Pittsburgh Steelers
73 feliratkozó
több mint 6 éve
egy Soldados-féle érvrendszerben, ezt onnan tudjuk, hogy elengedtük, kvázi Kolbert árérték skáláján inkább Wisniewskit/Feiler párost dobja be minimális ráfordítással, így ennyit ér az RG posztunk...Ez mind szép, de az OL az ami egységként működik, nincs semejik csapatnak gempája 5 prémiumot fenntartani. Ezért, mivel szoros kötelékben működnek, az erősebbek elefedik a gyengébbeket, hiszen be tud segíten a közvetlen mellette lévőnek. A Steel váz Vallanyóra/Punci/Dekasztró - ók lehetnének egy oldalra is, de akkor lenne egy baromi erős baloldalad, meg egy ultragyenge jobb. Így az OL kócs játszhat a RT/LG posztokkal, oda berakhatsz gyengébb képességeket is, hiszen a váz el fogja bírni.Teljesen egyetértek, csak azt a felvetést nem értettem, hogy ettől miért lenne gyenge játékos Foster. Szerintem bőven átlag felettit hozott az utóbbi években, s mint látszik, néha jobban is teljesített, mint mások. Én úgy látom, hogy kérdéses az ő pótlása, remélem a beugró LG hozza majd a szintjét.
Másodrész nagyon csínján bánnék a lebontott OL statisztikákkal, mer szerintem mélyebb play meg blockin scheme elemzés kellene, hogy valaki meg tudja mondani, hogy ez meg ez kinek az érdeme vagy hibája.
sutianap
Azzal is egyetértek, hogy a falat egyben kell nézni és nyilván az RT volt a leggyengébb talent az utóbbi években, ezért DeCastro-nak sokat kellett besegítenie - de sztem inkább pass protban.
Amint látszik a zónablokkolás a futásnak az ő oldalára ment jobban, viszont power run-ban Foster sokkal jobb volt Villa mellett.
Fast Willie
Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 6 éve
Ez mind szép, de az OL az ami egységként működik, nincs semejik csapatnak gempája 5 prémiumot fenntartani. Ezért, mivel szoros kötelékben működnek, az erősebbek elefedik a gyengébbeket, hiszen be tud segíten a közvetlen mellette lévőnek. A Steel váz Vallanyóra/Punci/Dekasztró - ók lehetnének egy oldalra is, de akkor lenne egy baromi erős baloldalad, meg egy ultragyenge jobb. Így az OL kócs játszhat a RT/LG posztokkal, oda berakhatsz gyengébb képességeket is, hiszen a váz el fogja bírni.Teljesen egyetértek, csak azt a felvetést nem értettem, hogy ettől miért lenne gyenge játékos Foster. Szerintem bőven átlag felettit hozott az utóbbi években, s mint látszik, néha jobban is teljesített, mint mások. Én úgy látom, hogy kérdéses az ő pótlása, remélem a beugró LG hozza majd a szintjét.
Másodrész nagyon csínján bánnék a lebontott OL statisztikákkal, mer szerintem mélyebb play meg blockin scheme elemzés kellene, hogy valaki meg tudja mondani, hogy ez meg ez kinek az érdeme vagy hibája.
sutianap
Azzal is egyetértek, hogy a falat egyben kell nézni és nyilván az RT volt a leggyengébb talent az utóbbi években, ezért DeCastro-nak sokat kellett besegítenie - de sztem inkább pass protban.
Amint látszik a zónablokkolás a futásnak az ő oldalára ment jobban, viszont power run-ban Foster sokkal jobb volt Villa mellett.
több mint 6 éve
Ez mind szép, de az OL az ami egységként működik, nincs semejik csapatnak gempája 5 prémiumot fenntartani. Ezért, mivel szoros kötelékben működnek, az erősebbek elefedik a gyengébbeket, hiszen be tud segíten a közvetlen mellette lévőnek. A Steel váz Vallanyóra/Punci/Dekasztró - ók lehetnének egy oldalra is, de akkor lenne egy baromi erős baloldalad, meg egy ultragyenge jobb. Így az OL kócs játszhat a RT/LG posztokkal, oda berakhatsz gyengébb képességeket is, hiszen a váz el fogja bírni. Másodrész nagyon csínján bánnék a lebontott OL statisztikákkal, mer szerintem mélyebb play meg blockin scheme elemzés kellene, hogy valaki meg tudja mondani, hogy ez meg ez kinek az érdeme vagy hibája.
