Atlanta Falcons [ATL]

Alapítás
1966
Liga
NFC
Divízió
S
Város
Atlanta, Georgia
Stadion
Georgia Dome

Weboldal
http://www.atlantafalcons.com

Tulajdonos
Arthur Blank
Főedző
Dan Quinn
OC
Kyle Shanahan
DC
Richard Smith

Dicsőséglista

Super Bowl győzelmek száma: 0
NFC Championship győzelmek száma: 1 – 1998
Divíziógyőzelmek száma: 5 – 1980, 1998 (NFC West), 2004, 2010, 2012 (NFC South)
Playoff szereplések száma: 12 – 1978, 1980, 1982, 1991, 1995, 1998, 2002, 2004, 2008, 2010, 2011, 2012

A kezdetek

Az atlanta-i amerikai futball csapat 1965. június 30-án született meg. Az NFL akkori első embere, Pete Rozelle nevezte ki id. Rankin M. Smith-t a tulajdonosi székbe, aki egy georgia-i nagyvállalat alelnöke volt akkoriban. A Falcons nevet egy tanárnő, Julia Elliott javasolta. Az 1966-os drafton Smith egy LB-t, Tommy Nobis-t választotta 1/1-ként. A franchise első vezetőedzője Norb Hecker lett. A kezdeti években a hazai mez fekete, a sisak vörös volt, a nadrág fehér, csakúgy, mint az idegenbeli teljes felszerelés. A címer egy fekete sólymot ábrázolt.

1966. augusztus 1-jén az együttes hazai pályán, az Atlanta Fulton County Stadium-ban 26072 néző előtt játszotta első előszezonbeli mérkőzését, amelyet a Philadelphia nyert meg. Augusztus 27-én, az utolsó előszezon meccsén győzedelmeskedett a gárda, 24-17-re verték a 49ers-t, megszerezve a franchise első győzelmét. A legelső hivatalos találkozóra hazai pályán került sor, a Los Angeles Rams 19-14-re verte a Falcons-t, és ezután még nyolc vereség következett. A tízedik héten New York-ba utazott a gárda, ahol 27-16 arányban meglepték a Giants-et. Ez a győzelem leginkább az ex-óriás, Ernie Wheelwright-nak volt köszönhető, aki két elkapott TD-nal segítette a Falcons-t. Az első idényét 3-11-gyel zárta az Atlanta, Nobis az Év Újonca lett. 1967-ben egy csalódást keltő szezonban, csupán 1-12-1-es mérleget hozott össze a csapat. Az irányító Randy Johnson, több mint kétszer annyiszor dobta ellenfél kezébe a labdát, mint amennyi TD-t szerzett. Az esztendő egyetlen pozitívuma, hogy Tommy Nobis-t beválogatták az Álomcsapatba.

1968-ban egy 0-3-as kezdés után kirúgták Norb Hecker-t és a Minnesota Vikings első vezetőedzőjét, a holland származású Norm Van Brocklin-t nevezték meg utódjának. A New York Giants csapatát ekkor is sikerült legyőzni 24-21-re, ahol Van Brocklin korábbi irányítójával, Fran Tarkenton-nal nézett szembe. A többi találkozó nem igazán jött össze a Falcons-nak, ezt bizonyítja a 2-12-es szezonvégi mérleg. Claude Humphrey, a csapat DE-je az Év Védekező Újonca lett. A következő évben győzelemmel kezdett a gárda, ezt követően becsúszott három vereség, majd 3-8-cal álltak, amikor a New Orleans elleni találkozóra került sor. A másodéves FB, Harmon Wages az első negyedben dobott egy TD passzt, a második játékrészben szerzett egy elkapott TD-t, majd futva is elért az ellenfél végzónájába az utolsó negyedben. A csapat igen nagy fejlődést mutatva, 6 győzelemmel és 8 vereséggel zárta az 1969-es évet.

A 70-es évek

Az új évtized első szezonja is csalódással zárult, hiába kezdték az esztendőt 3-3-mal. A második mérkőzésen az irányító, Bob Berry a Falcons történetének első játékosa lett, aki egy meccsen 300 passzolt yard fölé jutott (44-ből 28 sikeres passz, 302 yard). Ez kevés volt a győzelemhez, a Packers 27-24-re legyőzte az Atlantát. Október negyedikén Jim „Cannonball” Butler szintén franchise rekordot állított be 127 futott yardjával és 4 (!) fumble-jával a 49ers ellenében. November 30-án a csapat első hétfő esti rangadójára készült, 30 millió tévénéző előtt 20-7-re kaptak ki otthon a Miami Dolphins ellen. Végül 4-8-2-vel zárt a gárda. 1971. február 23-án a főedzőt, Norm Van Brocklint beválasztották a Hall of Fame-be. Az új idényt vörös mezben kezdték, ezt megtartották egészen 1990-ig. Az 1971-es szezon első találkozóján egy újonc elkapó, Ken Burrow csillogott. A Lions ellen 190 yarddal segítette csapatát. Első tévé által közvetített győzelmüket a Green Bay ellen aratták november 22-én. 6-6-1-es mérleggel vágtak neki a 14. fordulónak, a Saints otthonában győzniük kellett, hogy elérjék először a pozitív mutatót. Ez 40 másodperccel a végső sípszó előtt sikerült nekik, 24-20-ra verték meg a házigazda Szenteket. Burrow ismét 190 yardot jegyzett törött csuklóval végigjátszva a meccset. 1972-ben a Los Angeles Rams elleni hazai pályán lejátszott találkozón a franchise történetében először két RB, Dave Hampton és Art Malone is átlépte a 100 yardos határt (Hampton 161, Malone 103). 7-5-ös mérleggel utaztak San Francisco-ba a Sólymok, hogy eldöntsék a csoportelsőség sorsát. A Falcons megalázva tért haza egy 20-0-s vereség után. Az utolsó fordulóban Hampton nem hivatalosan átlépte az 1000 futott yardos álomhatárt, ami akkor még hatalmas tettnek számított, a Kansas City Chiefs ellen. Kereken ezer yardja volt, de az azt követő futása -6 yardos lett. A mérkőzés utolsó play-e egy 1 yardos futás volt Hampton-tól, aki így 995 futott yarddal fejezte be a szezont, pedig mínusz yardos futása előtt meg is állították a játékot, hogy a Falcons franchise remek RB-jének adják oda a labdát. Az egész stadion ünnepelte, a vége azonban szomorúság lett, 5 yard hiányzott. Az Atlanta utolsó két mérkőzésén vereséget szenvedett, így 7-7-es mérleget mutattak fel az év végén.

