Pittsburgh Steelers
74 feliratkozó
több mint 7 éve
Komplett meccset játszottunk, nagyobb hiba nélkül. Alapvetően fejben ott voltunk, pacsi Tomlinnak. A büntiket mérsékelni kell, de egyrészt ez egy agresszívebb védelem velejárója, másrészt a sporik most fújták a hazait, h szorosabb legyen😝Az off konstansan tudott hozni first downokat, 3rd downoknál pedig változatosakat hìvtunk, a Ravens nem is nagyon tudta, h merre meddig. Talán egy redzone támadást szúrtunk el, most Fichtner jól felkészítette őket. Ben hála istennek egyben maradt, ott elmehetett volna a szezonunk...
A védelemről elöljáróban annyit, h most vegyesebb sémát játszottunk. Két drive-ban volt kés a vajon effektus, de 5-ször megfogtunk egy veszélyes és elméletben összetett O-t RZ-ban +16 ponton tartottuk, amiért most nekik is jár pacsi. Persze az off hosszan felépített óraevő drivejai nagyon kellenek, ezért a csapaté a meccslaszti!
Holnap bővebben, egységekre és egyénekre lebontva.
több mint 7 éve
Conner azért ilyen jó, mert a legjobbtól tanult!Igen. Elfeledett ember ugyan Saxon, de Peterson után Bellből és lehet Connerből is klasszist csinál. Munchak mögött nálam ott van a második helyen.
steelwolf
több mint 7 éve
A csoporton belüli eredményeitek gyengék, amit a végén felvillantatok, ott látható volt 3 vereség ha jól láttam.Innen meglepodnek, ha beleszolnank a csoportelsosegbe...majd lerendezitek ezt a cicusokkal.Grat a győzelemhez! Sima volt! Nem voltunk pariban igazabol.Köszi, korrekt. Az első meccsen mi nem voltunk képben.
Vrij6
bcsarli
Vrij6
Harcra Fel Győzni Kell!!
több mint 7 éve
Öröm volt Ricsi, meg Sanyi nélkül. Maka és Höri kiváló volt.
több mint 7 éve
Innen meglepodnek, ha beleszolnank a csoportelsosegbe...majd lerendezitek ezt a cicusokkal.Grat a győzelemhez! Sima volt! Nem voltunk pariban igazabol.Köszi, korrekt. Az első meccsen mi nem voltunk képben.
Vrij6
bcsarli
'csak az maradt tiéd, mit homlokod megett viselsz.'
"A világ igazságtalan. Ha elfogadod ezt, cinkos lesz a neved, ha pedig megváltoztatnád, hóhér." (Sartre)
Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv, Sumi, Ternopil
több mint 7 éve
Grat a győzelemhez! Sima volt! Nem voltunk pariban igazabol.Köszi, korrekt. Az első meccsen mi nem voltunk képben.
Vrij6
több mint 7 éve
Grat a győzelemhez! Sima volt! Nem voltunk pariban igazabol.
'csak az maradt tiéd, mit homlokod megett viselsz.'
"A világ igazságtalan. Ha elfogadod ezt, cinkos lesz a neved, ha pedig megváltoztatnád, hóhér." (Sartre)
Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv, Sumi, Ternopil
több mint 7 éve
Ezt a drivot safetyig játszatják. Benért meg lehet izgulni.
több mint 7 éve
A sok nyomorék zebra megint qrva egyoldalúan dobálnak holdinggá és pass interferenciára.
több mint 7 éve
Panthers nagyon hasit, kemény lesz a csütörtök!
több mint 7 éve
Conner azért ilyen jó, mert a legjobbtól tanult!
több mint 7 éve
Ravens Revans, ez jó 😊Nem a Ravenst irom be ide simara 😀Most ezt erzem 😊Jó, de kinek lesz sima W?
Wyatt
bcsarli
Jon a revans
Wyatt
bcsarli

több mint 7 éve
Ravens Revans, ez jó 😊Nem a Ravenst irom be ide simara 😀Most ezt erzem 😊Jó, de kinek lesz sima W?
Wyatt
bcsarli
Jon a revans
Wyatt
több mint 7 éve
Nem a Ravenst irom be ide simara 😀Most ezt erzem 😊Jó, de kinek lesz sima W?
Wyatt
bcsarli
Jon a revans

több mint 7 éve
Most ezt erzem 😊Jó, de kinek lesz sima W?
