Philadelphia Eagles
62 feliratkozó
több mint 1 éve
Bár összességében jó szezonja védelemnek, de nem lesz könnyű megbocsátani neki a SB-os produkciót. Nem néztem újra a meccset (és nem is fogom), de amit olvastam/hallottam megbízható emberektől, az nem vet túl jó fényt Gannon-ra.Elv több lett ajánlva Gannonnak, hogy maradjon DC, de ő inkább less money és HC állás Arizona kombót tolt.Mert számára HC állás> DC állás. Sok sikert neki. Én annyira azért nem sajnálom.
zacknorb
Greengo
Volt játékosaink mondták egy podcast-ban (akik a Reid érában játszottak itt), hogy sorozatban szívtunk be olyan alap játékokat, amiket Reid-nél már 15 éve is az edzőtábor első napján be kellett gyakorolni a játékosoknak. Természetesen ezek hatékony játékok, ezért is alkalmazza őket a mai napig, de nagyon gáz Reid ellen úgy kimenni a pályára egy védelemnek, hogy ezekre a játékokra nincsen megfelelően felkészítve. Márpedig úgy tűnt, hogy nálunk ez volt a helyzet.
Kiálltunk azzal a generikus taktikával, amit Gannon minden valamirevaló irányító ellen felküldött eddig (és eddig sem működött). Nem látszott, hogy próbálnánk valahogy az ellenfél erősségeit limitálni. Így fordult elő, hogy T.Kelce-t a messze legveszélyesebb elkapót Edwards-nak kellett (volna) zónában felvennie egyedül, később meg emberezésben Epps jutott rá. Semmi kézzelfogható terv nem volt pl. arra, hogy valamelyik corner besegítsen, miközben elit TE-ek ellen ezt a fogást szívesen alkalmazzák.
több mint 1 éve
Elv több lett ajánlva Gannonnak, hogy maradjon DC, de ő inkább less money és HC állás Arizona kombót tolt.Mert számára HC állás> DC állás. Sok sikert neki. Én annyira azért nem sajnálom.
zacknorb
E-A-G-L-E-S EAGLES !
több mint 1 éve
Elv több lett ajánlva Gannonnak, hogy maradjon DC, de ő inkább less money és HC állás Arizona kombót tolt.
több mint 1 éve
csipkelli
3 951
www.youtube.com/watch?v=WxcfNGX5_lsHa már van ilyen highlight, 5x elrontottuk 😊
több mint 1 éve
Lane Johnson befeküdt a kés alá:ESPN's Adam Schefter reports Eagles RT Lane Johnson (core) will undergo surgery to repair a torn adductor he suffered earlier in the season.
Johnson suffered the injury in Week 14 against the Giants but battled through it throughout the postseason. Now heading into the offseason, Johnson, will have ample time to recover ahead of OTAs and should be in line for a full recovery. Johnson, 32, is under contract through 2026 and had a career-high 90.1 PFF pass block grade this past season.
+ egyelőre csak viszik tőlünk az edzőket:
Cardinals hired Eagles LBs coach Nick Rallis as defensive coordinator.
Illetve Travis Kelce osztott meg egy videót, de szerintem itt is elfér. 😊
fb.watch/iNWRXp9dyE/
Szerkesztette: Greengo
E-A-G-L-E-S EAGLES !
több mint 1 éve
fuzovelkifele.com/2023/02/betilthatjak-az-eagles-qb-sneakjet/Követelem, hogy tiltsák be a csúnya játékosokat és edzőket is, vagy legalább kötelezzék őket, hogy a pálya szélén se vegyék le a sisakjukat, illetve legalább húzzanak a fejükre egy papírzacskót! 😀
Tiltsák be az illegális tevékenységeket!
Majd ugyanilyen hatékonyak leszünk "hagyományos" QB-sneakkel, aztán már csak a csere mehet legközelebb kígyózni.
csipkelli
A sima Qb sneak egyébként szebb?
Szerintem nem véletlenül nem vette át rögtön mindenki, mert nem olyan egyszerű, mint amilyennek kívülről látszik. Pl. amikor Minshew volt a center mögött, egyből nem sikerült ugyanúgy.
több mint 1 éve
Kafkat hoznam OC-nak.. tudom nem lehetbizony, hogy nem.
Janek
amúgy ha nem lesz hatalmas visszaesés akkor ő sztem jövőre megy HCnak is vhova ...
Mi vagyunk a homok a gépezetben, a bot a küllők között, a tüske a köröm alatt. Mi vagyunk, akikbe beletörik a fog és a bicska, és beleszorul a fejsze is. Mi vagyunk az a Dávid, akit jobb, ha elkerül, a Góliát. A párttal, a néppel egy az utunk, a jelszavunk munka és béke.
több mint 1 éve
fuzovelkifele.com/2023/02/betilthatjak-az-eagles-qb-sneakjet/Én már SB közben mondtam, hogy ez lesz. De az indoklás a legviccesebb. Nem szép, ezért tilos. 😄
Tiltsák be az illegális tevékenységeket!