Szerkesztette: sutianap
Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 6 éve
Bell 2016-2017 (1268 y+ 7TD vs 1291 y + 9TD)www.sharpfootballstats.com/directional-rushing-production--off-.html
Foster vs DeCastro Bell két éve alatt
YPC: 3,6 vs 3,3
Att: 126 vs 140
yard: 448 vs 465
10 + play: 7 vs 11
success rate: 51% vs 43%
outside zone left vs rigth - DeCastro igazi haszonssága
YPC: 5,1 vs 5,6
Att: 51 vs 68
yard: 259 vs 384
10+ play: 7 vs 20
success rtg: 59% vs 53%
directional rushing success LG vs RG (emberre lebontva) - 2016
2016: 53% vs 41%
Att: 62 vs 68
yard: 237 vs 240
YPC: 3,8 vs 3,5
10+ : 5 vs 8
TD: 7 vs 0
outside zone (OT_ket beszámítva)
57% vs 61%
Att 30 vs 33
yard: 177 vs 196
YPC: 5,9 vs 5,9
10+: 4 vs 11
TD: 3 vs 0
2016-os success run rating emberenként balról jobbra (LT-LG-C_RG_RT):
55%-53%-50%-41%-53% (DeCastro lefelé lóg ki)
2017:
directional rushing success LG vs RG (emberre lebontva) - 2017
2017: 51% vs 48%
Att: 63 vs 61
yard: 232 vs 194
YPC: 3,7 vs 3,2
10+ : 4 vs 3
TD: 1 vs 3
outside zone (OT_ket beszámítva)
50% vs 49 %
Att 26 vs 39
yard: 85 vs 261
YPC: 3,3 vs 6,7
10+: 2 vs 12
TD: 0 vs 2
2017-es success run rating emberenként balról jobbra (LT-LG-C_RG_RT):
49%-51%-51%-48%-39% (DeCastro átlagos, Foster és Pouncey a legjobbak)
Érdekesség, hogy balra hatékonyabban futottunk, mint jobbra, az RT itt lehúzta a ratinget: 49% vs 39% - 4,9 YPC vs 3,9 YPC, stb.
több mint 6 éve
Hát a tavalyi évet szerintem ne elemezzük, mert Conner, aztán Snell sérülése után már-már futó nem volt, aki érdemi lépésekre volt képes. Volt olyan meccs, ha jól emlékszem, ahol Samuels volt az első emberünk. Foster egy rock solid megbízható ember volt. Én imádtam. Attól még, hogy az egész egység futásbkollolásban gyenge volt, és ebben ő az átlagos teljesítményével "kiemelkedett", nem gondolom, hogy befolyik a víz, sőt. A pass blocking az, ami kérdéses lesz, ha már lyukas pontokat keresek, mivel ebben ő áltag feletti volt.
több mint 6 éve
Nem mondtam, hogy Foster elit runblocker lenne, a pályafutása alatt inkább közepes, de az elmúlt két évben - stat és nekem eye alapján is - jobbat hozott. Sőt tavaly szerintem DeCastro egyáltalán nem volt jó futásblokkolásban, bármennyire is szerette pl a pff.2018-ban:Itt vannak ezek a szép statisztikai számok és ennek ellenére is Foster sokkal gyengébb futásblokkoló, mint DeCastro. Érdekes lenne egy Bell idejéből származó stat, amikor igazán komoly futásmennyiség volt. PErsze Foster sem volt rossz játékos, de míg DeCastro rendszeresen megy blokkolni balra, Fostertől ilyet nem láttunk jobbra, nyilván a sebessége miatt. De Foster amúgy pp-ben volt egészen kiváló.
LG 5,1 y vs RG 4,1 y
LG 340 y vs RG 228 y
LG 62 attempt vs RG 55 Att
LG 10 db 10+ vs RG 7 db 10+
LG 50% vs RG 49%
LG success rate 54 % vs RG 43%
Outside zone balra: 77% , 13Att/84y, 6.5 YPC, 4 db 10+
Outside zone jobbra: 50% 26Att/172y, 6.6 YPC, 5 db 10+
Fast Willie
Klaci79
több mint 6 éve
Megtörtént az 5. éves opció lehívás Watt esetében ugye, ha ennek ellenére most szezon közben hosszabbítanátok vele akkor lehet hogy hülye kérdés de az 5. éves opció törlődik és onnantól az új szerződés érvényes? vagy majd az opció lejárta után lesz érvényes a hosszabbítás? vagy ez attól függ bele rakják e a szerződésbe vagy sem?Az első linkelt cikk szövegében szerepel:
blackswan07
Every player selected in the first round of the NFL Draft will automatically have a Fifth-Year Option added in his contract. This option cannot be separately attached to the player contract.