1973 első mérkőzése parádésra sikerült a Falcons-nak, 35 csapatrekordot állítottak fel egyetlen találkozó alatt, 62-7-re verve a New Orleans-t. Az ezt követő három találkozón csupán 15 pontot szereztek, el is bukták mind a három meccset. Ezután megtáltosodott az alakulat, 7 győzelem zsinórban, köztük az addig veretlen Vikings legyőzése volt az igazi fénypont. A remek sorozat és a 9-5-ös mérleg ellenére lemaradtak a rájátszásról, Hampton pedig 997 futott yarddal fejezte be a szezont. ’74-ben 2-6-os állásnál menesztették a vezetőedzőt, Van Brocklin-t, helyére Marion Campbell érkezett. Vele sem oldódtak meg a problémák és csalódást keltő 3-11-gyel végzett a Falcons. Az 1975-ös draft első választási joga azonban náluk volt és a California egyetemről érkező QB-t, a későbbi Pro Bowler és All Pro Steve Bartkowski-t húzták be. Ezeket az elismeréseket viszont nem az első szezonjában érte el. Csupán 4-10-re futotta a gárdának a Bartkowski-éra első évében, de Hampton végre elérte az 1000 yardos határt, igaz csak 2 egységen múlt. ’76-ban még a kezdő QB szerepéből is eltávolították a másodéves irányítót gyenge szereplése miatt, ám helyettese, Kim McQuilken három mérkőzés alatt kilencszer adta el a labdát. Két mérkőzéssel az idény vége előtt lemondott Campbell, helyét Pat Peppler vette át. Az esztendőt ismét 4-10-zel zárta az együttes. 1977-ben nevezték ki a franchise első sikerkovácsát a vezetőedzői posztra, Leeman Bennett személyében. Az új General Manager pedig Eddie LeBaron lett, aki a csapat alapítóját, Rankin M. Smith-t váltotta. Ebben az évben a georgia-i fővárosban volt az egész liga legjobb védelme (becenevén Gritz-Blitz), és egy NFL-rekordot is összehoztak: mindössze 129 pontot engedélyezetek 14 mérkőzés alatt. A támadószekció azonban rossz formát mutatott, így 7-7-es mérleggel zártak.

12 év után végre a rájátszásban is láthattuk az Atlantát, 9-7-es mérlegüknek, valamint a kedvező eseményeknek köszönhetően otthon fogadták a Philadelphia Eagles-t. 13-0-ra vezettek már a Sasok, de Bartkowski visszahozta a meccsbe csapatát. Az utolsó negyedben FG-t hibázott a Philly rúgójátékosa, Mike Mayer, és így 14-13-ra nyerte első PO összecsapását az Atlanta. Ezután Dallasba látogatott a gárda, és a félidőben 20-13-ra vezettek a toronymagas esélyes Cowboys ellen. A csereirányító, Danny White vezérletével mégis papírforma eredmény született, 27-20-ra nyerte a meccset a texasi együttes.1979-ben már a védelem nem nőtt fel a támadóegységhez, ugyanis a 6-10-es mérleg ellenére Bartkowski 2505 yardot ért el, az újonc FB, William Andrews pedig 1023 yardot szerzett. Ezzel a teljesítménnyel mindketten klubrekordot döntöttek.

