4 éve
Ertem. Akkor tehat az NFL-vedok 90 szazaleka dirty, mivel volt mar szinte mindenkinek fejre meno utese (azota is, miota betiltottak).Profi bokszmérkőzéshez szoktam hasonlítani azt ami a pályán zajlik. Megy az egymás püfölése annak érdekében, hogy egyre több hibával dolgozzon az ellenfél. Nehezebben mozogjon,fájjon, több legyen a pontatlanság...stb ..kényelmetlenül érezze magát az ellen. De ez már nem erről szólt sztem..... ilyet többnyire a mortal kombat meccsek végén szoktam látni .
Stez
Amúgy van valami hír Wentzről?
E-A-G-L-E-S EAGLES !
több mint 4 éve
Nem egészen így van ez Stez, részemről legalábbis, de minegy, nem akarm tovább szaporítani a szót ezzel kapcsolatban,Eredménykövetőben (amíg bírtam, mert kb óvodás volt a színvonal 《Ki tud nagyobb Csöcsöket bemásolni...》szánalom ) leírtam, hogy az első visszajátszás után látszott, hogy ez nem véletlen volt.
Vigasztalásként megnézek egy 2 évvel ezelőtti SBt 😊
Ami fontosabb a jövőt illetően, hogy valóban nagyon gyorsan le kell rakunk egy szerződést Jenkins elé, mert eléggé búcsúzkodóra vette a figurát, és nem fog sokáig várni az új szerződéssel. Ha nem érzi a szándékot a megtartására, nem indulnak tárgyalások vele, nem lesz szívbajos máshová menni....
dande
Aki sportolt tudja hogyan kell úgy odavágni, hogy a labda is legyen és a babának is fájjon... Lehet ez foci,kosár,hoki,kézilabda..
Ott le lettem ugatva mert a 12 éves pattanásos emberek megmondták, hogy véletlen volt...
Az meg hogy mennyire volt dirty vagy csak oda akart baszni keményen csak ő tudja.. nekem az jött le, hogy dirty és szándékos 100%-ig ráadásul következmények nélkül. (Majd az élet visszaadja annak a baromnak...)
Plusz még vagy 2szer úgy odavágtak, hogy csak a vak zebrák nem látták.. érdemes Goedertet megnézni, illetve Kelce-t a két jelenetnél, ők nem szoktak reklamálni..
Így hogy CW-t kilőtték el is ment a kedvem és csak sajnálni tudtam a csapatot, mert pár ember nagyon megérdemelte volna a győzelmet azok után ahogy ez a szezon alakult...
Azt sajnálom, hogy 8 hónapig megint semmi 😞
Eddig sem szerettem a Hókszt, (Wilson elismerem) de most már bárki nyerje az NFC-t csak ne ezek...
Fly
több mint 4 éve
Urak, rekordot dontott a 2 csapat tegnap. MEg soha nem volt ennyi kezdot nelkulozo 2 csapat kozott rajatszas meccs. A Seahawks 8db olyan jatekost nem tudott palyara kuldeni, aki az elso heten kezdo volt, mig ti 9-et. (ebben szerintem nincs benne Wentz).
twitter.com/AndrewSiciliano/status/1214198669047582725
undisputedly
Legalább ezt mi nyertük... 😕 😊Remeljuk mindketto csapat letudta evekre most az injury bugot. Hihetetlen amugy, hogy 17 kezdo hinyzott. Nem semmi. Egyszerre ugye 22 jatekos van fent, abbolt 17 csere... 😀
dande
több mint 4 éve
Ertem. Akkor tehat az NFL-vedok 90 szazaleka dirty, mivel volt mar szinte mindenkinek fejre meno utese (azota is, miota betiltottak).Persze, hogy nyálaztunk rá akkoriban, mert akkor szabályos volt. Most meg szabálytalan.Nem vedem, mert letojom, hogy o az vagy mas. Szamomra szimplan csak erthetetlen ez az allando temazas az ilyen utesek utan, amikor ismetlem, az elmult 50 evben megszamlalhatatlan sztar konkretan megmondta, hogy igenis fajdalmat akart okozni, mert csak. Pont. Akkor ok szar emberek voltak ettol es piszkos jatekosok? Nem voltak. Csak ez a sport errol szol.De pont ez az Stez.... akár hányszor nézem vissza erre a mozdulatra már akkor semmi szükség nem volt, a fájdalom okozásra sem. Már korábban megvolt a kontakt McDougallel ment már lefelé a földre Wentz, gyakorlatilag vége volt a játéknak. Lett volna módja rá a védőnek (itt most eltekintek a személytől), hogy módosítson visszább fogja magát stb, ha akarja..... de nem akarta... ez ami (nekem baj) nem sérülést akart okozni, rendben legyen, de nem tett meg mindent azért, hogy a lehetőséget minimalizálja... Tudom könnyen beszélek innen, jâték heve, Wentz is választhatott volna más megoldást stb... de ez nekem több, mint szerencsétlen megmozdulás. Akkor is ha nem Wentzről lenne szóWentz sérülését elsőre nem is láttam annyira vészesnek. Viszont...Ez teves. A vedok nagyja nem akar serulest okozni, hanem fajdalmat akar okozni. De ez nem uj, az elmult 20-30-40-50 evben nagyobbnal nagyobb vedoklasszisok mondtak ki kerek-perec, hogy igenis ezert utik meg a masikat.
