2009 NCAA díjazottjai

Hogy megint öregedtünk egy évet, igen jól jelzi éves díjazottakról szóló ismertetőnk megszakítás nélküli ötödik része. Az összefoglalók sorozatát sajnos továbbra sem sikerült mind a 14+1 héten át végigvinni, ám mégis pozitívan értékelhetjük ezt az idényt a saját szemszögünkből. Előrelépésnek tekinthetjük az egyre növekvő szurkolói érdeklődést, és hogy végre a Sportklubos közvetítésekbe is bele tudtunk csempészni egy kis szakmát és színt :) Ez a cikk persze nem a nosztalgiázásról szól (a visszatekintő tervben van, talán már a héten érkezik) - és a Bowlokkal is fogunk még egyesével foglalkozni tavalyról megismert „napi menü” szériánkkal – hanem egy kicsit hosszabb írásos tiszteletadás a college játékosok krémjének. Ahogy legutóbb tettük, elöljáróban annyit leszögeznénk, hogy az egyes trófeák nem jelentenek közvetlenül profi szerződést (hatványozottan igaz ez a Heismanra), és persze az elismert személy kilétével kapcsolatban is akadhatnak fenntartásaink. Éppen ezért majdnem mindegyik pontnál megemlítjük azt, aki “NFL szemmel” a leginkább megérdemelte volna, szerintünk... (2008-ban egész jól döntött az nfl.hu egyszemélyes ítélőbizottsága :))

Heisman Trophy: Mark Ingram (RB, Alabama)

Tim Tebow majd Sam Bradford után újra egy másodéves futballista vihette haza a legjobb egyetemi játékosnak járó és legmagasabb presztízzsel bíró Heisman trófeát. Míg 2007-ig ilyen egyetlen egyszer sem történt meg, a harmadik alkalom már egyenesen tendenciát mutat; hamarabb érnek be a kimagaslóbb egyéniségek, és ennek ncaa szempontból negatív hozadéka, hogy egyre többen hamarabb is váltanak az NFL-re. Ingram – jelenleg is előzetesben tartózkodó, balhéiról és kétes ügyleteiről elhíresült – édesapjától már tájékozódhatott a profik csúf világáról (Mark Ingram Sr. a Giants elkapójaként Super Bowlt is nyert), a fiatal, rendkívül szerény futót azonban nem fenyegeti az a veszély, hogy ne tanulna ősétől. Egy valamit szerencséjére örökölt: a soha nem lanyhuló keménységet. Eme tulajdonsága RB-ként igen jól prosperál a gyengének nem nevezhető SEC védők gyűrűjében, nem egyszer mentette meg a passzjátékban időnként akadozó Bamát, és vezette veretlenként társait a nagydöntőbe. Túlzás lenne azt állítani, hogy egyértelműen neki kellett a Heismant kapnia (sőt, ez volt minden idők legszorosabb szavazása, vetélytársairól ejtünk még szót), ám letett annyit az asztalra, hogy ne kérdőjelezzük meg ennek jogosságát. Érdekesség, hogy Ingram az Alabama Crimson Tide első Heisman győztese, a Tide 107 éve íródó történelme során eddig csupán egy harmadik helyre futotta 1993-ban, Even Palmer révén... Ingram most azonban szó szerint befutott, 1542 yarddal iskolarekordot állított fel és bár az előjelek baljósak (ebben az évtizedben csak Matt Leinart tudott Heismannal a vitrinjében döntőn diadalmaskodni), önbizalommal telve készülhet a január 7-i, Texas elleni ütközetre

Legemlékezetesebb momentuma: az Alabama vs. South Carolina mérkőzés negyedik negyede
Heisman “NFL szemmel”: Ndamukong Suh (DT, Nebraska)


Maxwell Award & Walter Camp Award & Johnny Unitas Golden Arm Award & Davey O'Brien Award & Chic Harley Award: Colt McCoy (QB, Texas)

McCoynak a csapatsikereken túl megint a kisebb jutalmak maradtak, a Heismanról harmadik helyezettként lecsúszott. Ezek is inkább csúcsdöntésének köszönhetőek, ugyanis ő lett az NCAA kezdőként legtöbb győzelmet aratott irányítója, a fő cél, a bajnoki cím pedig még hátravan. Ez a szezon nem az irányítókról szólt, de zavarba ejtő a díjkiosztók ilyen mértékű szűklátókörűsége.