A 80-as évek

1980-ban egy 3-3-as kezdés után kilenc mérkőzést nyert zsinórban az együttes, végül 12-4-es mutatóval először ünnepelhetett csoportgyőzelmet Atlanta városa. Steve Bartkowski remek szezont produkált 3544 yardot és 31 TD-t passzolt. A rájátszás első meccsére 60022-en látogattak ki és a Fulton County Field-re, remekül alakult az összecsapás. Az utolsó játékrész előtt 24-10-re vezettek a Sólymok, de a Cowboys 20 pontot szerzett a negyedik negyedben és egy 30-27-es győzelemmel múlták felül a georgiaiak. Hat Falcons játékos is részt vett a Pro Bowl-on, Bartkowski vezetésével 21-7-re nyert az NFC. ’81-ben 3-0-val kezdett a gárda, ám az idény végére csupán 7-9-cel zártak, elsősorban három kulcsfontosságú játékos (Joel Williams, LB; Jeff Merrow, DE; Warren Bryant, OT) korai elvesztése miatt. 5 perc alatt dőlt ki ez a három kezdő, gyakorlatilag vége volt a Super Bowl álmoknak, amire joggal pályázott ez évben az Atlanta. Emlékezetes meccs volt a Green Bay elleni is: az utolsó negyedben 9 perc alatt szerzett a csapat 4 TD-t és egy FG-t, így 31-17-re nyerték ezt a találkozót. A kilenc vereségből hat kevesebb, mint öt ponton múlt, Bartkowski 3830 yardot dobált össze, hét atlantai utazott Hawaii-ra, mindent összevetve ez az év mégis csalódás volt.

A ’82-es csonka idényben 5-4-es mérleget hozott össze a Falcons, és az első playoff meccsüket a Metrodome-ban játszották a Vikings ellen. Az utolsó negyed előtt 21-16-ra vezetett az atlantai gárda, de a Minnesota úgy nyerte meg a rangadót 30-24-re, hogy a támadósor egyetlen TD-t sem szerzett. Az összecsapás után lemondott a vezetőedző, Leeman Bennett, helyét Dan Henning vette át. 1983-ban William Andrews új rekordot állított fel 1567 futott yarddal. A védelem azonban igen gyenge teljesítményt mutatott fel, 24,3 pontot kapott átlagban meccsenként a Falcons. November 27-én Kenny Johnson az NFL történelmének tizenkettedik játékosa lett, aki egy mérkőzésen két interception return TD-t szerzett. Bartkowski ismét remekelt, csupán 5 INT-je volt, de a Falcons kénytelen volt megelégedni egy 7-9-es mutatóval. Az 1984-es évet szörnyen kezdte az együttes, Andrews ugyanis olyan súlyos térdsérülést szenvedett, hogy két évet ki kellett hagynia. Erre a két esztendőre Gerald Riggs pótolta, aki 23 TD-t és 3205 yardot futott. Sorozatban két 4-12-es idény következett. 1985-ben a védelem 452 pontot engedélyezett és a szezon jelentős részét Bartkowski nélkül játszották. A legendás irányítót menesztették a csapattól, az új kezdő QB David Archer lett.

Archer-rel remekül kezdett a gárda, Andrews is visszatért, de közel sem volt régi önmagához. Négy győzelem zsinórban, majd egy shotout vereség otthon az Eagles ellen. Október 26-án, a hatodik fordulóban visszatért Atlantába Bartkowski, a Los Angeles Rams irányítójaként. A Falcons nyerte a meccset 26-14 arányban. 7-8-1-gyel végzett az alakulat, repült is a vezetőedző, Dan Henning, akinek a helyébe az a Marion Campbell lépett, aki ’74-’76-ig vezette már a gárdát. Befejezte 18 éves karrierjét a center Jeff Van Note, akinek a számát egyből vissza is vonultatták és kapott egy 1957-es Chevy-t, ami mezszámát is szimbolizálta (#57). ’87-ben 3-12-es mérleget mutattak fel, de megdőlt Andrews rekordja, így az Atlanta történetének legtöbb yardot hozó runningback-je Riggs lett. A következő évben a Falcons 1/1-ként az Auburn egyetemről érkező LB-t, Aundray Bruce-t választotta. A CB Scott Case-t november hónap legjobb védőjének választották meg. Csak ebben a hónapban 5 interception-t, 20 tackle-t, egy kierőszakolt fumble-t és egy sack-et jegyzett. Ennek ellenére 5-11-gyel zárt a Falcons. 1989-ben az Atlanta első választottja az FSU-ról érkező DB, a Jim Thorpe Award-dal megjutalmazott Deion Sanders volt. Egy hosszú holdout után végre megegyeztek a felek. Rögtön az első meccsén volt egy punt return TD-je. Néhány nappal ezelőtt ütött egy Homerun-t (ugyanis a NY Yankees is draftolta az MLB-be), és ezzel Sanders lett az egyetlen sportoló, aki egy héten belül csinált egy HR-t és egy TD-t is. 3-9-cel álltak az atlantaiak, amikor menesztették Marion Campbell-t. A visszamaradt négy meccsre Jim Hanifan-t nevezték ki HC-nak, akivel egy mérkőzést sem nyertek a Sólymok. A guard, Bill Fralic sorozatban a negyedik Pro Bowl-jára készült. Az új vezetőedző az Oilers-től elbocsátott Jerry Glanville lett, aki megváltoztatta a hazai felszerelést is (tetőtől talpig fekete), amit 2003-ig használtak.

