Seattle Seahawks
62 feliratkozó
több mint 12 éve
Mondjuk az a csapat azért lett 12-4es mert rohadt könnyű volt a sorsolásunk abban az évben(plusz Del Rio élete egyik legnagyobb hülyeségét követte ott el azzal, hogy a sok meccs óta sérült Leftwichet kezdette a jó formában lévő és azt a csapatot playoffba vivő garrad helyett). A két évvel későbbi, A Steelers a Heinz Fielden mindezidáig egyedülálló módon 1 idényben2× verő '07es, 11-5 záró jags sokkal erősebb volt.Uhh, emlékszem még arra a Jax-ra amleyik talán 12-4-el végzett, és a PO-ban a Pats ütötte őket Foxboroughban.Többet, mert volt egy garbage time TDnk a Raiders ellen (de a 2 pontos nem jött össze), szóval idén már szereztünk 11 ponbtot, vagy ahogy Peyton Manning mondaná - dobálgatam csukott szemmel egy picit.Maximum turnoverekből jönne össze az a 17 pont.Eddig 2 meccsenm ütöttek 5(?) pontot?Iktriad tùl pesszimista vagy. Èn pl. nehèz meccset várok amellett, hogy győzelmet is. Gusnak minden tudása meg van hozzá, hogy működő gameplant rakjon össze, nagyon jól ismeri a Hawkst. A támadófalunknak is nekem ez olyan prove it meccs lesz mèg Okung nèlkül is, 2 nagyon komoly front 7 után most egy gyengèbbnek vèlt egysèg ellen illene jobban játszaniuk. Bár nálatok a gondok igazán a támadójátèkban vannak sztem, nehèz is lesz meglepnetek a vèdelmünket, de az sem lehetetlen. De megmondom őszintèn, ha most kellene tippelnem, akkor 31-17 ide, viszont fèlidőig szoros lesz, kb. 17-14-el megyünk csak. Egyáltalán nem tetszik ez a nagy hype a csapat körül, de bìzok is a csapatban, hogy jól kezeli majd a szitut. Jó meccset várok, ami után majd azt fogják mondani, hogy bárcsak a Jags meccsèt adtuk/nèztük volna. 😉Medvepapamagyarázd el azt a kapott 17pontot. Nem akarom szidni a Jax offenset, de annyira gyenge egység, h nem látom h 2 TDt tudnának csinálni. egyszerűen ha 10p fölé mennek az már télleg csoda lesz
ok h nehéz meccset vársz, de most nem kellbraxa88
Abból is 2 safety...undisputedly
Gus lehet hogy jó szakember, de a keret tehetsége, hogy is fogalmazzak - soccerben erre mondják azt hogy "kurvagyenge".
Szép dolog a védelmi TD, de nekünk olyan legútóbb 2011ben volt, az utolsó picksixünk asszem 2008ban jött össze(máig az utolsó SNFünkön a Steelers ellen). Komolyan.iktriad
Kemény dolog lesz megfordítani ezt a keretet. PC is kicserélte a roster kb 95%-át.
Mondjuk Qb-t találni is szép feladat lesz. Nem irigyellek titeket.undisputedly
Ami meg a keretépítáést illeti - ez a mostani a 2. uújáépítési kisérlet azóta. Az első olyan rossz lett, hogy gyakoratilag idén az alapoktól kell kezdeni újra összerakni a csapatot. Na ezért vagyunk idén ott, ahol.
