Seattle Seahawks
62 feliratkozó
több mint 9 éve
-először is aki szidta Earl Thomast azért írhatna most is vmit róla 😛Meccs közben pont az volt a gondolatom, hogy Earl végre a régi! 😊
braxa88
Sokszor volt olyan érzésem, hogy semmi nem igazán jön össze, PC-t sem láttam ennyire feszültnek, idegesnek. Wilson nem százas ez nagyon látszik, remélem helyre jön hamar, mert a futásai nagyon kellenek.
A kicsit tartalékos def meg sztem a hirtelen nagy terhelést (az off szerencsétlenkedése miatt) nem vette a legjobban. Kicsit olyan érzésem volt, mint a régi hawks O-nál, hogy már 1-2 firstdown is jó lenne.
Sherm amúgy min vitatkozott Kammel? Hogy miért nem játszott?
több mint 9 éve
Sajnos Thomas tényleg gyenge volt az első meccseken, de mi tudjuk ki ő és most visszatért. Hogy ez mennyire kellett azt láttuk. Csak szokatlan volt tőle a sok homály tackle.Mint ahogy azt is láttuk, hogy mennyire kell ez az elmebeteg Bennett. Remélem nem súlyos a sérülése. Willson viszont elég rosszul nézett ki, talán tényleg jöhet Vannett.
Kövezzetek meg, de én is látok javulást az O falban. Ifedi fontos láncszem, nemhiába vártuk a felépülését. Brittet meg olyan régen szidtuk, talán nem véletlenül. De erre azért még alszunk párat.
A D 3. negyedbeli ténykedése valószínűleg hosszú videózgatást jelent majd, mert az a 3 TD nagyon gáz volt. Kíváncsi lettem volna Sherm szavainak szabad magyar fordítására.
RW sérült, ez tényleg tisztán látszik, de legalábbis messze van a 100%-tól. Szerencsére most bátrabban léphet fel a zsebbe mert jobban dolgozik a fal, viszont a futásai meg sem közelítik a régieket. Nem tudom meddig lehet így tolni.
Krisztinával viszont elégedett vagyok. Ahhoz képest hogy korábban elzavartuk, most ő a játékaink egyik kulcsa. Spiller nekem nem az igazi, de van még ideje belerázódni. Azért kellene Rawls meg Prosise is. 3 futott TD, soha rosszabbat!
Összvissz jó meccs volt, bár éveket öregedtem hajnalban. Sejtettük hogy valami ilyesmi lesz, de ez az idegbaj a régi időket idézte. Lesz mit rendbe rakni.
I treasure my remark to my grandson who asked, “Grandpa, were you a hero in the war?” Grandpa said, “No… but I served in a company of heroes”.
több mint 9 éve
-OL szépen fejlődikIfedi: twitter.com/whoisjoserivera/status/787757810163388416 😊
braxa88
“George is having the off-season of his life, because it’s the only one he has ever really had,” Carroll said of Fant.
több mint 9 éve
-először is aki szidta Earl Thomast azért írhatna most is vmit róla 😛-1.félidő parádés D#. Falconsnak köze nem volt a meccshez, aztán a -3.negyedben meg nekünk hozzá. Totalyarduk hány %-át hozták a 3.negyedben? sztem kb 80.
-Azt nem értem miért nem lehet Juliora végig rárakni Shermant, ha slotba mozgott akkor nem kvöette, hanem TE-re ment. Ha a routja befelé vezetetett (kb minden elkapása) akkor nem ment vele, maradt a zónában, ezt szépen ki is használták a 3.negyedben.
-Shead kikurt rapszodikus, egyik playben szárnyal, aztán benz vmit.
-Kam nagyon kell vissza mert McCray homály volt.
-Clark, Bennett, Chancellor sérültjeink. Reméljük egyikse lesz hosszútávú.
Michael Bennett (knee) said he expects to play against the Cardinals in Week 7. - ez jó. azért nélküle kurvavékony a DE sor, mégha Avril (főleg az 1.félidőben) elég jol tolta. +2 ház Haitira
-A LS-t basszák már ki.
-OL szépen fejlődik
-én nem láttam Michaelt szarnak, jó se volt, de sokkal jobb mint Spiller, aki inkább fut oldalra mint előre. az azért frusztráló h draftoltunk 3 RBt, erre ők sehol. (bár Collins 2x ért labdához, mindkettő fontos és fasza volt.)
-Willson is megsérült, hajrá Vannett
-végül Wilson, 1.félidőben volt 4 incomplete, abbol 2 csúny drop, 2 meg kidobta a pressure miatt. nekem tetszett a játéka. Az más kérdés h tényleg nagyon visszafogott playcall volt. Rams ellen volt vagy 5-6 hosszú passzkísérlet, ma semmi pedig azért nagy nyomás nem volt, és se Alfordtól,se Pooletól, se Ricardo Allentől nem kell tartani. kisTrufantra persze nem nagyon ment passz.
- 4-1, @ARI. kötelező. előző két meccs Arizonaban gála volt. Először a MNF-on megnézzük mit tudnak.