A 90-es évek

Az 1990-es drafton elsőként választhatott volna a Falcons, de ezt elcserélték a Colts-cal. Kaptak az 1/1 pick-ért egy hatszoros Pro Bowler falembert, Chris Hinton-t, a WR Andre Rison-t, illetve a Colts jövő évi elsőkörös választási jogát. Május 23-án eldőlt, hogy a XXVIII. Super Bowl-t az Atlanta 1992-re elkészülő új stadionjában, a Georgia Dome-ban rendezik majd. Az első mérkőzésen visszavágott a Houston Oilers-nek Glanville, 47-27-re nyert az Atlanta, a defense 3 TD-t szerzett. Deion „Prime Time” Sanders a Cincinnati ellen 79 yardos punt return TD-t ért el, amivel klubrekordot döntött. 5-11-gyel zárt a Falcons. 1991. január 30-án Sanders-t leigazolta az Atlanta Braves baseball csapat. 1991-ben az NFC hatodik helyén, csoportjában másodikként végzett a gárda, így kilenc hosszú év után ismét bejutott a rájátszásba az Atlanta. A hazai mérkőzések többségén a kispadon feltűnt Mc Hammer, akinek egyik videoklipjében több Falcons játékos is szerepel. A 10-6-os mérleg leginkább a QB Chris Miller sérülése után a helyébe lépő, Billy Joe Tolliver és a WR Andre Rison párosnak köszönhető. A gárda mind a hét mérkőzését megnyerte a Csendes-óceán parti városok csapatai ellen (LA Rams, SF 49ers kétszer, SD Chargers, Seattle Seahawks, LA Raiders), a csoporton belül 7-1-gyel zártak. Mindkét kezdő CB 6-6 INT-t jegyzett, amivel vezették az NFC-t. Az első playoff találkozót megnyerték, a Superdome-ban 27-20-ra verték a New Orleans Saints csapatát. A következő összecsapást a későbbi SB győztes Washington nyerte 24-7 arányban.

A ’92-es holt idényben elcserélték a Green Bay-hez a másodéves irányítót, Brett Favre-ot, ami mint utólag kiderült a franchise történetének legnagyobb hibája volt. Elkészült az új stadion, a fedett Georgia Dome. Az előszezon és a regular season első hazai összecsapását is nyerték a Sólymok. Előbbit a Philadelphia ellen 20-10-re, utóbbit pedig a Jets ellen 20-17-re. Mindkét mérkőzésen természetesen teltház volt. Október 11-én Deion Sanders-re egy napon két mérkőzés is várt. Pittsburgh-ben játszott a Braves mezében egy playoff találkozón, majd repült Miami-ba, ahol olyan jól végezte dolgát a vereség ellenére, hogy Dan Marino egyetlen TD-t sem passzolt. November 29-én négy év után újra úgy nyert a Falcons, hogy az ellenfél egyetlen pontot sem szerzett. A Sólymok prédája most a New England Patriots csapata volt, a végeredmény 34-0, a Pats pedig mindössze 15 yardot passzolt, Deion két INT-t szerzett. A Falcons a levegő ura volt az elmúlt két évben: Az egyetlen csapat volt, amelynek ’91-ben és ’92-ben is több, mint 30 passzolt TD-ja volt. Rison az NFL történetének első WR-e lett, aki első négy évében elérte a 300 elkapást. A Rison-Haynes duó 21 TD-t kapott el (’91-ben 23-at), ezzel mindkét évben a legjobb WR párost alkották. A védelem gyengesége – Deion a szezon felét kihagyni kényszerült – miatt azonban csupán 6-10-zel zárták az évet.

’93-ra a kezdő irányító Chris Miller helyett Bobby Hebert lett. A támadóegység idén is remekelt, klasszisokkal felülmúlták a védelmet. Sanders 7 interception-t gyűjtött össze, ismét 6-10-es mutatóval fejezték be az idényt. Jerry Glanville lemondott, helyére June Jones-t nevezték ki, aki a franchise történetének kilencedik HC-a lett. Deion Sanders is elhagyta a klubot. Az új kezdő QB posztjára Jeff George-t nevezték ki, aki 3734 yardot passzolt és 111 alkalommal juttatta a labdát a WR Terrance Mathis kezébe. 7-9-es mutatóval ismét lemaradtak a rájátszásról. 1994. november 4-én a felszerelésekért felelős menedzser, az „Igazi Sólyom”-nak nevezett Whitey Zimmermann elhunyt. A csapat fennállása óta ő látta el ezt a feladatot. Befejezte karrierjét 17 év után az ötszörös Pro Bowler OL Mike Kenn, akit a Falcons draftolt még 1978-ban. A ’94-es szezonhoz tartozó Pro Bowl Legértékesebb Játékosa lett Andre Rison.

A ’95-ös szezon megkezdése előtt a Falcons leigazolta az NFL történetének egyik legjobb kicker-jét, Morten Andersen-t. Szeptember 3-án, a Georgia Dome-ban mutatkozott be a liga újonc gárdája, a Carolina Panthers, akikkel azonnal megkezdődött a rivalizálás. 23-20-ra, egy, az utolsó percben szerzett field goal-lal nyert a Falcons. Andersen térdre kényszerítette korábbi csapatát, a New Orleans Saints-t is, a hosszabbításban 21 yardról értékesítette a mezőnygól kísérletet. December 10-én, ismét a Saints ellen, ismét a dán származású kicker volt a mérkőzés sztárja. NFL rekordot állított fel, háromszor is betalált 50 yardon túlról: kétszer 55-ről és egyszer 51-ről szerzett 3 pontot az Atlantának. 19-14-re nyert a Falcons és tíz év után először verték oda-vissza a New Orleans-t. George-nak is jó idénye volt, 4143 yardot passzolt. Futva 1083 yardot szerzett Craig „Ironhead” Heyward, az elkapó brigád közül pedig hárman is elérték az 1000 yardos álomhatárt: Eric Metcalf, Terrance Mathis és Bert Emmanuel-nek is összejött. 8-7-tel álltak, az utolsó összecsapáson múlt, hogy bejutnak-e a rájátszásba. Az utolsó negyedben fordítottak a 49ers ellen és 28-27 arányban behúzták a meccset. A playoff-ban azonban a Favre vezette Packers 37-20-ra győzött a Lembeau Field-en. 96-ban nyolc vereséggel kezdte az idényt a Falcons, a Philadelphia elleni meccs után pedig olyan csúnyán összeveszett George a főedzővel, hogy a QB-t azonnal kirúgták, June Jones-t pedig a 3-13-as szezon után menesztették. Jones-t követően a Broncos korábbi edzőjét, a Georgia-ban született Dan Reeves-t nevezték ki. Az új szezonban 1-7-tel kezdtek a Sólymok, de miután megszokták az új HC rendszerét, 7-9-es mérleget kapart össze a georgiai csapat. A gárda első embere, Rankin Smith 72 éves korában elhunyt.

