NCAA: BCS összefoglaló 3. játékhét

Ez történt az egyetemi foci világában a harmadik fordulóban.

 

Három hét játék után még harminchárom csapat őrzi a veretlenségét. Az Auburn Tigers mind a kilenc életét elhasználhatta az előző két fordulóban, mert a Clemson otthonába tett kirándulást már nem élték túl. Rangadót nyert a ranglistavezető Oklahoma, biztosan halad előre az LSU és a Stanford. Végre meccset nyert a Notre Dame, így visszaszerezte a Megaphone vándorkupát.

 

Tallahassee-ben közel 85 ezer néző gyűlt össze a forduló rangadójára, amelyen a Seminoles visszavágásra készült a tavalyi harmincpontos zakóért. A védelem már-már felnőtt a feladathoz, mert sikerült kordában tartaniuk a Sooners félelmetes támadógépezetét. Landry Jones irányító az első támadás után csak a végjátékban hallatott magáról ismét, akkor egyenlő állásnál harmadik és 12 helyzetet oldott meg sztár elkapójának (Ryan Broyles) címzett pontos passzal, majd a következő játékból 37 yardos touchdown passzt osztott ki Kenny Stillsnek, amire már nem maradt válasza a harmadik negyedben kezdő irányítóját (E.J. Manuel) vesztő Florida State-nek. Bónusznak Jones az Oklahoma történetének legtöbb dobott yardjával büszkélkedhet. A beugró elsőéves Clint Trickett ugyan harmadik és 28-ra tudott 56 yardos touchdownnal átadással egyenlíteni és idézett elő hangrobbanást a stadionban, de ezt követően már nem maradt több puskapor, és az előbb leírt Stills TD pontot tett a meccs végére. Ettől a vereségtől Jimbo Fisher csapata harcban lesz az ACC főcsoport bajnoki címért, míg az Oklahoma tovább olajozhatja a szekerek kerekét, hogy célba vehesse veretlen idénnyel az országos bajnoki címet.

 

 

A hét mérkőzése: Illinois 17 Arizona State 14

 

Egyik csapatot sem lehet azzal vádolni, hogy az első osztály, akár tágan értelmezett élmezőnyéhez tartozna. Azonban mindkét oldal jó előjelekkel és komoly bizonyítási vággyal várta az összecsapást, ahol a Big Ten és Pac-12 középcsapatai álltak ki egymás ellen. Az Arizona State különösen a Mizzou elleni hosszabbításos siker óta közkedvelt meglepetés-csapat lett, míg az Illinois kormánykerekénél Ron Zook vezetőedző arathatja le idén tavaly meghozott döntéseinek gyümölcsét (új támadó és védő koordinátor, Scheelhaase kezdetése való freshman létére) és reménykedhet, hogy olyan eredményt tud év végén felmutatni, amelynek hatására nem fogja elzavarni az új sportigazgató. A Fighting Illini védelme hazai pályán folyamatosan terror alatt tudta tartani az óriás Brock Osweiler irányítót, ami elveszített és eladott labdákhoz vezetett. Nem volt pontzápor, csak a nyitó és zárónegyedben találtak be a csapatok. Nathan Scheelhaase irányító biztos kézzel vezette a hazai támadósort, és megint megvillantotta, hogy nem kizárólag futni, hanem passzolni is tud a labdával, annak ellenére, hogy A.J. Jenkins személyében csak egy hiteles célpontja van. A Sun Devils így újabb szoros vereséget szenvedett egy Big Ten csapat stadionjában (tavaly a Wisconsin verte őket egy ponttal azután, hogy a meccs végén egyenlítést jelentő extra pontot blokkoltak). Az Illinois-nál nem lenne bombameglepetés a sorsolásuk alapján, ha november elején kilenc győzelemmel a tarsolyban fogadnák a Michigan csapatát.

 

 

A hét meglepetése

 

Remek alkalom, hogy megemlékezzünk a két független katonai akadémia produkciójáról. Kezdésnek meg kell említeni, hogy még az amerikaifutball hőskorszakára leginkább emlékeztető wishbone/flexbone futásorientált option rendszert használnak, amelyik csak hírből ismeri a passzjátékot és napjainkban ritka, mint a fehér holló az első osztályban. A Navy csak a vereségük módjára lehetett büszke a South Carolina otthonában. A negyedik negyedben elszenvedett Marcus Lattimore futott touchdown után kerültek végleg hátrányba. Lattimore teljesítménye különben is lenyűgöző volt. Szép lassan az egész ország vitathatatlanul legjobb futója majdnem egyedül tett meg annyi yardot a földön (37-246 3 TD), mint a teljes Navy futógépezet (47-274), ami nem szokott gyakran előfordulni.