Kövezzetek meg, de én akármilyen szögből nézem ,gyorsítva-lassítva vagy kikockázva nekem Clowney megmozdulása szándékosnak tűnt. Ott volt a fejelő mozdulat amit nem lehet letagadni. Azt is megértem, hogy ilyenkor(1-1 playben) teljesen elveszítik az önkontrollt a játékosok és csak az lebeg a szemük előtt, hogy "megölni!". Nem akarok újabb bounty gatet kirobbantani(erről azért nincs szó), de azért a hox védői is tudták, hogy az elmúlt hetek O# motorja Eagles részről Wentz és jobb nélküle a meccs mint vele. (Nem akarom ezt túllihegni , de az ilyen dolgokat minden csapatnál tudják és ott van a fejekben még akkor is ha nem fizetnek érte fejpénzt vagy csak fél szavakban beszélnek róla)
Greengo
Azt hiszed, az Eagles vedoinek a nagyja nem ugyanigy gondolja? Dehogynem. Ez a jatek errol szol. Hiaba probalja az alszent es undorito NFL annak a latszatat kelteni, hogy vedi a jatekosokat, mert szarik nagyban rajuk, csak a penz es az uzlet erdekli, ezert sem veletlen, hogy csak es kizarolag a fejos teheteneket, az iranyitokat kezdtek el brutalis modon megvedeni es tamogatni.
De ez egy kontaktsport, ami errol szol. Es nyugodtan kimondhatjuk a frankot, az NFL egy modern gladiatorviadal, az emberek pedig azert szerettek meg, mert kukorica mellett nezhetik vegig, ahogy egymast csepelik a 2 meteres benga allatok.
Clowneyrol is ugy gondolom, nem serulesre ment. Fajdalomra ment, mint ahogy a legtobb NFL-vedo. De ezert nem lehet ot hibaztatni. A vedokben benne van ez az oszton, de meggyozodesem egyebkent, hogy mar gimis koruktol erre is nevelik oket az edzok, hogy igenis okozzanak fajdalmat.
En ezt nem vennem egy kalap ala a dirty jatekossal, mint peldaul Burfict, aki sokszor akkor nyom hasonlokat, amikor mar veget ert a jatek.
Stez
Hangsúlyozom ezt már nem Klóni ellen írtam most, és nem a Hawks fanok örömét akarom kisebbé tenni hanem inkább helyzetelemzésnek szánom (terápiás jelleggel magamnak 😛 😊)
dande
Attol meg, hogy az NFL probalja a nezokbe belesulykolni az ellenkezojet, attol meg tudja jol mindenki.
De tok vicces a szurkoloi filozofia es felfogas: amig az NFL nem kezdte el az emberbe tuszkolni, hogy mennyire gazok a helmet to helmetek, meg ezek a hitek, addig te, en, es mindenki a nyalat csorgatta a brutalis hard hitekre, es lehetne mutogatni ezeket Dawkinsnal, Reednel, de kis tulzassal barmelyik nagy jatekosnal. Akkor ok ugyanilyen huzasok utan kiralyok voltak es az egekig voltak magasztalva, most meg ok az ordogok es szemet szarhaziak.
Csak azert, mert az NFL ezt adagolja az emberekbe, miota szarba kerult az agyrazkodasok miatt, es elkezdte eroltetni ezeket a szokasahoz hiven abszolut latszatszabalyokat, meg intezkedeseket, mint amiket. Hogy te, a nezo tenyleg elhidd, hogy a liga mennyire odafigyel a jatekosok testi epsegere. Csak igazabol a liga le se szarja.
Stez
Clowney surmó volt, okozhatott volna fájdalmat százféleképpen szabályosan v fél szabályosan, amivel a fanek többségének nincs baja. A fejre ütés egy védtelen játékossal szemben - legyen bármilyen poszton, akár védő is - dirty play, nem kell ezt ragozni.
Minden védő tudja, mindenkinek tanìtják - pl roughing the passer új szabályt is gördülékenyen megtanulták még az UDFA-k is - ha akarják el is kerülik a szabálytalan hit-et. Ráadásul itt Wentz feje már szinte találkozott a talajjal, Clowney meg hátulról jött, a helmet tetejére ütve.
Apropo: Budayék full vakon voltak ennek megítélésében, hadováltak össze-vissza. Ha Wentz itt lábbal előre csúszik, sztem akkor is fejbeqrta volna őt JC, mert kiiktatni akarta...