Az első Super Bowl – 1998

5-1-gyel kezdték az idényt, majd egy megrázó, 28-3-as vereség következett New York-ban a Jets ellen. Ezután kilenc győzelmet arattak és 14-2-es mutatóval zárták az évet, ám ez csak a második helyhez volt elegendő az NFC-ben a Minnesota Vikings ugyanis csak egy vereséget szenvedett. A november nyolcadikai, Patriots elleni találkozón a TE O.J. Santiago előadta TD-ja után az ún. „Dirty Bird” táncot, és ezután minden hatpontos akciót így ünnepeltek a Sólymok. A RB Jamal Anderson 1846 futott yardot ért el, a Falcons 1980 után másodszor nyerte meg a csoportját. A regular season utolsó két mérkőzésén nem lehetett ott az Év Vezetőedzőjének választott Dan Reeves, ugyanis négyszer is meg kellett műteni a szívét. A rájátszásra felépült a főedző is, és az első PO meccsre otthon került sor a nagy rivális San Francisco ellen. 20-18-ra verték a Niners-t és nyolc nappal később a félelmetes Randy Moss-Cris Carter párost is soraiban tudó Vikings-hoz látogattak. Hosszabbításra került sor, ahol ezúttal sem remegett meg Andersen lába és 30-27-re megverték az alapszakasz legjobb csapatát.

A harmincharmadik Super Bowl-t Miami-ban rendezték, a Pro Player Stadiumban a címvédő Denver Broncos volt az ellenfél. A colorado-iak végig kézben tartották a mérkőzést és magabiztos 34-19-es győzelmet arattak a Falcons fölött. Reeves és a Broncos főedzője, Mike Shanahan, valamint a Vadlovak legendás irányítója, John Elway kapcsolata nem volt éppen rózsás, többször is összeszólalkoztak a Nagydöntő előtt. A Super Bowl MVP-je, a karrierje utolsó mérkőzését aznap este játszó Elway lett.

1999 és a 2000-es évek

Jamal Anderson a ’99-es szezon második meccsén súlyos térdsérülést szenvedett, a többi Falcons játékos pedig kiábrándítóan küszködte végig az idényt. A SB részvétel után 5-11-gyel zárt az Atlanta. 2000-ben is sérülések sújtották az alakulatot, Anderson 1024 yardot teljesített még úgy is, hogy a szezon felében játszott csak. A 4-12-es mérleg után a vezetőség a 2001-es draft előtt egy nappal odaadta a San Diego-nak a WR/KR Tim Dwight-ot, az 1/5-ös és a harmadik körös 2001-es választási jogukat, valamint a 2002-es második körös pick-et. Cserébe 1/1-ként be is húzták a Virginia Tech QB-jét, Michael Vick-et. Első évében még csereként számoltak vele Chris Chandler mögött. A második választott a TE poszton játszó Alge Crumpler volt. Vick kevés lehetőséget kapott, de így is 785 passzolt, és 300 futott yardot hozott össze. A 7-9-cel zárt szezon után elküldték a gárdától Chandler-t és a sérülékeny futót, Jamal Anderson-t is, akinek a helyére a szabadügynök, addig kétszeres Pro Bowler Warrick Dunn érkezett.

A 2002-es évet két fájó vereséggel kezdte a Falcons. Green Bay-ben a hosszabbításban kaptak ki, a Chicago elleni meccsen pedig egy Jay Feeley által kihagyott FG után 14-13-as vereséget szenvedtek. Egy győzelem a Bengals ellen, majd kikaptak a Tampá-tól. Ezután 8 mérkőzésen keresztül senki sem tudta megverni a Sólymokat. Ebben a sorozatban 7 győzelem, köztük két shutout (30-0, 41-0; mindkétszer a Panthers ellen), valamint egy 34-34-es döntetlen Pittsburgh-ben. December első napján a Metrodome-ban játszott a csapat, ahol a rendes játékidőben 24-24-gyel végeztek a felek. A hosszabbításban Vick egy 46 yardos TD futással eldöntötte a találkozót, valamint beállított két NFL rekordot is: ez volt a leghosszabb futás egy irányítótól, és a meccsen 173 futott yardos teljesítménye is páratlan volt. A visszamaradt 4 mérkőzésből csak egyet nyert meg az Atlanta, de 9-6-1-es mutatójukkal így is Wild Card helyen kvalifikálták magukat a playoff-ba. Vick 2936 yardot passzolt és 777-et futott. Az első rájátszásbeli ellenfél nem volt könnyű, ugyanis Green Bay-be kellett utazniuk, ahol soha egy csapat sem tudott a PO-ban nyerni. Ez a sorozat azonban 2003. január 4-én véget ért, ugyanis a Falcons 27-7-re verte a Packers gárdáját. Egy héttel ezután viszont Philadelphia-ban 20-6-os vereséget szenvedtek.

