Pittsburgh Steelers

74 feliratkozó

több mint 7 éve
xtaki Pittsburgh Steelers 3 814
A jövő a sűrű köd homályába vész, senki sem látja pontosan. Majd akkor ráérünk ezen matekozni, ha vége a szezonnak és meglátjuk mi lesz, ki marad és ki nem. Most a szezon van, erre koncentráljunk. Az baj, ha a 10-ik hét után már a jövővel kell foglalkozni, akkor az Browns szint. Szerencsére itt még nem tatunk.
polamalu
Ez egyértelmű, csak engem foglalkoztat, látva a draftjainkat. 😃
zidane99
Szerintem is jogos...biztos van olyan része a csapatnak, aki már a jövőbe tekint, hiszen ha azzal csak az év végén foglalkoznánk, akkor az komoly probléma lenne.
Viszont azt biztosan nem lehet megmondani, hogy kire lehetne pénzt áldozni. Több CB és ILB-nek is lejár a szerződése, de majd nyilván év végén hosszabbít velük a csapatuk. Azt ilyenkor nem lehet tudni, hogy máshol ki az aki biztosan FA lesz, de nálunk a draft nagyon fontos, sőt általában innen próbáljuk frissíteni az állományt és inkább csak 1-1 szabadügynök érkezhet. De elsősorban inkább az egyetemi focit érdemes nézni továbbra is, mert például a ma megrendezésre kerülő Alabama-Mississippi St mérkőzésen is ott lesznek a Steelers megfigyelői.
Klaci79
nem nagyon nezek NCAA-t, hol lehetne rendszeresen nezni? ugy ertem rendes minosegben, mint egy gampass jelleggel?
több mint 7 éve
Klaci79 Pittsburgh Steelers Indiana Hoosiers 24 115
A jövő a sűrű köd homályába vész, senki sem látja pontosan. Majd akkor ráérünk ezen matekozni, ha vége a szezonnak és meglátjuk mi lesz, ki marad és ki nem. Most a szezon van, erre koncentráljunk. Az baj, ha a 10-ik hét után már a jövővel kell foglalkozni, akkor az Browns szint. Szerencsére itt még nem tatunk.
polamalu
Ez egyértelmű, csak engem foglalkoztat, látva a draftjainkat. 😃
zidane99
Szerintem is jogos...biztos van olyan része a csapatnak, aki már a jövőbe tekint, hiszen ha azzal csak az év végén foglalkoznánk, akkor az komoly probléma lenne.
Viszont azt biztosan nem lehet megmondani, hogy kire lehetne pénzt áldozni. Több CB és ILB-nek is lejár a szerződése, de majd nyilván év végén hosszabbít velük a csapatuk. Azt ilyenkor nem lehet tudni, hogy máshol ki az aki biztosan FA lesz, de nálunk a draft nagyon fontos, sőt általában innen próbáljuk frissíteni az állományt és inkább csak 1-1 szabadügynök érkezhet. De elsősorban inkább az egyetemi focit érdemes nézni továbbra is, mert például a ma megrendezésre kerülő Alabama-Mississippi St mérkőzésen is ott lesznek a Steelers megfigyelői.
több mint 7 éve
bcsarli, Udvari Főkóstoló Pittsburgh Steelers 9 565 — A Heinz Field-en soha sem járt, hozzá nem értő lelkes amatőr
A jövő a sűrű köd homályába vész, senki sem látja pontosan. Majd akkor ráérünk ezen matekozni, ha vége a szezonnak és meglátjuk mi lesz, ki marad és ki nem. Most a szezon van, erre koncentráljunk. Az baj, ha a 10-ik hét után már a jövővel kell foglalkozni, akkor az Browns szint. Szerencsére itt még nem tatunk.
polamalu
Ez egyértelmű, csak engem foglalkoztat, látva a draftjainkat. 😃
zidane99
A tavalyi nem volt rossz, Watt, JuJu, Conner. Mi a gond?

