Az Eagles leváltotta védelmi koordinátorát

Írta: vassadi — 2012. október 16., 19:30

Juan Castillo DC-nek a Lions elleni vereség után kellett távoznia.

A sasok védelme nem tudott a várakozásoknak megfelelő teljesítményt nyújtani, így Philadelphiában úgy döntöttek, a bye week előtt elbocsátják Juan Castillót, aki 1995 óta dolgozott a csapatnál. Regnálása alatt javarészt az offense különböző egységeit edzette, 1998 és 2010 között ő felelt a támadófalért. Ezt követően nevezték ki a védelem élére, a defense azonban az előző idényben és a mostani szezon eddig eltelt részében sem úgy működött, ahogy azt a szurkolók és a vezetőség várta, így az 53 éves szakembernek mennie kellett.

Castillo helyét Todd Bowles veszi át, aki idén került Philadelphiába secondary coach-ként. Bowles 1995 óta dolgozik futballedzőként, korábbi állomáshelyein is többnyire ezt a pozíciót töltötte be, de tavaly például rövid ideig interim head coach is volt a Dolphins-nál Tony Sparano elbocsátását követően.