Minnesota Vikings [MIN]

Alapítás
1961
Liga
NFC
Divízió
N
Város
Minneapolis, Minnesota
Stadion
TCF Bank Stadium

Weboldal
http://www.vikings.com
Szurkolói weboldal
http://vikingscountry.wordpress.com

Tulajdonos
Zygi Wilf
Főedző
Mike Zimmer
OC
Norv Turner
DC
George Edwards

Dicsőséglista

Super Bowl győzelmek száma: 0
NFL győzelmek száma: 1 - 1969
NFC Championship győzelmek száma: 4 - 1969, 1973, 1974, 1976
Divíziógyőzelmek száma: 18 – 1968, 1969, 1970, 1971, 1973, 1974, 1975, 1976, 1977, 1978, 1980, 1989, 1992, 1994, 1998, 2000 (NFC Central), 2008, 2009 (NFC North)
Playoff szereplések száma: 27 - 1968, 1969, 1970, 1971, 1973, 1974, 1975, 1976, 1977, 1978, 1980, 1982, 1987, 1988, 1989, 1992, 1993, 1994, 1996, 1997, 1998, 1999, 2000, 2004, 2008, 2009, 2012


1959-ben határozta el egy minneapolisi csapat létrehozását három üzletember, Bill Boyer, H. P. Skoglund és Max Winter. Eredeti terveik szerint az AFL-hez csatlakoztak volna, meg is kapták az indulási jogot, de végül az NFL hathatós nyomására utóbbi liga mellett döntöttek. Az NFL-ben 1961-ben játszotta első hivatalos mérkőzését a Vikings, nevük a Minnesota környékén élő skandináv származású lakosokra utal (a tulajdonosok közül kettő is dán gyökerekkel rendelkezett). Az 1961-es debütálás és 1995 között a logó és színkombináció nem változott jelentősen, ’95-ben került fel a viking harcos feje a mezek ujjaira, melyet 2013-ban kissé átszabtak.

A csapatot a kezdetekkor az NFL nyugati csoportjába osztották, első edzőjük az előző évben játékoskarrierjétől visszavonuló Norm Van Brocklin lett. Az 1961-es draft 3. körében megszerezték Fran Tarkentont irányítónak a Georgia egyetemről (1/1-re Tommy Mason futót választották), akinek vezetésével első meccsüket rögtön meg is nyerték (37-13, vs. Chicago Bears). Debütáló szezonjuk ettől függetlenül nem igazán sikerült, a 7. helyet érték el a főcsoportban 3-11 es mérleggel. Fran Tarkenton meggyőző teljesítményt nyújtott, de ez kevés volt a pozitív szezonhoz. 1962-63–ban szintén negatív mérleget produkált a csapat, Paul Flatley azonban megkapta a „Rookie of the year” [Év újonca] díjat. 1964-ben megtört a jég (7-5-1), 1965-ben 7-7-es mutató, de a gyenge '66-hoz és '67-hez hasonlóan a rájátszásról mindig lemaradtak. 1967-ben ráadásul Fran Tarkentont egy '67-es első és a második, egy 1968-as első és egy 1969-es második draft pickért eladták a New York Giants-nek, egy héttel később pedig Van Brocklin helyére Bud Grantet szerződtették vezetőedzőnek. 1967 így az átmenet éve lett, de 1968-ra a munka be is érett, hiszen a Minnesota 8-6-os mérleggel megnyerte a divíziót és csak az NFL-döntőben kapott ki a Colts-tól. 1969-ben dupláztak, és az NFL-AFL összeolvadás előtti utolsó NFL bajnoki cím is az övék lett, ám a Super Bowl IV-en hatalmas meglepetésre vereséget szenvedtek a jóval esélytelenebbnek tartott Chiefs-től (7-23).