Legemlékezetesebb momentuma: A Texas A&M védelmével járatta a bolondját Hálaadás napján


Sammy Baugh Trophy: Case Keenum (QB, Houston)

A tavaly elhunyt Sammy Baugh-ról elnevezett trófea átadóit nem érheti kritika, ahogy persze magát Keenum-ot sem. A junior QB megszámlálhatatlan mértékben termelte a yardokat és a pontokat keserű szájíze azért lehet, mert a Houston védelmének “hála” még a konf koronája is elúszott, az 5449 passzolt yard és 43 TD ellenére. A híresztelések alapján a Jacksonville megfigyelői már élénken érdeklődnek iránta, Keenum egyelőre mérlegeli a lehetőségeit, és remélhetőleg marad még egy szezon erejéig, hogy megdöntse Dan LeFevour (QB, Central Michigan) másfél hete felállított TD-rekordját.

Legemlékezetesebb mérkőzése: nagy győzelem az Oklahoma State otthonában


Doak Walker Award: Toby Gerhart (RB, Stanford)

Gerhart volt az, aki a borzasztóan szoros szavazásnál a rövidebbet húzta, és maradt le pár vokssal Ingram mögött. Ahogy az általában lenni szokott, a “legjobb RB” címmel vigasztalódhatott, pont Ingramet megelőzve... A baseballban és a tanulásban is eminens Gerhart évére nincsenek kifejező szavak: 1736 futott yard, 26 TD, megspékelve egy passzolt TD-vel és megannyi feledhetetlen testcsellel, megindulással, a fal óriásai közötti szlalomozással, amit fehér játékostól a csíkozott futballpályán elég kevésszer láthatunk, mindezt úgy, hogy közben diplomamunkájával készült a prominens Stanford Egyetemen kiváló átlaggal. Csak remélni tudjuk, hogy 2007-es térdsérülése nem újul ki, és a profiknál is sokszor megcsodálhatjuk még, az FBS-ben erre valószínűleg utoljára a Sun Bowl keretein belül kerülhet sor

Legemlékezetesebb momentuma: az Irish egyik védőjének megalázása a hazai búcsúmeccsen
Doak Walker “NFL szemmel”: C. J. Spiller (RB, Clemson)

Fred Biletnikoff Award: Golden Tate (WR, Notre Dame)

A “legjobb WR”-ként 2009-ben a különleges nevű Golden Tate-t köszönthetjük, az Irish mindenesét, elkapóját, sok esetben futóját, wildcat qb-jét, visszahordóját. Bár a Golden Tate-ből akár egy pornószínészre is asszociálhatnánk, ő képletesen szivatta szanaszét a megállítására kijelölt védőket. Rajta tényleg nem múlt Charlie Weis állása, és nyugodt szívvel követheti immár elbocsájtott főedzőjét és kedvenc játszópajtását, Jimmy Clausent az NFL-be.

Legemlékezetesebb momentuma: TD elkapása Jimmy Clausen kegyetlen Hail Mary-jéből (vs. Wazzu)
Biletnikoff “NFL szemmel”: Mardy Gilyard (WR, Cincinnati)


John Mackey Award: Aaron Hernandez (TE, Florida)

A Gators támadójátékával akadtak gondok 2009-ben, az OC Dan Mullen és Percy Harvin távozásával érezhetően visszaesett a tempó, döcögött a szekér. A fő fegyverré a TE Hernandez avanzsált, akit Tim Tebow előszeretettel keresett labdáival. Néha az egyszerű dolgok az igazán nagyszerűek, a Tebow által fal mögé betett “shovel pass” vált a Gators offense idei védjegyévé. Meglepő lenne, ha a vékonyabbnak tűnő '10-es TE classt látva Hernandez juniorként nem lépne a végzős TT nyomába

Legemlékezetesebb momentuma: A megszokott és bevált playból szerzett TD a Florida State ellen
Mackey “NFL szemmel”: Aaron Hernandez


Bronko Nagurski Trophy & Chuck Bednarik Award & Lombardi Award & Outland Trophy: Ndamukong Suh (DT, Nebraska)