Elméletben most hosszabbíthatnánk Watt-tal (még nem fogunk) és az új szerződés kezdete lehetne akár 2021, akár 2022, ez megegyezés kérdése. Nyilván a játékos és az ügynök abban érdekelt, hogy minél előbb "profi" kontrakt fusson.
több mint 6 éve
2018-ban:Itt vannak ezek a szép statisztikai számok és ennek ellenére is Foster sokkal gyengébb futásblokkoló, mint DeCastro. Érdekes lenne egy Bell idejéből származó stat, amikor igazán komoly futásmennyiség volt. PErsze Foster sem volt rossz játékos, de míg DeCastro rendszeresen megy blokkolni balra, Fostertől ilyet nem láttunk jobbra, nyilván a sebessége miatt. De Foster amúgy pp-ben volt egészen kiváló.
LG 5,1 y vs RG 4,1 y
LG 340 y vs RG 228 y
LG 62 attempt vs RG 55 Att
LG 10 db 10+ vs RG 7 db 10+
LG 50% vs RG 49%
LG success rate 54 % vs RG 43%
Outside zone balra: 77% , 13Att/84y, 6.5 YPC, 4 db 10+
Outside zone jobbra: 50% 26Att/172y, 6.6 YPC, 5 db 10+
Fast Willie
több mint 6 éve
Megtörtént az 5. éves opció lehívás Watt esetében ugye, ha ennek ellenére most szezon közben hosszabbítanátok vele akkor lehet hogy hülye kérdés de az 5. éves opció törlődik és onnantól az új szerződés érvényes? vagy majd az opció lejárta után lesz érvényes a hosszabbítás? vagy ez attól függ bele rakják e a szerződésbe vagy sem?Nem fogunk hosszabbítani vele, de amúgy igen, a szerződés felülírja az opciót.
blackswan07
Ha hosszabbítunk vele, akkor jövő offseasonben, akkor megérné egy hosszútávút adni, hiszen az 5. éves opció már eleve nem olcsó mulatság.
több mint 6 éve
Megtörtént az 5. éves opció lehívás Watt esetében ugye, ha ennek ellenére most szezon közben hosszabbítanátok vele akkor lehet hogy hülye kérdés de az 5. éves opció törlődik és onnantól az új szerződés érvényes? vagy majd az opció lejárta után lesz érvényes a hosszabbítás? vagy ez attól függ bele rakják e a szerződésbe vagy sem?
Szerkesztette: blackswan07
több mint 6 éve
2018-ban:LG 5,1 y vs RG 4,1 y
LG 340 y vs RG 228 y
LG 62 attempt vs RG 55 Att
LG 10 db 10+ vs RG 7 db 10+
LG 50% vs RG 49%
LG success rate 54 % vs RG 43%
Outside zone balra: 77% , 13Att/84y, 6.5 YPC, 4 db 10+
Outside zone jobbra: 50% 26Att/172y, 6.6 YPC, 5 db 10+
Szerkesztette: Willie Parker
több mint 6 éve
www.footballoutsiders.com/stats/nfl/offensive-line/2019LEFT END LEFT TACKLE MID/GUARD RIGHT TACKLE RIGHT END
Rank TEAM ALY Rank ALY Rank ALY Rank ALY Rank ALY
30 PIT 4.37 12 3.44 26 4.06 23 3.29 26 3.15 28
Ezt nézzétek pubik:
www.sharpfootballstats.com/directional-rushing-production--off-.html
LG felé 3,8 y átlag, RG felé 3,3 y
LG felé 5 db 10+ y, RG felé 2 db
www.sharpfootballstats.com/directional-rushing-success--off-.html
LG felé 47%-os sikeresség, RG felé 38%
LG felé 263 y, RG felé 128 yard
balra futunk sikeresebben:
www.sharpfootballstats.com/explosive-runs-visualized--off-.html
Szerkesztette: Willie Parker
több mint 6 éve
Ramon Foster, mint jó futásblokkoló Willie? Ezt honnan veszed/vetted? Foster egy totál átlagos, de inkább gyengébb futásblokkoló. Volt talán 2 jó éve futásblokkolásban, de akkor is messze volt Decastro szintjétől, a másik guardtól. Nekem Dotson pont ott lehet érdekes, hogy ha run first mode-ban vagyunk/leszünk, akkor vele és Decastroval Pouncey is életre kellhet majd.2019-ben Foster felé több sikeres futásunk volt, mint De Castro felé.