Fast Willie
Szerkesztette: Stez
több mint 4 éve
Legalább ezt mi nyertük... 😕 😊
több mint 4 éve
Urak, rekordot dontott a 2 csapat tegnap. MEg soha nem volt ennyi kezdot nelkulozo 2 csapat kozott rajatszas meccs. A Seahawks 8db olyan jatekost nem tudott palyara kuldeni, aki az elso heten kezdo volt, mig ti 9-et. (ebben szerintem nincs benne Wentz).twitter.com/AndrewSiciliano/status/1214198669047582725
Szerkesztette: undisputedly
több mint 4 éve
Ja igen, az All or nothing nagyon várós. Remélem lesz valaki, aki esetleg tudja feliratozni, hálás lennék majd 😊 😊
több mint 4 éve
Willie Parker
15 285
Persze, hogy nyálaztunk rá akkoriban, mert akkor szabályos volt. Most meg szabálytalan.Nem vedem, mert letojom, hogy o az vagy mas. Szamomra szimplan csak erthetetlen ez az allando temazas az ilyen utesek utan, amikor ismetlem, az elmult 50 evben megszamlalhatatlan sztar konkretan megmondta, hogy igenis fajdalmat akart okozni, mert csak. Pont. Akkor ok szar emberek voltak ettol es piszkos jatekosok? Nem voltak. Csak ez a sport errol szol.De pont ez az Stez.... akár hányszor nézem vissza erre a mozdulatra már akkor semmi szükség nem volt, a fájdalom okozásra sem. Már korábban megvolt a kontakt McDougallel ment már lefelé a földre Wentz, gyakorlatilag vége volt a játéknak. Lett volna módja rá a védőnek (itt most eltekintek a személytől), hogy módosítson visszább fogja magát stb, ha akarja..... de nem akarta... ez ami (nekem baj) nem sérülést akart okozni, rendben legyen, de nem tett meg mindent azért, hogy a lehetőséget minimalizálja... Tudom könnyen beszélek innen, jâték heve, Wentz is választhatott volna más megoldást stb... de ez nekem több, mint szerencsétlen megmozdulás. Akkor is ha nem Wentzről lenne szóWentz sérülését elsőre nem is láttam annyira vészesnek. Viszont...Ez teves. A vedok nagyja nem akar serulest okozni, hanem fajdalmat akar okozni. De ez nem uj, az elmult 20-30-40-50 evben nagyobbnal nagyobb vedoklasszisok mondtak ki kerek-perec, hogy igenis ezert utik meg a masikat.
Kövezzetek meg, de én akármilyen szögből nézem ,gyorsítva-lassítva vagy kikockázva nekem Clowney megmozdulása szándékosnak tűnt. Ott volt a fejelő mozdulat amit nem lehet letagadni. Azt is megértem, hogy ilyenkor(1-1 playben) teljesen elveszítik az önkontrollt a játékosok és csak az lebeg a szemük előtt, hogy "megölni!". Nem akarok újabb bounty gatet kirobbantani(erről azért nincs szó), de azért a hox védői is tudták, hogy az elmúlt hetek O# motorja Eagles részről Wentz és jobb nélküle a meccs mint vele. (Nem akarom ezt túllihegni , de az ilyen dolgokat minden csapatnál tudják és ott van a fejekben még akkor is ha nem fizetnek érte fejpénzt vagy csak fél szavakban beszélnek róla)
Greengo
Azt hiszed, az Eagles vedoinek a nagyja nem ugyanigy gondolja? Dehogynem. Ez a jatek errol szol. Hiaba probalja az alszent es undorito NFL annak a latszatat kelteni, hogy vedi a jatekosokat, mert szarik nagyban rajuk, csak a penz es az uzlet erdekli, ezert sem veletlen, hogy csak es kizarolag a fejos teheteneket, az iranyitokat kezdtek el brutalis modon megvedeni es tamogatni.
De ez egy kontaktsport, ami errol szol. Es nyugodtan kimondhatjuk a frankot, az NFL egy modern gladiatorviadal, az emberek pedig azert szerettek meg, mert kukorica mellett nezhetik vegig, ahogy egymast csepelik a 2 meteres benga allatok.
Clowneyrol is ugy gondolom, nem serulesre ment. Fajdalomra ment, mint ahogy a legtobb NFL-vedo. De ezert nem lehet ot hibaztatni. A vedokben benne van ez az oszton, de meggyozodesem egyebkent, hogy mar gimis koruktol erre is nevelik oket az edzok, hogy igenis okozzanak fajdalmat.
En ezt nem vennem egy kalap ala a dirty jatekossal, mint peldaul Burfict, aki sokszor akkor nyom hasonlokat, amikor mar veget ert a jatek.
Stez
Hangsúlyozom ezt már nem Klóni ellen írtam most, és nem a Hawks fanok örömét akarom kisebbé tenni hanem inkább helyzetelemzésnek szánom (terápiás jelleggel magamnak 😛 😊)
dande
Attol meg, hogy az NFL probalja a nezokbe belesulykolni az ellenkezojet, attol meg tudja jol mindenki.