Talán az egész évtizedben nem akadt olyan domináns ember a védőfalban , mint a nebraskaiak imádott hőse, Suh. Az ilyen kijelentésekkel csínyján kell ugye bánni, de akinek volt alkalma a jamaikai-kameruni származású DT-t teljes mérkőzésen megfigyelni, az egyhamar nem felejti el, amit látott. Suh a két féle foci között vacillált a középiskola végeztéig, végül az amerikai változat mellett tette le voksát, ami meglehetősen jó választásnak bizonyult, habár nem tudhatjuk, hogy nem forradalmasította volna e a soccert... Annyi bizonyos, hogy az egyetemi futballra nagy hatást tett, ezt három szervezet négy díjjal honorálta (megjegyzés: a Lombardi Awardot és az Outland Trophyt támadó falemberek is kaphatják)

Legemlékezetesebb momentuma: a Big XII finálén vágja földhöz Colt McCoyt
Nagurski “NFL szemmel”: Ndamukong Suh

Ted Hendricks Award & Lott Trophy: Jerry Hughes (DE, TCU)

Két védőknek járó serleget nem tehetett a polcára Suh, ezek egyike a legjobb DE-nek járó Ted Hendricks Award. Nem került azonban így sem rossz helyre, a szezont megelőző írásom egyik jóslata sem véletlenül hangzott úgy, hogy a “következő draftra mindenki megismeri Jerry Hughes nevét”. Ebben mondjuk nehéz megbizonyosodni, maradjunk annyiban, hogy Hughes megtette a tőle telhetőt. A TCU non-BCS csapatként zárt makulátlan mérleggel és nyert meghívást a Fiesta Bowlra, ám ami ennél is többet jelent, hogy papíron halványabb anyaggal iratkoztak fel a bajnokság elit egységei közé, Hughes vezérletével

Legemlékezetesebb momentuma: egy sack a sok közül, itt éppen a Utah irányítóját szomorítva
Hendricks “NFL szemmel”: Derrick Morgan (DE, Georgia Tech)


Dick Butkus Award: Rolando McClain (LB, Alabama)

Tavaly a Butkus Awardot mint a top LB, Aaron Curry érdemelte ki, és ez egészen a draft 1/4-es pozíciójáig repítette őt és segítette jó pár millió dollárhoz. A Bama tagjaként Rolando ugye hatalmas megmérettetés előtt áll még, ráadásul junior, de gyaníthatóan Curryhez hasonló sors vár a szenzációs linebackerre is. Hogy mire jut lehengerlő energikusságával és kiemelkedő intelligenciájával a következő szinten, az már más kérdés, a collegeban jelenleg nem múlja felül egy LB sem

Legemlékezetesebb momentuma(i): nem lehet egyet kiválasztani, egy montázs másfél percben érzékelteti ezt
Butkus “NFL szemmel”: Rolando McClain


Dave Rimington Trophy: Maurkice Pouncey (C, Florida)

A center “felhozatal” némileg csalódást keltett 2008-hoz képest, mikor 4-5 nevet kapásból rávághattunk volna a “ki a legjobb” kérdésre. Pouncey tulajdonképp vita nélkül sorolható idén ebbe a kategóriába, róla azonban tényleg nem állíthatjuk, hogy páratlan lenne a maga nemében. Jobbján játszik ugyanis ikertestvére, a Gators RG-je, Mike Pouncey...

Legemlékezetesebb momentuma: centerről lehetetlen perfekt videót találni, már az is öröm, ami külön a Pouncey ikreket mutatja be
Rimington “NFL szemmel”: Kristopher O'Dowd (C, USC)

Jim Thorpe Award: Eric Berry (S, Tennessee)

Augusztusban komoly médiakampány indult Berryt támogatva, akkor úgy tűnt, hogy Woodson után végre másodszorra nyerhet védő Heismant. Ilyen kaliberű játékosnál ez talán hamvába holt próbálkozás, mivel az ellenfelek sem hülyék, és egyszerűen megpróbálják kivonni a playmakereket a játékból. Ezt tapasztalhattuk Berrynél is, akinek a statisztikái igaz nem mutatnak olyan ragyogóan, mint az azt megelőző évben, de ettől a junior safety ugyanolyan csodás maradt. A “legjobb defensive back” címhez ezt is hozzá kell vennünk, ahogy azt múltkor Malcolm Jenkinsnél is tettük

Legemlékezetesebb momentuma: labdaszerzés, majd visszahordás utánozhatatlan stílusban (vs. Georgia)
Thorpe “NFL szemmel”: Eric Berry


Lou Groza Award: Kai Forbath (K, UCLA)

Forbath messze a legtöbb pontot szerezte a Bruinsban, ami rúgóként tiszteletre méltó - és nem is egyedi eset, ám hogy az offense-ből senki megközelíteni se tudja, az már inkább a támadók kritikája. Egyetlen extra pontot rontott és csupán három 50+-os mezőnygólt hibázott el, talán túlságosan is megbíztak benne elkényelmesedett társai...