Klemó
több mint 6 éve
Ramon Foster, mint jó futásblokkoló Willie? Ezt honnan veszed/vetted? Foster egy totál átlagos, de inkább gyengébb futásblokkoló. Volt talán 2 jó éve futásblokkolásban, de akkor is messze volt Decastro szintjétől, a másik guardtól. Nekem Dotson pont ott lehet érdekes, hogy ha run first mode-ban vagyunk/leszünk, akkor vele és Decastroval Pouncey is életre kellhet majd.
több mint 6 éve
Sziasztok! Egy egyszerű kérdést szeretnék feltenni.
Lehívtátok ugye Watt opcióját. Olvastam olyat hogy ezt vissza vonhatja a csapat? Ezt meddig tehetné meg?
Tudom hogy az ő esetében ilyen nem fog előfordulni csak érdekel a határidő ha tényleg van ilyen hogy vissza vonható
blackswan07
frontofficenfl.com/2017/03/27/nfl-rookie-contracts-explained-fifth-year-option/
CBA-ban 31. oldaltól
nfllabor.files.wordpress.com/2010/01/collective-bargaining-agreement-2011-2020.pdf
Ligadátumok:
operations.nfl.com/football-ops/league-governance/2020-important-nfl-dates/
bleacherreport.com/articles/2834553-declined-5th-year-options-could-leave-host-of-former-top-nfl-talents-available
Szerkesztette: Willie Parker
több mint 6 éve
Sziasztok! Egy egyszerű kérdést szeretnék feltenni.Lehívtátok ugye Watt opcióját. Olvastam olyat hogy ezt vissza vonhatja a csapat? Ezt meddig tehetné meg?
Tudom hogy az ő esetében ilyen nem fog előfordulni csak érdekel a határidő ha tényleg van ilyen hogy vissza vonható
több mint 6 éve
Stabilan szar...vagy inkább átlagos, de Wisniewski mindenképp jobb. És lényegében minden évében.Watt opciót lehívtuk. Amúgy szomorú lennék ha egy Fluker-én múlna hogy milyen lesz a falunk. Nem is értem, melyik dimenzióban volt jó a pali?Futásblokkban milyen volt? Nem néztem annyira, mondjuk a Hawks fal eleve milyen, de a Ravens betárazott rendesen
Highsmith-t szerintem jövőre ROLB-nek szánjuk. Ugyanúgy nem fogunk ott sem 30+milliót fizetni a két OLB-nek, mint a DL-nek lett volna értelmetlen 40-et egy Hargrave fizetéssel. Jó lenne persze megtartani mindenkit aki jó, de ez a liga nem így lett kitalálva.
Klaci79
Fast Willie
Én őt nem sajnálom a Ravens-től. Nem lenne nálunk kezdő.
több mint 6 éve
Watt opciót lehívtuk. Amúgy szomorú lennék ha egy Fluker-én múlna hogy milyen lesz a falunk. Nem is értem, melyik dimenzióban volt jó a pali?Futásblokkban milyen volt? Nem néztem annyira, mondjuk a Hawks fal eleve milyen, de a Ravens betárazott rendesen
Highsmith-t szerintem jövőre ROLB-nek szánjuk. Ugyanúgy nem fogunk ott sem 30+milliót fizetni a két OLB-nek, mint a DL-nek lett volna értelmetlen 40-et egy Hargrave fizetéssel. Jó lenne persze megtartani mindenkit aki jó, de ez a liga nem így lett kitalálva.