De tok vicces a szurkoloi filozofia es felfogas: amig az NFL nem kezdte el az emberbe tuszkolni, hogy mennyire gazok a helmet to helmetek, meg ezek a hitek, addig te, en, es mindenki a nyalat csorgatta a brutalis hard hitekre, es lehetne mutogatni ezeket Dawkinsnal, Reednel, de kis tulzassal barmelyik nagy jatekosnal. Akkor ok ugyanilyen huzasok utan kiralyok voltak es az egekig voltak magasztalva, most meg ok az ordogok es szemet szarhaziak.
Csak azert, mert az NFL ezt adagolja az emberekbe, miota szarba kerult az agyrazkodasok miatt, es elkezdte eroltetni ezeket a szokasahoz hiven abszolut latszatszabalyokat, meg intezkedeseket, mint amiket. Hogy te, a nezo tenyleg elhidd, hogy a liga mennyire odafigyel a jatekosok testi epsegere. Csak igazabol a liga le se szarja.
Stez
Clowney surmó volt, okozhatott volna fájdalmat százféleképpen szabályosan v fél szabályosan, amivel a fanek többségének nincs baja. A fejre ütés egy védtelen játékossal szemben - legyen bármilyen poszton, akár védő is - dirty play, nem kell ezt ragozni.
Minden védő tudja, mindenkinek tanìtják - pl roughing the passer új szabályt is gördülékenyen megtanulták még az UDFA-k is - ha akarják el is kerülik a szabálytalan hit-et. Ráadásul itt Wentz feje már szinte találkozott a talajjal, Clowney meg hátulról jött, a helmet tetejére ütve.
Apropo: Budayék full vakon voltak ennek megítélésében, hadováltak össze-vissza. Ha Wentz itt lábbal előre csúszik, sztem akkor is fejbeqrta volna őt JC, mert kiiktatni akarta...
több mint 4 éve
Hát ő most nagyon szakíthat.Nálunk meg félő nem lesz rá keret/szándék.
több mint 4 éve
Nem egészen így van ez Stez, részemről legalábbis, de minegy, nem akarm tovább szaporítani a szót ezzel kapcsolatban,Vigasztalásként megnézek egy 2 évvel ezelőtti SBt 😊
Ami fontosabb a jövőt illetően, hogy valóban nagyon gyorsan le kell rakunk egy szerződést Jenkins elé, mert eléggé búcsúzkodóra vette a figurát, és nem fog sokáig várni az új szerződéssel. Ha nem érzi a szándékot a megtartására, nem indulnak tárgyalások vele, nem lesz szívbajos máshová menni....
több mint 4 éve
Nem vedem, mert letojom, hogy o az vagy mas. Szamomra szimplan csak erthetetlen ez az allando temazas az ilyen utesek utan, amikor ismetlem, az elmult 50 evben megszamlalhatatlan sztar konkretan megmondta, hogy igenis fajdalmat akart okozni, mert csak. Pont. Akkor ok szar emberek voltak ettol es piszkos jatekosok? Nem voltak. Csak ez a sport errol szol.De pont ez az Stez.... akár hányszor nézem vissza erre a mozdulatra már akkor semmi szükség nem volt, a fájdalom okozásra sem. Már korábban megvolt a kontakt McDougallel ment már lefelé a földre Wentz, gyakorlatilag vége volt a játéknak. Lett volna módja rá a védőnek (itt most eltekintek a személytől), hogy módosítson visszább fogja magát stb, ha akarja..... de nem akarta... ez ami (nekem baj) nem sérülést akart okozni, rendben legyen, de nem tett meg mindent azért, hogy a lehetőséget minimalizálja... Tudom könnyen beszélek innen, jâték heve, Wentz is választhatott volna más megoldást stb... de ez nekem több, mint szerencsétlen megmozdulás. Akkor is ha nem Wentzről lenne szóWentz sérülését elsőre nem is láttam annyira vészesnek. Viszont...Ez teves. A vedok nagyja nem akar serulest okozni, hanem fajdalmat akar okozni. De ez nem uj, az elmult 20-30-40-50 evben nagyobbnal nagyobb vedoklasszisok mondtak ki kerek-perec, hogy igenis ezert utik meg a masikat.
Kövezzetek meg, de én akármilyen szögből nézem ,gyorsítva-lassítva vagy kikockázva nekem Clowney megmozdulása szándékosnak tűnt. Ott volt a fejelő mozdulat amit nem lehet letagadni. Azt is megértem, hogy ilyenkor(1-1 playben) teljesen elveszítik az önkontrollt a játékosok és csak az lebeg a szemük előtt, hogy "megölni!". Nem akarok újabb bounty gatet kirobbantani(erről azért nincs szó), de azért a hox védői is tudták, hogy az elmúlt hetek O# motorja Eagles részről Wentz és jobb nélküle a meccs mint vele. (Nem akarom ezt túllihegni , de az ilyen dolgokat minden csapatnál tudják és ott van a fejekben még akkor is ha nem fizetnek érte fejpénzt vagy csak fél szavakban beszélnek róla)
Greengo
Azt hiszed, az Eagles vedoinek a nagyja nem ugyanigy gondolja? Dehogynem. Ez a jatek errol szol. Hiaba probalja az alszent es undorito NFL annak a latszatat kelteni, hogy vedi a jatekosokat, mert szarik nagyban rajuk, csak a penz es az uzlet erdekli, ezert sem veletlen, hogy csak es kizarolag a fejos teheteneket, az iranyitokat kezdtek el brutalis modon megvedeni es tamogatni.