 

 

Az Army viszont már sikert ünnepelhetett hazai pályán, az egész első osztály egyik leginkább képeslapra kívánkozó stadionjának mesés környezetében (Michie Stadium). Szenvedő alanyuk a még mindig Dan Persa klasszis irányító nélkül felálló Northwestern volt. A Wildcats edzői stábja tehetetlenül szemlélte, ahogy a hadsereg háromszáz futott yard kíséretében robogott át rajtuk. Ahogy tavaly megtette velük az Illinois és a Wisconsin futójátéka is. Nagy diadal volt ez az idén még nyeretlen Army részéről, míg a Big Ten program részére alaposan fel lett adva a lecke a főcsoporton belüli küzdelemre, ha nem akarnak lecsúszni a bowl részvételről.

 

A katonai akadémiákhoz hasonló támadófilozófiát használ a Georgia Tech (ACC) is és elképesztő hatszáz yardot futottak a hétvégén a Kansas (Big XII) ellen, miközben 66 pontot tettek az eredményjelzőre, ami nem meglepő módon bőven elegendő volt a győzelemre.

 

Nem túl erős hétvégén van túl a Big Ten főcsoport, hiszen a tavalyi társbajnok, Michigan State sima vereségért látogatott a Notre Dame otthonába, míg az eltiltások miatt még mindig félkarú óriás Ohio State kínosan gyenge produkciót tett le az asztalra a Miami (Fl.) vendégeként. Az irányító probléma menthetetlennek látszik, és komolyan vetődik fel a kérdés, hogy miért kell egy Joe Bauserman képességű irányítóra snappet és repset pazarolni. Na, nem mintha Al Goldennek annyi öröme lenne a QB-ja miatt. Jacory Harris valami csodás véletlen hiányában már sosem fog felnőni, és nem sokáig fogja vezetni a Canes csapatát az idei évben, amikor jobb napjain legalább dob annyi touchdownt, mint interceptiont.

 

A Vanderbilt nagyon közel került hozzá, hogy lenullázza az Ole Misst, amely egy teljesen összeomlott csapat benyomását keltette. Összecsapásuk eredménye? A Vandy még mindig veretlen. A Rebels viszont versenybe szállt az SEC legrosszabb csapata címért.

 

A Texas majdnem ötven pontot termelt idegenben a UCLA ellen (49-20), és gyakorlatilag megpecsételte Rick Neuheisel vezetőedző sorsát. A Texasnál elsőéves futó Malcolm Brown 100 futott yard fölé jutott és egy touchdownt is szerzett. Case McCoy irányító még mindig villog (12-15 168, 2 TD).

 

Vándorkupák, örökrangadók

 

Csúnya véget ért a BYU Cougars Utah Utes elleni „Szent háborúja”. A második félidőben a vendégek 40 megválaszolatlan pontot szereztek, amivel kiütéses győzelmet arattak (54-14). Így 1896 óta ötvenötödik sikerüket ünnepelhették. Rájuk is fért a USC elleni szerencsétlen Pac-12 bemutatkozás után. Bronco Mendenhall csapatának játéka három hét után csalódás, ráadásul nyögvenyelős győzelmük is más megvilágításba kerül az Ole Miss ellen, látva a Rebels kilátástalan játékát a hétvégén.

 

A Rocky Mountain Showdown sem hozott utolsó utáni fordulatokat a két Colorado állambeli csapat összecsapásán a Mile High stadionban. A Colorado irányítója, Tyler Hansen csapatának mind a négy szerzett touchdownjának aktív részese volt (kettőt futott, kettőt passzolt) így oroszlánrészt vállalva a csapata idei első győzelmében (28-14) a Colorado State elleni találkozón.

 

Szeptember harmadik szombatjának csúfolt örökrangadó, ahol főcsoporton belüli (SEC) ütközetre került sor a Florida Gators és a Tennessee Volunteers között. Will Muschamp új vezetőedző őrült fanatizmusa átragadt a játékosaira is. A passzjáték még mindig dadog, de a Vols futójátékának kiiktatása (20 futásból négy yard!), és a hamar megszerzett 10+ pontos előny most elegendő volt, hogy az egydimenzióssá váló Tennessee támadójátékot túléljék. Ráadásul Tyler Bray korán elveszítette legjobb elkapóját (Justin Hunter) térdsérülés miatt. Caleb Rainey nevét év végére már biztosan nem kell senkinek sem tanulnia. Elkapóként és futóként is 100 yard felett zárt, ami Percy Harvin óta egyetlen Gatornak sem sikerült.

 

 

Az állami rangadó a Kentucky (SEC) és a Louisville (Big East) között Teddy Bridgewater elsőéves irányító pályára lépéséről szólt, aki két TD átadással járult hozzá négy év óta az első győzelmükhöz a Kentucky ellen, és elnyerték a Governor’s Cupot.