Klaci79
több mint 6 éve
Watt opciót lehívtuk. Amúgy szomorú lennék ha egy Fluker-én múlna hogy milyen lesz a falunk. Nem is értem, melyik dimenzióban volt jó a pali?Highsmith-t szerintem jövőre ROLB-nek szánjuk. Ugyanúgy nem fogunk ott sem 30+milliót fizetni a két OLB-nek, mint a DL-nek lett volna értelmetlen 40-et egy Hargrave fizetéssel. Jó lenne persze megtartani mindenkit aki jó, de ez a liga nem így lett kitalálva.
több mint 6 éve
Egy kibaszott látnok vagyok.Én tartok tőle, hogy illúzió, hogy jók vagyunk, több okból is:Fluker immáron a Ravens-é.
a) Koordinátorok és pozíciós edzők alig adnak hozzá, inkább elvesznek.
- Fichtner nem volt képes Masonnal semmit mutatni, totál esetleges volt a játékunk, de BB-vel persze jobb az összkép (ha ő egészséges!).
- Most van egy csomó variálható célpont, össze kellene rakni egy értelmes sémát, de a futójátéktól tartok, ami a biztos alap kellene hogy legyen egy inkonzisztenciára hajlamos QB mellett.
- Butler megkapta az összes puzzle-t, csak így volt képes működni az elgondolása. Ebből a puzzle-ből elment/kiesett egy fontos elem - a lá Shazier! Remélem, hogy az eredmény nem ugyanaz a katyvasz lesz!
b) Def alapja a runstop first és a blitz volt. Hargrave jobban fog hiányozni, mint hinnénk, Hampton óta a legtöbb kettőzést ő volt képes megbontani és gyakorlatilag 0 középső futás jött át rajta. Én ezért tettem volna rá a fr tag-et, mint Budra.
Én ezért is ruháztam volna be egy DT-be, ha már Dupree marad. Mondjuk szerintem Claypool jó húzás, de Highsmith talán eggyel később is bent lett volna, a második húzással én DT-t szereztem volna (lényegében minden pickünk csúszhatott volna egyet és max Brooks nincs). Carlos Davis elég nagy projekt, de legalább hoztunk DT-t, illetve Coatney még a jobbfajta UDFA-k közé sorolható.
c.) A futásblokkolásban Foster volt az egyik legjobb, jó lett volna, ha még egy évet vállal. Wis elméletben képes lehet pótolni, de meglátjuk, hogy a pályára tudjuk-e ezt rakni. Esetleg halászhatunk a lepattanóból, mert értelmes runblock falakban van túltöltöttség jelenleg, így várható kivágás. Jets, Jax, Hawks, Cardinals elég fullon vannak - pl DJ Flukernek örülnék egy prove it-tel.
d.) A lejáróktól nem félek, szerintem ez egy do or die év lesz mindenkinek, mert elméletben tele van a keret, sokat költöttünk rá mindkét oldalon. 2022-re már sokat kell variálni cap-ügyileg, és Bentől ott már nagyon sok függ.
Fast Willie
Spy
Akkor még elérhető OG-ba Leary, Larsen, Kline + a később kivágottak, RT-be Hurst, Veldheer, Penn, Mills, Waddle.
több mint 6 éve
Én tartok tőle, hogy illúzió, hogy jók vagyunk, több okból is:Fluker immáron a Ravens-é.
a) Koordinátorok és pozíciós edzők alig adnak hozzá, inkább elvesznek.
- Fichtner nem volt képes Masonnal semmit mutatni, totál esetleges volt a játékunk, de BB-vel persze jobb az összkép (ha ő egészséges!).
- Most van egy csomó variálható célpont, össze kellene rakni egy értelmes sémát, de a futójátéktól tartok, ami a biztos alap kellene hogy legyen egy inkonzisztenciára hajlamos QB mellett.
- Butler megkapta az összes puzzle-t, csak így volt képes működni az elgondolása. Ebből a puzzle-ből elment/kiesett egy fontos elem - a lá Shazier! Remélem, hogy az eredmény nem ugyanaz a katyvasz lesz!
b) Def alapja a runstop first és a blitz volt. Hargrave jobban fog hiányozni, mint hinnénk, Hampton óta a legtöbb kettőzést ő volt képes megbontani és gyakorlatilag 0 középső futás jött át rajta. Én ezért tettem volna rá a fr tag-et, mint Budra.