A  sikerek ennek ellenére folytatódtak a '70-es években is. Ekkoriban kezdett kibontakozni a Vikings legendás védelme, az Alan Page, Carl Eller, Jim Marshall és Gary Larsen alkotta védőfal „Purple People Eaters" [Lila emberevők] néven híresült el. 1970-ben 12-2-es mutató, csoportgyőzelemmel, bár a folytatás már nem sikerült valami jól, zakó a 49ers ellen. 1971-ben 11-3 zsinórban negyedik csoportelsőséggel, miközben Alan Page (DT) az első és egyben eddig utolsó védőfalemberként alapszakasz MVP lett. A rájátszás ellenben ezúttal sem alakult fényesen, így a szezon végén a franchise minden követ megmozgatott a népszerű Frank Tarkenton visszahozatának érdekében. 1972-ben nem javulás, hanem csak visszaesés következett be (7-7), de '73-ban és '74-ben újra régi fényében tündökölt a csapat és a QB is. Üröm az örömben, hogy hiába jutottak be mindkét szezonban a Super Bowlba, mindkettőt el is bukták. 1975-ben a konferenciadöntőn véreztek el drámai körülmények között; a Dallas az utolsó másodpercekben Roger Staubach TD-t érő Haily Mary átadásával nyerte meg a meccset. Hiába tűnt szinte egyértelműnek, hogy a passz előtt az ellenfél egyik falembere szabálytalankodott, a bírók megadták a TD-t. Azonban ez sem vetette vissza a Lilákat, 1976-ban megint a Super Bowlig verekedték magukat, hogy újabb tőrt döfve a szurkolók szívébe újfent az álmok kapujában bukjanak el... Tarkenton még két idény erejéig bírta, és ugyan két további csoportgyőzelemmel gazdagította a gárda trófeagyűjteményét, a playoff nem bánt velük kegyesen. 1979-ben – immár a nagyszerű irányító nélkül – le is maradtak róla, hosszú idő után az első negatív mérleg jelezte az új korszak kezdetét. Hogy az mégse csupán rossz kicsengéssel induljon, arról a vezetés gondoskodott, ebben az évben rakták le a Metrodome alapkövét, mely 2013-ig funkcionált a Vikings hazai pályájaként.

Az 1980-as idény sem indult szépen, viszont egy 3-5-ös rajt után 7-ből 6 meccset megnyerve a csoportot is behúzták, ám az Eagles megállította őket már a rájátszás első meccsén (16-31). Reménytelien indulhattak az 1981-es szezonnak a tavalyi alapszakasz fényében, ehhez illően 11 meccs után 7-4-es mutatóval vezették az NFC Centralt, de a hátralevő összes meccsüket elvesztve csupán 7-9-el zártak. 1982. szeptember 12-én győztes meccsen avatták fel az új stadiont, az 5-4-es mutatónak köszönhetően (a szezonban játékossztrájk miatt mérkőzések maradtak el, ezért csak 9 mérkőzést rendeztek) a Metrodome így megnyitása után hamar rájátszásbeli találkozó helyszíne is lehetett. Az Atlantát kiütötték, a PO második körében a Redskins erősebbnek bizonyult. 1983 gyenge év volt, 7-2-es szezonkezdet után a 8-8-as szezonzárás, ráadásul Bud Grant főedző is visszavonult az év végén. Les Steckel vette át az irányítást, aki egyetlen évében 3-13-at hozott össze. Ennek hatására újraaktiválták Bud Grantet, de 1985-ben ő sem tudott csodát művelni (7-9), és az év végén a HC végleg nyugdíjba vonult, A 18 szezon alatt elért 158 győzelem és 96 vereség a mai napig az NFL második legjobb statisztikája. Grant helyét a másodedző Jerry Burns foglalta el 1986-ban, akivel négy év után először pozitív szezont, 9-7-et produkáltak. Az irányító Tommy Kramer elnyerte az NFL Comeback Player of the Year címet.

1987-ben 8-7-el végeztek, bár ebből 3 meccsen (0-3) helyettes játékosok játszottak, ám így is bekerültek a rájátszásba. A Wild Card körben simán győzték le (44-10) a Saints-t, majd a Divisional Roundban a 49ers-t múlták felül 36-24-re. Ez a menetelés konfdöntőt hozott a Vikingsnak, ahol a Redskins 76 yardon tartotta a csapatot, ráadásul 8 sacket követtek el az irányítón, 14-10-re legyőzve őket. ’88-ban ismét rájátszás 11-5-ös alapszakasz után, a Wild Card körben otthon nyertek a Los Angeles ellen, a Divisional Roundban azonban a San Francisco megbosszulta az előző évi találkozást. A következő szezon is hasonlóan alakult, 10-6-tal első hely az NFC Centralban, majd következett a 49ers elleni divíziómérkőzés, ahol 41-13-ra maradtak alul. A szezon legjobb védőjátékosának Keith Millard DT-t szavazták meg. Az 1990-es év csalódást keltő eredménnyel zárult (6-10), 1991-ben több hátráltató tényező is sújtotta a csapatot, Jerry Burns bejelentette visszavonulását, 8-8-al a csoportban harmadikként zártak, majd elengedték a futó Herschel Walkert, akit annak idején hatalmas áron szereztek meg.