Szerkesztette: braxa88
több mint 9 éve
Oh boy... Kellene egy futo aki erti, hogy mi zajlik a palyan. Mert CM nem ilyen. Rawls johetne mar vissza.Nagyon jól látod. Spillernek előbb adnám a bőrt.
undisputedly
Amúgy túlzottan tiszteltük Dan Quinn védelmét. Ennyire konzervatívok régen voltunk, azért ennél több kell.
Wilson egészen biztosan sérült.
Na jó, úgyis megyek haza holnap...
Sherm nagy játékos, de sajnos fájóan nárcisztikus.
Pöcs volt, akkora hogy kitakarta a napot.
Hogy a végén nemdobtak DpI- t rá az a hazai pálya. Az sem érdekel, hogy holdról látható volt a be nem fújt O holdingok mennyisége mindkét oldalon.
Erős lehetett a félidei elemzés! Kb mint az egész bye week.
A 3. Harmadban a csapat esett szét, minden elemében.
Hushit sajnálom
Bennett???
Sending out an S.O.S
több mint 9 éve
Grat, izgi volt.

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 9 éve
Oh boy... Kellene egy futo aki erti, hogy mi zajlik a palyan. Mert CM nem ilyen. Rawls johetne mar vissza.
több mint 9 éve
Azért Kam benne volt a Who's got my back-ben😊 de sajnos melegítőben :/
több mint 9 éve
chancellor is megsérült a bye alatt,az ő és Clark játéka ameccs előtt dől elegyik se játszik, nagyszerű bye week volt.
braxa88
több mint 9 éve
chancellor is megsérült a bye alatt,az ő és Clark játéka ameccs előtt dől el
több mint 9 éve
Clark megint nem edzet. kurvafaszom. bye alatt is sikerült sérülést beszedni, nagyszerű. pedig kurvára kéne a nyomás Ryanre, főleg 3.downokon belülről induló Clarktol, mert az OTiket nem nagyon fogjuk megverni :/
több mint 9 éve
Aranyköpések közé azonnal 😊 😊 😊Ennél gagyibbat még nem láttam.Jobb, mint ha egy óvszer csomagoláson szerepelne, annak ellenére, hogy strong safety. 😊
Na kié az a hetyke, enyhén janicsáros bajusz?
i.imgur.com/r0OVvFM.jpg
TGA
Medvepapa
Sending out an S.O.S
több mint 9 éve
Ennél gagyibbat még nem láttam.Jobb, mint ha egy óvszer csomagoláson szerepelne, annak ellenére, hogy strong safety. 😊
Na kié az a hetyke, enyhén janicsáros bajusz?
i.imgur.com/r0OVvFM.jpg
TGA
Gyerekként azt mondtam anyámnak ha felnövök, rocksztár leszek. Anyám erre azt mondta: "Fiam, a kettő együtt nem megy!"
több mint 9 éve
Ennél gagyibbat még nem láttam.Na kié az a hetyke, enyhén janicsáros bajusz?
i.imgur.com/r0OVvFM.jpg
Szerkesztette: Cancel Culture
Sending out an S.O.S
több mint 9 éve
Clark hamstring gondok miatt nem edzett, kéne nagyon a játéka hétvégénLockett, Vannett, Prosise full edzsét tolt, előbbi kettő játszhat, míg Prosise majd kiderül. Lockett nagyobb szerepet kaphat már mint az előző két meccsen. Ez nagyszerű, Rams ellen láttuk milyen impakt van benne. Az idei Grahammel, slotban Baldwinnal elég fasza ez, csak az OL ne legyen balfasz (Sowell vs Freeney 😕 ).
Reed limitáltan volt, de játszhat majd
Szerkesztette: braxa88
több mint 9 éve
Bocsi akkor én értettem félre 😊a játékára értettemJats ellen térdgéppel volt 😊 vagy tévedek ?😀Egyébként Wilson bokája, térde, hogy van? Segített a gyógyvíz? 😊Jets ellen láttad rajta bármi nyomát h sérült lenne? azóta eltelt 1 hét, vasárnapig 2.
Oszi
fontosabb kérdés Reed, Lockett, Vannett hogyléte.
braxa88
Oszi
braxa88
több mint 9 éve
a játékára értettemJats ellen térdgéppel volt 😊 vagy tévedek ?😀Egyébként Wilson bokája, térde, hogy van? Segített a gyógyvíz? 😊Jets ellen láttad rajta bármi nyomát h sérült lenne? azóta eltelt 1 hét, vasárnapig 2.
Oszi
fontosabb kérdés Reed, Lockett, Vannett hogyléte.
braxa88
Oszi
több mint 9 éve
Jats ellen térdgéppel volt 😊 vagy tévedek ?😀Egyébként Wilson bokája, térde, hogy van? Segített a gyógyvíz? 😊Jets ellen láttad rajta bármi nyomát h sérült lenne? azóta eltelt 1 hét, vasárnapig 2.