Majd ugyanilyen hatékonyak leszünk "hagyományos" QB-sneakkel, aztán már csak a csere mehet legközelebb kígyózni.
csipkelli
A baseball 90% fejjáték. A másik fele fizikai. Nincs ez elbaszva, csak másra lesz jó. A legrosszabb, mikor a hülyeség szorgalommal párosul.
több mint 1 éve
csipkelli
3 951
fuzovelkifele.com/2023/02/betilthatjak-az-eagles-qb-sneakjet/Tiltsák be az illegális tevékenységeket!
Majd ugyanilyen hatékonyak leszünk "hagyományos" QB-sneakkel, aztán már csak a csere mehet legközelebb kígyózni.
több mint 1 éve
Na kíváncsi leszek kik jöhetnek majd szóba.Belső előléptetés nagyon valószínű.
Greengo
Brian Johnson Qb coach esélyes a támadó koordinátori posztra. Komoly érdeklődés jött más csapatoktól is iránta.
A védő koordinátori posztra szóba fog jönni Dennard Wilson DB coach és def. passing game coordinator. Azért remélem ő nem teljesen a Gannon-i elveket vallja.
több mint 1 éve
Mondjuk a sok koordinátor elvesztésébe nem tudom, hogy nem került bele a special team-é... Kb. Elliott volt az egyetlen üde színfoltja annak az egységnek (meg hát a longsnapper). Coverageben szinte semmilyen javulás nem volt egész idényben, amit a super bowl koronázott meg.Matt Dodge szintű balfaszkodás volt, amit művelt Siposs is annál a punt-nál. Jobbra rúgta a puntot, miközben az egész coverage a pálya bal oldala felé tolódott. Innen próbáltak meg korrigálni, de már káoszba fulladt az egész.
skizofita
több mint 1 éve
Azèrt csak nem bírom ki, hogy ezt ne hozzam ide 😊 köszönjük mèg egyszer ès sok sikert, reméljük nem reccsen meg ettől az O ès Hurts:Appreciate you. Good luck on your journey in Indy! 👏🏾 https://t.co/ysygV7g8lO
— AJ Brown (@1kalwaysopen_) February 15, 2023
több mint 1 éve
Mondjuk a sok koordinátor elvesztésébe nem tudom, hogy nem került bele a special team-é... Kb. Elliott volt az egyetlen üde színfoltja annak az egységnek (meg hát a longsnapper). Coverageben szinte semmilyen javulás nem volt egész idényben, amit a super bowl koronázott meg.
több mint 1 éve
R4v3N
144
twitter.com/1kalwaysopen_/status/1625604922388492290Juju Smith-S. sem a legélesebb kés a fiókban, de ezt eddig is lehetett tudni. Kirakni egy ilyet úgy, hogy a másik fél becsülettel bevalja, hogy szabálytalankodott, az elég gáz.
Azért az okosok egymásra találtak. Nyugi fiúk, enélkül is ez lesz a nyitómeccs.
csipkelli
több mint 1 éve
csipkelli
3 951
twitter.com/1kalwaysopen_/status/1625604922388492290Azért az okosok egymásra találtak. Nyugi fiúk, enélkül is ez lesz a nyitómeccs.
több mint 1 éve
Jó meccs volt nagyon, az elejétől kezdve ideges voltam végig.Tényleg kár a végéért, megért volna egy még izgalmasabb végjátékot a bajnoki cím.
Az offense-etek halálos, Hurts egy nagyon jó irányító, a HC-tek is fiatal, ragad rá még rutin és rendben lesz minden.
Tudom, hogy milyen rossz érzés elveszíteni egy döntőt, de ebből építkezni lehet.
Biztos vagyok benne, hogy csillogni fog az ujjukon pár gyűrű, de remélem azt is, hogy ellenünk nem fogtok győzni! 😁
Hatalmas respect a csapatnak!
Grat!
több mint 1 éve
Na kíváncsi leszek kik jöhetnek majd szóba.
E-A-G-L-E-S EAGLES !
több mint 1 éve
Gannon Cards HC leszPicsaba 😀 legrosszabb hir
Beki
több mint 1 éve
Törölt felhasználó
Gannon Cards HC lesz
több mint 1 éve
Ez mondjuk korrektHail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
több mint 1 éve
Steichen hivatalosan is kinevezve Colts HC-nakEnnek nem örülök, de tudtuk. Gannon mehetne. DC-nek el tudnék képzelni egy rutinosabb/rafkósabb edzőt.
Beki
Komolyan felbasz még mindig, hogy nem változtatott egész meccsen a védelmi sémán. Nem annyira feltörhetetlen ez a Chiefs O#, hogy ne lehetett volna megtalálni a gyengéjüket.
