Újra működünk, köszi a türelmet!

Chris Cooley távozott Washingtonból

A Washington Redskins tight end-je Chris Cooley kedden délután az edzés végeztével az összegyűlt média előtt elbúcsúzott a csapattól.

"Ma volt az utolsó napom, amit rézbőrűként a csapattal töltöttem", mondta láthatóan érzelmeivel küzdve. "Nagyon szerencsés vagyok, hogy ebben a csapatban játszhattam, köszönöm a szurkolók tántoríthatatlan szeretetét. Ez a csapat jobbá tette az életemet, és ezt nagyra értékelem."
Cooley minden idők legjobb Washingtoni elkapó tight endje volt. 428 elkapással 4.703 yardot, és 33 elkapott TD-t szerzett. A Redskins 2004-es draftján a harmadik körben választotta ki, azóta a csapat aktív tagja volt. 2012-ben a kilencedik évét kezdte meg a bő kerettel, de a keretszűkítésbe már nem fért bele. 2010-ben súlyos térdsérülést szenvedett ami rányomta a bélyegét a 2011-es szezonra is, alig volt a pályán. Idén próbálkoztak vele fullback poszton is, de az nem az ő pályája és a térde sem gyógyult meg teljesen, már nem nyerte vissza régi formáját.


Hozzászólások

több mint 12 éve
Red Washington Commanders 1 — Redskins fan
Sajnos az utóbbi 10-15 évben csak nagyon kevesen tudtak a Skins keretében maradni. Nagyon fog hiányozni, nagy kedvencem volt. További sok siker Káosz Kapitány


Az elmúlt szezonban nem tudtunk nyerni otthon, és veszítettünk idegenben. Az én hibám, hogy ezeken kívül nem találtam egyéb helyet, ahol játszhattunk volna - Harry Neale, NHL edző