Legemlékezetesebb mérkőzése: A Kansas State ellen három kritikus FG-t értékesített, álljon itt most ennek a találkozónak az összefoglalója
Groza “NFL szemmel”: Leigh Tiffin (Alabama)


Ray Guy Award: Drew Butler (P, Georgia)

  A múlt évben kis patáliát csaptunk az érthetetlenül megválasztott Matt Fodge miatt, jelezvén, hogy bár nem a punter a legfontosabb poszt, azért némi tisztelet megilletné a őket is. Idén jobban ügyeltek erre Ray Guy-ék, ráböktek a legjobb puntolási átlaggal rendelkező egyénre. Csalódottak lehetünk a mi Meskó Zolink elhanyagolásáért, Butler első helye azért jogos

Legemlékezetesebb mérkőzése: a nyitó fordulóban nem Butler lelkén száradt az UGA veresége, 6 puntból az 57 yardos átlag egészen zseniális
Ray Guy “NFL szemmel”: Chas Henry (P, Florida)


William V. Campbell Trophy: Tim Tebow (QB, Florida)

“A jó tanuló, jó sportoló” elismerés 2009-től Draddy Trophy helyett már Campbell Trophy néven ismert. Bill Campbell a Columbia első és mindmáig egyetlen Ivy League bajnoki címének letéteményese, aki a sportszeretetén túl a tanulmányait sem hanyagolta el. A jelenleg Palo Altoban élő doktor “a Szilikon-völgy edzője” becenevet kapta, mivel az iskolái végeztével edzőként, majd számos kaliforniai óriáscégnél (Apple, Google, stb.) is megfordult. Hogy Tebownak mekkora szüksége lesz a Floridában szerzett papírjai, azt nem tudhatjuk (nem kell ahhoz rosszmájúnak lenni, hogy erre igennel feleljünk), kétségkívül színes és elképesztően pozitív karaktere volt négy évig az egyetemi futball életének.

Legemlékezetesebb momentuma: Sírni csak a győzteseknek szabad?


Wuerffel Trophy: Tim Hiller (QB, Western Michigan)

Nem árt ha megemlékezünk egy kevésbé reklámozott trófeáról, a Wuerffel Trophyról, aminek a Campbelléhez hasonló kritériumai vannak: atlétikai eredmények, süvegelendő osztályzatok, részvétel közösségi tevékenységekben. Érdemes odafigyelni a Western Michigan alulértékelt irányítójára, Tim Hillerre, azon felül, hogy “summa cum laude”-ként már a mester fokozatért hajt és a helyi YMCA tagjaként még Trinidadban is feltűnt misszionáriusként, nem kis NFL potenciál is lakozik benne

Legemlékezetesebb momentuma: mikor új TD rekordot állított fel a WMU-nál a CMU ellen

The Home Depot Coach of the Year Award: Brian Kelly (HC, Cincinnati)

Kelly három év alatt a fellegekbe emelte a Bearcatst, hogy aztán egy pillanat alatt ledöntse azt, amit addig felépített. Nem kárhoztathatjuk ezért, épeszű ember abban a helyzetben nem utasította volna a Notre Dame ajánlatát. Sajnos az időzítéssel volt apró probléma, ennek ellenére érdemei elvitathatatlanok. Egyetlen visszatérő emberrel a védelemben az egyetem históriájának első hibátlan idényét produkálni, nehéz lesz az örökébe lépni, az biztos (van rá egy jelöltünk, négy sorral lejjebb olvasható)

Legemlékezetesebb mérkőzése: Az utolsó tánc a rivális Pittsburgh ellen, veretlenül befejezve az alapszakaszt
Nfl.hu Év edzője: Al Golden (HC, Temple)


Broyles Award: Kirby Smart (DC, Alabama)

Végül, de nem utolsósorban ne feledkezzünk meg a segédedzőkről, többet számítanak ők annál, mint azt gondolnánk. Smart mindössze 34 éves, ily fiatalon alkotta meg az NCAA egyik legjobb D#-ét, nem is csoda, ha kérők sora kopogtat Nick Saban irodájánál. Ideje még van bőven...

Nfl.hu Broyles: Dick Bumpas (DC, TCU)


Horváth Róbert (JJ Tiller)