Oszi
fontosabb kérdés Reed, Lockett, Vannett hogyléte.
braxa88
több mint 9 éve
Ráadásul a menetrend is egy D statement gamenek alapoz meg, ha a regnáló bajnok által engedett 23 pont után sikerülne látványosan kevesebben tartani a Falconst, az álomszerű lenne. Labdaszerzések kellenek, több, sok. 😊
“George is having the off-season of his life, because it’s the only one he has ever really had,” Carroll said of Fant.
több mint 9 éve
Nem ertek egyet tobbetekkel a tekintetben, hogy a Falcons lesz az elso komoly eroproba a vedelmunknek.Eddig Tannehill, Keenum, Gabbert és Fitzpatrick volt az ellenfél, most az MVP-formában játszó Matt Ryan lesz. A legkomolyabb kihívást ebben a szezonban nyilván az utóbbi és társai jelentik. Nem kell lehúzni a vécén a védelmünket, ha otthon tőlük kikapunk, de ha a defense igazolni szeretné, hogy alapos okkal mérhető össze 2013-as saját magával, a most vasárnapi az első érvényes alkalom. Kétségtelen, hogy a későbbiekben talán csak a Patriots lesz ennyire nagy falat a jelenlegi forma alapján, az Arizona nem, a Carolina nem, de még a Green Bay sem.
(...)
Meg ha meg is egunk, mint tette azt a Denver, akkor sem lesz rosszabb vedelmunk. Formajat tekintve jelenleg a Falcons tamadoi kiemelkedoek.undisputedly
Szerkesztette: tejbegrrr!!!
“George is having the off-season of his life, because it’s the only one he has ever really had,” Carroll said of Fant.
több mint 9 éve
Nem ertek egyet tobbetekkel a tekintetben, hogy a Falcons lesz az elso komoly eroproba a vedelmunknek.Freeney-Beasley speedrush kettős megfogása kemény feladat lesz a csodás OTinknek. Freeney a kurvabonyolult spinmoveját Sowell minden plyban szopni fogja. Julio és a 2 RB is simán megverhet minket. Powell nagyon élt mult héten a RB passzokbol. ráadásul ők futni is tudnak. + Falcons OL a liga egyik legjobbja, az ilyeneket nem nagyon szoktuk dominálni.
Jelenleg az atlantai ramadosor a liga legjobbja, minden fontos statisztikaban vezetnek kb. es most olyan formaban jatszanak, amire csak nagyon keves tamadosor lesz kepes hosszabb-rovidebb ideig iden.
Meg ha meg is egunk, mint tette azt a Denver, akkor sem lesz rosszabb vedelmunk. Formajat tekintve jelenleg a Falcons tamadoi kiemelkedoek.
Amugy a Denver meccs utan nem utaztak haza, hanem itt toltik a nyugati parton az idot, ami -tetezve az e heti gyozelmukkel- biztosan jo hatassal lesz a moralra, egy kis bonding.
Mindazonaltal a lb sorukat sujto serulesek miatt nagy napot vizionalok Grahamnak. Pontgazdag meccsen nyerunk.
undisputedly
És Quinn eléggé ismeri a csapatotot, a védelmet...
jól jött ez a bye, remélem rendesen felkészül a csapat, mert egy rohadtnehéz meccs lesz, 50-50.
utána meg @ARI. ha 2-0 akkor SB esélyesek vagyunk, ha 0-2 akkor bajos.
vicc h a sporttv nem ezt közvetíti
Szerkesztette: braxa88
több mint 9 éve
majd novemberbenRawls?Egyébként Wilson bokája, térde, hogy van? Segített a gyógyvíz? 😊Jets ellen láttad rajta bármi nyomát h sérült lenne? azóta eltelt 1 hét, vasárnapig 2.
Oszi
fontosabb kérdés Reed, Lockett, Vannett hogyléte.
braxa88
BigBaltazar
több mint 9 éve
Nem ertek egyet tobbetekkel a tekintetben, hogy a Falcons lesz az elso komoly eroproba a vedelmunknek.Jelenleg az atlantai ramadosor a liga legjobbja, minden fontos statisztikaban vezetnek kb. es most olyan formaban jatszanak, amire csak nagyon keves tamadosor lesz kepes hosszabb-rovidebb ideig iden.
Meg ha meg is egunk, mint tette azt a Denver, akkor sem lesz rosszabb vedelmunk. Formajat tekintve jelenleg a Falcons tamadoi kiemelkedoek.
Amugy a Denver meccs utan nem utaztak haza, hanem itt toltik a nyugati parton az idot, ami -tetezve az e heti gyozelmukkel- biztosan jo hatassal lesz a moralra, egy kis bonding.
Mindazonaltal a lb sorukat sujto serulesek miatt nagy napot vizionalok Grahamnak. Pontgazdag meccsen nyerunk.
Szerkesztette: undisputedly
több mint 9 éve
Rawls?Egyébként Wilson bokája, térde, hogy van? Segített a gyógyvíz? 😊Jets ellen láttad rajta bármi nyomát h sérült lenne? azóta eltelt 1 hét, vasárnapig 2.
Oszi
fontosabb kérdés Reed, Lockett, Vannett hogyléte.
braxa88
Go Hawks! Go Hawks! Go Hawks!