2003-ban az előszezon Baltimore elleni találkozóján Vick eltörte a lábát és csak az utolsó 4 meccsre térhetett vissza. A regular season első mérkőzésén a csereirányító Doug Johnson-nal is magabiztosan verték a Cowboys-t 27-13-ra. Ezt követően hét összecsapást bukott a Falcons, majd 27-7-re verték a Giants csapatát. Ismét három vereség, de Vick az NFC bajnok Carolina elleni meccsen már játszhatott, ahol megszületett a Sólymok harmadik győzelme. A mérkőzés után eltávolították a csapattól Dan Reeves vezetőedzőt, Wade Phillips, az addigi Defensive Coordinator lett az új HC. 5-11-gyel, csoportutolsóként zárt az Atlanta. A szezon után megváltozott a gárda címere, a sólymot erősebbnek rajzolták meg és egy „F” betűt formáz. Az új Head Coach Jim L. Mora lett.

A 2004-es draft nyolcadik helyén választották a Virginia Tech CB-jét, DeAngelo Hall-t. Nagyon jól kezdte az új évet az atlanta-i csapat, első négy meccsüket megnyerték. Könnyedén lettek csoportelsők, 11-5-tel végeztek, ami az NFC második helyéhez is elegendő volt. 2313 yardot és 14 TD-t passzolt Vick, és úgy futott 902 yardot, hogy az utolsó két meccsén alig volt a pályán. A Divisional Round találkozón a Georgia Dome-ban az a St. Louis Rams volt az ellenfél, akik előző évben 38-0-ra verték a Sólymokat. Ezen a meccsen azonban esélye sem volt a Kosoknak, 41-17-re nyert a Falcons, úgy, hogy a második félidőben pontot sem szerzett a St. Louis. A franchise másodszor juthatott volna a Nagydöntőbe, ha megverték volna az NFC legjobb gárdáját, a Philadelphia Eagles-t. A Sasok nem engedtek pontot az egész második félidőben és 24-10-re megverték az Atlantát, Vick csak 26 yardot futott és 136-ot passzolt. Az első számú mez színe ismét vörös lett a szezon után. Michael Vick aláírt egy 10 éves szerződést, amelynek értelmében 130 millió dollárt keresett volna, amiből 37 millió garantált.

A 2005-ös idény első hétfő esti rangadóján érdekelt volt a Falcons, és 14-10-es győzelemmel kezdtek a Philly ellenében. Egy vereség Seattle-ben 21-18 arányban, majd két győzelem következett. Október 9-én a kétszeres címvédő New England Patriots látogatott a Georgia Dome-ba, ezen a meccsen nem játszhatott Vick. Hamar 14-0-s előnyre tett szert a Pats, majd vezettek 28-13-ra is. A Matt Schaub által vezetett Atlanta azonban visszajött a mérkőzésbe, a győztes mezőnygólt 31 másodperccel a lefújás előtt szerezte Adam Vinatieri, így 31-28 arányban nyerte meg a találkozót a foxboro-i alakulat. Visszatért Vick a csapat élére, 3 győzelem következett zsinórban és 6-2-vel a csoport élén állt az Atlanta. A szezon második felében csupán kétszer hagyták el nyertesen a pályát, így folytatódott a Falcons hihetetlen szériája: sosem volt még két egymást követő idény, amit pozitív mutatóval zártak volna. Vick 15 TD-t és 13 interception-t és mindössze 2412 yardot dobott, míg Warrick Dunn 1416 futott yardot jegyzett.

A 2006-os évet két győzelemmel kezdték, ráadásul két riválissal szemben érték el ezeket. 20-6 a Panthers, 14-3 a Buccaneers ellen. A következő fordulóban 23-3-as vereségbe szaladt bele a Falcons a Superdome-ban, az újjáépülő New Orleans-ban. Egy héttel később az Arizona ellen játszottak a Sólymok és Morten Andersen öt sikeres mezőnygóljának köszönhetően 32-10 arányban lemosták a Cardinals-t. A Giants elleni vesztes meccsen Warrick Dunn egy 90 yardos TD futással új klubrekordot állított fel. Ismét egy héttel később az aktuális bajnok Pittsburgh jött Atlantába és 41-38-ra verte a Falcons a címvédőt. Vick 4 TD-t passzolt, amivel megdöntötte saját rekordját. A következő fordulóban 3 TD-t passzolt a színesbőrű irányító, és 29-27-re verték Cincinnati-ben a Bengals-t. 5-2-vel álltak, természetesen csoportelsőként, de ekkor nagyot fordult a világ Georgia fővárosában. Két megmagyarázhatatlan vereség, előbb Detroit-ban, majd otthon a Browns ellen. A Ravens és a Saints is legyőzte ezek után a Sólymokat, majd 24-14-re hozták a Washington Redskins elleni találkozót. Megnyerték idegenben is a Tampa Bay elleni mérkőzést, 17-6-ra, majd egy 38-28-as vereség a Dallas Cowboys ellen, amely meccsen 4 TD-t dobott Michael Vick, Morten Andersen pedig az NFL történetének legeredményesebb játékosa lett. Az utolsó két mérkőzést elbukta az Atlanta, így lemaradtak a rájátszásról, csak harmadik helyen végeztek a csoportban 7-9-es mutatóval. Jim Mora lemondott, ezt élete legnehezebb döntésének nevezte. Az új vezetőedző Bobby Petrino csupán egy évig irányította az együttest.