Én ezért is ruháztam volna be egy DT-be, ha már Dupree marad. Mondjuk szerintem Claypool jó húzás, de Highsmith talán eggyel később is bent lett volna, a második húzással én DT-t szereztem volna (lényegében minden pickünk csúszhatott volna egyet és max Brooks nincs). Carlos Davis elég nagy projekt, de legalább hoztunk DT-t, illetve Coatney még a jobbfajta UDFA-k közé sorolható.
c.) A futásblokkolásban Foster volt az egyik legjobb, jó lett volna, ha még egy évet vállal. Wis elméletben képes lehet pótolni, de meglátjuk, hogy a pályára tudjuk-e ezt rakni. Esetleg halászhatunk a lepattanóból, mert értelmes runblock falakban van túltöltöttség jelenleg, így várható kivágás. Jets, Jax, Hawks, Cardinals elég fullon vannak - pl DJ Flukernek örülnék egy prove it-tel.
d.) A lejáróktól nem félek, szerintem ez egy do or die év lesz mindenkinek, mert elméletben tele van a keret, sokat költöttünk rá mindkét oldalon. 2022-re már sokat kell variálni cap-ügyileg, és Bentől ott már nagyon sok függ.
Fast Willie
több mint 6 éve
Én tartok tőle, hogy illúzió, hogy jók vagyunk, több okból is:a) Koordinátorok és pozíciós edzők alig adnak hozzá, inkább elvesznek.

A baseball 90% fejjáték. A másik fele fizikai. Nincs ez elbaszva, csak másra lesz jó. A legrosszabb, mikor a hülyeség szorgalommal párosul.
több mint 6 éve
Tök őszintén, szerintem önámítás az, hogy win nowban, és egy season ending sérülésből visszajövő, öreg QB-ban bízzuk mindenünket.Szerintem: a csapat stabil, masszív. Fr QB nélkül sem esett össze. 14 meccs ment Ben nélkül, 8-6-ra hoztuk le, két tapasztalatlan backup QB-val. Szvsz ha nem újonc mind a kettő, hanem az egyik egy leharcolt veterán, meglett volna a pozitív szezon.
Ezzel a KC-vel, Ravens-el szerintem nagyon slim chance-ünk van most, és inkább arra kellene fókuszálni, hogy stabil csapatunk legyen, és ne essünk le bottom szintre a jövőre nézve.
tenorx
Ami nálam azt is jelenti, hogy a csapat van annyira komplett, hogy ha egy nem elit, de jó QB teljesítményt hozzáteszünk, akkor sima PO szint.
Nem gondolom önámításnak (nem ismerem Ben állapotát) és én elsősorban nem is a játékosok között keresném a gyenge láncszemet. Úgy gondolom, ez a játékosállomány elég lenne egy PO runra, de a kordinátorokban ezt nem látom. Pontosabban bennük látom egy nagyobb siker legfőbb akadályát.
több mint 6 éve
Van? Szerintem egy sincs.Ok, értem, annyi csak hogy engem meglep h ennyiszer felmerül még bárhol is a neve amikor a megváltást keresése folyik QB poszton. Miután 2csapat már leírta őt, számomra egy projekt maximum, akiből bizonyos mázlifaktorral még lehet olyan játékos mint mondjuk college-ban volt. Projektünk viszont van elég, 2 is és mindkettő elég pipaszár lábakon álldogál. Számomra sokkal inkább egy tiszta lap, mint egy máshol többször elhasalt fazon.Már mástól is olvastam hogy majd Rózen így meg úgy, mit kell tudni erről a gyerekről azon kívül hogy a Cards úgy szabadult tőle 1évvel miután 1.körben draftolta mintha ő lenne a vuhani 0.beteg, aztán a Miami inkább a 'Tujáért tankolt mintsem benne a gyerebogáron kívül mást is lásson?Nem Rosen szabadulasa volt a cel hanem Tua-Murray megszerzese. 1 fokkal azert igy jobb a helyzet.
Ha Deebo-nál bevált anno h senkinek sem kellett, aztán végül mégiscsak ráfanyalodtunk és aranybánya lett a paliból akkor majd biztos Rózsinál is ez lesz a siker záloga? 😀 Van rá más éppkézláb magyarázat?
The terrible towel
Deebo egy mas eset volt a Ravens es a Vasas is tele volt piszok jo vedokkel, de tudtak hogy jo lesz csak adott pillanatban volt jobb. B Billick-et olvasd el rola
no
The terrible towel