Wyatt
több mint 7 éve
Értem, akkor kikapunk. Mert mi simán nem szoktunk nyerni 😊Húúú basszus, de parázok az esti meccs miatt. Valahogy be kéne húzni 😊Sima lesz
bcsarli
Wyatt
Szerkesztette: bcsarli, Udvari Főkóstoló
több mint 7 éve
Ez nem az AFC East Patriots vs. Barki. De koppints a körmömre ha sima Steelers W lesz.Húúú basszus, de parázok az esti meccs miatt. Valahogy be kéne húzni 😊Sima lesz
bcsarli
Wyatt
Real Madrid & Boston Celtics & Los Angeles Dodgers
több mint 7 éve
Ja, ne parázzHúúú basszus, de parázok az esti meccs miatt. Valahogy be kéne húzni 😊Sima lesz
bcsarli
Wyatt
Rodgersnek amúgy is hitvány győzelmi mutatója van idegenben, pozitív mérlegű csapat ellen

"Rodney, we are not gonna lose this game... You know why? Because we have Tom Brady" Ty Law /February 1, 2004/
több mint 7 éve
Húúú basszus, de parázok az esti meccs miatt. Valahogy be kéne húzni 😊Sima lesz
bcsarli

több mint 7 éve
Bell olyan iranyvaltasokra kepes amit cbk safetyk ugyanugy megesznek mint lbk. Amiben o nem jo az a vertikalis jatekok, ott nem eleg a sebessege, de ezen kivul mindenhova felrakhatod mindenki ellen, legalabbis ha wr3 teljesitmenyt keresel. Ezen felul magasabb mint egy atlagos cb igy a combat catchek kapcsan is elobbre van. Washington meg nem eleg konzisztens es Hunter sem volt az soha es ezen a poszton erre van szukseg sokkal inkabb mint bravurokra.Ez komoly?Ami a Steelers-t illeti. Pont ezen gondolkodtam hetek óta: nincs WR3. Washington-t még nem tudjuk annak használni, próbálkozunk persze Hunterrel is, de ő is inkább csak kiegészítő ember. Nem tudom, hogy mi van most Eli Rogers-el, aki azért bizonyított korábban, de Bell tökéletes lenne erre a posztra. Pláne Bell és Conner a backfielden...azt szívesen megnézném.CruyffistaKlemó
Klaci79
Bell szerinted jobb lenne önállóan WR3-nak/slot elkapónak, mint mondjuk Washington vagy igazából bármelyik elkapónk?
Futók között jó keze van, és jól fut route-kat is LB ELLEN (!).
Ha szinte állandó elkapónak használnánk, akkor nyilván CB fogná és megenné valószínűleg bármelyik a ligában.
LB ellen tud tündökölni, de a poszthoz lassú és ha mint elkapót nézzük még átlagos route megfutónak is erős tulzás nevezni.
Én személy szerint egy esetben látnám hasznát, ha Conner lesérülne.
Sérülés nélkül minimális pluszt tudna hozzátenni a csapathoz, de a személye lehet hogy többet elvenne.
Mondom ezt úgy, hogy imádom a játékát és abszolút nem haragszok arra hogy így intézi a pénzét.
laby
Bell hetfon itt lesz ha komolyan gondolja, bar ha visszaemlekszem korabbi tweetjeire az elmult evekbol, sehol nem talalok most edzos szenvedos videokat. Lesz olyan csapat jovore aki igy is be fogja vallalni a hosszut es a fixet de szerintem joval kevesebb mint az idei ideny nelkul. A legjobb OL mogott 14,5 millaert tolhatott volna egy szezont 4 eves szerzodesre optimalizalva. En ezt valasztottam volna a helyeben de ez hitvita.
több mint 7 éve
Húúú basszus, de parázok az esti meccs miatt. Valahogy be kéne húzni 😊
több mint 7 éve
Ez komoly?Ami a Steelers-t illeti. Pont ezen gondolkodtam hetek óta: nincs WR3. Washington-t még nem tudjuk annak használni, próbálkozunk persze Hunterrel is, de ő is inkább csak kiegészítő ember. Nem tudom, hogy mi van most Eli Rogers-el, aki azért bizonyított korábban, de Bell tökéletes lenne erre a posztra. Pláne Bell és Conner a backfielden...azt szívesen megnézném.CruyffistaKlemó
Klaci79
Bell szerinted jobb lenne önállóan WR3-nak/slot elkapónak, mint mondjuk Washington vagy igazából bármelyik elkapónk?