több mint 12 éve
Uhh, emlékszem még arra a Jax-ra amleyik talán 12-4-el végzett, és a PO-ban a Pats ütötte őket Foxboroughban.Többet, mert volt egy garbage time TDnk a Raiders ellen (de a 2 pontos nem jött össze), szóval idén már szereztünk 11 ponbtot, vagy ahogy Peyton Manning mondaná - dobálgatam csukott szemmel egy picit.Maximum turnoverekből jönne össze az a 17 pont.Eddig 2 meccsenm ütöttek 5(?) pontot?Iktriad tùl pesszimista vagy. Èn pl. nehèz meccset várok amellett, hogy győzelmet is. Gusnak minden tudása meg van hozzá, hogy működő gameplant rakjon össze, nagyon jól ismeri a Hawkst. A támadófalunknak is nekem ez olyan prove it meccs lesz mèg Okung nèlkül is, 2 nagyon komoly front 7 után most egy gyengèbbnek vèlt egysèg ellen illene jobban játszaniuk. Bár nálatok a gondok igazán a támadójátèkban vannak sztem, nehèz is lesz meglepnetek a vèdelmünket, de az sem lehetetlen. De megmondom őszintèn, ha most kellene tippelnem, akkor 31-17 ide, viszont fèlidőig szoros lesz, kb. 17-14-el megyünk csak. Egyáltalán nem tetszik ez a nagy hype a csapat körül, de bìzok is a csapatban, hogy jól kezeli majd a szitut. Jó meccset várok, ami után majd azt fogják mondani, hogy bárcsak a Jags meccsèt adtuk/nèztük volna. 😉Medvepapamagyarázd el azt a kapott 17pontot. Nem akarom szidni a Jax offenset, de annyira gyenge egység, h nem látom h 2 TDt tudnának csinálni. egyszerűen ha 10p fölé mennek az már télleg csoda lesz
ok h nehéz meccset vársz, de most nem kellbraxa88
Abból is 2 safety...undisputedly
Gus lehet hogy jó szakember, de a keret tehetsége, hogy is fogalmazzak - soccerben erre mondják azt hogy "kurvagyenge".
Szép dolog a védelmi TD, de nekünk olyan legútóbb 2011ben volt, az utolsó picksixünk asszem 2008ban jött össze(máig az utolsó SNFünkön a Steelers ellen). Komolyan.iktriad
Kemény dolog lesz megfordítani ezt a keretet. PC is kicserélte a roster kb 95%-át.
Mondjuk Qb-t találni is szép feladat lesz. Nem irigyellek titeket.
több mint 12 éve
Többet, mert volt egy garbage time TDnk a Raiders ellen (de a 2 pontos nem jött össze), szóval idén már szereztünk 11 ponbtot, vagy ahogy Peyton Manning mondaná - dobálgatam csukott szemmel egy picit.Maximum turnoverekből jönne össze az a 17 pont.Eddig 2 meccsenm ütöttek 5(?) pontot?Iktriad tùl pesszimista vagy. Èn pl. nehèz meccset várok amellett, hogy győzelmet is. Gusnak minden tudása meg van hozzá, hogy működő gameplant rakjon össze, nagyon jól ismeri a Hawkst. A támadófalunknak is nekem ez olyan prove it meccs lesz mèg Okung nèlkül is, 2 nagyon komoly front 7 után most egy gyengèbbnek vèlt egysèg ellen illene jobban játszaniuk. Bár nálatok a gondok igazán a támadójátèkban vannak sztem, nehèz is lesz meglepnetek a vèdelmünket, de az sem lehetetlen. De megmondom őszintèn, ha most kellene tippelnem, akkor 31-17 ide, viszont fèlidőig szoros lesz, kb. 17-14-el megyünk csak. Egyáltalán nem tetszik ez a nagy hype a csapat körül, de bìzok is a csapatban, hogy jól kezeli majd a szitut. Jó meccset várok, ami után majd azt fogják mondani, hogy bárcsak a Jags meccsèt adtuk/nèztük volna. 😉Medvepapamagyarázd el azt a kapott 17pontot. Nem akarom szidni a Jax offenset, de annyira gyenge egység, h nem látom h 2 TDt tudnának csinálni. egyszerűen ha 10p fölé mennek az már télleg csoda lesz
ok h nehéz meccset vársz, de most nem kellbraxa88
Abból is 2 safety...undisputedly
Gus lehet hogy jó szakember, de a keret tehetsége, hogy is fogalmazzak - soccerben erre mondják azt hogy "kurvagyenge".