Az új főedzőnek a Stanfordról érkező Dennis Greent nevezték ki, aki nyitásként 11-5-tel bezsebelte a Coach of the Year [Év edzője] címet, de az egyenes kieséses szakaszban jött a már-már megszokott forgatókönyv, vereség a Wild Cardban a címvédő Cowboys-tól. 1993-ban és 1994-ben is ebben a körben hullottak el. Utóbbi szezonban már Warren Moon volt a QB, az irányító 4200+ yardja ekkor még PO-val párosult, '95-ben azonban mindössze 8-8-as mutatóval. 1996-ban újabb WC-bukta, 1997-ben aztán megtört a jég, hogy a Giants-t kiejtve a Divisional Round legyen a végállomás. 1998-ban a franchise új tulajdonosa Red McCombs lett, míg a drafton érkezett többek között Randy Moss elkapó. A kezdő QB Brad Johnson sérülése után az addigi csere Cunnigham irányította a csapatot, Moss és Cris Carter pedig a legjobb elkapópárosként dominálta az NFL-t, a védelem hathatós támogatásával. 15-1 az alapszakaszban, míg a playoff első körében simán ütötték a Cardinals-t. Magabiztos játékkal kezdtek az NFC döntőben a Falcons ellen is, és nem sokkal a vége előtt 7 pontos előnnyel mentek, mikor az egész szezonban kihagyott kísérlettel sem rendelkező rúgó, Gary Anderson hibázott, és így az Atlanta egy utolsó előretöréssel ki tudott egyenlíteni. A döntés a hosszabbításra maradt. Három sikertelen, punttal végződő labdabirtoklás után az atlantai kicker Morten Andersen 38 yardos mezőnygólja alakította ki a 30-27-es végeredményt. A szezon egyértelműen legjobb csapata elesett a Super Bowltól.

Az új idényt a csapat remek kilátásokkal kezdhette, hiszen ha csak megközelítik előző évben mutatott teljesítményüket, már egy jó menetelésre számíthattak. Az offense egyben maradt, jöttek is sokpontos meccsek, Carter és Moss 24 TD elkapást mutattak be. Irányító poszton ellenben nem volt ilyen egyszerű a helyzet, hiszen Cunningham vezetésével az első 6 meccsből csupán kétszer nyertek, ezért a hetedik fordulótól Jeff George vette át a kezdő szerepet. Összességében 10-6-os mutatóval a Vikings elérte a wild card kört csoportmásodikként, 27-10-es Cowboys felett artott győzelemmel pedig a Divisional Roundba is bejutottak. Az ellenfél a Kurt Warner vezette későbbi győztes Rams volt, 17-14-es első félidő után 49-37-es vereséget szenvedtek. 2000-től a '99-es NFL Draft első körében megszerzett Daunte Culpepper kezébe került a staféta, vele sem adták főcsoportdöntőnél alább, habár ott a Giants csúnyán ellátta a bajukat (0-41). Az előző évi kudarcot 2001-ben is nyögte a csapat, ráadásul Korey Stringer tragikus halála is beárnyékolta az egész szezont. Hiába a korábbi sikerek, a 16. fordulót követően elküldték Dennis Greent, az utolsó meccsen már Mike Tice volt a HC.

2002-től az NFC North tagjai, noha az új rendszer kezdetben nem hozott szerencsét, a rivális Green Bay-től jócskán lemaradva zártak negatív mérleggel a második helyen, már Cris Carter nélkül. 2003-ban kerültek közel újra a tűzhöz. 9-7 az alapszakaszban, az utolsó fordulót megelőzően végig vezették a csoportot. Ám ott a 3-12-es Cardinalsszal játszottak, és egy 4&28-nál a meccs vége előtt 1 másodperccel elkezdett, TD-t eredményező játék elütötte a vikingeket a továbbjutástól. Az NFL történelemben másodszor fordult elő, hogy 6-0-ás kezdés után valaki nem jut be a rájátszásba... 2004 másként alakult, még a Wild Cardot is abszolválták, mielőtt a Philadelphia állt az útjukba. 2005 márciusában elcserélték Moss-t, majd a szezon kezdetével Culpeppert is elvesztették egy súlyos térdsérülésben. A 9-7 dacára nemcsak a playoffról maradtak le, hanem Tice-t is kirúgták, amit még fokozott a „bulihajós” botrány is (17 játékos rendezett orgiát prostituáltakkal).