De ez egy kontaktsport, ami errol szol. Es nyugodtan kimondhatjuk a frankot, az NFL egy modern gladiatorviadal, az emberek pedig azert szerettek meg, mert kukorica mellett nezhetik vegig, ahogy egymast csepelik a 2 meteres benga allatok.
Clowneyrol is ugy gondolom, nem serulesre ment. Fajdalomra ment, mint ahogy a legtobb NFL-vedo. De ezert nem lehet ot hibaztatni. A vedokben benne van ez az oszton, de meggyozodesem egyebkent, hogy mar gimis koruktol erre is nevelik oket az edzok, hogy igenis okozzanak fajdalmat.
En ezt nem vennem egy kalap ala a dirty jatekossal, mint peldaul Burfict, aki sokszor akkor nyom hasonlokat, amikor mar veget ert a jatek.
Stez
Hangsúlyozom ezt már nem Klóni ellen írtam most, és nem a Hawks fanok örömét akarom kisebbé tenni hanem inkább helyzetelemzésnek szánom (terápiás jelleggel magamnak 😛 😊)
dande
Attol meg, hogy az NFL probalja a nezokbe belesulykolni az ellenkezojet, attol meg tudja jol mindenki.
De tok vicces a szurkoloi filozofia es felfogas: amig az NFL nem kezdte el az emberbe tuszkolni, hogy mennyire gazok a helmet to helmetek, meg ezek a hitek, addig te, en, es mindenki a nyalat csorgatta a brutalis hard hitekre, es lehetne mutogatni ezeket Dawkinsnal, Reednel, de kis tulzassal barmelyik nagy jatekosnal. Akkor ok ugyanilyen huzasok utan kiralyok voltak es az egekig voltak magasztalva, most meg ok az ordogok es szemet szarhaziak.
Csak azert, mert az NFL ezt adagolja az emberekbe, miota szarba kerult az agyrazkodasok miatt, es elkezdte eroltetni ezeket a szokasahoz hiven abszolut latszatszabalyokat, meg intezkedeseket, mint amiket. Hogy te, a nezo tenyleg elhidd, hogy a liga mennyire odafigyel a jatekosok testi epsegere. Csak igazabol a liga le se szarja.
több mint 4 éve
Shawn84
8 522
Én ilyet nem írtam 😀 De bármi megtörténhet. vagy nem. Ki tudja?Nocsak, te is visszatérsz, akkor jövőre tuti SB 😊 már csak Bébé meg Ano hiányzik 😀Giants sem fogja elkurni most 😊 De a mi keretünk is csak erősebb lesz. Röviden, szerződtessenek akárkit, megbasszuk őket elölről - hátulról!Akkor a Boys is megtalálta a maga zsenijét Mike McCharty személyében...Egyik HC választásnak sem örülök. Rivera nagyon fel fogja húzni a skinst szerintem, az új McCarthyról meg még nem sokat tudunk, de jó alapanyagot kap a kezébe.Giantsban még reménykedek...hátha (viszik Garrettet 😀 )
Doug Pederson, Ron Rivera, Mike McCharty már csak a Giantsnek kell leigazolni mondjuk Kubiakot és kész a Premier Leauge ami az edzői frontot illeti 😊 😊 😊 (ugye Klopp, Guardiola, Jose, most még Ancellotti egy időben ott volt Wenger Pochettino, Ranieri, Benitez, szóval szép nevek együtt, na 😊)
dande
Egy biztos.Nekünk sem fér bele több ilyen szezon mert az ellenfeleink is erősödnek...és ha nem figyelünk gyorsan a csoport végén találhatjuk magunkat.
Greengo
Shawn84
dande
több mint 4 éve
Nocsak, te is visszatérsz, akkor jövőre tuti SB 😊 már csak Bébé meg Ano hiányzik 😀Giants sem fogja elkurni most 😊 De a mi keretünk is csak erősebb lesz. Röviden, szerződtessenek akárkit, megbasszuk őket elölről - hátulról!Akkor a Boys is megtalálta a maga zsenijét Mike McCharty személyében...Egyik HC választásnak sem örülök. Rivera nagyon fel fogja húzni a skinst szerintem, az új McCarthyról meg még nem sokat tudunk, de jó alapanyagot kap a kezébe.Giantsban még reménykedek...hátha (viszik Garrettet 😀 )
Doug Pederson, Ron Rivera, Mike McCharty már csak a Giantsnek kell leigazolni mondjuk Kubiakot és kész a Premier Leauge ami az edzői frontot illeti 😊 😊 😊 (ugye Klopp, Guardiola, Jose, most még Ancellotti egy időben ott volt Wenger Pochettino, Ranieri, Benitez, szóval szép nevek együtt, na 😊)
dande
Egy biztos.Nekünk sem fér bele több ilyen szezon mert az ellenfeleink is erősödnek...és ha nem figyelünk gyorsan a csoport végén találhatjuk magunkat.