Szép dolog a védelmi TD, de nekünk olyan legútóbb 2011ben volt, az utolsó picksixünk asszem 2008ban jött össze(máig az utolsó SNFünkön a Steelers ellen). Komolyan.
több mint 12 éve
Maximum turnoverekből jönne össze az a 17 pont.Eddig 2 meccsenm ütöttek 5(?) pontot?Iktriad tùl pesszimista vagy. Èn pl. nehèz meccset várok amellett, hogy győzelmet is. Gusnak minden tudása meg van hozzá, hogy működő gameplant rakjon össze, nagyon jól ismeri a Hawkst. A támadófalunknak is nekem ez olyan prove it meccs lesz mèg Okung nèlkül is, 2 nagyon komoly front 7 után most egy gyengèbbnek vèlt egysèg ellen illene jobban játszaniuk. Bár nálatok a gondok igazán a támadójátèkban vannak sztem, nehèz is lesz meglepnetek a vèdelmünket, de az sem lehetetlen. De megmondom őszintèn, ha most kellene tippelnem, akkor 31-17 ide, viszont fèlidőig szoros lesz, kb. 17-14-el megyünk csak. Egyáltalán nem tetszik ez a nagy hype a csapat körül, de bìzok is a csapatban, hogy jól kezeli majd a szitut. Jó meccset várok, ami után majd azt fogják mondani, hogy bárcsak a Jags meccsèt adtuk/nèztük volna. 😉Medvepapamagyarázd el azt a kapott 17pontot. Nem akarom szidni a Jax offenset, de annyira gyenge egység, h nem látom h 2 TDt tudnának csinálni. egyszerűen ha 10p fölé mennek az már télleg csoda lesz
ok h nehéz meccset vársz, de most nem kellbraxa88
Abból is 2 safety...
több mint 12 éve
Iktriad tùl pesszimista vagy. Èn pl. nehèz meccset várok amellett, hogy győzelmet is. Gusnak minden tudása meg van hozzá, hogy működő gameplant rakjon össze, nagyon jól ismeri a Hawkst. A támadófalunknak is nekem ez olyan prove it meccs lesz mèg Okung nèlkül is, 2 nagyon komoly front 7 után most egy gyengèbbnek vèlt egysèg ellen illene jobban játszaniuk. Bár nálatok a gondok igazán a támadójátèkban vannak sztem, nehèz is lesz meglepnetek a vèdelmünket, de az sem lehetetlen. De megmondom őszintèn, ha most kellene tippelnem, akkor 31-17 ide, viszont fèlidőig szoros lesz, kb. 17-14-el megyünk csak. Egyáltalán nem tetszik ez a nagy hype a csapat körül, de bìzok is a csapatban, hogy jól kezeli majd a szitut. Jó meccset várok, ami után majd azt fogják mondani, hogy bárcsak a Jags meccsèt adtuk/nèztük volna. 😉Medvepapamagyarázd el azt a kapott 17pontot. Nem akarom szidni a Jax offenset, de annyira gyenge egység, h nem látom h 2 TDt tudnának csinálni. egyszerűen ha 10p fölé mennek az már télleg csoda lesz
ok h nehéz meccset vársz, de most nem kell
több mint 12 éve
Iktriad tùl pesszimista vagy. Èn pl. nehèz meccset várok amellett, hogy győzelmet is. Gusnak minden tudása meg van hozzá, hogy működő gameplant rakjon össze, nagyon jól ismeri a Hawkst. A támadófalunknak is nekem ez olyan prove it meccs lesz mèg Okung nèlkül is, 2 nagyon komoly front 7 után most egy gyengèbbnek vèlt egysèg ellen illene jobban játszaniuk. Bár nálatok a gondok igazán a támadójátèkban vannak sztem, nehèz is lesz meglepnetek a vèdelmünket, de az sem lehetetlen. De megmondom őszintèn, ha most kellene tippelnem, akkor 31-17 ide, viszont fèlidőig szoros lesz, kb. 17-14-el megyünk csak. Egyáltalán nem tetszik ez a nagy hype a csapat körül, de bìzok is a csapatban, hogy jól kezeli majd a szitut. Jó meccset várok, ami után majd azt fogják mondani, hogy bárcsak a Jags meccsèt adtuk/nèztük volna. 😉
Gyerekként azt mondtam anyámnak ha felnövök, rocksztár leszek. Anyám erre azt mondta: "Fiam, a kettő együtt nem megy!"