Futók között jó keze van, és jól fut route-kat is LB ELLEN (!).
Ha szinte állandó elkapónak használnánk, akkor nyilván CB fogná és megenné valószínűleg bármelyik a ligában.
LB ellen tud tündökölni, de a poszthoz lassú és ha mint elkapót nézzük még átlagos route megfutónak is erős tulzás nevezni.
Én személy szerint egy esetben látnám hasznát, ha Conner lesérülne.
Sérülés nélkül minimális pluszt tudna hozzátenni a csapathoz, de a személye lehet hogy többet elvenne.
Mondom ezt úgy, hogy imádom a játékát és abszolút nem haragszok arra hogy így intézi a pénzét.
több mint 7 éve
Bruce Irvin-t kivagta a raiders. Nem lenne jo 1-2 evre OLB-nek nalunk? Igaz ott 4-3 DE-t jatszott, nem tudom, beferne-e rotalva Dupreevel.
több mint 7 éve
Nem kell neki villantania senkinek. Akiket nem tudott az evek alatt meggyozni hogy mit tud azok majd a maradek par meccsen hogy fogjak tudni eldonteni? Minimalis serules kockazattal akar nekivagni a piacnak. A piac meg a sokszor emlegetett ervek miatt akarjak vagy nem megfizetni, nem a tehetsege alapjan. A vasasnak ez a szitu nem rossz, igazan Bell-nek sem kenyerre kell de inkabb o serult ebben. Alapvetoen mindketto erdektelen szamunkra, a baj hogy nem latjuk jatszani se itt se mashol ( nekem mindegy hogy egy sos kifliert vagy sokert ), ahogy ez lenne AB-vel es azzal a par jatekossal is akiket a csapat szimpatia nelkul is jo nezni. Conner hasznos, jo de meg a jateka nem ebbe a kategoriaba tartozik meg, ahogy a liga 98%-a sem. AR unszimpatikus nekem de az egyik legjobb QB es orom nezni ( ettol mindig ellene drukkolok ), de jobb ha jatszik mint nem.A 2 hét roster exemption a visszatérés (ami most 12-ének néz ki) előtt járt volna, hogy edzhessen a csapattal. Meccsre nem lett volna nevezhető, szó sincs ingyen meccsről.Eltelt a trade deadline, de nem hallok csengőszót. Szóval emberünk nem tör(et)i össze magát, hogy edzzen.Nov 13. aig lehet alairnia, ha akar. De a pit ket hetes fizetest nem akart neki adni, igy lehet kivarja a legkedvezobb idopontot. Amikor kevesbe serulhet. Mert ingyen jatszva minek torje o is magat.
Fast Willie
Ravens meccs ugy is kemeny szokott lenni, legalabbis fizikalis es ennek tekinteteben lehet azt is jobb tvn neznie.
De ha visszajon az alairas utan is iden netan, akkor is lehet hogy eljatsza hogy serult. Bar akkor megint maga alatt vagna a fat, mert lemenne az ara.
Vagy ala sem ir es arra megy hogy jovore ne tegyuk ra a tag et. Mert az mar tenyleg ego lenne a pitnek is. Szoval meglatjuk. Sajnos ez van. De itt a labdat a pit rugta el azzal, hogy ket hetig "ingyen" akartak jatszatni. Es az neki 1.6 milla. nem mindegy.
Foleg ki jatszana ingyen a ravens ellen, ha megint ra teszik a ket heti fizetes nelkuliseget, vagy csokkentest?
Meg ha alair a 13. ai hataridoig, megint tudja mondani, hogy nem volt ideje felkeszulni, ami igaz is lenne es a jag def ellen sem jatszana. Szoval ingyen en sem jatszanek.
Csak ha kell es o is csak akkor fog szerintem.
Itt mar megint megy a matek es a haboru. Csak ugy mint a mi 50 millat adtunk volna bellnek. Aztan kiderult hogy nem.
Aztan meg jott volna vissza, csak ket hetig nem adunk neki fizut. Es azt is pont mondjuk meg a cicak ellen. Vicces biztos nem lett volna a talakozoja neki a cicak vedelmevel. Es ingyen. : (
gabistar
Két héttel előrébb járt volna a fodballsép felé. Sérülést az edzésen, nem a meccsen kockáztatta volna. De ez már a múlt. A villantás a liga 31 csapata felé így kicsit tovább csúszik.
Spy