Nem tartok attól,hogy a SB vereség benne maradna ebben a csapatban mivel a Hurts féle mentalitás megvan sokaknál és át is ragadt mindenkire akikben eddig nem volt meg. Sirianni sem az a fajta aki most a kardjába dől...szóval nagy összeomlástól nem tartok. A lényeg, hogy egyben kell tartani a "kemény" magot és minőségi fiatalítással megalapozni a mélységét a csapatnak. Nem állunk szarul szóval rebuildről szó sincs. Tehetséges játékosokból nincs hiány. Tovább kell építkezni mert most évekig ott tudunk lenni az élmezőnyben.
Bleed!
O#-nél én annyival vártam többet, hogy amikor látták az ellenfél gyengéit(mélységben verhetőek voltak) azt nagyon gyorsan ki kellett volna használni és megszerezni egy magabiztos vezetést. Értem, hogy az is cél volt, hogy lent tartsák Mahomsékat, de volt a meccsnek egy olyan szakasza amikor nagyon el lehetett volna lépni és ezt nem használtuk ki.
Még valami: Le a kalappal Sirianni előtt mert első SB-ja volt(Hurtsnek is és sokaknak még) és nem volt tele a gatya. Kellett hozzá sok rutinos játékos is(Kelce-Cox..stb.), de összességében fejben nagyon összerakta a csapatot erre a meccsre(is). Sanders volt a gyenge pont . Ő szerintem nem tudta hol is van,de belefért volna még ez is.
Szerkesztette: Greengo
E-A-G-L-E-S EAGLES !
több mint 1 éve
Törölt felhasználó
Steichen hivatalosan is kinevezve Colts HC-nak
több mint 1 éve
no
7 035
...En csak irok a ket videora. AJ Brownra lehet ilyet dobni, es sikeres lett raadasul TD szoval nem kell megmagyarazni, de ez nem volt jo jatek hiaba dobta Hurst kiverekedhetonek AJ Brownnak. Ez a KC vedok csodje volt. Es nem csak AJBrown ket embere volt kritikan aluli, hanem az egesz D DL kivetelevel. Ketto ( es fel ) route es 6 (+1) vedo, de a masik elkapo sokkal jobb helyzetben volt. D csod. De ez mindegy mert igazan a 2. videorol szerettem volna irni mert tanmese. Bar tudom nem ezert volt idehozva, de tessek
Viszont az AJ Brown-nal megszokott signature play-t sikerült megcsinálni megint. A magyar közvetítésben valaki elmondta vagy ötször, hogy nem volt jó ez a passz. Szerintem pedig csaknem tökéletes volt. Két védővel a területen muszáj volt bedobni a védők mögötti területre, és ha nem az oldalvonal felé dobja, akkor odaért volna az egyik védő. Urambocsá' a liga egyik legjobb elkapójának ki kellett nyújtani érte a karjait, de így lehetett megadni neki az esélyt, hogy behúzza.
SUPER BOWL 1K@1kalwaysopen_ | #SBLVII | #FlyEaglesFly pic.twitter.com/csQ3zg0nPj
— Philadelphia Eagles (@Eagles) February 13, 2023
...
Megfogták a védelmet a pre-snap mozgásokkal, ezekre teljesen felkészületlennek tűntek, pedig nem történt semmi korszakalkotó, soha nem látott újítás. Pl. már láttuk idén azt a play koncepciót, amiből most a redzone-ban két nevetségesen könnyű TD-t is kaptunk. Andy is látta.
Doug Pederson, Reid's former protege, used the same short motion KC did twice in the SB for a TD against the Eagles earlier in the season pic.twitter.com/tMa2gmNQgC
— Ted Nguyen (@FB_FilmAnalysis) February 13, 2023
...
BleedingGreen
Nem tudom mi volt az allas es hanyadik probalkozas es mindegy is alapvetoen. Goal szitu es jon az elso oriasi hiba. Ha volt meg idokeres rogton ki kellett volna kerni. A jatekos ( 23?) nem tudta mi a jatek es eleg nyilvanvaloan mutatta mert folyamatosan magyaraztak neki a tarsak. de ez reszlet kerdes es tegyuk fel tudja mi a behivott jatek. Es ezert irok mert ezen a jatekon latszik hogy milyen gyors a jatek es fejben mennyire toppon kell lenni. 23-as jatekos felelossege a jatekban folyamatosan valtozott ahogy valtoztatta a helyet a snap elott, ami itt 2-3 mp alatt 3 hely harom kulonbozo felelosseggel jart mind futas es passz ellen is. A hivas a D-tol pocsek es akkor is az lenne ha 23 kepben van hisz maga a motion alapvetoen nem valtoztatott a D jatekan hisz vegul ugyan a D forgott de pontosan ugyanugy allt fel mint a motion elott. Persze az O-nek segitett a motion de nem a D megteveszteseben hanem feltarasaban es a tokeletes idozitese miatt a vedovel ellentetben nem allorajtbol indult. A sima emberezesre jott a sima kereszt es a masik elkapo is nyert. A S-nek vagy S-t kellett volna jatszani vagy a plusz embert blitzeltetni ha az ove a back az oldalan. A nyomast siman erobol akartak megoldani 5 a 6 ellen. Es ugyan ennek a DL-nek van eselye, de ha nem jon be akkor veszitett a D.