több mint 12 éve
Köszi a választ. Természetesen fantasy miatt (is) kérdeztem...várom már, hogy darabolja az ellenfelek irányítóit. 😊Clemonsról van vmi hír? Visszatérhet a Jags ellen már? Mennyire egészséges?Greengoáltalában a szerdai edzés után szoktak jönni a hírek, h ki játszjat ki nem. de azok sem tul pontosak
talán már be is mutatkozhat vasárnap, de még 1-2 hét full edzés van mögötte. és nagy szükség sincs rá
Houston ellen fontosabb lesz.braxa88

E-A-G-L-E-S EAGLES !
több mint 12 éve
Clemonsról van vmi hír? Visszatérhet a Jags ellen már? Mennyire egészséges?Greengoáltalában a szerdai edzés után szoktak jönni a hírek, h ki játszjat ki nem. de azok sem tul pontosak
talán már be is mutatkozhat vasárnap, de még 1-2 hét full edzés van mögötte. és nagy szükség sincs rá
Houston ellen fontosabb lesz.
több mint 12 éve
Clemonsról van vmi hír? Visszatérhet a Jags ellen már? Mennyire egészséges?

E-A-G-L-E-S EAGLES !
több mint 12 éve
Az "ignorant idiot"-ok oszinten beismerik 😀-- TIME I'AM! --
több mint 12 éve
Szerintem nem minket kell megvernetek az 1/1 elkerüléséért, ha egyáltalán el akarjátok kerülni. Mert azért néhány bukott meccs után az már csábító opció szokott lenni (lsd. Kansas). Játszunk egy jót, aztán közben szurkolunk a Coltsnak.Idézet tőlem a Jags topicból és a vasárnapi esélyekről:Fel a fejjel, még minden megtörténhet és annak az ellenkezője is. Ha meg mégis kikaptok azért is csak 1 L jár, és nem több 😉BigBaltazarwww.grantland.com/blog/the-triangle/post/_/id/74873/bigger-faster-stronger-louder-how-the-seahawks-became-the-coolest-team-in-the-nfla.kacsaMi meg az utolsók. Izgi meccs lesz vasárnap. Nem. A Jags történetében soha nem voltunk ekkora underdogok Vegasban 19 szezon alatt mint most (19,5).
Úgy néz ki, MJD talán játszik, így esetleg lesz egy mezönygólunk a meccs alatt. Bár 4 éve egy sokkal jobb Jags szopott egy sokkal rosszabb Seahawkstól 41-0ra (Jim Mora Jr. egyedüli highlightja volt, mint Seattle HC 😀) szóval nagyon jók a kilátásaink...iktriad
4 éve egy sokkal jobb Jags kapott ki egy sokkal rosszabb Seahawkstól 41-0ra. Ha a spread coverjét (19.5) hozzuk, az már akkora csoda lesz, hogy a Vatikán küld embereket, hogy kivizsgálják, nem-e kell kanonizálni a dolgot....Na körülbelül ilyenek nálunk a kilátások.iktriad
I treasure my remark to my grandson who asked, “Grandpa, were you a hero in the war?” Grandpa said, “No… but I served in a company of heroes”.
több mint 12 éve
Idézet tőlem a Jags topicból és a vasárnapi esélyekről:Fel a fejjel, még minden megtörténhet és annak az ellenkezője is. Ha meg mégis kikaptok azért is csak 1 L jár, és nem több 😉BigBaltazarwww.grantland.com/blog/the-triangle/post/_/id/74873/bigger-faster-stronger-louder-how-the-seahawks-became-the-coolest-team-in-the-nfla.kacsaMi meg az utolsók. Izgi meccs lesz vasárnap. Nem. A Jags történetében soha nem voltunk ekkora underdogok Vegasban 19 szezon alatt mint most (19,5).