2007-ben, a holt idényben elcserélték a Schaub-ot a Texans-hoz, ahol kezdőként számítottak rá. Egy hónappal ezután letartóztatták Michael Vick-et illegális kutyaviadalok szervezése miatt a virginia-i házában. Állatvédők az egész USA területén felszólaltak Vick tette ellen, a liga pedig eltiltotta a sztárjátékost. Három tettestársa is ellene vallott, így nagyon valószínű, hogy sohasem fogjuk viszont látni a pályán. 23 hónapos börtönbüntetést kapott, ami jelentős enyhítésnek számított az eredeti 20 évhez képest. A csapat vezetősége felbontotta az irányító szerződését és Joey Harrington-t nevezték ki kezdőnek. Petrino elképzelései nem valósultak meg a pályán, a gárda két legnagyobb sztárja, Crumpler és Hall is többször hangot adott elégedetlenségének. A HC lemondott, egy nappal a 34-14-es New Orleans elleni vereség és Vick tárgyalása után. 44-41-re verték a Seattle-t az utolsó fordulóban, 4-12-vel végeztek. Új GM-t neveztek ki, Rich McKay utódja Thomas Dimitroff lett ebben a szerepkörben. Január 23-án a Jaguars Defensive Coordinator-át, Mike Smith-t nevezték ki vezetőedzőnek. A korábban említett két kimagasló képességű játékos elhagyta a gárdát, Alge Crumpler a Titans-hez, DeAngelo Hall pedig a Raiders-höz igazolt. Warrick Dunn visszatért a Buccaneers-hez, helyére Michael Turner érkezett San Diego-ból. A drafton a harmadik helyen választhatott az Atlanta és természetesen irányítót szerződtettek, Matt Ryan személyében.

A 2008-as év első tétmeccsének első percei megmutatták a Falcons erejét és a Detroit gyengeségét, ugyanis Matt Ryan élete első NFL passza egy 62 yardos, TD-t érő átadás volt Michael Jenkinsnek. Az atlantaiak meg is nyerték a mérkőzést, mint ahogy szegény Detroit ellen ezt minden gárda megtette. A bye weekre 4-2-es mérleget hoztak össze a Sólymok, elsősorban a remeklő offense-nek köszönhetően. Az év legjelentősebb napja 2008. december 21-e lett, amikor a Metrodome-ban, Minneapolisban 24-17-re verték a Vikingst és ezzel biztossá vált, hogy látjuk a playoffban a georgiaiakat. Az utolsó hat meccsükből ötöt megnyertek, így kétség sem férhet hozzá, hogy megérdemelték a rájátszást. Ott azonban már nem termett számukra sok babér, Arizonában ugyanis 30-24-re győzött a későbbi SB-résztvevő Cardinals. A Falcons bőven túlteljesítette az elvárásokat, és olyan erős csapatok skalpjait gyűjtötték be, mint a Panthers, a Chargers, a Vikings, vagy a Bears. Ezt az idény végén honorálták is, az 1699 yardot elérő Michael Turner második lett az MVP szavazáson, Matt Ryan bezsebelte az Év Újonca címet, míg Mike Smitht az Év Vezetőedzőjének választották. Roddy White a Falcons történetének legtöbb elkapott yardjával zárt (1382) egy szezont figyelembe véve. A védelemről is essen néhány szó: a kiváló pass rusher, John Abraham 16,5 sackkel új klubcsúcsot állított fel.

A 2009-es drafton egyértelmű volt a Falcons célja: megerősíteni a védelmet a remek offense mellé. A 8 kiválasztott közül 7 a defense-be érkezett. Közülük kiemelendő az Ole Miss egyetemről érkező, All-SEC-be választott DT, Peria Jerry és a safety William Moore. A támadósorba erősítésként érkezett a veterán, ám mindenidők legjobb TE-jének tartott játékos, Tony Gonzalez. Első meccsén TD-vel mutatkozott be Falcons mezben, és szintén ezen a találkozón érte el a 11000 elkapott yardos határt, ezzel az első lett posztján, akinek ez sikerült. Végül 83 elkapással, 6 TD-vel és 867 yarddal zárt 2009-ben, de ezek a számok nem voltak elegendőek a Pro Bowlhoz, így Gonzalez először nem utazhatott Hawaii-ra zsinórban 10 év után. A szezon remekül kezdődött, 4-1-es mérleggel álltak az atlantaiak, a 14. játékhétre azonban már negatív, 6-7-es mérleget tudtak csak felmutatni. Ekkor eldőlt, hogy rájátszást érő helyen már képtelen végezni a Falcons. Eközben kétszer kikaptak az egész NFC-t és a Super Bowlt is megnyerő riválisuk, a New Orleans Saints ellenében. Az idény végére feljavultak és 9-7-es mutatót hoztak össze. Ezzel lezárult egy példátlanul hosszú sorozat nem csak az NFL-t, hanem az összes major sportágat beleértve, hiszen először sikerült a franchise történetében két egymást követő évet is pozitív mérleggel zárniuk a 44. szezonjukat befejező Sólymoknak. Roddy White 1153 elkapott yarddal zárta az esztendőt, ezzel ő lett a második Falcons elkapó, aki három egymást követő idényben is 1000 yard felett fejezte be az évet és egyedüli atlantaiként került be a Pro Bowl keretbe.