 

A Big East főcsoport favoritjának számító West Virginia a Maryland (ACC) ellen játszott mérkőzése valódi pontfiestát hozott. A két csapat együtt közel 1000 yardot szerzett. A harmadik negyed elején Geno Smithék nagyon kényelmes huszonnégy-pontos előnyt épített ki és túlélték a Maryland 22-0-s rohamát a végjátékban.

 

 

A South’s Oldest Rivalry keretében 116. alkalommal játszott a két főcsoport-, és csoportrivális (ACC). A North Carolina megőrizte veretlenségét, ami Butch Davis vezetőedző botrányok miatt idény előtti elküldése miatt mindenképpen nagy szó. A Virginia csak saját magának tette nehézzé a találkozót, miután az első félidőben háromszor adták el a labdát (fumble, rontott FG, rontott 4th down).

 

ACC: Boston College 19 Duke 20

 

Nagyon hosszú idény vár még a Boston College-ra. Győzelmet jelentő mezőnygól kísérletük a kapufán csattant, amivel harmadik találkozójukat is elveszítették a bajnokságban, és vereséggel nyitották a főcsoporton belüli küzdelmeket. A Duke Blue Devils viszont dörzsölheti a tenyerét. Sean Renfree irányító iskolarekordot állított be negyven jó átadással. Két touchdownt passzolt a remek képességű Conner Vernon elkapónak. A győzelmet jelentő touchdownt már saját maga futotta meg egy yardról a negyedik negyedben. Amióta Ted Cutcliffe a vezetőedző (2008), csak egy évben tudtak több mint egy főcsoporton belüli meccset nyerni. A sikeres kezdet megtörtént. A passzjátékra tudnak építeni. Majd kiderül, mire lesz elég.

 

Pac-12: Stanford 37 Arizona 10

 

Ellenfeleik listáját nézve október végéig talán ki sem derül, hogy mennyire jó az idei Stanford csapat, és Andrew Luck vajon el tudja-e vezetni a Cardinalt a főcsoportgyőzelemig, mielőtt az NFL-ben tenné hasznossá magát? Az Arizona Wildcats támadófalát szétcincálták, a győzelmet magabiztosan behúzták a második félidőben. Azonban ez komoly áldozattal járt. Védelmük vezére, Shayne Skov térdsérülés miatt idén már nem léphet pályára.

 

SEC: Mississippi State 6 LSU 19

 

Mindkét támadósor minimális kockázatot vállalt, és futójátékra, special teamsre és a másik hibáira építve próbálta kiharcolni a győzelmet. Ebből a fizikális, megterhelő, idegek csatájából az LSU jött ki jobban. A Miss State előző fordulóbeli meccse túlságosan kimerítő lehetett a számukra, amit csak tetézett a szokásosnál rövidebb pihenőidő, mivel az LSU elleni találkozót hétközben rendezték. A negyedik negyedre elfogytak, és nem tudtak már komoly ellenállást tanúsítani.

 

Konferenciákon túl

 

Az Iowa végül győzelemmel tudta hazai pályán feledtetni az Iowa State elleni vereséget a szurkolóikkal, annak ellenére, hogy még a zárónegyedben is nagyon rosszul állt a szénájuk. Három touchdownra volt szükségük az utolsó tíz percben, hogy négy ponttal végül a maguk javára tudják fordítani az összecsapást a Pittsburgh ellen. James Vandenberg irányító mutatói és játéka (31-48 399, 3 TD 1 INT) arra enged következtetni, hogy a konzervatív, futásközpontú filozófiára építő Hawkeyes stábban elgondolkozhatnak majd azon, hogy jobban rábízzák a csapat támadóegységét az irányítóra, mert egyelőre nem rendelkeznek olyan domináns front 7-nel, amelyik meccseket lenne képes nyerni a számukra. Ezt viszont csak komolyabb passzjátékkal lehet egyensúlyozni.

 

 

A találkozó nézése közben azt hittem, hogy még a hét mérkőzése rovatba is beférhet a Washington (Pac-12) vendégszereplése a Nebraska (Big Ten) otthonában. Azonban a félidő vége előtt a bírók annak ellenére vettek el „opp fumble return touchdownt” a Huskiestól, hogy senki sem akadályozta a fair catchet jelző returnert a labda elkapásában. A harmadik negyed elején az is kiderült, hogy már fair catchet sem kell mutatni Nebraska játékosnak, hogy szerelésük esetén 15 yardos ajándék yardot kapjanak. Ezt már képtelen volt feldolgozni a Washington és a negyedik negyed elejére 44-17 pontos hátrányba kerültek a félidőben még teljesen kiegyenlített találkozón. A tanulságok levonására még pár hetet várni kell. Vagy a Washington sokkal erősebb, mint előzőleg gondoltuk, vagy a Nebraska védelmének az erejét és stabilitását kell átértékelni.

 

Dávid László (DoM)