Úgy néz ki, MJD talán játszik, így esetleg lesz egy mezönygólunk a meccs alatt. Bár 4 éve egy sokkal jobb Jags szopott egy sokkal rosszabb Seahawkstól 41-0ra (Jim Mora Jr. egyedüli highlightja volt, mint Seattle HC 😀) szóval nagyon jók a kilátásaink...iktriad
4 éve egy sokkal jobb Jags kapott ki egy sokkal rosszabb Seahawkstól 41-0ra. Ha a spread coverjét (19.5) hozzuk, az már akkora csoda lesz, hogy a Vatikán küld embereket, hogy kivizsgálják, nem-e kell kanonizálni a dolgot....Na körülbelül ilyenek nálunk a kilátások.
több mint 12 éve
Fel a fejjel, még minden megtörténhet és annak az ellenkezője is. Ha meg mégis kikaptok azért is csak 1 L jár, és nem több 😉www.grantland.com/blog/the-triangle/post/_/id/74873/bigger-faster-stronger-louder-how-the-seahawks-became-the-coolest-team-in-the-nfla.kacsaMi meg az utolsók. Izgi meccs lesz vasárnap. Nem. A Jags történetében soha nem voltunk ekkora underdogok Vegasban 19 szezon alatt mint most (19,5).
Úgy néz ki, MJD talán játszik, így esetleg lesz egy mezönygólunk a meccs alatt. Bár 4 éve egy sokkal jobb Jags szopott egy sokkal rosszabb Seahawkstól 41-0ra (Jim Mora Jr. egyedüli highlightja volt, mint Seattle HC 😀) szóval nagyon jók a kilátásaink...iktriad
Go Hawks! Go Hawks! Go Hawks!
több mint 12 éve
www.grantland.com/blog/the-triangle/post/_/id/74873/bigger-faster-stronger-louder-how-the-seahawks-became-the-coolest-team-in-the-nfla.kacsaMi meg az utolsók. Izgi meccs lesz vasárnap. Nem. A Jags történetében soha nem voltunk ekkora underdogok Vegasban 19 szezon alatt mint most (19,5).
Úgy néz ki, MJD talán játszik, így esetleg lesz egy mezönygólunk a meccs alatt. Bár 4 éve egy sokkal jobb Jags szopott egy sokkal rosszabb Seahawkstól 41-0ra (Jim Mora Jr. egyedüli highlightja volt, mint Seattle HC 😀) szóval nagyon jók a kilátásaink...
több mint 12 éve
ajánlom a grantlandes írásokat, nagyon jók, és nem száraz, hanem humor is van bennewww.grantland.com/blog/the-triangle/post/_/id/74873/bigger-faster-stronger-louder-how-the-seahawks-became-the-coolest-team-in-the-nfla.kacsaEz hihetetlenül jó kis írás lett 😊
Köszi,hogy belinkelted. Biztosan elkerülte volna a figyelmemet.
Mindent elmond a JS-PC éráról a tény,hogy alig lehetett 2 évnél régebbi mezeket látni a tömegben, és nem csak a Nike hatalomátvétel miatt.
Igazából az egész cikket bemásolhatnám, szitne mindennel egyetértek 😊undisputedly
nincs mit, máskor is! 😊
több mint 12 éve
www.grantland.com/blog/the-triangle/post/_/id/74873/bigger-faster-stronger-louder-how-the-seahawks-became-the-coolest-team-in-the-nfla.kacsaEz hihetetlenül jó kis írás lett 😊
Köszi,hogy belinkelted. Biztosan elkerülte volna a figyelmemet.