2006-tól vette kezdetét a Brad Childress-éra, az új HC addig az Eagles offenzív koordinátoraként dolgozott. A 6-10-es startot 2007-ben 8-8 követte, utóbbi idényben már az Év Támadóújoncával, a futó Adrian Petersonnal a keretben. 2008-ban Tarvaris Jackson kezdett QB-ként az első 5 meccsen, ám gyenge teljesítménye okán Gus Frerotte váltotta, és vele érték el a 10-6-os mérleget és a PO-t. Frerotte sérülés miatt a Wild Cardban nem tudott pályára lépni, az Eagles ellen 26-14-re kikapott a Minnesota. Az irányítókérdést 2009-ben kreatív módon oldották meg Childress-ék, a Packers-ikon Brett Favre-ot tudták rábeszélni még egy év játékra. A csapat nagyon összeállt (a támadósorban komoly erősítést jelentett pl. a frissen draftolt Percy Harvin is), a 12-4-es mutatóval együtt az NFC North első helye nemcsak rájátszást, hanem egy plusz szabad hetet is ért. A Divisional Round fordulóban 34-3-ra tönkreverték a Dallas-t, de nem is Vikings lenne a Vikings, ha nem drámai körülmények között ejtette volna ki őket a Saints-t a konfdöntőben... A negyedik negyed végén, 28-28-nál mezőnygól távolságban jártak, mikor Favre eladta a labdát, a hosszabbításban meg a pénzfeldobást a New Orleans nyerte, és a Szentek éltek is a lehetőséggel. Egy FG-vel küldték haza kihívójukat úgy, hogy a minnesotai Offense már nem fordíthatott (ezért változtátták meg a „hirtelen halál” szabályát az NFL-ben).

2010-ben kártyavárként omlott össze a gárda, sőt aztán a Metrodome tetőszerkezete is. Childress-től már 3-7-nél megváltak, az esztendőt a DC Leslie Frazierrel fejezték be, aki ideiglenesből tényleges főedzővé avanzsált 2011 januárjában. Első teljes szezonjában botrányosan szerepeltek (3-13), 2012-ben viszont a liga egyik meglepetéscsapataként Wild Card-kvalifikációig vitték a minnesotaiak, bár ott a csoportrivális Packers megálljt parancsolt. 2013-ban újabb negatív mérleg és edzőváltás (Mike Zimmer jött), ám a jövő mindenképp szépen fest fenn Északon, új csodastadionjukba a tervek szerint 2016-ban költözhetnek be.



A csapat főedzői

Norm Van Brocklin (1961-1966)
Bud Grant (1967-1983)
Les Steckel (1984)
Bud Grant (1985)
Jerry Burns (1986-1991)
Dennis Green (1992-2001)
Mike Tice (2001-2005)
Brad Childress (2006-2010)
Leslie Frazier (2010-2013)
Mike Zimmer (2014-)

A Pro Football Hall of Fame tagjai

1970: Hugh McElhenny, RB (1961-1962)
1986: Fran Tarkenton, QB (1961-1966, 1972-1978)
1987: Jim Langer, C (1980-1981)
1988: Alan Page, DT (1967-1978)
1991: Jan Stenerud, K (1984-1985)
1994: Bud Grant, főedző (1967-1983, 1985)
1995: Jim Finks, GM (1964-1973)
1998: Paul Krause, S (1968-1979)
2001: Ron Yary, OT (1968-1981)
2002: Dave Casper, TE (1963)
2004: Carl Eller, DE (1964-1978)
2006: Warren Moon, QB (1994-1996)
2008: Gary Zimmerman, OT (1986-1992)
2009: Randall McDaniel, OG (1988-1999)
2010: John Randle, DT (1990-2000)
2012: Chris Doleman, DE (1985-1993, 1999)
2013: Cris Carter, WR (1990-2001)

Visszavonultatott mezszámok

10 Fran Tarkenton
53 Mick Tingelhoff
70 Jim Marshall
77 Korey Stringer
80 Cris Carter
88 Alan Page