több mint 7 éve
zidane99 Pittsburgh Steelers 180
A jövő a sűrű köd homályába vész, senki sem látja pontosan. Majd akkor ráérünk ezen matekozni, ha vége a szezonnak és meglátjuk mi lesz, ki marad és ki nem. Most a szezon van, erre koncentráljunk. Az baj, ha a 10-ik hét után már a jövővel kell foglalkozni, akkor az Browns szint. Szerencsére itt még nem tatunk.
polamalu
Ez egyértelmű, csak engem foglalkoztat, látva a draftjainkat. 😃
több mint 7 éve
steelwolf Pittsburgh Steelers 11 130 — 2013 óta Pittsburgh Steelers fotelszurkoló!
Jövőre Foster, Hilton szerződése lejár. Erre is kell majd a matek.
astroid
Hiltonnak egy 7 éves szerződést (WR pénzért), nagyon bírom a csávót! 😉
több mint 7 éve
polamalu Pittsburgh Steelers 5 279 — 毎日何かを学ぶ
A jövő a sűrű köd homályába vész, senki sem látja pontosan. Majd akkor ráérünk ezen matekozni, ha vége a szezonnak és meglátjuk mi lesz, ki marad és ki nem. Most a szezon van, erre koncentráljunk. Az baj, ha a 10-ik hét után már a jövővel kell foglalkozni, akkor az Browns szint. Szerencsére itt még nem tatunk.
több mint 7 éve
astroid Pittsburgh Steelers 696
Jövőre Foster, Hilton szerződése lejár. Erre is kell majd a matek.
több mint 7 éve
zidane99 Pittsburgh Steelers 180
Örüljünk annak, hogy jövőre kicsit nyílhat a pénztárca. 😉 😊
Klaci79
Azt esetleg tudja valaki, hogy jövőre (ha lesz ugye végre egy kis pénzünk), lesz olyan cb, ilb, akire érdemes pénzt áldozni?
Tudom, hogy sok minden történhet addig, de legalább olyan van, akinek lejár a szerződése és potenciális célpontunk lehet?
Előre is köszi.
több mint 7 éve
Klaci79 Pittsburgh Steelers Indiana Hoosiers 24 115
Örüljünk annak, hogy jövőre kicsit nyílhat a pénztárca. 😉 😊
több mint 7 éve
polamalu Pittsburgh Steelers 5 279 — 毎日何かを学ぶ
Belre vissza. Az lenne a tökös a részéről, ha nem is akar aláírni, hogy bevonul az FO-hoz, akár nagy csinnadrattával és ott a szemükbe mondja, hogy "srácok, köszi mindent, szerettem itt játszani, de méltatlannak érzem a sztorit. Megvan az utód, Conner van elég jó, a csapat nélkülem is megy tovább. Köszi a lehetőségeket (volt belőle), de nem szeretném aláírni és nem szeretnék pályára lépni a csapat tagjaként."
Írom ezt azért, mert most látom, hogy az összes közösségi média felületről eltüntette a Steelers-t mint csapatot, már "csak" All Pro Running back.
polamalu
Engedd el. Kb. rezignáltan nézem az egész évben már az utóbbi évek szarakodása után, hogy mi a phäsz lesz vele. Ez a pöcs kb. minden Steelers rekordot - de akár liga rekordokat is - megdönthetett volna és kb. úgy, hogy eséllyel soha senki nem tudná utána csinálni, mert olyan fal, olyan irányító volt mellette. Ehelyett ő inkább előadta, hogy minden csillag körülötte forog. Ahogy ő beleszart az egészbe, én kb. pontosan így teszek vele kapcsolatban.
Rohadtul sajnálom, mert egy unikum a pali a képességeit tekintve, élmény nézni, amit le tud művelni a pályán, olyan, ami ritkán adatik meg. Ward, Polamalu, Bettis meg várják, hogy ki érhet föl a nyomukba. Ez a pöcs lazán ott lett volna, már visszavonulása előtt is könnyen. Az utat ő választotta - mondom ezt úgy, hogy sok esetben a Steelers FO döntései is megkérdőjelezhetők nálam, ahogy bizonyos embereket, legendákat kezeltek.
kishaszi
Sosem kapaszkodtam, a többi meg true
több mint 7 éve
kishaszi Pittsburgh Steelers 6 200 — Steelers fan

"Lehetséges lenne mindent tudományosan leírni, de nem lenne értelme. Ugyanolyan értelmetlen lenne, mint Beethoven egyik szimfoníáját -egy hullám változásai a nyomás függvényében- ábrázolni."