2010-ben a drafton elsőként a LB poszton játszó Sean Witherspoont választotta a Falcons a Missouri egyetemről. A másik jelentős erősítés Dunta Robinson, a Houstont elhagyó CB leigazolása volt, tehát az Atlanta ismét a védelem fejlesztését tűzte ki maga elé célnak. Remekül sikerült a szezon, 13-3-as mérlegük a legjobb volt az NFC-n belül, így természetesen csoportjukat is megnyerték 2004 után először és a klub történetében negyedszer. Roddy White franchise rekordot döntött 115 sikeres elkapásával és az azokból hozott 1389 yardjával. Gonzalez tovább döntögette az eddig is általa tartott rekordokat, Matt Ryan 3705 yardot és 28 TD-t passzolt össze, Michael Turner pedig a konferencián belül a legtöbb futott yardot hozta 1371-gyel, így kétség kívül megérdemelték a Pro Bowl szereplést. John Abraham visszatért régi formájához és 13 sackkel fejezte be az évet. Az idény során visszavágtak a Cardinals-nak a 2008-as rájátszás vereségért, illetve 2002 óta sikerült az első győzelmet is megszerezni New Orleans-ban. A Ravens elleni mérkőzés félidejében Deion Sanders bekerült a Falcons halhatatlanjai közé, Prime Time 5 idényen keresztül szolgálta az atlantaiakat. A rájátszásban a konferenciagyőzelem miatt járó pihenő után a 6. helyen kiemelt Green Bay Packers látogatott a Georgia Dome-ba. A meccs azonban lesújtó volt a sólymok számára, 48-21 arányban ugyanis a vendég csapat hagyta el győztesen a pályát és ezután egészen Super Bowl győzelemig meneteltek. Első kiemeltként még nem szenvedett el csapat ilyen nagy arányú vereséget a Divisional Roundban. A Falcons 9 Pro Bowl keretbe választott játékosa (7 az offense, 2 a defense részéről) így el tudott utazni Aloha State-be, hogy részt is vegyen az eseményen.

2011-ben ismét a rájátszás résztvevői között köszönhettük a Sólymokat, 10-6-os mérlegük a konferencián belüli ötödik helyre volt elegendő. A franchise történetében először sikerült egymást követő két évben legalább 10 győzelmet bezsebelni, illetve rájátszásba jutni, ezzel újabb hosszú sorozatok szakadtak meg. A georgiaiaké az egyetlen gárda az NFC-ben, amely az elmúlt négy szezont egyaránt pozitív mutatóval fejezte be. A jó szezonhoz nagyban hozzájárultak a feljebb már említett játékosok. Ryan, Turner és White is számos franchise rekordot döntött meg. Lofton 167 tackle-je NFL szinten is kiemelkedett. Rajtuk kívül az Alabama egyetemről érkező elsőéves elkapó, Julio Jones is remekelt. Az újonccal szemben nagyok voltak az elvárások, hiszen a Falcons öt drafton való választási jogot passzolt át Clevelandbe érte, melyek közül kettő első körös volt. Bár első TD elkapására a 9. játékhétig kellett várni, a szezon végére nyolc alkalommal találta meg Ryan az endzone-ban, amivel a legeredményesebb újonc lett. Nagy szerzeménynek számított a Vikings-től érkező DE, Ray Edwards is, azonban ő nem tudta teljesíteni az elvártakat, mindössze 3.5 sackkel fejezte be az esztendőt. Az utószezonban ezúttal sem termett sok babér a Falcons-nak, ismét a későbbi Super Bowl győztessel játszották első rájátszásbeli meccsüket. A New York Giants átgyalogolt az atlantaiakon, és 24-2 arányban behúzta a találkozót, így a Smith-Ryan éra alatt továbbra is nyeretlenek maradtak a playoffban a Sólymok.

(...)

A csapat főedzői

Norb Hecker (1966-1968)
Norm Van Brocklin (1968-1974)
Marion Campbell (1974-1976)
Pat Peppler (1976) 3-6
Leeman Bennett (1977-1982)
Dan Henning (1983-1986)
Marion Campbell (1987-1989)
Jim Hanifan (1989)
Jerry Glanville (1990-1993)
June Jones (1994-1996)
Dan Reeves (1997-2003)
Rich Brooks (1998)
Wade Phillips (2003)
Jim Mora Jr. (2004-2006)
Bobby Petrino (2007)
Emmitt Thomas (2007)
Mike Smith (2008-)

A Pro Football Hall of Fame tagjai

Chris Doleman, DE (1994-1995) Beiktatva: 2012
Eric Dickerson, RB (1993) Beiktatva: 1999
Claude Humphrey, DE (1968-1978) Beiktatva: 2014
Tommy McDonald, WR (1967) Beiktatva: 1998
Deion Sanders, CB (1989-1993) Beiktatva: 2011