Greengo
Shawn84
több mint 4 éve
greenboy
264
Csak azt a fránya fej mozdulatot ne tette volna, eset volna rá azt kész, de nem, ő szándékosan fejelt, ennyi...Nem kell mosdatni, megtörtént változtatni nem tudunk rajta, többen leírták már, hogy mi a f.sznak szaladgál, más QB előre tud csúszni, ő nem. Változtatnia kell, ha marad(!), mert ebből előbb utóbb mindig ő fog kijönni rosszul...
több mint 4 éve
Shawn84
8 522
Giants sem fogja elkurni most 😊 De a mi keretünk is csak erősebb lesz. Röviden, szerződtessenek akárkit, megbasszuk őket elölről - hátulról!Akkor a Boys is megtalálta a maga zsenijét Mike McCharty személyében...Egyik HC választásnak sem örülök. Rivera nagyon fel fogja húzni a skinst szerintem, az új McCarthyról meg még nem sokat tudunk, de jó alapanyagot kap a kezébe.Giantsban még reménykedek...hátha (viszik Garrettet 😀 )
Doug Pederson, Ron Rivera, Mike McCharty már csak a Giantsnek kell leigazolni mondjuk Kubiakot és kész a Premier Leauge ami az edzői frontot illeti 😊 😊 😊 (ugye Klopp, Guardiola, Jose, most még Ancellotti egy időben ott volt Wenger Pochettino, Ranieri, Benitez, szóval szép nevek együtt, na 😊)
dande
Egy biztos.Nekünk sem fér bele több ilyen szezon mert az ellenfeleink is erősödnek...és ha nem figyelünk gyorsan a csoport végén találhatjuk magunkat.
Greengo
több mint 4 éve
De pont ez az Stez.... akár hányszor nézem vissza erre a mozdulatra már akkor semmi szükség nem volt, a fájdalom okozásra sem. Már korábban megvolt a kontakt McDougallel ment már lefelé a földre Wentz, gyakorlatilag vége volt a játéknak. Lett volna módja rá a védőnek (itt most eltekintek a személytől), hogy módosítson visszább fogja magát stb, ha akarja..... de nem akarta... ez ami (nekem baj) nem sérülést akart okozni, rendben legyen, de nem tett meg mindent azért, hogy a lehetőséget minimalizálja... Tudom könnyen beszélek innen, jâték heve, Wentz is választhatott volna más megoldást stb... de ez nekem több, mint szerencsétlen megmozdulás. Akkor is ha nem Wentzről lenne szóWentz sérülését elsőre nem is láttam annyira vészesnek. Viszont...Ez teves. A vedok nagyja nem akar serulest okozni, hanem fajdalmat akar okozni. De ez nem uj, az elmult 20-30-40-50 evben nagyobbnal nagyobb vedoklasszisok mondtak ki kerek-perec, hogy igenis ezert utik meg a masikat.
Kövezzetek meg, de én akármilyen szögből nézem ,gyorsítva-lassítva vagy kikockázva nekem Clowney megmozdulása szándékosnak tűnt. Ott volt a fejelő mozdulat amit nem lehet letagadni. Azt is megértem, hogy ilyenkor(1-1 playben) teljesen elveszítik az önkontrollt a játékosok és csak az lebeg a szemük előtt, hogy "megölni!". Nem akarok újabb bounty gatet kirobbantani(erről azért nincs szó), de azért a hox védői is tudták, hogy az elmúlt hetek O# motorja Eagles részről Wentz és jobb nélküle a meccs mint vele. (Nem akarom ezt túllihegni , de az ilyen dolgokat minden csapatnál tudják és ott van a fejekben még akkor is ha nem fizetnek érte fejpénzt vagy csak fél szavakban beszélnek róla)
Greengo
Azt hiszed, az Eagles vedoinek a nagyja nem ugyanigy gondolja? Dehogynem. Ez a jatek errol szol. Hiaba probalja az alszent es undorito NFL annak a latszatat kelteni, hogy vedi a jatekosokat, mert szarik nagyban rajuk, csak a penz es az uzlet erdekli, ezert sem veletlen, hogy csak es kizarolag a fejos teheteneket, az iranyitokat kezdtek el brutalis modon megvedeni es tamogatni.
De ez egy kontaktsport, ami errol szol. Es nyugodtan kimondhatjuk a frankot, az NFL egy modern gladiatorviadal, az emberek pedig azert szerettek meg, mert kukorica mellett nezhetik vegig, ahogy egymast csepelik a 2 meteres benga allatok.
Clowneyrol is ugy gondolom, nem serulesre ment. Fajdalomra ment, mint ahogy a legtobb NFL-vedo. De ezert nem lehet ot hibaztatni. A vedokben benne van ez az oszton, de meggyozodesem egyebkent, hogy mar gimis koruktol erre is nevelik oket az edzok, hogy igenis okozzanak fajdalmat.