Hát a hétre kijut a legenda hullás, Dez és Flacco. Sztem ha Flacco valóban annyira akkor mindketten be is fejezték. Sajnálom.
több mint 7 éve
polamalu Pittsburgh Steelers 5 279 — 毎日何かを学ぶ
Sziasztok szeretnek kérdezni ! Bell-lel kapcsolatban ! Sima egyszerű paraszt logikaval , mi van akkor ha megjelenik és jatszik is ! De mikor pályàn van a tudasanak csak a 30-40% teszi bele a játékába ! (Pl.mikor az O fal nyitja előtte a folyosot ő direkt nem fut bele stb...) tehát biztonsagi jatekot játszik csupan ! Ebben az esetben is simán jár neki a penz ?? Plusz ez nem egy jó megoldas lenne a reszerol ??? (Nekem NB 3 volt egy csapat tarsam akit nem engedtek eligazolni és ezt a taktikat csinalta ! Nagyon gyorsan ki is tettek a csapatbol! És igazolhatot oda ahova akart!)
Bundi1986
Akkor csücsül a padon, kitéve sztem nem lesz, 1 ilyet tud megcsinálni max
több mint 7 éve
Willie Parker Pittsburgh Steelers Notre Dame Fighting Irish 18 042
Szoval ez akkor nem pálya! Hogy direkt szarul játszik hogy ne nagyon eroltessek őt !! Vagy csak siman zero kockazat vállalással csak azt minimumot nyújtja ami még nem szúr szemet és lehozza a hatralevo merkozeseket ilyen teljesitmennyel !aztán jovore szepen tovább áll !! ????
Bundi1986
Ha pályára lépsz, eleve kockázatot vállalsz. Futóként ha kapsz egy labdát, akkor mennek rád a védők is. Ha nem csinálod rendesen, agyonvernek. Ha szarsz bele, senki nem lesz aki megfizessen. Vagy kiüli és reméli, hogy a bíróság neki ad igazat, vagyis 3. tag jönne, amit nem adunk meg neki, vagy visszatér, bocsánatot kér és játszik ahogy csak ő tud.
Szerintem...
Klaci79
Vagy leszarja mindenki az egészet és az OL Jaylen Samuelsből is kihozza az állatot.
több mint 7 éve
🤘 gaben 🤘 Chicago Bears Duke Blue Devils 9 049 — If you ain't cheatin', you ain't tryin'
Kiszakadt a gólzsák?

" Szeretem a jeget, hagyjál békén. "
több mint 7 éve
kishaszi Pittsburgh Steelers 6 200 — Steelers fan
Ravens ellen is 5 TD-s perfect ratingje voltq 😊 tv-s meccs volt.

Mondjuk akkor vmi 158 yardot dobott ?! Az egy zúzda meccs volt a sok pontunk ellenére...

Since 1950, only one #NFL quarterback has registered a perfect passer rating of 158.3 in four regular-season games (minimum 10 attempts):

#Steelers Ben Roethlisberger (@_BigBen7): 4
Peyton Manning: 3
Kurt Warner: 3
Tom Brady: 2
Craig Morton: 2
Ken O'Brien: 2
Azért még mindig tud az öreg, ha éppen nem rozsdás:
Ben Roethlisberger is the 5th quarterback in NFL history to register at least five touchdown passes in six career games.

A legalább 10 futott TD-t szerző játékosok a Steelers történelmében:
J Conner 2018
D Williams 2015
R Mendenhall 2010
W Parker 2006
J Bettis 2004
K Stewart 1997
J Bettis 1996
B Foster 1992
F Harris 1979, 77, 76, 75, 72
Klaci79

"Lehetséges lenne mindent tudományosan leírni, de nem lenne értelme. Ugyanolyan értelmetlen lenne, mint Beethoven egyik szimfoníáját -egy hullám változásai a nyomás függvényében- ábrázolni."
több mint 7 éve
Klaci79 Pittsburgh Steelers Indiana Hoosiers 24 115
Szoval ez akkor nem pálya! Hogy direkt szarul játszik hogy ne nagyon eroltessek őt !! Vagy csak siman zero kockazat vállalással csak azt minimumot nyújtja ami még nem szúr szemet és lehozza a hatralevo merkozeseket ilyen teljesitmennyel !aztán jovore szepen tovább áll !! ????
Bundi1986
Ha pályára lépsz, eleve kockázatot vállalsz. Futóként ha kapsz egy labdát, akkor mennek rád a védők is. Ha nem csinálod rendesen, agyonvernek. Ha szarsz bele, senki nem lesz aki megfizessen. Vagy kiüli és reméli, hogy a bíróság neki ad igazat, vagyis 3. tag jönne, amit nem adunk meg neki, vagy visszatér, bocsánatot kér és játszik ahogy csak ő tud.
Szerintem...
több mint 7 éve
Matthew99 New Orleans Saints 10 563 — Invisible man
Szoval ez akkor nem pálya! Hogy direkt szarul játszik hogy ne nagyon eroltessek őt !! Vagy csak siman zero kockazat vállalással csak azt minimumot nyújtja ami még nem szúr szemet és lehozza a hatralevo merkozeseket ilyen teljesitmennyel !aztán jovore szepen tovább áll !! ????
Bundi1986
És ha ezekkel a tilitoli futásokkal hoz egy 0.8-as futásonkénti átlagot Bell hogy kicsesszen a csapattal, akkor ki fog egy zsák pénzt hozzávágni hátha náluk is csak ennyit fog teljesíteni!?