Mindent elmond a JS-PC éráról a tény,hogy alig lehetett 2 évnél régebbi mezeket látni a tömegben, és nem csak a Nike hatalomátvétel miatt.
Igazából az egész cikket bemásolhatnám, szitne mindennel egyetértek 😊
több mint 12 éve
Okung visszatérését nem kellene elkapkodni, sajnos ezek a sérülések a legmakacsabbak és egy röpke pillanat alatt visszalehet esni a sérülésbe. Türelem. Inkább a szezon közepén/végén legyen teljesen egészséges, amikor igazán nagy szükség lesz rá.
@KJuraszik
több mint 12 éve
Mar mi vagyunk a PR elso helyen. Jelenleg.Korainak érzem...hova rengsorolnak majd minket, ha visszajönnek a sérültek (különösen Irvin), esetleg még formába is lendülnek??? 😊 😊 😊
www.nfl.com/news/story/0ap1000000246215/article/power-rankings-week-3-seahawks-claim-top-spot-giants-fallendorphyn
több mint 12 éve
Mar mi vagyunk a PR elso helyen. Jelenleg.-- TIME I'AM! --
több mint 12 éve
Gyerekek, ez EPIC! 10 perce sírok!!! Tudniillik, hogy a Seahawks-49ers meccsen biztonsági szempontból a szervezők rendőröket öltöztettek 49ers szurkolónak, és azok vegyültek a tömegben. Nos a 12. ember humorérzéke... xD xD xDHa idősebb lenne se lenne rendőr, ezzel az arckifejezéssel ezen a hajnalon csak valódi Frisco szurkoló lehetett valaki. Egyébként nagyon jó a kép.
Medvepapa
Komolyra fordítva a szót, engem egy kicsit aggaszt Wilson formája. Tudom, nem az igazi a O fal, de a 0/6, majd 1/9 az nagyon vékonyka volt tőle a meccs első felében. Remélem csak átmeneti üzemzavar és végre igazán beindul az offense. Nagy meccset nyertünk, a defense űberállat volt, de a támadásainkat nézve bennem sok kis hiányérzet maradt, meg sok kétség. Nem akarok ünneprontó lenni, úgyhogy bocs mindenkitől, de nekem ez még nem az igazi.
Ja majd el felejtettem, Lynch besétálós TD-ja nálam eddig az év jelenete!
I treasure my remark to my grandson who asked, “Grandpa, were you a hero in the war?” Grandpa said, “No… but I served in a company of heroes”.
több mint 12 éve
Hát persze, tudod a "12. ember" mindig ott van.A végén még kiderül, hogy azért voltunk ennyire jók, mert többen voltunk a pályán! 😊krankovicsmeccsek alatt nehéz figyelni a DL felállásokat, így ezt most veszem észre, h a gifen balrol jobbra a DL: McDaniel, Mebane, Bryant, Malcolm Smithbraxa88jobban megnézve Bennett is ottvan, aki bal oldalon megy coverbebraxa88
Go Hawks! Go Hawks! Go Hawks!
több mint 12 éve
A végén még kiderül, hogy azért voltunk ennyire jók, mert többen voltunk a pályán! 😊meccsek alatt nehéz figyelni a DL felállásokat, így ezt most veszem észre, h a gifen balrol jobbra a DL: McDaniel, Mebane, Bryant, Malcolm Smithbraxa88jobban megnézve Bennett is ottvan, aki bal oldalon megy coverbebraxa88
több mint 12 éve
meccsek alatt nehéz figyelni a DL felállásokat, így ezt most veszem észre, h a gifen balrol jobbra a DL: McDaniel, Mebane, Bryant, Malcolm Smithbraxa88jobban megnézve Bennett is ottvan, aki bal oldalon megy coverbe
több mint 12 éve
ezért számít a zaj. sokkal gyorsabb a def ilyenkor. totális dominancia.
Medvepapa