En ezt nem vennem egy kalap ala a dirty jatekossal, mint peldaul Burfict, aki sokszor akkor nyom hasonlokat, amikor mar veget ert a jatek.
Stez
Hangsúlyozom ezt már nem Klóni ellen írtam most, és nem a Hawks fanok örömét akarom kisebbé tenni hanem inkább helyzetelemzésnek szánom (terápiás jelleggel magamnak 😛 😊)
több mint 4 éve
Wentz sérülését elsőre nem is láttam annyira vészesnek. Viszont...Ez teves. A vedok nagyja nem akar serulest okozni, hanem fajdalmat akar okozni. De ez nem uj, az elmult 20-30-40-50 evben nagyobbnal nagyobb vedoklasszisok mondtak ki kerek-perec, hogy igenis ezert utik meg a masikat.
Kövezzetek meg, de én akármilyen szögből nézem ,gyorsítva-lassítva vagy kikockázva nekem Clowney megmozdulása szándékosnak tűnt. Ott volt a fejelő mozdulat amit nem lehet letagadni. Azt is megértem, hogy ilyenkor(1-1 playben) teljesen elveszítik az önkontrollt a játékosok és csak az lebeg a szemük előtt, hogy "megölni!". Nem akarok újabb bounty gatet kirobbantani(erről azért nincs szó), de azért a hox védői is tudták, hogy az elmúlt hetek O# motorja Eagles részről Wentz és jobb nélküle a meccs mint vele. (Nem akarom ezt túllihegni , de az ilyen dolgokat minden csapatnál tudják és ott van a fejekben még akkor is ha nem fizetnek érte fejpénzt vagy csak fél szavakban beszélnek róla)
Greengo
Azt hiszed, az Eagles vedoinek a nagyja nem ugyanigy gondolja? Dehogynem. Ez a jatek errol szol. Hiaba probalja az alszent es undorito NFL annak a latszatat kelteni, hogy vedi a jatekosokat, mert szarik nagyban rajuk, csak a penz es az uzlet erdekli, ezert sem veletlen, hogy csak es kizarolag a fejos teheteneket, az iranyitokat kezdtek el brutalis modon megvedeni es tamogatni.
De ez egy kontaktsport, ami errol szol. Es nyugodtan kimondhatjuk a frankot, az NFL egy modern gladiatorviadal, az emberek pedig azert szerettek meg, mert kukorica mellett nezhetik vegig, ahogy egymast csepelik a 2 meteres benga allatok.
Clowneyrol is ugy gondolom, nem serulesre ment. Fajdalomra ment, mint ahogy a legtobb NFL-vedo. De ezert nem lehet ot hibaztatni. A vedokben benne van ez az oszton, de meggyozodesem egyebkent, hogy mar gimis koruktol erre is nevelik oket az edzok, hogy igenis okozzanak fajdalmat.
En ezt nem vennem egy kalap ala a dirty jatekossal, mint peldaul Burfict, aki sokszor akkor nyom hasonlokat, amikor mar veget ert a jatek.
több mint 4 éve
picksix
800
Akkor a Boys is megtalálta a maga zsenijét Mike McCharty személyében...Dream Team? :/ 😀
Doug Pederson, Ron Rivera, Mike McCharty már csak a Giantsnek kell leigazolni mondjuk Kubiakot és kész a Premier Leauge ami az edzői frontot illeti 😊 😊 😊 (ugye Klopp, Guardiola, Jose, most még Ancellotti egy időben ott volt Wenger Pochettino, Ranieri, Benitez, szóval szép nevek együtt, na 😊)
dande
easy easy
kill kill
Lane Lane
több mint 4 éve
Akkor a Boys is megtalálta a maga zsenijét Mike McCharty személyében...Egyik HC választásnak sem örülök. Rivera nagyon fel fogja húzni a skinst szerintem, az új McCarthyról meg még nem sokat tudunk, de jó alapanyagot kap a kezébe.Giantsban még reménykedek...hátha (viszik Garrettet 😀 )
Doug Pederson, Ron Rivera, Mike McCharty már csak a Giantsnek kell leigazolni mondjuk Kubiakot és kész a Premier Leauge ami az edzői frontot illeti 😊 😊 😊 (ugye Klopp, Guardiola, Jose, most még Ancellotti egy időben ott volt Wenger Pochettino, Ranieri, Benitez, szóval szép nevek együtt, na 😊)
dande
Egy biztos.Nekünk sem fér bele több ilyen szezon mert az ellenfeleink is erősödnek...és ha nem figyelünk gyorsan a csoport végén találhatjuk magunkat.