Szerkesztette: Matthew99

A baseball 90% fejjáték. A másik fele fizikai. Nincs ez elbaszva, csak másra lesz jó. A legrosszabb, mikor a hülyeség szorgalommal párosul.
több mint 7 éve
Törölt felhasználó
Szoval ez akkor nem pálya! Hogy direkt szarul játszik hogy ne nagyon eroltessek őt !! Vagy csak siman zero kockazat vállalással csak azt minimumot nyújtja ami még nem szúr szemet és lehozza a hatralevo merkozeseket ilyen teljesitmennyel !aztán jovore szepen tovább áll !! ????
több mint 7 éve
Willie Parker Pittsburgh Steelers Notre Dame Fighting Irish 18 042
Sziasztok szeretnek kérdezni ! Bell-lel kapcsolatban ! Sima egyszerű paraszt logikaval , mi van akkor ha megjelenik és jatszik is ! De mikor pályàn van a tudasanak csak a 30-40% teszi bele a játékába ! (Pl.mikor az O fal nyitja előtte a folyosot ő direkt nem fut bele stb...) tehát biztonsagi jatekot játszik csupan ! Ebben az esetben is simán jár neki a penz ?? Plusz ez nem egy jó megoldas lenne a reszerol ??? (Nekem NB 3 volt egy csapat tarsam akit nem engedtek eligazolni és ezt a taktikat csinalta ! Nagyon gyorsan ki is tettek a csapatbol! És igazolhatot oda ahova akart!)
Bundi1986
Allessz illlyenkó, ho az ÓL a második alkalommal ráenged nyóc védőt, aztán húzza össze a szemöldökit is. 😊
több mint 7 éve
Klaci79 Pittsburgh Steelers Indiana Hoosiers 24 115
Sziasztok szeretnek kérdezni ! Bell-lel kapcsolatban ! Sima egyszerű paraszt logikaval , mi van akkor ha megjelenik és jatszik is ! De mikor pályàn van a tudasanak csak a 30-40% teszi bele a játékába ! (Pl.mikor az O fal nyitja előtte a folyosot ő direkt nem fut bele stb...) tehát biztonsagi jatekot játszik csupan ! Ebben az esetben is simán jár neki a penz ?? Plusz ez nem egy jó megoldas lenne a reszerol ??? (Nekem NB 3 volt egy csapat tarsam akit nem engedtek eligazolni és ezt a taktikat csinalta ! Nagyon gyorsan ki is tettek a csapatbol! És igazolhatot oda ahova akart!)
Bundi1986
Áh...ezt a magyar fociban el tudom képzelni, de az NFL-ben nehezen...még ha mondjuk el is gondolkodik most valaki, hogy mondjuk adjanak neki egy 4 éves 40 milliós szerződést, hogy veszi az ki magát, hogy nem ad bele 100%-ot. Meg az egészségre sincs jó hatással, ha az ütközéseket nem próbálod elkerülni, nem adsz bele mindent...
Azt simán kinézem belőle, hogy jövő kedden twittel egy pá-pá-t, bár továbbra sem értem, hogy mit keres a városban ha nem akar focizni, de hogy ne adjon bele mindent, azt nem.
több mint 7 éve
Törölt felhasználó
Sziasztok szeretnek kérdezni ! Bell-lel kapcsolatban ! Sima egyszerű paraszt logikaval , mi van akkor ha megjelenik és jatszik is ! De mikor pályàn van a tudasanak csak a 30-40% teszi bele a játékába ! (Pl.mikor az O fal nyitja előtte a folyosot ő direkt nem fut bele stb...) tehát biztonsagi jatekot játszik csupan ! Ebben az esetben is simán jár neki a penz ?? Plusz ez nem egy jó megoldas lenne a reszerol ??? (Nekem NB 3 volt egy csapat tarsam akit nem engedtek eligazolni és ezt a taktikat csinalta ! Nagyon gyorsan ki is tettek a csapatbol! És igazolhatot oda ahova akart!)
több mint 7 éve
Klaci79 Pittsburgh Steelers Indiana Hoosiers 24 115
Since 1950, only one #NFL quarterback has registered a perfect passer rating of 158.3 in four regular-season games (minimum 10 attempts):

#Steelers Ben Roethlisberger (@_BigBen7): 4
Peyton Manning: 3
Kurt Warner: 3
Tom Brady: 2
Craig Morton: 2
Ken O'Brien: 2
Azért még mindig tud az öreg, ha éppen nem rozsdás:
Ben Roethlisberger is the 5th quarterback in NFL history to register at least five touchdown passes in six career games.

A legalább 10 futott TD-t szerző játékosok a Steelers történelmében:
J Conner 2018
D Williams 2015
R Mendenhall 2010
W Parker 2006
J Bettis 2004
K Stewart 1997
J Bettis 1996
B Foster 1992
F Harris 1979, 77, 76, 75, 72
több mint 7 éve
Klaci79 Pittsburgh Steelers Indiana Hoosiers 24 115
Fast Willie
Jöhet valami fasza kis bírósági tárgyalás...