E-A-G-L-E-S EAGLES !
több mint 4 éve
Wentz sérülését elsőre nem is láttam annyira vészesnek. Viszont...Kövezzetek meg, de én akármilyen szögből nézem ,gyorsítva-lassítva vagy kikockázva nekem Clowney megmozdulása szándékosnak tűnt. Ott volt a fejelő mozdulat amit nem lehet letagadni. Azt is megértem, hogy ilyenkor(1-1 playben) teljesen elveszítik az önkontrollt a játékosok és csak az lebeg a szemük előtt, hogy "megölni!". Nem akarok újabb bounty gatet kirobbantani(erről azért nincs szó), de azért a hox védői is tudták, hogy az elmúlt hetek O# motorja Eagles részről Wentz és jobb nélküle a meccs mint vele. (Nem akarom ezt túllihegni , de az ilyen dolgokat minden csapatnál tudják és ott van a fejekben még akkor is ha nem fizetnek érte fejpénzt vagy csak fél szavakban beszélnek róla)
Szerintem ezt a meccset Carsonnal nyertük volna. Vhogy megvolt a csapatban a lendület még ezekkel az elkapókkal is és még nélküle is közel voltunk a Seahawkshoz.
Ezt nem nagyon értem. Ez úgy hangzik mint vmi dream team 2.0. Most a D. Jackson leigazolását látod akkora upgradenek, hogy ilyet írj vagy talán a fél szezont megérő Zach Brownra gondolsz? 😀a jövő ígéretes.No offense de miben látod azt az ígéretes jövőt? Ez a keret erre a szezonra lett felhúzva, nem kicsit erőn felül.
jorge
Megnyertetek egy ritka szar csoportot, majd elbuktatok egy ezer sebből vérző Seahawks ellen, otthon.
Ja, hogy sok volt a sérült? Jövőre nem lesz?
gordon
E-A-G-L-E-S EAGLES !
több mint 4 éve
Akkor itt az újabb megoldandó feladat Rózsinak, Jenkinst nem szabad elengedni, nem, hogy bűn, vétek lenne....Eagles' Jenkins demands raise: 'I won't be back on the same deal'
www.thescore.com/nfl/news/1921515
Megjegyzem neki teljesen igaza van...
Akkor inkább Peterstől vegyünk könnyes búcsút....
több mint 4 éve
abban, hogy ezt a ritka szar csoportot a practice squad nyerte meg decemberben, aminél erősebb kritikát nehéz lenne megfogalmazni a másik hárommal szemben.a jövő ígéretes.No offense de miben látod azt az ígéretes jövőt? Ez a keret erre a szezonra lett felhúzva, nem kicsit erőn felül.
jorge
Megnyertetek egy ritka szar csoportot, majd elbuktatok egy ezer sebből vérző Seahawks ellen, otthon.
Ja, hogy sok volt a sérült? Jövőre nem lesz?
gordon
egyelőre 2025-ig fix a franchise qb (aki nekem idén bizonyított), az OL magja (LJ, Brooks, Kelce, Dillard), és a DL sem fog még szétszaladni. az sb győzelmet ez a három tényező hozta két éve. a sanders pick telitalálat volt, bár futót a mezőn is találok éjszaka, de mindegy, ez is pipa.
secondaryt kell építeni, meg ki kell találni, hogy mitől nem sérül le mindenki októberre. ez nem tűnik mission impossible-nek.
több mint 4 éve
Akkor a Boys is megtalálta a maga zsenijét Mike McCharty személyében...Doug Pederson, Ron Rivera, Mike McCharty már csak a Giantsnek kell leigazolni mondjuk Kubiakot és kész a Premier Leauge ami az edzői frontot illeti 😊 😊 😊 (ugye Klopp, Guardiola, Jose, most még Ancellotti egy időben ott volt Wenger Pochettino, Ranieri, Benitez, szóval szép nevek együtt, na 😊)
több mint 4 éve
Pont abban, hogy ennyi sérülttel, ennyi szerencsétlenkedéssel, ennyi (részben ön) hátráltatással megint sikerült felállni. Mentálisan akkor is erős a csapat, bárki bármit mondaz edzői gárda nem fossa össze magát ha baj van és megoldást keres!!! . Gyenge a csoport....arról mi tehetünk? Azt kell megoldani ami van, és megoldották. Most akkor mit mondjunk, Brady nem elit mert mindig csak BB keze alatt játszott, nyilvánvalóan hülyeség lenne... "Szerencsétlen Saints fanok..."hasítottak ezerrel rekordokat döntöttek, és hol tartanak.... mi még egy darabig legalább a SBra jó szívvel nézhetünk vissza...a jövő ígéretes.No offense de miben látod azt az ígéretes jövőt? Ez a keret erre a szezonra lett felhúzva, nem kicsit erőn felül.
jorge
Megnyertetek egy ritka szar csoportot, majd elbuktatok egy ezer sebből vérző Seahawks ellen, otthon.
Ja, hogy sok volt a sérült? Jövőre nem lesz?
gordon
A draftot kell egy kicsit jobban megoldani, az orvosi stábot rendbe rakni, és akkor újra még jobb lehet minden
Szerkesztette: dande2
több mint 4 éve
a jövő ígéretes.No offense de miben látod azt az ígéretes jövőt? Ez a keret erre a szezonra lett felhúzva, nem kicsit erőn felül.